Parola archívum
Nyomtatóbarát változat
A cikk linkjének elküldése e-mailben
Cím:
A Civil Kollégium Alapítvány Közösségi Házának 10 éve
Szerző:
Varga Máté - Vercseg Ilona
Sorozatcím:
Parola
Rovat:
Folyóirat:
Parola
Állomány:
Év:
2007
Szám:
5
Oldalszám:
24
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:
Civil Kollégium Alapítvány, közösségi ház, évforduló, összefoglalás
Megjegyzés:
Annotáció:
Vercseg Ilona – Varga Máté


Bevezető



A rend kedvéért el kell mondanunk, hogy az idén a kunbábonyi Házat (iskolát, képzési központot, közösségi házat) ünnepeljük fennállásának 10. évfordulóján, maga a közösségi és civil célú felnőttképzés lényegében egyidős a közösségfejlesztés hazai kialakulásával. Nehéz lenne ennek pontos időpontját meghatározni, hiszen egy szerves folyamatról van szó.
Van, aki már a 70-es évek eleji műegyetemi önszervező kori mozgalomtól vagy az ugyancsak onnan induló Egyetemisták a közművelődésért mozgalomtól eredezteti a közösségfejlesztés kialakulását. Mások 1976-tól a Népművelési Intézet által szervezett „Nyitott ház – nyitott tevékenység” nevet viselő, művelődési otthont megújító kísérlettől. Vannak, akik a 70-es, 80-as évek fordulóján Siófok és vonzáskörzete fejlesztéséért beindult munkát tekintik kezdőpontnak. Ismét mások az 1983-ban kezdődő bakonyi közösségfejlesztési kísérlettől dátumozzák a közösségfejlesztést. Valószínűleg mindegyik időpont igaz is és egyik sem az önmagában, hiszen a magyar társadalomban korábban is, már a reformkortól, de még inkább a kiegyezés utáni korszaktól is megjelentek és éltek az önszerveződés és önsegítés, a közösségi fejlesztés példái. A szorosan vett, a modernitásban megvalósuló események láncolata azonban valóban a 70-es évek elején kezdődött.
A cselekvés egyben tanulási folyamat is, s a közösségfejlesztés mozgástere az önszervező tevékenységé, a helyi cselekvésé. A közjó gyarapítására irányuló tevékenység szférája ez, amelyben a résztvevők a közös munka elvégzése közben spontán, informális úton is tanulnak egymástól, de kiegészíthetik e tanulási folyamatot formális utakon is – felnőttképzési kurzusokon, iskolarendszerű tanulási formákban. A közösségi cselekvés arra is alkalmas, hogy motivációkat építsen a tanuláshoz, hogy tudatosítsa az élethelyzetet és közösségi öntudatot – identitást – építsen ki a cselekvőkben.
A közösségfejlesztők felnőttképzési tevékenysége tehát egyidős az első közösségi cselekvésre buzdítással, közösségfejlesztési folyamatokkal. Az, hogy időről időre érdemes lenne eltávolodni valamelyest a tárgytól, amellyel dolgunk van, a lokalitásból, ahol élünk és cselekszünk, csak később, a 90-es évek elején jutott eszünkbe. Kétségtelenül belejátszott e felismerésbe külföldön szerzett tapasztalataink sora – mások életében, mint tükörben láttuk meg saját magunkat és e tükör fényében reflektáltunk saját életünkre, annak értékeire és fogyatékosságaira. S aztán 1992-ben Paul Henderson elvitt minket – magyar közösségfejlesztők 5 fős csapatát – a yorkshire-i Northern College-ba, ahol felismertük saját törekvéseink megvalósult, angliai változatát. A Northern College, mint az akkor ott tanító közösségfejlesztő barátunk, John Grayson elmondta, a környező 8 nagyvárossal áll kapcsolatban és e térségben katalizál közösségi fejlesztő folyamatokat az önkormányzatok támogatásával. Gyakorló közösségfejlesztők százaival állnak kapcsolatban a térségben, esetenként együtt végeznek velük fejlesztői munkát, de tanítják is őket. Az együttműködés során felmérik a cselekvő önkéntesek képzési szükségleteit: milyen fajta és szintű ismeretekre, rövid, közép- vagy hosszú távú kurzusra lenne-e szükségük (ez attól is függ, hogy hányadszor „vonulnak be” a College-ba tanulni), s mely más lakossági csoporthoz, civil hálózathoz lenne köthető ez az ismeret és tapasztalatszerzési folyamat? Így szerveződnek együvé, egy kurzusba egymástól távol élő emberek, s erősödnek meg egymástól tudásban és cselekvő erőben.

Varga A. Tamás fejében ezen a tanulmányúton vált konkréttá a Civil Kollégium létrehozásának terve. Persze magyar megoldásban gondolkodott. A 8 támogató nagyváros és a közösségfejlesztők százai helyett önmagunk és szervezeteink támogatására és a befogadó település, Kunszentmiklós polgármesterére és Önkormányzatára támaszkodhatott. S elkezdett építeni – katedrális helyett falusi templomot, képzési komplexum helyett kisiskolát – közösségi aktivistáknak, civil önkénteseknek.
A Civil Kollégium Alapítványt 1994-ben alapították meg közösségfejlesztő szervezetek (részletesen lásd alább az Eseménynaptárban!), s ebben az évben kezdte meg szellemi és fizikai építkezését is.
A Civil Kollégium Alapítvány küldetése az, hogy mindenkinek, de leginkább a hátrányos helyzetű térségek állampolgárainak lehetőséget adjon az ingyenes vagy önköltséges felnőttképzéshez; hogy motiválja őket a képzésben való részvételre; hogy képessé tegye őket a hatékony helyi cselekvésre, s hogy hozzájáruljon az e folyamatot segítő közösségi szakemberek szakképzéséhez.
A Civil Kollégium Alapítvány célja a cselekvő állampolgárok és közösségeik látókörének szélesítése, általános műveltségének emelése, állampolgári ismereteik növelése és az újonnan szerzett ismeretek hatékony alkalmazásának elősegítése. Célja továbbá hozzájárulni elkötelezett, nyitott, demokratikus szemléletű és a gyakorlatban is cselekedni képes szakemberek képzéséhez.

A Civil Kollégium Alapítvány
· országos képzési szervezet és népfőiskola a (közösségfejlesztési projektekben dolgozó) helyi cselekvés szereplői számára;
· a kunbábonyi képzési központ közvetlen környezetét jelentő Felső-kiskunsági kistérség lakosai és közösségei kezdeményező- és cselekvőkészségének fejlesztője, s erre építkezve lokális népfőiskolai funkció betöltője;
· a közösségfejlesztés szakképzésének intézménye.

Kiemelten fontos munkái az alapítás óta:
· kialakította működési rendjét, szervezeti működését, a kuratórium elnökéül Huszerl Józsefet választotta;
· megszervezte tanári karát;
· kifejlesztette saját tananyagait és egyedi módszertanát az általános célú felnőttképzésekre vonatkozóan, e képzések a következők: Közösségi képzés, Civil képzés, Demokrácia képzés, Közösség és gazdaság, valamint Közösségi média képzések;
· gazdag tapasztalatokat szerzett e képzések lebonyolítása terén;
· fokozatosan kiépítette hazai és nemzetközi kapcsolati és együttműködési rendszerét, partnerkapcsolatot épített ki az angliai Yorkshire-ben működő Northern College felnőttképzési intézményével;
· megvásárolta egy elhagyatott elemi iskola épületét Kunszentmiklós-Kunbábonyban, s mintegy 40 millió Ft adományt szervezve felújította és korszerűen felszerelt képzési központtá alakította, amely 24+8 fő részére biztosít bentlakásos képzési lehetőséget. A Civil Kollégium nem csak itt, hanem az ország különböző részein is szervez képzéseket, a helyi igényeknek megfelelően. A HÁZ ugyanakkor otthont ad a helyi civil szervezeti élet rendezvényeinek is. (A HÁZ létrehozásáról már megjelent egy cikk a Parola 1997/1. számában Civil Kollégium Közösségi Ház, Kunbábony címen, s előző számunk Születésnapi köszöntőjében számos kiegészítő utalás történt létrehozására (lásd 2007/4. számunkban! A szerk.);
· biztosítja a találkozási helyet és betölti egy helyi nép a képzési központ környezetében folyó felső-kiskunsági közösségfejlesztési modellkísérletben főiskola szerepét is;
· 120 órás munkakörön belüli „Közösségfejlesztő” szakképzést dolgozott ki és vezetett be a Kecskeméti Regionális Munkaerő-fejlesztő és Képző Központtal;
· évente 3–4 alkalommal rendez 2–3 napos hazai és nemzetközi szemináriumokat közösségi munkával foglalkozó szakemberek és nonprofit szervezetek számára, s itt folynak a közösségfejlesztő szervezetek szervezetfejlesztő képzései is;
· 2003-ban akkreditált felnőttképzési intézménnyé vált, melyet 2007-ben újabb 4 évre megújított;
· nyilvántartási száma: 01-0812-04, akkreditációs lajstromszáma: AL-1507;
· a kunbábonyi Ház ad otthont 2003 óta a Közösségfejlesztők által szervezett két fontos műhely munkája számára is: a felsőoktatási intézmények civil/nonprofit/közösségi képzései számára működtetett Nonprofit Képzési Műhely, valamint a Közösségi kezdeményezéseket támogatói szakmai hálózat országos fejlesztő műhelyei számára;
· képzéseit az együttes élmény, a tapasztalatok közösségi feldolgozása és megosztása, közös tervezés jellemzi;
· a képzések résztvevői általában helyi közösségfejlesztő programok résztvevői, közösségi projektben dolgozó társadalmi szereplők, civil szervezetek tagjai és a közösségfejlesztő, közösségi munkás szakképzésben résztvevők;
· képzései civilek számára lényegében ingyenesen vagy valamilyen szimbolikus hozzájárulással valósulnak meg, a fedezetet támogatások szervezésével oldja meg, amelyben gyakran az érintett helyi közösségek is részt vesznek (az éves bevétel 11–17 millió forint között mozog).

A most következő vázlatos eseménynaptárunk részletesebben is bemutatja a Civil Kollégium Alapítvány tevékenységét, ám felhívjuk a figyelmet a minden évben kiadott éves jelentésre, amelyeket a www.kozossegfejlesztes.hu és a www.civkol.hu honlapokon teszünk közzé, s amelyek az itt következő vázlatos felsorolásunknál részletesebb tájékoztatást adnak!

Eseménynaptár
Fizikai építkezés

A Civil Kollégium Alapítvány megalapítása 1994 novemberében; alapítók: a Közösségfejlesztők Egyesülete, a Közösségszolgálat Alapítvány és a Közösségi Kapcsolat Alapítvány

A Civil Kollégium Alapítvány társadalmi szervezet; a Fővárosi Bíróság 5308. sorszám alatt bejegyezte és 1995. január 13-tól nyilvántartásba vette; 2003. október 15-től közhasznú szervezet

A Ház megvásárlása; a Ház terveinek elkészítése Csernyus Lőrinc által; a tervek kivitelezése a Kunszentmiklósi Önkormányzat segítségével; támogatások szervezése; a Ház megnyitása 1997. június 27-én

2002. júliusában a Sattler Anna–Gergely Zsolt építészek tervezte TETŐ átadása

A HÁZ környezetének folyamatos fejlesztése – park létrehozása, gyümölcsös és akácos telepíttetése; kemenceépítés, a külső csoportfoglalkozásokhoz egy fedett szín – a TETŐ és padok építtetése; víz bevezettetése, kutak fúratása az öntözéshez, kistraktor vásárlása a fűnyíráshoz – részben közadakozásból. Kidolgoztuk a környezet további fejlesztésére vonatkozó terveket is.
Szellemi építkezés
1995
Ebben az évben 2 hetes tanulmányútra mentünk az angliai Northern College-ba; rövid kurzus elvégzése a felnőttképzés módszertanáról; kapcsolatfelvétel a Leedsi Egyetem Felnőttképzési Tanszékével
1996
Kistérségi találkozó partnerkapcsolatok építése a Civil Kollégium és közvetlen környezete, a Felső-Kiskunság között

Azóta folyamatosan:
Tananyagfejlesztés nagyobb programokhoz

Általános célú felnőttképzések:
Közösségi képzés, Civil képzés, Demokrácia képzés, Közösség és gazdaság képzés, Közösségi média képzés (1997–2007);

Szakképzések:
· A közösségfejlesztés közép- és felsőfokú szakképzésének tanterve, szakmai és vizsgakövetelményei (1998);
· „Közösségfejlesztés”, mint a Közművelődési Szakember II. ráépüléses képzése az Országos Képzési Jegyzékben (2006);
· „Közösségi-civil szervező” – Felsőfokú Szakképzés és OKJ szakképzés kidolgozása felsőoktatási partnerekkel (2007);
· Felsőoktatási tantárgyi akkreditációk (2004–2006);
· „Közösségi és civil tanulmányok” szakirányú továbbképzés kidolgozása az ELTE Szociális Munka Tanszékével (2007);
· Európai ismeretek c. tananyag a Felső-Kiskunsági HEFOP programhoz (2005)
· Új tantárgyi struktúra – új tananyagok (2007).
„Képzők képzője” jellegű képzéseink
a Civil Kollégium Alapítvány tanárainak

1997: képzési szükségletek elemzése, képzési módszerek, az első tananyagok fejlesztése 17 szakemberrel;
1998–1999: 10 helyi közösségi munkással, Közösségi Munkás hálózat kiépítése és képzése Kunszentmiklóson, Kunbábonyban, Tasson, Kunpeszéren, Szalkszentmártonban;
1999: felkészülés a „Gondolkodjunk a demokráciáról” képzésekre, 18 fő; felkészülés a „Roma közösségi ház” képzéseire, 16 fő;
2000: Felkészülés a „Helyi cselekvés” program segítői szerepkörére és képzéseire, 10 fő;
2001–2002: Közép-kelet-európai „Képzők képzője” program lengyel, szlovák, román, erdélyi és magyarországi magyar szervezetek 5-5 fős csoportjainak részvételével – 80 óra, 25 fő;
2002: Közösségfejlesztő „Képzők képzője” program új tanárok bevonásával – 330 óra, 18 fő;
2007: A Civil Kollégium Képzési rendszerének megújítása – 48 óra, 14 fő. Általános célú felnőttképzések

Közösségi képzések
· Települési és kistérségi közösségi aktivisták közösségi képzése minden évben 15–20 alkalommal;
· 2000–2004-ig Helyi cselekvés program keretében belül is, évi 12–18 képzéssel;
· Roma közösségi házak vezetőinek közösségfejlesztő képzése 21 hétvégén, majd „Követő képzés”, 1999–2000;
· Országos közösségi képzés a Jóléti Szolgálat Alapítvány szervezésében 60 civil szervezet számára, 1999;
· Vidékfejlesztési programok közösségfejlesztő képzései, pl. az EU SAPARD programjában, 1999–2000;
· Civil Házak vezetőinek közösségfejlesztő képzése, 2003;
· Kezdő közösségi aktivisták képzése a Közösségi kezdeményezéseket támogató programban, 2004-től évi 10–15 képzés a Házban és a helyszíneken. Demokrácia képzések
2000 óta évente, változó gyakorisággal, évente átlag 2–5 képzés szerveződik

Civil képzések
· Civil cselekvési technikák képzése, évente 8–10 hétvégén;
· Az egyes közösségfejlesztő folyamatokon belül megalakult civil szervezetek szervezetfejlesztő képzései, évente mintegy 10 egyesület 1–3 napos képzése;
· Ifjúsági szervezetek, ifjúságsegítők, települési gyermek- és ifjúsági önkormányzatok képzései, évente 5–6 hétvégén;
· Helyi civil struktúrák kialakítására irányuló képzések 2005-től, évi 3–5 alkalommal;
· RAJTunk múlik! 5 képzés 2007-ben.

Közösségi és gazdasági képzések
· közösségi vállalkozásra felkészítő tanfolyamok 1997-től, változó gyakorisággal, évente átlag 2 alkalommal;
· Kisgyermekek napközbeni ellátása, családi napközi képzések 1999-től minden évben a szükséglet szerint, min. 3 alkalommal.

Közösségi média képzések
· A Civil Rádió belső képzései, 1997 óta folyamatosan, 1999-ben például 18 hétvégén;
· „helyi nyilvánosság” képzések (helyi lapok, közösségi rádiózás), változó gyakorisággal, az első 5 évben évi 15–20 képzés, a második 5 évben évente min. 5 képzés.

Szakképzés
2002-től: „Közösségi munka” 45 órás akkreditált továbbképzés az ELTE Szociális Munka Tanszékével közösen, évente 1–2 képzés.

2003
· A 330 órás „Közösségfejlesztő képzők képzője program” záróvizsgáján 28 fő szerzett „Közösségfejlesztő oktató, kutató, tréner” bizonyítványt a KRMKK-tól;
· „Közösségi munkás” 120 órás szakképzést végzett el 14 fő egy felső-kiskunsági foglalkoztatási program keretében;
· 2003-tól minden évben megszervezzük a 120 órás „Közösségfejlesztő”, munkakörön belüli szakképzést, amelyet évente 30–40 fő végzi el;

2006: B-A-Z megyében 45 fő végzett 120 órás „közösségfejlesztő” képzésen a mi programunk alapján.

Szemináriumok

1997
· A közösségfejlesztés szakmai profilja – Tanácskozás és információcsere a felsőoktatásban közösségfejlesztést, közösségi munkát tanító 31 oktatóval;
· A közösségi alapú, önsegítő munkahelyteremtés elősegítése közösségi munkások által I.;
· A közösségfejlesztés európai mozgástere – közös szeminárium a Combined European Bureau for Social Development (CEBSD) európai közösségfejlesztési szervezettel Kunbábonyban.
1998
· Közösségfejlesztés és munkahelyteremtés II.;
· ICEA Ifjúsági szemináriuma;
· Közösségfejlesztés és képzés;
· Szeminárium a közösségi rádiózásról.

2000
· „Programalkotó szeminárium” a Roma „Követő programban” résztvevők számára, Kunbábony;
· „Közösségi alapú munkahelyteremtés munkanélküli romák számára”, a Roma „Követő programban” résztvevők számára, Kunbábony;
· Roma Közösségi Házak Konferenciája az Országos Cigány Információs és Művelődési Központ rendezésében Budapesten – programtervezés és csoportvezetés.

2001
· A cigányság hagyományőrzéséből fakadó társadalmi integrációs problémák;
· Közösségfejlesztési partnerségépítés Közép-Kelet- Európában – programalkotó szeminárium;
· „Együtt – de hogyan?” szeminárium a „Roma közösségi ház” és a „Követő program” tapasztalatairól.

2002:
· „Közösség“ – emlékülés Varga A. Tamás tiszteletére, 2002. szeptember 5–6.;
· 6 szeminárium a „Közösségfejlesztő képzők képzője” program keretében.

2003
· A Central and Eastern European Citizens Network nemzetközi szemináriuma;
· Az első Közösség-konferencia Varga A.Tamás emlékére „Demokrácia, kultúra, közösségiség” témában.

2004
· I. Szakmaközi Nyári Egyetem.

2005
· II. Szakmaközi Nyári Egyetem – „Szabad állampolgárrá lenni?”;
· Állampolgári Részvétel Hete – „Részt veszel a részvétel hetén?”;
· Közösség-konferencia: „Nyilvánosság, hálózatok és részvétel”.

2006
· III. Szakmaközi Nyári Egyetem – „Szabad állampolgárrá lenni!”;
· II. Állampolgári Részvétel Hete – „Nem részvét kell – részvétel!”;
· Közösség-konferencia: „Aktív európai állampolgáriság”.

2007
· IV. Szakmaközi Nyári Egyetem a közösségi részvétel fejlesztéséről. Szabad állampolgárok – felhatalmazott közösségek;
· III. Állampolgári Részvétel Hete – „Tégy egy részt az egészhez!”;
· Közösség-konferencia: Közösségi tanulás –10 éves a Civil Kollégium.


A Civil Kollégium és a Közösségfejlesztők Egyesülete belső képzései

Évente legalább kétszer szervezünk olyan képzéseket, melyek az értékelést és a tervezést, de egy-egy speciális területre való felkészülést is tartalmazzák (pl. konfliktuskezelés).
Szervezetfejlesztési képzéssorozatot tartottunk 2002–2003-ban, 6 hétvégén, a Partners Hungary vezetésével.

A kunbábonyi házban évente zajló képzéseken mintegy 1400 résztvevő fordult meg, átlagosan 120 képzési napon. Civil képzéseink zöme hétvégi képzés, de egy-egy csoport képzése akár több hétvégét is igénybe vehet. A közösségi vállalkozásra felkészítő tanfolyamaink 2x5 naposak. Képzéseink létszáma 14–32 fő között mozog, a szemináriumokon 15–30 fő, a konferenciákon 35–60 fő, a nyári egyetemeken 100–200 fő vesz részt.

Főbb támogatónk
Alföldi Porcelán és Edénygyár Rt., Dunaferr Lemezalakító Kft., , Kunszentmiklós város Polgármesteri Hivatala, Tatai Cserépipari Rt.,Thermomax Kft., Kontavill Rt., Tungsram Rt., Quadriga Kft.
Brit Nagykövetség, Charity Know How, Együttműködő Holland Alapítványok Közép és Kelet-Európáért, German Marshall Fund, Lévi Strauss Magyarország, Mott Alapítvány, Országos Foglalkoztatási Alap program, Rockefeller Alapítvány, Soros Alapítvány, Nemzeti Civil Alap program, Westminster Alapítvány.
Főbb partnereink
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Közművelődési Intézet, Miskolc; Felső Kiskunsági Közösségi Munkások Egyesülete, Kunadacs; Jóléti Szolgálat Alapítvány, Jászszentlászló; Kecskeméti Regionális Munkaerő-fejlesztő és Képző Központ; Közösségfejlesztők Egyesülete, Budapest; Közösségi Kapcsolat Alapítvány, Budapest; Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, Budapest.

Végezetül elmondhatjuk, hogy nagy eredménynek tartjuk a Civil Kollégium Alapítvány puszta létét és folyamatosan fenntartott működését is. Egy olyan társadalmi környezetben, amelyben a felnőttképzésben, s különösen az általános célú képzésben résztvevők még nem igazán kapnak kormányzati támogatást (munkaidő-kedvezményt, támogatást a részvételi díjakhoz), s amelyben a leszakadó vagy alacsony szinten stagnáló társadalmi rétegek kultúrájában nem kap szerepet a nem bizonyítványért, hanem tudásért történő tanulás, úgy véljük, nagy jelentőségű egy ilyen felnőttképzési intézmény jó színvonalú, egyenletes és folyamatos működése, amelyet minden bizonnyal az érte dolgozó – zömmel önkéntes és alkalmilag megfizetett –, elkötelezett munkatársainak köszönhet.

Azt szeretnénk, hogy a következő 10 év krónikája is ehhez hasonlóan gazdag legyen!
Varga Máté ügyvezető
Vercseg Ilona képzési vezető
Parola archívum