Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	A Növekedés-ellenes Mozgalomról GAZDASÁG HELYBEN? – Pénz, etika felelősség – Fenntarthatóság a gazdaságban konferencia a szövetkezetekről, etikus vállalkozásokról, alternatív bankok
Szerző:	Vincent Liegey
Sorozatcím:	Parola
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	2012
Szám:	3
Oldalszám:	12
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:
Megjegyzés:
Annotáció:

Védegylet, 2012. június 7–8. Budapest
http://vedegylet.hu/index.php?page=news&news_id=1486

I. Mi a „növekedés-ellenesség”?
La Décroissance – Degrowth, Decrescita, Decrecimiento, Decreixement, Postwachstum, Növekedés-ellenes, etc...
Növekedés-ellenesség és gazdasági alternatívák
1. Először is: a „növekedés-ellenes” egy provokatív szlogen, mely arra emlékeztet bennünket, hogy egy véges rendszerben végtelen gazdasági növekedés nem lehetséges.
Valami olyasmit szeretnénk kitűzni a zászlónkra, aminek az elérése nem biztos, hogy reális, de mégis érdemes küzdeni érte. Alapvetően kihívásokra szeretnénk felhívni a figyelmet. Gazdasági rendszerünknek, modellünknek alapvető részévé vált a növekedés. Növekedéspárti ideológia uralkodott el, ami mellett próbálunk ugyan beszélni a fenntartható fejlődésről is, ám ez egy önellentmondás: egy véges rendszerben egész egyszerűen nem lehet végtelen növekedést fenntarthatóan működtetni.
Nicholas Georgescu-Roegen román közgazdász, aki az USA-ban dolgozott (s akinek válogatott cikkeit „A növekedés-ellenesség holnapja” címmel franciára fordították, s ez ösztönözte a francia növekedés-ellenes mozgalmat. A szerk.) – írt egy nagyon híres cikket az entrópiatörvényről és a gazdasági folyamatról. (Demain la décroissance: entropie – écologie – économie, 1979. A szerk.) Azt állította ebben, hogy a gazdasági folyamatok entrópikus folyamatok, s nem lehet értelmesen beszélni a gazdaságról, ha nem vesszük figyelembe a rendszer, az erőforrások végességét. A gazdaság irreverzibilis folyamatokra épül, s ha egyszer elégetjük a fosszilis erőforrásokat, tüzelőanyagokat, akkor már nem térhetünk vissza a korábbi állapothoz.
A Növekedés-ellenes Mozgalom kialakulását a Növekedés határai (The Limits to Growth) jelentés is meghatározta (ez a Római Klub első jelentése, 1972-ben jelent meg, szerzői: Dennis Meadows, Donella Meadows, Jorgen Randers és William Behrens III, Meadows-jelentésnek is nevezik. A szerk.).
Korlátozottak az erőforrásaink és előbb-utóbb el fogjuk érni azt a pontot, ahonnan tovább már nem növelhető a kiaknázás üteme. Tudjuk, hogy az olajcsúcs mellett számos további erőforráscsúcsot érhetünk el a közeljövőben. Egyes felmérések szerint 2006-ban értük el az olaj- és az urániumcsúcsot, és előbb-utóbb a különböző fémek, földfémek és nyersanyagok kiaknázásának üteme is megfordul. Ismerjük természetesen a kihívásokat – a klímaváltozásra kell gondolni például –, s sokan készek elismerni, hogy a növekedésnek vannak határai. Mégis, Dennis Meadows, a Meadows-jelentés egyik írója, pár napja járt Párizsban és arra panaszkodott, hogy „40 éve próbálom ugyanazt az üzenetet megfogalmazni és még mindig nem figyel rám senki.”
Azt is látni kell ugyanakkor, hogy nem csak fizikai határokról van szó – interdiszciplináris megközelítést kell érvényesítenünk!
Mi tehát a „növekedés-ellenesség”?
2. Elméletek sorozata egy új paradigmáról. Arról való gondolkodás, hogy hogyan lehetséges a demokratikus és békés átmenet egy fenntartható és kívánatos társadalomba?
Ha Franciaország példáját idézzük, azt látjuk, hogy itt is megjelennek nem csak a materiális, fizikai korlátok, hanem mások is. Nagyon magas az öngyilkosságok, az egyedül élő, depressziós emberek aránya, a munkahelyükön nem boldogok az emberek – és sorolhatnánk – példák a nem materiális korlátokból, amikre szintén gondolni kell!
Foglalkoznunk kell tehát a növekedés kulturális határaival és korlátaival is, meg kell próbálni rákérdezni arra, hogy van-e értelme annak a növekedésnek, ami mellett az emberek alapvető igényeit nem sikerül kielégíteni. El kell gondolkodnunk olyan a kérdéseken, mint a kapitalizmus, a fogyasztói társadalom, a termelés előtérbe helyezése, a gazdaság-vallás, a tudomány-vallás és a technológia-műszakifejlesztési kérdések, vagy a munka, a képzelet gyarmatosítása, az önkéntes egyszerűség, a demokrácia, az autonómia, az erőszakmentesség stb.
Ivan Illich, az orosz származású amerikai kutató írt egy könyvet a konvivialitásról, az együttéléstanról (Tools for Conviviality, 1973. A szerk.). Ennek egyik fő témája az, hogy hogyan viszonyulunk egymáshoz és a körülöttünk lévő tárgyakhoz. Látni kell azt, hogy nem csak környezeti, vagy gazdasági, vagy szociális, kulturális, demokratikus válságról van szó, még csak nem is arról, hogy ezek a válságok egyidejűleg jelennek meg, hanem nagyon erősen összefonódnak, egy irányba tartanak. Igazából antropológiai válságról beszélhetünk, az ember életére, életmódjára egészében ránehezedő válságról.
Mégis, mi is az a „növekedés-ellenesség”?
3. Egy új társadalmi és politikai mozgalom, amely egyszerre táplálkozik az alulról jövő kezdeményezésekből és a tudományos, szellemi teljesítményekből.
A 2000-res évek elején jelent meg a Növekedés-ellenes Mozgalom Franciaországban. A La Décroissance folyóirat, a Critical Mass mozgalom és az önkéntes egyszerűségi mozgalom (voluntary simplicity, A szerk.) aktivistái kezdtek el gondolkodni arról, hogy hogyan lehetne összekötni ezeket a mozgalmakat – voltak egyébként konkrét helyi alternatívák is. Elkezdtünk egy újságot kiadni, elkezdtünk civil szervezeteket, helyi csoportokat létrehozni, sőt bejegyeztünk egy politikai pártot is országos szinten és fokozatosan elkezdett növekedni ez a mozgalom – persze, ez is egy ellentmondás: egy Növekedés-ellenes Mozgalom növekedésnek indul. Elkezdtünk nemzetközi szinten is megjelenni, először Kanada francia nyelvű részén, aztán Belgiumban, Spanyolország Katalónia-tartományában, Olaszországban, fokról fokra, lépésről lépésre Németországban, Skandináviában, az USA-ban és Kanada angol részén is. Ma már vannak nemzetközi növekedés-ellenes mozgalmak. Idén lesz a 3. nagy nemzetközi konferenciánk, két hete volt Montrealban egy amerikai növekedés-ellenes konferencia – úgy tűnik, hogy fokozatosan növekszik és egyre mélyebb gyökereket ereszt ez a mozgalom. És vannak bizonyos konvergenciák: vannak mozgalmak, amelyek nem ugyanezt a nevet használják és nem tökéletesen csak ezekkel a kérdésekkel foglalkoznak, de mégis, akikkel egyfajta kölcsönhatásban növekedünk és élünk.
Mi lehetne egy ilyen mozgalom politikai stratégiája?
Kialakítottunk egy szervezetet, ugyanakkor úgy döntöttünk, hogy nekünk nem szabad csak egyetlen irányra koncentrálnunk, inkább egy olyan mozgalomra volt szükség, amelyik több különböző szinten működik, éppen ezért négy politikai szintet különböztetünk meg:
Egyrészt meg lehet próbálni a változásért dolgozni egyéni szinten, ez az első szint, az önkéntes egyszerűség szintje, mikor az egyes ember úgy dönt, hogy megváltoztatja napi szinten a működését, az életmódját, mondjuk kevesebb húst fogyaszt vagy biciklivel jár iskolába, munkába, kevesebbet próbál dolgozni és több harmóniát teremt az életében, önmaga és a társadalom érdekében is. Nagyon fontosnak tartjuk azt is, hogy fel kell szabadítani a képzelőerőnket a gyarmati sorból, a materialista nézeteken túl számos egyéb területére is koncentrálni kell az életnek: mi az, ami tényleg boldoggá tesz minket, mi a harmónia igazi forrása?
A következő, második szint a láthatóság szintje. Ez tipikus politikai tevékenység, részt kell vennünk a közbeszédet formáló vitákban, annak érdekében, hogy ezek az elképzelések eljuthassanak mindenkihez. Éppen ezért részt veszünk választásokon – nem azért, hogy valóban megnyerjük a választásokat, hanem – hogy jelen legyünk, halljanak rólunk, tudjunk találkozni az emberekkel, s ennek érdekében demonstrációkat szervezünk, vitákon veszünk részt, polgári engedetlenségi mozgalmak munkájához kapcsolódunk.
A növekedés-ellenesség egy harmadik szinten önálló tudományos kutatási téma, világszerte számos egyetemen és kutatóintézetben dolgoznak tudósok, akik próbálnak új társadalmi modelleket kialakítani, amelyek a növekedés-ellenesség elképzeléseit figyelembe veszik. Hogyan lehetne átállni a mai társadalmi modellről egy kívánatosabb és fenntarthatóbb társadalmi modellre? Fontos, hogy beszéljünk az átállásról, nem hiszünk ugyanis abban, hogy egyik pillanatról a másikra meg lehet változtatni a társadalmak egészét. Meg kell változtatni a társadalmi berendezkedést, a gazdasági, politikai rendszert és kulturális, pszichológiai, szociális és értékrendi szinten is változtatnunk kell. Végig kell gondolni, hogyan kapcsolódhatunk a hatalomhoz, saját egónkhoz, egymáshoz. Látható, hogy itt számos különböző kérdésről van szó.
És végül, az utolsó szint, amiről beszélni szeretnék, egy kollektív szint, a rendszer peremén újfajta helyi együttműködést, helyi gazdasági működést, helyi szociális rendszert tudunk kialakítani. Hogyan tudunk egy új világot létrehozni és megteremteni konkrét alternatívákon keresztül? Láthatjuk, hogy rengeteg tapasztalatot sikerült már eddig is felhalmoznunk, és vannak sikertelen példák, vannak kudarcok is, de elképzelhető, hogy ezekből is tanulságokat fogalmazhatunk meg a holnap növekedés-ellenes társadalma számára.
Nem kell mindenkinek aktívan küzdenie mind a négy szinten, mégis nagyon fontos, hogy rálássunk egymásra és kapcsolataink legyenek egymással, hogy eszmét cseréljünk, ugyanis ez a fajta visszajelzés, amelyeket a különböző szinten dolgozó emberek adnak egymásnak, tarthat vissza minket az extrémizmustól, a szélsőségtől, a nem szükséges konfliktusoktól. Éppen ezért fontos, hogy a különböző szinteken legyenek olyan aktivistákból, kutatókból, elkötelezett emberekből álló mozgalmak, csoportok, amelyek önszerveződőek, de amelyek tudnak kommunikálni egymással, tanítják egymást és segítik egymás munkáját.

II. Növekedés-ellenesség és gazdaság
Mit kell tudnunk a mai gazdasági berendezkedésről?
Egyrészt azt, hogy a rendszer a növekedésben gyökerezik, és a tőle való függőségben létezik. A pénzügyi rendszernek és a bankrendszernek is növekedésre kell épülnie. Ez kell ahhoz, ha egy állam egy nagy projektet akar indítani, modernizálni akarja az államot, vagy ha egy hétköznapi ember autót vagy házat szeretne venni. Az állam és a hétköznapi ember egyaránt hitelt vesz fel, és ezt a hitelt kamatostul kell visszafizetnie. Ez működteti a gazdaságot, az egész rendszert, mert az a növekedésre és a kamatokon keresztüli bővülésre épül.
Ám ennek korlátai vannak és nem lehetséges a növekedést korlátlanul fenntartani!
A megjósolt, előre látható válságok bukást jelentenek, ha nem éppen a jelenlegi gazdasági modell végét.
A 2008-as válságot már megjósolta a Növekedés-ellenes Mozgalom. Azt hiszem, világos, hogy a 2008-as válság az olajtermeléshez, az olajalapú gazdasághoz is erősen kötődik, és a hitelek kérdéséhez is. Hogy ha a gazdaságban ilyen meghatározó szerepet töltenek be a hitelek és a hitelre épített növekedés, akkor az buborékok kialakulásához fog vezetni és előbb-utóbb ezek a buborékok ki fognak pukkadni.
Milyen buborékokról beszélünk? A hitelek növekedést, költekezést és az erőforrások fokozott kiaknázását, kihasználását okozzák. Előbb-utóbb végére érünk ezeknek az erőforrásoknak, abban az értelemben, hogy már nem lehet ilyen gyorsan, ilyen olcsón, ilyen könnyen hozzájuk férni – és a buborék kipukkan. Ugyanez figyelhető meg a bankrendszerben is. A bankok megmentése, a mentőcsomagok Amerikától Európáig, Ázsiáig, alapvetően a növekedést próbálják meg biztosítani és fenntartani. Láthatjuk azt, hogy megnövekedik az erőforrások ára, például a rézé a nemzetközi piacokon három év alatt a duplájára növekedett, és ez is újabb buborékokhoz, újabb krízisekhez vezet.
Hasonló okok hasonló következményekkel járnak – éppen most látunk e pénzügyi és társadalmi-politikai válság második szakaszához!
Természetesen ismerjük a megszorításokat – ezek sem jelentenek megoldást, éppen ezért egy B-tervet kell keresnünk. Ha Merközyre (Merkel és Sarkozy), Hollande-ra vagy Barosora figyelünk, akkor halljuk, hogy ők folyamatosan a megszorításokkal próbálnak gyógyírt keresni a problémákra. Ehelyett be kéne látnunk, hogy az ember által létrehozott, politikai döntések eredményeként létrejött rendszer alapjait újra kell gondolnunk és újra kell gombolnunk a rosszul begombolt zakót. Gondolkodnunk kell arról, és végig kell elemeznünk azt, hogy hogyan adnak a magánbankok hiteleket az államoknak a központi bankokon keresztül. Ezek a bankok olyan kölcsönt adnak az államainknak, amelyekkel önmaguk nem is rendelkeznek – a kölcsönadás gesztusával hoznak létre pénzt a semmiből. Ez a gazdasági rendszer egy beteg rendszer, s ha görcsösen ragaszkodunk hozzá, fejjel rohanunk a falnak. Fontos az, hogy a bankrendszer átláthatóságát, demokratikus elszámoltathatóságát elősegítsük. A bankoknak el kellene tudni számolni a saját kríziseikkel is és el kellene választanunk a jogos beavatkozásokat, vagy akár bankmegsegítő csomagokat a jogosulatlan, az állampolgárok zsebéből pénzt kivevő mentőcsomagoktól. Amíg ugyanazt a rendszert őrizzük meg, az továbbra is inflációt, fenntarthatatlan növekedést, buborékokat, kríziseket fog okozni és arra kell felkészülnünk, hogy a gazdasági válság következő lépései még pusztítóbb erejűek lesznek, mint az eddigiek voltak.
De nem elég ezeket a kritikákat megfogalmazni, hanem tudnunk kell azt is, hogy hogyan válthatunk át társadalmi szinten, hogyan állhatunk át az új modellre?
Valóban helytelenítjük és elutasítjuk a szükségtervek bevezetését, amelyek a gazdasági növekedési rendszert hozzák vissza?
Amennyiben igen, akkor ez a B-terv!

III. Egy növekedés-ellenes alternatíva: nyitottság és relokalizáció
A gazdaság újra helyivé tétele, relokalizációja azt jelenti, hogy helyi szinten megvalósítható, értelmes, nyitott gazdasági modelleket kell létrehoznunk.
Sokat beszélnek ma, még baloldalon is, a protekcionizmusról. Nem gondolom, hogy nekünk a protekcionizmus lenne a megoldás, nem arról kell tehát beszélnünk, hogy hogyan védhetjük meg magunkat, a magyar vagy francia dolgozókat mondjuk a kínai dolgozóktól – nem szabad, hogy ez legyen az alapvető megközelítés. Nem arról van szó, hogy tiltsuk be Franciaországban a spanyol paradicsom importját, védővámokkal védjünk magunkat, de ugyanakkor látni kell azt, hogy nincs értelme importálni paradicsomot, ha az megtermelhető a saját kertünkben és a saját közösségünkben értékesíthető. Nem a protekcionizmust akarjuk itt erősíteni, mégis, az önellátást és önerősítést fontosnak gondoljuk.
Fontos látni azt, hogy nem eshetünk át a ló túlsó oldalára, nem szabad a szélsőséges mozgalmak irányába elmozdulnunk – igenis meg kell őriznünk a szolidaritás alapértékét! Még egy fenntartható és szolidáris társadalomban is lehetnek hiányok, ezért fontos hidakat építenünk és megőrizni, karbantartani őket a különböző helyi közösségek között.
Fontos az is, hogy olyan intézményeket működtessünk, amelyek túllépnek a helyi szinten: egy folyószabályozás vagy egy folyó védelme pusztán helyi szinten nem valósítható meg, és ehhez kell egy összekötő, demokratikus politikai rendszer is. Fontos kidolgoznunk azokat a demokratikus elveket, amelyek alapján a közösségek, az emberek döntéseket tudnak hozni, olyan módon, hogy felelősek legyenek a saját döntéseikért.
Ha helyivé tesszük a gazdaságot, akkor világossá válik fogyasztásunk hatása. Amíg egy másik kontinensen vágják ki a fát a fogpiszkálónkhoz, addig nem szembesülünk a saját életmódunk következményeivel. Ha helyi a gazdaság és látjuk az erdőt, a fákat a település szélén, akkor másként fogunk hozzáállni a dolgokhoz.
Beszéltünk már a konvivialitásról és arról, hogy a képzeletünket is dekolonializálni kell, tehát a gyarmati sorból fel kell szabadítani és arra is szükség van, hogy gazdag, a közösségi kapcsolatokra, a párbeszédekre, az emberi együttműködésre és a közös játékra épülő kapcsolatrendszert tartsunk életben.
Következésképp: Ne várj! Gondolkodj és cselekedj lokálisan és globálisan!

Köszönöm szépen!

http://www.partipourladecroissance.net/?cat=44
http://lmv.hu/nemnovekedes

Vincent Liegey vliegey@gmail.com

Az előadást Pinczés Bálint tolmácsolta

Parola archívum