Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Az önkéntesség újjászületése
Szerző:	Péterfi Ferenc
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	1997
Szám:	1
Oldalszám:	12-13.
A cikkben lévő
Nevek:	Göncz Árpádné, James A. Dzierwa, Zám Mária, Kuti Éva, Elisabeth Hoodles, Josefina Fernandez Barrera, Martha Ramon, Sara Moose, Sandy Berglund
Intézmények:	Hálózat a Demokráciáért Program, Non-profit Pénzügyi Központ, USAID, DEMNET, Boeing
Települések:	Szentendre, Közép-Kelet-Európa, Egyesült Királyság, Katalónia, Izrael, USA
Tárgyszavak:	önkéntesség
Megjegyzés:	Beszámoló egy konferenciáról.
Annotáció:

AZ ÖNKÉNTESSÉG ÚJJÁSZÜLETÉSE

Szentendrén, június 20-ától három napig nagyszabású konferencia keretében arról tanácskoztak a nonprofit szektor hazai és külföldi képviselői, hogyan alakul Közép-Kelet Európában az önkéntes munka, az önkéntes mozgalom újjászületése. Jó hangulatú és szakmai tapasztalatokban is gazdag hétvége zajlott a Hálózat a Demokráciáért Program és a Nonprofit Pénzügyi Központ szervezésében ebben a festői városban.
Az alábbiakban rövid összefoglalóval igyekszem az olvasóknak bemutatni a konferencián elhangzottakat és tapasztaltakat. Részleges ez a tudósítás azért is mert a program esetenként három-négy helyszínen futott, s nem volt alkalmam minden rezdülést pontosan követni.

Megnyitójában Göncz Árpádné részben saját élményként is azt hangsúlyozta, hogy az újjászületés első érintettjeinek az átlagosnál nagyobb egyéni áldozatvállalására volt (van) szükség, s hogy az önkéntes munka nagy érzelmi elköteleződést kíván a kezdeményezőitől. “Amíg ki nem próbáltuk a saját képességeinket, kívülről nehéz volt bennünket segíteni” – hangsúlyozta az elnök asszony jelezve, hogy lassan a szakszerű segítségnyújtás is kialakul az önkéntes szektorban.
James A. Dzierwa az USAID képviselője bevezetőjében egyebek között arról beszélt, milyen nehéz a központi irányítás alól a szabad piac, a demokrácia rendszerébe az átmenet. (Az a gyanúm, erről mi élményszinten is be tudunk számolni.) A téma jelentőségét hangsúlyozva azt fogalmazta meg, hogy “az önkéntesség nemzeti tényező”.
Zám Mária a DEMNET programigazgatója elsősorban a közreműködők közötti kapcsolatépítést emelte ki, az önkéntes szektor, önkormányzatok és az üzleti szervezetekre utalva.
A konferencia egyik főelőadását Kuti Éva tartotta Az önkéntesség újraértelmezése címmel.
Mindig vannak olyan társadalmi szükségletek, amelyeket az állam nem tud kielégíteni – részben ezzel teremtődik funkciója az önkéntes szervezeteknek. Egyébként az állami-intézményi szolgáltatások jellemzően uniformizáltak, ez ismét jelentős szerepet kínál ennek a szférának. Az önkéntes munkák anyagi hasznosságuk mellett nagyon fontos lelki szükségleteket is kielégítenek – a társadalom életébe éppen az önkéntes munka közvetítésével kapcsolódhatnak mindazok, akik ilyen szolgálatokat vállalnak. Kuti Éva (akinek előadását részletesen is közöljük) kutatásaikra hivatkozva kiemelte, hogy a társadalom perifériáján élők nem csak a javakból nem részesülnek, de kimaradnak az önkéntes szektorból is, így annak integráló, befogadó hatásából sem jut ezeknek az embereknek, ezeknek a társadalmi csoportoknak.
Ez utóbbi gondolatot hangsúlyozta Elisabeth Hoodles is – aki az Egyesült Királyságból érkezett –, amikor úgy fogalmazott, hogy “az önkéntesség gyakran a társadalomban való részvétel egyetlen lehetősége”. Ő itt a fiatalokat, a perifériára szorultakat külön is megemlítette. Az ő fontos gondolata volt még, hogy az önkéntesség nem egyenlő az amatőrizmussal, éppen ellenkezőleg, az itt feladatokat vállalók gyakran nagy tapasztalatokkal, szakismerettel rendelkeznek.
Ellensúly a versennyel és önzéssel szemben
Josefina Fernandez i Barrera Katalóniából Önkéntesség a második évezred küszöbén című előadásában elemezte, hogy a társadalmi, politikai változások felerősödése, a jóléti állam válságának erőteljessé válása idején különösen fontos az önkéntesség jelenléte. Ez a mozgalom a befogadást, a szolidaritást, a mások szempontjainak figyelembe vételét különös értékként kezeli. Általában a liberalizmus jelenléte a különbségek erősödését váltotta ki, s ebben a társadalmi szituációban az önkéntesség, a filantrópia a versennyel és az önzéssel szembeni ellensúly szerepét tölti be. A társadalmi köztudatban az önkéntes mint “jó állampolgár” jelenik meg, ez a mozgalom pedig egy olyan ügyként, amit az államnak segítenie kell.
Az előadásokon kívül esettanulmányok bemutatása történt, továbbá tizenegy műhelybeszélgetés – és persze nagyon sok folyosói beszélgetés, baráti találkozó, szakmai vita és kötetlen tapasztalatcsere az önkéntes munkáról szervezett konferencián.

Még néhány felvetés, amelyek továbbgondolásra, esetenként önmagunknak való megválaszolásra érdemesek:
Martha Ramon Izraelből arról beszélt, hogy gyakran az állam által elindított és fejlesztett szolgáltatások folytatása az önkéntesekre hárul, de a fordítottja is gyakori: egy önsegítő szolgáltatásból önkéntes szervezet által végzett szolgáltatás lesz, ami végül állami működtetésbe megy át. Ugyanakkor vannak olyan közszolgáltatások, amelyekben nincsen pénz, s ezért ezekből az üzleti szektor kivonul, de nem maradhatnak ellátatlanul ezek a feladatok sem – ekkor jelenik meg az önkéntes szektor. Ahogy ő mondta vegyes gazdaságban vegyes válaszok keletkeznek a társadalmi szükségletekre. Fontos kérdést vetett fel ugyanakkor, hogy ha sok állami feladatot vállalnak át az önkéntes szervezetek, marad e erejük, energiájuk, kapacitásuk a saját eredeti kezdeményezéseikre, elhatározásaikra?
A támogatási források bővítése kapcsán Sara Moose az USA-ból arról a tapasztalatáról beszélt, hogy ha valaki adományt fog kérni, jó, ha önmaga is ad valamit a meghatározott célra, így ezt követően könnyebben tud kérni. Kiemelte, hogy egy projekt kapcsán, ha valakit meg akarunk győzni egy ügy fontosságáról, milyen fontos, hogy pontosan és röviden tudjuk megfogalmazni a terveinket.
Sandy Berglund szintén Amerikából a Boeing képviseletében elmondta, hogy egy projektjük keretében nyugdíjasok kapcsolódtak be a munkába. Ennek során olyan feladatokat is elvégezhettek, amit annak idején a munkakörükben nem csináltak. Ennek az egész akciónak igen nagy sikere volt náluk, hiszen így alkalmuk volt ezeknek az idős embereknek a tudásukat visszaadni a társadalomnak.
Tulajdonképpen többféle önkéntes munkáról esett szó ezen a konferencián: olyanról, amelynek során valamilyen fizetett alkalmazottakkal “üzemelő” szervezet néhány kiválasztott önkéntessel kiegészülve szélesíti tevékenységét, s olyanról is, amelyben többségében önkéntesek dolgoznak, akiket esetleg néhány fizetett alkalmazott segít ki. Ezek eltérő helyzeteket eredményeznek, más és más követelményt jelentenek az önkéntes munkát vállalók számára is.
Végezetül hadd álljon itt e sorok írójának egy a helyszínen is megfogalmazott mefisztói kérdése: Biztos e, hogy csak jót teszünk akkor, amikor szervezetbe tömörítjük, kiemeljük az önkéntes munkára vállalkozókat, akiket azután “visszaközvetítünk” a rászoruló helyekre? Nem kellene-e sokszor inkább “visszailleszteni” ezeket a vállalásokat a saját környezetükbe, szomszédságukba, ahol körültekintve felismerhetnék a hiányokat, s ahol természetesen, különösebb formalizálás nélkül fejthetnék ki tevékenységüket?
Nyilván nekem van a saját magam számára válaszom erre a felvetésre, de mindenkit bíztatok, hogy önmaga is válaszolja meg – önmagának ezt a kérdést.
Péterfi Ferenc

Parola archívum