Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Társadalmi tanulás – közösségi tanulás Előadás a X. Nyári Egyeteme, 203. július 27-én
Szerző:	Vercseg Ilona
Sorozatcím:	Parola
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	2013
Szám:	4
Oldalszám:	24
A cikkben lévő
Nevek:	Vercseg Ilona, Varga A. Tamás, Molnár Aranka, Peták Péter, Hubert Campfens, Kropotkin, Dewey, Lewin, Arisztotelész, Alexander, Arapovics Mária, Jakab György, Hans Anderson, Bohdan Skrzypczak
Intézmények:	Civil Kollégium Alapítvány, ELTE Közösségi és Civil Tanulmányok szak, Stiftelsen Idébanken (Ötletbank Alapítvány, Norvégia), CESAM Centrum För Samhällsarbete och Mobilisering (Svéd közösségfejlesztő szervezet), CAL (Helyi Cselekvés Központja, Lengyelország) – Social Animateur School
Települések:	Kunbábony, Budapest, Osló, Örebro
Tárgyszavak:	közösségi tanulás, társadalmi tanulás, társadalmi mobilizálás, képessé tétel – képessé válás, szocializáció, közjó, közösségi alapú gazdaságfejlesztés, dán termelői iskola, települési és ifjúsági önkormányzatok; cserék, nemzetközi építőtáborok; közösségi iskolák – közösségi oktatás
Megjegyzés:	kategória: elmélet
Annotáció:

Vercseg Ilona: Társadalmi tanulás
– közösségi tanulás

Elhangzott a X. Nyári Egyetemen, 2013. július 27-én, szombaton


Közösségfejlesztő, s nem felnőttképző vagyok, de talán értékes az én megközelítésem is ebben a témában, mert engem a közösségfejlesztés logikusan vezetett el a felnőttképzéshez.
Soha nem gondoltam volna, hogy ez a téma engem érdekelni fog és ezzel komolyan fogok foglalkozni. Egészen egyszerűen közösségfejlesztőként csináltam a helyi munkákat és fokozatosan jöttem rá, hogy nagy a tudatosság hiánya, a helyi emberek nem vagy alig rendelkeznek társadalmi-közösségi ismeretekkel, nincs kilátásuk-rálátásuk a világban zajló folyamatokra. Rájöttem, hogy nagyon zártak ezek a belső világok.
Elkezdett izgatni, hogy hogyan lehetne ezt a képletet felbontani, kikezdeni – mindig ez érdekel a leginkább –, megváltoztatni az adott helyzetet.
Nem tudtunk mi olyan dolgokról, mint a képessé tétel – képessé válás a 70-es évek második felében, a 80-as évektől, amikor a közösségfejlesztés elkezdődött. Fogalmunk sem volt még ezekről – egyszerűen csináltuk azt, amit a szükség megmutatott.
Szerintem, ha valaki jól figyel arra, amit csinál, az igazítja is őt, hogy merre menjen, míg el nem kezd az egész egy rendszerré válni. Rendszerré, ami egyszer csak elkezdi követelni azt, hogy most ezt és ezt tedd következő lépésként. Ilyen volt a Civil Kollégium létrehozása.
Varga A. Tamás találta ki 93-ban, hogy kellene a közösségfejlesztésnek egy képzési központ is, mert akkor már képzési folyamatokat is szerveztünk egy-egy helyi fejlesztés során. Ez nem úgy zajlott, hogy valaki kiállt és elmondott valamit, amiből tanulni lehetett, hanem úgy, hogy – Mit gondolsz? Nem így kéne? Nem úgy kéne? Kérdezd meg ezt és ezt, menj oda hozzá! Hoztam neked valamit, olvasd el! Menjünk el együtt ide és ide, nézzük meg, ők hogy csinálják? – ezek ilyen lépésekből álló tanulási folyamatok voltak.
És ekkor Tamás azt mondta, hogy szerinte az nagyon jó, ha az emberek eltávolodnak attól, amiben élnek. Ha rövid időre kilépnek a saját világukból és elmennek máshová, ahonnan rálátnak arra a valóságra, amiben élnek. Meg fogod látni – magyarázta nekem –, hogy ez teljesen más nézőpontot fog a számukra biztosítani. Amikor külföldre megyünk, például, hihetetlenül másképp érzékeljük a magyarságunkat és azt a valóságot, amiből átmenetileg kiszakadtunk – persze minden zsigerünkben visszük magunkkal ezt a valóságot, de mégis, az ő tükrükben látjuk meg önmagunkat. Azt találta ki Tamás, hogy ne egyetlen közösségből jöjjenek ide tanulni emberek, hanem legalább 3, minél távolabbi részéből az országnak, és akkor milyen izgalmas lesz egymástól tanulniuk és ráébredniük arra, hogy a problémák egyfelől közösek, vagy hasonlóak egymáshoz, ugyanakkor mégis mások, specifikusak.
Így indult ez a dolog és így vált a felnőttképzés egyre fontosabb részévé a munkánknak.
Ma már tudjuk, hogy a közösségfejlesztői folyamat lényegében a képessé tételről (empowerment) szól. Nemrégiben Arival és Petákkal együtt voltunk olyanokkal, akik mélyszegénységben élőkkel foglalkoznak. Felállt egy férfi és azt mondta, hogy akikkel ő együtt dolgozik, azoknak fogalmuk sincs arról, hogy ők kik…! Ez szerintem döbbenetes felismerés. Itt kezdődnek a nagy dolgok. Ki vagyok? Mi dolgom ezen a világon? Milyen életlehetőségeim vannak? Mit várhatok el a társadalomtól? A közösségemtől? És én mit tudok adni? Tudatos-e bennem az a helyzet, amiben élek? Amibe az erők kényszerítettek és én megadtam magam ezeknek az erőknek - ugye? Vagy mégsem?
Ott kezdődik a képessé válás, amikor az ember képes önmagáról, a közösségeiről, a társadalmáról gondolkodni. A fiataloknak gyakran szerveznek önismereti csoportokat – ki vagyok én? Persze ez mindig változik, én sem vagyok már azonos a 30-40 évvel ezelőtti önmagammal – mások a körülmények, a személyiség érik-változik, az önismeret tehát egy olyan folyamat, amit állandóan karban kell tartanunk ahhoz, hogy létezni tudjunk a világban. Ehhez kell hozzásegítenünk másokat, akik még nem néztek szembe önmaguk és közösségük alapkérdéseivel. S erre a közösségfejlesztés is alkalmas eszköz, ezért mondom hát, hogy a közösségfejlesztés a képessé válásról, képessé tételről szól.
A közösségfejlesztő tulajdonképpen nem csinál mást – legalábbis tanulási szempontból –, csak – kezdeményezése révén – felkelti az igényt valamilyen tevékenységre, mozgásra, és figyeli, hogy annak milyen képzési szükségletei vannak, és azokat becsatlakoztatja a folyamatba. És rögtön kiszáll belőle, amikor azt tapasztalja, hogy a közösség már maga is meg tudja szervezni, hogy mit akar tanulni és kitől, hol, mikor.
Nem a közösségfejlesztő teszi tehát képessé az embereket, hanem a közösségi kezdeményezés és cselekvés sokrétű tanulási folyamata.
Engedjétek meg, hogy a további gondolkodásunk „alá” tegyek egy kis történeti, talán inkább szemléleti alapot. Akkor érthetjük meg a leginkább életünk közösségi vonulatát – és ez nagy megnyugvást és erőt is ad –, amikor felfedezzük, hogy előttünk már emberek millióit foglalkoztatták hasonló ügyek. Őket aztán csoportosítjuk később és azt mondjuk, hogy ezek az utópista, vagy anarchista áramlatot képviselték, vagy ilyenek, olyanok, amolyanok. Ezt ők nem feltétlenül tudták magukról, de annyi bizonyos, hogy a maguk módján elkezdtek ügyködni valamin, ami ma számunka értékes és amiből rengeteget lehet tanulni.
Először bízzuk magunkat a kanadai Hubert Campfens-rehttp://www.kozossegfejlesztes.hu/_Kozossegi_Adattar/PAROLAAR.NSF/b84c8c861998671e8525670c00815721/384faf234ab4ef46c1256c8b0035786e?OpenDocument
és
http://www.kozossegfejlesztes.hu/_Kozossegi_Adattar/PAROLAAR.NSF/d735fd2254be3c2ac125690d004a5c81/b4fdbeeb08fbc4b4c1256cc300433ca0?OpenDocument és nézzük meg, hogy mik a közösségfejlesztés hátterében álló legfontosabb szellemi tradíciók!
az egyik
– a társadalmi mobilizáció, a másik pedig
– a társadalmi tanulás,
S mindkettő a fejlesztés, a társadalmi-közösségi változások létrehozása kontextusában fontos a számunkra.
Ami a társadalmi mobilizációt illeti, a fő kérdés az, hogy kiktől és honnan indul el a fejlesztés: szakértőktől vagy az érintettektől, felülről lefelé vagy lentről felfelé?
– A fejlesztést illetően vannak, akik a reformokban, ti. az állam és intézményei megreformálásában hisznek. A változás létrehozásában a szakértőké, a tervezőké a kulcsszerep, akik a társadalmat felülről lefelé kívánják mobilizálni. Megreformálni az államot, megreformálni az intézményeket – ezt a modellt mi is jól ismerjük. Most is arról van szó éppen, hogy okos emberek kitalálják, hogyan kell minket kivinni a válságból – vagy hogyan kell belevezetni minket a válságba.
– Mások, elsősorban az ellenzéki mozgalmak képviselői, alternatív fejlesztésekben bíznak, és az alulról jövő, közvetlen, kollektív cselekvés elsőbbségét vallják, azt, hogy ezáltal kell megváltoztatni, jobbá tenni a világot és olyan cselekvéseket kell létrehozni, amelyek megerősítést nyernek egy széles körű közösségi konszenzus által.
Nem minden áramlat akarja megváltoztatni a társadalmi viszonyokat (Alinskyhttp://infed.org/mobi/saul-alinsky-community-organizing-and-rules-for-radicals/
http://fenteslent.blog.hu/2009/12/11/mindennapi_alinsky_nk_v_a_radikalisok_12_szabalya sem, ő „csak” a társadalom perifériájára szorultak számára akar jobb feltételeket kiharcolni), tehát vannak közöttük is olyanok, akik reformokban hisznek, csak éppen az alulról jövő reformokban. Alulról jövő alternatívákat akarnak kidolgozni a meglévő, hivatalosak mellé. Ilyenek azok, akik „alternatív közösségeket’ hoznak létre és belülről akarják megváltoztatni a társadalmat (utópisták, Owen walesi üzletember modellje minta a szocializmushoz; szakszervezetiséghez, szövetkezeti mozgalomhoz, kibucok), vagy ilyenek a társadalmi anarchisták is, akik alternatív, önkormányzó közösségek létrehozását szorgalmazták, melyek alapja a kölcsönös segítségnyújtás és az önsegítés. (pl. Kropotkin)
E tradíción belül az önkéntes szervezetek működési elvei a következőket tartalmazzák: együttműködés, kölcsönös segítségnyújtás és csere, közvetlen részvételi demokrácia, a konszenzus gyakorlása a döntéshozásban, valamint a föderatív struktúra kialakítása. A mostani világmozgalmak is ezen a forrásvidéken járnak.
Nagyon izgalmas, hogy ezek az erők hogyan bánnak (el) egymással. Ez az iszapbirkózás zajlik most is a világban, és ennek mi is részesei vagyunk, még akkor is, ha közülünk nem mindenki aktivista. Közös gondunk ugyanis, hogy hogyan is változtassuk meg a világot?
A társadalmi mobilizáció erőteljesen áthatja a közösségfejlesztést is, ami persze nem egy homogén valami, azt is sokféleképpen lehet felfogni. És akkor a tagolhatóságának még csak egy vonatkozására világítottunk rá, s nem beszéltünk arról, hogy milyen a helyi kultúra, milyen a közösségfejlesztő politikai beállítottsága – ezek és még továbbiak is nagyon fontos tényezők, de most csak a társadalmi mobilizáció kérdéskörére világítottunk rá.

S most nézzük a társadalmi tanulást!
A társadalmi tanulás szellemi tradíciója is nagyban hozzájárul a közösségfejlesztés szakmai gyakorlatához.
A tudás a tapasztalásból születik és a gyakorlatban nyer igazolást; ily módon a tudás állandóan változik, egy olyan dialektikus körforgás részeként, amelyben a meglévő elméletet tovább gazdagítják, módosítják a gyakorlatban megtanult leckék, amelyek viszont az állandó cselekvési folyamat során kerülnek alkalmazásra. A gyakorlat és a tanulás tehát folyamatok.
Érdemes megismerkednünk Dewey, John amerikai filozófus (1859–1952) gondolataival a tudásról. Az amerikai oktatási rendszer megreformálója, a Demokrácia és nevelés, a Nagy Közösségek – alapművek írója szerint a gondolkodás eszköz a cselekvéshez (pragmatizmus).
„Az érvényes tudás az igazság általánosan elfogadott elméletén alapszik, amelyben az emberek folyamatosan fedezik fel az újat, hátrahagyva a régit, a tények vizsgálatára támaszkodva.
…az igazság keresésének a közösségben, a szomszédok között kell elkezdődnie.”
Szerinte tehát a demokráciának otthon kell kezdődnie, amely nem más, mint a környező közösség.
Lewin, Kurt (1890–1947) „tevékenységkutatásai”, csoportvizsgálatai ebben a kontextusban is kiérdemlik külön a figyelmünket. Szerinte a valódi tanulás azzal jár, hogy átformáljuk kapcsolatunkat a világgal – ez az újratanulás folyamataként ismert elgondolás.
A sikeres hozzáállásbeli és viselkedésbeli változáshoz arra van szükség, hogy a csoport tagjai maguk is átéljék, milyen „cselekvő alanynak” lenni és közösen hatást gyakorolni környezetükre. Így egyszerre szereplők és tanulók. …
Ahelyett, hogy a szakember szakértőként lenne jelen a problémamegoldásban, a változás közvetítője legyen, azt tanácsolja, hogy a szakember a képessé tétel elősegítőjeként, útmutatóként vagy képzőként működjön együtt a legfontosabb csoportokkal.

Idei nyári egyetemünk alapkérdése: Miből lesz az állampolgár?
Arisztotelész úgy definiálja egy demokratikus állam állampolgárát, mint aki követi, de egyben maga is formálja saját közössége szabályait.
Ha részt veszek a szabályok megalkotásában, akkor be is tartom e szabályokat. Ha mások hozzák létre, akiket nem is ismerek és nem volt alkalmam befolyásolni őket, akkor én elszenvedőjévé válok az általuk létrehozott szabályoknak és esetleg kijátszom őket – volt már erről is szó a Nyári Egyetemen. Ha az ember részt vesz a szabályok megalkotásában, akkor hajlandó lesz szuverenitása egy részéről önként lemondani – ahogy ezt például a civil társadalom egyik teoretikusa, Jeffery Alexander is kifejtette Real Civil Society című, 1998-ban, Londonban megjelent könyvében.
E cselekedet mozgatója a belátás – belátom, hogy amit én akarok, az nem lehetséges, mert a többségnek más az érdeke, s ezért alávetem magam a többiek akaratának. Képes vagyok alávetni magam nem-szeretem dolgoknak is, ha belátom, hogy azokra szükség van.
Az állampolgári nevelés szerves része a példaadás, a tapasztalati tanulás. Bármilyen jól kidolgozott állampolgári nevelés is eredménytelen lesz, ha nem párosul hatékony tapasztalati tanulással, vagyis ha mást tanul a diák elméletben, mint a gyakorlatban.
Ha elhagyjuk a zárt világokat, például az iskolát, akkor kapcsolatot kell teremteni a közösséggel és ott munkatapasztalatokat kell szerezni.

– Kapcsolatteremtés a helyi közösséggel
– Vannak kívülről szerveződő kapcsolatteremtő közegek, ilyen pl. a settlement-mozgalom, vagy a közösségfejlesztés, de történhet ez
– a közösségen belül is, mert sok ember él kapcsolatok nélkül a közösségben. A puszta egymás melletti létezés nem jelenti a közösséghez tartozást. Ez akkor jön létre, ha az ott élőknek kapcsolataik, viszonyaik vannak egymással és ezek új minőséget hoznak lére.
Arapovics Mária írta az idei Parola 1. számában: „A civil szervezetek a sajátos feladataik felvállalásával megalakulásuktól kezdődően egyúttal tanulási színterek is. A közös értékrenddel rendelkező, szervezetté formálódó csoportok, közösségek tagjai egymásnak és másoknak magatartásmintákat mutatnak. A közös érdekek képviselete, a célként kitűzött feladatok megvalósítása folyamatosan formálja a résztvevőket.
– A hasonló értékrend, a közös ideológia vagy identitás átadása történhet egyrészt a szervezeti kultúra megismerése és elfogadása által spontán módon, szocializációs úton, informálisan
– másrészt lehet tudatosan is formálni, erősíteni, akár csapatépítéssel, akár a feladatellátás érdekében a szakmai belső és külső képzések által, nem formális vagy formális tanulás útján.”
A kapcsolatteremtés a helyi közösséggel a tapasztalati tanuláshoz tartozik, és amikor például mi a legnagyobb gondban vagyunk, hogy hova küldjük a Közösségi és civil tanulmányok szakos ELTE-s hallgatóinkat terepgyakorlatra, akkor éppen ez húzódik meg mögötte: milyen kapcsolatot tudnak létesíteni a közösségekkel ezek a fiatalok és milyen munkatapasztalatra tudnak szert tenni? Mert nem arról van szó, hogy a fiatalok megnéznek egy-egy közösséget, hanem arról, hogy immár szakszerűen (persze még segítséggel, de) beavatkoznak a közösségek életébe – jó esetben részvételi akciókutatásban vesznek részt, amikor terepre mennek.

– Munkatapasztalat-szerzés – a legkisebb kortól!
Az ehhez szükséges szocializáció
Helyi tantervek, a helyi közösség ismerete – ez egy élettantárgy, mely nem csak a hagyományokról, a néprajzról szól, hanem arról is, hogy milyen bajok, megrázkódtatások és katasztrófák történtek velünk, hol éreztük magunkat becsapva, hol sikerült valamit jól csinálni – ilyen közösségismeretre, valódi szembenézésre, önismeretre gondolok, abban is, hogy a közösség új tagjai – gyermekei – ismerjék meg saját helyi társadalmukat és ott saját esélyeiket, életlehetőségeiket. E jövőképben persze bizonyos helyi meghatározottságokat el kell fogadniuk, de mégis, a változásra kell törekedniük. Ha a helyi közösség ismeretéről van szó, akkor ezeket a latolgatásokat korán el kell kezdeni.
Milyen jó volt a Jakab Gyuri által említett finn példa: elkezdtek a finnek arról beszélgetni, hogy 30 év múlva milyen világot akarnak. Akik ezekben a beszélgetésben részt vettek, azok tudják a dolgukat
– gyerek-, ifjúsági és felnőtt-csoportként is. Meglátják ebben a folyamatban az emberek a saját feladatukat és lehetőségeiket.
Már át is mentünk a közjóért folytatott cselekedetekre, a közösségi tervezésre. A finn példa mellé idehozom az Agenda 2000 közösségi tervezési folyamatát, amit a Rio-i, 1992-es Környezet és Fejlődés konferencia után határoztak el az egyezményeket akkor ratifikáló országok. Eszerint ezeknek az országoknak a helyi közösségei a közeli jövőben végiggondolják azt, hogy milyen fejlődést képzelnek el a saját térségükben az elkövetkezendő 50 évben? Ugyanaz, mint a finn példa, és elképesztően hatékony, mozgósító erejű. Most például mi megint kihagytunk egy lehetőséget: vajon a következő EU-támogatási időszakra miért nem készülhettek közösségi tervek, amiket a közösségek becsatlakoztathattak volna az NFÜ terveibe?
A közösségi alapú gazdaságfejlesztés a következő tanulási példa. Az számít közösséginek, ami jó a közösségnek, mert valamely hiánya redukálódik, s annak az embernek is jó, aki csinálja, tehát a gazdasági tevékenységet végzőnek, mert amellett, hogy van egy kis keresete, lesz egy jó érzése, hogy ő is tesz valamit a közösségért. A Civil Kollégiumot 2. éve üzemeltető helyi szövetkezetnek, a meglehetősen csekély
és hektikus keresete mellett, van egy jó érzése: ők a Civil Kollégium életben tartásáért is dolgoznak. Azt mondta nekem az egyik asszony: „Enélkül Kunbábony semmi! A Civil Kollégium nélkül Kunbábony meghal!” Felismertek tehát valami fontosat és azért ők küzdenek!
Ide tartozik számos jó megoldás, például a dán termelői iskola is. Ez arról szól, hogy a lézengő gyerekeket hogyan lehet és érdemes gyakorlaton keresztül tanítani – azonnal bedobni a munkába, hajót építeni, kikötői munkát csinálni, házat építeni, vendéglőt létesíteni és ifjúsági kávéházat működtetni, miközben persze gondolkodik az a fiatal: ezt nem jól csináltam, utána kéne nézni, hogy hogyan kell jól csinálni, hogy az életben lévő vállalkozásoknál hogy’ megy ez? – és ő kezdi el magát programozni – megmutatja neki az, amit csinál, hogy mit kell megtanulnia!
A települési és ifjúsági önkormányzatokról már volt szó, az ifjúsági turizmus Franciaországban nagyszerűen működik, 17 éves animátorok foglalkoznak kicsikkel, akik imádják őket, lógnak rajtuk és olyanok akarnak lenni, mint ők.
Cserék, nemzetközi építőtáborok – létrehozni valamit! Én attól lettem az, aki vagyok, hogy 17-től 26 éves koromig a Szkéné tagja voltam. Színjátszó. Megtanultam, hogy mit jelent egy ügyért dolgozni – de életre-halálra ám! Mindennél fontosabb volt, ez volt a létezésem! Mindent feláldoztam érte és nem voltam egyedül ezzel. Aki ezen átmegy, az valamit nagyon megtanul az együttműködésről, közösségről és emellett egy készséghalmaz fejlődik ki benne.
Közösségi iskolák, közösségi oktatás (egy folyamat, mely szerint a közösség minden tagjának joga és feladata, hogy részt vegyen a közösség szükségleteinek megfogalmazásában és együttműködésre késztesse az intézményeket annak érdekében, hogy fejlesszék a közösség életkörülményeit, életminőségét), ökoiskolák – ezekről már volt szó a héten, nem szükséges ismételni.
Egy norvég, egy svéd, egy lengyel és egy magyar példával is szolgálhatok, olyan szervezeteket mutatva be, amelyek motorjai az ottani társadalmi-közösségi tanulási folyamatoknak:
o A Stiftelsen Idébanken
Az európai közösségfejlesztő szervezetek közül az 1991-ben alakult norvég Stiftelsen Idébanken (Ötletbank Alapítvány) vállalta fel a legmarkánsabban a közösségfejlesztés, a környezet és a fenntartható fejlődés összekapcsolását. Egyszerre fordít gondot a helyi közösségek jövőjének közösségi tervezésére az általa kidolgozott Dialogue-Workshop módszerével, valamint a közélet nyilvánosságában zajló viták, kampányok folytatására, a nemzeti politika befolyásolására. „Future Centre”-t működtet Oslóban nyilvános könyvtárral és a Local Agenda 21 keretében szervezett helyi közösségi innovációkat bemutató kiállításokkal, audiovizuális bemutatókkal és közösségi csoportok összejöveteleire alkalmas teremmel.
Felnőttkori szocializáció: skandináv népoktatás, tanulókörök, párbeszédkörök, népfőiskolák
o A CESAM Centrum För Samhällsarbete och Mobilisering svéd alapítvány magas szinten segíti a svéd és az európai demokráciát, a közösségfejlesztés eszközeivel. Munkájuk fő irányultsága már megalakulásuk évétől, 1984-től a demokrácia fejlesztése.
Maga a szervezet is egy örebroi önkormányzati reformban való együttműködésből született, s módszerei azóta Svédország-szerte elterjedtek. E kezdeti munka lényege az volt, hogy a döntéshozatal és a szolgáltatások közelebb kerüljenek az állampolgárokhoz és jobb együttműködés alakuljon ki az önkormányzat és a helyi civil szervezetek között.
Közösségfejlesztő tanfolyamokat indítottak a köztisztviselők részére és ezzel párhuzamosan kisebb work-shopokat, közösségi tanulóköröket tartottak a szomszédsági helyi aktivistákkal.
Kidolgozták a szomszédsági szövetkezetek elképzését, létrehoztak egy regionális szövetkezeteket támogató központot – amely mostanra már minden régióban létrejött és állami támogatással működik tovább.
Újabban azon dolgoznak, hogy minél több intézményben, iskolában, gondozóközpontban stb. segítsék a társadalmi irányító testületek létrehozását. E testületek az intézmény által érintett lakosságból szerveződnek, és az intézmény teljes működtetésért és költségvetéséért is felelnek.
Az örebroi egyetemmel kezdeményezték az országos demokrácia-napok (Democracy Day) elindítását. E minden évben megrendezésre kerülő háromnapos rendezvényre az ország minden részéből érkeznek döntéshozók, kutatók, projektek helyi aktivistái, hogy megvizsgálják a demokrácia aktuális állapotát. A szervezet fő feladatának ma azt tartja, hogy befolyásolja a nemzeti és európai politikát a civil társadalommal való együttműködésre és a képessé tétel folyamatainak segítésére. (Hans Anderson, 2006)
o A lengyel CAL. A CAL Egyesület nem speciális közösségfejlesztő szervezetekben és helyi folyamatokban gondolkodik, hanem azon fáradozik, hogy minden településen közösségfejlesztő központokká fejlessze a meglévő közösségi intézményeket: a kultúrházakat, a társadalmi segítő központot, az iskolát, a klubokat stb. Az intézményeket képzéssel közelítik meg és a Social Animateur School nevet viselő képzési szervezetükben szakképzést is folytatnak. (Bohdan Skrzypczak, 2006)
o A Civil Kollégium Alapítvány
Házigazda szervezetünkről számos publikáció született, a Parola hasábjain és a szervezet honlapján ezek figyelemmel kísérhetők. Most csak annyit dióhéjban, az újak kedvéért, hogy az a képzési folyamat, ami itt 1997-ben elindult, 10 évig tartott az alapítás szándékainak megfelelően. A változás folyamatossá vált a világunkban, amit mindig értelmeznünk kell, fel kell ismernünk a lényegét és új dolgokat kell csinálni.
Fokozatosan teret nyertek a szakmai képzések, s 2008-tól kifejlesztettünk egy új képzési rendszert, aminek az a lényege, hogy a nálunk tanulni akarók saját maguk rakhatják össze egy meglehetősen széles képzési kínálatból saját tanulmányi programjukat, hiszen különféle szervezetekben dolgoznak és egymástól nagyon különböző munkát végeznek – nem tanulhatja mindenki ugyanazt, hiszen nincs azonos helyzetben mindenkivel és nem azonos a feladatuk sem. Az egyiket
a közösségi gazdaságfejlesztés érdekli, a másikat a közösség, vagy
a demokrácia, a civil társadalom elmélete érdekli, a harmadik
módszereket akar tanulni, vagy szomszédságot akar fejleszteni, a mozgalmak érdeklik stb.
Azt a rendszert hoztuk létre, hogy legyen 5 modul – 5 hétvége, 5x24 óra –, amit ha valaki elvégez, akkor alapvizsgát tehet közösségfejlesztésből. Ebből az 5 modulból 2 kötelező – amihez szintén biztosítottuk a szabad választás lehetőségét, mert 5 modulból lehet kiválasztani azt a bizonyos kettőt –, és 3 modul szabadon választható egy további 20 témás „étlapról”.
Ez a rendszer 2008-től 2-3 évig működött, s folytatni is akarjuk, csak az a gond, hogy a CKA önköltséges vagy nagyban támogatott képzéseket szervez és egy ideje nem lehet támogatást szerezni, s ha lehetne is, ma már az útiköltséget is nehezen tudják kifizetni az emberek. Nagyon megváltozott és nehéz most a helyzet – de átmeneti, mint tudjuk. Örök változásban élünk. „Van másik” mondta Eötvös Gábor zenebohóc, amikor elvették tőle a hangszerét és ő elővette a következőt. Kitalálunk más dolgokat, és ezt félretesszük egy kicsit kelni, hogy majd, ha újra lehetőség nyílik rá, még jobban csináljuk!
Láthatjátok, hogy a helyi közösségeknek és közösségi csoportoknak nagy szerepük van a teljes emberi életet magába foglaló közösségi lét kialakításában: a helyi kultúra elsajátításában, megőrzésében és továbbfejlesztésében, az e folyamatot szabályozó értékek és normák kialakításában, és mindezek gyakorlattá szervezésében.
Ezt mindenképp segítenünk kell, mert enélkül a társadalmi funkcionalitás (és a fogyasztói kultúra!) válik uralkodóvá, s a társadalom által működtetett intézmények (pl. jog) és mindennapi használatuk (szabálykövető magatartás) közötti óriási lesz a távolság, s az értelmes dolgok háttérbe szorulnak.

Nagy a téma és gyönyörű, javaslom, hogy tanulmányozzátok!
Köszönöm a figyelmet!

Parola archívum