Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	A hőskorszak vége. Az Egészséges Ifjúságért Alapítvány sajtókonferenciájának előszava
Szerző:
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	1993
Szám:	4
Oldalszám:	13. p.
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:	kábítószerellenes mozgalom, konferencia
Megjegyzés:
Annotáció:

A hőskorszak vége
Az Egészséges Ifjúságért Alapítvány
sajtókonferenciájának előszava

Napjainkban zárul le a magyarországi kábítószer problémák egy jelentős fejezete: a végéhez közeledik az a romantikus korszak, amely titkos és íratlan egyezségeken alapult kábítószeres és állami igazságszolgáltatás, drogszakemberek és feletteseik között. E paktum lényege az volt, hogy a kábítószeres könnyen hozzájuthatott a neki tetsző szerekhez akár az egészségügyben, akár a mákföldeken vagy a virágboltokban, a rendőrség - érdekei nem fúződvén a drogproblémák valódi arculatának feltárásához - csak az ügyek felületén turkált és nagyritkán talált lefoglalnivalót; a bírók egyre enyhébb büntetéseket szabtak ki, míg a nyolcvanas évek végére elfogytak az esetek; a szakembereknek pedig fanatikus hőssé kellett válniuk ahhoz, hogy főnökeik elfogadják: a kábítószeres is csak ugyanolyan páciens, mint a többi.
A kilencvenes évek új tendenciákat indított el; átrendeződőben van a drog-színpad, új drogos típusok alakulnak ki, a rendőrségen belül drogcsoportok jöttek létre és elkezdtek dolgozni. A nyolcvanas évek drogosa igazi deviáns volt: kicsit hobó, kicsit punk, kicsit skinhead, rocker, de egy biztos: a haja véletlenül sem volt jólfésült, nem a munkát tekintette értéknek és minden mozdulatával provokált. Az új drogos már dealer, de még nem ismeri az anyag (a kábítószer) igazi ízét s csak később jön rá, hogy a haszon sokszor pénzben nem mérhető. Ha új párja ráveszi, hogy abbahagyja a drogozást megijed, mert ha kilép a körből, ugrásszerúen csökken a havi bevétele. Megjelentek a gazdagok, akiknek van pénzük, hogy megfizessék az egyre emelkedő árfolyamot. Ugyanúgy élnek és dolgoznak, mint bárki más, nem látszik rajtuk, hogy drogosok: aztán hirtelen az ambulancián teremnek inkognitóban, és gyorsan le akarnak állni, mert veszélybe került az életnívójuk.
És közben felnövőben van egy sajátos kultúra: tagjaik már nem esnek pánikba, ha flashback-et észlelnek (olyankor is hallucinálnak, amikor nem vettek be semmit), pontosan tudják, hogy lehet ,sztondulni" (órákig meredezni kábultan) és hogyan lehet elkerülni az Erzsébet kórház baleseti belosztályát (vagyis elkerülni a túladagolást). Ezek a kábítószeresek már szervezetük igazi búvészei, autodidakta kémikusok, akik a különöző összetételú kemikáliák összhatását jobban ismerik a tankönyvíróknál.
A kilencvenes évek drogszínpadának Magyarországában már nem nyerhetnek meg pártok parlamenti választást drogstratégia nélkül; a helyi önkormányzatok nem ülhetnek tétlenül és felkészületlenül, míg júniusban a fiatalok ellepik a mákföldeket és mázsaszám halad át az országon szinte valamennyi klasszikus kábítószer. A tavasszal elfogadott új Btk. drogos paragrafusai arra kell, hogy ösztönözzék az egészségügyi kormányzatot, hogy az országban igen nehéz körülmények között működő hét drogambulancia fejlesztése mellett a nem hagyományos gondozási formákat, rehabilitációs központokat is támogassák, sőt olyan kezelő központok kialakítását is sürgessék, amelyeket a helyi önkormányzat leszavazott (mint Miskolcon). Az új társadalombiztosítási önkormányzatok is szembekerülnek a dilemmával: készek-e támogatni a szenvedélybetegek gyógykezelését (mellesleg erre törvény kötelezi őket).
És végül: tanulunk-e az angoloktól, akik már akkor elkezdték megelőzési programjaikat, amikor még a kábítószerfogyasztás nem vált társadalmi problémává?
(Megjelent az Országos Alkohológiai Intézet Network 28. füzet 1993/7. számában.)



Parola archívum