Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Közösségszervezés hazai pályán – Közösségi munka kisebbségben, a társadalom perifériáján élőkkel –
Szerző:	Peták Péter, Sebály Bernadett, Varga Máté, Vojtonovszki Bálint
Sorozatcím:	Parola
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	2014
Szám:	2.
Oldalszám:	19
A cikkben lévő
Nevek:	Peták Péter, Sebály Bernadett, Varga Máté, Vojtonovszki Bálint, Hohn Beieler, Joerg Forbrig, Miszlivetz Ferenc, Denis Murphy, Saul Alinsky, Joe Szakos, Chuck Hirt, Bálint Erzsébet
Intézmények:	spanyol 15M, Occupy, stuttgarti 21 projekt, CIVICUS, Állampolgári Részvétel Hete, EUROBAROMETER, TÁRKI; Industrial Areas Foundation, ACORN International, Gamaliel Foundation, PICO Network; Asian Committee for People’s Organizations; Leaders and Organizers of Community Organization sin Asia; National Dmocratic Institute (USA); Bona Fides (Románia); Centrum Komunitného Organizovania, Centrul de Resurse penttru Participare Publica; European Community Organizing Network ECON; Civil Kollégium Alapítvány, Életfa Segítő Szolgálat Egyesület; Magyar Gárda, Jobbik; Central and Eastern European Citizens Network CEECN; Magyar Szegénységellenes hálózat; C.S.Mott Alapítvány; Great LakeConsortium for International Training and Development; A Város Mindenkié, Borsodbóta: Roma-Magyar Baráti Társaság, Civil Összefogással Egymásért; Bőcs: Humán Integra Alapítvány; Eger: Halmozottan Sérültek Heves Megyei Szülőszövetsége, TASZ. Norvég Civil Alap; Helyi Erő – Helyi Forrás program, CKA;
Települések:	Egyesült Államok, Chicago, Hong-Kong, Indonézia, India, Thaiföld, Kelet-Európa, Szlovákia, Románia; Debrecen, Miskolc, Budapest; Bulgária; Borsodbóta, Bőcs, Olaszliszka, Eger
Tárgyszavak:	tüntetések kora, közösségszervezés, Back of the Yards Szomszédsági Tanács; multikulturalizmus; közösségfejlesztés és közösségszervezés; kirekesztettség, kisebbségben élők, szegregált cigánytelep; hajléktalanságban élők; értékek a közösségszervezésben; a közösségszervezés módszerei
Megjegyzés:	kategória: elmélet, módszertan
Annotáció:

Peták Péter – Sebály Bernadett – Varga Máté – Vojtonovszki Bálint:
Közösségszervezés hazai pályán
– Közösségi munka kisebbségben,
a társadalom perifériáján élőkkel –

Bevezetés
Civil szervezeti versus állampolgári aktivizmus?
Akik kételkednek abban, hogy korunk állampolgárai világszerte elkezdték felfedezni saját erejüket és az összefogásukban, tiltakozásukban rejlő lehetőséget, számukra meglepő vizuális élményt nyújthat John Beieler dinamikus térképe, amely 1979–től napjainkig egy folyamatként ábrázolja az egész világon megvalósult tüntetéseket, megmozdulásokat.The Foreign Policy Group: http://www.foreignpolicy.com/articles/2013/08/22/mapped_what_every_protest_in_the_last_34_years_looks_like
Két beszédes részlet:

Tüntetések, megmozdulások a világban,
1990. február, 2010. október




Forrás: The Foreign Policy Group (2013)

Az aktivizmus újabb és újabb hullámainak elemzésével, figyelemre méltó összefüggéseivel sokan foglalkoznak, vannak, akik egyenesen a „tüntetések kora”–ként aposztrofálják a mostani időszakotMaha Hosain Aziz – a CNN számára: http://globalpublicsquare.blogs.cnn.com/2012/04/23/the–age–of–protests/ , mások az „átlagpolgárok” hatalmának újrafelfedezéséről írnak (Forbrig 2011:6) a spanyol 15M, az Occupy, vagy a stuttgarti 21 vasút projekt kapcsán.
Joerg Forbrig imént hivatkozott előszavában kitér a demokrácia, részvétel és civil társadalom értelmezésére, ehelyütt és a közösségszervezés szempontjából az „átlagpolgároknak”, vagy inkább állampolgároknak, illetve az állampolgárok és a civil szféra (civil szervezetek, civil társadalmi szervezetek) kapcsolatának érdemes további jelentőséget tulajdonítani.
Éppen az állampolgárok nagyfokú politikai jellegű mobilizációja kapcsán arra gondolhatnánk, hogy a különböző közösségi érdekek védelmében és a döntéshozatal hatékonyabb befolyásolása érdekében az emberek (újra) otthont találnak a civil társadalmi szervezetekben, használva a létező struktúrákat, kapcsolatokat és felhalmozott tudást.
A valóság azonban éppen ennek ellenkezőjét látszik igazolni. A civil társadalmi szervezetek és az állami, továbbá üzleti szektor között rég ismert és nem csökkenő szakadékok húzódnak, ennél meglepőbb ugyanakkor e szervezetek és az állampolgárok közötti szakadék világszerte érzékelhető növekedése. A CIVICUS (Világszövetség az Állampolgári Részvételért) egy 2011-es tanulmánya kitér a posztkommunista országokra is, ahol következtetéseik szerint a civil társadalmi szervezetek nem váltak a részvétel választott eszközeivé a legtöbbek számára (CIVICUS–UNV 2011). A civil szervezeti modell a részvétel fenntartható csatornájaként és az elnyomó kormányok elleni bástyaként egyaránt megbukott.

A magyar aktíva
A kivételek és jó példák hangsúlyos elismerése mellett a mai hazai valóságban nehéz lenne ezekkel az állításokkal érdemben vitatkozni, ugyanakkor „civilként” azon is érdemes elgondolkozni, hogy Magyarországon léteztek e valaha (szélesebb körben is) érett kapcsolatok ezekben a relációkban. Miszlivetz Ferenc már a kilencvenes évek közepén „új világként” ír a professzionális NGO–król, amelyek jelentős része az államtól vállal át feladatokat, s melyeket hidegen hagy a civil ethosz. Az ethosz, amelynek a különböző értelmezések ellenére nyilvánvaló alapja a hatalom kontrollja, a döntések decentralizálásának elősegítése, a részvétel és beleszólás lehetőségeinek fejlesztése, vagyis „az állami– és pártpolitikai hatalom fokozottabb társadalmasítása” (Varga 1999:216). A hazai civil szektor jelentős és sokrétű fejlődése ellenére éppen ezeken a nyomvonalakon nem tudott tényezővé válni, a civil szervezetek társadalmi beágyazottsága és érdekérvényesítő képessége alacsony, nem tudják betölteni közvetítő szerepüket az állampolgárok ügyeinek sikerre vitelében. (Arató–Nizák 2012).
Ennek ellenére „tüntetések kora” Magyarországra is megérkezett, új szerveződési formákkal és módszerekkel, hirtelen változó terminológiával (fórumtechnika, tanács, flash-mob, akció, eRészvétel, protest, operation, kampány stb.), amelyek gyújtópontjában mind több esetben „átlagpolgárok” – diákok, érintettek, Facebook-csoportok – mozgósítanak. Annak ellenére, hogy a közösségi szerveződések, mozgalmak által felvállalt témák és ügyek számos esetben egybecsengnek a régóta ismert civil tematikákkal, az állampolgárok és a civil szervezetek közeledése eddig csak nyomokban érhető tetten, a civil szervezetek részéről inkább a neutralitás, legfeljebb a szakpolitikai jellegű megnyilvánulás érzékelhető. Úgy tűnik, hogy a civil szervezetek szerepvállalásához éppen a társadalmi talaj, a széleskörű beágyazottság hiányzik, az, ami bázist, hátteret, s így magabiztosságot adhatna a civil értékek, akár forró ügyek progresszív felvállalásához. S ez a talaj talán éppen az aktivizmus új megjelenése nyomán kereshető. Mégis, a „civil talajfogás” reálisabb útja ma nem az országos ügyeket felvállaló mozgalmi szinten látszik valószínűnek, több okból sem. Amellett, hogy a hazai mozgalmak túl gyakorta válnak a politikai polarizáció áldozataivá, az országos ügyek is túl távoliak a napi gondokkal küzdő állampolgárok többsége számára. A mozgalmaknak is gyenge az alulról induló szervezettsége, a helyi és országos szintek között itt sincsenek érett kapcsolatok. Pedig a szervezetek és a mozgalmak erejét is az érintettek és az érdekeltek minél szélesebb körű és magasabb szintű szervezettsége adja, amelyek – optimális esetben – kellő időben összekapcsolódnak, közös nevezők mentén. A közösségi (ön)szerveződés alapját pedig a közösségivé emelhető egyéni érdekek adják, amelyek érvényesítéséért hajlandóak vagyunk felelősséget vállalni és cselekedni.
Éppen ezért a belátható ügyek mentén szerveződő helyi – vagy tematikus – aktivizmus erősítésében kell lépéslehetőségeket találni. Erre mind az „átlagpolgárok”, mind a civil szervezetek – és a mozgalmak – részéről növekvő igény és kényszer egyaránt mutatkozik.

Helyzet van…
A növekvő kényszer és igény aligha tekinthető meglepő jelenségnek egy olyan környezetben, ahol a döntéshozók iránti bizalom tartósan és kritikusan alacsony. Az Állampolgári Részvétel Hete során 9 éve végzünk nem-reprezentatív – de 2–6 ezer állampolgár megkérdezésével megvalósuló – felméréseket, melyek szerint az emberek nagyjából 80 százaléka „nem nagyon”, vagy „egyáltalán nem” bízik a politikusokban, a parlament negatív megítélése szintén 80 százalékához közelít.Éves Részvétel Hete felmérés eredmények: http://reszvetelhete.net/csatlakozz/ Az elmúlt években az EUROBAROMETER és a TÁRKI is mért bizonyos bizalmi javulást, utóbbi ugyanakkor 2013 végén is megállapítja, hogy „Magyarországra alapvetően a bizalmatlanság jellemző, nem bízunk sem az emberekben, sem az intézményekben, és alapvetően magas fokú korrupciót észlelünk.” (Keller 2013:6). Ez a kutatás azt is megállapítja, hogy az intézményekbe vetett bizalom javulása mellett minden más területen nőttek a társadalmi különbségek. Az általános bizalmi válság a jóléti rendszer működtetésének lehetőségeit is megkérdőjelezi, amelyben a civil társadalom kulcsszerepet játszikFukuyama szerint a sikeres gazdasági közösségeket minden társadalomban a bizalom fogja össze, és integráló hatását a civil aktivitáson keresztül fejti ki. „a liberális politikai és gazdasági intézmények életképessége a civil társadalmak egészségétől és dinamizmusától függ” (Fukuyama 1997). A szegénység, nélkülözés, kiszolgáltatottság növekedése jelenti a legvitathatatlanabb kényszert újfajta közösségi válaszok beindítására, amelyek nem nélkülözhetik a társadalmi különbségek csökkentésének markáns igényét, és annak magabiztos kifejezését a helyi ügyektől építkezve a szélesebb körű témák felé. Mindez hangsúlyos szemléletváltást sürget a hazai közösségi munkában, amelynek egyik irányát a közösségszervezés hazai megközelítésének, formáinak és keretrendszerének megalapozásában látjuk.


Közösségszervezés:
amerikai módszer, globális gyökerek

A közösségszervezés gyújtópontjában olyan közösségi szervezetek építése áll, amelyek demokratikus taktikákkal képesek erősíteni az elnyomott társadalmi osztályok és a jogfosztott csoportok hatalmi pozícióját. Noha a megközelítést jellemzően amerikai gyökerekkel ruházzuk fel, nem az amerikai közösségszervező programok lebbentették fel a fátylat a jogfosztott csoportok szerveződésének módszereiről.
Ahogy arra Denis Murphy is utalt saját ázsiai tevékenységével kapcsolatban, az ázsiai aktivisták már mindent tudtak a stratégiáról, a taktikáról, a tárgyalás művészetéről, amikor a közösségszervezés az 1960–70-es években amerikai szervezetek jóvoltából „megérkezett” a kontinensre (Rathke 2011:58). Ez természetesen az egész világon így van, a szakszervezetiségnek sok országban évszázados hagyományai vannak, és minden társadalomban mindig volt szegény és gazdag, elnyomott és elnyomó, és ennek okán időről-időre zajlott a tömeges szerveződés a hatalmi viszonyok átrendezéséért. A közösségszervezés hozzáadott értéke éppen ezért Magyarországon sem (csupán) abban rejlik, hogy megvilágítsa egy olyan típusú érdekérvényesítés értelmét, mely széles közösségi bázison nyugvó demokratikus szervezetekre épít, hanem sokkal inkább abban, hogy módszeresen kidolgozott eszköztárát adja a már létező civil szerveződések, illetve mozgalmak kezébe. Alapos, gyakorlatias és tapasztalataiban kiválóan dokumentált módszertannal rendelkezik arra nézve, hogy hogyan építhető ki az a közösségi infrastruktúra, amely a megfelelő pillanatban egy mozgalom születésének bázisát adhatja.
Noha a közösségszervezés megközelítés gazdag hagyománnyal bír szerte a világon, azért ruházzuk fel mégis amerikai gyökerekkel, mert a módszertant először az Egyesült Államokban dolgozták ki. Megalapozójának egy amerikai kriminológust, Saul Alinskyt tekintünk, aki az 1930-as években kutatóként dolgozott Chicago szegénynegyedeiben. Egy, a Chicagói Egyetem támogatásával folytatott bűnmegelőzési program keretében olyan szomszédsági bizottságok alapításában vett részt, amelynek az érintettek lehettek a tagjai, és aktív beleszólással bírhattak a szomszédságban futó szociális bűnmegelőzési projektek jellegébe. Alinsky ezzel a céllal vetette be magát egy chicagói húsfeldolgozó üzem árnyékában lévő nyomornegyedbe, a Back of the Yardsba is, ahol interjúkat készített, hogy felmérje a hatalmi viszonyokat, illetve megismerje a közösségből azokat, akikre hallgatnak. Alinsky azonban többet akart egy bűnmegelőzési projektnél: olyan sok ügyet felvállaló, széles közösségi bázissal rendelkező szervezetet akart építeni, amely – akár a munkásmozgalommal együttműködésben – átrendezheti a negyedben uralkodó hatalmi viszonyokat. Ebből a szellemi fordulatból született meg 1939-ben a Back of the Yards Szomszédsági Tanács, illetve az a megközelítés, amit ma közösségszervezésnek hívunk. Alinsky zseniálisan ötvözte az adatfelvétel és a közösségi munka során alkalmazott kutatói módszereket és a szakszervezetek által használt szerveződési modellt.
A Back of the Yards Szomszédsági Tanács rövid időn belül komoly hatalmi tényezővé vált a negyedben, elsősorban azért, mert az etnikai és vallási alapon mélyen megosztott közösséget sikerült azáltal egységes „hadrendbe” állítania, hogy a közösség látszólag leginkább ellenérdekelt tagjait, egy helyi sportlétesítmény vezetőjét, egy kommunista szakszervezeti vezetőt és egy katolikus püspököt tudott rávenni egy közös szervezet alapítására.
A harmincéves Alinsky a kezdeti győzelmen felbuzdulva nekilódult az Egyesült Államoknak. Megalapította saját szervezetét, az Industrial Areas Foundationt (IAF), újabb és újabb támogatásokat hajtott fel, és újabb és újabb közösségszervezőket képzett ki, hogy különböző városokban próbálhassa ki a közösségszervező modellt, hol kevesebb, hol több sikerrel. Az IAF kezdte el elsőként intézményesített formában terjeszteni a közösségszervezés módszertanát, amelyet több más szervezet követett (ACORN International, Gamaliel Foundation, PICO Network), és amelyeken keresztül a közösségszervezés folyamatosan formálódó amerikai modellje az 1960-as évektől fokozatosan eljuthatott Afrikába, Ázsiába, Európába és Latin-Amerikába.
A közösségszervezőnek számolnia kell az interkulturális különbségekkel, a politikai berendezkedés sajátos jellegével, a közösség „demokratikus érettségével”, és a helyi viszonyokra kell szabnia a szerveződési modellt. Ahogy például a latin-amerikai közösségekben nem idegen, hogy a közösségi találkozónak a szomszédságban lakó a saját házában adjon otthont, addig ez Kelet-Európában kevésbé bevett gyakorlat. Ahogy térségünkben az is sokszor meglepetést szül az emberekben, hogy egy civil szerveződés anélkül is teljes jogú szervezetté válhat, hogy nem kerül bejegyzésre. Gyakori, hogy az emberek – anyagi függőségük vagy éppen szocializációjuk okán – fenyegetőnek és ezért kontraproduktívnak érzik a döntéshozók számonkérését, és inkább hajlanak arra, hogy türelemmel várakozzanak a nyomásgyakorlás helyett. A közösségszervezés alapja, a tagtoborzás is sok kultúrában idegen, mert adott esetben ismeretleneket kell megszólítani, vagy a szomszédokhoz becsöngetni és agitálni a csatlakozásra.
Minden fenntartás ellenére a közösségszervezés képes legyőzni a kulturális különbségeket és a demokratikus deficitet, ahogy azt szerte a világon számos példa igazolja. Az ázsiai közösségszervezés egyik
kiemelkedő példája az 1971-ben alakult Asian Committee for People’s Organizations (ACPO), munkája eredményeképp Hong Kongban, Indonéziában, Indiában és Thaiföldön is gyökeret eresztett a közösségszervezés. Utódszervezete a hajléktalan embereket, nyomornegyedekben élőket és szervezeteiket tömörítő Leaders and Organizers of Community Organizations in Asia (LOCOA).
Ami az európai gyökereket illeti, Kelet-Európában a National Democratic Institute jóvoltából 1996–tól indultak az amerikai közösségszervező modellt népszerűsítő képzések, először Szlovákiában. A képzések hatására a modellel kísérletező szervezetek alakultak Lengyelországban, Magyarországon, Szlovákiában és Romániában a Bona Fides, a Civil Kollégium Alapítvány és az Életfa Segítő Szolgálat Egyesület, a Centrum Komunitného Organizovania, illetőleg a Centrul de Resurse pentru Participare Publica vezetésével. Részben ezek a szervezetek alapították az Európai Közösségszervezők Hálózatát (European Community Organizing Network) 2008-ban, mely a közösségszervezés európai népszerűsítését és szakmai háttértámogatását hivatott biztosítani.
Noha a közösségszervezés Alinsky óta rengeteg irányzattal gazdagodott, a múlt és a jelen közösségszervezői az alábbi néhány dologban biztosan azonos állásponton vannak:
– kik szerveződnek? – társadalmilag kiszolgáltatott, elnyomott helyzetben lévő emberek;
– miért szerveződnek? – át akarják rendezni az igazságtalan hatalmi viszonyokat, újra akarják osztani az erőforrásokat, bele akarnak szólni a döntéshozatalba;
– hogyan szerveződnek? – szervezeteket, hálózatot alapítanak, koalíciót kötnek;
– milyen taktikákat használnak? – demokratikus taktikákat, a nyomásgyakorlás és nyilvánosság erejét, amely, ha szükséges, túllép a törvény keretein, miközben erőszakmentes marad.

Ezek azok az elvek, melyek a 21. században is meghatározói lesznek a közösségszervezésnek.

A közösségszervezés
és a közösségfejlesztés viszonya

Mivel hazánkban a hálózati közösségi munka elterjedése során történetileg leginkább a közösségfejlesztés (community development) megközelítése erősödött meg, ezért nem meglepő módon a közösségszervezéssel (community organizing) is az ezt a beavatkozási formát művelő szakemberek kezdtek el behatóbban foglalkozni néhány évvel ezelőtt – természetesen számos, más területen is tapasztalatot szerzett szervezettel és munkatárssal közösen. Fontosnak tartjuk tisztázni a közösségfejlesztés és a közösségszervezés viszonyát, valamint szeretnénk bemutatni a közösségszervezés magyarországi aktualitását a hazai közösségfejlesztő tapasztalatok fényében.
A hasonlóságok vagy akár egyezések a közösségi munka napi gyakorlatán túl olyan elvi szinten is megjelennek, mint az (állampolgári) részvétel, valamint a demokrácia értékként való elfogadása. Mindkét megközelítésre jellemző továbbá, hogy elsősorban a civil társadalom önszerveződési képességének erősítésére irányul a tevékenységük, illetve hogy tanulási folyamatként és cselekvő viszonyként értelmezik a közösségvállalást, az aktív, elkötelezett csoportmunkát. Mindazonáltal a sok szemléleti és módszertani hasonlóság mellett elsősorban a hatalomhoz való viszonyban különíthető el egymástól a közösségi beavatkozás két eltérő megközelítése, a fejlesztés és a szervezés.
Hogy megragadhassuk a hatalomhoz való viszony különbségét a szervező és a fejlesztő megközelítés között, látnunk kell, hogy a közösségfejlesztés célja szerint a települési közösség egészére irányul, tehát a lakosok (és szervezeteik), a helyi intézményi és gazdasági szereplők, valamint az önkormányzat között a kapcsolatok, a kommunikáció fejlesztésével segít életre új, közösségi erőforrásokat. Miközben a hazai viszonyok között a közösségfejlesztés elsősorban az állampolgárok szervezettségi szintjének növelésében és a korábbinál szélesebb körű közéleti szerepvállalásának elősegítésében éri el sikereit – tehát végül is a település civil társadalmára fókuszál –, azt is látnunk kell, hogy ennek egyik fontos oka az, hogy az üzleti és állami (önkormányzati) szereplők kevéssé készek partneri viszonyok kialakítására. A közösségfejlesztő megközelítés a „közjó” helyi tartalmát keresi és ennek érdekében egyetértést és együttműködést szorgalmaz az érintett felek között. Alapfeltevése tehát, hogy a modern társadalom három szektora egymás lehetőségeinek optimális kiegészítésére képes. A közösségszervező ezzel szemben a közélet arénájában zajló küzdelemként, harcként értelmezi a szektorok viszonyát, amelyben az állampolgárok szervezettség nélkül fegyvertelenek.
Ezzel az alapvető szemléletbeli különbséggel összefüggésben van egy másik markáns differencia, ez pedig a „célcsoport”. A szervező tevékenysége nem a települési közösségre, hanem a leginkább hatalom nélküliek (kirekesztettek, elnyomottak, jogfosztottak) csoportjaira irányul, őket támogatja abban, hogy szereplővé, hatalmi tényezővé válhassanak, ki tudjanak állni érdekeikért. Ezzel kapcsolatban fontos különbség még, hogy a két tevékenységfajtát végzők mit értenek közösség alatt. A szervezésben, ellentétben a fejlesztéssel, a közösség nem feltétlenül lakóhelyi közösséget jelent, bár földrajzi dimenziója természetesen minden közösségi munkának van. Ahogy azt a módszertani részben részletesen kifejtjük, a közösségszervezést lehetséges ügy alapon végezni, az azonos társadalmi vagy intézményi problémával szembesülők bevonásával, közösséggé szervezésével.
A szervező megközelítés hazai aktualitását a több évtizedes magyarországi gyakorlatra visszatekintő közösségfejlesztés tapasztalatai felől több mozzanat is alátámasztja (ahogy a hazai aktivista, mozgalmi terület felől is).
1. A helyi hatalom képviselői szemében rögtön riválisként jelenik meg egy erősödő autonómiájú, a helyi közügyek terepére lépő közösség, amellyel szemben eszközökben változatos, de nem válogatós küzdelmet indítanak – a partneri viszony mint alternatíva csak kivételes esetekben jelenik meg. Ez a helyi fejlesztői folyamatokban visszatérő tapasztalat egyrészt visszaigazolja azt a szakmán belül közismert tényt, hogy a közösségfejlesztés a helyi hatalmi viszonyokban is változást eredményez, másrészt viszont nemcsak a továbblépés akadályát jelenti, hanem az új közösségi kezdeményezés résztvevőiben is zavart, válságot okoz.
Az állampolgári hatalomépítésre lehet, hogy nem következményként, hatásként, hanem célként kellene tekinteni a helyi közösségi kapacitások erősítése során?
2. Amikor a demokrácia működtetésére, az önkormányzásban való részvételre bátorítunk (bizottsági, közgyűlési jelenlét stb.), fejlesztőként az az alapfeltevés vezet, hogy ez egy kölcsönös tanulási folyamat és munka a felek részéről, ami a helyi demokrácia szélesedéséhez vezet. A valóságban viszont nemcsak a társadalmi szervezetek jogi lehetőségei szűkülnek a döntés-előkészítés tekintetében, hanem egy visszafejlődés tanúi vagyunk, a döntések valójában nem a választott testületekben születnek, ott csak szavaznak róluk.
Úgy néz ki, hogy a mai viszonyokhoz jobban illeszkedő megközelítés, ha nem testületi és intézményi érdekartikulációval, hanem jól megválasztott célszemélyekre helyezett nyomással próbálkozunk – a közösségszervezés stratégiája szerint.
3. Nőttek a társadalmi különbségek és romlottak az egyes társadalmi csoportok közötti viszonyok. A közösségi folyamatok szervezése során egyre inkább illúzióvá válik a helyi társadalom integrációjának a megvalósítása. A könnyebben aktivizálódó középosztály intoleranciájának tompítása jelent kihívást a társadalom peremén élők egyenlő részvételének biztosítása helyett.
A kirekesztettségben és fokozódó reménytelenségben élők támogatására vállalkozzunk tehát a települési közösség egészére vonatkozó korábbi megközelítés helyett?


Értékek a közösségszervezésben

Mint a közösségfejlesztéssel történt összevetésből látszik, a közösségszervezés a legtöbb társadalmi beavatkozási formához hasonlóan határozott értékorientációval rendelkezik. Beszélhetünk itt megközelítésről, vagy akár alkalmazott társadalomtudományról, véleményünk szerint mindig elsődleges fontosságú, hogy a társadalmi-politikai térben cselekvő szereplők tisztában legyenek és nyíltan felvállalják értékrendjüket, hiszen minden akciójuk értéktelített világszemlélet alapján jön létre. Éppen ezért jobb esetben naivitás vagy tévedés, rosszabb esetben szemfényvesztés az értéksemlegesség mutatása részükről, legyenek bár állampolgárok vagy szakemberek.
A közösségszervezés véleményünk szerint szükségszerűen a szélesen értelmezett demokratikus értékek védelmében lép fel, miközben határozottan a hatalommal nem rendelkezők, strukturálisan elnyomott emberek érdekeit veszi elsődlegesen figyelembe – legyen szó terepként akár egy országról, akár egy mikroközösségről. A hatalommal nem rendelkezők csoportja jelentheti a gyakorlatban az információktól megfosztott magyar állampolgárokat általánosságban, vagy akár az egy településen belül a szegregált cigánytelepen élőket is. Mindenesetre a fókusz túlmutat az általános liberális értékeken, úgymint a mindenkit egyaránt megillető emberi és állampolgári jogokon, mert az alapvető strukturális hatalmi egyenlőtlenségek elleni cselekvés van a középpontban. Tehát a közösségszervezés a kizsákmányolt csoportok igényeire igyekszik jogkiterjesztő, a döntéshozók felelősségét hangoztatva a jóléti államot megvalósító, baloldali programot kínálni. Mivel a jogkiterjesztés a szegénységben és kirekesztettségben élők esetében a szociális jogokat is célozza, ezért a közösségszervezés a különböző, méltó élethez szükséges javak dekommodifikációjával (oktatás, lakhatás, ivóvíz, közösségi terek stb.) bizonyos szempontból szembe megy a piaci kapitalizmus logikájával.
Éppen ezért mondhatjuk biztonsággal azt, hogy bár a cikkünk további részében taglalt eszköztárat vonultatja fel, és hasonló tevékenységek alkalmazásával szerveződik például a hírhedt, többször betiltott Magyar Gárda Mozgalom és a szervezetet támogató Jobbik, aktivistáik és munkatársaik tevékenysége nem minősül közösségszervezésnek. Hiszen kirekesztő és rasszista szemléletük, valamint antidemokratikus elkötelezettségük szöges ellentétben áll a közösségszervezés értékrendjével, dolgozzanak bár a paranoid módon vélt vagy akár a valós hatalmi struktúra átrendezésén.
De mit is jelent a gyakorlatban a közösségszervezés demokratikus értékrendje? Hogyan valósul meg az elnyomottak érdekképviseletének elsődlegessége? Milyen dilemmákkal szembesülünk közösségszervezőként? A teljesség igénye nélkül sorolunk fel néhányat.
Először is, a létrejövő csoportok (közösségi szervezetek) tagjai autonóm módon, maguk határozzák meg az ügyeket, amikkel foglalkozni szeretnének és maguk hoznak demokratikus döntéseket a szervezet működésével kapcsolatban – tehát nem a közösségszervező szerepét vállalónak kell vezetővé válnia, hanem a csoportban legaktívabb tagoknak kell – nem hierarchikus értelemben vett – közösségi vezetőkké fejlődniük. A közösségszervező feladata ezen folyamat támogatása. Ezzel együtt a közösségszervező kötelessége az is, hogy a csoport tagjai elég információval rendelkezzenek ahhoz, hogy megalapozott döntést tudjanak hozni, azaz minél inkább értsék a problémák rendszerszintű összefüggéseit. Az autonóm programmeghatározás tehát nem azt jelenti, hogy “a közösség csinálja csak azt, amit akar”. A kívülről érkező közösségszervező felelőssége, hogy új szempontokkal gazdagítsa a közösség látásmódját, miközben saját látásmódja is tágul annak megértésén keresztül, hogy a közösség tagjai hogyan definiálják problémáikat és milyen jövőképet tartanak elképzelhetőnek. Az érvek-ellenérvek mérlegelését segítheti a közös tanulás: érintettek (tapasztalati szakértők) vagy "felkent" szakértők meghívása, előtte közösen kérdések kidolgozása, témába vágó előadások, filmanyagok közös átbeszélése, belső képzések a közösség tagjai saját tapasztalatainak aktiválásához, feldolgozásához.
Véleményünk szerint a közösségszervező folyamatban is kiemelt szerep és felelősség értelmiségiként, erőforrásokkal, tőkékkel és hatalommal rendelkező aktorként felelősséget vállalni a társadalmi egyenlőség megteremtésében. A hosszú távú társadalmi változás, illetve az erőforrások hatékonyabb újraelosztása és a társadalmi osztályok közötti hídépítés érdekében a közösségszervezőnek nem lehet célja, hogy ebben a folyamatban saját tudását deaktiválja, és megfossza saját elképzeléseitől és szempontjaitól a közösséget (már amennyiben feltételezzük, hogy az ügyet érintő rendszerszintű elképzelései vannak), és gazdagítsa a csoportstratégiát, de az sem, hogy az érintetteket cselekvésre ösztönző céloknak ne próbáljon helyet találni a csoportstratégiában, arra hivatkozva, hogy esetleg túl partikuláris célokat határoznak meg.
A csoporton belül képződő hatalom egyenletes elosztása biztosítja a fenntartható és demokratikus működést. Annak érdekében, hogy a hatalom ne koncentrálódjon egy vagy néhány tag kezében, a csoporton belül széles körben megosztjuk az információt, a találkozók levezetésénél figyelünk arra, hogy mindenki szóhoz jusson, és a csoportbeli szerepeket is rugalmas osztjuk el (akár a szerepkörök rotációján keresztül), és ennek támogatására folyamatos képzéseket tartunk. Itt mindenképpen felmerül a csoport sikeressége és bevonó tevékenysége közötti ellentmondás is: ha sok különböző tehetségű és felkészültségű tag is kipróbálhat egy adott feladatot, akkor demokratikusabban oszlik meg a tudás és erősödik a csoportkohézió, de a csoporthatékonyság fizetheti meg ennek az árát. Éppen ezért finom egyensúlyt kell találnia a csoportnak ezekben a konkrét kérdésekben, a közösségszervező feladata pedig ezen vélemények fontosságának kihangsúlyozása.
A csoport nem csak működésében, hanem értékválasztásában is tükrözi a demokratikus nézeteket és más jogfosztott csoportok kirekesztettségével is közösséget vállal azért, hogy a csoport ne képezze le a világban tapasztalt igazságtalan hatalmi egyenlőtlenségeket. A közösségszervező, aki példát mutat elkötelezettségével a közösségi vezetők irányában, hasonló módon kell, hogy példát mutasson értékválasztásaival is. Ez nem jelent problémát, ha például az aktív állampolgárság értéke merül fel, hiszen sok alulról szerveződő állampolgári csoport alapvető jellemzője, hogy a benne közösségre lelő emberek jogait (és érdekeit) igyekszik középpontba állítani; az ő aktivizálásuk szinte az egyetlen eszköze, és a tagok méltóságának meg- vagy visszaszerzése pedig egyik legfontosabb célja. Azonban alapvető fontosságú, hogy a hazai közegben sokkal kevésbé általánosan elfogadott demokratikus értékek is kezdettől megjelenjenek a közösségszervező cselekedeteiben és megfelelő tájékoztatással, képzésekkel a csoport tagjai más jogfosztott csoportokkal is közösséget tudjanak vállalni. Céllá válhat a rasszizmus, az LMBT közösség és a nők elnyomása elleni küzdelem, de általánosságban nézve az elnyomott csoportok érdeksérelmeit kell felismerniük.
Ehhez egy tágabb perspektívának is létre kell jönnie a csoport tagjaiban: a rendszerszemlélet bizonyos szintjére kell eljutniuk ahhoz, hogy a saját küzdelmeik, elnyomatásuk jellegzetességeit észrevegyék hasonló társadalmi helyzetben lévő társadalmi csoportok esetében is. Végső soron látniuk kell a kapitalista társadalmi rendszerek strukturális elnyomási mechanizmusait.
Bár a közösségszervezés értéktelített, és épp ezért a közösségszervezőnek sok nehéz dilemmát kell átélnie, ezen irányok nélkül megtörténhetne az a szerencsétlen eset is, ami a sokak által és ebben a cikkben is a közösségszervezés módszertani megalapítójának tartott Saul Alinsky első terepén történt – távozása után. Ahogy írtuk, a harmincas években Alinsky támogatásával a helyi szervezetek összefogtak és megalakították a chicagói Back of the Yards Szomszédsági Tanácsot, amely jelentős sikereket ért el a negyedben élő szegény munkások életkörülményeinek javítása érdekében (Alinsky 1999). A hatvanas években, a feketék északra vándorlása során azonban a még mindig létező szervezet igazi kirekesztő középosztálybeli csoportként védte saját érdekeit és igyekezett megakadályozni az érkezők letelepedését.
Ebből a példából is látszik, hogy a közösségszervezőnek folyamatában kényes hatalmi egyensúlyokkal kell dolgoznia, melyek során folyamatosan reflektálnia kell saját tevékenységére. Ez sok esetben több dilemmát vet fel a gyakorlatban, mint amennyi választ nyújthat, hiszen miközben a közösségszervező feladata a már említett értékek képviselete, nem szabad, hogy ő maga a szerepében túl hangsúlyos legyen, alapvető alázattal kell viseltetnie a csoportdöntések és a tagok irányában. Ugyanakkor ez a felelősség az, ami igazából elválasztja őt a közösségszervezői feladatok ellátására is képes, tapasztalt közösségi vezetőtől (azon túl, hogy a közösségszervező nem feltétlenül érintett a csoport által képviselt ügyben).

A közösségszervezés módszertana

Közösségszervezőként sok olyan emberrel dolgozunk, akik nem, vagy nehezebben tudják artikulálni követeléseiket, ezért kiszolgáltatottá válnak. Hiába születnek sorra az életüket befolyásoló döntések, úgy gondolják, nincs ráhatásuk a dolgok alakulására, vagy a megélhetésért folytatott küzdelem minden erejüket felőröli. A demokráciában éppen ezért az lenne az egyik legfőbb feladat, hogy mindenkinek megteremtsük a döntéshozatalban való részvétel lehetőségét és hatékony formáját. Az elnyomott társadalmi osztályok és jogfosztott csoportok érdekeinek érvényre juttatása a közösségszervezés missziója.
De miért szerveződnének azok, akiknek kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy a rossz rendszer falait döngessék, vagy akik nem hisznek a változásban? A közösségszervező szerint azért, mert személyesen is érdekükben áll (az ezzel kapcsolatos dilemmákhoz lásd Stall és Stoecker 1998). Ezért a közösségszervező első körben azt a konkrét, égetően fontos és megnyerhető ügyet keresi, ami a közösségben sok ember életét megkeseríti, és ezért mozgósító erővel bír. A közösségszervező célja tehát a hatalmi viszonyok átrendezése olyan ügyeken keresztül, amely elsősorban a közösség tagjainak személyes életében eredményezne változást, de lehetőség szerint van egy országos szinten is releváns vonatkozása, és egy rendszerszintű változást célzó küzdelem egyik lépcsője lehet. (Az ezzel kapcsolatos dilemmákhoz lásd Delgado 1998)

A közösségszervezés lépései
A közösségszervező folyamat a kapcsolatfelvételtől a szervezetalapításig sokféleképpen tagolható, mi itt a legalapvetőbb lépéseket kívánjuk érinteni. Az ismertetés során világos lesz, hogy a közösségszervező számos tudományág tapasztalatait alkalmazza munkája során: kicsit szociológus, kicsit antropológus, kicsit jogvédő, sokszor pedagógus, képző, kampánykoordinátor, kommunikációs szakember, sajtófelelős,
szervezetfejlesztő stb. is egyben. A közösségszervező egyik eszköze ezért az a kulturális és társadalmi tőke, amit kapcsolati hálóján keresztül mozgósíthat a jogfosztott csoportok javára.

Interjúmaraton
A közösségszervező módszeresen végigjárja a közösség tagjait azért, hogy megismerje a problémáikat és a vízióikat, és tagokat halásszon az alakuló szervezetbe.
A közösségszervezőnek kívülről-belülről ismernie kell a hatalmi viszonyokat abban a közegben, ahol dolgozik. Tudnia kell, milyen erőforrásokkal bírnak a közösség tagjai és a hangadók milyen viszonyban állnak egymással, kikből lehetnek szövetségesek és kik az ellenfelek. Ahogy Larry B. McNeil, az amerikai Industrial Areas Foundation (IAF) munkatársa mondta, a szervezetek „attól lesznek erősek, hogy a hatalmat nem egyedül akarják birtokolni. Azzal a hatalomfelfogással szemben, melynek szándékolt célja, hogy a már hatalmon lévők pozícióját szilárdítsa meg, egy másik megközelítés szerint akkor leszünk mindannyian erősebbek, ha minél több emberrel osztjuk meg a hatalmunkat. Valójában csak akkor leszünk elég erősek ahhoz, hogy bármit is kezdeni tudjunk napjaink problémáival, ha a különböző szervezetek és az intézmények egymást kezdik el erősíteni.” (McNeil 1995:16)
A helyi viszonyok megismerése céljából a közösségszervező adatelemzéssel indít, és ezen keresztül megvizsgálja a hatalmi viszonyokat és a kapcsolati hálót. Átfésüli a népszámlálási adatokat, az önkormányzati jelentéseket, a nyilvános statisztikai adatokat, leltárt készít a működő közintézményekről, egyesületekről, sportklubokról, szociális intézményekről, vállalkozásokról stb. Előkutatást végez a szomszédság és az ott élők történelméről.
A közösségszervezőnek ekkor már nyilván sok előzetes feltevése van arról, mik lehetnek a közösség számára fontos ügyek, mégis zárójelbe teszi ezeket. A közösség tagjaitól akarja hallani, mi nyomasztja őket, ezért elkezdi a személyes kapcsolatfelvételt, az interjúmaratont (listening). „A Webster értelmező szótár szerint [a figyelem (listening)] tudatos erőfeszítés arra, hogy meghalljuk, mit üzen a másik. Ilyenkor egész testünkkel és minden érzékszervünkkel rá figyelünk, annak érdekében, hogy megértsük a másikat – mit gondol és mi aggasztja őt, mi érdekli őt és mitől fél, mit gondol magáról, milyen értékek fontosak számára igazán, mi dühíti őt.” (McNeil 1995:16–17) A közösségszervező megkeresi azokat az embereket, akiket az előkutatás során érdekesnek talált, és akik újabb és újabb embereket javasolnak majd neki megkeresésre. A szociológiából és az antropológiából ismert kvalitatív és kvantitatív kutatási módszereket alkalmazza: résztvevő megfigyelés, strukturálatlan, félig strukturált és mélyinterjúk, statisztikai elemzések stb. Jó esetben több száz emberrel is sikerül beszélnie, lakókkal, boltosokkal, helyi civil szervezetek vezetőivel, egyházi vezetőkkel, vagy azokkal, akik a közélet más területein vállaltak aktív szerepet. Részletes jegyzeteket készít az ott élők cselekvési potenciáljáról. Több szervezet alkalmazza a sokkal direktebb, "kopogtatás" technikát (door knocking, door-to-door canvassing). Ilyenkor önkéntes diákok vagy közösségszervezők sorra járják a házakat, mindenkihez bekopogtatnak, és beszélgetnek velük arról, milyen ügyek lehetnek fontosak számukra.
A feltérképezés (area canvassing) legtöbbször egy–két hónap intenzív munkát vesz igénybe, tehát nagyon fárasztó, és eleinte kevés sikerélménnyel kecsegtet. A bizalom kiépülése hosszú folyamat, amit legtöbbször a nulláról indítunk, ezért az elején a feltérképezés velejárója az elutasítás és a gyanakvás. Mielőtt Cesar Chavez megalapította volna a latin–amerikai mezőgazdasági munkások szakszervezetét, hat hónapig mást sem csinált, csak Kalifornia völgyein autókázott fel és alá, hogy megismerje a leendő tagságot. Meg akarta találni azokat a helyieket, akik szövetségesei lehetnek egy szerveződés beindításában. Az első találkozóra csak ezután került sor, közel kétszáz munkás jött el a családjával. A rengeteg személyes beszélgetés és a toborzás törte meg az elutasítást, és alapozta meg a szervezetalapítást. Az ügyek beazonosításán túl tehát ezeken a kezdeti ismeretségeken, beszélgetéseken keresztül alakíthatunk ki személyesebb kapcsolatot azokkal, akikre a többiek hallgatnak, képesek demokratikusan gondolkodni, és majdan az ügy élére állhatnak, közösségi vezetőkké (leader) válhatnak. Erre az alapozó folyamatra építkezünk az első gyűlés megszervezésekor.

Első gyűlés, rendszeres találkozók
A leendő szervezet tagjai az első gyűlésen közösen döntenek arról, hogy mely ügyekkel lenne érdemes leginkább foglalkozni, majd rendszeres találkozók keretében akciókat terveznek a változás érdekében.
„A közösségszervezés azon a feltételezésen alapul, hogy a kis és nagy igazságtalanságok jellemzően a hatalmi egyenlőtlenségek eredményei. Azok járnak a legrosszabbul, akiknek a legkevesebb befolyásuk van a rendszerre. Nem az a probléma, hogy nincs elegendő használható szakpolitikai javaslat – valójában éppen hogy sok van belőlük, és bizonyítottan működnek. A problémát sokkal inkább a hatalmon lévők intézményes ellenállása jelenti. Továbbá ez az ellenállás önérdeken alapszik, nem a döntéshozók tudáshiánya vagy hozzá nem értése miatt van – noha adott esetben egyik vagy másik tényező szintén szerepet játszhat.” (Miller 2010:44–45) Ezt ellensúlyozandó, a közösségszervező szándéka ezért az, hogy a jogfosztott csoportok tagjainak részvételével széles közösségi bázisú, demokratikus szervezetet hozzon létre.
Az első gyűlés célja tehát, hogy a résztvevők között demokratikus, lehetőleg konszenzus alapú döntés szülessen a szervezeti agendáról, és többen tagként is elköteleződjenek a kollektív megoldáskeresés irányában. A közösségszervező biztosítja, hogy a program széles körben meg legyen hirdetve, elő legyen készítve és facilitálja a találkozó lefolyását. A napirendi pontok összeállításánál épít az interjúmaraton során felhalmozott ügyekre és az előkészítéshez bevonhatja a közösség egyes tagjait, hogy minél többen érezzék magukénak a folyamatot. Éppen ezért a moderátori szerepkör kulcsfontosságú. Nem várható el, hogy a közösség bármely tagja le tudjon vezetni egy találkozót, és valószínűleg eredményesebb a beszélgetés, ha egy tapasztalt moderátor (pl. a közösségszervező) vezeti a beszélgetést. Furcsa is lehet azonban az idegen, irányító hang, ami ellensúlyozható azzal, ha a közösségszervező csak találkozórészeket vezet le, illetve hangsúlyozza, hogy ez egy tanulási folyamat, és a cél, hogy a moderálást később a csoport tagjai csinálják. A találkozók ideális időtartama általában 1,5–2 óra, noha ismerünk olyan, nem európai szervezeteket, ahol ennél sokkal hosszabb ideig tartanak az összejövetelek, tehát ez is lehet kulturálisan determinált.

Kutatás és akció
Utánaolvasunk a témának, javaslatokat fogalmazunk meg a megoldásra, és megnézzük, kik a döntéshozók a kérdésben. Ez alapján kidolgozzuk a kampánystratégiát, és bevetjük az első taktikát a döntéshozó támogatásának megnyerésére. Nyomást gyakorlunk, amennyiben szükséges.
Ahhoz, hogy ne vesszen el a kezdeti lendület és a rendszeres találkozókon beinduljon a munka, fontos, hogy az emberek minél inkább részesévé váljanak a folyamatnak, kisebb-nagyobb feladatokat kapjanak, legyenek felelősségi köreik, és a megvalósításban támogatást kapjanak a közösségszervezőtől, illetve egymástól. Nincs annál lehangolóbb, amikor a találkozóra el nem végzett feladataikkal jönnek az emberek. A közösségszervező egyik legfontosabb feladata ezért az utánkövetés: rákérdez az emberekre, hogy megszervezték-e a megbeszélést, elvégezték-e, amit megígértek, hogy a találkozóra minden készen álljon, és építő legyen a hangulat. A találkozón beszámolnak azok, akik feladatot vállaltak, döntések születnek a továbblépésről, új feladatok kerülnek kiosztásra. A közösségszervező húz, feladatokat vállal, lelkesít. Emellett a közösségszervezés jelmondata mégis Saul Alinsky egyik jeles mondata: „Soha ne csináld meg mások helyett, amit ők is képesek megtenni önmagukért.” Helyette legyen füled és szíved ahhoz, hogy megértsd, mi a másik ember önérdeke (mi az a cél, ami neki személyesen fontos, és cselekvésre sarkallná), ez hol találkozik a közösség többi tagjának önérdekével, és ezután agitálj. (A közösségszervező szerepével kapcsolatos dilemmákhoz lásd Sebály 2012). A közösségszervező megteremti annak a lehetőségét, hogy a közösség legalább néhány tagja elkezdjen bízni magában, elhiggye, hogy van értelme a csoportos cselekvésnek és a nyomásgyakorlásnak a döntéshozókra, akár konfrontáció árán is.
A társadalmi igazságosság jegyében folytatott küzdelemben legalább olyan fontos az erős és demokratikus szervezeti működés, mint a jó stratégia. Jogfosztott csoportok esetében a csoport érdekeinek számbavétele nem terem túl sok politikai tőkét a döntéshozó számára, ezért az észérvek felvonultatása egy tárgyalás során ritkán hoz megoldást. A közösségszervezőnek és a tagságnak ezért használnia kell tudni a nyomásgyakorlás különböző taktikáit, adott esetben meg kell vonnia a hatalommal való együttműködést (Piven 2006). Ismernie kell a demokratikus jogállam eszközeit (ombudsmani beadvány, Egyenlő Bánásmód Hatóság, alkotmánybírósági beadvány, stratégiai per, és rendelkeznie kell alapvető emberi jogi ismeretekkel stb.), a nyomásgyakorlás különböző taktikáit (petíció, telefonálás, levélírás, közérdekű adatigénylés, tárgyalás, flashmob, demonstráció, felvonulás, polgári engedetlenség, sztrájk stb.), a kampánystratégia kidolgozásának technikáját, és tudnia kell használnia a médiát (ehhez lásd többek között a Midwest Academy stratégiatervező táblázatát). A közösségszervező továbbá kommunikációs szakemberként viselkedik akkor is, amikor segít a szervezet marketingelésében (hírlevél, honlap, közösségi média), az akcióik hirdetésében és a toborzásban (szórólap, információs anyagok készítése, fórumok, kihelyezett ülés, személyes elérés stb.).
Ganz Marshall szerint, amikor a társadalomtudósok egy mozgalom sikerének okait próbálják megragadni, egy részük „azzal érvel, hogy „eljött a változás ideje”, miközben a történészek többsége pedig a tehetséges, karizmatikus vezetőknek tulajdonítja a sikert. Kevés elemző veszi a fáradtságot arra, hogy felfejtse a viszonyrendszert a korszak, a korszak lehetőségeit használó emberek és szervezeti kereteik között, amikor azt próbálja megérteni, miért győznek a „dávidok”, már amikor végre győznek.” (Ganz 2005:211)

Szervezetépítés
Fenntartható és demokratikus közösségi szerveződéseket építünk, melyek képesek felvállalni a közösség számára fontos ügyeket.
A közösségszervezés tehát végső soron a jóléti államon kéri számon kötelezettségeit, illetve a jóléti államot építi. Ezért a közösségszervező folyamatban az elsődleges cél nem az (ellentétben a közösségfejlesztéssel), hogy a közösségi szervezet építésével képessé tegye az érintetteket a probléma gyakran önsegítő módon történő megoldására, hanem az, hogy a kérést a döntéshozó teljesítse, és amennyiben erre nem hajlandó, akkor az érintettek közösségi összefogással tudják ezt kikényszeríteni. Ennek egyik kulcsa egy erős és széles közösségi bázisra épülő szervezet építése. A csoporttal közös megegyezésben ki kell alakítani egy olyan szervezeti struktúrát, amely alapvetően az önkéntes munkán és a részvétel elvén alapul, és nem képezi le a társadalmi egyenlőtlenségeket. Mivel a leghátrányosabb helyzetű csoportok sorában is létezik a csoporton belüli hierarchia és elnyomás (pl. a nők hagyományos női szerepekbe szorítása, uzsora stb.), fontos, hogy a szervezet a teljes értékű részvételhez mindenki számára támogatást nyújtson – nemtől, etnikai hovatartozástól és szexuális orientációtól függetlenül. Ennek egyik sarokköve olyan döntéshozatali fórumok kialakítása a szervezetben, ahol a bázisdemokrácia elve érvényesülhet. Másrészről a közösségszervező az egyenlőség elvű és erőszakmentes kommunikációs kultúra bevezetésével, formális képzésekkel, illetve felkészítésekkel biztosítja, hogy a csoporttalálkozókon a résztvevők meghallgassák egymást, minél többen helyzetbe kerüljenek, minél többen minél több szerepet kipróbálhassanak, és belenőhessenek új feladatokba.
Ezt a folyamatot hívjuk az új közösségi vezetők kinevelésének, mely a közösségszervezés egyik sarkalatos pontja. Ebben az értelemben a vezetés nem azt jelenti, hogy „rábírjuk a közösséget arra, hogy kövesse a vezetőjét,” hanem azt, hogy „rábírjuk a közösséget arra, hogy szembenézzen a problémáival”. Míg az első esetben a vezető a saját nézeteit fogadtatja el a közösséggel, a második esetben a vezető arra sarkallja az embereket, hogy nézzenek szembe a problémákkal, és támogatja őket abban, hogy tegyenek is ellene (Heifetz 1994:14–15).
Állampolgári szerveződések sokféle környezetben létrejöhetnek, és mindegyik közeg más stratégiát kíván. Amikor a közösségszervező egy településen dolgozik, a különböző szomszédságokban keresi a leendő közösségi vezetőket, tárja fel a szomszédság számára fontos ügyeket, facilitálja a csoportalapítást, a nyomásgyakorlást, a közösségi tanulást, majd a létrejött szomszédsági alapú szerveződések között az összefogást. Van, hogy a közösségszervezőt egy gyülekezetbe hívják meg, ilyenkor a társadalmilag inaktív, illetve széthullott gyülekezeteket szervezi élő és befogadó hitközösségekké, vagy akár a felekezeteken átívelő együttműködésüket facilitálja egy bizonyos társadalmi ügyben. Az intézményi alapú közösségszervezés a fentiekhez hasonlóan történik: a közösségszervező egy bizonyos ügy mentén az intézményeket szervezi közös platformmá, illetve az intézmények tagjaival, és a velük kapcsolatban lévő társadalmilag elnyomott csoportokkal csinálja végig a közösségszervezés folyamatát. Az ügy alapú közösségszervezés pedig egyrészt lehet olyan embereknek a megszervezése, akik egy ügyben (lakhatás, egészségügy, bevándorlás stb.) személyesen érintettek, de nem egy szomszédságban laknak, és nem is ugyanazon intézmény vagy gyülekezet tagjai. Jelentheti továbbá többféle típusú (szomszédsági alapú, gyülekezeti alapú, intézményi alapú, ügy alapú) csoport összefogásának megszervezését.


Közösségszervező építkezésünk kezdetei

Az alapvetések után lássuk, mi és hogyan vezetett a közösségszervezés létjogosultságának felismeréséhez, majd kereteinek tudatosabb alakításához Magyarországon. Az építkezést – szokásos módon – viták előzték meg. A nemzetközi hálózati munkában, elsősorban a Közép-Kelet Európai Állampolgári Hálózat (Central and Eastern European Citizens Networkhttp://www.ceecn.net – CEECN) révén, más hangsúlyos szakmai ügyek mellett sokszor felvetődött a közösségszervezés kérdése a térségben. Mivel itthon – ahogy fentebb említettük – a hálózati közösségi munka gyakorlatai főként a közösségfejlesztő megközelítéshez kapcsolódtak, a viták gyakorta a fejlesztés versus szervezés témája körül forogtak, meglehetősen elbizonytalanító, nyitva maradó kimenetekkel. A létező közép–kelet–európai – 2005 körül még szinte kizárólag szlovák – közösségszervező példák nehezen voltak megkülönböztethetők a hazai közösségfejlesztő gyakorlatoktól, látszólag az elmélet és a gyakorlat is egybevágott.
2011-re elérkezett az idő, hogy mindezt tisztába tegyük. Májusban lehetőségünk nyílt egy több alkalomból álló sorozatot szervezni (Debrecen, Miskolc, Budapest), majd egy háromnapos közösségszervező képzést indítani a Civil Kollégiumban két amerikai közösségszervező szakember, Joe Szakos és Chuck Hirt vezetésével, ahol az áttörés szempontjából fontos emberek találkoztak (szociális és közösségfejlesztő szakemberek, érdekvédők, zöldek). Jó munkát végeztek, mert valamit megértettünk, azt is, hogy ez fontos, és azt is, hogy még nem értjük eléggé. A képzés után eldöntöttük, hogy tanulói műhelythttp://kozossegszervezes.wordpress.com alakítunk és megpróbáljuk elgondolni, milyen is lehetne a közösségszervezés a magyar viszonyok között.

Motorizálódó folyamatok
Vegyes, folyton változó és izgalmas csapatban találkoztunk havonta (és találkozunk ma is), s minden alkalommal egy–egy, a tagok által javasolt és általuk felvezetett témát jártunk körbe. Sokat tanultunk egymástól – az aktivizmus hazai gyökereiről, mozgalmakról, szakszervezetekről, hazai és külföldi elméletről, gyakorlatról, módszerekről és technikákról. A tanulás mellett többen – önállóan, vagy szervezeteinken keresztül – folyamatosan próbáltunk lehetőséget és kereteket találni hazai közösségszervező gyakorlati munkáknak. Voltak is kisebb–nagyobb eredmények: Vojtonovszki Bálint – talán első hazai – közösségszervezőként került alkalmazásba a Magyar Szegénységellenes Hálózatnál (MSZEH), Sebály Bernadett pedig a képzést követő időszakban egy éven keresztül az Egyesült Államokban dolgozott Joe Szakossal és szorgalmasan exportálta a szakmai anyagokathttp://szervezzesszervezodj.blogspot.hu/ . Pályázatokat írtunk, képzéseket szerveztünk a C.S. Mott Alapítvány jóvoltából – tehát próbálkoztunk.
Bálint Erzsébettel való mesébe illő toledoi (Egyesült Államok) találkozásunk nélkül nagyon nehéz lett volna időben és érdemben továbblépnünk. Vele és a Great Lakes Consortium for International Training and Development-el nagyszabású, képzéssel egybekötött közösségszervező tapasztalatcsere-programothttp://www.civilkollegium.hu/2014/01/10/legislative–fellows–program–2/ dolgoztunk ki Bulgária, Magyarország, Románia, Szlovákia, valamint az Egyesült Államok részvételével, kimondottan kisebbségi közösségekre fókuszálva. Ez a program már valóban motorizált folyamatokat, továbbá időhatárokat, kereteket, rendszert és mindenekelőtt óriási tanulási lehetőséget adott sokunk számára.
Ekkorra már az Európai Közösségszervező Hálózat (European Community Organizing Network – ECON)http://econnet.eu/ is Közép–Kelet Európa felé fordult, a CEECN–el közösen támogatva a szakmai építkezést itt és az óceánon túl.

Mindezzel a támogatással és sok hazai erőfeszítéssel, az elmúlt 2–3 évben sikerült megszerveznünk:
– nagyjából 15 képzést, 80–100 műhelyt, előadást, egyetemi fórumot, kerekasztaltNéhány példa, film: http://www.civilkollegium.hu/category/projektek/legislative–fellows–projektek/ ,
– 19 fiatal magyar szakember hathetes szakmai felkészítését az Egyesült Államokban, vezető közösségszervező szervezeteknél, illetve hazai utánkövető programokat számukra, hazai és amerikai szakemberek támogatásával;
– számos stratégiai találkozót támogatókkal, intézményekkel, különböző területek „kulcs–szakembereivel”, mind több elköteleződő szervezettel;
– 12 „kis-projekt” támogatását és lebonyolítását kisebbségi közösségekkel, az Egyesült Államokat megjárt kollégák vezetésével;
– programjaink és új kezdeményezéseink bekapcsolását a nemzetközi vérkeringésbe, elsősorban az ECON és a CEECN munkájába – nyári egyetemek, kampányok, nemzetközi események (tapasztalatcserék, képzések, találkozók);
– számos kiemelt részlet nyilvánosságát (weboldalak, rádióhírek, cikkek, esettanulmányok).

Mindeközben hosszabbtávú közösségszervező folyamatok is elindultak, vagy folytatódtak helyi közösségekkel, csoportokkal, hazai szervezetek támogatásával: közmunkás érdekvédelem, Budapest (MSZEH); hajléktalan emberek érdekvédelme, Budapest (A Város Mindenkié); Borsodbóta (Roma–Magyar Baráti Társaság, Civil Összefogással Egymásért); Bőcs (Humán Integra Alapítvány); Olaszliszka (Életfa Segítő Szolgálat Egyesület, Civil Kollégium Alapítvány); halmozottan sérültek érdekvédelme, Eger (Halmozottan Sérültek Heves Megyei Szülőszövetsége, TASZ).
A folyamatok máig elért eredményeit itt nincs mód érdemben kifejteni (ezekről önálló kiadványok is készülnek majd), de a különböző formájú és tartalmú közösségszervezési folyamat nyomán már többszáz ember bevonása valósult meg, számos nagyobb horderejű közösségi esemény zajlott le, komplex felkészítő folyamatok indultak, önálló közösségi szervezetek jöttek létre, akciók és kampányok szerveződtek, helyi emberek helyi ügyeket vittek győzelemre.

Épülő keretrendszer
Az elmúlt két évben egyre sürgetőbbé vált, hogy a szerteágazó folyamatok – legalább részleges – koordinálására megbízható keretrendszer jöjjön létre, amely a koordináció mellett képes az induló gyakorlati munkák szakmai támogatására, a tapasztalatok desztillációjára, terjesztésére, a program kiszélesítésére hosszabb távon is. A Civil Kollégium Alapítvány 2013–ban a Norvég Civil Alap felhívására készült – és támogatást nyert – Helyi Erő – Helyi Forrás programjábanhttp://www.civilkollegium.hu/2014/01/11/elindult–helyi–ero–helyi–forras–programunk/ erre tesz kísérletet, a legtöbb itt megnevezett – és más – szervezet együttműködésével. A 2013 októberében indult program – két év alatt – a közösségszervezés és helyi erőforrás–fejlesztés forrásközpontjának megalapozására törekszik, a fenti funkciókat számos egyéb tevékenységgel kiegészítve.

A program első hat hónapjában az együttműködők:
– kifejlesztettek három új, a hazai viszonyokra épülő képzési programot, melyek akkreditációja jelenleg zajlik;
– bevontak összesen 18 szervezetet, helyi közösséget a hosszú távú együttműködésbe; (közmunkások, hajléktalan emberek, hátrányos helyzetű – vagy sérült gyermekek érdekvédelmével, szakszervezeti, ifjúsági, szubkultúrához kapcsolódó érdekérvényesítéssel, roma közösségi, vagy települési érdekvédelemmel foglalkozó csoportok és szervezetek);
– három helyi közösségszervezőt alkalmaztak és három pilot gyakorlati munkát kezdeményeztek Bőcsön, Kunbábonyban és Olaszliszkán, a programokhoz online és offline szakmai támogató keretrendszert szerveztek;
– lebonyolították a program alapképzéseit, melyek nyomán megvalósult az első intenzív, magyar nyelvű közösségszervező alapképzés Magyarországonhttp://www.civilkollegium.hu/2014/01/31/megvalosult–az–elso–intenziv–magyar–nyelvu–kozossegszervezo–kepzes–hazankban/ , amelyet a helyi vezetők képzése követett, továbbá próbaképzés szerveződött Helyi erőforrások és fenntarthatóság témában;
– szakmai műhelyeket, haladó közösségszervező szemináriumokat valósítottak meg, külföldi kollégák bevonásávalhttp://www.civilkollegium.hu/2014/03/11/tapasztalatcserebol–ero–forras/ .

A HEF program a további szakaszokban széleskörű szakmai segítő tevékenységekkel és eseményekkel támogatja a résztvevők közösségszervező és erőforrás–fejlesztő gyakorlatait, bátorítja és segíti a közösségek hálózatosodását, az országos koalícióépítést, a tapasztalatok terjedését és alkalmazását.

Hogyan tovább?
Az előzőekben említett, közösségszervezési alapokon létrejött érdekvédő kezdeményezések hasznos tapasztalatokkal segíthetik további csoportok alakulását, akik így már semmiképp sem légüres térbe érkeznek. A befektetések legfontosabb záloga ugyanakkor, hogy az érdeklődő és elköteleződő csoportok működésében valóban gyakorlattá váljon a megszerzett tudás, amelyhez a sokrétű szakmai támogató folyamatok mellett a hálózatosodás, a kölcsönösség, vagyis “egymás húzása” jelenthet igazi támasztékot.
Majdnem ugyanilyen fontos, hogy a közösségszervezés mellett elköteleződő, azzal stratégiájukban számoló szervezetek (a Civil Kollégium mellett pl. a Magyar Szegénységellenes Hálózat, az Életfa Segítő Szolgálat Egyesület és mások), melyek különböző szolgáltatásokkal (képzés, utánkövetés, szakmai támogatás, tematikus és regionális/országos kampányok stb.) kívánják segíteni a megközelítés elterjedését, hosszú távon is koalícióra lépjenek és egyeztessenek a stratégiájukról. Külön kérdés a jövőre nézve a fenti szereplők és a támogatásukkal létrejövő közösségi szervezetek kapcsolata, hiszen utóbbiak függetlensége és önálló tevékenysége lesz a közösségszervezés fenntarthatóságának tesztje.
Érdemes és szükséges tovább erősíteni a kezdetektől meghatározó nemzetközi együttműködést. Ez a közösségszervezéssel kapcsolatban, csakúgy, mint más témákban, a kölcsönös szakmai tanuláson (innováció, visszajelzés) és a forrásteremtés új lehetőségein túl, hosszabb távon az európai szintű ügyek és döntések alakítását is lehetővé teheti, valamint a hazai ügyek viszonylatában is támogató hátteret biztosít. Erre egy lehetőség a már említett ECON (European Community Organizing Network) hálózatának erősítése, mely főként kelet–európai közösségszervezést folytató szervezeteket tömörít.
Utoljára, de akár elsőként is említhetjük a szakmai építkezés kiterjesztésének erőforrásait. Az Egyesült Államokban szívesen érvelnek azzal, hogy a közösségszervezés valójában a “legolcsóbb társadalomfejlesztő stratégia”, hiszen a képzett szervező alkalmazásán túl a folyamatot maga a társadalom finanszírozza. Ez kis túlzással talán igaz is lehet, egy, a tagsági viszonyokhoz, adományozáshoz organikusan viszonyuló kultúrában. Nálunk a kulturális adottságoktól eltekintve is messzebbről kell indulni, hiszen a legalapvetőbb keretek kialakításánál tartunk (mint például a szervezők felkészítése). Ezzel egyidejűleg a hazai tapasztalatok is azt mutatják, hogy a közösségszervező alkalmazása – főként a kezdetekben – kiemelt biztosítékot jelent az eredményes továbblépéshez, illetve a további belső és külső erőforrások mozgósításához.


Befejezésül

Úgy látjuk, hogy a most is zajló centralizációs törekvések és folyamatok miatt a civil szférának, de különösen az érdekvédelmi tevékenységet végzőknek stratégiai szempontból alkalmazkodniuk kell a kialakult helyzethez. A közösségszervezés megközelítés ehhez a fordulati kísérlethez adhatja módszeresen kidolgozott eszköztárát.
Minden eddiginél fontosabbnak látszik, hogy egyre több kirekesztett ember képviselhesse érdekeit civil szervezeteken keresztül. A közösségszervezés ennek megvalósítása érdekében olyan új taktikákat kínál a közösségi alapú érdekvédelemre nyitott szervezeteknek, amelyeken keresztül kiépíthetik pártoktól független politikai hatalmukat, illetve a közélet arénájában beleszólást biztosíthatnak a döntésekbe az abból kizárt (egyre növekvő számú) csoportoknak. Természetesen ezekhez a tevékenységekhez a szabad mozgásteret garantáló erőforrásokra is szükség van, amelyek összetételében az érdekeltek (nem csak érintettek) anyagi és más támogatása növekvő jelentőséget kap. E források növekedése szintén szemléleti és módszertani változásokat feltételez. A projektalapú működéssel szemben a közösségekkel való élő kapcsolatokra és a hozzájuk valóban közel álló aktuális ügyekre helyeződik a hangsúly.
Ha sikerül a döntésekből kirekesztett, de aktivizálható embereket érdekeik alapján számos alulról épülő csoportba szervezni, akkor lehetőség nyílik tagsági alapú, tömegeket megmozgató koalíciók létrehozására is, melyek segíthetik az országos érdekvédelem megerősödését. Ez lehet alkalmi, irányultságukban, módszereikben különböző szervezetek között létrejövő együttműködés is, lényegük az adott ügyhöz kapcsolódó érdekazonosság és elkötelezettség. Ez a folyamat nagyban segítheti a civil szervezeteket, hogy a legitimitásukat növelve sikeres hatalmi küzdelmeket folytassanak a tagságukat alkotók érdekeinek védelmében, valós erőt és potenciált felmutatva akár azonnali cselekvést megkívánó és forró ügyek mentén.
“Helyzet van!” – mondjuk, és indokolni is próbáljuk. És ebben a nemzetközi és hazai – különbözőképpen, de egyaránt kihívásokkal teli – helyzetben igyekszünk a magunk számára is jó irányokat találni. Támogatni, de nem centralizálni; jól csinálni, de nem szakmai zárványt képezni; szélesíteni, de a szervezettségre koncentrálni; együttműködni, de függetlennek is maradni; távolra gondolni, de közelről indulni… vagyis életre segíteni a közösségszervezés hazai mozgalmát.

Ez a tanulmány eredetileg a Civil Szemle XI. évfolyamának 2. számában jelent meg, 2014 júliusában, a 105–128. oldalon. A szerk.


Irodalom

Alinsky, Saul. D. (1999): A civil szervezkedés ábécéje. Budapest: Bagolyvár Kiadó.
Arató Krisztina–Nizák Péter (2012): Az érdekérvényesítéssel foglalkozó civil szervezetek társadalmi beágyazódottsága Magyarországon. Civil Szemle, IX., (2.), 5–23. http: //www.civilszemle.hu/downloads /cikkek /2012 /31szam_2012_2_Arato–Nizak_005–023.pdf
CIVICUS–UNV (2011): Broadening Civic Space through Voluntary Action: Lessons from 2011. Johannesburg: World Alliance for Citizen Participation (CIVISUS)–United Nations Volunteers (UNV). http: //www.civicus.org/index.php/resources /reports–and–publications /713–broadening–civic–space–throughvoluntary–action–lessons–from–2011
Delgado, Gary (1998): The Last Stop Sign. Shelterforce Online, Issue #102, November/December. National Housing Institute. http: //www.nhi.org/online/issues 102/stopsign.html
Keller Tamás (2013): Értékek 13. Bizalom, normakövetés, az állam szerepéről és a demokráciáról alkotott vélemények alakulása Magyarországon. „A gazdasági növekedés társadalmi/kulturális feltételei” c. kutatás 2013.–i hullámának elemzése. Budapest:TÁRKI.
http://www.tarki.hu/hu/research/gazdkult /2013 /2013_zarotanulmany_gazd_kultura.pdf
Forbrig, Joerg (eds.) (2011): Learning for Local Democracy. A Study of Local Citizen Participation in Europe. Central and Eastern European Citizens Network. http: //ceecn.net /citizen–participation–study
Fukuyama, Francis (1997): Bizalom: A társadalmi erények és a jólét megteremtése (ford. Somogyi Pál László). Budapest: Európa Könyvkiadó.
Ganz, Marshall (2005): Why David Sometimes Wins. In: Messick, David M.–Kramer, Roderick M. (eds.): The Psychology of Leadership. Mahwah, NJ:Lawrence Erlbaum. 209–238.
Heifetz, Ronald (1994): Leadership Without Easy Answers. Cambridge, MA:Harvard University Press. 13–27.
McNeil, Larry B. (1995): The soft arts of organizing. Social Policy, 26., (2.), 16–22.
Miller, Mike (2010): Alinsky for the Left: The Politics of Community Organizing. Dissent, 57., (1.), Winter. 43–49.
Piven, Frances Fox (2006): Challenging Authority. Lanham, MD:Rowman & Littlefield, 19–35.
Rathke, Wade (eds.) (2011): Global Grassroots: Perspectives on International Organizing. Social Policy Press.
Sebály Bernadett (2012): Közösségszervezés nagyüzemben. PAROLA, (4.), 21–23.
Stall, Susan–Stoecker, Randy (1998): Community organizing or organizing community? Gender and the Crafts of Empowermen. Gender and Society, 12., (6.), Special Issue: Gender and Social Movements, Part. 729–756.
Varga Tamás (1999): A „részidős polgár”. In: Csefkó Ferenc–Horváth Csaba (szerk.): Magyar és európai civil társadalom. Pécs: MTA RKK Dunántúli Tudományos Intézete–Pécs–Baranyai Értelmiségi Egyesület. 213–220

Parola archívum