Cím: | Partnerség és társadalmi tőke a vidékfejlesztésben |
Szerző: | Kis Krisztián |
Sorozatcím: | |
Rovat: | |
Folyóirat: | |
Állomány: | |
Év: | 2006 |
Szám: | 2-3 |
Oldalszám: | 28-31 |
A cikkben lévő |  |
Nevek: | |
Intézmények: | |
Települések: | |
Tárgyszavak: | |
Megjegyzés: | |
Annotáció: | |
Partnerség és társadalmi tőke a vidékfejlesztésben
Összefoglalás
A vidékfejlesztés az a komplex tevékenység, melynek folyamán települési, kistérségi szinten a fenntarthatóság kritériumait figyelembe véve avatkozunk be a vidéki területek fejlődési folyamatába. A fejlesztés során fontos szempont, hogy nem a területet kell fejleszteni, hanem az ott élő embereknek, közösségeknek kell esélyt adni a gazdasági és társadalmi fejlődésre. Ehhez kínál innovatív megoldást az EU által létrehozott és 1991-ben beindított LEADER-program, melynek legfőbb jellemvonása az összefogáson és együttműködésen alapuló helyi partnerség. A helyi partnerség egy olyan gazdasági-társadalmi struktúra elem, amely a helyi cselekvők (személyi és testületi aktorok) közötti kapcsolatok útján jön létre. Ez a hálózat az alapja a társadalmi tőke létrehozásának és hasznosításának. A társadalmi tőke mint a társadalomban fellelhető nem anyagi erőforrás, a vidéki erőforrások egyikeként jelentős szerepet játszik a vidéki területek társadalmi és gazdasági fejlődésében, illetőleg fejlesztésében. Írásomban a társadalmi tőke és a vidékfejlesztés kapcsolatának, illetve a társadalmi tőke vidékfejlesztésben játszott szerepének bemutatásával foglalkozom a „klasszikus”, főáramú vidékfejlesztési programoktól eltérő metódusú LEADER-programon keresztül.
Vidékfejlesztés az Európai Unióban
Ma az EU-ban a vidékfejlesztés támogatása a Közös Agrárpolitika (KAP) és a strukturális politika keretén belül valósul meg. A vidékfejlesztési politika alapjait két tanácsi rendelet határozza meg: az egyik az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalapból (EMOGA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásokról szóló 1257/1999/EK rendelet, a másik pedig strukturális alapokra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról szóló 1260/1999/EK rendelet.
Az előbbiek értelmében a vidékfejlesztés támogatásának forrásai a Strukturális Alapok, valamint az EMOGA Garanciarészlege. Az említett források felhasználásával háromféle cél és eszközrendszer szerint folynak vidékfejlesztési beavatkozások:
- a vidékfejlesztési rendelet alapján,
- a strukturális politika keretén belül a fejlődésben lemaradt és strukturális nehézségekkel küzdő 1-es és 2-es célkitűzéseken keresztül, valamint
- az EU Vidékfejlesztési Közösségi Kezdeményezése a LEADER-program alapján (Csete és Láng, 2005; Magyar, 2003; Nemes, 2000).
A vidékfejlesztés értelmezése
A vidékfejlesztés értelmezése sem a köznyelvben, sem a politikában, mint ahogy a tudományok terén sem egységes. A célokkal, prioritásokkal, a megvalósítás módjá
val stb. kapcsolatos eltérő nézetek és vélemények alapján különböző megközelítési módjai alakultak ki a vidékfejlesztésnek.
Véleményem szerint a vidékfejlesztés az a komplex tevékenység, amelynek folyamán a fenntarthatóság kritériumait szem előtt tartva avatkozunk be a vidéki területek fejlődési folyamatába. A vidéki területek gazdasági, társadalmi és környezeti problémái mindinkább megoldásokat követeltek és követelnek a mai napig is. A vidékfejlesztés egyfajta válasz ezekre a problémákra, amelynek révén a vidéki térségek esélyt kapnak a felzárkózásra. Vidékfejlesztésről beszélve fontos annak figyelembevétele, hogy a vidék alapvető térkategória, térgazdasági egység, ezért a területi szemlélet lényeges szempont a vidékfejlesztésben. Fontos alapelv azonban, hogy nem a területet kell fejleszteni, hanem az ott élő embereknek és közösségeknek kell esélyt adni a gazdasági és társadalmi fejlődésre. Ehhez kínál innovatív megoldást a vidékfejlesztési beavatkozások egyik típusa, a helyi erőforrásokra építő, partnerségen alapuló fenntartható fejlesztési irányzatot képviselő LEADER-program.
LEADER-módszer a vidékfejlesztésben
A LEADER-program a vidékfejlesztési politika főáramának (KAP, strukturális politika) kiegészítése céljából jött létre, tehát olyan projekteket támogat, amelyek az előző kettőben nem valósulnak meg (Magyar, 2003).
A LEADER-program kísérleti jelleggel indult 1991-ben azzal a szándékkal, hogy az akkor még csak retorika szintjén létező alulról szerveződő (bottom-up), a szubszidiaritás elvének megfelelő vidékfejlesztés lehetőségeiről nyújtson tapasztalatokat (Nemes, 2000). A program fő célja, hogy a kistérségek belső erőforrásaira építve, az ott élőket támogassa térségük hosszabb távú fejlődési lehetőségeinek átgondolásában és a közösen kidolgozott tervek megvalósításában. A LEADER-program új alapokra helyezi a fejlesztést. A szubszidiaritás elvének megfelelően a fejlesztési program kidolgozói a kistérségi szinten megalakult fejlesztő csoportok (helyi akciócsoportok), amelyek a térség vállalkozóinak, civil szervezeteinek és a közszférának a képviselőit fogják össze az ott élők bevonásával. A LEADER tehát szakít a centralizált, központilag irányított, felülről lefelé (top-down) kialakított támogatási rendszerrel, amelynek egyik sajátossága, hogy a helyi problémák, lehetőségek és megoldások nem ismertek, így az sok esetben nem kínál reális fejlődési utat, mivel nem teszi lehetővé a helyi igényekre alapozott fejlesztési programok megvalósítását.
Ray (in Nemes, 2000) szerint az Európai Bizottság a LEADER-programot nem a megszokott technokrata szemléletben, előre meghatározott és rögzített szektorális politikaként, hanem bizonyos alapelvek gyűjteményeként határozta meg. Melyek ezek az alapelvek?
A LEADER jellemvonásai, „alappillérei”, amelyek kifejezik a program filozófiáját és az ún. LEADER-módszer sikerének titkát jelentik, a következők:
- terület-alapú megközelítés,
- alulról építkező (bottom-up) megközelítés,
- helyi partnerség (PPP) (Public Privat Partnership – vagyis a kormányzati és az üzleti szektor partnersége. A szerk.),
- innováció,
- többszektorú, integrált megközelítés,
- területek közötti együttműködés és hálózatépítés,
- decentralizált menedzsment és finanszírozás.
A LEADER-programot értékelve, annak fontossága az általa megvalósított gyakorlatban rejlik, ami egyesek szerint egyértelmű sikertörténet, mások szerint a vidékfejlesztés legjobb, legalkalmasabb módja, illetve eljárása (Csete és Láng, 2005; Magyar, 2003; Miskó, 2003; Nemes, 2000).
De miben rejlik a LEADER sikeressége? – tehetjük fel a kérdést!
Az egyik válasz a kérdésre minden bizonnyal a LEADER egyik alapelve, a helyi partnerség. A program azon az elképzelésen alapul, miszerint a vidékfejlesztés csak akkor lehet sikeres, ha az ott élők, az ott működő szervezetek együttműködésével, tevékenységeik összehangolásával valósul meg (Labbancz, 2003).
A LEADER-program tehát egy olyan decentralizált vidékfejlesztési módszer, melyben a helyi partnerség játssza a fő szerepet. A helyi partnerség olyan gazdasági-társadalmi struktúra elem, amely a helyi cselekvők (személyi és testületi aktorok) közötti kapcsolatok útján jön létre.
A partnerség és az együttműködés szükségességére és fontosságára hívja fel a figyelmet az 1996-ban megrendezett corki konferencia záródokumentumaként közreadott deklaráció is, ami tíz pontban foglalja össze az EU-s vidékfejlesztésre tett ajánlásokat. A negyedik pont kiemeli, hogy a vidékfejlesztésnek a szubszidiaritás elvén kell alapulnia. Ennek megfelelően szükséges a döntéshozatal decentralizációja, amit partnerségre és az együttműködésre kell alapozni minden szinten (helyi, regionális, nemzeti, európai). A hangsúlyt a részvételre és az alulról szerveződő megközelítésre kell helyezni. A vidékfejlesztésnek koherens európai keretek között, lokálisan és a helyi közösségek által irányítottan kell működnie (The Cork Declaration, 1996).
Partnerség és társadalmi tőke
A partnerség egy olyan társadalmi hálózat, amelynek nagy jelentősége van a társadalmi tőke létrejövetelében és erőforrásként való hasznosításában. De mi is az a társadalmi tőke?
A társadalmi tőke a hálózatokba ágyazottan, a cselekvők közötti relációkban „megbúvó” erőforrás, ami kizárólag hálózatok útján, hálózatokon keresztül hozható létre és válhat hasznosítható tényezővé. A társadalmi tőke egyfajta fokmérője egy közösség, illetve a társadalom összetartozásának, s mint ilyen, a közösségben és a társadalomban létező kohézió kifejezője, mely megnyilvánul az emberek, a közösségek közötti kapcsolatokban, normákban, bizalomban, együttműködésben a közös érdekek és haszon elérése érdekében.
Annak, hogy partnerség alakuljon ki egy adott LEADER-kistérségben, számos előfeltétele van. Csete (2005) tanulmányban a vidékfejlesztést érintő hiányosságokra hívja fel a figyelmet, amelyek a LEADER-típusú vidékfejlesztés során is problémát jelentenek.
A LEADER-program esetében, a partnerség kapcsán leginkább a bizalom és az együttműködési készség hiányát tartom relevánsnak. A bizalom és az együttműködési készség egymással szorosan összefüggő rendszert alkotnak, ugyanis együttműködési készség hiányában nem alakul ki partnerség és a bizalom nélküli kapcsolatok nem segítik elő a partnerségen alapuló együttműködések kialakulását.
Miért fontos tehát a partnerség és a társadalmi tőke?
A korábbiaknak megfelelően a partnerség és a társadalmi tőke egymástól elválaszthatatlanok. A társadalmi tőke alapja a kölcsönös előnyök érdekében létrejövő gazdasági-társadalmi kooperáció. A partnerség magába foglalja mindkét előbb említett dolgot, hiszen az nem más, mint valamilyen haszon, előny érdekében szerveződő összefogás, együttműködés.
Az, hogy a LEADER alapelvei között szerepel a partnerség, egyben azt is jelenti, hogy a program keretei között kötelező kialakítani a partnerségen keresztüli együttműködést.
A partnerség sokkal érdekesebb vetülete a magától jövő, a felismert érdekek alapján megvalósuló önszerveződés. Kulcsár László (1998) erről a következőket írja: „Azok a vidéki közösségek, amelyek nem mutatják meg magukat mint sajátos identitást képviselő csoportok, amelyekben nincsenek közösségi kezdeményezések a gazdaság, a kultúra, az életmód, a környezetvédelem, a hagyományok stb. terén, hosszabb távon életképességüket veszítik el, és nem tudják betölteni a társadalmi funkciójukat”. Partnerségre, együttműködésre, összefogásra, tehát mindenképpen szükség van, nemcsak azért, mert kell!
A társadalmi tőke a közösségek, partnerségek erőforrása és egyben indikátora a társadalomban és a gazdaságban létrejövő kapcsolatoknak, együttműködéseknek. Coleman (1994, 1998) szerint a társadalmi tőke egy olyan „termelő” erőforrás, ami lehetővé teszi bizonyos, máskülönben elérhetetlen célok elérését. A tőke ezen formája nem lelhető fel sem a cselekvőkben, sem pedig a termelés anyagi eszközeiben, mivel az a cselekvők közötti viszonyok struktúrájában ölt testet.
Miért van tehát szükség partnerségre?
Azért, mert olyan dolgok megvalósítása érhető el általuk, ami egyébként lehetetlen, vagy csak jelentős áldozatok (energia és források) árán valósíthatók meg.
A LEADER-programban azért fontos a partnerség, mert általa jobb és reálisabb jövőkép és ennek megfelelő stratégia készülhet, ami jobban szolgálja a kistérség felzárkózását, az ott élők életminőségének javítását. A helyi partnerségen alapuló részvétel segít a problémák és lehetőségek feltárásában, hiszen a részvétel sokféle
adat gyűjtésében segíthet, de az egyetlen forrása az
egyének vágyait, véleményét és értékrendjét tartalmazó információknak (Lukovich, 2001). A programok és projektek innovativitására is hatással van a partnerség, hiszen az új ötletek, innovációk sokszor az eltérő gondolkodású partnerek találkozásából születnek.
A partnerség segít aktivizálni a vidéki közösségeket, ennél fogva komoly közösségformáló erő. Shortall és Shucksmith (in Nemes, 2000) szerint: „a LEADER-program számára a helyi emberek jelentették az elsődleges erőforrást, és a LEADER-projektek megkülönböztető jellemzője volt a helyi lakosság képességeibe vetett bizalom, amely megengedte, hogy az ott lakók döntsék el, milyen fejlődési irány illik leginkább környezetükhöz, kultúrájukhoz, képzettségükhöz és hagyományaikhoz. A LEADER-megközelítés másik fontos jellemzője az, hogy az a tanulási folyamat, amelyen egy helyi közösség keresztül megy a program megvalósítása során legalább olyan fontos, mint a kitűzött cél elérése.”
A vidékfejlesztésnek olyan folyamatnak kell lennie, amely erősíti a helyi emberi és közösségi erőforrásokat, a helyi irányítást, a vállalkozói kultúrát, az innovációt, valamint fejleszti az emberek azon képességét, hogy céltudatosan és hatékonyan tudjanak egymással együttműködni (Kernay [in Nemes], 2000).
A LEADER-program azáltal, hogy hat a helyi partnerség kialakulására, a közösségek képességét fejleszti (kapacitás-építés), melynek birtokában képessé válnak a közös céljaik meghatározására, a szükséges erőforrások mozgósítására és a fejlesztések fenntartható megvalósítására. Az előbbieknek köszönhetően a partnerség eredményeként erősödik a társadalmi tőke és javul a fejlesztések hatékonysága. Ezt igazolja egy osztrák területi tervezési intézet által készített tanulmány is. A LEADER-program átfogó vizsgálatának eredményeként megállapítást nyert, hogy a helyi partnerség révén erősödik a társadalmi tőke és hosszabb távon a LEADER-típusú programok költséghatékonysága felülmúlja a főáramú programok hasonló mutatóját (ÖIR, 2004). Az erős társadalmi tőkét megtestesítő közösségek tehát egyik meghatározó jelentőségű erőforrását jelentik a vidéki területek társadalmi-gazdasági fejlődésének, fejlesztésének. Ennek megfelelően a fejlődés és fejlesztés jelentős bázisa az aktív, együttműködni kész helyi társadalom.
Zárszó
Összegzésként megállapítható, hogy a LEADER-program fontossága messze túlmutat a Strukturális Alapokból kapott részesedésén (mindössze 1%), hiszen a támogatások többszörösét kitevő fejlesztéseket eredményez,
komoly, közösséget formáló erő, miközben a vidékfejlesztés gyakorlatába bevezette az alulról szerveződő (bottom-up) megközelítést. Az előbbiek miatt több szakértő állítása szerint a LEADER-program sikertörténet és a vidékfejlesztés megvalósításának legjobb módja. Mindezek a LEADER-módszert arra teszik alkalmassá, hogy kiterjesztett kerettel, integrálva, bekerüljön a vidékfejlesztés főáramába. Ez 2007. január 1-jétől az új vidékfejlesztési rendelet értelmében meg is valósul, ami azt jelenti, hogy a LEADER-program a 2007– 2013 közötti programozási időszakban bekerül a vidékfejlesztés
főáramába, a jelenlegi költségvetését lényegesen meg-
haladó forrással. A LEADER tehát nem különálló programként, hanem az új vidékfejlesztési politika egyik eszközeként az új vidékfejlesztési alapból támogatva járul majd hozzá a fenntartható vidékfejlesztéshez.
Kis Krisztián
SzTE MFK Gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézete,
tanársegéd, PhD-hallgató
Irodalom
Coleman, J. S. 1994. Társadalmi tőke. In: A gazdasági élet szociológiája (Szerk.: Lengyel Gy. – Szántó Z.). Aula Kiadó, Budapest. 99–127.
Coleman, J. S. 1998. Gazdasági tőke, kulturális tőke, társadalmi tőke. In: Tőkefajták: A társadalmi és kulturális erőforrások szociológiája (Szerk.: Lengyel Gy. – Szántó Z.). Aula Kiadó, Budapest. 11–43.
Csete L. és Láng I. 2005. A fenntartható agrárgazdaság és vidékfejlesztés. MTA Társadalomkutató Központ, Budapest. 313.
Csete L. 2005. Az agrár- és vidékfejlesztés fenntartható rendszere. Gazdálkodás, XLIX. évf. 3–15.
Kulcsár L. 1998. Vidékfejlesztés és Vidékpolitika Magyarországon. A Falu, XIII. évf. 5–15.
Labbancz M. 2003. Európai Füzetek 37. A LEADER-program. A Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Stratégiai Elemző Központ és a Külügyminisztérium közös kiadványa, Budapest. 20.
Lukovich T. 2004. Közösségi részvétel, közösségi tervezés. In: Település- és városszociológia (Szerk.: Csizmady A. – Husz A.). Gondolat Kiadó, Budapest. 182–206.
Magyar T. 2003. A vidékfejlesztés helyzete és kilátásai az AGENDA 2000 félidejekor. Gazdálkodás, XLVII. évf. 5–15.
Miskó K. 2003. A Leader-program A vidékfejlesztés eszköztárában. Debrecen , AVA nemzetközi konferencia. Debrecen. 2003. április 1–2. http://www.date.hu/rendez/ava/pdf/D074.pdf
Nemes G. 2000. Az Európai Unió vidékfejlesztési politikája – az integrált vidékfejlesztés lehetőségei. Közgazdasági Szemle, XLVII. évf. 459–474.
ÖIR 2004. Methods for and Success of Mainstreaming Leader Innovations and Approach into Rural Development Programs. Final Report by Österreichisches Institut für Raumplanung. http://europa.eu.int/comm/agriculture/eval/reports/leader/full.pdf
The Cork Declaration – A Living Countyside. The European Conference on Rural Development. Cork, Ireland from 7th to 9th November, 1996. http://europa.eu.int/comm/agriculture/rur/cork_en.htm
Parola archívum |
 |