Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Megjelent! Közösségi lehetőségek a mélyszegénység elleni küzdelemben. Önszerveződés és szakmaközi együttműködés – részletek –
Szerző:	Molnár Aranka, Peták Péter és Vercseg Ilona
Sorozatcím:	Parola
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	2014
Szám:	2.
Oldalszám:	2
A cikkben lévő
Nevek:	Molnár Aranka, Peták Péter, Vercseg Ilona, Farkas Zsombor, Kóródi Miklós és Sain Mátyás, Augusto Boal,
Intézmények:	TÁMOP 5.1.3-09/1-200930002, Közösségfejlesztők Egyesülete, Dialóg Egyesület, Nagyecsedi szociális intézmény, Civil Kollégium Alapítvány
Települések:	Miskolc Avas lakótelep, Bódvalenke, Kenézlő, Eger és környéke
Tárgyszavak:	közösségfejlesztési módszertani útmutató, szakmaköziség, mélyszegénységben élők; Mural Painting (közösségi falfestés), részvételi színház – közösségi színház; szolgáltató közösségek, közösségszervezés
Megjegyzés:	kategória: módszertan
Annotáció:

Megjelent!
Közösségi lehetőségek
a mélyszegénység elleni küzdelemben
Önszerveződés és szakmaközi együttműködés – részletek –

A „Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért program szakmai koordinációja” program keretében (TÁMOP 5.1.3-09/1-2009-0002) 2014 májusában megjelent a címben jelzett módszertani útmutató.
A közösségfejlesztés és a Közösségfejlesztők Egyesülete számára fontos ez a munka, mert ez az első átfogó jellegű állásfoglalás és módszertani útmutató a mélyszegénységben élőkkel való közösségfejlesztő munkához.
Jelen összeállításunk a módszertani útmutató azon részeinek kér hangsúlyozott figyelmet, amelyek véleményünk szerint a leginkább számíthatnak rá, hiszen a legerőteljesebben tartalmazzák a Mélyszegénység program innovációit. Maga a kiadvány helyenként ismerteti korábbi közösségfejlesztő munkák eredményeit is, gyakorlati elméleti összefoglalók és módszertani leírások formájában, melyek a korábbi évek során önálló kiadványokban, vagy a Parolában már megjelentek. Az alábbi, figyelemfelkeltésnek és a hangsúlyok elhelyezésére szánt válogatásunk ilyet nem tartalmaz, legfeljebb hivatkozásokban. Megjegyezzük, hogy az első közlésre nagyon is alkalmas 5., Tapasztalati és közösségi tanulás c. fejezetet, terjedelme és újszerűsége miatt önálló Parola-füzetben fogjuk megjelentetni.
A Mélyszegénység program sok szempontból kísérletnek tekinthető. Egyedi benne az, hogy az egymásra épülés szándékával két különböző
pályázatot hirdetett meg. Az egyik pályázat célja, hogy szakmai támogatást nyújtson azon nyertes konzorciumok számára, amelyek a hátrányos helyzetű településekből kialakított 25 akcióterületen a programjaikat megvalósítják. A program másik egyedisége a kötelező szakmaközi együttműködés, mely esetünkben a szociális szakma, a vidékfejlesztés és a közösségfejlesztés alapelveinek és eszköztárának összehangolására vonatkozik.

Néhány adat a munkáról:
A projekt főpályázója az Autonómia Alapítvány, konzorciumi partnerei a Közösségfejlesztők Egyesülete, a Lechner Lajos Tudásközpont Nonprofit Kft. (korábban: VÁTI Nonprofit Kft.) és a Szociális Szakmai Szövetség voltak, s az Európai Unió támogatásával, s az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.
A projektben folyó munka összegzéseként három módszertani kiadvány készült. Az elsősorban szociális szakemberek számára összeállított, „Áttekintés a szegénységben élők társadalmi befogadását célzó fejlesztésekről” című anyag a helyi projektek sikeres kezdeményezéseiről írt esettanulmányokat dolgozza fel.
A „Térségfejlesztők a szegénység elleni küzdelemben” című módszertani útmutató bemutatja azokat a fókuszokat és tématerületeket, amelyeket a szegénység leküzdése érdekében érdemes bevonni a vidékfejlesztő, településfejlesztő munkába.
A most részleteket bemutató „Közösségi lehetőségek a mélyszegénység elleni küzdelemben - Önszerveződés és szakmaközi együttműködés” című kötet pedig a közösségi megoldások iránt érdeklődők számára foglalja össze a közösségfejlesztés tapasztalatait a szegénységben élők integrációját célzó projektekben. A kötet szerzői: Molnár Aranka, Peták Péter és Vercseg Ilona. Közreműködtek: Farkas Zsombor, Kóródi Miklós és Sain Mátyás.
A kötet tartalomjegyzékét, a felhasznált és ajánlott irodalomjegyzéket, és a kiadvány teljes szövegét ld. a fenti linken! A szerk.
AktivizálásBővebben ld. az eredeti kiadvány 3. A mélyszegénységben élők bevonása és aktivizálása c. fejezetében!
…
A közösségfejlesztés fókuszában az érintettek saját ügyeikben való részvételének erősítése áll – ez hozza létre, illetve erősíti és mélyíti a közösséghez tartozást. A módszertannak az a feladata, hogy minél több érintett kapcsolódását tegye lehetővé a helyi közösségi mozgalomhoz.

A közösséghez tartozás kiépüléséhez számos, a helyi projektek egy része által szintén alkalmazott lépés vezet. Ilyen például:
· kapcsolatépítés,
· a bizalom építése,
· a kommunikáció szélesítése, a saját helyzet feltárása és megértése,
· a közös tevékenységek kereteinek meghatározása és ezek megvalósítása,
· továbbá
· a cselekvésekhez szükséges tudás megszerzése – informális, nem formális és formális tanulási alkalmak szervezése a képessé válás érdekében.
…
A mélyszegénységben élő emberek esetében hasonló lépésekre van szükség, ám a folyamat során figyelembe kell venni a szegények élethelyzetének sajátosságait is. Helyzetük számos olyan viselkedési formát (bezárkózás, látszólagos érdektelenség, indulatosság, elutasítás) alakított ki, amelyek megváltoztatása nem könnyű, de építeni lehet a kíváncsiságra és arra a várakozásra is, amit a program és a szakember megjelenése válthat ki. („Végre foglalkoznak velünk!”) E helyzet esetleg nagyobb türelmet, hosszabb ideig tartó kezdeményezést igényel a közösségfejlesztőtől, mint ha középosztálybeliekkel dolgozna. Emellett tele van a közösségfejlesztéssel szembeni túlzott elvárásokból adódó csapdahelyzetekkel (ami egyébként minden folyamatban jelentkezik, csak itt talán nagyobb a tétje). Az újra és újra tisztázódó szerepek azonban sokat segíthetnek, és a kibontakozó közös cselekvés végül egyértelműsíti, hogy itt az érintettek önsegítéséről és önszerveződéséről, s nem mások jótékonykodásáról van szó.Bővebben lásd Vercseg Ilona (2011): Közösség és részvétel c. könyvének 131–136. oldalait a Képessé válás, képessé tételről és a 170–170. oldalig tartó részt a jó segítésről. Az ilyen helyzet azért is bonyolultabb az átlagosnál, mert a mélyszegénységben élők társadalmi környezetének közönyét, vádoló, ellenséges magatartását is le kell tudni küzdeni, az elutasítást megértő együttműködéssé kell alakítani. Ennek kialakításához hosszú, kitartó munkára, a célcsoport sikereire és a társadalmi környezettel történő folyamatos kommunikációjára van szükség. Ez akkor valósulhat meg, ha a helyi partnerek egy-egy program lezárta után is megtalálják a folytatás lehetőségeit.

Ami pedig e helyzetben az aktivizálást illeti, néhány módszertani következménnyel is számolnunk kell.
· Nem elég csak a célcsoporttal, az érintettekkel dolgozni, a társadalmi környezet ráhangolásával is számolnunk kell!
· A Mélyszegénység programhoz hasonló komplex beavatkozások során az érintettekkel való munkában a már kidolgozott közösségfejlesztési módszertanon felül új speciális módszereket is ki kell dolgozni.
Az új módszerek kidolgozása és bevezetése első megközelítésben legalább két új szempont érvényesítését követeli a beavatkozóktól.
1. A fogalmi megközelítés mellett (közös nyilvános beszélgetések a problémákról) a problémák praktikus kezelésének előtérbe hozatala is fontos, vagyis szükség esetén a verbális kommunikáció melletti nem-verbális kommunikáció térnyerésének elősegítése is módszertani feladatunk.
2. Tudatos munkálkodás az érintettek és társadalmi környezetük viszonyának alakításán: a szakmaköziség és az intézmények közti együttműködés megteremtése, a helyi véleményformálók megnyerésére és közösségi folyamatban tartására.
…
A változás létrehozásához először is önbizalomra van szükség.
Az önbizalom növelésének a közösségi munkában a sikeres cselekvés a legfőbb forrása, mely pozitívan befolyásolja az önértékelést és a közösségi elfogadottságot is. Ennek fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni akkor, amikor a marginalizálódás, a kirekesztés, az iskolai és munkahelyi kudarcok a gátlásosságot, az önbecsülés hiányát, következésképp a közösségi élettől való visszahúzódást építették ki.
Minél rosszabb helyzetben van egy közösség, annál fontosabb, hogy megtapasztalja magáról: maga is képes hozzájárulni a változásokhoz.
A sikeres cselekvések közé sorolható a közösség tagjai által elfogadott és méltányolt tett a közjóért. Például valamely szervezet, közösségi vállalkozás, közösségi szolgáltatás létrehozása és működtetése, a közösség képviselete a döntéshozatali folyamatban, egy esemény megszervezése, vendéglátás. Sikeres cselekvés lehet egy új szempontú bemutatkozás, megmutatkozás, amely új szerepkör kialakulását segíti a közösségben. A sikeres cselekvés növeli az embereknek a nemcsak önmagukba, hanem a közösségükbe vetett
hitét is.
Az önbizalom erősítése és a közösségi identitás mélyítése nagyon fontos a hátrányos helyzetű csoportok esetében, és így a közösségfejlesztés elsődleges céljai közé tartozik. Az önbemutatás során, amelyre először a saját közösségben kerül sor, az emberek együtt tárják fel közösségük múltját.

De hogyan juthatunk el a tettig, s általa az önbizalom erősödéséig?


Kik vagyunk, mihez értünk?

Bemutatkozó akciók szervezése, kiállítás rendezése önmagunkról, tematikus beszélgetések – e módszerek célja az önbemutatáson keresztül a helyi tudás felszínre hozása, a helyi identitás megerősítse, tartalmának megismerése és megismertetése, illetve az érintettek bátorítása a közösségi munkában való részvételre.
· Helyi családok mutatják be egy közös kiállításon személyes tárgyaikat – anyakönyvi kivonatok, háborús levelezés, oklevelek, kitüntetések, régi képeslapok és fotók, kézimunka, régi tárgyak stb.

· A közösség gyűjti össze a helyi természeti környezettel, termeléssel és gazdálkodással, hagyományokkal, nemzetközi kapcsolatokkal stb. kapcsolatos tárgyi emlékeket.

· A különböző érdeklődésű csoportok, klubok, szervezetek működése során gyakran derül fény arra, hogy vannak, akik egyes dolgokhoz jól értenek. (Akár valamilyen kézműves technikához, vagy valamely termék előállításához... Érdemes az így előállított termékekből kiállítást rendezni, s így megmutatni a település egészének is.)

· Múltam, családom, közössége(i)m története. Mit ünnepelünk a családban, és mit a közösségeinkben? Tematikus beszélgetések szervezése szokásokról, hagyományokról.

· Az önkifejezésnek-önbemutatásnak a testi ügyességen alapuló készségeire és tudására építhetünk; például sport, tánc, bűvészkedés, akrobatika és hasonló tevékenységek.

· Az önbizalom erősítéséhez hozzájárulnak a közösségi beszélgetések, ahol figyelnek az egyénre. Minden résztvevőnek számít a véleménye, elképzeléseik megjelennek a közösség tervei között. Szerephez jutnak az emberek, és olyan feladatuk lesz, amit kifelé is meg tudnak mutatni és ezzel bizonyítani, hogy ők is képesek a cselekvésre.

Ezek az eszközök a folyamat elején alkalmasak arra, hogy megerősítsék a közösség összetartozását, és új kapcsolatokat, beszélgetésfolyamokat indítsanak el. Később intézményesültebb, állandósultabb tevékenységeket is felvállalhat a közösség (pl.: tankatalógus, tanulókör, párbeszéd körök, szívesség szolgálatok, KÖR – Közösségi Önsegítő Rendszer, helytörténeti, településszépítő, környezetvédő, természetvédő, virágosító mozgalmak).
…

Nem csak a szavak
– Kapcsolatépítés művészeti eszközökkel

A különböző művészetek is jól szolgálhatják az önkifejezést és önbemutatást, amely egymás elfogadásának, megértésének első lépése, s amelyből kifejlődhet a közös gondolkodás és a közös ügyeken való együttes munkálkodás.
Az alábbiakban három olyan közösségi művészeti eszközt mutatunk be, amelyeket Magyarországon is több helyzetben sikeresen alkalmaztak.

Közösségi falfestés
A Mural Painting (közösségi falfestés) módszere.Részletes módszertani ismertetését ld. Katona Krisztina (2008): A mural painting módszer. Parola, 3.
A TÁMOP-programokban szerzett tapasztalataikat egy rövid filminterjúban osztottuk meg a Mélyszegénység program honlapján. www.melyszegenyseg.hu/blog/htmls/mural_moral_mezo_csoport_pecsbanya. A Parolából és interjúkból megismerhető módszerhez variánsok is kapcsolhatók, például 2013-ban a miskolci Avas-lakótelepen fiatalok-gyerekek festették ki a maguk képére a lakótelep egyik hosszú lépcsőjét, a Dialóg Egyesület szervezésében. Nem egészen ezt a módszert követve, de méltán vált híressé a bódvalenkei freskófalu.www.bodvalenke.eu

Részvételi színház – közösségi színház
Az aktivizálásra, a közösségi problémamegoldás módszereként használhatjuk a részvételi színházat.
A közösségi (vagy részvételi) színház a társadalmi párbeszédet kívánja elősegíteni színházi eszközökkel, alkotó módon reflektálva a közösség problémáira, és megadva a közösségnek a lehetőséget arra, hogy ők maguk is reagáljanak a saját életükből felmutatott történetre, jelenségekre, szimbólumokra. A társadalmi problémák művészi
eszközökkel való felmutatása erős hatással van alkotókra és nézőkre egyaránt, és elősegíti annak megértését, hogy a dolgok sokféleképpen közelíthetők meg, s ha belehelyezkedünk mások életébe, onnan másként és mást látunk.
A részvételi színházi formák közül a legismertebb a Fórum Színház, melyet Augusto Boal, az Elnyomottak színházának (Theatre of the Oppressed) alapítója révén ismernek és használnak szerte a világon. A Fórum Színház alkalmas arra, hogy azok az emberek, akik kevésbé tudják írásban vagy szóban kifejezni érzéseiket és gondolataikat, drámai cselekvéseken keresztül tehessék meg ezt: az előadások során passzív befogadóból aktív résztvevőkké válnak. A darab szereplői általában nem profi színészek, hanem a közösség tagjai közül kerülnek ki, akikkel először megtanítják a színház nyelvét. Majd együtt elkészítenek egy darabot, amely a saját életükről, problémáikról szól, és amelynek nincs megoldása, vagy negatív a kimenete. Először ennek a bemutatására kerül sor, majd megismétlik a történetet. Ekkor már a nézők bármikor megállíthatják a játékot, beléphetnek és alakíthatják a történetet. Boal szerint, ha valakinek sikerül cselekednie és változást elérnie a színpadon elképzelt szituációban – ami nyilván sok hasonlóságot mutat a valódi élettel –, az pozitívabban áll a valósághoz is, és elhiszi, hogy képes a változtatásra.
Már Magyarországon is van néhány szakmai műhely, amelyik foglalkozik a Fórum Színház elméletével és gyakorlati kivitelezésével.Egy példa ezekből: Ásó, kapa, nagyharang – Ároktő, http://film.indavideo.hu/video/f_Aso_kapa_nagyharang_-_Arokto_1 Ha ezt a módszert választjuk, akkor érdemes bevonni felkészülésünkbe és előadásunk megvalósításba a már tapasztalatokkal rendelkező műhelyeket. A Fórum Színházzal nem ér véget a munka, a folyamat folytatódik az aktívvá vált emberekkel. A pozitív élményekre építve tovább lehet haladni a változás felé.ld. a kiadványban az idevágó példát: Fórumszínház Észak-Abaújban

Kép és hangVándormozi: www.commmunity.eu/vandormozi/
A kép-hang módszer során fényképezőgépet vagy kamerát adunk a közösség tagjainak kezébe, hogy az erre vállalkozók egymásról készítsenek filmet, fotókat, bemutatva, hogyan látják magukat, saját helyzetüket. Ez a módszer is alkalmas azokban az esetekben, amikor az írás és a szóbeliség nem erőssége a közösségnek, de a technikai eszközök segítségével kiválóan ki tudja fejezni magát. A módszer egyszerre alkalmas a közösség bevonására és aktivizálására, az identitáskeresésre, valamint a bevont közösséggel szembeni sztereotípiák oldására. Az így elkészült képekből szervezhetünk kiállításokat, a filmekből nyilvános vetítéseket, ami közelebb hozza egymáshoz az embereket. Kialakulhat így a bizalom, amelyre a folytatás során építeni lehet. Az alkotó tevékenység, illetve az alkotás eredményének bemutatása sikerélményt és pozitív tapasztalatot nyújtanak.Példa a kiadványban: Kép-hang módszer a Csereháton.


Az aktuális helyzet megértése,
meghatározása

A „jelenlegi helyzet” feltárása az eddigieknél talán még fontosabb feladat. A közösség saját vagy mások számára történő bemutatásakor ez óhatatlanul előtérbe kerül, hiszen az érdeklődőket, a potenciális partnereket elsősorban a jelenkori helyzetből adódó elképzelések érdeklik.
Alkalmazható módszer a részvételi akciókutatás saját helyzetre kidolgozott változata, amelynek során a közösség aktív tagjai és szakember(ek) közösen tárják fel a helyi közösség jellemzőit. Olyan kérdésekre keresik a választ, mint például: Milyen a kapcsolati háló a településen? Helyi hálózatok minősége (társadalmi tőke: összekötő, áthidaló, összekapcsoló); Hogyan gondoskodnak a szegények önmagukról? Hogyan segítik egymást? Milyen a szolidaritás a településen (informális hálózatok és társadalmi kötődések, kölcsönös segítségnyújtás, sokszínűség)?; Vannak-e az érintetteknek felismert, közös érdekeik? Az így feltárt tudást folyamatosan vissza kell áramoltatni a legszélesebb közösségbe (bemutatni a helyi nyilvánosságban, csoportok és szervezetek találkozóin, közösségi eseményeken). Ez mozgósító erejű, és a helyi döntések előkészítésében is fontos szerepe lehet. Hangsúlyozzuk, hogy ehhez a munkához nem kell mindenkinek kutató szakembernek lennie. A Város Mindenkié Csoportban például hajléktalanok dolgoztak saját helyzetük feltárásán – ahogy ők mondják – szövetségeseikkel, jelen esetben fiatal antropológusok segítségével.http://avarosmindenkie.blog.hu/2010/11/02/magunkrol_48
Minden fejlesztés fontos előfeltétele a saját helyzet megértése, meghatározása – kik vagyunk, mi jellemezte és jellemzi most az itteni embereket és tájat, hogyan kerültünk ebbe a helyzetbe, mások is vannak-e ilyenben, ki(k) képesek és hogyan tudnak ebből kikerülni? Mit tudunk mi magunk is megtenni azért, hogy a helyzetünk, a gyerekeink helyzete megváltozzon?
A bemutatkozás és a helyzetértékelő beszélgetések szükségességét több közösségfejlesztői munka is visszaigazolta – hidat vert a múlt, a jelen és a jövő közé, és kijelölte a közösség általi fejlesztés irányát és nagyságrendjét.


A települési közösség szélesebb körének bevonásaRészletek a 4., azonos című fejezetből

A közösségfejlesztés nem elsősorban az összekötő, hanem az áthidaló és összekapcsoló társadalmi tőkét akarja erősíteni a mélyszegénységben élők esetében, mert a társadalomhoz tartozás, az integráció csak ezek révén jöhet létre. Növelni szükséges tehát az elkülönülő, közömbös vagy gyakran ellenséges társadalmi csoportok közötti kapcsolatokat, egymás megértését és elfogadását. Elő kell segíteni a befogadás/elfogadás közös ügyként való felismerését, és el kell kezdeni ennek megvalósításán közösen dolgozni.
Nem elég csak a mélyszegénységben élőkkel foglalkozni, a közösségfejlesztőnek a meghatározó lokalitás egészével, a társadalmi csoportok véleményformálóival, az intézményekben dolgozó szakemberekkel, valamint a döntéshozókkal és a civil csoportosulásokkal, szervezetekkel egyaránt dolga van.
…
…az egy lokalitásban élők valamennyien érintettek a fejlesztésben, legfeljebb nem mindenki ismeri fel a saját érintettségét. A közösségfejlesztési folyamatnak épp az a célja, hogy e felismerések megszülessenek, az elköteleződő egyének, szervezetek és intézmények száma bővüljön, az együttműködés kialakuljon.
…

Közösséghiány, a szervezettség
és a részvétel hiánya

A Mélyszegénység program egyik célja a szegénységben élő emberek integrálása a település életébe, közösségébe. Tapasztalataink szerint a részt vevő települések nagyobb részén nem, vagy csak nyomokban működik a település egészére értelmezhető közösségiség. Kevés a találkozási alkalom, és lényegében nincs kommunikáció a létező közösségi csoportok között. Mindennek számos oka van, de a leglényegesebb a munkahelyek hiánya, amelyek korábban fenntartották az emberek közötti rendszeres kommunikációt, és közösségi alkalmakat is teremtettek. Ahhoz, hogy érdeklődés vagy érdek szerint, szabadon szerveződjenek csoportok, már nagyfokú önállóságra és tudatosságra van szükség. Ez nemcsak a mélyszegénységben élők körében, hanem más társadalmi csoportokban is hiányzik. Feladatunk nyilvánvalóan a közösséghiány enyhítése.


Gondolkodjunk és cselekedjünk
a települési közösség egészében!

A közösségfejlesztő szakembernek a település egészében kell gondolkoznia és közösségi mozgásokat kell elindítania, figyelve arra, hogy a jobb helyzetben lévők és a kirekesztettek együtt gondolkodjanak közösségükről. Nem könnyű feladat ez, mert a másik csoport jelenléte könnyen távolmaradásra készteti az érintetteket. Nem mindegy, hol vannak ezek a találkozások, hisz a megszokott környezet otthonos mozgást, biztonságot jelent az embereknek, míg az idegen környezet erősíti a kirekesztettség érzését, a bizonytalanságot.Példa a kiadványban: Hogyan lehet a cigánytelepre csalogatni a településen élőket?
Az építkezésnek elsősorban a közösségi csoportokban és a ráhangoló nyilvánosságban kell folynia, aprómunkával. Az érintettek körében lezajlott sikeres önbemutatás folytatódhat, például a településfejlesztő egyesület egyik ülésén, vagy az ifjúsági klub tagjai ellátogathatnak a szegénységben élő fiatalok bemutatkozására. Ha jól sikerülnek e találkozások, természetes a visszahívás; lassan szövetségeseket is találnak egymásban a résztvevők. A látogatásokról, azok tartalmáról a helyi újság, vagy ha ilyen nincs, a megyei újság mindig adjon hírt. Ennek révén talán elérhető, hogy a mélyszegénységben élők képviselőit meghívják azokra a fórumokra, összejövetelekre, ahol róluk van szó, de őket eddig nem kérdezték. Márpedig ha nincs közös beszélgetés a problémákról, nincs közös tervezés, akkor az ajánlott megoldások sem lesznek életszerűek. Olyan klisék jelennek meg, amelyeket a jobb sorban élők fogalmaznak meg megoldási lehetőségként.
Ez persze nem máról holnapra végbemenő folyamat. Az érintetteknek fel kell készülniük az ilyen látogatásokra, a részvételre, mert a „küldött” védtelenségében és felkészületlenségében hibákat követhet el, amelyek tovább terhelhetik az amúgy sem jó viszonyt.
Fennáll a kisajátítás, az „ő a mi emberünk” szerepkijelölésének veszélye is. A legjobb, ha eleinte az érintettek kezdeményezik a meghívásokat, s közösségük bátorító többesében beszélnek önmagukról és elképzeléseikről. …


Az elérendő minimum
…
A mélyszegénység térségi szintű kezelésének az lenne a megfelelő kimenetele, ha az az egész település ügyévé válna, és kialakulna a települések közötti együttműködés. (Persze önmagukban ezek az eszközök így sem lennének elegendőek a szegénység érzékelhető enyhítésére.) A program ideje alatt egyébként is nagyon nehéz térségi szinten szembeszállni a mélyszegénységgel, s ennyi idő alatt nem is lehet tartós és mély változást elérni, csupán a kezdő lépéseket lehet megtenni. Elérni azt, hogy a mélyszegénységben élők és a jobb módúak között elinduljon valamiféle párbeszéd. Mindemellett nagyon fontos, hogy fókuszba kerüljön a szegénység ügye, majd a települési/térségi szereplők tervezzenek közösen cselekvéseket a szegénység mérséklésére, s kezdjenek el tenni is azok megvalósulásáért. Nem segíti ezt a munkát, hogy a települések egy részének vezetése elzárkózik az elől, hogy szembenézzen a mélyszegénység problémájával. Tipikus példa, hogy adomány érkezésekor az önkormányzat nem vállalja fel azt, hogy kimondja, kik a valójában rászorulók, inkább mindenkinek juttat az adományból.
A mélyszegénységben élő emberek általában nem járnak fórumokra, így nem vesznek részt a beszélgetésekben akkor sem, amikor róluk van szó. A távolmaradásnak több oka lehet. Gyakran az emberek jelentős részéhez, esetleg éppen a célcsoporthoz, el sem jut a fórumok híre. Jelentős visszatartó tényező lehet, hogy olyan helyszínre szervezik a beszélgetést (pl. az önkormányzat dísztermébe), ahol a mélyszegénységben, kirekesztettségben élők nem érzik otthonosan magukat. A környezet, az ülésrend, a kommunikációs forma gátolja őket véleményük elmondásában, így inkább el sem mennek. A közösségfejlesztőnek figyelnie kell arra, hogy az ilyen eseményekre felkészítse az embereket: úgy menjenek oda, hogy tudják, mit akarnak, tudják, hogy ezt hogyan mondják el, miből lehet engedniük, és mi az, amihez mindenképp ragaszkodniuk kell. Egy-két sikeres részvétel fórumokon elég önbizalmat tud adni ahhoz, hogy rendszeres látogatóivá váljanak ezeknek a találkozóknak. …


A szolidaritás fejlesztése

A társadalmi szolidaritás kiépülésének, az elszigeteltség és a sztereotípiák oldásának módja, hogy kommunikáció jöjjön létre az egyének és a különböző csoportok között. Az ellenállás ugyanis sokszor abból fakad, hogy nem ismerik egymást az emberek, csak elképzeléseik vannak arról, hogy milyen lehet a másik, miközben valódi tapasztalataik nincsenek, mert nem állnak egymással szóba. A kommunikáció elindítása sohasem egyszerű, de ebben a konfliktusos, előítéletekkel terhelt helyzetben talán még a szokásosnál is nehezebb.
A közösségi beszélgetésekre szóló egyetlen meghívásra vagy meghívó kiküldésére nem fognak eljönni az emberek. Ahhoz, hogy sikeresek legyenek a találkozók, más módszerekre van szükség. Fel kell térképezni a helyi társadalmat, azonosítani kell a különböző csoportokat. Majd meg kell találni e csoportokban a hangadókat, és be kell vonni őket a szervezésbe. Ha sikerül megnyerni az informális vezetőket, akkor a közösség nagy része hallgatni fog a közösségfejlesztőre: esélyt kezdenek látni a közösségi folyamatban, és elképzeléseikhez társakat keresnek, illetve mindennek hangot is adnak saját csoportjukban vagy a települési fórumokon. Az elköteleződő kulcsemberek rendszeresen találkoznak, egyeztetnek, és megállapodások szerint cselekszenek.


Külön-külön, aztán együtt?

Az együttműködés a mélyszegénységben élők és a jobb helyzetűek között kezdeményezhető úgy is, hogy a folyamat elején a közösségfejlesztő külön-külön dolgozik a két társadalmi csoporttal. Ezek a külön zajló közösségi beszélgetések lehetőséget nyújtanak arra, hogy a csoportok felkészüljenek a találkozásra, a közös gondolkodásra és a közös munkára. Nagyon kell figyelnie a szakembernek: a két csoportban zajló közösségi beszélgetéssel ne az ellentéteket, a különállást erősítse, hanem az együttműködést készítse elő.


Több szakember, más módszerek?
Színre lépnek az intézmények

Előfordulnak olyan települések is, ahol komolyabb ellentét alakult ki etnikai alapon, vagy egyszerűen a mélyszegények és a tehetősebbek csoportjai között, így hosszabb időre, többféle szakemberre van szükség a változás eléréséhez. A szakemberek először feltérképezik az elkülönülő társadalmi csoportotokat, valamint a településen működő intézményeket, szervezeteket és a települési önkormányzatot is. A beszélgetések során felszínre kerülnek azok a problémák, gondok, amelyek a települést érintik, amelyekkel a különböző szereplőknek nap mint nap szembesülniük kell. A két társadalmi csoportban – személyes, majd közösségi beszélgetéseken keresztül – kiválasztódik a kulcsemberek csoportja, illetve felszínre kerül az is, hogy az intézmények, a szervezetek és a település vezetése milyen mélyen köteleződik el a folyamat mellett. A program iránt elkötelezettek számba veszik a problémákat; először közösen, majd a két társadalmi csoportban külön-külön is. Aztán elkezdődik a folyamatos munka, amely során feláll egy bizottság, amelyben mindkét csoportból ugyanannyi fő képviselteti magát. Ez a bizottság lesz az első időben az együttműködés kulcsa, ahol kiválasztják az ügyeket, amivel foglalkozni akarnak, és ahol az egyeztetések zajlanak a cselekvésekről. A bizottság tagjait választással is delegálhatják, amikor a társadalmi csoportokban résztvevők döntik el, hogy kik azok közöttük, akik meghatározóak, akiket elfogadnak, akikben megbíznak annyira, hogy a képviseletüket rájuk bízzák. A közösségfejlesztési folyamat során rendszeresen ülésezik a bizottság, megvitatják a cselekvéseket, annak módját, majd az információkat a bizottság tagjai visszaviszik a saját csoportjukba, ahol ezek alapján elindulnak a cselekvések külön-külön, de ugyanannak a célnak az érdekében, és ugyanazokon a lépéseken keresztül. A bizottsági megbeszélések mellett időről időre tartanak széles körű, mindenkinek szóló közösségi beszélgetéseket is, ahová mindkét csoport tagjait meghívják. A közös találkozások, beszélgetések eredményeképpen az ellenállás gyengül, a közösségi beszélgetések pedig egyre gyakoribbá válnak, és idővel átveszik a bizottság munkáját, az egyeztetések és tervezések települési szintre kerülnek. Ahhoz, hogy a közösségfejlesztési folyamat során ez bekövetkezzen, a társadalmi csoportok között felhúzott fal ledőljön, időre van szükség, akár több évre is.
….

Szolgáltató közösségekA 6. Közösségi szolgáltatások c. fejezetből

A közösségi fejlesztőmunka során jellemzően új szolgáltatási tevékenységek jönnek létre, s a feltárt igények és kapacitások hatására a meglévőknek is módosul a profilja. Gyakran maga a közösségi beavatkozás is egy szolgáltatáshoz kötődik, vagy egy szolgáltatás létrehozásával indul, például egy közösségi színtér megnyitásával, újranyitásával.
Ha közösségi szolgáltatásról beszélünk, a tevékenység tartalmától függetlenül is sokféle dolgot érthetünk alatta. Mivel a közösségfejlesztés alapja a bevonás, aktivizálás, a részvétel lehetőségének biztosítása, a közösség aktív részvételének fokozása, szervezettségének erősítése, ezért egy szolgáltatás közösségi jellegén elsősorban az olyan alárendeltségi viszonyok és magatartásminták megtörését értjük, amelyben passzív, kritikus, ellátotti szerepeket alakítanak ki és tartanak fenn azok, akiknek a szolgáltatást nyújtják. A kölcsönösséget, az egyenrangúságot kell tehát szem előtt tartani, minél több fronton lehetővé tenni, és ösztönözni a bekapcsolódást, a hozzájárulást (a szolgáltatás igénybe vevői és más szereplők felé egyaránt), hogy az egyén értékes lehessen közössége számára.
A fenti cél fókuszban tartása mellett más, tágabb értelmű jellemzőknek is szerepe van a közösségi szolgáltatás meghatározásban. Fontos, hogy helyben, a településen legyen, hogy valós szükségletekre érdemben reagáljon, hogy az önkéntesség szerephez jusson, hogy erőfeszítéseket tegyen az érdekeltek körének bővítésére, hogy építsen helyi erőforrásokra, hogy a közösség szolidaritása, összetartozása megnyilvánulhasson benne, vagy a közösség saját kezdeményezése legyen. Közösségi alapú szolgáltatásról akkor beszélünk, ha arra a közösségnek befolyása van és érzelmileg is azonosul vele, a sajátjának érzi.Példa a kiadványban: Önkéntes játszóház Kenézlőn. A Kenézlőn készült kisfilm megtekinthető az alábbi linken: http://melyszegenyseg.hu/hirek_az_akcioteruletekrol/htmls/onkentes_alapon_megvalosulo_jatszohaz_kenezlon
A vidéki térségekben ott a legsúlyosabb az intézmények, szakemberek, szolgáltatások hiánya, ahol az esélyegyenlőtlenségek enyhítéséhez a legtöbb segítségre lenne szükség. Ugyanakkor ezek a térségek számos célzott programnak, támogatásnak is kedvezményezettjei. A stabil, hosszú távon jelen lévő, folyamatos személyes kapcsolatokat fenntartó szolgáltató intézményrendszer forráshiányos, gyenge, változó jogszabályi és finanszírozási viszonyok között küzd a túlélésért, miközben ad hoc módon érkeznek források, távoli szereplők által koordinált rövid projektek keretében – előkészítetlenül, kampányszerű mentőakciókként és adminisztratív kötelezettségként. De vannak jó példák is a hosszú távú folyamatos építkezésre, amikor a komoly vízióval, helyismerettel, felkészültséggel, elkötelezettséggel rendelkező vezetők képesek olyan szakmai stábot és menedzsmentet kialakítani, amely a lehetetlen és változó feltételek dacára érzékelhetően javítani tud a helyi közösség életén. Ez azonban kivételes emberek érdeme, és sajnos jellemzőbb a hozzá nem értés, a tájékozatlanság, ami gyakran kirekesztő és felelőtlen magatartással párosul. A legrászorultabbak tömegei nem jutnak megfelelő segítséghez ahhoz, hogy változtatni tudjanak életükön, még ha kliensként vagy indikátorként szerepelnek is a megfelelő elszámolásokban. A mégis elérhető – jellemzően elégtelen – szolgáltatások is gyakran szelektíven működnek, legyen az ok akár kapacitáshiány, eredménykényszer, vagy kifejezetten a kirekesztő hozzáállás. A tájékozottabb, együttműködőbb, „könnyebb” ügyfelek előnyben részesülnek, a legszegényebbek pedig a közösségi házból és a települési rendezvényekről is kiszorulnak.
A szegénység elleni küzdelemhez társadalmi szolidaritás, állami szerepvállalás, koordinált és erős intézményrendszer, tehát külső segítség is szükséges, mert a helyi közösség, pusztán saját erőforrásaira támaszkodva, nem képes kitörni nehéz helyzetéből. Az önsegítő, önszervező kezdeményezések jelentősége a helyi kapacitásépítés, ám ez nem pótolja a strukturális problémákra válaszoló állami beavatkozást, viszont hozzájárulhat akár a támogatások jobb hasznosulásához is.
Az új helyi szolgáltatások kialakítása és a meglévő, elérhető szolgáltatások szempontjából egyaránt meghatározó, hogy a fejlesztő szakember és a helyi aktív magot alkotó emberek által együttesen elindított folyamat során megtörténjen az igények, a személyes érdekeltségek és az erőforrások, a helyi cselekvőképesség feltárása és nyilvános megfogalmazása. Ezzel párbeszédet indítanak a helyben élő, számottevő intézményes és informális szereplők, valamint a helyi közösségben befolyással nem rendelkező csoportok között, együttesen teremtve meg a helyi közélet nyilvános fórumait. Mindez visszajelzést, felajánlásokat, javaslatokat és új együttműködési lehetőségeket teremt a területen szolgáltatásaikkal már jelen lévő intézmények számára.
A fejlesztő szakembernek már az első találkozóktól kezdve törekednie kell az önszerveződés erősítésére. Építsen rá, generáljon együttműködést a találkozók helyszínválasztásától a résztvevők gyerekeinek szervezett, a felnőttekével párhuzamos programjaiig. Építeni kell minden olyan előzményre, szokásra, amelyben a helyi lakosok közötti együttműködések, kölcsönös segítségnyújtások, szívességek teret kapnak, és újabb ilyenek létrejöttét is bátorítani szükséges. Minél több hasznos szereplehetőséget sikerül kialakítani az események, közösségi alkalmak, tevékenységek, beszélgetések tervezése, előkészítése, szervezése, lebonyolítása körül, annál több ember kapcsolódhat be aktívan, akik így sajátjuknak érezhetik a kezdeményezést, és kialakulhat bennük az elköteleződés a folytatásra.
Ezek az apró lépésekben, mindig a következő felmerülő nehézség leküzdésére szervezett, önsegítő módon megvalósuló közös tevékenységek már a közösségi szolgáltatásokhoz vezető útnak tekinthetők, amennyiben olyan új magatartásmintákat terjesztenek, segítenek meghonosítani és begyakorolni a kezdeményezők és újabb csatlakozók körében, amely nem kiszolgál és alárendel, hanem a hozzájáruláson, az egyenlő részvételen – általánosabban – a közösségvállaláson alapulnak. Az így kialakuló kompetenciáknak kulcsszerepük van abban, hogy amikor a közösség problémáinak rangsorolására, a célok és feladatok meghatározására kerül sor a folyamat során, bátran vállaljanak olyan ügyeket, amelyeket a közösség saját maga lesz képes kezelni és megoldani, vagy merjenek olyan helyi igényekre épülő szolgáltatásokat tervezni, amelyek az elérhető intézmények segítő közreműködésével, külső támogatások felhasználásával, de a helyi közösség tagjainak aktív közreműködésével és felügyelete alatt működtethetők.
A helyi közösségi szolgáltatások feltételeznek valamilyen közösségi színteret a tevékenység bázisául, s általában kis célcsoport széles körű igényeire adnak komplex válaszokat. Képzett szakemberek helyett lelkes és rátermett laikusokra építenek, akik számára tanulási lehetőségeket és szakmai vezetést szükséges biztosítani. A tevékenységek támogatásában, fenntartásában közvetlenebbül a helyi közösségi szolidaritás tud megnyilvánulni (akár személyes közreműködéssel és infrastruktúrával is), és közvetettebb módon a szélesebb társadalmi szolidaritás (elsősorban finanszírozás, esetleg szakmai vezetés vagy képzés formájában).
Az érintettek közösségi szerveződése, kapacitásaik fejlődése már az első lépésektől helyzetük jobb megértését, érdekeik megfogalmazását és kifejezését eredményezi, s ennek következménye a könnyebb hozzáférés és sajátos igényeik figyelembevétele kell legyen a számukra jog szerint járó segítő szolgáltatásokkal és ellátásokkal kapcsolatban. Hogy ez hogyan tud ténylegesen a helyi támogató szolgáltatások érzékelhető fejlődésében, erősödésében megnyilvánulni, az átvezet az intézmények és szakmák közötti együttműködés témájához – amennyiben az illetékes helyi szereplőkben megvan a kellő jó szándék és elhivatottság arra, hogy szembenézzenek a kihívásokkal, amelyek a célcsoportjuk felől érkező jelzések formájában is nyilvánvalóak immár; vagy átvezet a döntéshozatalban való részvétel témájához, amennyiben jogaik érvényesítéséért és a méltányos bánásmódért az adott helyzetben küzdeniük szükséges.


SettlementA settlement hazai irodalma gazdag, ezért ehelyütt csak felhívjuk a figyelmet a Mélyszegénység program settlement-vonatkozásaira, ld. a kiadványban! Példa: A „Hét falu” közösségi házak Eger környékén, uott!

…
Szakmák és intézmények közötti együttműködés7., azonos című fejezet

A Mélyszegénység program előírta a szociális szakma bevonását, de a települési közösség életére még számtalan intézmény és szakma hat. Ilyenek például: körzeti orvos, rendőrség, iskola, védőnő, családsegítő és gyerekjóléti szolgálat, művelődési ház, óvoda, kistérség/járás, önkormányzat, civil vagy nonprofit szervezetek, polgárőrség, önkéntes tűzoltó egylet, nyugdíjasklub stb., emellett nemzetiségi önkormányzat, falugondnok, munkaügyi kirendeltség, szociális gondozó, idősek klubja/napközi otthona, könyvtár.
A közösségfejlesztő a települési közösség megismerése, feltérképezése során – amellett, hogy ajtókon kopogtat, hogy minél több személyes beszélgetést folytathasson, kapcsolatokat és bizalmat építsen, feltárja a helyi tudást és cselekvőerőt, megtalálja a véleményformálókat, informális vezetőket – hivatalos formában is felveszi a kapcsolatot a helyi intézményi szereplőkkel. Vagyis nemcsak a sok embert ismerő pedagógussal, vagy a település problémáira rálátó és jövőképpel rendelkező képviselővel beszélget, hanem „az” iskolával, „az” önkormányzattal stb. rendszeres formális viszony kiépítésére is törekszik. A hivatalból információkkal, szolgáltatásokkal, lehetőségekkel rendelkező, a helyi ügyekben érdekelt szakmákat, intézményeket igyekszik a közösségfejlesztési folyamat elkötelezett támogatóivá, résztvevőivé tenni. Így a gyakorlatban a közösségfejlesztő beavatkozása olyan párbeszédet alakít ki, amely új viszonyokat hoz létre, új helyzetekben, új szereplőkkel. A találkozók megszervezésében a meghívás, a napirend és a finanszírozás tekintetében is felelősséget vállalnak a formális szereplők és a bevont lakossági csoportok tagjai – kezdeményezőkészségük, érdekeltségük, lehetőségeik vagy feladatuk szerint.
A kapcsolatokat, a bizalmat széles körben, több szinten kell építeni, kezdeményezni, mivel nemcsak az intézmények nem tudják megoldani saját problémáikat a vonzáskörzetükön belüli együttműködés, összefogás nélkül, hanem – ami ennél fontosabb – a helyi közösségek sem tudják megoldani problémáikat nyitott és rugalmas intézmények nélkül. Szükséges, hogy a civil
– önsegítő, önszervező, önkéntes – kezdeményezéseket az intézmények erkölcsileg és szakmailag, a képessé tétel minden bekapcsolható eszközével támogassák, hiszen ennek számos hozadéka lesz az egyén, a közösség és az intézmények számára is.


Miért fontos a szakmaközi, intézményközi
munka/együttműködés?

Az erőforrások csekélyek a probléma és a feladat nagyságához, jellegéhez képest. Tágabb értelemben az egyenlőtlen esélyek mint probléma, vagy a társadalmi integráció mint cél vagy feladat csak egy sokkal szélesebb horizonton látható be, mint ami az ágazati rendszerben specializálódó alapellátást, szolgáltatást nyújtó szereplőknek adott a napi tevékenységeik során. Az egyre jobban és pontosabban körülhatárolt szakmai, intézményi fókuszok, kompetenciák végül is egy szűk „lőrésszerű” rálátást biztosítanak a települési problémák egy-egy
meghatározott szeletére és végső soron így a „humán szolgáltatás”
a saját szerepei szerinti szeletekre bontja az egyes embert is (tanuló, beteg, rászoruló, gyanúsított stb.).
A települési közösségben érintett, feladattal, felelősséggel felruházott intézmények, szolgáltatók, szakmák/szakemberek közötti koordináció, összefogás abból a szempontból is nagy fontosságú, hogy ezek egyes, jól körülhatárolt célcsoportjai együttesen, tágabb értelemben a helyi lakosság egészét teszik ki, és valószínűleg éppen ez az a szint, ahol a kívánatos változásokat elérni, mérni, kimutatni lehetne. A települési életminőség javulása egy olyan összetett tevékenységet feltételező komplex cél, amelynek már a megfogalmazása kitűzése, megtervezése is javíthat a napi alaptevékenységek kilátástalanságán. Bármilyen pozitív elmozdulás pedig rögtön jobb kondíciókat teremthet a humán szolgáltató szakemberek napi munkájához, eredményesebbé válhat segítő tevékenységük.
További érv a szakmaközi, intézményközi munka mellett, hogy az eltérő nézőpontok, megközelítések, lehetőségek megismerése inspiráló lehet a résztvevők számára. Az eltérő hátterek, tudások, és az egymásétól különböző feladatok ellenére éppen az azonos vagy hasonló terepen dolgozók lehetnek azok, akik megérthetik egymást, és a másik szereplő minden nehézségében saját nehézségeikre is ráismerhetnek. Mint ahogy felismerhetik azt is, hogy egyesíthetnék erőiket, hogy közösen mozgósítsanak újabb erőforrásokat annak érdekében, hogy hatásuk lehessen a települési közösség egészére is. Ennek révén, végső soron, saját szakmai vagy intézményi küldetésüket teljesíthetnék be. Az együttműködés a szolgáltatások fejlődésén túl olyan előnyökkel járhat, mint az egyes „ügyfelek” képessé tételének, képessé válásának folyamattá szervezése a támogató, segítő szakemberek közötti egyeztetés eredményeként, vagy hogy az intézmények a teljes embert, s nem pusztán a szolgáltatásaik szempontjából ellátásra szoruló ügyfelet látják az érintettekben.


Miért nehéz a szakmaközi, intézményközi
munka/együttműködés?

Az intézmények, szakmák közötti együttműködés kialakításának nehézségei nem különböznek attól, amit bármilyen új együttműködés kialakítása, vagy már kialakult működési vagy munkamódok megváltoztatása kapcsán tapasztalhatunk. Ezek a megnevezhető nehézségek ráadásul ebben az esetben is éppen azok, amelyek egyúttal a koordinált közös munka szükségességét is alátámasztják. Alapvető nehézség a kapacitáshiány. Kevés az intézmény, kevés a szakember, a mégis elérhető szereplők belső problémákat, válságokat próbálnak kezelni változó környezetben, változó feltételek és elvárások mellett, forráshiányban, adminisztratív kényszerek között. Felsőbb szintű támogatás, biztatás, közvetlen érdekeltség nélkül a kapacitáshiány ellene hat annak, hogy az intézmények komoly idő- és energia-befektetéssel valami új rendszernek az alapját kezdjék el lerakni. Egyúttal nem kedvez annak sem, hogy olyan szereplőket vegyenek számításba lehetséges partnerként, akiket valójában csak felszínesen ismernek, akikről elsőre nehéz belátni, hogy milyen közös ügyük lehetne, és akikkel a bizalom kialakítása, az együttműködés alapjainak lefektetése nem hoz azonnali vagy rövid távú hasznot. Nem csak a napi rutin, hanem a társadalmi és politikai környezet sem kedvez a hosszú távú tervezésnek.
…

Tapasztalatok

Az előbbiekben vázolt ellentmondásos helyzetnek megfelelően a Mélyszegénység program tapasztalatai is ellentmondásosak az ilyen együttműködések területén. Jóllehet ebben a programban elvárás volt a szakmaköziség, és a program ún. másodlagos célcsoportjaként a fent körülírt szereplők is nevesítve lettek, az egyes szakmai stábok saját
megfogalmazása szerint az erre irányuló erőfeszítéseik nem értek el eredményt (vagy csak „papíron” jöttek létre, valós tartalom nélkül). Ugyanakkor más visszajelzések ellentmondani látszanak ennek a sommás állításnak. Amikor a tapasztalatok azt mutatják, hogy a szükséges intézményi nyitottság és kezdeményezőkészség elsősorban a vezető személyén múlik, az arra is bizonyíték, hogy megfelelő elkötelezettség esetén igenis tágíthatók a szűkre szabott intézményi mozgásterek. Az is jellemző tapasztalata volt a Mélyszegénység programnak, hogy a különböző szakma- és intézményközi, vagy a döntéshozók összeültetését célzó fórumok, műhelybeszélgetések, kerekasztalok vagy képzések sikeresek voltak, és a résztvevők visszajelzései szerint igény mutatkozik az ilyen kezdeményezésekre. Miközben az együttműködéstől elzárkózó intézményi magatartásról számoltak be a helyi programok megvalósítói, azt is látni kell, hogy máshol éppen az intézményi szereplők voltak a kezdeményezők vagy partnerek a megvalósító konzorciumokban. Az olyan tapasztalatok is figyelmet érdemelnek, amelyek szerint merevnek és elzárkózónak mutatkozó intézmények munkatársai nyitottnak és érdekeltnek bizonyultak különböző informális együttműködési formák iránt.Egy példát - Közösségfejlesztési szemlélet a nagyecsedi szociális intézményben -, valamint a projektben dolgozók véleményét ld. a kiadványban!
…

Lépésjavaslatok

A közösségfejlesztő elsősorban a kommunikáció, a kapcsolatok, a nyilvánosság fejlesztésével ér el hatást a települési közösségben. Főként ezek lehetnek a módszerei a szakmák és intézmények közötti együttműködés kezdeményezésére, erősítésére és bővítésére is.
Az együttműködés kialakításához először természetesen a kapcsolatfelvételt kell kezdeményezni (személyesen, a meghívó nem elég). Majd lehetőséget, alkalmat kell teremteni arra, hogy a felek minél jobban megismerhessék egymást. Ezek lehetnek kis közös projektek, közösen szervezett rendezvények, vagy alkalmi tevékenységek, olyan képzések, amelyek célzottan egy ilyen vegyes résztvevői kört szólítanak meg. Ezek a programok elősegíthetik, hogy felismerjenek olyan közös érdekeltségeket, amelyek alapját adhatják a további együttműködés közös tervezésének és elvezethetnek a tevékenységek egyeztetéséig, a közös cselekvésig. Ahhoz, hogy ezek a lehetséges lépések az érintettek által vezetett folyamattá szerveződhessenek, fontos eszköz lehet az, ha a fejlesztő szakember gondoskodik a találkozók rendszerességéről, ha az eredményekről emlékeztetők, összefoglalók születnek, amelyek mindig eljutnak azokhoz a szereplőkhöz is, akik éppen (még) nem tudnak részt venni a közös gondolkodásban.
…
A hatékony közös munka érdekében a szolgáltatások munkatársait számos dologra kell felkészíteni, amelyek közül a legfontosabbak a következőkHopkins, Tom (2001): Interprofesszionalitás – rövid történet és áttekintés alapján.
In Somorjai Ildikó (szerk.): Amivel még nem számolunk… Interprofesszionális együttműködés és szociális munka. Győr–Budapest: Széchenyi István Főiskola – Kávé Kiadó.
· Elsősorban annak felismerésére, hogy szakmájuk különbözik a többi szakmától, de egyenrangú azokkal. Ezt nem könnyű elérni, hiszen a különböző szakmák képviselőinek más-más státuszuk van a társadalomban, gyakran más a szociális hátterük, az oktatásuk, képzési idejük különbözik egymástól és a fizetésük, munkakörülményeik is eltérőek.
· Másodsorban fel kell ismerni azt, hogy minden szakmának megvannak a maga szerep-, hatalmi, befolyásolási és felelősségi határai, s hogy a szakmaközi munkastílus elkerülhetetlenül ezek tüzetes vizsgálatához. Továbbá az „ügyfelek” szakmaközi ellátása érdekében minden résztvevő szakma kész kell legyen arra, hogy hatalmi pozícióját feladja és másokkal megossza.
· Harmadsorban minden szakmának késznek kell mutatkoznia arra, hogy értékelni tudja a többi szakma hozzájárulását az ellátások, szolgáltatások megvalósításához. Azaz a szakmaközi ellátásban minden szakma azonos értékű hozzájárulást nyújt, ami nem jelenti szükségszerűen azt, hogy ezek költsége is ugyanakkora lenne a dolgozó vagy a szolgáltató szervezet számára.
Mindehhez a szolgáltatásnyújtás átfogó jellegének megértése, illetve az erre való érzékenység és ennek a megközelítésnek az oktatása szükséges, valamint hajlandóság és készség arra, hogy az ember gondolkodásában megnyíljon a többi szakma perspektívái felé azért, hogy összetettebben tudja megérteni a problémákat; képes legyen az együttműködő és az együtt dolgozó részvételre a gondozás és az ellátás gyakorlatában.


Részvétel a döntéshozatalban8., azonos című fejezet

A Mélyszegénység program egyik kimondott célja volt, hogy a mélyszegénységben élők érdekei és szempontjai jobban megjelenjenek a döntéshozatal és a tervezés helyi és térségi intézményeiben. A közösségi integrációt célzó programnak ezért a mélyszegénységben élők mellett úgynevezett másodlagos célcsoportjai voltak a helyi közigazgatás és ellátás intézményrendszerének szereplői. Ennek a másodlagos célcsoportnak egy szűkebb köre civil szervezetekkel és projektmunkatársakkal a Mélyszegénység program megvalósításában érintettként és lebonyolítóként is részt vett.
A programokban megvalósuló számos találkozás, egyeztetés, kiadvány révén a korábbihoz képest sokkal több információ áramlott az akcióterületeken, és a programban végzett tevékenységek kapcsán személyes, szakmai és szervezeti kapcsolati rendszerek épültek ki vagy fejlődtek tovább. A Mélyszegénység program kapcsán általában nem jöttek létre olyan tiszta helyzetek, amelyben elmondható lenne, hogy helyi döntéshozói körök ennek hatására váltak volna érzékennyé és elkötelezetté legszegényebb választóik iránt. Érdekegyeztetés elsősorban informális úton, kijárásos módszerrel és leginkább a projekt megvalósíthatósága, technikai lebonyolítása érdekében történt.
…
A bonyolult helyi függőségi viszonyok és általában a demokratikus kultúra állapota miatt nyílt, átlátható nyomásgyakorlás, vagy olyan konfliktus, ami a nyilvánosság előtt zajló erőpróbaként jelent volna meg, jószerivel nem fordult elő a programban. De arra sem volt példa, hogy közvetlenül az érintettek léptek volna fel szervezett módon a saját ügyükben. A szakmai stábok mint a helyi viszonyokba ágyazott és szolgáltatásokat nyújtó szereplők elsősorban együttműködő szerepeket alakítottak ki és gyakoroltak, amelyekben csak a legszükségesebb mértékben kevertek konfrontatív elemeket. Mivel a program hatására a mélyszegénységben élők szervezettségi szintje és így érdekartikulációs képessége is emelkedett, érdemes itt az érdekegyeztetési lehetőségek három útját megvizsgálni. Emellett szót ejtünk még a közösségszervezésről, illetve a közösségi folyamat betetőzéséről: a közösség önállósodásáról, a közösség saját intézményeinek létrejöttéről.


Informális egyeztetések, nem hivatalos érdekkijárás

„A nem hivatalos csatornákon keresztüli befolyásolás” személy- és helyzetfüggő, nincsenek írott szabályai, egyszerre ellenőrizhetetlen és eredményes. Nem demokratikus, ugyanakkor kultúránk része. Ma Magyarországon az emberek nem igazán hisznek abban, hogy a hivatalos folyamatok működhetnek, ezért gyakran keresnek egyéni kijárásos utakat (ez alól a civil szervezetek gyakorlata sem kivétel). A nem hivatalos utakat használva magunk is hozzájárulunk azonban a demokratikus folyamatok hiteltelenítéséhez, a beléjük vetett bizalom gyengítéséhez. Esetünkben pedig különösen a megfelelő kapcsolatokkal és tekintéllyel nem rendelkezők további kirekesztéséhez.


Szószólói szerep, érdekképviselet

Gyakran állítják szembe a szolgáltató és érdekvédő funkciókat azzal, hogy ezeket nem lehet szerencsésen keverni. Ugyanakkor ezek mégsem zárják ki egymást, ráadásul az érdekképviselethez sem szükséges minden esetben konfrontatív taktikát választani. Egy szolgáltatásokat nyújtó szervezet érdekvédő szerepét éppen hogy hitelesebbé, megalapozottabbá teheti az érintett közösséggel való közvetlen és rendszeres kapcsolat. Ha egy kiszolgáltatott, kirekesztett célcsoporttal foglalkozó intézmény fejlesztő szervezetként határozza meg önmagát, akkor saját tevékenysége, szervezőereje révén érdekvédelmi képességgel ruházhatja fel közösségét, illetve közvetlenül is be kell töltenie érdekképviselő szerepet. Érdekképviselő, szószóló szerepében az érintettek helyett jár el, jogi képviseletet lát el, tárgyal a döntéshozóval. A folyamatban ügyfélként megjelenő érintettek érdekeit a szakember védi, képviseli, a hatalmi játszma a döntéshozó és a szakember között zajlik.
Nemcsak független jogvédők, hanem a társadalmi problémák elleni küzdelem más intézményes szereplői is próbálnak beleszólni az őket érintő kérdésekbe, igyekeznek hatást gyakorolni a szabályozások kialakítására, véleményezhetik a jogszabályokat a társadalmi egyeztetéseken keresztül, vagy éppen kezdeményezőként saját koncepciókkal, javaslatokkal állhatnak elő.
Nyilvánvaló, hogy kirekesztett közösségekkel foglalkozó fejlesztő szervezeteknek van dolga az érdekvédelem területén: nemcsak a közösség nevében föllépő érdekképviselőként, hanem a közösség saját érdekvédelmi képességének fokozása terén is. Ha közösségi alapon, a helyi igényekre, szükségletekre reagálva fejleszti szolgáltatásait, el kell, hogy jusson a hatalmi viszonyok (politika, gazdaság) közügyként való értelmezéséig, a változtatás szándékáig.


Közvetlen civil érdekérvényesítés

A demokratikus jogállamban a civil társadalom egyik funkciója a bennünket érintő döntések befolyásolása. Ez általában sem könnyű, de különösen nehéz a társadalmi kirekesztéssel sújtott közösségek esetében, melyeket a szegénység, a diszkrimináció, a lehetőségek
hiánya megakadályoz a társadalomban való teljes körű részvételben. Ehhez a kirekesztettek bevonása a képessé tétel folyamatán keresztül vezet el. Mivel a kirekesztett közösségek többféle síkon is egyenlőtlenségek elszenvedői, ezért ebben a folyamatban az egyenjogúságért vívott küzdelem elkerülhetetlen.
A fejlesztés céljaként meghatározott közösségi integráció során a sok, egymással összefüggő problémával szembenéző közösséget el kell tudni mozdítani a kirekesztettségből az aktív társadalmi részvétel irányába, hogy aktív állampolgárként, szervezett közösségként szólhassanak bele az őket érintő döntésekbe.
A „képessé válás” azt is jelenti: tudnod kell felállni, képviselni önmagad, tenni a saját életedért. Sok minden szükséges ahhoz, hogy egy közösségi ügyben az érintettek valódi szereplővé váljanak, nyomást gyakoroljanak, kivívják az ehhez szükséges respektust, méltóságot, önbecsülést, kompetenciákat. Mindehhez szervezettség, képzettség, fegyelem, az emberi, állampolgári, jogok ismerete, a tájékozódás készsége és igénye, valamint stratégia és szövetségesek kellenek. Szót érteni a hatalom képviselőivel, szerepelni a médiában, összefogni más szervezetekkel, illetve megtartani a közösség egységes fellépését mind külön „szakértelmet” igénylő feladat, amelyeknél megjelenik a képzés, a tanulás iránti igény, akár informális, akár formális keretek között. Ez a képessé tétel egyik sarkalatos pontja – a tudás megosztása a hatalom megosztásának egyik leghatékonyabb formája.
A közvetlen civil érdekérvényesítés elősegítésére a fejlesztő szakember bizalomépítéssel, a vezetők beazonosításával és közösségi szervezet építésével teszi képessé az érintetteket arra, hogy nyomásgyakorlással kényszerítsék ki a megoldást a döntéshozóból. Az érintetteket nem ügyfélként, hanem közösségük tagjaként, a csoport vagy szervezet alapítóiként vonja be annak érdekében, hogy közös tájékozódás, az elképzelések egyeztetése, képességeik fejlesztése révén a hatalmi viszonyok megváltoztatásával találjanak tartós megoldást problémáikra. A küzdelem a döntéshozó és a közösség között zajlik, a közösség célja a döntéshozói cselekvés kikényszerítése.


A közösségszervezésről

A közösségi munkának egy másik megközelítése és módszertana a közösségszervezés. A közös megoldásokat, az egyetértést, együttműködést szorgalmazó közösségfejlesztéshez képest
a közösségszervezés sokkal inkább fókuszál a politikai érzékenységre. Fő kiindulópontja az, hogy leszakadt társadalmi osztályokat, sérülékeny csoportokat tegyen hatalmi tényezővé kifejezetten annak érdekében, hogy demokratikus eszközökkel befolyásolhassák az őket érintő folyamatokat. A hatalom a cselekvőképességet, a társadalmi, politikai és gazdasági változáshoz szükséges erőt képviseli, amelyet elsősorban az érintettek szervezettsége hoz létre. Az így létrehozott érdekvédelmi szervezetek követelések formájában fogalmazzák meg a széles körű tagság közös érdekeit, erőforrásaikat pedig a döntéshozókra való nyomásgyakorlásra használják. Ideális esetben a szervezett közösségi csoportok már a döntések előkészítésénél is a tárgyalóasztalnál ülnek, a szükséges társadalmi változások eléréséhez azonban szükségszerűnek tekintik a konfliktust és a harcot. A közösségszervezők új helyi vezetőerők kifejlesztésén dolgoznak, koalíciók létrehozásában és kampányok szervezésében működnek közre.
A közösségszervezés gyökerei az Egyesült Államokba nyúlnak vissza, a módszer a nőjogi mozgalomból, a rabszolga-felszabadítási és a munkásmozgalomból táplálkozik. Alapvető célja a hatalom és az erőforrások igazságosabb újraelosztása. A közösségszervezés módszertanának alapjait Saul Alinsky dolgozta ki, ami az azóta eltelt közel egy évszázad tapasztalatai alapján jelentősen gazdagodott.
A közösségszervező megközelítésre, módszertanának alkalmazására nagyon kevés hazai példa van, meghonosításában és terjesztésében a Civil Kollégium Alapítvány vállalt kezdeményező szerepet.A közösségszervezésről bővebben olvashat a következő webhelyeken: http://kozossegszervezes.wordpress.com, http://szervezzesszervezodj.blogspot.hu, www.civilkollegium.hu


A közösség szervezettségi szintjének emelése:
önállósodás, intézményesülés

A közösségi fejlesztőmunka során létrejövő szerteágazó tevékenységeket, új kapcsolatokat, kapcsolódási pontokat, platformokat, kommunikációs felületeket, együttműködéseket, csoportokat a megfelelő alakulási, érettségi fázisban intézményesíteni, az elért eredményeket formalizálni kell. Az önszervező folyamatok életben tartásának, segítésének, a különböző helyi tevékenységek beindításának egy ponton túl szükséges feltétele új szervezetek életre segítése, közösségi szervezetek alapítása. Annak érdekében, hogy az új közösségi intézmények kialakulásával a demokratikus folyamatok erősödjenek, a szervezetek rugalmasak, a tagság nyitott maradjon, megfelelő tanulási lehetőségek biztosításával lehet az alkalmas technikákat megismertetni, a szükséges attitűdöket kialakítani.
A közösség szervezettsége azért is fontos, mert csak szervezett keretek adnak lehetőséget a közösség önmeghatározására, a célok kijelölésére, tervek készítésére és megvalósítására. A közösségi csoportok alakulása és a programok fejlesztése tehát szoros összefüggésben van a szervezettség kérdésével, „a szervezettség magas szintje pedig a feltétele a közösség megújulásának, alkalmazkodóképességének és változtatási hajlandóságának. Az atomizált, vagyis szervezetlen és közömbös helyi társadalom a végsőkig kiszolgáltatott és a függőségek rendszerében él. Az önmagát megszervezni nem képes közösség partnerévé sem tudni válni senkinek, a kezdeményezők magányos hősök, akik rendszerint elbuknak. Az a szintű szervezetlenség, ami még mindig általánosnak mondható a hátrányos helyzetű térségekben, gátja minden fejlődésnek.”Vercseg Ilona (2011a): A közösségi munka folyamata és módszerei. In Nagyné Varga Ilona (szerk.): Közösségi munka a családsegítésben. Debrecen: Debreceni Egyetemi Kiadó, 38–39. o.
A helyi közösség szervezettségének kérdését nem lehet eléggé hangsúlyozni a külső kapcsolatok, a közösség képviselete szempontjából (stratégiai partnerségek, nagyobb hálózatok, állampolgárok és intézmények közötti kommunikációs csatornák).
A megfelelő szervezettségi szint elérése a közösségfejlesztő visszavonulását, a folyamatból való kilépését is lehetővé teszi. A hátrányos helyzetű közösségek esetében azonban a szakmai segítségnyújtás nem szüntethető meg teljesen. A lehetőleg hosszú távon elkötelezett, (minél inkább) helyi szakemberek közreműködése továbbra
is szükséges a koordinációban, az elakadások továbblendítésében, a folyamatok értékelésben, a továbblépés tervezésében, a döntéshozók és a jogalkotás befolyásolásában.


Zárszó

Vajon miben más a közösségfejlesztés, ha kifejezetten a mélyszegénységben élők közösségeinek fejlődését, megerősödését kívánja elősegíteni? A Mélyszegénység program tapasztalatai alapján megállapítható, hogy nem eszközökben és módszerekben, hanem ezek alkalmazásának hangsúlyaiban ragadható meg különbség. Nem feltétlenül egyszerűbb a középosztályhoz tartozó szomszédság (és nem utolsósorban a helyi értelmiség) bevonása és elkötelezése egy széles körű együttműködést célzó, ezen alapuló közösségi folyamatba, de gyorsabban elérhető a szervezettség magasabb szintje, amellyel képessé válnak a megfelelő érdekérvényesítésre és forrásbevonásra. Ugyanakkor az alább felsorolt – és a módszertani anyagunkban részletesen kifejtett – módszertani fókuszok nemcsak a társadalom peremén élők közösségfejlesztése kapcsán relevánsak, hanem más közegekben is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak fejlesztőmunkáink során.
Amikor azt mondjuk, hogy nem kell más módszer, elsősorban arra gondolunk, hogy minden közösségi munka alapja a rengeteg személyes beszélgetés, a bizalom építése egyének, majd a közösség szintjén, az egyes csoportok felkészítése, hogy megértsék egymást – és ehhez bizony sok idő kell.
A közösségi ház példájával könnyen megvilágítható, hogy mit jelent a hangsúlybeli különbség: egyrészt nyilvánvaló, hogy ilyen intézményre szükség van, függetlenül az egyes települések társadalmi helyzetétől. Másrészt könnyen érzékelhető, hogy ezek fontossága és szerepe nagyobb egy olyan közegben, ahol az egyéb szolgáltató infrastruktúra kiépületlen vagy elsorvadt. Hiszen az ilyen településeken az emberek súlyosabb nehézségekkel néznek szembe, mint ott, ahol más erőforrások is elérhetőek, a kommunikáció, a társas élet iránti szükséglet más platformokon is kielégíthető.

A mélyszegénység elleni küzdelemben, amelynek során súlyos diszkriminációs problémával, rasszizmussal, szegregációval is szembesülünk, az alábbi módszertani fókuszokra érdemes odafigyelni a közösségi fejlesztőmunka során:
· A bevonásnál és később, az egyes csoportok, klubok működésénél külön figyelmet kell fordítani és erőfeszítéseket kell tenni arra, hogy szembemenjünk a szegregációs folyamatokkal. A heterogén csoportok együttműködése eredményesebb. (Lásd részletesen 3. és 4. fejezetet!)
· A kommunikáció írásos formájának mozgósító ereje általában is egyre korlátozottabb a közösségfejlesztésben. A mélyszegénységben élők esetében pedig azért is nagy a jelentősége az egyéb (ön)kifejezési formáknak, mert kompenzálhatja hátrányukat ezen a téren. (Lásd „Nem csak a szavak – Kapcsolatépítés művészeti eszközökkel” c. pont)
· Képessé válni a szükséges tudás megszerzésére – ez a cél léptékében több időt és munkát igényel. A közösség fejlődése tanulási folyamat, mely a kirekesztettek önbecsülésének megerősítésétől az önálló tájékozódás készségéig és a kritikai gondolkodás igényéig kell, hogy vezessen. (Lásd részletesen az itt nem, csak a kiadványban megjelent 5., Tapasztalati és közösségi tanulás c. fejezetet!)
· A társadalom peremére szorult, elnyomott közösségek esetén az érdekérvényesítés is több erőfeszítést kíván, mint a megfelelő kapcsolatokkal rendelkező középosztálybeli közegben. (Lásd 8., Részvétel a döntéshozatalban c. fejezetet)
· A közösségfejlesztés mint szaktevékenység általában időleges beavatkozást jelent. Itt változó szerepekben ugyan, de maradnia kell a fejlesztőnek. Azután is szükséges további szakmai támogatás, ha

már a belső vezető erők kifejlődtek. (Lásd a 8. fejezetben A közösség szervezettségi szintjének emelését!)

· Többször hangsúlyoztuk, hogy a közösségfejlesztés nem a megoldás, hanem egy hozzájárulás súlyos társadalmi problémák

kezeléséhez. Széles körű együttműködés és felelősségvállalás, több intézmény és több szakma közös munkája kell, hogy hátterét adja a közösségi beavatkozásoknak. (Lásd részletesen a 7. Szakmák és intézmények közötti együttműködés fejezetet!)

A közösségfejlesztés végül is szemléleti változást céloz, amikor emberek együttműködését kívánja új alapokra helyezni, újraszervezni az adott településen azzal a céllal, hogy befogadóbb társadalmi környezetet építsen fel.

Parola archívum