Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Az Etei Tejszövetkezet
Szerző:	Fábiánné Szabó Irén
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	1995
Szám:	1
Oldalszám:	2. p.-3. p.
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:	Ete
Tárgyszavak:	szövetkezetalapítás, tejszövetkezet, szövetkezet
Megjegyzés:
Annotáció:

Az Etei Tejszövetkezet

A gyökerekről

A 700 lelkes Ete község Komárom-Esztergom megye délnyugati perifériáján, a Vértesalja lankás dombjain fekszik. Már a múlt századi leírások is kiemelik jelentős szarvasmarha állományát, amit a község határában fekvő nagy kiterjedésű gyepek tartanak el. A törökök által elpusztított Ethe pusztára 1848-ban ide telepített református lakosság a Zichy családtól jelentős adókedvezményeket kapott. A jobbágyfelszabadítás, majd a tagosítás egyenlő esélyt adott mindenkinek a gyarapodáshoz. E század harmincas éveiben érte el a község fejlődésének csúcsát, amikor 1300 lakosa mellen több száz szolgalegényt is foglalkoztattak. Ekkor épültek a még ma is álló istállók és pajták, melyeket sok kezdő fiatal gazda megirigyelhetne. Ebben a községben agrárproletár, vagy nagyon szegény ember nem volt, mert a napszámba járó zsellérember is van a tavasszal egy borjút, amit a nyáron fölnevelt, esetleg járomba tanított és az őszi vásáron jó pénzért eladta. (- Nincsenek eteiek, nincsenek marhák a vásáron. Megjöttek az eteiek, megjöttek a marhák! - így szokták tréfásan ugratni a környékbeliek a szorgalmas etei népet.) A gazdálkodókat segítene a helyi hitelszövetkezet is. Vezetését a helyi tanító, egy köztiszteletben álló gazda és egy "tanult ember" vállalta.
A második világháború után újrakezdő parasztságot előbb az ötvenes évek szorítása, majd a tsz-szervezés próbálta megtörni, nem túl nagy sikerrel, mert itt mindig jelentős maradt a szarvasmarha állomány.
Az állatállomány és a beltelkekben fekvő szőlőtulajdon művelése miatt a közös munka nem ment olyan jól, hogy a tsz sokat tudjon fizetni, ezért a háztájiban szerzett jövedelemre is szükségük volt az embereknek. Éppen a demokratikus hagyományok és a viszonylagos anyagi függetlenség miatt nem volt a tsz-vezetésnek olyan hatalma, hogy- bár szerette volna - a minimumra redukálja a háztáji állományt. Még a hatvanas évek végén is 250-300 tehén járt ki a közös legelőre, pedig a falu lakossága már a felére apadt és jelentősen elöregedett, tanult fiatalsága városra költözött.
A szövetkezet alapításának közvetlen előzményei
A kilencvenes évekre a harmadára esett vissza a tehénállomány. 1994. január 1-én a nyugdíjas tejátvevő megszüntette a tejcsarnokot. Döntenünk kellett:
- vagy a környező községek sorsára jut messze földön híres tehéntartó falunk azzal, hogy a felvevőpiac hiánya miatt lassan fölszámolja tehénállományát,
- vagy valamilyen társasági formába tömörülve fölépítjük a csarnokot és egyúttal megoldjuk a tej minőségével kapcsolatos egyre szorongatóbb gondjainkat is.
Az utóbbit választottuk, a helyi önkormányzat tanácsára. A község vezetésének sem volt érdeke, hogy a 27 családnak biztos megélhetési forrást jelentő tehéntartás megszűnjön és tovább szaporodjon a segélyezésre szorulók tábora. A lakosságnak is könnyítést jelent, hogy házaktól megvehetik a tejet a bolt: ár 60 százalékáért.
A személyi és tárgyi feltételekről
A helyi képviselő-testület fölajánlotta tejcsarnoknak az ún. pásztorházat, ami korábban a legeltetési bizottság tulajdona volt.
A szövetkezet hosszú, több mint egyéves előkészítő munka után, 1994. március 16-án alakult meg, 22 tejtermelő gazda közös akaratából, 240.000,- Ft alaptőkével. A begyűjtött tej árából literenként plusz 1 Ft-ot kértünk mindenkitől a cégalapítás és az építkezés költségeire. Ebből az év végéig több, mint 200.000,-Ft gyűlt össze. A Magyar Raiffeisen Alapítványtól újabb 200.000,- Ft-ot nyertünk egy pályázaton.
Mivel munkanélküli tejcsarnokost kívántunk alkalmazni, megnyertük a Foglalkoztatási Alap 500.000,- Ft-os kamatmentes visszatérítendő tőkejuttatását is.
A tervezett építkezéshez az önkormányzat 50.000,- forinttal és a közhasznú munkások "kikölcsönzésével" járult hozzá.
Rendelkezésünkre állt tehát közel 1 millió Ft, s 1994 szeptemberétől elkezdődött az építkezés, melynek lebonyolításához a személyi feltételek is hasonlóan szerencsésen alakultak.
1994 tavaszán munkába álltak a falugazdászok, jómagam falugazdászként végezhettem a szövetkezet szervezését. A cégalapítással járó utazási költségeket, a rengeteg utánajárást, majd a későbbiekben az építkezés levezetését az (az anyagbeszerzést is beleértve) állami megbízási díjamból fedeztem. Másik szerencsés egybeesés a szövetkezetfejlesztő tanfolyam indulása, ahova a megyei közösségszolgálat munkatársa segítségével beiskoláztak. Így közvetlenül a gyakorlatban próbálhatjuk ki a szövetkezetfejlesztés módszereit.
Megpróbáltuk a megfelelő embereket megtalálni a vezető pozíciókra. A szövetkezet elnökségi tagjai:
- A legtöbb tehenet tartó 40 éves gazda, korábban a tsz szakosított tehenészeti telepét vezette. Őt hívják a nehéz ellésekhez, beteg állatokhoz, szaktudását mindenki elismeri.
- Egy műszaki beállítottságú 35 éves fiatalember, akit pontossága és megfontoltsága emel ki kortársai közül
- Végül én, mint falugazdász adminisztrációs és pénzügyi előéletem miatt.
A szövetkezet vezetői semminemű anyagi juttatást nem kapnak. Ilyen "puritán" megkötésekre azért volt szükség, mert minden fillérre szükség volt az építkezésnél, másrészt hogy a tagság aktivitása ne csökkenjen, mondván: csinálja az, akit megfizetünk.
Az építkezés munkáival a kiváló nyugdíjas ácsmester kivételével helybeli szakembereket bíztunk meg, hogy minden fillér itt maradjon a faluban.
Az építkezéshez szükséges segédmunkákat úgy szerveztük meg, hogy bíztunk a tejgyűjtőhöz, mikor, milyen munkára, hány fő kellene. Nem emlékszem olyan esetre, hogy fennakadás lett volna munkáskéz hiánya miatt. Mivel mindenki maga dönthette el, mikor és miben segít, rég nem látott összefogás alakult ki. Aki egyáltalán nem, vagy keveset dolgozott az építkezésnél, a közösség szemrehányását érezhette, ezért mindenki megpróbált lehetősége szerint segíteni.
Ennek a példás összefogásnak köszönhető, hogy az 1994. szeptemberében kezdődött építkezés, épület-átalakítás 1995. február 1-ére annyira befejeződött, hogy már az új csarnokba hordhatjuk a tejet.
Végetért egy évig tartó "számüzetésünk" a helyi tsz sáros, kivilágítatlan, elhanyagolt telepére.

A tanulságokról röviden

Ebben a községben még volt 27 gazda, napi 700 liter tejtermeléssel, amire lehetett alapozni a csarnok működését. Az utolsó előtti percben léptünk, hiszen ahol nem fogtak össze a közös értékesítésre, annyira lecsökkent a tehéntartás, hogy már nem tudnak egy ilyen jelentős beruházást végigvinni.
A csarnok felépítésével a jövő gazdáinak is megteremtettük a lehetőséget a tejtermelésre.
A gondok sorozata még nem ért véget, hiszen a csarnokot fönn is kell tartani. A felvásárló cég, a Parmalat bedobott bennünket a mélyvízbe a csíraszám szerinti átvétellel. Erre a tagság még nem készült fel. Ha nem tudunk alacsony csíratartalmú tejet fejni, olyan olcsón vesz át a tejipar tőlünk a tejet, amennyiért nem érdemes dolgozni. Viszont, ha valakit kizárunk a pocsék tej miatt, arányosan nagyobb lesz a tejcsarnok rezsije. Ezt a gondot sürgősen meg kell oldani a sűrűbb ellenőrzésekkel, oktatással, felvilágosítással. Csökkenne a rezsiköltség, ha másban is együtt vállalkoznánk, hiszen alapszabályunk erre lehetőséget kínál. Erre azonban még nem értek meg az emberek, nem ismerik föl lehetőségeiket, nincsenek ötleteik. Meg kell tanulni kezelni a konfliktusokat. Például: Nagy felháborodást váltott ki a tejcsarnokos - csak etei viszonylatban magasnak tartott - fizetése.
A megoldást rábíztuk az időre: ha mindenki jó árat kap a tejért, nem sajnálják a tejcsarnokos havi bruttó 18.000,- Ft-os járandóságát.
Konfliktusokat fog okozni az üzletrészek elosztása is, amint erre már volt példa az egyik közgyűlésen. Valószínű, hogy valamilyen százalékos arányt találunk ki, melynek szempontjait közgyűlésen beszéljük meg (az egyik tag tréfásan megjegyezte: Minket nem lehet átverni, nézzük ám a Dallast!).
Március 18-án egy kitűnő hangulatú gazdabállal ünnepeltük meg, hogy elkészült a tejcsarnok.
Befejezésül még annyit jegyeznék meg, hogy a legnehezebb az eddigi munkában a harc volt, amit a kishitűekkel kellett folytatni, akik magukban eleve bukásra ítélték az egész gondolatot.
Akik sosem azt nézték, hogyan lehetne valamit megcsinálni, hanem azt fejtegették önmarcangoló részletességgel, miért nem lehet semmit csinálni.
Ők még nem tudják, amit mi az egész eddigi munka során örömmel nyugtáztunk: amelyik közösségnek jó és hasznos terve van, annak szűkebb és tágabb környezete is segít, hogy tervét megvalósítsa.
Az Etei Tejszövetkezet későbbi sorsáról amennyiben érdekli a Parola olvasóit, a későbbiekben is szívesen küldök tudósítást.

Fábiánné Szabó Irén

Parola archívum