Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	A kisiskola sorskérdéseiről Kővágótöttösön
Szerző:	Trencsényi László
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	1996
Szám:	1
Oldalszám:	8-9.
A cikkben lévő
Nevek:	Csörgei Géza
Intézmények:	Közösségszolgálat Alapítvány
Települések:	Kővágótöttös
Tárgyszavak:	kisiskola megmentése
Megjegyzés:
Annotáció:

Kisiskolák

A kisiskola sorskérdéseiről Kővágótöttösön

Kővágótöttös aprófalu a Nyugati-Mecsek lábánál, az egykori uránbánya – a majdani hulladéktemető? – fölött. 370 lakójának harmada munkanélküli, harmada idős, nyugdíjas, harmada cigány. A hátrányos helyzet megannyi eleme együtt! A település a rendszerváltás nyomán szakadt le az egykori székhelyről. Polgármestere Csörgei Géza erdész a második ciklusban vállalja magára a közösség irányítását, érdekeinek képviseletét. Az önállóvá válás egyik első szimbolikus gesztusa volt az iskola önállósítása is. A tíz egynéhány alsótagozatos korú gyerekből hatan járnak a kicsinosított (egyébként a polgármesteri hivatallal, az orvosi rendelővel egy épületben elhelyezkedő) kisiskola két termecskéjébe. Amíg a kistelepülések 500 000 Ft kiegészítő támogatást kaptak iskolájuk fenntartására a költségvetéstől, addig az iskola fenntartása (beleértve az ingyenes tanszereket) “nullaszaldós” volt, a normatív támogatás és az extra fedezte a fenntartás költségeit, elsősorban az igazgatótanító bérét, hiszen megannyi költséget (takarítási, energia) lenyelt a közös épület. Ám az új támogatási rendszer ezzel az összeggel már nem számol. Kiéleződött a kérdés: mi legyen a kővágótöttösi iskolával? (A fenti épületegyüttes valójában az egyetlen működő közintézmény a faluban, a bolt-kocsma épülettömbje ugyan magába foglal egy “befagyott” kultúrtermet is, ez is közösségi tulajdon, a polgármester még nem tett le róla, hogy egyszer ez is felébred Csipkerózsika-álmából. A műemlék-templom ma nem igazán közösségi gyülekezőhely. Az iskolaépület közvetlen szomszédságában használaton kívüli községi könyvtár áll – ez egy kis helyiséget tartalmazó épület.)
A településre időközben szakmai gyakorlatra érkeztek a pécsi egyetem szociálpolitikus növendékeik a Közösségszolgálat Alapítvány fejlesztési akciókat kezdeményezett, így vert helyzetéből éledni látszik a település. Az irgalmatlan teherrel a vállán: 100 családja közül 6 helyben kívánja iskoláztatni gyermekét. Ezenközben az óvodások a kővágószőlősi óvodába járnak – az egykori székhelyközségbe, s ide járnak a felsőtagozatosok is. (Van még ezenkívül is 2-3 családhoz azonosítható állami gondozott gyerek is, ezek “visszatelepülésére” egyelőre nem látnak reményt.) Az önkormányzatok között, az iskolák között nem rossz a kapcsolat, de a polgármester az önállóságot nem cserélné semmiért – így tud jótállni felelősségéért. Az óvodások, az egykori központi iskolát választó kisiskolások és a felsőtagozatosok után korrekten fizetik az állami támogatást és a tényleges költségek közti különbséget, ez 50-60 000 Ft.
A község lakói – a közösségfejlesztők kérdőíveire is így válaszoltak – elégedettek az iskolával, többségük (a gyerektelenek is) megtartása mellett van. Ugyanakkor szeretnének több művelődési programot, eseményt, falusi ünnepet, gyerekek színielőadását, egyebet. A dilemma feszültsége óriási. (Ezért is kért szakértői segítséget az iskolafejlesztőtől a polgármester.)
Ha:
1. bezárja az iskolát, és Kővágószőlősre iratkozik a maradék 6 kisdiák is, akkor megtakarít csaknem egy művelődésszervezői fizetést (kb. 300 000 Ft-ot), lenne kire bízni a közművelődést, közösséganimációt. Igen ám! De – úgy vélik szülők, lakosok, képviselők egyaránt, hogy – a közösséganimációnak mégiscsak alfája és omegája a mindennap (akár csak hat gyerekkel) kinyitó, világító ablakait a falu felé fordító iskola!
Figyelembe veendő szempont az is, hogy a Volán busza reggel 7 órakor robog keresztül a falun az iskolaközség felől, délután is kötött a menetrend, a helyben maradást választó szülők aggódnak kisgyermekeik biztonságáért.
Ha az iskola egyszer bezár, akkor ez a helyzet gátat vet az esetleges ideköltöző fiatalok letelepedési kedvének is, hiszen iskola nélküli faluba nem jönnek, úgy végképp oda lesz az esélye, hogy egyszer majd több iskolás gyerek legyen a faluban.
2. működteti az iskolát, s gyarapítja szolgáltatásait (szakkörökkel, nyelvoktatással, akár a nagyobb iskolásokat is vonzó gyerekszervezeti élettel, nem eltitkoltan azzal a céllal, hogy “hazacsábítsa” a “másik” hat nebulót, s így megnövelt állami támogatásból helyreállítsa a likviditást. Ekkor viszont a “barátságtalan” versenylépésre a kővágószőlősi iskola lesz kénytelen kimutatni a bejáró tanulókra jutó fajlagos költségek növekedését, s ezt leszámlázni Kővágótöttösnek. S ehhez nem is kell barátságtalannak lenni, a 100-nál alig több tanulót foglalkoztató egykori központi iskola kasszájából a 6-szor 41 000 Ft (meg az “extra” is) nagyon hiányozna.
3. az iskola megmaradna így, ahogy most, valahogyan előteremtik fennmaradásának fedezetét (bölcsen gazdálkodtak idáig, van egy kis tartalékuk), de azt szeretnék, ha a tanítónő több közművelődési feladatot vállalna, a hat gyerek igényes oktatása mellett ellátná a művelődésszervező feladatait is. (Valahogy legalább néhányszor gyalog végigmenne a falun, fogalmaznak a lakosok, mint a régi tanító úr tette, s meg-megállna egy szóra, egy köszönésre...) Igen ám, de a tanító – bármilyen jó szakembere is a kisiskolák, az összevont tanulócsoport oktatásának-nevelésének, szeretik is tanulóink szülei, de az iskola előtti porban játszó gyerkőcök is azt mondják, hogy szeretik “mert olyan énekeket is tanít, ami nincs a könyvben” –, vagy 40 kilométerről jár be reggelente, s déli órán robog is el gépkocsiján saját négy édesgyereke mellé. Mit lehet tenni? Olyan feladatokra nem kényszeríthető, amiről az iskola alapító okirata nem szól, Ildikó harcosan védi érdekeit: lám, kiharcolta a 8500 Ft-os vezetői pótlékot is, bár saját maga főnöke.
A dilemmák feldolgozására a következő tárgyalásmódban tettünk kísérletet. Először a polgármester, alpolgármester, az igazgató-tanító és a szőlősi iskola igazgatóhelyettese részvételével – a hallgatók s a Közösségszolgálati Alapítvány szakértői jelenlétében tárgyaltuk az esélyeket, megoldásokat. Majd kiszélesítettük a kört: 3 idejáró iskolás szülője, s az “odajáróé” fogadta el a meghívást. Beszéljük meg együtt!
Egyetértés volt a következőkben: “Egy falu nem falu iskola nélkül! (legfeljebb olyan, mint egy tanya)” ...“A tanár nénit szeretjük, nem szabad innen elengedni...” Miért szeretik? “Mert szereti a gyerekeket.” “Különben is 6 gyerekkel lehet jól foglalkozni, az nem olyan mint hússzal.” “Nincs balesetveszély, ha itthon járnak iskolába a gyerekek.” “Én egész nap aggódnék, ha idegenben lenne.” A másik fél. “Így legalább megtanulja, hogy vigyázni kell.” “Különben is, ha nagy testvérei odajárnak, akkor szem előtt van velük a kicsi is.” “Nagyon korán megy a busz, álmosak, fáradtak.“
Az persze jó volna, ha lennének délutáni foglalkozások (NB. A napközis ellátás azért szűnt meg, mert túlóravonzatot – napi két óra – az önkormányzat már nem tudja kigazdálkodni). “Csak nyugodtabbak lennénk, ha jó helyen lenne a gyerek.” Később kiderült, hogy két szülő is – egy idejáró gyereké egy odajárói is – a gyerekek rendelkezésére bocsátotta az egykor szebb napokat látott istállót (valamikor Töttösön híres állattenyésztés volt, gazdasági épületeik ma is impozánsak, ha – lám-lám – funkciót váltottak is). Még az is kitűnik a beszélgetésből, hogy havi 100-150 Ft-ot áldoznának is a családok valamilyen szakkörre. A színjáték meg a tánc emlegetődik gyakran, később a hímzés, amire az egyik édesanya még vállalkozna is, hogy tanítaná a gyerekeket, amikor a beszélgetés során annak lehetőségeit firtatjuk, hogy egy – részben vagy egészben iskola, értelmiségi irányítás nélküli – “nyitott ház”, “gyerekintézmény” fenntartására milyen “népi megajánlások” lennének. Az önszerveződésben megindított falu hajlandó – legalábbis a szavak szintjén – szabad közösségi munkát áldozni gyerekeikre. Az is letagadhatatlan, hogy amikor arról kérdezősködtünk, hogy kiben látnák e gyermek-munka, ifjúsági munkás létesítményesét, akkor azt a hölgyet nevezik meg, aki éppen alulmaradt a polgármester-választáson.
Patthelyzet?
A beszélgetések után újra együtt maradunk a polgármesterrel és helyettesével. Csörgei konok ember. Eldöntötte: adott helyzetben nem iskolátlanítja a települést. Megfontolja a gyerekmunka, ifjúsági munka “civilizálására” tett javaslatainkat – tán települési gyerekönkormányzatot, 4H Klubot, vagy Zöld Szív sejtet fog életre segíteni? (Igazán nem fogadja el azt a megoldást sem, hogy az iskola működésének szüneteltetése esetén az iskola tereit “Gyerekek háza” funkcióban használnák, így kompenzálva az iskolanélküliség deficitjét: jobbára öntevékeny, önszervező, bár valamennyire megsegített, művelődés, tanulássegítés típusú tevékenységekkel, mely mégiscsak működő ház illúzióját kelti.)

A megoldást abban látja, hogy valamiképp a tanítót a közművelődési aktivitásra rávegye. (A helyzet kritikusságához hozzátartozik, hogy a tanítónő nem is titkolja, ha távoli lakhelyéhez közelebb talál állást, elmegy, de manapság nem könnyű tanítói állást keresni, lecserélni nem olyan egyszerű, hiszen a végkielégítés elviszi az iskola egyévi költségvetését, amíg itt van, addig új emberrel új feltételekről még nem lehet tárgyalni.)
Munkaköri leírásában tudna valamit érvényesíteni? Nem olyan egyszerű...
Javasoljuk, hogy
1. mégiscsak hozzák létre az iskolaszéket, még akkor is, ha két szóba jöhető szereplője amúgy mindennapi dialóguspartner. Igen ám, de a formalizált szervezetben hivatalosan szóhoz jut a helyi társadalmat képviselő harmadik partner is, ilyen tárgyalási viszonyok közepette lehet “nyomást gyakorolni” a tanítónőre (aki azt nem tagadja, hogy ha megfizetnék, akkor heti két délutánt vállalna. Ebben végtére még igaza is van, csak éppen a falunak nincs több pénze, azaz több pénze meg csak az iskola bezárásának árán lenne – ha nem vinné el az esetleges végkielégítés,... a kígyó mindig önnön farkába harap).
2. bízzák meg a tanítónőt, hogy készítse el, tárgyalja meg a véleményezésre jogosult partnerekkel, terjessze be az iskola pedagógiai programját. (A programterv társadalmi egyeztetése egyébként, akárhogy is vesszük, maga is új közösséganimáló program lenne.) A program vitája során a célok kitűzésénél, esetleg más – elsősorban extracurriculumra utaló cikkelyeknél, az önkormányzat szóvá tehet, alkura bocsáthatja igényeit, elvárásait. S egy ilyen program képezheti jogforrását egy kibővített munkaköri leírásnak.
3. akárhogy is nézzük, az önkormányzat, a falu megfogalmazta elvárás nem iskolát ír körül, hanem – bizony! – általános művelődési központot. Végig kell gondolni egy ilyen szervezetfejlesztés lehetőségeit és előnyeit. (Ebben az esetben a szakalkalmazott/vezető munkaköri leírásában is joggal megjelenhetnek a bővített funkciók.)
4. az elfogadható funkcióbővülés másik útja egy óvoda-iskolai fejlesztés. Az évente 2-2 nagycsoportos korú óvodás az iskolaelőkészítő foglalkozásokat a családias iskolában, majdani saját iskolájában töltené el. Megnőne a létszám (így már a “körjátékra” is jutna elég gyerek, mert ma alig, ezt a tanítónő panaszolja), mondhatni csökken az arcpirítóan magas fajlagos költség. (Jelenleg ugyan a község tolerálja, hogy 6 főre rákölt az önkormányzat csaknem egymilliót, de a feszültségek növekedvén, bizonyára biztonságosabb legitimáció az, ha az iskola tereiben mind több gyerek lel értelmes időtöltésre. (A helyben tartott iskolaelőkészítés mai viszonyok között szabálytalan. Nem tehet mást a polgármester, mint “beíratja” a szőlősi óvodába – ott van óvoda – az ötéveseket, odairányítja tehát a fejkvótát, s még fizeti is a “fajlagos különbözetet” egyébként akkor is, ha beíratott cigánygyerekek a szomszéd falu óvodájába végképp nem járnak. A tárgyalásban végképp nem zártuk ki azt a megoldást, hogy esetleg lehet alkudni a “nyereség” elosztásán Kővágószőlőssel – ha nem is könnyű tárgyalópartner a szintén nehéz helyzetben lévő, ráadásul az egykori székhelyközségi múlt dicsőségében azért még szívesen sütkérezni vágyó ottani képviselőtestülettel.)
5. a javaslatok közt újra előkerült a település egész gyerek (sőt ifjúsági) társadalmát integráló gyermekszervezet, egyesület létrehozása. Ez a formáció nem is csak egyszerűen segítene benépesíteni a közintézményeket, a település “szívét”, de mint új típusú civil alanyok eséllyel pályázhatnak új forrásokért is, mellyel még az iskolafenntartás fajlagos költségeit is csökkenthetik. A megoldásban még az a “trükk” is benne rejlik, hogy egy, az iskolásokat is befogadó, de annál mégis tágasabb gyermekszervezet egyben felvállalhatja/elláthatja az iskolai tanulói érdekképviselet szerepét, s ebben az érdekartikulációban nyilvánvalóan jelennének meg közvetlenül nem a 6 kisiskolás szűken értelmezett tanítása körüli érdekek, melyek elmozdíthatják az iskola tevékenység- és funkciórendszerét.
Budapest-Kővágótöttös
T.L

Parola archívum