Cím:	Varsányi Erika Szociális munka és kultúra c. könyvének ismertetése
Szerző:	Vercseg Ilona
Sorozatcím:	Parola
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	2011
Szám:	1.
Oldalszám:	20
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:	"Szociális munka és kultúra" könyvbemutató
Megjegyzés:
Annotáció:

Ez a szemlélet meghökkentő eredetiséggel hoz össze egymástól látszólag távoli tartományokat, s adekvát módon kapcsolja össze őket, új értelmezési keretet teremtve a beavatkozó-segítő szakmák számára, a megszokottnál jóval tágabb perspektívát nyitva.

Az interdiszciplinaritás nem csak a szociálpolitika-szociális munka-közösségi munka-közösségfejlesztés mezsgyéjén érvényesül nála, s nem is csak a szociális munka és az egészségnevelés vagy a pszichiátria vonatkozásában. Varsányi Erika, mindezeken túl, átfogóan értelmezi a magyar társadalom szociológiai, szociálpszichológiai, erkölcsi, politikai – tehát kulturális közegét, s e könyvben bemutatja például a „két kulturális világ ütközéseit” – vagyis a segítettekét és a segítőkét. S számomra most talán az a legizgalmasabb kérdésfeltevés, hogy a szociális munkás felfogható a kultúra megjelenítőjeként, értelmezőjeként és alakítójaként. Szeretném, ha a jövőben még tovább tágíthatnánk és pontosíthatnánk e megkezdett gondolatmenetet, afelé például, hogy – vajon elfogadja-e egyáltalán az ún. érintettek világa a segítő beavatkozást, vagyis hogy meghonosodott-e nálunk is már ez a „kulturális fejlemény”?

- Ha elfogadja, mennyiben fogadja el – mire szocializálódott a vele való együttműködésben – és mi az, amit elutasít?
- Felismerték-e már a segítő szakmák, s ha igen, milyen mértékben, hogy munkájukhoz a helyi kultúra és társadalom ismeretére és megértésére is szükség van, ahhoz, hogy elérjék az adott közeg befogadását és együttműködését?
- Vajon a tágabb kulturális közeg támogatja-e a közösségiség és a demokrácia kultúrájának kiépülését? (Hiszen ez alapvetően meghatározza a segítő szakmák eredményességét). Támogatja-e a tudatosulás, a közösségiség, a részvétel, az önszerveződés-önsegítés, a közösség általi fejlesztés értékeit, s ha igen, akkor milyen mértékben teremti meg hozzá a szükséges feltételeket?
S az izgalmas kérdéseket még sorolhatnánk…

A könyv bemutatásához maga a szerző könnyítette meg a helyzetemet, mert Bevezetőjében a legfontosabbakat ő maga mondja el saját szakmai fejlődéséről és könyvéről, az elmúlt 20 év folyamán kialakult és folytonosan alakuló, szélesedő és mélyülő nézőpontjáról. „Míg kezdetekben a személyes élmény közvetlenül váltott át írásba, s ezért túlteng bennük a konkrét helyzetekre adott … reflexió, a későbbiekben egyre szakmaibb, tárgyszerűbb kérdések foglalkoztattak (5. p.). Később hasonlóan fogalmaz: „… míg a praxis első időszakában a feladatok megoldási alternatívái foglalkoztattak, az évek során egyre erőteljesebben a cselekvés szociálpszichológiai, kulturális implikációi” (9. p.). S ugyanez olvasható, immár kiteljesedett érdeklődésben és megfogalmazásban később: „… míg a szakma tanulásának és tanításának első szakaszában az érdekelt, hogy mások miképp művelik a szociális munkát, s tudásukat milyen koncepciókba sűrítik, addig a napi élmények halmozódásával párhuzamosan a tevékenység kulturális-politikai környezete foglalkoztatott, s a munka keretét kijelölő nézőpontok többé-kevésbé állandóak maradtak” (9. p.)!

A helyzetem azonban egyszersmind nehéz is most, mert érdemben megítélni e munka, s vele a szerző két szakmai évtizedének jelentőségét, nem könnyű.

Hitelesség és progresszió – talán e két fogalomban tudnám a leginkább összefoglalni Varsányi Erika szakmai jelenlétének lényegét. Számomra azon kevesek egyike ő, akiknek gondolatai inspirálnak, akikre oda kell figyelnem, mert a különböző megértési szintekre érkezett szakember „kalandozásai” mániákus igazságkeresésével és a dolgokat megérteni vágyásával szinte szemtelenül merészek, nem tisztelnek (pusztán a tekintély végett) szakmai konvenciókat. Őt olvasni és megérteni szellemi tevékenység, mondhatni szellemi befektetés, ami megtérül.

Természetes, hogy a megértettség és az elfogadottság skáláin különböző szinteket foglalunk el, ám aki egész szakmai pályafutása alatt – gyakorló szakemberként is! – harcol a középszerűség, a megalkuvás és a beletörődés ellen, akit a folytonos gondolkodás és tanulás hajt előre gyakorló szakemberként, tanárként és szakíróként egyaránt, annak bizony nem könnyű a dolga a saját szakmai közegében. Én is ismerem az érzést, amiről maga is ír könyvében. Amikor egy előadás

vagy szeminárium lezárásaként visszajelzést kért, „egy–két esetet kivéve – lesütött szemek, zavart mosolygás és hosszú csend volt a válasz” (11. p.).

Aki az egészért érez felelősséget és azzal birkózik, annak mondanivalója súlyos terhet ró azokra, akik csak a részekért akarnak felelni.

Az „aktivizált elmélet” kevesek sajátja. A távlatos gondolkodás és a napi ügyek rutinírozott feladatai gyakran egymástól elérhetetlen távolságban vannak, pedig közeledésük minden bizonnyal a segítő szakmák életben maradásának, folyamatos megújulásának és szakmai fejlődésének a záloga. Ennek nyilvánvalóan vannak szelekciós, képzési és alkalmazási feltételei is, de minden bizonnyal közvetítőkre is szükség lenne.

Ilyen közvetítő lehet a közösségi munka, amelynek legfőbb feladata ma az intézményközi együttműködés szemléleti alapjainak kialakítása és gyakorlati megvalósítása lenne, a képessé tétellel a fókuszban. A hátrányos helyzetű, kirekesztett, mélyszegénységben élő emberek ugyanis nem tudnak kapcsolatot teremteni az intézményekkel, így azoknak kellene közösségi kezdeményező szerepet betölteniük, felhasználva mindazt az önbizalom-építő, képessé tevő erőt, amit egy közösségi szinten kialakuló új viszony biztosítani tud.

A közösségfejlesztésnek megvannak a szakmai lehetőségei az intézményközi együttműködés fejlesztésére. Az intézmények képviselőivel és a valamennyi intézménnyel folytatott önbemutató, majd a saját munkát elemző módszerek elvezethetnek a minden szakmában meglévő szabad mozgásterek felismeréséhez és azok új szakmai tartalommal való megtöltéséhez. E szerep tartalmát az adhatja meg, ha az állami és civil intézmények a vonzáskörzetükben élő érintettekkel közösen tárják fel a problémákat, közösen határozzák meg a megoldási módokat, és a megfelelő szakmai, közigazgatási, gazdasági és politikai irányítási szintek bekapcsolásával segítenek kialakítani egy életképes, közösségi alapú és működő szolgáltatási rendszert.

Varsányi Erika munkája – nevezzük közösségi munkának – a változás létrejöttére irányul, nála jobban ezt egyikünk sem tudja és érti. Leírja, hogy az igazi változás minden szereplőre, „a mindennapi élet valóságában élő” helybeliekre és a beavatkozóra egyaránt kiterjed. A beavatkozás következtében létrejövő válság pedig az a termékeny televény, amelyben a felismerések, a tudatosulás, a cselekvésre motiváltság megfoganhat és jó esetben civil társadalommá teljesedhet ki.

Köszönjük a szerzőnek és a kiadónak, hogy e könyv megszületett és érdeklődéssel várjuk Varsányi Erika további munkáit!

Budapest, 2011. január 14.

Parola archívum