Parola archívum
Nyomtatóbarát változat
A cikk linkjének elküldése e-mailben
Cím:
JAVASLATOK A KIS–PONGRÁC TELEP REHABILITÁCIÓJÁNAK KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉSI FOLYAMATÁHOZ
Szerző:
Péterfi Ferenc, Tarnai Mária
Sorozatcím:
Parola
Rovat:
Folyóirat:
Parola
Állomány:
Év:
2010
Szám:
4
Oldalszám:
3
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:
KIS–PONGRÁC TELEP REHABILITÁCIÓ KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS ajánlás, szomszédsági tanács, öntevékenység
Megjegyzés:
Annotáció:


Elöljáróban jelezzük, hogy a közösségfejlesztési megközelítés az erre épülő javaslatok megfogalmazása a helyi társadalommal kapcsolatos adottságok átfogó körüljárására, megértésére és rendszerszerű, majd később konkrét lépésekre bontott megoldási lehetőségeinek kimunkálására irányul. Ezt kiemelten példázza mostani ajánlásunkban a 2. pontban részletezett ajánlássor: egy új, az itteni helyi adottságokból kibontható építészeti – fizikai megoldás és új társadalmi struktúrák kialakítására megfogalmazott javaslat.
A munka első egyeztető megbeszélésein igyekeztünk a megbízókkal tisztázni, hogy mi a városrehabilitációs programmal az Önkormányzat várható fő célja, elképzelése. Annak az előzetes eldöntéséről kívántunk megbizonyosodni, hogy:
– ebben az állapotban, tehát viszonylagos egységében, zártságában is megőrizve–megtartva a jelenlegi adottságokat kívánják fejleszteni a lakónegyedet – akkor releváns a lakosság bevonása, közösségi részvétel generálása, vagy
– a fejlesztést önmagában lehetetlennek tartják az adott körülmények között és külső tőkebevonást – azaz valamilyen jelentős befektető által valami teljesen új beépítést – beruházást terveznek ide? Ebben az esetben – mivel ez várhatóan felőrli a negyed jelenlegi, organikusnak mondható belső egységét –, nem látjuk értelmét a lakosság megszervezésének, a részvételi folyamat kimunkálására mi nem tudunk vállalkozni.

A megbízó képviselői egyértelművé tették, hogy határozott szándékuk megerősíteni és megőrizni a mostani szerves folyamatok kereteit a Pongrác telepen. Ezt a „megrendelést” tartottuk szem előtt mostani tanulmányunk összeállításánál.





Javaslatunk elkészítéséhez a Pongrác telepen több személyes bejáráson vettünk részt, találkoztunk helyi közös képviselőkkel és önkormányzati képviselővel; szakmai egyezetéseken voltunk jelen, ahol a Főépítész asszonnyal, a kerület alpolgármesterével, az építészeti előkészületi munkát végző MaHill Kft munkatársaival és a helyi szociológiai felmérést végző kutatókkal is többször folytattunk megbeszélést. Találkoztunk a Helyi Támogató Csoportnak nevezett szerveződéssel is. Utóbb kiderült, hogy ez a csoport valójában nem felel meg a nevét hordozó célnak, mert abban szinte csak a közös képviselőkre lehet számítani, akik ugyan jó információforrások főként a házak fizikai állapotáról, ám ők – nevükkel ellentétben – nem olyan helyben élők, akik a lakótársaik érdekeit, véleményét képviselik. A közös képviselet ma olyan üzleti vállalkozás, amely a házak karbantartását és működését biztosítja. A Pongrác telepi közös képviselők székhelye/lakása – egyiküket leszámítva – Budapest más városrészeiben van. Ugyanakkor nagyon fontos és halaszthatatlan feladat lenne egy valódi Helyi Támogató Csoport felállítása – de erre későbbi javaslatunkban más elnevezéssel még visszatérünk.
A fentieken túl összesen negyvennél több 20–25 perces, félig strukturált interjút készítettünk a telepen, 13–at a helyi intézmények munkatársaival, a többit helyi lakosokkal. 4 megkérdezett válasza nem volt értékelhető, mert elzárkózóak voltak, vagy minden kérdésre szélsőségesen lemondóan válaszoltak, a többiek válaszait beleépítettük összefoglalónkba. Javaslatainkhoz felhasználtuk a telep szociológiai felmérésének eredményeit is.
Javaslatainkat természetesen legjobb tudásunk szerint, és a rendelkezésre álló információkra, interjúkra, felmérésekre támaszkodva dolgoztuk ki, ennek ellenére hangsúlyoznunk kell, hogy a mi ajánlásaink egy külső szemlélő álláspontját tükrözik, ám felelősen végigvezetett szociális városrehabilitáció nem jöhet létre további valódi társadalmi bevonás nélkül. Ez azt jelenti, hogy a folyamat alakításába a lehető legkorábbi szakasztól kezdve folyamatosan és a rehabilitációs program alakításának érdemi lehetőségét biztosítva kell bevonni a helyi lakosságot. Enélkül a program hosszú távú fenntarthatósága veszélybe kerül.
Ezt akkor is fontosnak tartjuk hangsúlyozni, ha minduntalan a pályázati kiírás szűk időkeretét kell kalkulálni; ha a szakmai anyag nagyon sztereotipizált, mely a lényegi helyi adottságok és sajátosságok leegyszerűsítésére kényszeríti a tervezőket, azért, hogy meg tudjanak felelni a pályázat irracionálisan formalizált és sematizált feltételeinek.
A helyzet részletes bemutatását, általános analízisét nyilván összegyűjtötték más anyagokban. Mi azokat a helyben szerzett tapasztalatokon, megismert adatokon és saját szakismeretünkön alapuló javaslatainkat és ajánlásainkat írjuk le, amelyek a helyi közösség aktivizálását, az öntevékenység kifejlesztését, a helyi civil társadalom működését szolgálhatják. Azokat, amelyek az élhető, vonzó városrész kialakulásához vezethetnek. Ezek között építészeti, településszerkezeti, szociális, közigazgatási, önkormányzati és közösségi típusú ajánlások, lépésjavaslatok is szerepelnek.
A következő kiemelt témák közül nagyon sok összefügg nagyon sok mással. Ezért csak a szorosan kapcsolódó kérdéseket soroltuk egy–egy témacsoportba.
Ajánlásainkat három pillérre helyezve foglaljuk össze. Elsőként a biztonság – otthonosság megteremtésének alapszükségleteit, majd a találkozás – kommunikáció létrejöttének szükségességét emeljük ki, amely a helyben élők együttműködéséhez vezethet; s végül a részvételre, a közösségi cselekvés megteremtésére fókuszálunk, amelynek az öntevékenység, tehát egy élő helyi társadalom működése lehet az eredménye.

I. Biztonságérzet – otthonosság megteremtése
Az ember komfortérzetének egyik legfontosabb feltétele a biztonságérzet, mind személyére, mind tulajdonára, lakóhelyére vonatkozóan. Ebben – az utóbbi néhány 10 évben különösen – gazdáját vesztett, s ilyen szempontból elhíresült városrészben, lakónegyedben kiemelten fontos e szükséglet maradéktalan kielégítése.
A biztonságérzet több elemből áll a fizikai félelem megszűnésétől a közellátás biztonságán, a szociális beágyazott-
ságtól a támaszt jelentő kiszámítható intézményi működésen át, a közösség szolidaritásának biztonságot jelentő közérzetéig.
A biztonságérzetet önmagában nem tudja megteremteni semmilyen rendőrségi intézkedés, jelenlét. De önmagában a közösségi összefogás sem képes erre. Ennek megteremtése egy komplex és összehangolt együttműködési rendszer kialakításával lehetséges, amelynek során minden társadalmi szereplő tesz erőfeszítéseket. Bármelyik fél kimaradása, félreállása vagy kivonulása megtöri, felborítja és ellehetetleníti az egyes emberek és a közösségek biztonságérzetét, amely – még egyszer hangsúlyozzuk – minden fejlesztési munka, s főként a fenntarthatóság megteremtésének alapfeltétele.
A Pongrác–telep szociális városrehabilitációs programjában ezen a teljes beavatkozás sikerét (vagy éppen sikertelenségét) meghatározó területen, a rendelkezésünkre álló adatok, a területről készült szociológiai felmérés és az általunk készített személyes interjúk alapján a következő szükséges lépéseket fogalmazzuk meg:
1. A helyiek – főként a magányosak és idősebbek – biztonságérzetének megteremtéséhez a terület fizikai áttekinthetőségének javítása szükséges, különféle lépésekkel:
2. Olyan, a biztonságot, biztonságérzetet szolgáló térrendezés a közterületeken, mint az Oscar Newman–féle „Védhető terek”– koncepció. Az ilyen építészeti megoldások fizikailag nyitott, rendezett teret eredményeznek, de egyúttal valamilyen fokú zártságot sugallnak, olyan terep érzetét keltve, amely nem előnyös adottságú a bűnelkövetéshez, vandalizmushoz (például körülményes menekülő utak vannak csak).
3. A közbiztonság közvetlen erősítése: kikerülhetetlen, hogy legyen állandóan ide kihelyezett rendőri egység, körzeti iroda a Pongrác telepen. A külső megerősítés (rendőr, közterület–felügyelő) abban is segíthet, hogy a közösség kontrolláló szerepe feléledjen, újraalakuljon: merjenek a közös normákat megszegőkre, egymásra rászólni; aki rosszban sántikál, tartson attól, hogy az itt élők figyelik, észlelik őt. A ma jellemző magatartás: „Inkább nem szólok, mert aztán betörik az ablakomat!”
4. Külső – pl. önkormányzati, alapítványi, rendőrségi – támogatással erőteljesen kezdeményezni és látványosan támogatni szükséges helyi polgárőrszervezet alakulását, elindulását, működését; amely önszervező lépést jelenthet, továbbá a felelősségvállalás erősödését hozza ezen a területen is. Fontosnak tartjuk – más helyeken is reneszánsza van ennek – a házmesteri szerepkör visszaállítását. Vannak, akiknek az is növelné a biztonságérzetét, ha van egyértelmű gazdája a házak–udvarok ügyeinek. Az igazi házmester az épületnek és részben a biztonságnak–rendnek is gazdája volt.
5. Szintén a telep belső működési rendszerének megerősödését eredményezné az utca illetve házfelelősök – ez már társadalmi tevékenység lenne – rendszerének kialakítása.
6. A biztonságérzet erősödését szolgálja olyan előadások, foglalkozások, tanácsadások rendszeres szervezése, amelyek felkészítik az itt élőket az áldozattá válás elkerülésére. Ilyen lehet például a Szomszédok Egymásért Mozgalom mintája vagy/és valamilyen szerveződés, hiszen sok lakásból rálátni a közös kertekre, erre lehet építeni.
7. A rend megteremtése – a fenti javaslatokból is látható – a rendőrségnél jóval szélesebb illetékességű területet jelent; egyebek között a nevelés és a közmegegyezés során kialakított és elfogadott normák, funkciók, felelősségek legitim rendszerét. A rendet a kölcsönös alárendeltségek megteremtésének – nem rövid – folyamatában kellene itt a Pongrác telepen is társadalmi kiegyezéssel „megépíteni”. II. Találkozás – kommunikáció – helyi nyilvánosság
Ahhoz, hogy a szociális városrehabilitációs program során – ha az sikeres és a megvalósítás anyagi feltételei megteremtődnek – ne csak külső beavatkozások, kívülről ide szervezett változások legyenek, amit a helyiek elviselnek, vagy elszenvednek; hanem valami más viszony alakuljon ki az itt élők között, olyan belső közösségi fejlesztőmunkára van szükség, amelyek a helyben élők együttműködését, bevonását, aktivizálását eredményezi. Így lenne esély a lakosság közreműködésére, felelőssé válására, amelynek a támogatási program alapvető céljának és valódi eredményének kell lennie. A bevonás feltétele, hogy az itt élők ismerjék a kitűzött célokat. Ennél még fontosabb, hogy már a célok megfogalmazásában is részt vegyenek. Ahhoz, hogy egy ilyen folyamat ismert legyen, hogy azzal kapcsolatban véleménye lehessen az érintetteknek, hogy a mérlegelésben, a lehetőségek megvitatásában megjelenjenek, folyamatos találkozásokra, kommunikációra, nyilvánosságot biztosító közösségi térre van elengedhetetlen szükség.

1. Központi közösségi tér létrehozása
Meggyőződésünk, hogy a Pongrác telep társadalmi rehabilitációjához legfontosabb szükséglet egy értelmes, működtetett és védett központi közösségi tér – agora – létrehozása, ami a kommunikációt, a találkozásokat, a helyi nyilvánosságot segíti. A közösségi tér kávéház–teaház és sok más funkcióval rendelkezne, elnevezése a használat során kialakulhat, vagy a helyiek – akár felhí-
vásra is – elkeresztelhetnék, széles körben elfogadott
becenevet adva neki. A közösségi tér a jelenlegi közösségi szolgáltatásoknak helyet adó épületben (idősek klubja, óvoda, bölcsőde, melegkonyha, háziorvosi rendelő) működhetne. Ez teljes megújítást jelentene – ha építészetileg esetleg nem is –, hisz átszervezéssel egy teljesen új szolgáltatási struktúrát kellene kialakítani. Ez az agora–szerű központi tér egy egészen új szomszédsági központtá alakulna, ahol a most is jelenlévő különféle ellátó, szolgáltató és közösségi funkciók nem csak egymás mellett, egy halmazban; de valamilyen elv szerint, egymással összehangoltan működnének, s így egy új minőséget alkotnának. Mindez a meglévő funkciók átalakításával, vagy akár a jelenlegi funkciók megtartásával, újjászervezve is történhet.
Ennek létrejöttét keresve, mi a Pongrác telepen egy nagyobb strukturális megújítást javaslunk és látunk megvalósíthatónak. Az egész lakónegyed fizikai–társadalmi fejlesztési programjában – mert ezt tartjuk mi igazi szociális városrehabilitációnak! – alapvetően kétféle irányban látunk beavatkozási lehetőségeket: egyrészt a lakások és közvetlen környezetük (lépcsőház, közös helyiségek, házak körüli telkek) viszonylatában, másrészt a két házsor között a telep egészén végigvonuló, jól kialakított közintézmények sorában. Meggyőződésünk – s ezzel nem kívánjuk a lakóházak megújításának nagyon is fontos kérdését háttérbe szorítani –, hogy a privát szféra színtereiben korlátozottabbak a helyi társadalom befolyásolásának, átalakításának, fejlesztésének lehetőségei és eszközei; az a különféle közterek segítségével jóval dinamikusabban rehabilitálható, újraépíthető vagy kialakítható.
Valószínűnek tartjuk, hogy a középső traktusban található szakközépiskola nem befolyásolható lényegesen az eredeti funkciójához képest. A korlátokat az jelenti, hogy a szakiskola egyrészt nem kerületi befolyás alatt levő intézmény, másrészt, hogy a használói, tanulói sem a Pongrác–telepen élnek. Eddigi információink alapján mégis sokféle segítséget nyújthat ez az intézmény is, ha bizonyos szolgáltatásaiban nyit a lakótelep felé – főként felnőttképzési lehetőségekre gondolunk.



A képzések – amelyeknek helyszíne persze valamelyik más, a központi térben kialakított színtér is lehet – olyan témákra fókuszálnának, ami mindennapi életben való eligazodást, az itt élők társadalmi érvényesülési versenyhátrányának csökkentését, az életminőség javítását segítik. A beavatkozás – amely a teljes közösség életét jelentősen befolyásolhatja – egyrészt a szakközépiskolától keletre található területet, tehát a telep valódi bejáratát; de még inkább a szakközépiskolától nyugatra elterülő, a telep belsejében található területet érintené.
Ez a terület a telep középső sávja, ahol a játszótér, óvoda, bölcsőde, az orvosi rendelő, az idősek klubja és az Emberbarát Alapítvány által használt épület található, s amelyet a lakóházak tulajdonképpen körülölelnek.
Az utóbbival kezdjük: irracionális egy ekkora méretű, ilyen „kerekre” megtervezett és megépített telepen két, ellátási funkciójában teljesen idegen intézmény egyidejű jelenléte, miközben a területnek a közfunkciók ellátásában rendkívül hiányos adottságai vannak. Mivel az alapítvány székhelye egy építészetileg is figyelemre méltó, hajdani fürdőépületben van, mely a kerületi önkormányzat tulajdonában, ennek visszavétele és a helyi közösségi szükségletekhez igazítása megítélésünk szerint kikerülhetetlen. Ha fontos, hogy az Alapítvány itt a telepen rendelkezzék telephellyel, azt más épületben kellene biztosítani.
Ha az Alapítvány bármilyen okból–érdekből mégsem mozdítható el a központi épületből; akkor is fontos lenne, hogy az Önkormányzat nyomás gyakorlásával – hiszen az ő tulajdonában lévő épületről van szó – kényszerítse a szervezetet az épületnek és saját szolgáltatásaiknak legalább részleges bekapcsolására, a helyben kialakuló változással való együttműködésre a szociális városrehabilitációs program keretében. (Jelezzük, hogy az Alapítvány munkatársaival készített interjú során erre egyértelmű készséget tapasztaltunk, az Alapítvány kész lenne egy közösségi intézmény ifjúsági funkciójában együttműködni.)
Javaslatunk alapeleme, hogy a rehabilitációs program keretében ez az épített tér legyen a Pongrác telep komplex társadalmi–közösségi központja., „Tető az együttlét fölött” elnevezéssel (akár valóban egy tető alatt, akár szimbolikus közös tetőről lenne szó). Így a városrész visszakapná azt a területet, amit a telep építésekor eredetileg is erre terveztek. A jelenlegi (és nagyon fontos) közösségi szolgáltatások mellett olyan agora–szerű nyilvános terek képződhetnének, amelyek
Társadalomfejlesztő – segítő helyi közösségi munkát végző szakember alkalmazása erőteljesen hozzájárulhatna nem csak e társadalmi–közösségi központ optimális működéséhez, de a helyi társadalom fokozatos önszerveződésének, öntevékenységének kiépüléséhez is. Itt főként a helyben élők képessé té-
telében kell segítő beavatkozások sorát kezdeményezni, azaz arra törekedni, hogy felfedezzék magukban az önsegítésre való képességet, és megtanuljanak ezzel élni.
Ennek a folyamatnak a része lenne a helyi önszerveződést, a közösségi terek működtetésének egy részét is fokozatosan átvállaló Szomszédsági Tanácsnak, melynek a közösségi fejlesztőmunka során alakulhatna ki.

2. Szomszédsági Tanács
A fenti intézményhez kapcsolódó funkciókkal, vagy attól függetlenül egy Szomszédsági Tanács megalakítását javasoljuk. Ez egy társadalmi intézmény lenne (sok szempontból hasonlatos a Helyi Támogató Csoport ideájához), amely a Pongrác telep közügyeivel foglalkozik, felelős módon ajánlásokat tesz, kezdeményez, az érdekek egyeztetésére kínál keretet, véleményez – s ha ez lehetségessé válik, akár lokális döntéseket is hoz a szomszédságot érintő kérdésekben. Nagyon szorosan kapcsolódik, együttműködik a kerületi önkormányzattal, de ha létrejön ilyen, a Városfejlesztési Társasággal is. A pontos kompetencia meghatározásának, a városrész működtetésébe és a kerület társadalmi – képviseleti rendszerébe illesztésének külön egyeztetés és tervezési folyamat eredményeként kellene létrejönnie.
A Szomszédsági Tanács alkalmas fórum lenne a telep ügyeiről folytatandó párbeszéd megkezdéséhez, segítene a beállt állapotokat kizökkenteni.
Meggyőződésünk, hogy a legtöbb helyi akut probléma – a telep működtetése, biztonságérzet javítása, ellátás kiegyensúlyozása, idősek kiszolgáltatott helyzete, szegény és sok mindenben eszköztelen lakosság, ellátási–közigazgatási helyzet, szociális problémák – megoldásának kiindulópontja, bázisa lehet majd ez a hely és ez a társadalmi szerepet ellátó Szomszédsági Tanács. Természetesen egy ilyen társadalmi aktivizáló folyamat igényel más további beavatkozásokat is – hiszen a közterek, a házak közötti kertek, lépcsőházak és egyéb területek minőségének javulása, más, így például a közbiztonsághoz kapcsolódó lépések megtétele kikerülhetetlen; de ezek eredményének hatásfoka is jelentősen megsokszorozódik, ha egy ilyen központi társadalmi–közösségi intézmény kialakításra kerül.
Abban is biztosak vagyunk, hogy a program fenntarthatóságához – éppen a közösségi felelősségvállalás, az öntevékenység kialakulásával és megerősödésével – jelentősen hozzájárul ennek az intézménynek a létrehozása, sőt országosan is példaértékű programelemmé válik.
A pályázati feltételek alapos áttanulmányozásával az a határozott véleményünk, hogy a fenti térmegújítást igénylő átalakítások beilleszthetőek a preferált támogatási célok közé.

3. Helyi nyilvánosság
A Pongrác telepi közösségi kommunikációnak, a helyi nyilvánosság fejlesztésének fizikai bázisa tehát a lakónegyed centrumában elhelyezkedő Szomszédsági Központ lehet. Innen elindulva más természetű, a nyilvánosság további erősítését célzó programok indulhatnak el: helyi újság/hírlevél közösségi szerkesztése, rendszeres kiadása (ennek készítésére felkészíteni az ittenieket); interneten: a Pongrácz telep életével foglalkozó honlap, blogok, egyéb kommunikációs felületek elindítása; utcai hirdetőfelületek kialakítása és folyamatos működtetése a lakosság (mindenféle korú lakosok, helyi vállalkozók, civil szervezetek, egyházak, közintézmények) közreműködésével.

III. Részvétel, közösségi cselekvések,
együttműködések, öntevékenység
Javaslatunk harmadik pilléreként olyan akciókat, programokat állítottunk össze, amelyek a szociológiai felmérésben, a különféle előzetes szakmai megbeszéléseken, valamint az intézményi képviselőkkel és a lakossági interjúkban fogalmazódtak meg közvetett, vagy közvetlen szükségletekként.

1. Közösségi tervezés a közös területek funkcióinak és tartalmainak alakulásáról. Nagyon fontos, hogy minél sokszínűbb módszerekkel, technikákkal, kezdeményezésekkel történjen a helyiek aktivizálása ezekben a kérdésekben. Itt jelezzük, hogy az Integrált Városfejlesztési Stratégia segédanyagai és a szociális városrehabilitáció pályázati kiírásai egyik oldalról nagyon helyesen megfogalmazzák szükségletként a helyi közösség valódi bevonását a városmegújítás folyamatába, de ehhez többnyire olyan konkrétumokat követelnek a pályázati anyagokban, amelyek a későbbi szakaszban történő valódi részvételi tervezésnek nem adnak megfelelő variabilitási lehetőséget. Másrészt nincs a valóságos közösségi aktivizálásra, felkészítésre és a közösség által megvalósítható tervezésre megfelelő mennyiségű időkeret – hiszen ez a folyamat gyakran az aktuális helyi közösségi potenciáltól (felkészültségtől, részvételi hajlamtól) is erőteljesen függhet –, s nincsen megfelelő mértékű anyagi forrás sem egy ilyen folyamat érdemi végig vitelére.
Mégis, javaslatunkban éppen ezeknek a programelemeknek tulajdonítunk nagy jelentőséget, hiszen léteznek olyan primer szükségletek a Pongrác telepen is, amelyek viszonylag gyors lehetőséget kínálnak a helyben lakóknak saját sikeres bekapcsolódásuk megtapasztalására:
a. Használhatóbbá tenni a parkok–előkertek– házak közötti zöldterületeket – azzal, hogy helyi gazdájuk kerülne, a fenntartás felelőssége a helyi közösségben lenne, és ez új munkalehetőséget is jelentene.
Ezeket közös tervezéssel a kívánt, a közösségi folyamat során felmerülő funkciókra tehetik alkalmassá, így még inkább sajátjuknak érezhetnék. Újraéleszteni a bedöglött tereket, a „nem–helyeket” tájépítészek közreműködésével, majd lehetővé tenni a valóságos részvételt ezeknek a terveknek a végrehajtásában, megvalósításában is – ez lenne a feladat!
Valamennyi korosztályt fontos ösztönözni arra, hogy e fázisba bekapcsolódjon. A közösségi tervezésbe a társadalmilag rosszabb helyzetűek is bevonódhatnak, egyrészt ötleteikkel, másrészt tevőlegesen, munkaerejükkel. Fontos annak hangsúlyozása, hogy ők is hozzá tudnak tenni valamit a telep megújításához; nem fegyelmezési, vagy kirekesztő célú a munka, mert részvételük minden esetben az önbecsülésük megerősödését hozza, s minden ellenkező élettapasztalatuk és a szokásos környezeti visszajelzések ellenében, a saját hasznosság és képesség megtapasztalását erősíti.
b. A kutyások: rájuk lehetne építeni, a kutya jó „híd” az emberek között. A sétáltatás miatt szinte napi kapcsolatban állnak egymással és sok időt töltenek együtt, a közös lakóhely pedig adja a közös témákat. A kutyasétáltató hely is közösségi tér legyen! Most barátságtalan, szürkületben egyáltalán nem bizalomgerjesztő. Jó találkozóhelyet lehetne itt létrehozni, ami a sétáltatásnak (ha már naponta többször járnak ki ide emberek) kellemesebb helyszínt adna, ahol a nem kutyások is csatlakozhatnának, s a sétáltatás miatt mindig lenne jövés–menés.
c. Felmerült az épületek légópincéjének megnyitása közösségi célokra. Az interjúalanyaink ettől egyértelműen elzárkóztak, biztonsági okok miatt. Ez a hozzáállás a telep általános bizalmi szintjét figyelembe véve érthető, a pincék ilyen módon való hasznosítását – egyelőre – nem javasoljuk. Meglehet, hogy a későbbiekben, a közélet felpezsdülésével felébred az igény egy–egy helység megnyitására, ezt azonban akkor és egyedileg lenne érdemes megfontolni.

2. Fontos feladat olyan közös ügyek, érdekek keresése, amelyek mentén az itteniek bekapcsolódhatnak a helyi közéletbe.
a. különféle helyi ellátások beindítása: szociális szolgáltatások (házi betegápolás, más házi segítségnyújtás rászorulóknak), korrepetálások szervezése, mosodai–varró szolgáltatás, házi berendezések javítása, stb. – amelyre helyi jelentkezőket, munkanélkülieket ki is lehetne képezni különféle (pl. közmunka) foglalkoztatási programokban.
b. közösségi önsegítő szerveződések: a Szomszédsági Önkéntes Hálózat mintájára, tanulókörök, szívességszolgálat, közvetlen kereskedelembe való közös bekapcsolódás, stb.
c. zajvédő fal: Ezt valamikor az itteniek kezdeményezték, hallottunk aláírásgyűjtésről is, de végül elhalt az ügy. Érdemes lehet felfrissíteni.

Ezek és hasonló ügyek spontán módon teremthetik meg a helyben élők most tapasztalható bizalmatlansága, elzárkózása feloldását, vagy éppen ellátásként való követelése helyett a bekapcsolódás kedvét.

3. Programok
Különféle szabadidő- és felnőttképzési programok, előadások szervezése, pl. Hogyan indítsunk helyi közösségi lapot, blogot, honlapot? Hogyan alakítsunk egyesületet? Mit tehetünk a falak penészedése ellen? Hogyan kerülhető el az áldozattá válás? Mit érdemes tudni az önkéntességről?
A szakközépiskola szervezhetne egyszerű és belátható (rövid) idejű, nagyon gyakorlatias számítástechnikai felkészítést felnőtteknek, sőt kimondottan időseknek (akik mintegy negyedét teszik ki az itt lakóknak). Az idősek eleve lehet egy sajátos célcsoport – az ő tudásuk, szabadidejük, kötődésük a helyhez, tenni akarásuk jelentős kiaknázható erőforrása a közösségnek.

4. Fiatalok
A fiatalok életének segítésére – az itteni fokozottan veszélyeztetett helyzetük miatt is – fontos lenne az ifjúságvédelem fejlesztése az ebben érdekelt kerületi, fővárosi, esetleg országos szervezetek bevonásával. Az ifjúsági kortárssegítésnek kiemelten komoly szerepet kell adni – erre fel lehetne készíteni fiatalokat.
Különleges jelentősége van ebben a korosztályban a sportnak, a különféle prevenciós és az egészséges életmóddal kapcsolatos programoknak. Ezekben a szakközépiskola és az Emberbarát Alapítvány is nagy szerepet tudhat vállalni.

5. Helyi identitás
Helyi identitás fejlesztése, felébresztése, a gyökerek és a kötődés lehetőségének megteremtése kiemelten fontos: ilyen lehet pl. a helytörténettel való foglalkozás, oral history/személyes történelem feltárási mozgalmának helyi elindítása. Felméréseink alapján lehetségesnek tartjuk, hogy ebbe a folyamatba az itteni gyerekek is bekapcsolódjanak: gyűjtik a felnőttek emlékeit, élményeit, fotókiállítás szervezése a Pongrác telep múltjáról és jelenéről, innen származó hírességek (Kovács „Kokó” István, Deák Bill Gyula) közreműködésének megnyerése, velük a kapcsolat felvétele, érdekes helyi emberek felkutatása – bemutatása.
Ehhez jó adottság, hogy kevéssé mobil a lakosság, a felmérés szerint a telepen sok a helyhez ragaszkodó, kötődő család.

6. Kifelé nyitás
Bekapcsolni az ittenieket a hasonló helyzetben lévő, de már saját megoldásokkal rendelkező más mozgalmak, szerveződések áramlatába, körébe. Ha már sikerült megszervezni egy aktívabb kezdeményező csapatot, meghívni idevágó témával foglalkozó csoportosulásokat, mint a Szomszédok Egymásért Mozgalom, a Lövőház utcai lakóközösség, a GANG–csapat helyszíneiről lakók, settlementekben érintettek, József Attila–lakótelepiek stb.
Összefoglalva, meggyőződésünk, hogy e három fő pillér: a biztonság – otthonosság megteremtésének alapszükségletei; a találkozás – kommunikáció – együttműködés lehetőségének a létrejötte az, ami elvezet a részvétel, a közösségi cselekvés megteremtéséhez. Az itt tapasztalt szükségletek és adottságok alapján úgy látjuk, egy ilyen folyamat során teremtődhet meg az öntevékenység és az élő helyi társadalom a Pongrác telepen.

Budapest, 2009. október 30.

peterfi@kkapcsolat.hu
maria.tarnai@gmail.com


Parola archívum