Az Irgalom Mozdulatai

Parola archívum

A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Az Irgalom Mozdulatai
Szerző:	Kiss Domokos
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	1997
Szám:	2-3
Oldalszám:	11.
A cikkben lévő
Nevek:	Kiss Domokos, Jézus, Lukács
Intézmények:	Újpalotai Családsegítő Szolgálat
Települések:	Jeruzsálem, Jerikó
Tárgyszavak:	cselekvési lánc
Megjegyzés:
Annotáció:

AZ IRGALOM MOZDULATAI

Tízpróba – címmel egy kis kötetet jelentetett meg a közelmúltban az Újpalotai Családsegítő Szolgálat alapításának 10 éves évfordulójára. Ebből a kiadványból emeltük ki Kiss Domokos írását.

“Jézus ezt mondta: egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték, azután félholtan otthagyva, elmentek.
Történetesen egy pap ment azon az úton, de amikor meglátta, elkerülte. Egy úton lévő samaritánus pedig amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta; odament hozzá, és olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte, elvitte egy fogadóba, és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: viselj rá gondot, és ha valamit még reáköltesz, amikor visszatérek, megadom néked. Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe került embernek? Az írástudó így felelt: az, aki irgalmas volt hozzá.
Jézus erre azt mondta: menj el, s te is hasonlóképpen cselekedj.”
(Újszövetségi idézet a Lukács evangéliumából.)

Ismert, sőt klasszikussá vált történet az, amelynek nyomán néhány gondolatot szeretnék átadni az irgalmasság mozdulatairól, – éppen az Újpalotai Családsegítő Szolgálat fennállása és működése 10 éves évfordulóján.
A teljes történetből most semmi másra nem szeretném a figyelmet felhívni, mint arra az öt mozdulatra, mozzanatra, amelyet a történetbéli ember tett meg, az, akit az írás samaritánusnak nevez. Nem szeretnék ennek kapcsán arról írni, amit mások nem tettek meg. Jobb, előrevivőbb arról hallani-tudni, amit az ember hajlandó megtenni a másikért, mintsem folytonosan arról szólni, hogy ki mit nem tett meg.
Az angol nyelvtan ismer egy kifejezést, amelyet magyarra talán így lehetne a legjobban lefordítani: cselekvési lánc (action-chains).
Nos, az irgalom mozdulatairól szóló jézusi történetben ilyen cselekvési lánc-szemek fonódnak egybe a másik emberen való segítség örök példájaként, s a fenti idézett írásban öt, ilyen láncszem egybekapcsolódásáról hallunk....
Útonjárókról szól a leírás. (A rövid, mintegy 10 mondatból álló történetben nem kevesebbszer, mint tízszer fordul elő valamilyen összefüggésben ez a szó, hogy: menni. Görög kifejezés – a későbbiekben G.k. – : erkhomsi.)
Az út tehát mindegyik szereplőnek ugyanaz... A megsebesített ismeretlen mellett azonban csak a szintén névtelenül hagyott (példázatos anonimitás) samaritánus (Izrael területén élő, később betelepített nép tagja) áll meg.
Jelzésszerű az etnikai sajátosság kiemelése.
Ami ezután következik:

1. MEGÁLL azaz figyelmet fordít valakire, odamegy hozzá.

Ez az irgalom mozdulatainak cselekvési láncában az első szem. Volt ideje arra, hogy a kiszolgáltatott helyzetben lévőt, a maga nyomorúságos helyzetében meglássa. Fontosnak látom és tartom, különösképpen is a század-, és ezredvég fergeteges rohanásában a történetnek ezt az első mozzanatát: felfigyelni, megállni és odamenni. Nem túllépni a másik emberen, nem elkerülni, nem elfordulni tőle. A segítő szolgálat ezzel kezdődik: akár a magunk idejét is feláldozva, minden “halaszthatatlant” félretéve, megállni. Szükséges és elengedhetetlen feltétele az útonjárásunknak az elesett melletti megállás, hiszen nem homályos, elfutó, felvillanó és eltűnő emberarcokkal van dolgunk, hanem teljes emberi életekkel.

2. LEHAJOL megszánta

A lánc következő, s az előzőhöz fűződő része ez, s itt azt a különbségtételt is meg kell tennünk, hogy a lehajlás mozdulata nem egyenlő semmiképpen se a leereszkedés, olyannyira bevett gyakorlatával. Aki leereszkedőleg közeledik a másik emberhez, az őt alázza meg, aki le tud hajolni a másikhoz, az önmagát. Az irgalom mozdulatának ebben a szakaszában az embert megakadályozhatja az igazságérzete, elve esetleges félelme, mérlegelési készsége. Ám lehajolnia segítségre szorulóhoz, nem mérlegelés kérdése. (Itt válik nyomatékossá a jézusi példázatban a samaritánus elvi elhatárolóságának lehetősége, s ugyanakkor gyakorlati, meggondolások nélküli cselekvésének valósága – a kettő jelképisége.)
Tekintet nélkül hát az esetleges gátló körülményekre, a lehajlás az irgalmasság cselekvésének második láncszeme.

3. BEKÖTÖZI

Megsebzett embernek gyógyító, enyhítő gyógyszerekre van szüksége. (A bor fertőtlenítő, az olaj fájdalomcsillapító hatású elsősegélynyújtó eszköz a történetben.)
Amivel szolgálni tud az ember, mindig kéznél van. Akár akkor is, amikor nem készül a traumákkal való találkozásra. Megfigyelhető a samaritánus részéről e szakszerű elsősegélynyújtásban a habozás nélküli cselekvés, melynek “anyagi vonzata” is van.
A későbbiekben ez még inkább nyilvánvaló lesz (a fogadósnak adott gondozási pénz esetében). Erre is fel kell készülni, ezzel is számolni kell a szó szorosan vett értelmében is. Megállni egy ember mellett, megszánni őt, még nem jelent e cselekvési láncban hatásos segítségnyújtást. A sebek ellátása, felismerést, szakszerűséget, cselekvési készséget feltételez. Ez a mozdulat még akkor is kihagyhatatlan, ha a traumák, sebek kezelése az érintett részére fájdalmas.

4. ÁPOLJA, gondját viseli

A negyedik mozdulat is elhagyhatatlan. Az irgalmasság cselekvésének egyik nagy kísértése: a felületi kezelés, s lelkiismeretnek azzal való megnyugtatása, hogy amit lehetett már megtettünk, a többi nem rajtunk áll. Pedig e példázatos ember irgalmas mozdulatai sorának legnehezebb részéhez érkezett: a megkezdett folyamatot nem szakíthatta meg. “Feltette a saját állatára, elvontatta egy fogadóba, és ápolta.”
A sebesült tartós törődést, további odafigyelést igényelt, s a hozzá lehajló samaritánus nem csupán bekötözte, de ápolta, utógondozta is. Ebben a szolgálatban nem hagyhat senki kitisztított, de nyitott sebeket maga mögött. Nem csupán lehajolni kell tudni, de felemelni is.

5. TOVÁBBMEGY, és visszatér

Ezzel egyrészt lezárul, másrészt nyitva is marad a cselekvési lánc, – azaz továbbfűzhető. (Jézus egy kérdéssel fűzi tovább a láncot, s azután a történetben oly sokszor előforduló “elmenetelről” szól, amikor azt mondja: “menj el, s te is ezt cselekedd!”)
Ez az ötödik mozzanat abból a szempontból fontos, hogy a szolgálatban lévő félre is tudjon állni, s a továbbiakban ne a szereplési vágya, vagy a gondozottra való “reátelepedése” határozza meg életét és tetteit, hanem ez a józan meggondolás: viselj rá gondot. Az ilyen félreállás nem feltétlenül eltűnés is egyben (a samaritánus visszatér), de mindenesetre feltűnés nélküli szolgálat. Az irgalom mozdulataiból font cselekvési lánc nem válhat a gondozott számára “rablánccá”, szociológiai szimbiózissá, összenövéssé, paternalizmussá

Íme az öt mozdulat-mozzanat e kétezeréves történetből, – mind megszívlelendő, beépíthető, hasznosítható mai szolgálatunkban, kapcsolatainkban...

Kiss Domokos

Parola archívum