Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Az egyesületek mint cél a születendő Európa számára: Nemzetközi Kollokvium. Terracina 1991. szeptmeber 28 - október 5.
Szerző:	Lucien Trichaud
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	1991
Szám:	4
Oldalszám:	10. p.-11. p.
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:	demokratizálódási folyamat, társadalmi szerveződés
Megjegyzés:
Annotáció:

trichaud.txt

Nemzetközi Kollokvium Terracina, 1991. szeptember 28 ¦ október 5.

Először az egyesületekről.

Az egyesületi csoportosulás európai tény. Több, mint ezer év óta, már jóval azelőtt, hogy bármiféle egyesületi törvény létezett volna akármelyik országban is, szüntelen alakultak férfiak és nők egyesületei egész Európában, különösen pedig Nyugat-Európában.
Akármilyen eredetűek is voltak, bármilyen speciális céljuk is volt, ezeknek az egyesületeknek közös alapvető ismertető jegyeik voltak:
Igenlették és gyakorolták az alábbi jogokat és elveket:
1. A csoportnak a szabadságra való joga: a XII. század elején már a ¦Kommünt¦ (helyi önkormányzatot) kiáltó első városlakók is ezt a szabadságot követelték a földesúri hatalommal szemben. Ez volt az első, a települési közösségek irányítása alatt álló időszak, mielőtt még a helyi lendületet megnyirbálták volna a királyok, a császár vagy a kereskedők, noha a ¦Rouen-i Konstitúció vagy a Magdeburgi Jog¦ továbbörökítették ezt a csoport-szabadságjogot.
2. A közös védekezésre, védelemre való jog: eleinte a biztonság hiánya miatt, később a Hatalom visszaélései ellen. Ez az eset állt fenn az első községeknél. Ez az eset áll fenn sok mai egyesületnél is.
3. A csoport által felismert közös érdekek megvédésének joga, akár anyagi, akár szellemi érdekekről légyen is szó. Jó példa erre a XIII. században kőhidakat építő Pontifes Testvérek. De hozhatjuk példaként a bencéseket, a cluny-ieket vagy cisztercieket, a domonkosokat, a ferenceseket, a jezsuitákat és még sok mást, és sorolhatnánk a testületeket, céheket és testvériségeket, a XVII. és XVIII. századbéli testvértársaságokat, a XIX. századi munkásegyesületeket, napjaink szövetkezeteit vagy specializált egyesületeit, melyek a természetet, a környezetet, a ránkmaradt örökséget, a szülői jogokat, a mozgássérülteket vagy a lakásbérlők érdekeit védik...
4. A közös érdekek igazgatásának joga. Ez történt a községek esetében is, fejlődésük három szakaszában, legalábbis Franciaországban, a kiváltságok eltörlése előtt, de ez érvényes a testvériségekre, céhekre és testületekre, a monostorokra vagy az első oktatási egyesületekre is.
5. A tagok teljes egyenlősége, mind a világi, mind a vallási szervezetekben, legalábbis mindaddig, amíg egy csoport meg nem szerezte a hatalmat: a nemesivé, előkelővé váló kereskedőközségeknél fordul elő ez az eltérés, de láthatjuk sok modern egyesület esetében is, amelyeket szigorú politikai semlegességen alapulva hoztak létre, s amelyek egy napon arra ébrednek, hogy ilyen vagy olyan politikai vagy filozófiai irányzat befolyása alatt állnak, sőt, az is lehet, hogy egyetlenegynek az irányítása alatt.
6. Az egyesületi csoporton belüli szolidaritás és testvériesség. Így volt ez természetesen a régi testületek esetében, de a XVIII. századi testvértársaságoknál, a XIX. századi kölcsönös segítséget nyújtó társaságoknál valamint napjaink segélyegyesületeinél is. S hozzá kell tennünk: bizonyos egyesületeknek ez lett a specialitásuk, nevezetesen a harmadik világ megsegítése.
7. A személyes felelősségérzet kialakítása, az erre való nevelés a csoporton belül, ellentétben a passzív engedelmességgel. Éppen ez az az aspektus, amely miatt minden korszakban sok egyesületi csoportot hatalomellenesként érzékeltek, különösen akkor, ha a célbavett egyesületek úgynevezett ¦népművelő¦ egyesületek voltak. Így történt, hogy Franciaországban a Forradalom alatt a Le Chapelier törvény minden egyesületet betiltott. Így történt, hogy a második Császárság alatt rendbiztosnak kellett felügyelnie a kölcsönös segítséget nyújtó társaságok közgyűléseit. Ezért börtönözte be Spielberg-be az osztrák hatalom Silvio Pellico-t és Confalonieri-t. Ezért ítélte el a spanyol kormány Francisco Ferrer-t, aki bevezette Spanyolországban a kölcsönös oktatáson alapuló iskolákat... Az egyesület természeténél fogva ellenséges minden kényszerítő vagy totalitárius hatalommal szemben. Paradoxon, hogy a politikusok esetében éppen egyesületi életből merítették a Francia Köztársaság hármas jelszavát: ¦Szabadság, Egyenlőség, Testvériség¦.
A mi Európánkban az egyesületek évszázadokon keresztül csak tényszerűen léteztek: a hatalom vagy eltűrte őket, vagy küzdelmet folytatott ellenük, mint a magánakarat kifejeződése ellen. És éppen ez az a nyolcadik ismertetőjegy, amelyet hangsúlyoznunk kell ebben a rövid elemzésben:
8. Az egyesületek mindenhol hangsúlyozzák magánjellegüket: megalakulásuk egy magánakarat véghezvitelét jelenti, amelyet kollektíven határoztak el, s amely egy olyan alapszabály megalkotását eredményezte, ami nem egyéb, mint egy magánjellegű szerződés, melyet az egyesület minden tagja elfogad. Olyannyira, hogy az egyesületek minden országban virágoztak tíz évszázadon keresztül, minden tiltás, felügyelet és elítélés ellenére is. Ahhoz, hogy olyan speciális törvényeket kezdjenek el megszavazni, amelyek az egyesületek létrehozását szabályozzák, az kellett, hogy a XIX. és XX. században bizonyos országok felháborodjanak az egyesületek jelentőségén, illetve tartsanak politikai vagy gazdasági jelentőségüktől. Először Anglia fogadott el ilyen törvényt, majd Németország, majd Franciaország, majd Belgium stb. De Európában sok országban nincsen speciálisan egyesületi törvény. Vajon ezeknek ez hátrányára válik? Problémát jelent-e az a tény, hogy Franciaországban 97 megye az 1901-es francia törvényt követi, míg három megye a német törvényt? Ha letesznek egy alapszabályt a prefektúrán, a békebíró előtt vagy a közjegyzőnél, változtat-e ez valamit azon a nyolc célkitűzésen, amelyet emlékezetükbe idéztem?
Franciaországban az állam először 1937-ben gondolt arra, hogy foglalkoznia kellene az egyesületi élettel (36 évvel az 1901-es törvény után), akarom mondani, hogy beleavatkozzon az egyesületi életbe, sőt, részt vegyen benne egy adekvát politikával.



Lucien Trichaud

Az egyesületek mint cél a születendő Európa számára





Ez a Népfront idejében volt. Akkor már Olaszországban Mussolini is elkezdte 1924-től kezdve az Opera Nazionale Ballilá-val, Sztálin 1930-ban az úttörőkkel és Hitler 1935-ben...
Érintetlenül hagyja-e az egyesületeket az állam beavatkozása az egyesületi életbe? Akármilyenek is a politikai hatalom szándékai, ez a beavatkozás ritkán érdekmentes és ártatlan. Sokszor láthattuk azt, hogy a gazdaság motorjainak államosítása a jó gazdaság érdekei ellen hat, ugyanígy az adminisztratív és politikai beavatkozás az egyesületi életbe devianciák forrása lesz és ¦kiszárítja¦, sivárrá teszi az egyesületet.
Éppen ezért most tárgyunk második részére kell rátérnünk:

Európára.

Milyen Európára? Van a Tizenkettek Európája. Van egy földrajzi Európa. Hogy csak kettőt említsünk. Igaz, hogy egészen a legutóbbi évekig csak a Tizenkettek Európájára korlátozódtunk. Vagy csaknem csak arra. De jelenlegi látókörünk jóval túltekint ezen.
Felöleli a gazdag és a szegény országokat, a békében élő és polgárháborúban állókat, a stabilokat és a változófélben levőket, a teljes szuverenitással rendelkezőket és azokat, amelyek még csak törekszenek a függetlenségre, az aránylag fejlett országokat (de ki állíthatja manapság, hogy az, a munkanélküliség terhével?) és azokat az országokat, amelyek még a fejlődés első szakaszában vannak. A mi egyesületünk, az Animation et Développement (Animáció és Fejlődés) azzal büszkélkedik, hogy számos régióban, nevezetesen Franciaország tengerentúli részein, Fekete-Afrikában, Közép-Keleten kulturális vagy gazdasági fejlesztési terveket valósított meg. De mit tettünk ezért az Európáért, amelynek az önkényeskedő hatalomtól elnyomott és minden egyesületi kezdeményezéstől megfosztott bizonyos régiói jelenleg több évtizedes hátrányba kerültek?
Már régóta ismerjük, hogy a fejlődésnek négy szintje van.
A legalacsonyabb szintre jellemző a magas születésszám, amely enyhíti a gyermekhalandóságot, jellemző az, hogy a mezőgazdasági jövedelem a nemzeti jövedelemnek a negyedét sem teszi ki, ugyanakkor a mezőgazdaságból élő lakosság a teljes lakosságon belül a 75%-ot is meghaladja, jellemző a teljes ipari és pénzügyi függőség, és a lakosság 50%-ánál is nagyobb arányú írástudatlanság a felnőttek körében.
A második szint már túllépett azon, amit elindulási küszöbnek neveznek, és lakosonként 400-800 dollár éves nemzeti jövedelmet ér el. A születésszám továbbra is magas, és az analfabétizmus aránya a felnőtt lakosságon belül 25-50%. Megindult a gazdasági tevékenységek fejlődése, és a külső államoktól való függőség még mindig erős.
A harmadik szint a preindusztriális társadalomé (az ipari társadalom előtti fokon állóé), amely már átlépte a modernizálódás küszöbét. Az orvostudomány és a közegészségügy kompenzálja a születésszám csökkenését. A lakosonkénti éves jövedelem 800 és 2000 dollár között van, és a felnőtt írástudatlanság 25% alatt marad. Növekszik a mezőgazdasági termelés, míg a primér szektorból élő lakosság aránya folyamatosan csökken. A gazdaság teljes ciklusként kezd kialakulni: alapanyagok termelése és átalakítása, késztermékek gyártása és forgalombahozatala, a fogyasztás ösztönzése. A megélhetéshez szükséges vagy ¦kötelező¦ kiadások (élelmiszer, ruházkodás) fokozatosan csökkennek a válogatott vagy komforttal kapcsolatos kiadásokhoz (lakbér, háztartási cikkek, bútorzat, díszítés) képest, és megjelennek a szórakozással kapcsolatos kiadások (szabadidő, kultúra, utazások).
A negyedik szint az ipari társadalom szintje. A fejenkénti éves jövedelem több, mint 2000 dollár. Az írástudatlanság eltűnik, de nem adja át a teret a rendszeres kulturális expanziónak. A kínálat a keresletet követi. A fogyasztás beáll. A születések száma már nem éri el a halálozásokét, s ez kiváltja a bevándorlással történő kompenzációt. A hosszú életre való esély növekedik, a társadalom öregszik. Növekszik a rurális és a városi övezetek közötti torzulás. A vállalatok a szervezettség és az automatizálás magas fokára érkeznek, és mindent magukhoz akarnak ragadni, és kitermelik a munkanélküliséget.
A pártok és a szakszervezetek az egyre magasabb vásárlőerőt követelik, ugyanakkor viszont szüntelenül vádolják a társadalmat a fogyasztásért. Az építészet, az információ, a kultúra uniformizálódik, vagy inkább elhanyagolják az egyénit a közös kedvéért. A technikai eszközök bősége, a tudomány, az oktatás és az információ fejlődése ellenére állandóan a kommunikációról van szó, anélkül, hogy valóban kommunikálnának, a lakosság ¦szociális alultápláltságban¦ szenved, az emberek legnagyobb részének pedig ¦fejletlen a személyisége¦.
Nos, bármilyen érdekes is legyen, ennek a négy szintnek a leírása csak nagyon kevéssé felel meg a valóságnak.
És Önökkel közösen szeretném megvizsgálni, miért nem.

A fejlődést

1. csak a mi nyugati civilizációnk függvényében határozza meg: termelékenység, fogyasztás, szabadidő, komfort... Más országok szintjének értékelése azon modellhez viszonyítva történik, amelyet mi állítottunk magunk elé.
2. Másodszor, csak a dolgok technológiai ¦ vagy materiális ¦ színvonalát veszi figyelembe, olyannyira, hogy őszintén meglepődünk, milyen magas fokára jutott el a gondolkodásnak több ókori civilizáció, és hogyan tudta felfedni a világegyetem néhány nagy misztériumát, amikor semmi, a mieinkhez hasonlítható technikai eszközzel nem rendelkezett.
3. Harmadszor, megfeledkezik arról, hogy a fejlődés fogalma alapvetően viszonylagos, mind időben, mind térben. A XIII. század hajnalán a haussza városok (Hausszák = a Niger vidékén élő nyugat-afrikai néger nép ¦ a ford. megj.) kézművesiparuk és cserekereskedelmük révén fejlettebbek voltak, mint jónéhány európai város. Ugyanebben az időben a Song-dinasztia-kori Kína messze felülmúlta Fülöp Ágost Franciaországát. Khorassan, ez a gazdag tartomány, egy évszázaddal a mongol pusztítást megelőzően több tudás-anyaggal és technológiával rendelkezett a könyvtáraiban, mint egész Európa. Különböző időszakokban, a római, konstantinápolyi, bagdadi, alexandriai, szamarkandi, nyizsnyij-novgorodi, antwerpeni, Arras-i, londoni vásárokon bőségesen voltak olyan termékek, amelyek ki akarták váltani a fogyasztók sóvárgását. A Delphoi-i, epidauroszi vagy lokri butikokban ugyanannyi volt a szériában gyártott vallási tárgy, mint jelenleg Lourdes-ban vagy Saint Jacques de Compostelle-ban... Viszonylagosság az időben és a térben: nem tévesztjük össze a fejlődést és a növekedést?
4. Negyedszerre, a négy szintnek a leírása, úgy tűnik, szándékosan távol tartja magát a kultúra bármiféle fogalmától. Hát csak az írott nyelvektől számíthatóan létezik kultúra? S feltétlenül létezik a kultúra az éves 2000 dolláros jövedelem felett? Az általunk ismert közös örökségen kívül, amely mindegyikünk öröksége, a kultúra vajon nem azt a hosszú belső utat jelenti-e, amely a kéz, a szem, a nyelv, a fül ismeretein, a másokkal való találkozásokon, a kutatáson és a személyes reflexión alapszik éppúgy, mint az olvasáson, az utazásokon, a tapasztalatokon, és azon a számos kérdésen, melyet felteszünk magunknak az emberről és a világegyetemről? Hol találjuk a fejlődésnek ezeken a szintjein a kultúrát, ezt az állandó keresést, ami a mi, nyugtalanságból, reményekből és örömökből álló emberi lelkiismeretünk is, ami sohasem elégedett önmagával.
5. Ötödszörre, hiányzik még egy irányjelző pont: az egyéni és a kollektív szabadság, és itt találkozunk újra az egyesületi élet valóságával. Pedig ez a fejlődés minőségének egyik fontos paramétere.
Elegendő, ha összehasonlítjuk az egyesületek számát városi vagy rurális övezetben, Észak-Olaszországban vagy Dél-Olaszországban, Nyugat-Európában vagy Szovjet-Oroszországban stb., hogy rájöjjünk arra, a gazdasági átlagok nem számolnak be a valóságról a fejlődés terén. Mindenhol, ahol a ¦ nem mondom, fejlődés, sem pedig, növekedés ¦ hanem a berendezkedés csak az állam dolga, technokraták dolga, ritkán fordul elő, hogy az emberek ugyanannyi anyagi és egyéb előnyhöz jussanak, mintha maguk is részt vettek volna a vállalkozásban. Hát még akkor mit mondjunk, ha ez a berendezkedés egy totalitárius rendszeren belül történik? Igaz, hogy a mi történelmünk során a legnagyobb munkákról mindig csak a hatalom emberei döntöttek, ők indították be és fizették ki ezeket. Minden országban. De a helyi berendezkedést, a mindennapok szövetét, a legközelebbi környezetet, sőt magának a földnek az átalakítását, ami a valódi fejlődés forrása, mindezeket önkéntesek hozták létre, teljesen szabadon, egyedül, családostul vagy egyesületi közösségben. Lehet, hogy a közhatalom nagy munkák elvégzéséről dönt: nem fognak fejlesztést végezni az embereknek és egyesületeknek azon szabad akarata nélkül, amellyel együtt jár a felelősség, a részvétel, a vállalkozó szellem. Lehetséges a fejlődés szabadság nélkül?
6. Hatodszorra pedig, a fentebb felsorolt négy szintet, úgy tűnik, ezoterikusan határozták meg, akár önmagukhoz viszonyítva, akár a mi nyugati helyzetünkhöz viszonyítva.

Nem vesznek figyelembe egy csomó belső viszonylatot, amelyek lehetővé tennék , hogy a fejlettségi fokokat azon társadalom viszonylatában értékeljük, amelyre applikálják őket.
Így például a talajok tipológiája és felhasználásuk közötti viszony, a mezőgazdasági és a vidéki lakosság viszonya, a szakképzési szektorok és a lehetséges álláshelyek tipológiája közötti viszony, vagy pedig az állam és állami közösségek illetve a magánemberek és magántársaságok javai közti viszony, s ez utóbbiakon belül, a külföldi hatalmak által birtokolt rész értékelése.
És még hányféle paraméter van...!
További példaként: a hatalmas metropoliszok (megapoliszok) túlnépesedése a vidék kiürüléséhez viszonyítva jele-e a fejlődésnek?
Többé-kevésbé szignifikáns-e a kiképzett inasok száma az egyetemi végzettségűekhez viszonyítva?
Nem éppen mostanában állapítottuk-e meg, hogy egy informatikai vagy űrkutatási csúcstechnológia és egy erős hadsereg jól tudja leplezni bizonyos ipari és mezőgazdasági szektorok súlyos stagnálását, illetve a tragikus gazdasági alulfejlettséget?
Csak egy további megjegyzést fűznék hozzá: a fejlettség négy szintjének klasszikus leírása az embert tárgyként, és nem alanyként kezeli. Ugyanakkor minden fejlődésnek a kezdete és a vége az ember. ¦Gazdagság csak az emberből fakadhat¦, írta már Jean Bodin is négyszáz évvel ezelőtt.
A fejlődést nem lehet előírni, kényszeríteni.
A fejlődés nem egy adminisztratív centralizmus alkalmazását jelenti, sem egyetlen párt aktivistáinak beavatkozását, sem a természet lerombolását nagy munkálatok beindítása végett, sem pedig a hadseregnek vagy az államrendőrségnek a felügyeletét. Nem azonos a legfejlettebb technológiák rendszeres alkalmazásával, sem a hatalomnak és a profitnak a kizárólagos keresésével, és könnyen meg lehet érteni, hogy azok, akik most szabadultak egy központosító totalitárius rendszer uralma alól, nem rohannak csukott szemmel a domináló kapitalizmus felé: a fejlődés ugyanis sem ez, sem az.
A fejlődés sokkal inkább egy permanens forradalom, mintsem valamilyen progresszió vagy a növekedésnek és a többletértéknek a kutatása. Olyan mindennapos harcot jelent, amelynek az alapja a mindig megújuló alkalmazkodás: a környezeté az emberhez és az emberé a környezethez. A mobilitásnak, a képzeleterőnek, az erőfeszítéseknek a misztikuma.
Mindenkinek meg kell adni, szabadságjogainak teljeskörű gyakorlása mellett, a kezdeményezés lehetőségét, segíteni kialakulni a vállalkozó szellemet, a kreativitás szeretetét, a közösségi érzéket. Nem a saját profit céljaira, hanem a személyes jobbulás végett, ami a közösség egészének hasznára válhat. A bennünket sodró áramlattal szemben állandóan a folyón felfelé kell úsznunk, türelmesen, makacsul, egyedül és szolidárisan, egy olyan folyamatban, amely nemcsak a mindennapos életünket érinti, hanem rajtunk magunkon túl, szellemi életünket is. A fejlődés a maga globalitásában ezt a túllépést, meghaladást is magában foglalja.
A hindu civilizációban a veddaszövegek azt magyarázzák, hogy az ember azért él, hogy négyféle szükségletet elégítsen ki, melyek a következők: a dharma, azaz a kozmikus renddel, a természet rendjével való harmónia, amely a társadalmi rend előképe, az artha, azaz az anyagi érdek, a kama, másképpen szeretet és a moksa, azaz üdvözülés, üdvösség.
Az anyagi kielégülés csupán egy szükséglet. Három másik transzcendens, felülemelkedik az emberen. Melyikhez kapcsolnánk, asszociálnánk a fejlődést? Az anyagi érdekhez? A szeretethez? A személyes üdvösség kereséséhez? A világ harmóniájára való törekvéshez?
Azt szeretném, ha azon a négy bizottságon belül, amelyek ezeket a problémákat fogják megtárgyalni, Önök elgondolkodnának azon, mi is a mi egyesületeinknek a helye ezeknek a programoknak a filozófiájában, hiszen ezek az egyesületek az ember személyes és kollektív akaratának, szándékainak a valódi visszatükröződését, mintegy kivetítését jelentik, és csak ezek teszik lehetővé, hogy az ember a saját kiteljesedésének folyamatában egyszerre legyen alany és tárgy.
Európában, a földrajzi Európa egyik végétől a másikig,

az egyesületek dolga

azon munkálkodni, hogy visszaadják az embernek valódi helyét, és megadják neki az életnek és a halálnak azt az ötven egynehány örömét, ami fejlesztési akcióinknak a katalógusa lehetne:
¦ megszületni, gondozni magunkat, óvni, védeni magunkat, biztonságban lenni, megöregedni, meghalni, saját rítusunk szerint eltemettetni,
¦ lakni, enni, inni, szükségleteinket elvégezni, mosakodni, aludni, öltözködni, szeretkezni,
¦ dolgozni, termelni, átalakítani, cserélni, fogyasztani, eladni, vásárolni, építeni, profitálni a természetből,
¦ tanulni, tanítani, gyermekeket nevelni, képezni önmagunkat, kulturáltabbá válni, szabadon gondolkodni, szórakozni, testünket fejleszteni, alkotni,
¦ együtt élni, kifejezni magunkat, találkozni, összegyűlni, részt venni szabad akaratunkból mindenen, ami felmerül, adni egymásnak, feladatokat tűzni ki magunk elé, felelősnek lenni,
¦ közlekedni, utazni, szállítani, kommunikálni minden létező módon, igen-t mondhatni, nem-et mondhatni,
¦ szeretni, igazságot szerezni, túlélni, tiszteletben tartani halottainkat, gyakorolni vagy nem gyakorolni a magunknak választott vallást, imádkozni Istenünkhöz...
Állíthatjuk-e manapság, hogy az életnek és a halálnak ezt az ötven egynehány örömét Európa minden régiójának lakosai élvezhetik?
Nos, egyesületeink célja ebben a most alakuló Európában az, hogy mindenkinek megadjuk ezt az élvezetet.


Parola archívum