Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Összefoglaló gondolatok
Szerző:	Vercseg Ilona
Sorozatcím:	Parola
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	2009
Szám:	1
Oldalszám:	9
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:	közösségfejlesztés, gazdaságfejlesztés, munka, közösség, részvétel
Megjegyzés:
Annotáció:

Vercseg Ilona

Összefoglaló gondolatok

A kérdés, amit a téma, az előadások és példák felvetettek, számomra az, hogy mi köze a közösségfejlesztésnek a gazdaságfejlesztéshez? Előfordul, hogy kitűnő közösségfejlesztők utasítják el a gazdaságfejlesztési területet, mondván, hogy az egy, az üzlet logikájához igazodó, a versennyel és a haszon maximalizálásával foglalkozó terület. Van egy ilyen irányzat, főként külföldön, de ugyanakkor az is látható, hogy a közösségi gazdaságfejlesztésnek minimum 50 éves története van már. Fokozatosan kitalálódott a szegényekkel, hátrányos helyzetűekkel való foglalkozásnak a gyakorlata gazdaságfejlesztési téren is. Akár fanyalgunk, akár nem, akár „magasabb” értékek felé törünk, költőibb és testetlenebb, nem financiális értékek felé is vetjük a szemünket, tudomásul kell vennünk, hogy az élet igényli, akarja a megélhetéssel kapcsolatos problémák közösségi kezelését is. S nem is baj, hogy így van, mert azok az értékek, amelyek szerephez jutnak ebben a munkában – hallottuk a példákat! –, azok a közösségfejlesztésnek is vezető értékei. Melyek ezek az értékek?

A munka. A munkáról általában azt gondoljuk, hogy az csak a megélhetést biztosító valami. Ennél azonban sokkal több! A munka eszköze a társadalomhoz, a közösséghez tartozásnak, a bevonódásnak; erkölcsi alapot ad ahhoz, hogy valaki megbecsült tagja lehessen a közösségnek és motivál a továbblépésre, a tanulásra is. A munka kultúraépítő tevékenység.
Tegnap egy szünetben elkeseredett beszélgetést folytattunk Varsányi Erikával a cigányság helyzetéről, s ő azt mondta, hogy még a szocializmusban is volt valami felülről irányított szolidaritás. Igen, valóban volt. Pénzt gyűjtöttek a munkahelyeken, ha valaki tartósan beteg lett, vagy meghalt; meglátogatták a betegeket a munkatársak; kalákában dolgoztak egymásnak egy-egy nagyobb horderejű egyéni munkában, pl. költözés vagy házépítés, tehát a közösség szintjén is kezelődtek valahogy a problémák. Lehet, hogy volt benne felülről irányítás is, de működött a dolog! Ennyire közömbös – sőt, ellenséges! – nem volt a társadalom a bajba jutottakkal szemben, akiknek a bajba jutásában egyébként mindnyájunknak megvan valamelyest a maga szerepe, felelőssége. Nem volt tehát ennyire közömbös a társadalmunk, mint ma! Ez igaz, s számosan közülünk felismerték, hogy valamit tennünk kell! S példáitok most idehozták nekünk ezeket a küzdelmeket.
14 évvel ezelőtt, amikor a közösségi gazdaságfejlesztéssel elkezdtünk foglalkozni, elvekben beszéltünk, de most már a gyakorlatról, s a munkánknak a kicsiny, nehéz, árnyalatnyi megoldási különbségeket tartalmazó vonatkozásait boncolgatjuk. Hogyan lehetne csinálni, ha így és így nem megy? Elszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy mi lesz, ha például a bolgár Földdel a Jövedelemteremtésért Alapítvány nem fog több támogatást kapni külföldről? Akkor még az eddig erre vállalkozó civil szervezetek sem fogják tudni ezt a problémahalmazt valamilyen mértékben kezelni és felmutatni lehetséges irányokat, megoldási módokat! De azt remélem, hogy ők fiatal emberekből kineveltek a munkájuk során egy olyan csapatot, amelyben ezek a gondolatok már gyökeret vertek és nem is tudják már másképpen elképzelni az életüket, mint hogy ezekkel a problémákkal megküzdjenek. Ez az én ambícióm is, bevallom. Az Autonómia Alapítvány is nagy dolgokat hozott létre, számos megközelítési és módszertani újdonságát fejlesztette ki a szegényekkel, romákkal való közösségi munkának. Az ember úgy gondolná, hogy ha egy nonprofit közösségi szervezet kijár egy utat, kikísérletez megoldásokat, s amikor már akkora társadalmi problémáról van szó, hogy az nem kezelhető azokban a léptékekben, amelyekben a közösségi szervezetek kezelik, akkor az állam és partnerei, az önkormányzatok, az üzleti szféra és az EU átveszi ezeket a megoldásokat, és a partnerek bevonásával ebből kormányprogramot csinál. Mert az itt megismert tapasztalatokból egy igazi roma vagy szegénységkezelési, hátrányos helyzetű kistérségek fejlesztését szolgáló program alakulhatna ki. E gondolatnak már láthatók egyébként bizonytalan és zavaros megvalósulási kísérletei, a még be sem vezetett TÁMOP-programra gondolok.
A közösség. Ez is olyan érték, ami miatt nekünk közünk van a közösségi gazdaságfejlesztéshez, munkahelyteremtéshez. Tudjuk, hogy Warren szerint a közösségnek milyen funkciói vannak az életünkben. Mit kapunk a közösségtől?
Olyan „apróságokat” kapunk, mint a szocializáció, tehát hogy felnevelnek bennünket bizonyos értékek alapján egy kultúrában, ami csak az adott közegben érvényes.
A következő funkciója éppen a gazdasági boldogulásé, az, hogy a közösség biztosítja tagjainak a megélhetést. A közösségfejlesztés ebben a vonatkozásban is egy korrekciós terület: ha a társadalom és a helyi közösség nem tudja a megélhetést biztosítani minden egyes tagja számára, akkor mi elősegíthetjük akár az elsődleges munkaerőpiacra visszajutást, akár a másodlagos piachoz jutáson keresztül a kiegészítő jövedelmek szerzését, akár az önkéntes tevékenységek nyomán létrejövő egyéni fontosságtudat kialakulását. Az önkéntes tevékenység is értéket teremt, szolgáltatásokat nyújt, akkor is, ha azok ára fizetésben nem realizálódik, s van, akinek megéri ezt csinálni pénz nélkül is – valamelyest mindnyájan ilyenek vagyunk –, mert annyira fontos nekünk az a munka, amit csinálunk.
A társadalmi részvétel is közösségi funkció. A mi közegünkben élhetünk csak társasági, társadalmi életet, itt lehetnek barátaink, szerelmeink, rokonaink, családunk, tanfolyami társak, diákjaink, tanáraink, szeretteink, akiket meglátogathatunk az országban. Itt tudjuk gyakorolni a politikai jogainkat, itt tudunk hatással lenni a döntésekre, alternatív megoldásokat felmutatni stb. Ez után a két nap után, gondolom, felesleges hangsúlyoznom, hogy a közösségi munkahelyteremtésnek döntő mozzanata éppen a részvétel.
A társadalmi kontroll is a közösség funkciója. Tegnap szó esett az anómiáról, abból a szempontból, hogy bizonyos értékek és normák megváltoztak és eltűntek az életünkből, s ezeket még nem helyettesítették új normák, amelyek közösségi álláspontok kialakítását tennék lehetővé. Annak a szétesettségnek, amiben élünk, ez is szimptómája: nincsenek az elmúlt 20 évben keletkezett új értékek és normák. A kontroll alapját pedig éppen ezek jelentik, valamint az állampolgári felelősség vállalása a köz ügyei felett, s ennek alapjai ismét csak a közösség értékei és normái.
Az utolsó közösségi funkció a szolidaritás, s az ahhoz vezető együttműködés. Nagyon magas labdát adott fel tegnap Varsányi Erika Az együttműködés dramaturgiája címet viselő előadásában. Hogyan is beszélhetünk mi egyáltalán szövetkezetiségről, együttműködésről, amelynek alapja a bizalom, aminek a hiányát és súlyos válságát éljük meg? Ráolvasás-szerűen halljuk naponta, hogy működjünk együtt, mert az olyan szép! És mindeközben tehetetlenek vagyunk: nem tudjuk, hogyan kell együttműködni, s hogy mi is lehet az alapja az együttműködésnek? Én sem tudom, csak gondolkodtam rajta egy kicsit és van néhány ötletem.
Az együttműködés egyik alapfeltétele lehet a biztonságérzet. Persze a biztonságérzet hiánya is lehet együttműködésre motiváló tényező – pl. a tegnap megismert Bri-ta Szociális Szövetkezet esetében –, de a nagyon nagy bizonytalanság, amiben a legszegényebb emberek élnek, nem motivál a cselekvésre, mert azt eleve reménytelennek érzik. A szükséges biztonságérzetnek több bugyra is van. Nem csak az jelenthet nekem biztonságot, hogy fizetett állásom van és biztos jövedelmem, hanem az is, hogy egészséges vagyok, hogy eligazodom az életben, hogy kiismertem a megváltozott világot, amelyet újra birtokba tudtam venni vagy gyerekként már ebbe szocializálódtam bele. Az otthonosság érzésére gondolok. „Itthon vagyok, s ha néha lábaimhoz térdepel/egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom” (Radnóti). Kiismerem a közösségemet és tudok hozzá viszonyulni. Nem lehet engem félrevezetni és nem kell sündisznóként sem viselkednem, mindent elutasítanom.
Biztos, hogy az együttműködéshez szükséges a közösségi és demokratikus szocializáció is. Ennek során a kisgyermekek megismerik a közösségüket és megtanulják felvállalni azt, ami pedig nem mindig könnyű, tehát nem csak a szép dolgokat kell megtanítani a kisgyermekeknek, hanem a problémákat is, mindig annyira, amennyire azok arányosak hozzájuk (József Attila után szabadon). És nyilvánvalóan kell az együttműködéshez tudás is, s ennek elsajátítása is a szocializáció körébe tartozna. Vajon a svédek miért tudnak együttműködni? Mert tanulókörökben, népfőiskolán tanulják. Mert egy gyereknek nem autoriter helyzetgyakorlatokból áll az élete, hanem demokratikus gyakorlatokból. Az óvodától kezdve, már egészen kisgyermek korukban megtanulják a kooperációt.
Az együttműködéshez jövőkép is kell, Béres Tibor is kiemelte ezt tegnap. Nehéz ügy ez, mert a jelen is hektikus és kiszámíthatatlan, hát még a jövő! Olyan korszakban élünk, amikor a körülmények dobálnak minket és nem tudunk úrrá lenni még a saját szervezeteinken sem, nemhogy a közösségeinken és a társadalmon! A környezet körülöttünk hektikusan és illogikusan változik, s úgy tűnik, képtelenség uralni. Egy vadlóhoz hasonlít, amire nem tudunk felülni. Magamnak is csak azt tudom tanácsolni, amit most nektek: fegyelmezetten értékelni állandóan, reflektálni és gondolkodni, mert különben bevisznek minket olyan utcákba, ahová egyébként nem akarnánk bemenni, s ettől az életünk is tönkremehet!

A részvétel. Több helyen is kitértem már rá, s nyilvánvalóan ez is egy olyan érték, amely a közösségi munkában és a közösségi gazdaságfejlesztésben közös. Az önsegítés közösségi formában is önszervező típusú tevékenység, általában alulról szerveződik – bár hallottunk ma ettől ellentétes példát is, amikor bár felülről szerveződik, de csak addig, ameddig a rászorultakat a kezdeményezők képessé nem teszik feladatuk önálló és közösségi végzéséhez.
Szeretném végül felhívni a figyelmet a közösségi gazdaságfejlesztés még egy fontos vonatkozására! A közösségi alapú gazdaságfejlesztés megdönti azt a tabut, ami szerint a gazdaság az egyéneknek az érdeke és ügye. Láthattuk, hogy a közösségeknek is ügye a gazdaság és hogy közösségi szinten is fontos lépéseket lehet és kell tenni, még akkor is, ha ezek nem nagy lépések. Nyilvánvalóan nem tudunk 3000 embernek munkát adni, csak 30-nak mondjuk, de az 30 család életminőségének és gondolkodásának a megváltozását jelenti és annak van egy közösségi szintű kisugárzása. Érdekes volt számomra a tegnapi kontraszt a szociológiai előadás és a kiskunhalasi szociális szövetkezet között. A szociológus felvetette az elméleti problémákat, a halasi nők pedig csinálják a maguk egyszerű, átlátható dolgukat. Kontrasztos és meggyőző volt a két előadás, különösen így egymás mellett: mindkét világnak megvan a maga létjogosultsága, de ezért az valahogy egészen hihetetlen, hogy ezen a háborgó Magyarországon még létre tudnak jönni az építkező, kis lépések közösségi munkái! Őket hallgatván ezért arra is gondolnom kellett, hogy vajon jobb lesz-e ettől a szövetkezettől a közösség maga? Az lenne a csodálatos, ha e kis körök gondolkodása összeállna egy közgondolkodássá, amelyik például a svéd munka hátterében munkál. Ez lenne a demokrácia.
Gyönyörű volt látni, hogy a bolgár és magyar sárdagasztástól egy demokratikus gyakorlatig milyen feszülések vannak! Az lenne a jó, ha a részvétel beépülne a kultúránkba és minden bolgár, magyar és közép-kelet-európai állampolgár számára is természetes lenne a közjóért is dolgozni. Ez szocializációs kérdés is. Mert most azért dolgozunk, hogy nekem, a családomnak, a gyerekeimnek jobb legyen, de közben lerohad az országunk és emberek tömegei válnak munkanélküliekké – hosszú távon, tartósan! –, s amikor a jogszerűtlenségnek és erőszaknak változatos példái között élünk, akkor nem mondhatjuk, hogy ez tőlünk függetlenül jött létre, mi nem csináljuk!
Azt hiszem, most abba kell hagynom, bár nagyon sokat lehetne még mondani, hiszen ez egy nagyon nagy téma! Csak mélységes elismerésemet tudom kifejezni mindazoknak, akik gyürkőznek ezzel az anyaggal. Remélem, hogy hamarosan újra érdemes lesz elővenni ezt a témát, mert valami isteni csoda és sok-sok gyakorlat folytán mégiscsak szárba szökken nálunk is a szövetkezeti gondolat.

Köszönöm a figyelmet!

Parola archívum