20 éve

Parola archívum

A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	20 éve Gondolatok, kérdések a 20 éve alakult Közösségfejlesztők Egyesületének ünnepi találkozóján az elmúlt időkről és a most látható jövőről
Szerző:	Péterfi Ferenc
Sorozatcím:	Parola
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	2009
Szám:	4
Oldalszám:	9
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:	Közösségfejlesztők Egyesülete, emlékezés, politika, civil társadalmi részvétel, irányvonal, 20 éves évforduló
Megjegyzés:
Annotáció:

Az alábbi írásban – a címnek is megfelelően – nem egyetlen ívre építkező gondolatmenetet, hanem egy-egy vázlatosabb felvetést, kérdést fogalmazok meg, ajánlok továbbgondolásra mindannyiunknak.

Az elindulásról
1989 áprilisában Dombóváron határoztuk el az egyesületalapítást. Vegyük előbb talán a névsort, azokét, akik a hozzákezdők voltak! Az alapítókról néhány szót:
Előbb a távollévőkről: Varga A. Tamás – hiszen rá emlékezve rendezzük évek óta a Közösség-konferenciáinkat, s így szolgáltat Tamás nekünk ürügyet arra, hogy együtt legyünk. Aztán Beke Pali – ő volt az első elnöke e szervezetünknek. (Azt követően, hogy ezek a gondolatok eredetiben Kunbábonyban elhangzottak, értesültünk egy telefonüzenetből, hogy közel 4 hónapos küzdelem után meghalt kedves Barátunk, Pali..)
Nincsen már közöttünk az alapító Nyersné Magdi sem, Dombóvárról.
Nem tudtak most eljönni közénk, de üzeneteikből tudjuk, hogy legalább lélekben itt vannak velünk: az alapítók közül Balipap Feri, Kecskemétiné Lilla, Vattay
Dini, Takács Péter, Markolt Bandi, Brunda Gusztáv, Bihariné Asbóth Emő, Balázsi Karcsi, Berek Péter és Magyar Rozi.
Végül az alapítók és korai csatlakozók közül itt vannak: Kováts Flórián, Hallgató Éva, Pocsajiné Fábián Magdi, Groskáné Piránszky Irénke, Pálinkás Juli, Mészáros Zsuzsa, Pósfay Péter, Polyák Albert, Huszerl Jóska, Vercseg Ilika és jómagam is.
És jól tudjuk, vannak az alapítók mellett alapvetők is, akik meghatározták közös utunkat, gondolkodásunkat. Ilyen alapvető emberként kiemelem még Gergely Attila barátunkat.
Vercseg Ilika összeállított a 20 évről egy eseménynaptárt, egy kronológiát. Szinte összeroskadunk ennek a cselekvéssornak a hatalmas súlya alatt. Ezekhez az ügyekhez volt érdemben közünk, ezek voltak a munkáink. Ebben a két évtizedben sokfelé kerültünk, sokfelé elágazott az utunk ebből a felsorolt elindító körből, de bárki – hangsúlyozom bármelyikünk – nélkül sokkal szegényebb lenne ma a hazai közösségfejlesztés.

A hajdani elindulást követően, munkáink során, megítélésem szerint legalább kétféle orientáció, kétféle határozottabb – s egymástól némileg eltérő – hangsúly alakult ki a magunk szakmai műhelyében. Nem jó és rossz a kettéválasztás lényege, hiszen mindkettő bebizonyította a maga érvényességét, hanem az eltérő szemlélet és harcmodor; amelyek megjárták a maguk útjait, s amelyek éppenséggel gazdagíthatják is egymást, ha újragondoljuk ezeket:
– A települések irányítói, vezetői által annak beláttatása, hogy a helyi közösség fontos tényező legyen. Tehát, az elsődleges célcsoport ebben a típusban többnyire a döntéshozók, a helyi önkormányzati vezetés. E munkákban a települések – főként falvak, kisvárosok – vezetőinek erőteljes befolyásolása során, illetve ennek céljából olyan valóban fejlesztési tervek és működési koncepciók készítése történt, amelyekben – egyebek között – a civil kezdeményezésnek helyet (fizikailag és társadalmilag támogató, elfogadó életteret) kell/illik biztosítani.
– A másik típusú fejlesztői szemlélet és gyakorlat fő célja inkább a helyi közösség megerősítése, képessé tétele – többnyire a helyi vezetéstől kissé távolabbról, hogy (akár konfrontációval, akár lépésről lépésre való tudatos érdekérvényesítéssel) majd kiharcolja önmagának a respektet, a „beszámítást”, az állampolgári részvétel méltó helyét, s így válik a helyi társadalom meghatározó szereplőjévé. Az a lényege ennek a fejlesztői megközelítésnek, hogy képes a helyi közösség megerősödni, s akkor szükség szerint kikényszerítheti nyomásgyakorlással, de együttműködésekkel is, hogy őt kompetensnek fogadják el. Egy ilyen folyamat révén (ezért nevezzük közösség általi fejlesztésnek) a közösség végső soron a formális döntéshozókat igyekszik hatalommegosztásra bírni.

Azt kellene most e konferencián számba venni – talán az előadások, meg a kerekasztal majd erre keres választ, hogy:
– Mit tudunk mára – közösségfejlesztésből, melyek az erősségeink?
– Milyen hiányaink, milyen szükségleteink látszanak ma?
Az én kérdéseim:
Ki kell-e lépni a „helyi civil társadalmi” körből, azaz: hogyan alakítsuk más szereplőkkel a viszonyunkat? Máshogyan fogalmazva, lehetséges-e „belül maradni”, s a társadalom egyetlen szektorára (a civilekre) szűkíteni a tevékenységünket? Kik lehetnek még a szóba jövő partnerek, akikre a korábbiaknál nagyobb hatással kellene lennünk: természetesen a gazdasági-üzleti szektor (velük kevésbé foglalkozom ebben a gondolatmenetben), s az önkormányzatok, a központi döntéshozók, szakpolitikák és szakpolitikusok?
Összegezve, a fentiek lényege, hogy mekkora távolságot kell mindenképpen tartania a politikai mezőtől ennek a szaktevékenységnek? Lehet-e hatással lenni viszonylag nagy távolságból?
Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszoljunk, nyilván fontos a két ismert fogalmat jól értelmeznünk. A politics: mint pártpolitika, politikai elv, hatalmi ideológiai tevékenység – nyilván kevéssé része a mi fókuszunknak. Ám a policy: a politika mint eljárásmód, irányvonal, lehetőség, gyakorlati szakpolitika – ez az a dimenzió, ahol úgy látom, dolgunk kell(ene) legyen, ha az általunk vallott célokat: a cselekvő részvételre irányuló közösségi lehetőségek megteremtését tartjuk országos és helyi szinteken is fontosnak. Ha úgy gondoljuk, hogy nekünk, szakembereknek és a helyi közpolgároknak, s az ő közösségeiknek a helyi közpolitikában érdekeket kell képviselnünk, bizonyos szerepeket el kell látnunk. Ezeknek a feltételeknek (jogi, gazdasági, tudásbeli) a megteremtését ki kell harcolnunk, ha azt szeretnénk, hogy az ilyen lehetőségek gyakorlattá váljanak.
Szükséges ezen a ponton tisztáznunk, hogy a politikamentesség általában nem egyenlő a függetlenség illúziójával. Miért is nem?
Normális körülmények között a társadalom politikai folyamataiban különböző szereplők működnek közre. Közöttük vannak a politikai pártok, a különféle érdekcsoportok, a szakmai szereplők és a civil szervezetek, s az utóbbiaknak a különféle koalíciói is. Ebben a (virtuális) társadalmi térben küzdenek egymással ezek a szereplők: érdekartikulációban és célok, eljárások, cselekvési utak kimunkálásában; prioritások meghatározásában, döntések meghozatalában, források elosztásában. Egyezkedések és mérlegelések zajlanak, konfrontációk, koalíciók, viták, konszenzusok születnek és nyomással kialakított döntések e társadalmi térben. Ha erről a terepről kivonulnak a civil és közösségi szakmai szereplők, akkor ott nélkülük már nem lesznek jelen az általuk képviselt érdekek, megoldások, prioritások, kezdeményezések sem. Ám a szervezetek által hátrahagyott, kiürülő teret azonnal elfoglalják a nagy érdekérvényesítő hatással és többnyire hasonló mértékű mohósággal rendelkező politikai pártok; azaz tulajdonképpen átadnák a függetlenség látszatát kelteni kívánó szereplők a pártpolitikának a terepet, a részérdekek egyoldalú érvényesítése számára, így távozásukkal valójában éppen a függetlenség és a társadalmi ellenőrzés esélyét viszik ki a politikai mezőből. Tehát az álságos politikamentesség hangsúlyozásával szemben fontos – erőteljesebben fogalmazva nélkülözhetetlen – a jelenlétük a watchdog, az „őrkutya” szerep betöltéséhez. Nélkülük felborul a társadalmi egyensúly. A civil társadalom erősségének is egyik legfőbb feltétele ez a szerep!
Különös erővel hívta fel a figyelmemet, figyelmünket mostanában a politikai szektorral való kapcsolat jelentőségére a „People and politics” nemzetközi Grundtvig-program, amelyben a Közösségfejlesztők Egyesülete is közreműködő volt. A program több találkozójára vittek az egyes országok szervezetei magukkal helyi és országos politikusokat. A magyarországi programra például a katalánok helyi politikusok mellett az ottani zöld párt parlamenti képviselőjét, egy fiatal, rokonszenves hölgyet is elhoztak Kunbábonyba. Belegondoltam: mi polgármestert sem igen tudtunk volna kiválasztani – vagyis bizony igen gyengék e téren a jó kapcsolataink. Miközben a politikától való távolmaradás bizonyos megközelítésben számomra is kívánatos, én mindenesetre fontosnak tartom a helyi és a szakpolitika – tehát a policy – tudatosabb beemelését a szakmai munkáinkba.
Felvetem a korábbinál sokkal aktívabb politikai, hatalmi, döntéshozói aktivitás megkövetelésének jelentőségét. A nagyobb polgári demokratikus hagyományú országokban tapasztalataim szerint a kirekesztés fogalmát nem csak az a magatartás jelenti, ha megtagadják a közügyekkel kapcsolatos kérdésekben a közreműködést, válaszadást az állampolgár vagy közössége elöl, ha az valamilyen érdeklődést, aktivitást kíván. Kirekesztésnek számít az is, ha nem aktív a hatalmi szervezetek erőfeszítése a közösség bevonására, ha nem tesznek meg mindent azok részvételének kialakulásáért.

Külön kiemelem ebben a gondolatsorban a részvétel (a civil társadalmi részvétel) egyre erőteljesebb előtérbe kerülését az utóbbi évek közösségfejlesztői törekvéseiben – minden dimenzióban.
Az „egyszerűbb” helyi aktivitások falusi, városi szomszédsági szinten kiemelten voltak jelen munkáinkban, már a kezdetektől.
A részvétel és a helyi társadalom aktív ellenőrzési szerepe a helyi gazdaság- és szövetkezetfejlesztés témájában is gyakran megjelenik. Itt most hirtelen Alf Ronnby sokunk által nagyra becsült tanulmányának gondolatmenetére utalok, amikor arról ír, hogy: „Egy helyi közösség fejlődése többek között attól függ, hogy kinek az ellenőrzése alatt állnak a helyi források, vagyis lényeges, hogy a közösség tagjai meg tudják-e szerezni a szükséges ellenőrzést tulajdon helyi forrásaik – úgymint föld, tőke, infrastruktúra, emberi erőforrások és szaktudás – felett …”.
A részvétel igen fontos területét célozta meg korábban Beke Pali kollégánk, amikor komoly kapacitásokkal évekig dolgozott sokat – másokkal együtt – a „Települési gyermek- és ifjúsági önkormányzatok” mozgalmának hazai megteremtésén.
Egyesületünk komoly erőfeszítéseket fordított vagy öt évvel ezelőtt a közösségi részvétel sajátos intézményépítési lehetőségeként a közösségi tanácsok – állampolgári bizottságok lehetőségének és gyakorlatának megteremtésére. Ez mostanában ismét sokfelé napirenden van a fel-felbukkanó részvételi demokráciaprogramok részeként. Ennek kikerülhetetlen eleme a partnerségi együttműködés – úgy általában, de alapvetően az önkormányzatokkal.
Megint egy másféle részvételi megközelítés – többnyire persze ugyanannak a szükségletnek a felismeréseként – a Települési egészségterv mozgalom, amelyben egy szakterület nevesül a részvétel kapcsán.
A települési tervezési folyamatban az elmúlt húsz évben többször is felmerült – mi mindenesetre „beleláttuk” – a valódi társadalmi részvételt: a településfejlesztési koncepció elkészítésébe. Már a 90-es években is így volt, akkor a BM Településfejlesztési füzetek sorozatában a mi szakmai műhelyünk állított össze egy módszertani kiadványt (24. sz.), majd néhány éve visszatértünk ehhez. Talán Nádasdon történt meg a közösségi tervezés a legkidolgozottabb formában, de e megközelítés jellemezte az újpalotai, s legutóbb a tardosi munkáinkat is, ahol a falu/városrész-fejlesztési koncepciójának egészében, vagy egy-egy kiemelt elemében kezdeményeztük és támogattuk a helyi közösség bevonását. Legújabban, 2009-ben elkezdett munkánk a városmegújítási folyamatokkal kapcsolatos, amelyben úgy találjuk, igazi városmegújítás nem képzelhető el az érintettek, tehát a városlakók részvétele nélkül.
De a részvétel nélkülözhetetlensége – ha kisebb kapacitásokkal is, de – megjelenik a vidékfejlesztés kapcsán is munkáinkban, újabban az Újbudán zajló 60+ közösségfejlesztői programban is. Végül, de nem utolsó sorban, az egyik legnagyobb, évente visszatérő demonstratív akciónknak, az Állampolgári Részvétel Hetének mint mozgalomnak is ez a szempont a legfontosabb eleme.

Új hangsúlyok, értékek, fogalmak és irányok jelentek meg az utóbbi évtizedben – részben általunk is használva – a közösségfejlesztés hazai elméletében és gyakorlatában.
Ilyen volt az eredendő, a sokunk szerint mára a politika által sajnos eléggé lejáratott fogalom, a partnerség elve. Máig is kiemelt jelentőségűnek kezeljük a kirekesztés-befogadás-belefoglalás fogalmakat. Komoly támaszt jelentett és nagy érdeklődést váltott ki szakmai műhelyünkből a társadalmi tőke (bizalom, kölcsönösség, hálózatok) jelentőségének kiemelése, amely némely tekintetben új megvilágításba képes helyezni a közösségi folyamatok, történések gyakorlatát és megértését. Ilyen fogalom az empowerment – a részvételre képesítés, képessé tétel, hatalommal való felruházás – amely a helyi közösség (és azok tagjainak) megerősítését, a „képtelennek” hitt állapotból a „hatni tudó – cselekvőképes” állapot elérését szolgáló állapotba jutás folyamatának a leírására és megértésére alkalmasak.
A hosszú sorozat utolsó – általam – kiragadott, újként megjelent fogalma munkáink kapcsán a deliberáció – tanácskozás, megvitatás, megfontolás, mérlegelés –, amely a demokratikus folyamatok árnyalt leírásában és valódi hangsúlyainak megjelenítésében van segítségünkre.
Nézzük, milyen irányok és hangsúlyok jellemezték a szakmai munkáinkat!
A közösségfejlesztés egyik hazai sajátosságának szoktuk volt megfogalmazni, hogy a segítésben, fejlesztésben megjelölt célcsoportba éveken keresztül nálunk mindenkit beleértettünk, az többnyire a teljes helyi társadalom volt. Aztán a 90-es évektől kezdenek megjelenni, előtérbe kerülni szűkebb, határozottabb célcsoportok: előbb a kisgyermekes családok (Kőbánya, a 0–3 éves korú gyerekekkel rendelkező családok), aztán az ifjúság – említettem már a demokráciafejlesztés egyik tipikus programját, a települési gyermek- és ifjúsági önkormányzatokat –, újabban a 60+: Újbuda önkormányzatának felkérésére a 60 év felettiek aktivizálása, öntevékenységének és közösségi hálózatainak a kifejlesztése e program célja.
Ilyen „szakosodottabb” célterület a társadalom perifériájára kerültekkel való foglalkozás: két évig szerveztünk roma közösségi programot, de megjelennek a hazai munkában a szegények – most éppen az LHH kistérségek program kapcsán, s valószínűsítem, hogy meg fognak jelenni a sérültséggel élők is.
Még két markáns irányát kívánom megemlíteni az elmúlt időszakoknak a szakmaszervező, fejlesztő munkánkban. Az egyik a szakmaköziség megerősödése, további kiszélesedése. Ez mindig is jelen volt a hazai munkánkban, de jó 6–8 éve nagyon tudatosan megerősödött. Előbb egy sikeres Phare-program szolgáltatott erre ürügyet, majd szinte abból nőtt ki az egyik legmarkánsabb, rendszeres éves programunk, a Nyári Egyetem sorozata.
A másik fontos – igazából a hazai közösségfejlesztést alapjaiban meghatározó tevékenységi forma – a hálózati munka. A Nyitott ház kísérlet óta ez a mi igazi áttöréseink legbiztosabb módszere: az első szakmai „kollégium”, később egy „mesteriskola”, aztán a Közösségszolgálat Alapítvány hálózata, majd a képzők képzője. Ilyen hálózati munkaforma jellemezte a már előbb jelzett roma közösségi ház programot, aztán az új szakmai generációnkat megalapozó Közösségfejlesztők Műhelye. És a máig legteljesebb hálózatunk a Közösségi Kezdeményezéseket Támogató Szakmai Hálózat: a
KÖZTÁMHÁLÓ. Itt kell még megemlíteni a SZÖVETSÉG a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért Egyesület elnevezésű összefogást és a mostanában kiépülő KRÉTA civil felnőttképzési hálózatot. (Természetesen hálózati kapcsolatainkba sorolandók a nemzetközi részvételhez kötődő kötelékeink, de azokban – a „Közösségfejlesztő Hálózatépítés Közép-Kelet-Európában” című általunk létrehozott koalíciót leszámítva, más szerepünk van – többnyire mi csatlakoztunk mások által kiépített szerveződésekhez.)

Végül említésre méltónak tartom még az utóbbi időszakban előtérbe kerülő érdeksérelmek-érdekvédelem- érdekérvényesítés akciók sorának pregnánsabb megjelenését a hazai közösségfejlesztői gyakorlatban. A konfrontáció, az oppozíció erősödése ezekben az ügyekben is felveti a közösségfejlesztés-közösségszervezés kettőssége kapcsán a szakmában másutt gyakrabban megfogalmazott eltérések itthoni erősödését.

Parola archívum