Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Fejlesztés - túljutni a holtponton
Szerző:	Solymosi Lászlóné
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	1993
Szám:	6
Oldalszám:	1. p., 4. p.-6. p.
A cikkben lévő
Nevek:	Nyoni, Sihembibo
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:	fejlesztési paradigmák, helyi fejlesztés, erőforrás-felmérés, falufejlesztés
Megjegyzés:
Annotáció:	Az EL TALLER globális gondolkodásmódját próbálja összefoglalni az előadásában a fejlesztésben előforduló holtpontok okait és a kitörés pontjait fogalmazza#meg saját fejlesztői gyakorlataiban.

holtpont.txt

Fejlesztés -
túljutni a holtponton

A zimbabwei Sithembibo Nyoni előadása az EL TALLER tuniszi Közgyűlésén hangzott el.

Lehetetlen összefoglalni mindazt a roppant gazdag és változatos tapasztalatot, amellyel az EL TALLER 1993-as Közgyűlése szolgált. Egy ilyen rövid írás keretében az sem lehetséges, hogy igazságosan osszuk meg figyelmünket mindazon kérdések és stratégiák között, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a fejlesztés területén érzékelhető holtponton való túljutáshoz.
A rendelkezésemre álló néhány percben megkísérlem, amilyen pozitív módon csak lehetséges, megragadni és visszaadni a Közgyűlés szellemét, a felvetett kérdéseket és azt az utat, amelyet meglátásom szerint az előrelépéshez követni kell. Ezután négy olyan kérdést szeretnék kiragadni, amelyek szerintem kihívást jelentenek fejlesztési munkánkban. Ismertetek egy példát az ORAP tevékenységéből, és egy másik példát partnerünknek, a Nemzetközi Képzések Iskolájának munkájából. Azzal szeretném zárni felszólalásomat, hogy a fejlesztésben tapasztalható megtorpanást a hatalommal való visszaélés okozza. A holtponton való túljutáshoz újfajta hozzáállás és elgondolkodás szükséges arról, hogyan kell használni a hatalmat.
A Közgyűlés szelleme
A résztvevők a világ több, mint ötven országából érkeztek. Észak és Dél csaknem 150 nem-kormányzati szervezete képviseltette magát. Az emberek számos gondolattal, elvárással, reménnyel, különbözőséggel és frusztrációval érkeztek ide. Mások speciális eszközökkel jöttek, hogy segítsenek az EL TALLER-t újraépíteni. Abból, amit az emberektől itt-ott hallottam, úgy veszem ki, hogy sok minden nem vált valóra abból, amit magunkkal hoztunk. S ebbe bele kell értenünk azokat az alapvető kérdéseket is, amiket a legtöbben feltettek.
Mi az EL TALLER?
Mozgalom, hálózat vagy filozófia? Mit jelent számomra az EL TALLER? Mihez juthatok általa? Mit kellene visszaadnom ebből?
Azt hiszem, nagyon egészséges dolog, hogy senki sem próbált meg választ adni nekünk ezekre a kérdésekre. Én az EL TALLER-t úgy látom, mint egy látomást: Sjef Theunis (az El TALLER közelmúltban elhunyt alapítója, vezetője. A szerk.)
látomását. A látomás még halálát követően is, csak töredékes, mindenféle eszmék, kérdések, remények, törekvések, helyi és globális kihívások vannak benne, amelyek egy olyan alternatív NGO-testület felé törekszenek, amely az általunk képviselt és magunkkal hozott gondolatokon és értékeken alapul. Az EL TALLER újjászületése körüli bábáskodás felelőssége rajtunk nyugszik, mindannyiunkon.
Közülünk a legtöbben, ha nem mindannyian, NGO-vezetők. A jó vezetőnek az egyik legfontosabb tulajdonsága az, hogy kihívásnak, valami új felépítésére szolgáló receptnek képes elfogadni a kritikát, a különbözőségeket, sőt még a káoszt és a válsághelyzetet is.
Azt remélem ennélfogva, hogy az EL TALLER új vezetősége és stábja képes lesz arra, hogy építkezzen mindarra és mindabból, amit magunkkal idehoztunk.

Új kihívások

- Segítenek-e nekünk abban, hogy túljussunk a holtponton?
Négy olyan izgalmas kérdést választottam, amelyek mindegyikéről már volt szó valamilyen formában ezen a közgyűlésen. Semmiképpen sem ezek a legfontosabbak, és nem mindannyiunk számára bírnak prioritással. Ugyanakkor mégis csak azok közül a legfontosabb, legkritikusabb fejlesztési kihívások és kérdések közül valók, amelyekkel napjainkban szembe kell néznünk. A kérdések a következők: az országainkban tapasztalható környezeti és gazdasági válság, a felmerülő változatos új fejlesztési paradigmák, a helyi kapacitások kiépítése és az egyéni szabadságjogok jelentősége - azaz demokratizálódás a szó legszélesebb értelmében.
a) Az országainkban tapasztalható környezeti és gazdasági válság
Mr. Youba Sokona, a szenegáli ENDA nevű szervezet képviselője az egyik kiscsoportos beszélgetésen a következő kérdést tette fel: ,Hány NGO tekintette Rio-t olyan folyamatnak, amelyből kiindulva tovább kereshetők környezetünk gondozásának új útjai?"
A legtöbben a Rio-i konferenciát csak eseménynek tartották, amely ezzel le is zárult. Sokona úrnak igaza van. Folyamatról van szó, nemcsak abban, hogyan látjuk át környezeti problémáinkat, hanem abban is, hogy ezek hogyan viszonyulnak gazdaságainkhoz és hogyan befolyásolják azokat.
Nálunk Zimbabwéban van egy mondás: ,A föld jelenti számunkra a gazdaságot, és a gazdaság azonos a földdel". A világméretű környezeti és gazdasági válság szorosan összefügg. Figyelnünk kell az újabban jelentkező öko-közgazdászok szavára és tanulnunk kell tőlük. Olyan gazdasági és környezeti gyakorlatot kell kialakítanunk, amely nem teszi tönkre a jövő nemzedékei számára a földet.
b) Új fejlesztési paradigmák
Amint Max Ven Den Berg úr, a Novib ügyvezető igazgatója mondotta, ,nagyon bonyolult világban" próbálunk fejlesztést végezni. Sok emberben ez most válik világossá. Általánosan tudatosul tehát, hogy egyik szektornak sincs válasza a fejlesztés kérdéseire, és az új gondolkodásmód szerint a fejlesztésbe új szereplőket kell bevonnunk - kormányokat, bankokat, az üzleti világot, vallási intézményeket, nem-kormányzati szervezeteket, népi mozgalmakat és általában véve a közösségeket.
Brüsszelből Edith Sizoo így fogalmazott: ,Az új fejlesztési paradigmák túl komoly dolgot jelentenek ahhoz, hogy a tábornokokra bízzuk őket."
Ugyanígy azt is mondhatnánk, hogy országainknak és az egész Földgolyónak a gazdasági fejlődése túlságosan komoly dolog és a szegénység enyhítésében túlságosan is fontos eszköz ahhoz, hogy egyedül csupán karosszékükben trónoló közgazdászokra, kormányokra, üzletemberekre és bankokra bízzuk. Más tevékeny szereplőket is be kell vonni, elsősorban a népi mozgalmakat és a közösségeket.
Éppen most dolgoztam egy hétig a Banba Tialene nevű szenegáli faluban, amely a fővárostól, Dakartól 450 kilométerre fekszik. Parasztcsoportok és egyesületek vezetőivel találkoztam. Az utolsó két nap alatt a Fonks and Coufour nevű regionális hálózattal ismerkedtem. Maliból, Bissau-Guineából, Gambiából és Szenegálból jöttek a parasztok vezetői, hogy találkozzanak velünk. Egy gambiai férfi felállt és így szólt: ,îrástudatlan vagyok. Nem tudok sem írni, sem olvasni. De megtanultam angolul beszélni, hogy kommunikálni tudjak és bármilyen szinten szólhassak a magam érdekében. Kormányaink már tizenöt éve igyekeznek előmozdítani a Sahel övezet országainak integrációját, de ez azóta sem sikerült. Azért léptem be ebbe az egyesületbe, hogy mi, parasztgazdák saját kezünkbe vehessük a Sahel övezet országainak gazdasági integrációját, és el is kezdtük."
Bissau-Guineából való elnökük pedig a következőket tette hozzá: ,Eddig ezer tonna kesudiót gyűjtöttünk össze, hogy Svájcba exportáljuk. Ez jó pénzt fog hozni közvetlenül a termelőknek. Munkahelyeket teremtettünk a termést leszedőknek, akiket a begyűjtött kilogramok alapján fizetünk. Mindez úgy volt lehetséges, hogy abból indultunk ki, ami mindegyikünknél közös: kultúránkból, nyelvünkből és abból, amit termelünk."
Zimbabwe-ban az én mozgalmam részvényese egy elemeket és akkumulátorokat gyártó vállalatnak. Az osztalékot arra használjuk fel, hogy a parasztoknak egy alapítványt hozzunk létre.
Több ilyen példát is sorolhatnánk az egész világból. De nem tudnak működni mindaddig, amíg a szegények gyengék, a társadalomból kizártak és sebezhetőek maradnak.
c) Helyi kapacitások kiépítése
A kapacitásfejlesztést nem szabad csak úgy tekintenünk, mint a fejlesztési intézmények menedzsereinek képzését. Sokkal inkább olyan folyamatnak kell látnunk, amely során a fejlődő népesség saját energiáit mozgósító, önmaga újrafelfedezését és kulturális felelevenedését célzó folyamatokba kapcsolódik be.
Már a kutatók is kezdenek ráébredni, hogy egyes módszereik kihasználják, akadályozzák és marginalizálják az embereket és velükszületett képességeiket. Újra át kell tehát gondolni, milyen kutatási módszerek alkalmazhatóak a sebezhető csoportok esetében. Azokat az intézményes kutatási eszközöket, amelyeket az emberek valódi életüktől idegennek és távolinak éreznek, kulturális alapú és az emberek képességeit kibontakoztató kutatási módszerekkel kell helyettesíteni. Ugyanez érvényes a képzési és a fejlesztésre neveléssel kapcsolatos tevékenységekre is. Az alkalmazott eszközöknek és módszereknek ugyanolyan jóknak kell lenniük, mint a kitűzött célnak: a mindenkiben meglévő képességek kifejlesztésének.
d) Egyéni és kulturális szabadság
Tegnap egyik marokkói nővérünk azt mondta: ,Kultúráink jelentik gazdagságunk és demokráciánk alapját". Az ORAP-ban a kultúrát önmagunk felfedezésének és megértésének eszközeként és hordozójaként kezeljük. Intenzív kulturális elemzéseket végeztünk. Igyekszünk felhasználni mindent, ami jó és pozitív, és igyekszünk megszabadulni mindattól, ami negatív, ami az alulfejlettség irányában hat. Ilymódon megerősítettük kultúránk demokratikus elemeit, és mozgalmunk ezeken az alapokon nyugszik.
Országainkban éles ellentmondások uralkodnak - a mozgalmak a népek szintjén megvalósuló demokráciát segítik elő. A kormányok a pártpolitikai szintű demokráciát akarják előmozdítani, ami a szavazóurnára és a többpárti választásokra korlátozódik. A gazdasági és kulturális demokráciát elfojtják, háttérbe szorítják. A strukturális felzárkóztató programok mindenhol megsértik a népek fejlődését, a kulturális és gazdasági demokráciát. Az emberekkel senki sem konzultál, és sehol sem vonják be őket a politikát meghatározó és döntéshozási folyamatokba.
A strukturális felzárkóztató programokat erőszakkal ,nyeletik le" az emberekkel. Éppen ezért jelentenek népeink többsége számára társadalmi és gazdasági katasztrófát.

Hogyan juthatunk túl ezen a fejlődési
holtponton?

Ahogyan már feljebb elmondtuk, egyik szektor sem tudja a választ. A válaszadás mindannyiunk felelőssége. Ott kell elkezdjük, ahol vagyunk, és azokkal az eszközökkel, amelyek rendelkezésünkre állanak.
Szeretnék elmondani Önöknek egy példát a zimbabwe-i ORAP és az Egyesült Államok-beli Vermont-ban működő Nemzetközi Képzések Iskolája (SIT) közös erőfeszítéseiből.
Folyik egy képzésünk a helyi fejlesztésről és az NGO-menedzsmentről Bulawayo-ban, az ORAP Zenzele College elnevezésű intézményében. A tanfolyamot az ORAP és a SIT Világméretű Kérdések Programjának igazgatója, Dr. Jeff Unsickeyr állította össze, olyan kollégák segítségével és támogatásával, mint pl. az EL TALLER Közgyűlésen most jelen lévő Dr. Hans Hoyer.
Az alapgondolat az, hogy a tanfolyamon egyaránt legyenek jelen diákok az Egyesült Államokból és középszintű fejlesztési szakemberek Afrikából. Ebben az évben Hans Hoyer segítségével négy ázsiai résztvevőnk is volt.
A tanfolyam a fejlesztési tapasztalatok átadására helyezi a hangsúlyt. A hallgatók együtt élnek és dolgoznak a falusi emberekkel, tanulnak tőlük és kultúrájukból, és megtanulják, hogyan szerveződik meg és fejleszti önmagát belülről egy közösség.
Mielőtt ideutaztam volna, megkérdeztem néhány hallgatót, mint jelent számukra a ,fejlesztési holtponton való túljutás". A válaszuk a következő volt: ,Határokon átnyúló mobilizálás". Ezt követően öt, különböző földrészről jött hallgatót arra kértem, írják le ezzel kapcsolatos gondolataikat. Szeretném megosztani Önökkel néhány gondolatukat.

U.L. Jaufer (Sri Lanka)
,Történelmileg a harmadik világ valamennyi, korábban gyarmati elnyomás alatt élő népe mozgósított valamilyen formában a gyarmati uralom ellen. Ez a harc néhány országban a tömegek aktivizálódásának formáját öltötte, mint például Mahatma Gandhi erőszakmentes harca Indiában, Nelson Mandela Dél-Afrikában vagy Martin Luther King az Egyesült Államokban.
Az alulfejlettség és a szegénység okozója sem egyetlen ország, sem pedig egyetlen tényező. Sok tényező halmozódásának eredményeként jelenik meg. Ezek a tényezők nem ismernek határokat. A mobilizációs stratégiák átadása az egész Földön jelentheti az egyik előremutató utat. Segíti az embereket, hogy közösen vállalják a felelősséget és közösen cselekedjenek a szegénység enyhítése érdekében."

Edwin Mwenda (Namíbia)
,A mozgósítás, a mobilizálás az Istennel kezdődött. Amikor a Mindenható Úristen látta, hogy az emberiség szellemileg erőtlen és vétkes, egyetlen Fiát küldte el a Szűzanyán keresztül, hogy a határokon átnyúlóan ő legyen az emberiség első mobilizálója."

Scott Everett Couper
,A kultúrákon átnyúló kommunikáció és fejlesztési együttműködés egyik problémája, hogy olyan gyorsan rájövünk, hogy csak a mások cselekedeteiben és gondolataiban létező nyilvánvaló és kétségtelen fajgyűlölet ellen könnyű harcolni. Vajon közülünk hányan képesek észrevenni a dolgok helytelen észlelésének finom és rejtett formáit - különösen akkor, ha ebből mások rájöhetnek, hogy nem vagyunk olyan tökéletesek, mint mások és mi magunk is gondolhatnánk.
Múlt vasárnap reggel misére mentem. A szentlecke az ,Irgalmas szamaritánus" keresztény parabolájáról szólt. A történetben egy embert kirabolnak, félig agyonvernek, majd haldokolva otthagyják az úton. Arra megy egy pap. Mivel a test esetleg tisztátalan, hagyja, hogy az ember tovább haldokoljon. Arra ment egy levita, aki ugyanígy sorsára hagyta az embert. A harmadik járókelő egy szamáriai ember, egy szamaritánus volt. Megsajnálta a földön fekvőt, kitisztította a sebeit és elvitte egy fogadóba, hogy ott gondoskodjanak róla.
Sokszor hallottam már ezt a történetet, és sokat hallotta a rhodéziai fehér kongregáció is. A parabola gyakran értelmetlen lesz, mert magunkat automatikusan a szamaritánussal azonosítjuk. Tévedünk, amikor azt hisszük, hogy mi sohasem hagynánk magára az áldozatot! Az ideálissal azonosítjuk önmagunkat, azzal, amilyennek kellene lennünk. Fontosnak érezzük a levitát? Emlékszünk arra, hogy levita volt? Róla neveztük el a példabeszédet? Pedig azt kellett volna tennünk, mert sokkal közelebb vagyunk a levitához, mint a szamaritánushoz. Talán, ha megváltoztatnánk a látószögünket (levitának tekintenénk magunkat, és abbahagynánk a tökéletes és mindenható fejlesztőként való cselekvést), akkor tudnánk kommunikálni és együttműködni. Ha felismerjük, melyek a közös vonásaink a szamaritánussal és a levitával, akkor érhetünk el valódi haladást a kultúrák között.

Catherine Corson (Egyesült Államok)
,A múlt héten, miután hat hetet falusi családoknál töltöttem, hirtelen elhatároztam, hogy meg fogok valósítani mindent, amit mindig is akartam: egy mexikói szervezetnek fogok dolgozni, elutazom Tanzániába és megpályázok egy versenyjellegű washingtoni bentlakásos ösztöndíjat. Aznap este, már félálomba merülvén, csak mosolyogtam önmagamon. Hogyan is mehetnék el Mexikóba, hogyan is fizethetném ki a tanzániai utazás költségeit, és miért jutottak éppen most az eszembe ezek a radikális gondolatok?
A válasz egyszerű: az ihletet abból az elszántságból és energiából merítettem, amit a falusi emberek körében tapasztaltam. Arra gondoltam, ha ők a szabóműhely, a pékség és a kioszk gondolatát ápolgatják és alakítják a rendelkezésükre álló szerény forrásokra támaszkodva, akkor én is találhatok magamnak munkát Mexikóban.
Ezt jelenti a határokon átnyúló mobilizáció. Az ő aktivizálódásuk engem is aktívabbá tett. Hirtelen éppen olyan erősnek és hatalmasnak kezdtem magam érezni, mint amilyennek ők tűntek nekem. Az én kultúrám és az övék között hatalmas a különbség. Megfigyeltem, mennyi nehézséggel kell még szembenézzenek: nincs elegendő víz, föld, pénz és tudásanyag. Mégis éreztem lelkesedésük hatalmát.
Rövid életem során még sehol sem éreztem ilyen lelkierőt, jellembéli szilárdságot olyan emberek között, akik kulturális alávetettségben kell éljenek. Noha nem az ORAP-nak köszönhető az emberek szellemi ereje, mégis az ORAP inkább táplálta, erősítette ezt a szellemet, és nem rombolta le, mint sok más fejlesztési szervezet teszi. Az emberi lények, legyenek férfiak vagy nők, fiatalok vagy öregek, feketék vagy fehérek, afrikaiak vagy amerikaiak, attól gyarapszanak, erősödnek és függenek, hogy van-e hitük önmagukban. A mobilizálás a szellemnél kezdődik.
Mindannyiunk életében vannak olyan pillanatok, amikor társadalmilag, gazdaságilag vagy szellemileg marginalizálódunk. Mindannyiunk számára fontos, hogy felismerjük sebezhetőségünket, azt, hogy mi is a peremre kerülhetünk. ,Halandóságunk" ezen felismerése teszi lehetővé, hogy ne érezzük magunkat mindenre feljogosítva és megértsünk másokat, akik harcolnak.
Segít abban, hogy határokon átnyúlóan mobilizáljunk: mozgósítsuk azokat, akik szükséget szenvednek, és mi magunk is átvegyük az aktivitást a már mobilizálódottaktól.

Összefoglaló

A fejlesztésben tapasztalható jelenlegi holtpont sokféle formát ölthet. Éppen ezért az áttöréshez nem elegendő egyetlen ország vagy egyetlen szektor. Azok a közösségek, amelyekre a Zenzele College hallgatói hivatkoztak, képesek a problémamegoldásra. Mozgósítják erőforrásaikat, energiáikat, jártasságaikat és tudásukat a fejlesztési holtponton való túljutás érdekében.
A falusi emberek a fejlesztés világában újfajta hatalmat jelentenek. A képessé tétel hatalmát. Másfelől a hallgatóknak így lehetőségük van elgondolkozni önmagukon és a hatalom más formáin. Az én életfilozófiám szerint a hatalomnak nem azért kellene léteznie, hogy gyakorolják, hanem inkább hogy megosszák. Ha a hatalmat nem osztják meg, fellép annak a veszélye, hogy uralkodni kíván, peremre szorít és kizár másokat a hatalomból.
A fejlesztési holtponton való túljutáshoz arra van szükségünk, hogy másképpen gondolkodjunk azon, mit is jelentenek a hatalom gazdasági, politikai és egyéb formái, és hogyan befolyásolják a fejlődést.
Véleményem szerint a holtpont oka nem az eszmékben vagy a megfelelő stratégiák és jártasságok hiányában keresendő. A holtpont oka az emberekben rejlik, azokban az emberekben, akik megrekedtek, bezárkóztak a gyengék és hatalomtól megfosztottak ellen gyakorolt hatalom régi formáiba. Ironikusan fogalmazva: a holtpontot csak a hatalom törheti meg - a képessé tétel, a képessé válás hatalma.
Ez a hatalom pedig csak azokon az embereken keresztül lehetséges, akik képesek:
- előmozdítani az emberiség jólétét anélkül, hogy tönkretennék a jövő nemzedékét
- minden lehetséges eszköz felhasználásával eltávolítani azokat az akadályokat és erőket, amelyek másokat kizárnak és marginalizálnak
- Önmaguk hatalmát egy folyamatban lebontani, hogy másoknak teret adjanak és megnyissák előttük a lehetőségeket a képessé válásra.
A képessé tétel hatalmának ez a megosztása kell legyen az alapja a globalizálódás minden formájának és remélhetőleg az EL TALLER globális gondolkodásmódjának is.
Köszönöm.
Fordította: Solymosi Lászlóné


Parola archívum