Cím: | Kedves Barátaim és Felebarátaim! |
Szerző: | Balázsi Károly |
Sorozatcím: | Parola |
Rovat: | |
Folyóirat: | Parola |
Állomány: | |
Év: | 2009 |
Szám: | 4 |
Oldalszám: | 19 |
A cikkben lévő |  |
Nevek: | Balázsi Károly |
Intézmények: | |
Települések: | |
Tárgyszavak: | köszöntő |
Megjegyzés: | |
Annotáció: | |
Elöljáróban azzal indítok, hogy nagy gyarapodás és differenciált élményforrás volt számomra, midőn egy csapatban fociztam a Beke–Varga–Vercseg–Péterfi (s az itt fel nem sorolt további harcostársak) neve által fémjelzett klasszikus csapatösszeállításban. Csak köszönettel tartozom nekik, nektek, s a fiatalok figyelmébe ajánlom életművüket. Hogy mégiscsak iskola született, azt mi sem bizonyítja jobban, mint ez a nagy sereg fiatal (mert persze ellátok Kunbábonyig, miként a liszkai csodarabbi, annak idején, Ungvárig).
Eredetileg én egyébként fűtő vagy harangozó szerettem volna lenni. Talán, mert lényegében introvertált alkat vagyok (fűtőként végigolvashattam volna a teljes Tacitust meg az Arvisurát), mégis késztetést érzek olykor arra, hogy hallassam hangomat (már gyerekkoromban a harangozó-kántor kedvence lettem). Mivel – fájdalmamra – fűtő-harangozó fakultás akkoriban sehol sem indult, a magyar-népművelés szakpárt választottam, majd művelődésszociológiából doktoráltam – tehát közösségfejlesztő lett belőlem. Akkor ugyan még nem volt feltalálva e foglalkozás, de lényegében erről volt szó az iskolai és iskolán kívüli művelődés minden zegzugában. Így az én esetemben is, aki tanítottam alap-, közép-, felső- és túlzófokú iskolákban (vagy 30 évet), meg voltam könyvtáros, népművelő, kultúrigazgató, népművelési felügyelő, település- és közösségfejlesztő (ez utóbbiról tankönyvet is írtam, ami Nyíregyházán tananyag), egyszóval léggömbhámozó kisiparos (vagy 25 évet.) A két időmennyiség ugyan több mint 40 év, de átfedések súlyosbították közszolgálati működésemet.
Mindezeket a tényadatokat – bár a látszat ellenem szól – nem az önfényezés szándéka mondatja velem, hanem csak az, hogy megalapozzam a következő bekezdés üzenetét, ami mondanivalóm lényegét rejti, azaz:
E látszólag egymástól jól elhatárolható mesterségek egyaránt a közösségek kulturális, szociális, mentális és spirituális fejlődését szolgálják, különösen, ha azok eredményessége fordított arányban áll szolgálat-tevésünk vállalt alázatával.
E meggyőződésem birtokában viseltem nehezen azt a – hogyan is fogalmazzak? – exkluzív kasztszellemet, amely időnként beárnyékolta a párhuzamos pályákon futó szabadcsapatok fegyverbarátságát. Pedig olyan kevesen voltunk és vagyunk még ma is a feladatokhoz, hogy ezt a luxust nem kellene megengednünk magunknak.
Persze, nem a mi dolgunk megítélni az eredményt. Olivér unokám pl. így szólított meg a minap: „Papa, olyan tökmag színed van. Nem húzod te már sokáig?” Mi tagadás – mondtam –, de azért még húznám egy darabig. „Mi volt a te foglalkozásod, mikor nagy voltál?” Közösségfejlesztő, válaszoltam. Majd kis csend után: „Aztán mentek előre a közösségek?” Nem. Inkább süllyedtek, lassan, de folyamatosan. „Akkor mi végre vergődtél?” Ez után én tartottam kis szünetet, majd imígyen vigasztaltam magam: Nélkülem talán meredekebben zuhantak volna. Kissé talán mérsékeltem a szabadesést.
Nos, ennyit tudok mondani mentségemre. Remélem, Ti sikeresebbek voltatok! Eredményes konferenciát kívánok! Hajrá, diveloperek!
Szeretettel-barátsággal: Balázsi Károly
Parola archívum |
 |