Parola archívum
Nyomtatóbarát változat
A cikk linkjének elküldése e-mailben
Cím:
Közösségszervezéssel a szociális tűzifáért
Szerző:
Kovács Tímea Éva – Peták Péter – Sebály Bernadett – Varga Máté
Sorozatcím:
Parola
Rovat:
Folyóirat:
Parola
Állomány:
Év:
2015
Szám:
1
Oldalszám:
16
A cikkben lévő
Nevek:
Kovács Tímea Éva, Peták Péter, Sebály Bernadett, Varga Máté, Fülöp Orsolya, Lehoczki-Krsjak Adrienn, Fellegi Dénes, Csóka Sándor, ifj. Balogh László, Balogh Attila, Bajomi Anna, Feldmár Nóra, Kovács Annamária, Vojtonovszki Bálint
Intézmények:
Roma Sajtóközpont, Civil Kollégium, „Helyi erő – helyi forrás”, Szegénység Elleni Küzdelem Világnapja; Energiaszegénység-kerekasztal; Magyar Szegénységellenes Hálózat, Belügyminisztérium, Civil Összefogás Együtt Egymásért Egyesület Borsodbóta, TASz-pont Borsodbóta, Életfa Segítő Szolgálat Egyesület, Autonómia Alapítvány, Ide Tartozunk Hálózat, Közösségfejlesztők Egyesülete, Református Cigánymisszió, Társaság a Szabadságjogokért, Trialóg Partnerségben a közösségfejlesztésért projekt
Települések:
Olaszliszka, Hajdúhadház, Borsodbóta, Miskolc, Baranya, Borsod, Tolna, Hajdú-Bihar megye mint hátrányos helyzetű térségek
Tárgyszavak:
szociális tűzifa, fűzifakampány, információkampány, szociális tüzelő, közösségszervezés, pilóta-kampány, energiaszegénység, elégtelen fűtés problémája, szegénységben érintett roma emberek, lakásfenntartási támogatásként igényelhető tűzifa, rászorulók, érintettek, aktivisták, közösségi érdekérvényesítés, önkormányzati pályázati hajlandóság, tüzelő helyi erőforrásból, közösségszervezési tevékenységnapló
Megjegyzés:
kategória: módszertan, esettanulmány
Annotáció:

Kovács Tímea Éva – Peták Péter
– Sebály Bernadett – Varga Máté:
Közösségszervezéssel a szociális tűzifáért

B. néhány évvel ezelőtt egy borsodi faluban egy téli napon a közeli erdőbe indult fát szedni. Egy-két órán belül hazatér, mondta családjának. Két óra is eltelt már, mikor a feleségén egyre inkább eluralkodott az aggodalom. „Csak nem kapták el… le fogják ültetni” –, mondta. A délután tele volt fojtogató aggodalommal. A férfi végül egy vaskos ággal tért haza, aznap ép bőrrel megúszta.
Noha feltételezhetően az illegális fakitermelésben az üzleti célú, iparszerű, továbbértékesítést célzó tevékenység ölt jelentős méreteket, a rendőrök aránytalanul nagymértékben utaznak a napi tüzelőanyagot beszerző szegény családokra. (A kis mennyiségű, egy-egy család téli tüzelőjét részlegesen fedező falopásokkal kapcsolatos rendőri intézkedéseket alaposabban a sajtó dolgozta fel. Lásd annak a taktaharkányi férfinak az esetét, aki rendőrségi jegyzőkönyv szerint 7 mázsa fát vitt a biciklijén: http://index.hu/video/2009/02/16/tiz_stihlfureszes_kozul_csak_egy_cigany/
vagy ezt az észak-magyarországi körképet: http://hvg.hu/nagyitas/20101210_falopas_nagyitas) A fokozódó őrzés és ellenőrzés, az egyre súlyosabb szankciók a szegények sakkban tartására szolgáló nyílt megfélemlítés eszközeiZádori Zsolt(2012): Baltás után fejszés ügy. HVG – Helsinki Figyelő. (2012. szeptember 12.), mivel kifejezetten a rászoruló szegény lakosságot érintik. 2012-től ugyanis minden jogellenes erdei fakivágás bűncselekménynek számít és akár két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Ahogy a Roma Sajtóközpont 2014-es adatgyűjtéséből (Kadét Ernő (2014): Látlak, cigány, gyere elő! – A romákra kiszabott szabálysértési bírságok tendenciái. Magyar Narancs. (2014/27. (07. 03.)) is kiderül, könnyen elzárást kaphat az is, aki kis mennyiségű fát lop, akkor is, ha lehullott, korhadt gallyakról van szó.
Az erdők védelmében hozott jogszabályi szigorításokkal párhuzamosan, újabb szociális ellátási formaként, a kormányzat 2011 óta tavaly negyedszerre indított szociális tüzelő programot. A program keretében a Belügyminisztériumhoz 5000 fő alatti települések önkormányzatai pályázhatnak állami támogatásért, amelyből az önkormányzat tűzifát és 2014-ben már szenet is vásárolhat, amelyet kioszt a rászoruló háztartásoknak. Az önkormányzat döntése, hogy pályázik-e vagy sem, a pályázat benyújtására mindössze 10 nap állt rendelkezésre. A program mind a pályáztatási mechanizmus szempontjából, mind az állami ráfordítás mértékére nézve és az egyes háztartásokra jutó tüzelőanyag-támogatás tekintetében elégtelen, pusztán PR-célokra használható, szimbolikus segítség. A támogatást számos önkormányzat megpályázta, ha csak egy-két hétre elegendő mennyiségű tűzifát is tudtak kiosztani.
A jogosult települési önkormányzatok jelentős része azonban nem élt a lehetőséggel. Éppen ezért gondoltuk, hogy ha a magyarországi energiaszegénység megoldására nem is, arra azonban jó lehet a szociális tüzelő program, hogy újabb eszközt – megnyerhető ügyet és motivációt – adjon azoknak a kezébe, akik kistelepülési viszonylatban próbálkoznak közösségszervezéssel. Úgy tűnt ugyanis, hogy egy ilyen kampányba még kistelepülési szinten sem lehet túl kockázatos beleállni a helyieknek: azt kell elérni az önkormányzatnál, hogy lehívjon egy támogatást az államtól, ami egyébként is ki van írva, hozzáférhető. A szociális tűzifakampány így alkalmas lehet közösségi bevonásra, mobilizálásra, s közben a helyi hatalmi viszonyok alakítására, közösségi érdekérvényesítésre (azaz közösségszervezésre).
2014 tavaszán fogalmazódott meg bennünk és a Civil Kollégium „Helyi Erő – Helyi Forrás” közösségszervező programjában velünk együttműködő borsodbótai és olaszliszkai roma közösségi vezetőkben a gondolat, hogy érdemes volna közösségi alapon szerveződni a szociális tüzelő lehívásáért. Az előző esztendőben az említett települések egyikében sem mutatott hajlandóságot az önkormányzat arra, hogy megigényelje a szociális tűzifát, többek között a szétosztás nehézségeire hivatkozva. Világos volt tehát, hogy az igénylés benyújtásához szükség lesz valamilyen helyi szintű érdekérvényesítésre, és ennek sikere érdekében az emberek közötti együttműködés erősítésére. Így indult el az a közösségszervező folyamat, amit tűzifakampánynak kereszteltünk, és ami egy 2014 kezdetétől őszig tartó előkészítő szakasz után végül októberben egy mindössze két hétig tartó figyelemfelhívó érdekérvényesítő akciósorozattal tetőzött.

A tűzifakampány a következő szinteken valósult meg:
1. 2014 során közösségi akciók zajlottak Borsodbótán és Olaszliszkán: mindkét településen támogattuk partnerszervezeteinket annak érdekében, hogy az önkormányzat nyújtsa be a szociális tüzelő igénylést. Ennek keretében 2014. augusztus 23-24-én kampánytervező műhelyt tartottunk borsodbótai, olaszliszkai és hajdúhadházi csoportoknak.
2. 2014. október. 1-6. között zajlott az információkampány: interneten különböző csatornákon keresztül stratégiai módon terjesztettük a szociális tüzelő program hírét, a jogosult települések rászorulóit célozva, és arra biztattuk őket, hogy járjanak közbe az önkormányzatnál annak érdekében, hogy a település megigényelje a támogatást. Ezen túlmenően 2014. október 17-én Energiaszegénység kerekasztal-beszélgetést tartottunk a Szegénység Elleni Küzdelem Világnapján a Magyar Szegénységellenes Hálózattal közösen, a borsodbótai csoport képviselőjének részvételével.
A kampányt pilótajelleggel indítottuk, célunk az ügyre való fogadókészség felmérése volt más szervezetek, illetve a helyi közösségek részéről. Ezen keresztül azt is néztük, alkalmas-e a szociális tüzelő, illetve általában a tüzelő-ügy egy, a kistelepüléseken élő marginalizált lakosság bevonására építő közösségszervező folyamat aktiválásához. Ebben a tanulmányban ennek a közösségszervező folyamatnak és a kampánynak a tanulságait, eredményeit, lehetőségeit és korlátait összegezzük. Nem célunk bővebben kifejteni a közösségszervezés módszertanát, azonban két fontos dilemmakörét érintjük: a probléma és az ügy viszonyát, illetve a lokális és az országos szinten zajló szerveződések összekapcsolódásának lehetőségeit.

Mi a közösségszervezés?
A közösségszervezés gyújtópontjában olyan közösségi szervezetek építése áll, amelyek demokratikus taktikákkal képesek erősíteni az elnyomott társadalmi osztályok és a jogfosztott csoportok hatalmi pozícióját. A fókusz túlmutat az általános liberális értékeken, úgymint a mindenkit egyaránt megillető emberi és állampolgári jogokon, mert az alapvető strukturális hatalmi egyenlőtlenségek elleni cselekvés van a középpontban. Tehát a közösségszervezés a különböző okokból a társadalom peremére szoruló csoportok igényeire igyekszik jogkiterjesztő, a döntéshozók felelősségét hangoztatva a jóléti államot megvalósító, baloldali programot kínálni. Mivel a jogkiterjesztés a szegénységben és kirekesztettségben élők esetében a szociális jogokat is célozza, ezért a közösségszervezés bizonyos szempontból szembe megy a piaci kapitalizmus logikájával.

A közösségszervezés alapelvei:
 kik szerveződnek? – társadalmilag kiszolgáltatott, elnyomott helyzetben lévő emberek;
 miért szerveződnek? – át akarják rendezni az igazságtalan hatalmi viszonyokat, újra akarják osztani az erőforrásokat, bele akarnak szólni a döntéshozatalba;
 hogyan szerveződnek? – szervezeteket, hálózatot alapítanak, koalíciót kötnek;
 milyen taktikákat használnak? – demokratikus taktikákat, a nyomásgyakorlás és nyilvánosság erejét, ha szükséges erőszakmenetes direkt akciókat is.

(A közösségszervezés módszertanának, gyökereinek és magyarországi relevanciájának elemzéséhez ld. Peták-Sebály-Varga-Vojtonovszki: Közösségszervezés hazai pályán – Közösségi munka kisebbségben, a társadalom perifériáján élőkkel. Civil Szemle, XI. évfolyam 2. szám.)

1. A problémát megnyerhető ügyekké alakítani – Energiaszegénység és kistelepülési érdekérvényesítés
Az elégtelenül fűtött otthonok kérdése egy nyilvánvalóan sokkal szélesebb körű probléma, mint amivel egy rövid távú kampány sikeresen megbirkózhat.
A KSH 2011-es adatai szerint „Az összes háztartás csaknem egyhatoda (598 ezer háztartás) nem tudta megfelelően fűteni lakását, ezekben a családokban 1422 ezer ember él. Általánosságban az elégtelenül fűtött otthon oka leginkább az alacsony jövedelem” (Jövedelmi helyzet, 2011 (2013). Statisztikai tükör. (VII./15, 2013. március 6.) p. 3.) A fentiek a válaszadók önbevallására építő adatok. Fülöp Orsolya és Lehoczki-Krsjak Adrienn javaslatot tettek az energiaszegénység magyar definíciójára. Számításuk szerint „a háztartások 21 százaléka, vagyis mintegy 800 ezer háztartás tekinthető energiaszegénynek, azaz ahol az éves energiaköltségek meghaladják a nemzeti mediánértéket, és e kiadás után a háztartás a hivatalos szegénységi küszöb alá kerül”. (Fülöp Orsolya-Lehoczki-Krsjak Adrienn (2014): Energiaszegénység Magyarországon. Statisztikai Szemle (92. évfolyam 8–9. szám)) A fűtés kapcsán tehát mindenképpen érdemes az energiaszegénység fogalmát alkalmaznunk, mivel nemcsak jövedelmi, hanem egyszerre a lakások és a tüzelőberendezések minőségét is érintő, a szociális mellett ezzel összefüggésben energetikai kérdésről is szó van. Az Energiaklub 2010-es vizsgálata szerint „energiaszegénységről akkor beszélhetünk, ha valaki képtelen a megfelelő (kényelmes és biztonságos) hőmérsékletre felfűteni otthonát alacsony jövedelmi, illetve energiahatékonysági okokból.” (Fellegi Dénes (szerk.) (2010): Vizsgálat és javaslatok az energiaszegénység és az energiaárak állami támogatásának kérdéskörében. Energia Klub. (jan.)
Okait három faktorban állapítják meg:
 alacsony jövedelem;
 magas energiaárak;
 a háztartások alacsony energiahatékonysága.
A KSH fent idézett anyagát folytatva az elégtelen fűtés problémájában „a település típusát tekintve főként a vidéki városok háztartásai érintettek (21,3%), és kevésbé vannak jelen a községek háztartásai (13,9%). Ez valószínűleg azért van így, mert a községben élőknek a családi házas környezetben sokkal nagyobb mozgásterük van a fűtési módok kiválasztásában (például a gázfűtésről könnyebb áttérniük az olcsóbb fafűtésre), mint a városlakóknak, így a még alacsonyabb jövedelem esetén is, olcsóbb fűtőanyag használatával meg tudják oldani a lakás fűtését. A gyermekes háztartások közül a három és annál több gyermeket nevelők között minden ötödik háztartásban gondot jelent a fűtési költségek előteremtése, ezekben a háztartásokban 208 ezren élnek. Kiemelten veszélyeztetettnek tekinthetjük az egyedül élőket is (mivel a lakás fenntartása relatíve náluk jelenti a legnagyobb megterhelést), közülük majd minden negyedik (213 ezer fő) nyilatkozott úgy, hogy nem tudja lakását megfelelően fűteni.” (Jövedelmi helyzet, 2011 (2013). Statisztikai tükör. (VII./15, 2013. március 6.) p. 3)
Magyarországon a korábbi lakossági energiaár-támogatások szociális hatékonysága megkérdőjelezhető. A korábbi gáz és távhő támogatások vagy a rezsicsökkentés nem éri el a legszegényebb, legjobban rászoruló réteget, mert ők nem vesznek igénybe olyan típusú energiaszolgáltatást, amelyekre ezek a programok kiterjedtek. Ahogy Fellegi Dénes írja, „Az energiaszegénység kezelése az Európai Unió országaiban mindenhol tartalmaz energiahatékonyságot növelő, valamint energiafogyasztást csökkentő intézkedéseket (felújítások, korszerűsítések támogatása, felvilágosítás, szemléletformálás), melyek az energiaszegénység kialakulását igyekeznek megelőzni. Magyarországon a veszélyeztetett rétegeket célzó támogatásokat és az energiahatékonysági beruházásokat külön kezelik.” (Fellegi Dénes (szerk.) (2010): Vizsgálat és javaslatok az energiaszegénység és az energiaárak állami támogatásának kérdéskörében. Energia Klub. (jan.), p. 3.)
Arra lenne szükség, hogy az állam hosszú távú, széles körű, érdemi programokkal segítse a háztartásokat abban, hogy a lakások fűtési költsége ne jelentsen aránytalanul nagy terhet a jövedelmekhez képest. Egy jól differenciált, integrált, normatív támogatási rendszer kialakítása és fenntartása lenne a megoldás, melynek célja a háztartások lakásfenntartás költségeinek csökkentése, de elsősorban a lakások állapotának javítása – hiszen ezzel automatikusan csökkennének a lakások üzemeltetési-fenntartási költségei.
A szociális tüzelőprogram esetében ezekről nincsen szó, a kis léptékű tüzelőanyag-juttatás, a fenti célokkal összevetésben inkább minősíthető tűzoltásnak, látszat-intézkedésnek, amely ráadásul sok esetben még növeli is a társadalom peremén élők kiszolgáltatottságát a hatalmat megjelenítő helyi önkormányzatoktól, és átlép azon a tényen is, hogy a legtöbb elégtelenül fűtött háztartás a vidéki városokban található.
A szociális tűzifa program (az utolsó télen a barnaszén-vásárlás lehetősége miatt szociális tüzelő program) az önkormányzatokat felügyelő Belügyminisztérium égisze alatt 2011-ben indult, 2012 óta lényegében a jelenlegi rendszerben zajlik. 5000 fő lakosságszám alatti települések nyújthatnak be támogatási igényt. Az önkormányzatok által igényelhető mennyiséget a lakásfenntartási támogatásban részesülő háztartások száma alapján határozzák meg, a miniszter a rendelkezésre álló előirányzat erejéig dönt, ezért értelemszerűen az igényeltnél kisebb támogatás megítélésére jogosult. A lakásfenntartási támogatásonként igényelhető 2 erdei m3 (bizonyos megyékben lágy lombos tűzifa esetén 3 erdei m3) beszerzése, szállítása és elosztása, valamint az önrész biztosítása az önkormányzat feladata. Az önkormányzat rendeletben dönt az elosztásról szociális rászorultság alapján.
Az elnyert tűzifát tehát a település vezetése kioszthatja több vagy kevesebb háztartásnak is, mint az igénylés alapját jelentő lakásfenntartói támogatások száma, és oszthatja egyenlő részre a háztartásonkénti mennyiséget, vagy differenciálhat a szükségletek szerint. Ezért maximálja a belügyminiszteri rendelet 5 m3-ben az egy háztartásnak adható szociális tűzifát. A mi, esetlegesen gyűjtött tapasztalataink szerint az jellemző, hogy 1 m3 alatti mennyiség jut a családoknak, mivel az igényeltnél kisebb mennyiségű elnyert tűzifát végül több rászoruló háztartásnak osztják ki egyenlő részekre osztva, mint ahányra az igénylést eredetileg benyújthatták (kevesebb háztartás kap lakásfenntartási támogatást, mint ahány szociális tűzifára szorul).
Nem azért kezdtünk a szociális tűzifa kérdésével foglalkozni, mert ez az 1 m3 fa megoldaná a nehéz helyzetű családok fűtési problémáját,
hanem azért, mert sok rászoruló és erre a támogatási formára jogosult háztartás azért nem jut hozzá a szociális tüzelőhöz, mert az önkormányzata nem nyújtja be igénylését az állam felé. Nézzük az adatelemzésünk során kapott számokat: 2012-ben a jogosult önkormányzatok 43,58%-a, 2013-ban 38,89%-a, 2014-ben pedig még mindig 28,19%-a (812 település) nem nyújtotta be igénylését. Egyik oldalról ez az adatsor értékelhető úgy, hogy dinamikusan növekszik a lehetőséggel élő önkormányzatok száma évről évre, másrészt viszont az látszik, hogy jelentős számú önkormányzat a saját passzivitásával rászoruló háztartások tömegét fosztja meg a természetbeni támogatás e formájától.
Természetesen a 2014-es tervezésünk során még nem voltak az utolsó télről eredményeink, adatgyűjtésünk kezdetén a sajtóban megjelent információkkal dolgoztunk, például, hogy a tűzifahiány ellenére 2013-ban a szociális tűzifa támogatás lehívására jogosult települések kb. 40%-a nem pályázott (Farkas Melinda (2013): Tűzifa: támogatás lenne, igénylés nincs. Magyar Nemzet Online (2013. december 13.)) A szakemberekkel és helyi közösségekkel folytatott előkészítő beszélgetéseken a következő magyarázatokat kaptuk erre:
1. a települések önkormányzatai nem értesülnek a pályázati lehetőségről;
2. a szétosztható fa elenyésző mennyiségű, a települési önkormányzatoknak nem éri meg felvállalni az elosztással járó feszültséget;
3. a jelenlegi közhangulatban a polgármester nem tud politikai tőkét kovácsolni a fa szétosztásából.
Emellett azonban hallottunk jó példákat is, ahol a kisebbségi önkormányzat, illetve a települési önkormányzat együttműködése eredményeképpen sikerült feszültségmentesen, a helyi közösség tagjainak bevonásával elosztani a fát.
Láttuk tehát, hogy a tűzifa támogatás lehívásában – akkor még becsléseink alapján – több mint ezer település érintett, az ezeken élő rászorulók csak hírből tudják, hogy szerencsésebb helyeken létezik ez a támogatás. Mobilizáló erején túl a szociális tüzelő ügy még azért is érdemel figyelmet, mert rajta keresztül legalább három országos szintű problémát lehet tematizálni: a magyar lakosság energiaszegénységét, a diszkriminatív jogalkalmazást és az elégtelen szociálpolitikai intézkedéseket. A problémák ilyen léptékű megfogalmazása azonban nem magától értetődő részei a települési közbeszédnek, ott a mindennapi túlélésért folyik a küzdelem. Ráadásul a közösségi érdekérvényesítés bármilyen formája a hatalmi viszonyok erős szorításában jöhet csak létre. Még közvetlenebb a hatalomtól való függés a segélyezési rendszeren és a közmunkán keresztül, hiszen legtöbb esetben a döntéshozó (a polgármester) egyben a munkaadó is, akivel a legtöbb embernek közös múltja van, aki rajta tartja a szemét a hangadókon, nem is beszélve magának a települési közösségnek a széttöredezettségéről. A nagyvárosi aktivisták számára elképzelhetetlen, hogy ebben a közegben egy közéleti témájú beszélgetés megszervezése a közösségi házban, egy találkozó a polgármesterrel vagy aláírásgyűjtés egy petícióhoz mennyire bátor és konfrontatív lépések. Különösen igaz ez ott, ahol etnikai és anyagi helyzetük okán marginalizált helyzetben lévő emberek igyekeznek felvállalni az érdekérvényesítő szerepet. Nem könnyű megtalálni, hogy 1. mi az az ügy, amiben az embereknek van személyes érintettsége, önérdeke, és 2. még pont akkora kockázattal bír, hogy érdemes legyen beleállni, 3. és lehet települési, megyei vagy országos szinten is tematizálni.
Mi a Civil Kollégium „Helyi Erő – Helyi Forrás” programjában velünk dolgozó helyi szerveződésekkel arra tettünk kísérletet, hogy a tűzifahiány három vetületét (energiaszegénység, diszkrimináló jogalkalmazás, elégtelen szociális támogatás) kistelepülési szinten is megragadható, megnyerhető ügyekké alakítsuk és országos viszonylatban is megfoghatóvá tegyük.
A tanulmány következő részében részletesebben vizsgáljuk a szociális tüzelő program adatait.

2. A lehetőséggel élők és a kimaradók. A jogosult önkormányzatok pályázási hajlandósága a szociális tüzelő programban
Ahogy fentebb már tárgyaltuk, saját adatelemzésünkből az derült ki, hogy 2012-ben a jogosult önkormányzatok 43,58%-a, 2013-ban 38,89%-a, 2014-ben pedig még mindig 28,19%-a (812 település) nem nyújtotta be igénylését. Látható, hogy 2014-re több mint 10%-kal nőtt a lehetőséggel élő önkormányzatok száma. Ebben az eredményben az őszi kampányunk – ismeretlen mértékű – hatása is megjelenik. Az alábbiakban a 2014-es adatok elemzésével próbálunk választ találni néhány alapvető kérdésre.
Mi állhat a pályázó települések számának dinamikus növekedése mögött és milyen okai lehetnek annak, hogy a támogatásra jogosult önkormányzatok nem élnek a lehetőséggel?
A pályázó települések számának növekedése három tényezőnek tudható be, amelyek közül a legfontosabb, hogy a rászorulók nagy száma miatt nyilvánvaló igény van az állami segítségnek bármilyen formájára, ezen belül a fűtési szükséglet és az elérhető munkalehetőségek beszűkülése miatt is kritikus téli időszakban maga a tüzelőanyag osztása adekvát segítségnek tűnik.
Nyilvánvaló hatással bír a települések pályázási aktivitására, hogy évről évre ismertebbé válik ez a Belügyminisztérium által kínált lehetőség, valamint az is, hogy a pályázható keretösszeget menet közben, évről évre jelentős arányban növelték. Az utóbbi tényező nemcsak azért fontos, mert például 2012-ben visszás helyzetet, elégedetlenségeket és kisebb botrányokat okozott az, hogy az 1625 pályázó önkormányzat között mindössze egymilliárd forint támogatást osztottak ki – ami sok esetben megkérdőjelezte az egész intézkedés értelmét, hibavalóvá tette a szociális tűzifa megszerzésébe fektetett munkát és az elaprózott támogatás miatt konfliktusokat okozott a településeken(Becker András (2013): Az igények töredékét fedezte csak a szociális tűzifatámogatás. Átlátszó. (2013. május 13.)) –, hanem azért is, mert minden évben jelentős hírértékkel bírt az a tény, hogy egy-egy milliárddal megtoldották a rendelkezésre álló belügyminisztériumi keretet.
Csak feltételezéseink vannak arról, hogy milyen okból maradnak távol nagy számban a támogatásra jogosult önkormányzatok a szociális tüzelő programtól. A lehetséges okok között szerepelhet érzéketlenség is a település nélkülöző lakói iránt, az elosztással járó konfliktusoktól való félelem, vagy épp visszatartó tényező lehet a tüzelő programmal járó munka (nemcsak a pályázattal, hanem a lebonyolítással járó is: a beszerzés, szállítás, aprítás, elosztás, szervezés), és költség is (a szegényebb önkormányzatoknak ugyan nem kell önrészt fizetnie, csak a lebonyolítás költségeit állják). Számolhatunk még a digitális írástudatlanság különböző formáival (Ahogy egy borsodi falu polgármestere fogalmazott: „A kollégák jó része hetekig ki se nyitja az emailjét.” In: Becker András (2013): Az igények töredékét fedezte csak a szociális tűzifatámogatás. Átlátszó. (2013. május 13.)) és ezzel összefüggésben érdemel említést a Belügyminisztérium által szabott mindössze tíznapos benyújtási határidő rövidsége is. Lehetnek olyan települések is a nem pályázók között, ahol más helyi forrásokból lehetőség van kedvezményesen tűzifa beszerzésére.
A szegényebb vagy a tehetősebbnek minősülő települések pályáznak inkább?
A 2014-ben, tehát már negyedik alkalommal meghirdetett tűzifa-igénylési lehetőség adatait vizsgáltuk. Az adatelemzés során azt láttuk, hogy 2068 település nyújtotta be igénylését, közöttük osztotta szét a Belügyminisztérium a hárommilliárd forintos keretét. 812 jogosult település nem pályázott. Az ötezer fő lakosságszám alatti települések (összes jogosult település: 2880) 71,81%-a nyújtott be igénylést és kapott támogatást, 28,19%-uk nem élt a lehetőséggel.
Hogy melyik település minősül szegényebbnek vagy tehetősebbnek, azt a Belügyminisztérium felhívásában hivatkozott 2006-os kormányrendelet240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről. alapján határoltuk el. Amelyik település szerepel a rendeletben szereplő listán, azt vettük a szegényebbek közé, a többi, a rendeletben fel nem sorolt települést számoltuk tehetősebbnek.
A 2014-es adatok szerint a pályázati lehetőséggel nem élő, 812 jogosult település közül 556 minősül tehetősebb önkormányzatnak (68,47%), 256 pedig szegényebbnek.
A pályázók között jóval kisebb arányban találhatóak a tehetősebbnek minősülő települések, mint a nem-pályázók között. A 2068 pályázó település közül 914 minősül tehetősebbnek (44,2%), míg 1154 pályázó település tartozik a szegényebbek közé.
A szegényebb települések pályázási hajlandósága tehát nagyobb volt 2014-ben, mint a tehetősebb településeké. A szegényebb települések önkormányzatai közül 18,16% maradt ki a szociális tűzifa programból azért, mert nem nyújtotta be igénylését a Belügyminisztériumnak, a tehetősebb települések közül pedig 37,82% azon önkormányzatok aránya, amelyek nem pályáztak tüzelőtámogatásra.
Mekkora szerepe van a pályázási aktivitás szempontjából az önkormányzatoktól elvárt önrésznek?
Megnéztük azt is, hogy volt-e hatása a pályázási hajlandóságban annak, hogy a szegényebbnek minősülő települések esetében 2014-ben már teljesen eltörölték az önrész-kötelezettséget. Az adatok szerint ennek az intézkedésnek nem volt különösebb hatása a pályázási hajlandóságra. 2013-ban az igénylésüket benyújtó önkormányzatok közül 55,5% a szegényebb települések aránya (ekkor még volt önrész, de számukra kedvezményesen), 2014-ben mindössze 55,8%-ra nőtt ez az arány.

3. A tűzifakampány települési szintjei
3.1 Borsodbóta
A Civil Összefogás Együtt Egymásért Egyesület egy új kezdeményezés Borsodbótán. 2010-2013 között a szervezet egyik tagja vezette a borsodbótai TASZ-pontot. 2013 elején a szerveződés petíciót nyújtott be a helyi polgármesternek a közmunka-lehetőségek igazságosabb elosztása céljából, melyet több csoporttalálkozó előzött meg a település közösségi házában. A szervezet ezután öt hónapon keresztül rendszeres csoporttalálkozókat tartott azért, hogy szélesítse bázisát és minél több ember bevonásával, közösségi alapon értelmezze újra munkáját, hol kisebb, hol nagyobb sikerrel. A tűzifa ügy is ekkor került fel a szervezet napirendjére, akkor az erdészettel való egyezkedés és a biobrikett-gyártás volt célul kitűzve. A szervezet 2013 őszén csatlakozott a Civil Kollégium „Helyi Erő – Helyi Forrás” közösségszervező programjához. 2014 májusában merült fel, hogy a szociális tüzelő ügy válhatna a szerveződés motorjává. 2014 júniusában a csoport fórumot tartott a borsodbótai közösségi házban, ahova meghívta a helyi aktív civilek mellett többek között a polgármestert és két amerikai közösségszervezőt, akik a Civil Kollégium amerikai közösségszervező csereprogramjának keretében jártak Magyarországon. A külföldi vendégek jelenléte megváltoztatta az ilyen típusú találkozók szokásos menetét, és a polgármester ígéretet tett arra, hogy folytatja a tárgyalást a csoporttal a szociális tűzifa megpályázásáról. Ezt követően 2014. augusztus 23-24-én Miskolcon kampánytervező műhelyt tartottunk egy olaszliszkai és egy hajdúhadházi csoporttal közösen a szociális tűzifakampány lehetőségeiről és veszélyeiről, helyi és országos vetületéről, és a kampány ezután elindult Borsodbótán. A Civil Összefogás Együtt Egymásért Egyesület kezdeményezése ellenére a polgármester eleinte kihátrált a találkozókból, de végül a Civil Kollégiummal közösen tárgyalásokba kezdett a szociális tüzelő megpályázásáról. A csoport ezen felül aláírásgyűjtést folytatott a településen a szociális tüzelő támogatottságának igazolásául. A pályázatot végül egy gyorsított ülés összehívása után az önkormányzat beadta és 2 057 400 Ft támogatást kapott. Az önkormányzat azokat tette rá a jogosultak listájára, akik lakásfenntartási támogatást kapnak, és a Civil Összefogás Együtt Egymásért Egyesületre bízta a fa elosztásának a lebonyolítását. A csoport szerint a jogosultak listája nem teljes mértékben fedte a rászorulókat, ezért közösségi fórumot hívott össze a közösségi házban. A közösségi fórumon végül abban állapodtak meg a jelenlévők, hogy nem bolygatják meg az önkormányzat által összeállított listát, viszont megpróbálnak még belobbizni négy családot, akik anyagi helyzetük alapján jogosultak lennének az ingyen fára. A végső listát végül két családdal sikerült bővíteni, a háztartások fejenként egy 1 m3, 1-2 hétre elegendő ingyen fát kaptak.

A helyi szervező beszámolója a borsodbótai tűzifakampányról

„Borsodbótán nagyon sok embernek problémát jelent a téli időszakban a fűtés. Ezért sokan lopják a környező erdőkből a fát, kisebb nagyobb sikerrel. Többüket pénzbüntetésben vagy szabadság vesztéssel bünteti a törvény. Ezért mi megpróbáltuk felmérni a szükségletüket. Próbáltuk megkeresni a környező erdészeteket és magán erdő tulajdonosokat, hogy segítsenek tűzifát biztosítani a lakosság részére. Sajnos ez nem sikerült. Aztán hallottuk, hogy a tőlünk nem mesze lévő településen előző évben szociális tűzifa kiosztásra került sor. Erre felkaptuk a fejünket és felvettük a kapcsolatot a farkaslyuki kisebbségi elnökkel. Elkezdtük tervezni, hogy nálunk hogyan lehetne megvalósítani. És jött a nagy lehetőség: amerikai közösségszervező trénerek érkeztek Borsodbótára. Próbáltunk minél több helyi szervezetet meghívni a találkozóra és a helyi polgármestert, akivel soha nem tudtunk időpontot egyeztetni, egyéb feladataira hivatkozva. Így meghívtuk mint a hely Tűzoltó Egyesület elnökét és nem mint polgármestert. Elfogadta a meghívást, elkezdtünk tovább tervezni. Felvettem a kapcsolatot Sebály Bernadettel, aki az amerikai trénerek tolmácsaként volt jelen. Mi régebbről ismertük egymást, dolgozott már Borsodbótán és nagyon sok hasznos dolgot tanított nekünk. Ezért elmondtam, hogy mi a tervünk és jó lenne, ha beszélne a trénerekkel, hogy mire készülünk és próbáljanak a kapni a polgármesterünktől egy szóbeli ígéretet arra, hogy nálunk is lesz az idén szociális tűzifa. Eljött a nagy nap és minden úgy sikerült, ahogy elterveztük, megrendeztük. A polgármester ígéretet tett, hogy két héten belül felveszi olyan településekkel a kapcsolatot, ahol már adtak be szociális tűzifára igényt, utána minket értesít és leülünk egy újabb tárgyalásra. A találkozó után leültünk egy páran és megirtunk egy emlékeztetőt a polgármesternek és terveztük a további lépéseket. Sajnos nem jött a válasz és személyesen adtuk át az előre megírt emlékeztetőt. Erre sem jött válasz a polgármestertől. Próbáltunk újabb ismerősöket megkérni, hogy segítsenek a további tervezésben. A Civil Kollégium részéről Peták Péter jött a segítségünkre és kért időpontot a polgármesterünktől, akii többszöri meg keresésre, kb. 2 hónap múlva adott időpontot a további tárgyalásra, de még mindig nem voltunk elkésve, mert még volt időnk a pályázat megjelenéséig. Közben mi elkezdtünk aláírást gyűjteni és elmondani az embereknek, mit is szeretnénk. Nagyon sokan támogattak minket az aláírásukkal. Eljött a tárgyalás napja. Péter korábban érkezett és tudtunk egy kicsit beszélgetni és megtervezni a találkozót a polgármesterrel. Amikor bementünk a találkozóra, egy teljesen más polgármesterrel találkoztunk, jegyzetelt és látszott, hogy komolyan gondolja a segítséget. Sikeresnek könyveltük el a találkozót. Október elején kijött a pályázat és sajnos nem volt sok időnk, de újra felvettük a kapcsolatot a polgármesterrel és a segítőinkkel. Közösen sikerült elérni, hogy a településünkön 108 család kapjon 1m3 fát, amiért nekik nem kellett fizetni. Mi vállaltuk, hogy segítünk a fa szétosztásában, hogy mindenki egyformán kapjon. A helyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat pedig vállalta az üzemanyag egy részének kifizetését és segített a kiszállitásban.”
Csóka Sándor, Borsodbóta

3.2 Olaszliszka
Olaszliszkán a „Helyi Erő – Helyi Forrás” program keretében 2013 márciusában kezdett el dolgozni egy közösségszervező az Életfa Segítő Szolgálat Egyesület támogatásával. A településen több éves tereptapasztalattal bíró Életfa eddig közösségfejlesztőkkel működött együtt Olaszliszkán. Ehhez képest a közösségszervező irány abban volt jelentősen új, hogy a szervezet most 1. a településen a romák között is a leghátrányosabb helyzetű, a Dankó Pista utcai szegregátumban élő romákkal kezdett el dolgozni, és 2. a településen uralkodó hatalmi viszonyokra azon keresztül próbál hatással lenni, hogy a legszegényebbek részvételével épít szervezetet és az
érdekérvényesítést közösségi alapokra helyezi. A jelenleg informális keretek között működő csoporttal 2013-ban két ügyet vittünk sikerre: kiharcoltuk a szemét elszállítását a szegregátumból és elértük, hogy az utca le legyen aszfaltozva. A tűzifa ügy ezután került terítékre, mikor is 2013 decembere közepén az olaszliszkai Dankó Pista utcán megtartott közösségi beszélgetésen összegyűlt 9 szegénységben érintett roma ember elhatározta, hogy a következő ügy, amelyre megoldást keresünk, a tűzifa hiánya. Gyorsan kiderült azonban, hogy ebben az ügyben lehetőség lesz a település más részein élőkkel is az együttműködésre. Következő megbeszélésünkön ugyanis már 16, a település több pontjáról érkező roma és nem roma vett részt, megerősítve, hogy a meghatározott ügy sokakat érint a település szegényebb részein és nem csak romákat. Ennek köszönhetően új roma közösségi vezetőkkel és potenciális tagokkal kerültünk kapcsolatba, és nyár közepén az újonnan elért közösségi vezetőkkel és az általuk ajánlott helyi erdészeti szakmunkásokkal kiegészülve (16 roma érintett) tartottuk megbeszélésünket. A találkozón mérlegeltük az ügy nagyságát, beazonosítottuk a döntéshozókat és helyi erőforrásokat és stratégiákat, lehetséges szövetségesek körét, akiket el is kezdtünk felkeresni. A tűzifahiány megoldása két szálon indult el: a helyi erdésszel való egyezkedést, illetve az önkormányzatnál a szociális tüzelő támogatás lehívását célzó érdekérvényesítést. Az erdészetnél szeptemberre sikerült elérni, hogy a Bodrog mentén az irtásra szánt növendékfákat és tuskókat az érintettek ingyen az erdős-gazda beleegyezésével, szállítólevéllel elvihessék, az érintetteknek mindössze a szükséges eszközök beszerzését és a kitermelést kellett megoldaniuk. Így vált lehetségessé, hogy a tűzifahiányban érintett és a termelésre jelentkező 15 roma család, akiknek a háztartásában összesen 83 fő él, 80 m3 fát termeltek ki és vittek haza ingyen, 467.000 Ft becsült értékben, ügyüket önsegítő módon, helyi erőforrásokból megoldva. Ezzel párhuzamosan 2014. augusztus 23-24.-én Miskolcon kampánytervező műhelyt tartottunk egy borsodbótai és egy hajdúhadházi csoporttal közösen a szociális tűzifakampány lehetőségeiről és veszélyeiről, helyi és országos
vetületéről, melyen a szociális tűzifa volt a fő téma, és azok a közösségszervezési módszerek, amelyek révén elérhető, hogy az önkormányzat idén először beadja pályázatát. A kampány elindult Olaszliszkán is, ahol a helyi közösségi vezetők a közbeszéd tárgyává tették a szociális tüzelő pályázatot, és újra és újra személyesen kérték a polgármestertől, hogy pályázzon. Noha a kezdeti válaszok nemlegesek voltak, fordulópontot jelentett, amikor a helyi önkormányzati választások közeledtével sikerült elérni, hogy az ellenjelölt a választási kampányába emelje a szociális tűzifa kérdését. Az önkormányzat ezt követően adta le a pályázatát a Belügyminisztériumnak, a megítélt támogatás mértéke 3 733 800 Ft.

Tüzelő-ügy helyi erőforrásból tevékenységnapló
· 2013. 12. 14 Közösségi beszélgetés a Dankó utcán helyi roma emberek, a Civil Kollégium és az Életfa részvételével. Egy helyi roma lakos javasolja, hogy a következő ügy, amivel foglalkozzunk, a tűzifa legyen.
· 2104. 02. 08 Közösségi beszélgetés az olaszliszkai művelődési házban, már nem csak Dankó utcai érintett lakosok részvételével. Felmérjük a tűzifa-hiányban érintettek számát, a lehetséges megoldási lehetőségeket, megegyezünk abban, hogy el kell érnünk több érintettet az ügy folytatásához.
· Helyi terepmunka az érintettek elérésére, a Dankó utcán kívüli érintettek megismerése, bizalom-építés, helyi vezetők felkutatása, ezeken az addig ismeretlen területeken, bevonásuk a szervezésbe.
· 2014. 07. 28 Stratégiatervezés újonnan elért közösségi vezetőkkel és helyi erdészeti szakmunkásokkal.
· 2014. 08. 02 Közösségi beszélgetés tüzelő-ügyben erdészeti szakmunkások részvételével. Szakértelmük, ismeretségük és az érintettek igényei alapján lehetséges szövetségesek és döntéshozók beazonosítása, cselekvési terv kidolgozása az elérésükre.
· 2014. 08. 06 Három helyi erdős-gazda felkeresése az érintettek képviselőivel saját kapcsolati hálójuk mentén. Információszerzés, erőforrások felmérése.
· 2014. 08. 09 Közösségi beszélgetés. Az erdős-gazdáktól szerzett információ közös feldolgozása, döntés arról, hogy mely elért lehetőséggel foglalkozunk. Cselekvési terv kidolgozása, határidők meghatározása, szükséges eszközök beazonosítása (fűrész, gázolaj, zetor, komp) feladatok felosztása az érintettek között.
· 2014. 08. 26 Érintettek informálása, területek felosztása, termelés megindulása a közösségi vezetők szervezésében.
· 2014. 09. 03 Az első család hazaszállítja a kitermelt fát.
· 2014. 09. 18 Az utolsó család is hazaszállítja a kitermelt fát.

Elért eredmények: 15 olaszliszkai roma család összesen 80 m3 fát termelt ki és szállított haza ingyen,
összesen 467 000 Ft becsült értékben. A 15 család háztartásában 83 ember él, ezek közül 51 kiskorú
gyermek.
Szociális tüzelő-ügy tevékenységnapló
· 2014. szeptember-október: Helyi roma aktivistáink nyomás alatt tartják Olaszliszka polgármesterét, aki az elmúlt 3 évben nem pályázott szociális tűzifára.
· 2014. október: Személyes meghallgatásra időpontot kérnek a polgármestertől, újra és újra jelezve kérésüket, hogy idén adjon le pályázatot.
· A polgármester eleinte elutasító, a többszöri megkeresés ellenére is.
· Aktivistáink a helyi közbeszéd tárgyává emelték a szociális tűzifa kérdését, agitáltak az érintett lakosság körében. Szeptember végén a regnáló polgármester ellenjelöltje választási kampányába emelte a szociális tűzifa kérdését:

„Örömmel nyugtáztam, hogy a község jelenlegi vezetése sikeresen pályázott – többek között – 2014 évben három kulturális rendezvényre is. Azt hiszem, a község lakossága jobban örült volna, ha a környező községekhez hasonlóan, szociális problémák megoldására is pályáztak volna, pl.: tüzelőtámogatás, gépjárművásárlás, stb.”

Részlet Fekete Gyula polgármesterjelölt „Tisztelt Választópolgárok” című kampány-szórólapjából (Olaszliszka, 2014. október)
· 2014. október elején, a szociális tűzifa pályázati periódusának hetében, a polgármester már ígéretet tesz arra, hogy a település beadja a pályázatot.
· 2014.10.05: Aktivistáink “Lakossági Kezdeményezést” indítanak, amin 46 helyi lakos (érintettek és nem érintettek) kéri a képviselő testületet a pályázat benyújtására. Mire leadnák, kiderül, hogy a pályázatot beadta az önkormányzat.
· Helyi közösségi vezető kérdést intéz a polgármesterhez kampányzáró eseményén, hogy miért nem élt az önkormányzat a szociális tűzifaigénylés lehetőségével az elmúlt 3 évben.
· 2014.10.13. Az ellenjelölt megnyeri a polgármester választást. Közösségi vezetőnk a kisebbségi önkormányzat új elnöke.
„Nekem azért volt jó az ingyen-fa, mert nagyjából rá lehetett készülnöm a télre és ami pénzt elszántam a fáért, azt más fontos dologra is rá tudtam fordítani.”
ifj. Balogh László, Olaszliszka
„Megkönnyítettem több család helyzetét, ami sikerült is.
Nem került munkámba, sem pénzembe, csak egy kis időmbe, míg utána jártam.
Jó volt látnom azt, hogy több család élt az adott helyzettel és átlátták azt, hogy mennyivel könnyebb így indulni a télnek!”
Balogh Attila, Olaszliszka

4. A tűzifakampány országos szintje: Információkampány
A tűzifa ügy fogadókészségének felmérése céljából igyekeztünk a kampánynak országos vetületet adni. 2014. október 1-6. között, a pályázat 2014. október 6-i beadási határideje előtt lezajlott információkampányunk fő célja az volt, hogy a szociális tüzelőt érintő információkat összegezzük, és azt az érintettekhez eljuttassuk. Ezzel a helyi akciókhoz szerettünk volna segítséget nyújtani, a települési szinteken szervezkedők számára muníciót adni, cselekvési lehetőségeket vázolni. Célunk tehát nem az volt, hogy az önkormány-zatok figyelmét hívjuk fel a programra, akiket a Belügyminisztérium egyébként is értesített. A tűzifahiány ellenére előzetes tájékozódásunk alapján azt láttuk, hogy 2013-ban a szociális tűzifa támogatás lehívására jogosult települések kb. 40%-a, több mint ezer település nem pályázott. A terjesztés változatos és szerteágazó csatornákon zajlott, hogy elérjük ezt a nagy célcsoportot. A kampánynak blogoldalt (Szervezkedjünk tüzelőért! Kezdeményezés a téli tüzelőhiány mérséklésére.) készítettünk, ahol letölthető segédanyagokat (lakossági kezdeményezés, információs anyag, elérhetőségeink) is biztosítottunk. Igénybe vettük szervezeteink és szövetségeseink szakmai levelező listáját, különös tekintettel a helyi szintű kapcsolatokkal rendelkező szervezetekre. Közel negyven levelezőlistán terjesztettük felhívásainkat és kollégákat kértünk fel a személyes terjesztésre. Az információ-kampányban többek között az Autonómia Alapítvánnyal, az Életfa Segítő Szolgálat Egyesülettel, az Ide Tartozunk Hálózattal, a Közösségfejlesztők Egyesületével, a Magyar Szegénységellenes Hálózattal, a Református Cigánymisszióval, a Roma Sajtóközponttal, a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezettel és a Trialóggal működtünk együtt. Törekedtünk arra, hogy elérjük a hátrányos helyzetű térségek településeit, főként Baranyát, Borsodot, Tolnát és Hajdú-Bihart. Közösségi oldalakon nagyszámú megosztást ért el kampányunk, a felhívást az MTI is kiadta és néhány online hírportál is felkapta. Blogoldalunk két nap alatt több ezres látogatottságot ért el. A 6 nap alatt kaptunk néhány telefonos és e-mailes megkeresést az ország különböző részeiről. Az egyik telefonáló elmondta, hogy „Lakossági kezdeményezés” segédanyagunkat használja az aláírásgyűjtéshez, és többször telefonon is kért tanácsot a kezdeményezés elindításához, benyújtásához.
Noha a visszajelzések biztatóak voltak, ezzel együtt nem tudjuk igazolni az információkampány hatékonyságát, valódi eredményét, illetve azt, hogy mennyiben járult hozzá a beadott pályázatok számának növekedéséhez. Az információkampány megszervezését és a mobilizálást nagyban nehezítette, hogy még a pályázat kiírása előtt egy héttel sem lehettünk biztosak abban, hogy elindul a szociális tüzelő program, illetve pontosan mikor és milyen feltételekkel. Kifejezetten megnehezítette a felkészülésünket, hogy arról sem tudtunk előzetesen információt szerezni, hogy az önkormányzati választások előtt, vagy azt követően indítja el programját a Belügyminisztérium.
Ezen túl a szakmai párbeszéd elindítása érdekében 2014. október 17-én, a Szegénység Elleni Küzdelem Világnapján a Magyar Szegénységellenes Hálózattal (MSZEH) közösen kerekasztal-beszélgetést szerveztük Budapesten. A programmal az volt a célunk, hogy a tűzifahiány három vetületét, az energiaszegénységet, a diszkriminatív jogalkalmazást és az elégtelen szociális támogatást tematizáljuk. A beszélgetést Jász Krisztina, az MSZEH vezetőségi koordinátora moderálta, és a beszélgetésen részt vett Bajomi Anna (szociálpolitikus), Csóka Sándor (Civil Összefogás Együtt Egymásért Egyesület, Borsodbóta), Feldmár Nóra (Profilantrop Egyesület) és Peták Péter (Civil Kollégium Alapítvány).

5. Összegzés – Tervek, lehetséges kimenetek
Márciustól önkormányzati hatáskörbe került a lakásfenntartási támogatás, az adósságkezelési szolgáltatás, a méltányossági közgyógyellátás és a méltányossági ápolási díj. Ehhez képest a kormányzati kommunikáció szerint nem lesz olyan település, ahol azért nem adnak segélyt, mert a településnek nincs rá pénze. Ilyen esetekben a központi költségvetésből segítik majd ki az önkormányzatot. Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének egyik munkatársa szerint könnyen előfordulhat, hogy ebben az esetben a szociális tüzelő program lesz a modell (Janecskó Kata (2015): Szegény és pont itt lakik? Pech. Index.hu. (2015. 02. 09.)), azaz a településeknek pályázni kell a kiegészítésre. Amennyiben az önkormányzatok új segélyezési rendszere valóban hasonlóságot mutat majd a szociális tüzelő támogatás igénybevételével, úgy nagy valószínűség szerint a segélyekhez való hozzáférés továbbra is erősen sérül majd, és a rászorulók számára kiszámíthatatlanná válik. A szociális célú tüzelő támogatás jelenlegi kormányzati szabályozása biztos képet fest arról, hogy a támogatás léte vagy nem léte a csekély érdekérvényesítési gyakorlattal bíró, szervezetlen érintettek szempontjából esetleges, és településről településre változik. Mértéke elégtelen a szükségletekhez viszonyítva. A közpolitikai aréna pedig, amelyben az érintettek küzdhetnek szociális jogaik érvényesüléséért, erősen korlátozott, gyakran ellenérdekelt szereplőkkel telt.
A pilótajelleggel elindított tűzifakampány tapasztalatai alapján elmondhatjuk, hogy azok a hatalmi viszonyok, amelyeket egy ilyen pályázási modell teremt, kistelepülési szinten is alkalmat adhatnak a leghátrányosabb helyzetű lakosság bevonására építő szerveződési folyamatok aktiválására. 2015-ben szociális tűzifakampányunkat több szereplővel és nagyobb erőforrásbevonással érdemes lehet a 2014-es programból kimaradtak közül a 256 szegényebbnek minősülő településre fókuszálni. Ezzel, mint cseppben a tengert, képesek lehetünk megjeleníteni a kapcsolódó szélesebb körű problémahalmazt, úgy, hogy az egyes településeken a tüzelő olyan helyi ügyet jelent az aktív állampolgári részvételre és szerveződésre, amely azonnali konkrét javulást hozhat az emberek életében. Olyan ügyet, amelyen keresztül megérezhetik saját hatalmukat, és amellyel egyúttal változást idézhetnek elő a helyi hatalmi viszonyokban. A borsodbótai és olaszliszkai közösségszervező folyamat azt igazolta számunkra, hogy egy ilyen kampányba még kistelepülési szinten sem túl kockázatos beleállni a helyieknek, célja helyi szinten is jól megragadható. A szociális tüzelő ügy továbbá lehetővé teszi, hogy a tűzifahiányt egy kezelhetetlen méreteket öltő problémahalmazból megnyerhető üggyé alakítsuk, miközben országos viszonylatban is beszélhessünk a helyzetről tágabb összefüggésekben is (energiaszegénység, diszkrimináló jogalkalmazás, elégtelen szociális támogatási forma). Ezt a lehetőséget ugyanakkor nehezíti, hogy a lakásfenntartási támogatás eltörlésével egészen biztosan változtatni fognak a szociális tüzelő program rendszerén is (mivel a településenként igényelhető mennyiséget a lakásfenntartási támogatások számához kötötték a korábbiakban). Így idén is nehéz felkészülni, mert nem ismerjük előre a várható program paramétereit. A részleges eredményeken viszont az is látszik, hogy a kampányt hathatósan csak koalícióban, sok olyan szervezet összefogásával lehet megvalósítani, akiknek vannak kapcsolataik alulról jövő (grassroots) szerveződésekkel.
A hatásmérés nehézségei ellenére is az előkészítő tevékenységek nyomán elindult helyi érdeklődés, a kampányhajrában rövid idő alatt elért több száz Facebook megosztás, a blogunk több ezres látogatottsága és az információs és igénylő-anyagok nagyszámú letöltése, az online és telefonos érdeklődések, segítségkérések, és legfőképpen a két településen eredményesen megvalósult helyi kampány nyomán biztosan állíthatjuk, hogy érdemes volt kezdeményeznünk ezt a kampányt. Természetesen bízunk benne, hogy a széleskörű elérés nyomán számos más közösség és önkormányzat tudott időben cselekedni és a tüzelő-igénylés lehetősége nagyobb ismertségre talált országszerte.
Szervezői szempontból fontos megerősítés volt, hogy egy jól megfogható és körülhatárolható ügyben, a megfelelő kutató és előkészítő munka után, rövid idő alatt és viszonylag kevés, de koncentrált erőforrásokkal is lehet számottevő lépéseket tenni. Az ügyet körülölelő problémahalmazt itt is és a kampányban is igyekeztünk elvárható mértékben elemezni, továbbá amennyire lehet, újrakeretezni a
szegénység stigmatizálására vonatkozó narratívákat, miközben a cél mégis a tüzelőhiány, vagyis a nélkülözés azonnali enyhítése volt. Éppen ez lehetett, ami „megemelte”, ugyanakkor a legtöbbek számára „lehozta a földre” kezdeményezésünk szándékát, egyszerű, érthető, elérhető és konkrét lehetőséget kínálva egy probléma megközelítésére. Jó ügynek bizonyult azért is, mert a szociális tüzelő lehetőség a helyi szervezkedéshez nagyon egyértelmű kimeneti pontot adott, és az ehhez vezető – elsősorban szervező jellegű – stratégiák ráadásul könnyen kiegészülhettek a közösség mobilizációjának önsegítésre vonatkozó elemeivel (az elosztás közösségi megtervezése, illetve az ehhez kapcsolódó fizikai feladatok közös felvállalása; a helyi szolidaritás erősödése, saját erőforrások felajánlása a közösségnek; a további beszerzési lehetőségek átgondolása stb.).
Mindezek a hozzáadott elemek számunkra is utat mutathatnak a téli tüzelőhiány enyhítésére vonatkozó kezdeményezésünk következő lépéseihez. A keretek feszítése és a helytelen narratívák további kikezdése mellett nagyon fontos lenne a tüzelő ügyhöz kapcsolódó hivatalos és közösségi lehetőségeket gyűjteni, terjeszteni, tanítani közösségszervező oldalról is. Segíteni a helyi – és országos – lehetőségek, potenciális aktorok és erőforrások feltérképezésében, a tüzelőhiány enyhítésére vonatkozó stratégiák tervezésében, a szélesebb körben is alkalmazható, egyszerű alternatív közösségi megoldások terjesztésében, a helyi és országos szolidaritás megszervezésében. Van tehát mit tenni!
(A tanulmány elkészítésében közreműködött
Csóka Sándor, Kovács Annamária és Vojtonovszki Bálint)
Parola archívum