Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Szakmai értékek és etikai dilemmák a közösségi munkások között
Szerző:	Marjorie Mayo
Sorozatcím:	Parola
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	2006
Szám:	4
Oldalszám:	13-20
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:
Megjegyzés:
Annotáció:

Marjorie Mayo a közösségfejlesztés professzora a London Egyetem Goldsmiths Intézetében (Goldsmiths, University of London). A közösségi szektorban és önkormányzatnál is dolgozott, s nagy gyakorlata van a nemzetközi munkában is.
A Goldsmiths Intézet Városi és Közösségi Kutatóközpontja (Centre for Urban and Community Research) keretében végzett kutatásai a részvétel stratégiáira és a képessé tételre terjednek ki, mégpedig a városrészek felújításának vonatkozásában, helyi és nemzetközi szinteken. A Nyugat-Anglia egyetemi kollégáival (University of the West of England) közösen dolgozott egy európai projektben, amelynek témája az „Etikai dilemmák versengő közösségekben” (Ethical Dilemmas in Contested Communities). Dolgozott a Civil Megújulás kormányzati hivatalának Aktív Tanulás a Cselekvő Állampolgáriságért programjának (Civil Renewal Unit’s Active Learning for Active Citizenship programme) értékelésében is, részvételi megközelítéseket alkalmazva.

Néhány fontosabb publikációiból:
Közösségek és gondoskodás: A jólét vegyes gazdasága. Macmillan (1994) Communities and Caring: The Mixed Economy of Welfare, Macmillan (1994)
A holnap elképzelése: Felnőttképzés az átalakulásért. A Folytatódó Felnőttképzés Nemzeti Intézete (1997) Imagining Tomorrow: Adult Education for Transformation, National Institute for Adult Continuing Education (1997)
Kultúra, közösség, identitás: A részvétel és a politikai felhatalmazás kulturális stratégiái. Palgrave (2000). Cultures, Communities, Identities: Cultural Strategies for Participation and Empowerment, Palgrave (2000)
Globális Állampolgárok (2005) Zed. Global Citizens (2005) Zed

A szemináriumon elhangzott előadás Marjorie Mayo, Paul Hoggett és Christopher Miller kiadás előtt álló könyvének A városrehabilitációs programokon dolgozó terepmunkások etikai dilemmái című fejezetén alapult. (A szerk.)



Szakmai értékek és etikai dilemmák
a közösségi munkások között

Marjorie Mayo előadása


Bevezetés

Etika, etikai dilemmák, közszolgálati szellemiség és a változás
Az etika és az etikai dilemmák témaköre egyre nagyobb figyelmet kap a humán szolgáltatások területén. Ez valószínűleg tükrözi azt a széles körben megfigyelhető aggodalmat, mely az individualizáció erősödése nyomán alakult ki, melyben a kommunitáriánusok a közösség hanyatlását látják, és melyet Bauman a „likvid modernitás” fogalmával ír le (Bauman 2000). Úgy tűnik, ezekben a gondolatokban bizonyos elemek visszaköszönnek „a harmadik út” („The Third Way”) fogalomköréből is (Tam 1998). Mint Marilyn Taylor rámutat: „A ‘közösség helyreállításának’ gondolata új lendületet kapott az elmúlt években egy olyan kommunitáriánus mozgalom eredményeként, mely a politika széles spektrumából szerez támogatást”. (Taylor 2003, 21).
E feltételezett individualizáció leírásai több olyan magyarázatot is tartalmaznak, melyek azoknak a „nagy elméleteknek” a hanyatlására épülnek, melyek meghatározták az alapvetően posztmodernista ideológai környezetben zajló kulturális vitákat a XX. század utolsó éveiben, a „történelem végén” – Francis Fukuyama sokat idézett kifejezése szerint (Fukuyama, 1989). A harmadik út megfogalmazása szerint, mely Tony Blair és Gerhard Schroeder közösen kiadott nyilatkozatában jelenik meg, „a legtöbb ember már régen nem hisz egy olyan világban, melyet a jobb- és baloldal dogmái képviselnek” (Blair – Schroeder 1999). E gondolat pozitív továbbvitele szerint az erősödő individualizáció emancipációs folyamatként jelenik meg, az identitás és a választás élet-politikájaként. Giddens szerint a növekvő reflexivitás eredményeképpen csökken a tradíció tisztelete és nő a párbeszéd szerepe, így az egyén személyes szintjén is egyre több dialógikus kapcsolat jelenik meg. „Minél inkább gyengül a tradició – érvel Giddens –, annál inkább rákényszerül az egyén arra, hogy a számos különböző opcióból kialakítsa választásait saját életére vonatkozóan” (Giddens 1994, 5). A kiritikusok azonban rámutattak arra, hogy a gyakorlatban az ilyen választások korlátozottak a ‘reflexivitás vesztesei’, így a hátrányos helyzetűek és az elnyomottak számára, akik valószínűleg sokkal jobban függenek az állam által nyújtott szolgáltatásoktól (Lash 1994, 12).
Az erősödő individualizáció jelenségét egyaránt kísérte aggodalom és pozitív várakozás; ehhez hasonlóan többen megkérdőjelezték azt az elképzelést, hogy a közös értékek hanyatlanának, vagy hogy a társadalmi szolidaritás gyengülne, mint ahogy arról Putman ír a a társadalmi tőke elvesztése kapcsán (Putnam 2000).
A növekvő individualizációt kiváltó okokat, illetve ezeknek a folyamatoknak a tényleges mértéket szintén számosan vitatták. A folyamatok hatása nyomán kialakult aggodalom tekintetében azonban sokkal nagyobb az egyetértés. Ezért e fejezet ezekre az aggodalmakra összpontosít a humán szolgáltatások sajátos kontextusában. Hogyan befolyásolhatják ezek a viták a humán szolgáltatásokat a jelenlegi szakpolitikai környezetben, különösen ha figyelembe vesszük a közelmúlt szakpolitikai fejleményeit?
Létezik-e jelenleg egyértelműen azonosítható közszolgálati szellemiség? Amennyiben igen, veszélyezteti-e ezt – a korábban említett individualizáción túl – a jelenlegi környezet másik meghatározó tényezője, az a szakpolitika, mely a piac szerepének erősítését, a „modernizációt” és a közszféra új üzleti típusú irányítását hirdeti (New Public Management) és egy „új jóléti rendszert” („New Welfare”) céloz meg, melyet az új közigazgatási menedzsment módszereivel („New Managerialism”) irányít (Clarke et al 2000)? Arra is többen felhívják a figyelmet, hogy néhány hagyományos közszolgálati érték jelentése megváltozott – így például az eredmények előtérbe kerültek a folyamattal szemben (Kakabadse et al 2003, 479). Úgy tűnik, elmozdulás következett be a kollektív-moralitástól, annak a közösség javát középpontba állító értékrendjétől (utilitarista etika) az egyéni javakat hangsúlyozó személyes kompetencia-moralitás felé (egoista etika).
Az altruizmus szakirodalmának áttekintése során Julian Le Grand arra a következtetésre jut, hogy a kutatások szerint az altruista viselkedés továbbra is létezik a közszférában. „Az emberek tudnak lovagiasan (és nem öncélúan) cselekedni és ezt gyakran meg is teszik, még akkor is, ha ez közvetlen ellentétben áll személyes érdekeikkel. A közszféra dolgozói nagyobb érdeklődést mutatnak a közösség szolgálata és mások segítése iránt, mint a magánszféra dolgozói, és ez a kép nemzetközi viszonylatban is igaznak bizonyult” (Le Grand 2003). A pénzügyi ösztönzők ugyanakkor befolyásolhatják ezt a motivációt. A közszféra iránti elkötelezettség akkor is erodálódhat, ha a szakemberek úgy érzik, nem tudnak minőségi szolgáltatást nyújtani: erre példa a fogorvos, aki azzal indokolja magánpraxisának létrehozását, hogy így tud minőségi szolgáltatást nyújtani, vagy az a tanár, aki azért megy el magániskolába tanítani, mert a kisebb létszámú osztályokban annyi figyelmet tud a tanulókra fordítani, amennyire szakmai véleménye szerint szükség van. (Taylor-Gooby et al 2000). A szakmai motivációt aláaknázhatja a túlzott szabályozás, valamint a megfelelő értékelés és a bizalom hiánya is.
Ezzel kutatásunk szempontjából egy lényeges aspektushoz érkeztünk: a közszolgálati szellemiség még ugyan létezik, de fennmaradását nem szabad biztosra vennünk.
Mindenesetre a szakmai etika maga is folyamatosan változik. Mint Banks érvel a szociális munka etikáját és értékeit vizsgáló tanulmányában, a hagyományos kanti megközelítést számosan megkérdőjelezték az 1970-es években, rámutatva arra, hogy a kanti önrendelkező egyén abszolút értékének kategorikus imperatívuszára épülő modell illetve az egyén ilyen kezelése elégtelennek bizonyult az egyenlőtlenség és elnyomás strukturális problémáinak leírására (Banks 1995). Másrészről az utilitarista megközelítések – bár relevánsabbnak tűnnek a szűkös erőforrások elosztására nehezedő nyomás szempontjából – szintén nincsenek híján korlátoknak, ha a szakmai etika alapjaként vizsgáljuk őket. Ugyanakkor ellentmondásosak is abban a jelenlegi környezetben, mely egyre nagyobb jelentőséget tulajdonít az egyéni fogyasztói jogok érvényesítésének.
Banks Wittgensteinnek azon megközelítését tartja relevánsnak, mely szerint az emberek cselekedeteit és választásait a szabályok által irányított viselkedés nyilvános kontextusában kell értelmeznünk, figyelembe véve a tágabb társadalmi környezetet. Az etika és a viselkedés vizsgálatánál figyelembe kell vennünk az egyén és társadalmi környezete közötti összekapcsolódásokat, mivel ezek a kapcsolatok idővel átalakulnak. Mint Hugman és Smith érvel, a morális alapelvek mélyen gyökereznek az egyes társadalmakban, ezért folyamatosan meg kell kérdőjeleznünk azokat (Hugman and Smith 1995). Ebből következik, hogy a szakmai etikát is folyamatosan újra kell értékelnünk.
Banks továbbá különbséget tesz etikai kérdések és etikai dilemmák között. Definíciója szerint az etikai dilemma két egyformán kedvezőtlen alternatíva közötti választást jelent, mely választás összeütközésbe kerülhet morális alapelveinkkel és nem egyértelmű, hogy melyik alternatíva bizonyul majd helyes választásnak (Banks 1995, 12). Így akármi legyen is végleges döntésünk, az szorongást és talán bűntudatot is hagy maga után. Bár ez egy igen hasznos elméleti megkülönböztetés, a gyakorlatban azonban a terepmunkásokban akkor is kényelmetlen érzések maradhatnak, ha a meghozott döntésük viszonylag egyértelműnek tűnt. Ezért fogunk majd rámutatni arra, hogy akár etikai kérdéssel, akár etikai dilemmával (vagy mindkettővel) találják magukat szemben, mindenképpen érzelmi viszonyulás alakul ki – következésképpen a közösségekben végzett terepmunka elkerülhetetlenül érzelmi erőfeszítést is jelent.
A jelenlegi körülmények között egyre nagyobb nyomás nehezedik a szakmai etikára, így a képzett szociális munkások, ifjúsági munkások (Banks 1999), közösségi munkások és egyéb terepmunkások egyre többször szembesülnek etikai kérdésekkel és dilemmákkal a következő tényezők következtében:
– A piac növekvő szerepe és a közszféra új üzleti típusú irányítása (New Public Management); egyik oldalról erősödik a nyomás, hogy a prioritások meghatározása a fogyasztói jogok és a felhasználó/közösség igényei alapján történjen, másik oldalról pedig egyre nagyobb, nyomás nehezedik a szűkös erőforrások elosztására,
– A feladatok, felelősségek növekvő decentralizációja, a szükséges felhatalmazások és erőforrások nélkül,
– A fokozódó centralizációs törekvések a társadalom irányításában,
– A különböző alapelvek és gyakorlatok alapján működő szakmák növekvő együttműködési kényszere
– A gyakran növekvő távolság a szolgáltatások egyéni felhasználóival és a közösségekkel közvetlenül együttműködő terepmunkások (akik általában kevésbé képzettek és elismertek) illetve azok között, akik a személyi és egyéb erőforrások irányításáról döntenek (akik általában elismert végzettséggel és annak megfelelő javadalmazással rendelkeznek).

Ha figyelembe vesszük az előbbiekben felsorolt jelenségeket, érveltek többen, a szakembereknek még többet kellene tudniuk az etikai kérdések témaköréről, több kritikai értelmezésre, szakmai önvizsgálatra és támogatásra lenne szükségük. Ezek kiegészítik azokat az erőforrásokat, melyekkel már rendelkeznek személyes hátterük, neveltetésük és kulturális szokásaik, valamint saját értékeik, motivációjuk, identitásuk ismerete révén – ez az az önismeret, melyet már hosszú ideje elengedhetetlenül szükségesnek tartanak a humán szolgáltatások szakemberei számára. Ezek a külső és belső erőforrások segítenek abban, érvelnek többen, hogy minél eredményesebben – és a lehető legkevesebb szorongás és bűntudat árán – megbirkózzanak a növekvő nehézségekkel és az egyre gyakrabban felmerülő dilemmákkal (Bailey és Schwartzberg 1995). Azonban arra is többen rámutattak, hogy e kezelési/megoldási mechanizmusok nélkül nagy a veszélye a szakmai kiégésnek.
Ez volt kutatásunk kiindulópontja: hogyan birkóznak meg a terepmunkások a növekvő etikai bizonytalanság, az elmozduló szakmai határok, a modernizációs törekvések és a közszféra új üzleti típusú irányítása által meghatározott környezet nehézségeivel? Hogyan képesek megőrizni szakmai etikájukat, hogyan tudják elkerülni a teljes morális relativizmust, az eltávolodást és/vagy a végső kiégést? Bár tanulmányunk e dilemmákat a városrehabilitációs projekteken a közösségekkel közvetlenül együttműködő terepmunkások tapasztalatai alapján vizsgálta, bizonyára több hasonlóságot és eltérést találnánk, ha az eredményeket olyan szakmák tapasztalataival vetnénk össze, melyek humán szolgáltatásokkal, állampolgárisággal és általánosabb értelemben a közösséggel foglalkoznak.
Tanulmányunk – az etikai dilemmák tanulmánya –konfliktusokkal terhelt közösségekben: pszihoszociális tanulmány a városrehabilitációs munkákban résztvevő terepmunkásokról: hogyan azonosítják az etikai dilemmákat és milyen erőforrásokat használnak fel megoldásukhoz.
Tanulmányunkban pszihoszociális megközelítést választottunk annak érdekében, hogy feltárjuk mind a személyes, mind a társadalmi tényezőket. Olyan szakembereket vontunk be a felmérésbe, akik városrehabilitációs munkákon terepmunkásként dolgoznak egy olyan környezetben, ahol az állami szektor találkozik a magán-, az önkéntes és közösségi szektorral, és ahol a szakmák együttműködése a mindennapi gyakorlat részévé vált. A városrehabilitációs munkákon dolgozó terepmunkások általában nem egy közös szakma képviselői és így nem rendelkeznek közös szakmai kerettel (mintánkban legtöbben más-más szakmából, illetve területről jöttek, mint például ifjúsági munka, közösségi munka, egészségügy, lakóterületek irányítása és oktatás). Ugyanakkor valamennyien szembesülnek azokkal a dilemmákkal, melyeket a jelenlegi szakpolitika vet fel azzal, hogy decentralizációt hirdet, melyhez a felhasználóktól (és nem a szakemberektől) várja a prioritások meghatározását, de a megvalósítást központilag meghatározott célok és erőforrások keretében képzeli el.
Tanulmányunk egy interjúsorozattal indult, melyet harminc terepmunkásként dolgozó szakemberrel készítettünk (általában hat interjú készült személyenként). Az volt a célunk, hogy feltárjuk személyes élettörténetüket: hogyan kerültek kapcsolatba ezzel a munkával, milyen motivációk és értékek mozgatják őket, milyen dilemmákkal szembesülnek munkájuk során, milyen mechanizmusok segítségével oldják meg azokat és ehhez honnan kapnak támogatást. A személyes interjúkat kiscsoportokban folytatott megbeszélések követték, majd végül egy közös szeminárium keretében együtt beszélték meg az eredményeket, illetve a felmérés lehetséges tanulságait a szakpolitika, a gyakorlat, valamint a szakmai képzés és szakmai támogatás szempontjából. Az interjúk városi környezetben, két helyszínen zajlottak. Mindkét helyen egyaránt dolgoztak nagyon tapasztalt terepmunkások, valamint olyanok is, akik újnak számítottak ebben a típusú terepmunkában. Így lehetőségünk volt arra, hogy összehasonlítsuk a különböző tapasztalatokat és nézőpontokat a résztvevők szakmában eltöltött ideje alapján is. Mindkét területen több fekete, illetve etnikai kisebbséghez tartozó terepmunkás is dolgozott.
Már az első interjúktól kezdve, melyekben a résztvevők saját élettörténetüket mondták el, egy különösen gazdag anyag állt össze a válaszadók motivációi és értékei tekintetében. A legtöbb résztvevő saját maga kezdett el arról beszélni, hogy milyen nagy jelentősége volt számára a családi háttérnek és a korai élményeknek. A mintában egyaránt szerepeltek olyanok, akik művelt középosztálybeli családból jöttek, illetve olyanok, akik munkáscsaládból; volt, aki olyan családból származott, ahol nagy értéket tulajdonítottak a köz szolgálatának, de olyan családokból is jöttek, ahol ez egyáltalán nem volt jellemző. Néhány esetben a korai élmények meghökkentően problematikusak voltak – például családi erőszak, a család szétesése vagy állami gondozás és bántalmazás. Mások arról számoltak be, hogy milyen veszteség érte őket kivándorlásuk során és hogyan tapasztalták meg a menekült létet. A résztevők között határozottan elkülöníthető volt egy olyan csoport, mely a humán szolgáltatásban végzett tevékenységét egyfajta „jóvátételként” élte meg, és arra törekedett, hogy megadhassa másnak azt a támogatást, melyet ő is megkapott, vagy biztosítsa azt a segítséget, melyre neki lett volna szüksége gyermek- vagy serdülőkorában.
Mások számára az elkötelezettség sokkal inkább azokban az erős értékekben gyökerezik, melyek már életük korai szakaszában meghatározóvá váltak, például vallásos és/vagy politikai, szakszervezeti és munkásmozgalmi meggyőződésük. Mások a későbbi élmények meghatározó hatásairól is beszámoltak, amikor bizonyos aktuális problémák, megmozdulások mögé felsorakoztak: például az 1984–85-ös bányászsztrájk, illetve a bányászokat támogató szimpatizáns csoportok, a női felszabadítási mozgalmak, az antirasszista megmozdulások, mint például a New Cross-i tűzeset nyomán kialakult kampány, az észak-írországi és palesztinai polgárjogi kampányok, kapcsolat polgárjogi és nemzeti felszabadítási küzdelmek (mint például az apartheid elleni küzdelem) résztvevőivel, vagy részvétel az állatok jogaiért küzdő kampányokban. A nyilvánvaló különbségek ellenére sok hasonlóság is volt – a részvevők személyes élettörténetük felidézésével próbálták erős elkötelezettségüket megmagyarázni. Bár a felmérés résztvevői közül sokan – szinte mindenki – inkább véletlenszerűen és nem tervezés eredményeképpen kerültek mostani munkahelyükre, jelenlegi szakmájuk semmiképpen nem tekinthető véletlen szakmai választás eredményének.
Éppen ellenkezőleg, a résztvevők gyakran szenvedélyesen beszéltek az általuk vallott értékekről és arról, hogy ezek az értékek milyen módon határozzák meg szakmai identitásukat. „Szeretném, ha elmondhatnám magamról, hogy tettem valamit a közösségért, amelyben élek”, „Szeretnék valamilyen pozitív történés részévé válni”, „Ez az egész a társadalmi igazságosságról szól és ez az egyik dolog, ami motivál” (tapasztalt ifjúsági munkás), „Az a feladatunk, hogy szolgáljuk az embereket ezzel a munkával”, „Idealista vagyok” (városrehabilitációs munkás – viszonylag „újonc” ezen a területen), „Az elmúlt 27–28 évben a szakmai gyakorlat fejlesztésén dolgoztam” – kommentálta egy sokkal tapasztaltabb vezető, és azt is hozzátette, hogy bár az elvek fejlődnek és kiteljesednek, de továbbra is a társadalmi igazságosság alapvető értékeiben gyökereznek –, „Én szenvedélyesen hiszek a közösségben – hogy tiszteljük az emberek jogait és felelősségét és segítsük őket abban, hogy jó választásokat hozzanak”, „Az egyén és a közösség tisztelete” – erősítette meg egy sokkal fiatalabb közösségi vállalkozó, aki elismerte, hogy nem igazán rendelkezik egy világosan meghatározott, minden részletében kidolgozott etikai keretrendszerrel. Akárhogyan is fogalmazták meg, ezek az alapvető értékek és a munka bizonyos aspektusai iránt érzett elégedettség volt az, ami együttesen fenntartotta motivációjukat. Többen rámutattak, hogy ha nem hinnének bizonyos dolgokban, „nem lehetne ezt a munkát csinálni … valami kell, ami mindig továbblendít”. Érdemes megemlítenünk, hogy többen tudatosan visszautasították az előreléptetési lehetőségeket, pontosan azért, mert ez eltávolította volna őket az egyénekkel és közösségekkel végzett terepmunkától. „Nagyon izgalmas” – mondta egy egészségügyi területen dolgozó munkás. „Van min gondolkoznom” – mondta az egyik szakember, aki a fiatalok részvételének ösztönzésén dolgozik.
A fenti idézetek alapján kijelenthetnénk-e azt, hogy nem kell aggódnunk a közszolgálati szellemiség jövője miatt? Nem feltétlenül. A kiválasztott minta korántsem tekinthető véletlenszerűnek. Azok, akik érdeklődésüket
fejezték ki a felmérésben való részvétel iránt, valószínűleg elkerülhetetlenül azok voltak, akik a leginkább elkötelezettek a szóban forgó etikai kérdések iránt. Az értékek és elkötelezettség elméleti leírása sem feltétlenül jelent hatékony megvalósítást a gyakorlatban. Továbbá a mintán belül is lehetnek jelentős különbségek. A terepmunkások valószínűleg komoly érzelmi energiákat fektetnek be munkájukba, de ezek különböző nézőpontokon és értékeken alapulhatnak. Természetesen ezzel nem azt mondjuk, hogy a munkájuk szükségszerűen heroikus vagy hogy pályafutásuk minden pillanatában eredményesen tudnák a szakmai értékeket védelmezni. És természetesen nem feledkezhetünk meg a szakmai kiégés veszélyéről sem.
A terepmunkások nézőpontja közötti lehetséges különbségek akkor kezdtek világosabbá válni, amikor elkezdtük elemezni, hogy milyen eltérő módon azonosították a felmerülő dilemmákat, illetve hogy milyen eltérő megoldási módokat választottak. A következő részben összefoglaljuk, hogy milyen jellegű problémák merültek fel. Ezek közül azonban nem mindegyik jelenik meg mint valódi dilemma a szó Banks által adott definíciója szerint. Néhány inkább etikai kérdésnek tekinthető (Banks definíciója szerint), mintsem teljes körű etikai dilemmának. Az etikai kérdéseket felvető helyzetek azonban szintén nyugtalansággal tölthetik el a szakembereket, még akkor is, ha az ilyen esetekben a szakmai ítéletalkotás és a tényleges cselekvési tér viszonylag jól körülhatárolt. Jelentős érzelmi energiák mozgósítására lehet szükség, még akkor is, ha a „helyes” eredmény viszonylag egyértelmű, ahogy azt a vonatkozó eljárások meghatározzák. Az ilyen esetekben azonban a terepmunkások vagy azonosulnak ezekkel az eredményekkel, vagy nem: bár az eredmény az eljárás szerint helyes, de etikailag meglehetősen komplex, így feszültség alakul ki a „helyes” és a „helytelen” között, melyről majd még részletesen fogunk szólni a kutatás konkrét példáin keresztül. A szakemberek sokszor igen kényelmetlenül érzik magukat az ilyen helyzetekben, különösen akkor, ha úgy gondolják, hogy nagyon kevés vagy semmilyen lehetőségük sincs a személyes választásra a növekvő bürokrácia vagy az erősödő központi irányítás következtében. És természetesen ami dilemmaként jelenik meg az egyik személy számára, nem feltétlenül az a másik számára.


Az interjúk és csoportmegbeszélések során azonosított dilemmák

A dilemmákat két kategóriába soroltuk: azok, melyek természetszerűen adódnak a terepmunka szakmai jellegéből és azok, melyek a jelenlegi szakpolitikai környezet következtében válnak egyre meghatározóbbá. A dilemmákat a következőkben foglaltuk össze:


A közösségekben végzett terepmunka szakmai jellegéből adódó, folyamatosan felmerülő dilemmák

– a szakma által elfoglalt speciális helyzetből adódó dilemmák, a „kívül” és „belül” problematikája: munkájuk során egyszerre tevékenykednek „az államon belül és az állam ellen”, a szolgáltatási struktúrán belül (annak részeként) és kívül (amikor a szolgáltatások felhasználóival és a közösségekkel dolgoznak); mindazon dilemmák, melyek a szolgáltatók és a felhasználók, a közösségek és a civil társadalom, általánosabban az állam és a piac között elfoglalt köztes helyzetből adódnak,

– azok a dilemmák, melyek a szakmai határokból és a szakma által meghatározott hivatalos eljárásokból adódnak, így a szabályok megszegésével kapcsolatos dilemmák, illetve hogy ezek szakmailag meddig tolerálhatóak (például a fiatalok szabályszegései kapcsán felmerülő dilemmák, illetve hogy bizonyos viselkedések meddig tolerálhatóak hivatalos szankciók meghozatala nélkül). Ide tartoznak azok a speciális dilemmák is, melyek akkor merülhetnek fel, amikor az időközben fizetett alkalmazottakká vagy önkéntesekké vált „volt felhasználók” és/vagy közösségi aktivisták megszegik a szabályokat és/vagy maximálisan kihasználják köztes helyzetüket,

– a beavatkozással kapcsolatos dilemmák: mikor avatkozzunk be és mikor ne a közösségi és az ifjúsági munkában; mikor tegyük képessé az egyéneket és csoportokat arra, hogy saját maguk alakítsák ki stratégiájukat és a saját „hibáikat” kövessék el?,

– azok a dilemmák, melyek abból a törekvésből adódnak, hogy a közösségi munkás ésszerű és fenntartható távolságot tartson a munka által kiváltott stressz és magánélete között, így védve személyes, valamint a családdal és gyermekeivel kialakult kapcsolatait,

– azok a dilemmák, melyek abból adódnak, hogy munkájuk során rendszeresen át kell lépniük a társadalmi osztályok, fajok, nemek és a személyes tapasztalatok között kialakult határvonalakat. Bár szeretnék magukat viszonylag biztonságban érezni ezekben a helyzetekben, mégis gyakran feszültségként élik meg azokat: középosztályból származó szakemberek többször számoltak be arról, hogy milyen dilemmákat és feszültséget éltek meg, amikor munkásosztálybeli közösségi csoportokkal dolgoztak, és ehhez hasonlóan a fehér szakemberek hasonló feszültséget éreztek, amikor a feketékkel és az etnikai kisebbségi közösségekkel dolgoztak, különösen azokban az esetekben, amikor a közösségeken belüli illetve a közösségek között kialakult konfliktusról volt szó. A munkásosztályból származó szakemberek számára szintén feszültség és dilemmák forrásának bizonyult, amikor vezetői pozíciókban középosztálybeli szakemberekkel kellett együtt dolgozniuk, és a rejtetten továbbélő osztálysérelmekre is több példa fordult elő, mint ahogy azt nagyon életszerűen megjelenik Richard Sennett és Jonathan Cobb leírásában (Sennett and Cobb, 1972).


Az aktuális környezet hatásaként erősödő dilemmák

– Azok a dilemmák, melyek abból adódónak, hogy munkájuk során meg kell birkózniuk az emberek cinizmusával, illúzió-vesztettségével, és bizalmatlanságával olyan lokalitásokban, ahol már több városrehabilitációs kezdeményezés is indult az elmúlt években. A szakemberek számára komoly dilemmát jelent, hogy szakmai szerepükből következően e szkepticizmus ellenére ösztönözniük kell az embereket a részvételre, ugyanakkor tudják, hogy további csalódások és mélypontok várnak rájuk a jövőben (ez egy olyan élmény, mely igen nagy megpróbáltatást és lelki terhet jelent számukra, mint az a kutatásból is kiderült),
– azok a dilemmák, melyek a már említett köztes helyzetből adódnak – amikor a felgyülemlett indulatok kereszttüzében találják magukat és olyan döntésekért és/vagy elmaradt intézkedésekért éri őket kritika, melyeket máshol hoztak meg – vagy nem hoztak meg. Az ilyen helyzetekben a terepmunkásoknak meg kell őrizniük szakmai és szervezeti lojalitásukat, be kell tartaniuk az eljárásokat, ugyanakkor képessé kell tenniük a közösséget arra, hogy az megtalálja az előremutató utat – anélkül, hogy a támadásokat és a kritikákat magukra vennék,

– a különböző szinteken folytatott tevékenységből adódó dilemmák – vagy helyi szinten, gyökereikkel kötődve, magabiztosan képviselik a lokalitást és a helyi problémákat; vagy stratégiaibb szinteken folytatják tevékenységüket. Azok a szakemberek, akik otthagyták a terepmunkát, gyakran beszéltek arról a félelmükről, hogy elveszthetik helyi gyökereiket azáltal, hogy „feljebb lépnek” és eltávolodnak a terepmunkától, még akkor is, ha úgy érezték, hogy egy stratégiaibb szinten eredményesebben tudnak tevékenykedni,

– azok a dilemmák, melyek a közösségi és önkéntes szektorban kialakuló különböző csoportosulások és érdekek közötti konfliktushelyzetek kezeléséből adódnak, különös tekintettel azokra a dilemmákra, melyek a szűkös erőforrásokért folytatott fokozódó versengés kapcsán merülnek fel. Ez különösen éles kérdésként merült fel a kutatás vége felé, amikor több városrehabilitációs program támogatása a végéhez közeledett,

– a képviselet témaköréhez kapcsolódó problémák – ki képviselhet kit legitim módon, és mi a teendő akkor, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy a „képviselők” vagy a „helyi vezetők” nem választóik bevonásával és/vagy nem demokratikusan képviselik választóik érdekeit?,

– ezeket a dilemmákat különösen nehezen élik meg akkor, amikor azok etnikai, faji vagy rasszista problémákhoz kapcsolódnak. A fehér közösségi munkások dilemmaként élik meg, amikor például rasszizmussal vádolják meg őket olyan helyzetekben, amikor a fekete etnikai kisebbség önkéntes szektorában felvetik a képviselet és beszámoltathatóság kérdéseit. Néhány résztvevő szerint ezeket a dilemmákat tovább súlyosbíthatja, ha menedzsment struktúra nem biztosít támogatást, mivel a vezetés fél attól, hogy a rasszizmus kérdésével bármilyen módon foglalkozzon,

– a rövid távú szakpolitikai beavatkozások és az időben korlátozott, felülről meghatározott célok alapján értékelt városrehabilitációs programokhoz kötődő dilemmák. A szakemberek számára e követelmények teljesítése számos dilemmát vet fel és jelentős feszültséggel jár, mivel látják, hogy hosszabb távú beavatkozásokra lenne szükség a bizalom kialakításához, a helyi prioritások elfogadásához és a fenntartható eredmények eléréséhez,

– a kormány ifjúsági politikájából adódó speciális dilemmák, a fiatalok bűnözőként való beállítása, az a kényszer, hogy a fiatalokat „problémaként” állítsák be a támogatók felé ahhoz, hogy a szükségleteiknek megfelelő projektekhez és kezdeményezésekhez támogatást szerezzenek.

Az iménti felsorolás összefoglalta azokat a kulcsfontosságú témaköröket, melyek az interjúk és csoportmegbeszélések során kikristályosodtak. Amikor azután a két különböző terület résztvevői találkoztak, hogy együtt átgondolják és megbeszéljék a felmérés eredményeit, megerősítést nyert, hogy valóban ezeket kérdéseket és dilemmákat tartják a leglényegesebbnek, és további példákkal is szolgáltak nézőpontjuk alátámasztásához. Bár a politikai kultúra és a helyi közösségek története tekintetében a helyi körülmények jelentős eltéréseket mutattak, mégis széles körű egyetértés alakult ki a szakemberek által átélt dilemmák és feszültségek jellegét illetően, különösen a multikulturális környezet által felvetett konfliktusok kapcsán. Széles körű volt az egyetértés az alkalmazott kezelési, megoldási startégiákat illetően is.
Összességében elmondhatjuk, hogy a közös megbeszéléseken világosan megfogalmazódott, hogy a szerep jellege, illetve a munka során adódó helyzetek miért vetnek fel dilemmákat. Így például élénk beszélgetés alakult ki arról, hogy milyen feszültségek adódnak abból a speciális helyzetből, hogy egyszerre „bennfentesek” és „kívülállók”, mely visszaidézte azt a korábbi vitát, melyben az államon belüli és az állammal szemben végzett munkáról beszéltek. Szakmai munkájukat „értelmező” szerepként írták le, melynek során el kell magyarázniuk a szolgáltatók, szakpolitikusok helyzetét és álláspontját a szolgáltatások felhasználói és a közösségek számára, és ugyanezt visszafelé is meg kell tenniük. Így közösségi munkájuk során elkerülhetetlenül feszültségek merülnek fel, melyeket meg kell érteniük és kezelniük kell, hogy a különböző irányból érkező kritikákat és támadásokat ne személyük ellen irányulónak éljék meg. Ezekben a szituációkban általában etikai kérdések is felmerülnek, még akkor is, ha a szakemberek számára egyértelmű a következő lépés – de Bank terminológiája szerint ezek inkább etikai kérdéseknek tekinthetők és nem etikai dilemmák a kifejezés teljes értelmében.
Bár a résztvevők nagyon is érezték az új közigazgatási menedzsment (New Managerialism) hatását – hiszen az alapvetően meghatározta munkakörnyezetüket –, de ez inkább etikai kérdéseket, mint teljes körű etikai dilemmákat vetett fel. A központilag meghatározott célkitűzéseket egyszerűen teljesíteniük kellett és néhány interjúból még az is kiderült, hogy bizonyos helyzetekben szívesen fogadták ezeket, mivel úgy gondolták, hogy javíthatják a szolgáltatások színvonalát. Úgy tűnt, széleskörű az egyetértés abban, hogy ezeket a célokat gyorsan és eredményesen teljesíteni, és ha lehetséges, túlteljesíteni kell. Így utána lehetőség nyílik arra, hogy egyéb prioritásokra összpontosítsanak, elsősorban a helyi célkitűzésekre és a hosszú távú fejlesztési célokra. Mély benyomást tett ránk a központilag meghatározott célkitűzések kapcsán kialakult igen árnyalt vita, ugyanakkor további kérdések merültek fel bennünk arra vonatkozóan, hogy a munkájuk jellegéből adódóan már amúgy is túlterhelt terepmunkásokra e célkitűzések teljesítése milyen további terheket róhat.
Néhány csoportmegbeszélésen egy sajátos aspektusra lettünk figyelmesek, amely azután még nyíltabban fogalmazódott meg a két különböző terület közös megbeszélésein. Felmerült a kérdés, hogy vajon van-e különbség a dilemmák jellegének megítélésében a tapasztaltabb közösségi munkások és a közelmúltban toborzott szakemberek között? Vajon van-e elmozdulás abban, hogy hol húzzák meg az etikai választóvonalat?
A tapasztaltabb szakemberek szerint valóban megfigyelhető egy ilyen elmozdulás. Ezt úgy foglalták össze, hogy több olyan kérdés van, mely számukra problematikus, viszont a közösségi munkások következő generációja számára egyáltalán nem jelenik meg problémaként. Így például a tapasztaltabb szakemberek az egyik munkacsoportban felidézték, hogy milyen heves viták folytak, amikor a kormány bevezette a Connexions (Összekapcsolások) elnevezésű programot. A vita arról szólt, hogy összeegyeztethető-e a Connexions által képviselt megközelítés a szakmai értékekkel, és ha nem, kellene-e valamilyen ellenállást tanúsítaniuk? Itt nem az a lényeg, hogy feltétlenül ez lett volna-e a legmegfelelőbb válasz – inkább arra példa, hogy mennyire kritikusan figyelték a kormánypolitika változásait és hogyan mérték azokat össze saját szakmai értékeikkel. Most kételyeiket fejezték ki arra vonatkozóan, hogy a jelenlegi környezetben kevésbé tapasztalt kollegáik egyáltalán szükségesnek tartanának-e bármi nemű vitát egy ilyen helyzetben.
Egy másik munkacsoportban is hasonló megállapítások hangzottak el e lehetséges „generációs szakadék” kapcsán. Míg a tapasztaltabb szakemberek egyáltalán nem vonták kétségbe a „következő generáció” motivációját – motiváció szempontjából egyáltalán nem „Thatcher gyermekei” ők –, de fenntartásaikat fejezték ki arra a szemléletmódra vonatkozóan, ahogy a „következő generáció” a szakmához, a betöltendő szerephez és a korlátokhoz viszonyul. Ahogy az önkéntes és közösségi szektor egyre inkább szakmásodott, úgy tűnt, hogy a közösségi munkások arra számítanak, hogy szakmai előrehaladásukhoz gyakran kell munkahelyet váltaniuk. Ez a modell általában jobban is illett az egyre inkább alkalmi jellegű foglalkoztatáshoz. Így paradox módon a szakmásodás egyben az alkalmibb jellegű foglalkoztatáshoz való alkalmazkodást is jelentette. Többen viszont úgy vélték, hogy e folyamatban a „szenvedély” egy része elveszett, és talán a látásmód is némileg átalakult. Úgy tűnik, mondták többen, hogy a szakemberek egyre nagyobb távolságot tartanak és korlátozottabban ítélik meg az elérhető eredményeket. Itt azonban hangsúlyoznunk kell, hogy mintánkban ezek a tendenciák nem feltétlen tűntek ilyen nyilvánvalónak az újabb szakemberek számára, ugyanakkor egybeestek azokkal a tendenciákkal, melyeket Sennett azonosított, például abban a tanulmányában (Sennett 1999), melyben a rugalmasabb foglalkoztatási formákat vizsgálja, beleértve az egyén jellemére és elkötelezettségre gyakorolt hatásokat is.
Számos tapasztaltabb szakember beszámolt arról, hogy milyen módon próbál nagyobb távolságot tartani személye és szakmai szerepe között. Egyikük például viccesen elmesélte, hogy gondolatban létrehozott egy „törődési skálát” – mellyel azt „méri”, hogy mennyire törődhet egy bizonyos kérdéssel. Ez a megnövekedett távolságtartás néhány esetben elég vegyes érzelmeket váltott ki – bár mindenki elfogadta, hogy valamilyen szintű távolságtartásra szükség van a szakmai túléléshez, ugyanakkor ezt bizonyos fokú veszteségként élték meg.
Ezekben a gondolatokban bizonyos elemek visszaköszönnek Richard Sennett munkáiból. („Respect”) „Tisztelet” című tanulmányában (Sennett 2003) Sennett megvizsgálja azokat a stratégiákat, melyeket szociális munkásként tevékenykedő édesanyjánál figyelt meg, aki tisztelete jeléül több teret hagyott ügyfeleinek, ami különbözött a hagyományosabb, jótékonyságra épülő megközelítésektől. Sennett teljesen megérti és értékeli édesanyja álláspontját e határokat illetően, ugyanakkor („Caring for Others Without Compassion”, Sennett 2003, 140) „Együttérzés nélküli gondoskodás” című művében azt vizsgálja, hogy milyen feszültségek keletkezhetnek e határvonalak meghúzásából. Ehhez elmesél egy saját személyes élményt. Leírja azt a beszélgetést, mely közte és orvosa között zajlott le azután, hogy kezét egy olyan sérülés érte, ami drámai hatással volt életére, hiszen addig hivatásos zenészként dolgozott, de a sérülés hirtelen véget vetett zenei karrierjének. Bár elfogadja, hogy vannak érvek a szakmai távolságtartás mellett, ugyanakkor emlékszik rá, hogy mennyire vágyott az emberi együttérzésre. „Azt akartam, hogy az orvosnak számítson, ami velem történt”. (Sennett 2003, 141). Természetesen a gondoskodó szakmák egyik természetes velejárója ez a fajta feszültség. Kutatásában felveti kérdést: a szakmai empátia és a szakmai távolságtartás közötti kényes egyensúly vajon nem fog-e túlságosan eltolódni a jelenlegi szakpolitika által meghatározott környezet hatására?
A tanulmányunkban résztvevő tapasztaltabb szakemberek azt is leírták, hogyan válnak feladataik egyre komplexebbé és miért jelentenek egyre nagyobb kihívást számukra. Példaként a partnerségi együttműködést említették. Azzal érveltek, hogy a partnerek és partnerségi kapcsolatok növekvő számával a dilemmák száma is egyenes arányban növekedett. A helyi közösség képviselőinek bevonása a partnerségi testületekbe további sajátos problémákat vetett fel (így például a képviselet és demokratikus beszámoltathatóság dilemmáit). A partnerségi együttműködések dilemmáit és lehetséges előnyeit a szakirodalom már részletesen feltárta mint a közszféra egyik szakpolitikai kérdését (Balloch – Taylor, 2001, Glendinning et al 2002). A szakmák közötti együttműködés növelése, mint az az új gyermekközpontokban megfigyelhető, a várható előnyökön túl valószínűleg újabb szakmai dilemmákat és feszültségeket fog hozni.
A közösség által irányított programokban való együttműködés további sajátos dilemmákat vet fel a szakemberek számára. Különösen azokban az esetekben, amikor a szóban forgó közösségi szervezet nem rendelkezik tapasztalattal az alkalmazott szakemberek irányításában. A kutatás néhány résztvevője számára különösen élesen jelentkezett a „kívül és belül” problematikájából adódó feszültség. Nehézséget jelentett továbbá a szakmai határok meghatározása: hol húzzák meg a határt ahhoz, hogy elkerülhessék a szakmai kiégést, illetve megvédhessék saját magukat és magánéletüket?
Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy az volt az általános vélemény, hogy a jelenlegi szakpolitikai környezetben növekszik az etikai kérdések és etikai dilemmák száma, bár a következő generáció új képviselői nem feltétlenül látták ezt így. Elhangzottak példák tényleges etikai dilemmákra, de a legnagyobb stresszt azok a helyzetek okozták, amikor a szakemberek számára nagyon korlátozott volt a mozgástér ahhoz, hogy saját belátásuk szerint döntsenek. Az etikai kérdések és feszültségek magából a szakmai szerepből adódtak, az „egyszerre belül és kívül” helyzetből, a szektorok és struktúrák közötti közvetítő szerepből, és esetenként abból a bűnbak szerepből, melybe akkor kerülnek, amikor a centralizált célok és a helyileg releváns prioritások körét próbálják négyszögesíteni. Bár az eljárások lehet, hogy teljesen egyértelműek, de kivitelezésük ilyen körülmények között jelentős érzelmi megpróbáltatást jelent.


Kezelési stratégiák és a támogatás (hiánya)

Hogyan birkóznak meg a szakemberek ezekkel a helyzetekkel – milyen támogató struktúrákkal és rendszerekkel rendelkeznek? Voltak, akik kitűnő támogatást kaptak közvetlen felettesüktől, de egyértelműen ők voltak kisebbségben. A legtöbb szakember leginkább úgy boldogult, hogy létrehozta saját támogató rendszerét a kollegák, volt kollegák és megbízható barátok informális hálózatából. Ugyanakkor kiemelték a jó szupervízió fontosságát. Érdemes megjegyezni, hogy volt két szakember, aki saját maga fizetett azért, hogy megkapja azt az értékes szakmai felügyeletet, mely munkahelyükön nem állt rendelkezésükre. Többen beszéltek arról is, hogy milyen módon lazítanak egy stresszes munkanap után – például elmennek sörözni barátaikkal, futnak, fociznak, zenét hallgatnak, számítógépes játékokat játszanak – számos módja volt annak, hogy este eltereljék gondolataikat az aktuális dilemmákról.
Több esetben számoltak be a támogató struktúrák hiányáról, de arra is volt példa, hogy munkájukat kimondottan aláaknázta a vezetői támogatás hiánya. Az egyik esetben például a menedzsment egyszerűen nem merte felvállalni egy személyügyi kérdés megoldását és a problémát felvető szakembert magára hagyta, aki ennek következtében teljesen elszigetelődött.
Mind a tapasztaltabb szakemberek, mind a pályájukat a közelmúltban kezdők kifejezték meggyőződésüket arra vonatkozóan, hogy elengedhetetlenül fontos, hogy legyen lehetőségük szakmai gyakorlatuk átgondolására és a szakmai önvizsgálatra. Az interjú-folyamat meglehetősen időigényes volt, de még a legelfoglaltabb résztvevők is nagyra értékelték, hogy ily módon idejük és lehetőségük volt szakmai gyakorlatuk átgondolására. Egyértelmű volt, hogy napi munkagyakorlatukban nagy hiányát érezték az ilyen lehetőségeknek. Azóta az egyik helyi egyetem szemináriumi programot dolgozott ki, melyet kimondottan e hiány pótlására alakítottak ki. A cél az, hogy egy olyan biztonságos teret biztosítsanak, ahol a gyakorló szakemberek reflektálhatnak az aktuális szakpolitikai vitákról és fejleményekről és megvizsgálhatják azok hatásait szakmai identitásuk, értékeik és gyakorlatuk szempontjából. Ezek a szemináriumok azzal a további előnnyel bírnak, hogy a megbeszéléseken az adott szakterületek diákjai is részt vehetnek, beszámolhatnak szakmai gyakorlatuk eredményeiről és felkészülhetnek jövőbeli pályájukra.
Általánosságban azonban elmondhatjuk, hogy a szakemberek által használt legfontosabb kezelési, megoldási stratégiák sokkal kevésbé konkrétak. A napi helyzetek megoldásánál saját belső erőforrásaikra építenek: kitartásukra, rugalmasságukra és kreativitásukra, mely tulajdonságok egyéni életpályájukban, értékeikben és azonosságtudatukban gyökereznek. Mivel valóban egyre több etikai dilemmával találják szembe magukat, így ezek a tulajdonságok – a kitartás és rugalmasság – különösen nagy jelentőséggel bírnak az általánosabb érvényű etikai problémák megoldásánál felmerülő feszültségek kezelésében. Ezek olyan helyzetek, melyek valóban etikai mérlegelést tesznek szükségessé, de nem jelentenek elviselhetetlen választást. De mint arra már korábban utaltunk, az ilyen helyzetekben lehet, hogy viszonylag korlátozott mozgástér áll rendelkezésükre etikai ítélőképességük gyakorlásához, de mégis átélik a
szerepükből elkerülhetetlenül adódó feszültségeket és érzelmi megpróbáltatásokat.


Lehetséges következtetések

Összefoglalásul több lehetséges következtetést vonhatunk le a különböző szintek szempontjából. Számos következtetés adódhat a szakmai oktatás és képzés szintjén, melynek el kell látnia a szakembereket azzal a tudással (így önismerettel és öntudatossággal), valamint kritikus gondolkodással, amely segíti őket az etikai kérdések és dilemmák kezelésében. Ez elengedhetetlenül szükséges lenne ahhoz, hogy megőrizzék szakmai értékeiket, melyek a változó körülmények hatására folyamatosan átalakulnak.
További fontos következtetésként merülhet fel a szakemberek folyamatos támogatásának szükségessége. Mint az egyik megkérdezett helyi szakpolitikus elmondta, ha reálisan nézzük, akkor a rendelkezésre álló vezetői erőforrás továbbra is korlátozott marad, legalábbis a belátható jövőben, a nem-vezetői felügyeletről és támogatásról nem is beszélve. Ezért még nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk arra, hogy teret biztosítsunk a szakmai önvizsgálathoz és egymás kölcsönös támogatásához.
Végül, és egyáltalán nem utolsó sorban, fontos következtetések vonhatóak le a szakpolitika szintjén. Az új lokalizmus, ahelyett hogy megoldaná, lehet, hogy még tovább növeli azokat a feszültségeket, melyek a közszférát irányító szakpolitika törekvéseiből adódnak: a piac szerepének és az egyéni fogyasztó választási lehetőségének növelése, ezzel egyidejűleg a felhasználói részvétel és a közügyekben való részvétel ösztönzése, valamint a nyújtandó szolgáltatások üzleti jellegének kialakítása felülről meghatározott célok és az új közigazgatási menedzsment (New Managerialisim) kontextusában. Vajon milyen mértékben járulhat hozzá ez a szakpolitika környezet a közszolgálati szellemiség eróziójához?


Felhasznált szakirodalom

Bailey, D. and Schwartzberg, S. 1995. Ethical and legal dilemmas in occupational therapy Philadelphia, Davis.
Balloch, S. and Taylor, M., eds. 2001 Partnership Working: Policy and Practice. Bristol, Policy Press.
Banks, S. 1995. Ethics and Values in Social Work. London, Macmillan.
Banks, S. ed. 1999. Ethical Issues in Youth Work. London, Routledge.
Bauman, Z. 2000. Liquid Modernity. Cambridge, Polity Press.
Blair, T. and Schroeder, G. 1999. The Third Way. Quoted in Coates, K, ed. The Third Way to the Servile State. Nottingham, Spokesman.
Clarke, J. Gewirtz, S. and McLaughlin, E., eds. 2000. New Managerialism: New Welfare?. London, Sage.
Fukuyama, F. 1989. The End of History. The National Interest, 19, 3–18.
Giddens, A. 1994. Living in a Post-Traditional Society. A. Giddens and S. Lash 1994. Reflexive Modernization. Cambridge, Policy Press, 56–109 p.
Glendinning, C., Powell, M. and Rummery, K., eds. 2002. Partnerships, New Labour and the Governance of Welfare. Bristol, Policy Press.
Hugman, R. and Smith, D. 1995. Ethical Issues in Social Work. London, Routlege.
Kakabadse, A., Korac-Kakabadse, N. and Kouzmin, A. 2003. Ethics, Values and Behaviours: comparison of three case studies examining the paucity of leadership in government in Public Administration 81.3. 477-508
Lash, S. 1994. Reflexivity and its Doubles. A. Giddens and S. Lash 1994. Reflexive Modernization. (Cambridge, Policy Press, 254–74. p.
Le Grand, J. 2003. Motivation, Agency and Public Policy. Oxford, Oxford University Press.
Putnam, R. 2000. Bowling Alone. New York, Simon and Schuster.
Sennett, R. 1999. The Corrosion of Character. New York and London, W.W. Norton.
Sennett, R. 2003. Respect. London, Penguin.
Sennett, R. and Cobb, J. 1972. The Hidden Injuries of Class. New York, Knopf.
Tam, H. 1998. Communitarianism. London, Palgrave.
Taylor, M. 2003. Public Policy in the Community. Basingstoke, Macmillan.

Fordította Juhász Katalin

Parola archívum