Cím: | Közösségi munkahelyteremtés |
Szerző: | Frey Mária dr. |
Sorozatcím: | |
Rovat: | |
Folyóirat: | Parola |
Állomány: | Követő program segédanyaga |
Év: | 1998 |
Szám: | 1 |
Oldalszám: | 1. folyt.4-7. |
A cikkben lévő |  |
Nevek: | Frey Mária |
Intézmények: | Közösségfejlesztők Egyesülete, OFA, Magyar Művelődési Intézet, Munkaügyi Kutatóintézet, Európa Unió |
Települések: | Kunbábony, Alsó-Szászország, Japán, USA, Franciaország |
Tárgyszavak: | munkahelyteremtés, közösségi munkahelyteremtés |
Megjegyzés: | |
Annotáció: | |
KÖZÖSSÉGI MUNKAHELYTEREMTÉS
Dr. Frey Mária
MUNKAHELYTEREMTÉS A MUNKAERŐPIAC FŐ ÁRAMLATÁN KÍVÜL
Ezzel a címmel szervezett a Közösségfejlesztők Egyesülete szakmai konferenciát Kunbábonyban április 24-26-án az OFA és a Magyar Művelődési Intézet támogatásával.
Az ott elhangzott előadásokból és az azokat követő dialógusról önálló kiadványt jelentetünk meg a közeljövőben. Ebben a számunkban dr. Frey Máriának a Munkaügyi Kutatóintézet tudományos főmunkatársának a Munkahelyteremtés a munkaerőpiac fő áramlatain kívül című előadását olvashatják a Parola előfizetői.
Gazdasági növekedés nem= munkanélküliség csökkenése
Közismert, hogy az Európa Unióban meglehetősen magas és tartósan magas a munkanélküliség s a gazdasági növekedés ezen nemigen látszik segíteni. Most új utakat próbálnak keresni a munkanélküliség leküzdésére, a munkaerőpiacról kiszorultak újbóli integrálására, a munkaerőpiacra, és tulajdonképpen ezeknek az utaknak az egyike ez a munkaerőpiac főáramlatán kívüli munkahelyteremtés.
Mit is jelent ez a fogalom? Azt tudom mondani, hogy nagyon sokféle helyi foglalkoztatási projektet jelent, kettős megkötéssel. Az egyik, hogy nem tartoznak ebbe a nálunk is ismert hagyományos munkaerő-piaci eszközök, amelyek mondjuk bértámogatással vagy közhasznú foglalkoztatással igyekeznek munkához juttatni embereket. Itt komplexebb támogatási koncepcióról van szó, és ugyancsak kívül esik ezen azoknak a támogatásoknak a köre, amelyek piaci típusú vállalkozások létrehozására alakultak. Napjainkban különösen sokat lehet hallani arról, hogy a kis- és középvállalkozásokra mennyi és milyen fajta támogatási konstrukciót helyeztek kilátásba kormányzati szinten és az ellenzéki pártok körében. Amikor erről a munkaerőpiac fő áramlatán kívüli munkahelyteremtésről beszélek, akkor egy olyan szocioökológiai szektor létrejöttére gondolok, amelyben több elem van, melyek különböznek az eddigi gyakorlattól.
Az első és legfontosabb az, hogy ezek a szervezetek a piacorientált, illetve nyereségorientált piaci vállalkozások és az azokból finanszírozott költségvetési szektor között helyezkednek el. Olyan szereplők, amelyek tulajdonképpen nem tartoznak az intézményesítést szervezett munkaerőpiaci szereplők közé. Ezeket szoktuk mi nonprofit szervezeteknek nevezni. Amelyek természetesen lehetnek alapítványok, egyesületek, közhasznú társaságok, szövetkezetek, amennyiben megfelelnek ezeknek a kritériumoknak. Nagyon fontos feltételük az, hogy valamilyen új termék vagy szolgáltatás előállítására irányulnak olyanra, amit eddig sem a piaci szektor, sem a helyi költségvetési intézmények hálózata nem elégített ki. Nagyon fontos hangsúlyozni azt, hogy helyi szinten szerveződő projektekről van szó olyanokról, amelyek a munkaerőpiacot bővítik, méghozzá azzal a szándékkal, hogy a tartós és a munkaerőpiacról kirekesztődött embereknek munkahelyeket teremtsenek. A tevékenység elindítása maga feltételez egyfajta komoly támogatást, egy bizonyos induló szakaszban ezeket a tevékenységeket támogatás nélkül nem lehet útjukra bocsátani. Ugyanakkor nem cél az, hogy ezek védett szigetekként működjenek és örökké támogatásra szoruljanak, tehát általában ezeknek a szerveződéseknek maguknak is jövedelmet kell generálniuk. Azzal a szándékkal kell létrejönniük, hogy idővel legalább nonprofit formában az önfinanszírozás feltételeit maguk is megteremtik és ilyen módon tudnak betagolódni a normál munkaerő-piaci szereplők közé és stabil munkaalkalmat biztosítani foglalkozás vagy jövedelemszerzési lehetőséget mindazoknak, akik a munkaerőpiacról kiszorultak.
Ennek az útkeresésnek a hátterében az áll, hogy megváltozott a munkanélküliség jellege, a korábbi konjunkturális rövid távú munkanélküliségből
tartós és tömeges munkanélküliség
lett. Ez a munkanélküliség a hagyományos munkaerő-piaci eszközökkel nem kezelhető. Sokszor láttuk itt Magyarországon is, hiába ad az állam szinte százszázalékos támogatást a munkáltatóknak a különböző problémacsoportok felvételéhez, egész egyszerűen a meglevő vállalkozók nagyon korlátozottan tudnak munkahelyeket létrehozni, foglalkoztatást bővíteni. Ha ilyen lépésre rászánják magukat, akkor nem a munkanélküliek kemény magját kívánják a soraikba felvenni. Tehát egyrészt nem érik el a hagyományos munkaerő-piaci eszközök a munkanélküliek kemény magját, másrészt a meglévő munkaerő-piaci szereplők nem képesek felszívni azokat. Tehát amikor én erről a munkaerőpiac fő áramlatán kívüli munkahelyteremtésről beszélek, akkor lényegében a munkaerőpiac bővítéséről van szó, tehát a meglévő munkaerő-piaci szereplőkön kívül új szereplőket létesíteni, akik képesek a jelen problémáival szembenézni.
Ennek a törekvésnek alapvetően két vonalát lehet megkülönböztetni az európai gyakorlatban. Természetesen tudom jól, hogy a szövetkezetfejlesztő kezdeményezések régóta léteznek akár skandináv országokban, s ma leginkább Dél–Európában épülnek rá a nonprofit szerveződésekre különböző helyi foglalkoztatási kezdeményezések. Van nagyon sok rokon vonás a térségfejlesztési projektekkel, van – főleg angolszász területeken – sok alapítvány, amely hasonlót csinál. Ami a jelenben új az az, hangsúlyozom még egyszer, hogy a célcsoportjuk a munkanélküliek, leghátrányosabb a munkaerőpiacról tartósan kiszorulók köre, maga a tevékenység jellege, aminek feltétlenül újnak kell lennie, s az, hogy ezeknek a szerveződéseknek idővel meg kell teremteniük a maguk önfenntartási feltételeit. Tehát nem egy védett funkciójú foglalkoztatási szféráról van szó. Ezt a két irányt, ami úgy a kilencvenes években Európa szerte kibontakozott, amit én magam a német útnak, illetve a francia útnak szoktam jelölni. A német útra a második munkaerő-piac kiépítése jellemző, a francia út pedig inkább – az én olvasatomban – a szociális gazdaság kiépítéséhez kapcsolódik.
Ami a német utat illeti, itt az egész második munkaerőpiac kiépülése nagyon szorosan összefügg a kelet–németországi óriási mértékű munkanélküliséggel. Még mielőtt az egyesülés megtörtént volna, Nyugat–Németországban is kezdtek már különböző
foglalkoztatási társaságokat
létrehozni, általában olyan nagyvállalatoknál, ahol létszámleépítésre került sor. Ezek a foglalkoztatási társaságok vették át az állományukba a vállalatoknál elbocsátásra váró embereket és anélkül, hogy valójában munkanélkülivé lettek volna, igyekeztek őket még munkakörükből úgy átképezni, hogy hídszerepet tudjanak betölteni a két munkahely között számukra. Ennek a konstrukciónak valamiféle adaptációja történt meg a kelet–németországi hatalmas munkanélküliség közepette, ahol egyfelől ott volt a hazaihoz hasonló mértékben összeomló, privatizálás előtt álló, rendelésállományát elvesztett gazdaság, és ennek következtében rengeteg fölöslegessé váló ember. Akkoriban körülbelül kétmillió munkanélküli volt, ennek most már négymillió a száma annak ellenére, hogy időközben óriási pénzeket fordítottak Németországban úgynevezett emberi erőforrás karbantartására. A második munkaerőpiac lényegében az, hogy egyfajta puffer-szerepet tölt be az első munkaerőpiac mögött, a normál munkák világa mögött és azok az emberek, akik valamilyen módon – vagy azért, mert a vállalat tevékenysége szűnik meg, vagy mert ők maguk személyükben, képzetlenségük révén – válnak képtelenné a kereslet megváltozásának a követésére – kerülnek bele ebbe a szektorba és itt tulajdonképpen a munkavégző képességüknek a feljavítása folyik. Ez általában nagyon komplex módon történik, itt ugyanis össze van kapcsolva a munkavégzés a képzéssel, a szociális stabilizáció a munkavállalási tanácsadással. Ezek a projektek tulajdonképpen a közhasznú foglalkoztatás tömeges méretű alkalmazása révén szerveződtek meg. A sok munkanélkülinek igyekeztek közhasznú munkát szervezni mondván, hogy azt a pénzt, amit munkanélküli járadék fejében a munkaerőpiactól való távoltartásra fordítunk, azt használjuk a foglalkoztatás támogatására. Ne vesszen kárba ez az emberi tőke. Rengeteg pénzt öltek bele – ez egyébként is a munkaerő-piaci politikának a lényege –, igen ám, de ezeket a projekteket valakiknek meg kellett szervezni és hát az önkormányzat mégsem egy közhasznú foglalkoztatást szervező. Nonprofit szervezetek nálunk se nagyon voltak a rendszerváltást követő időszakban, tehát új szereplőket kellett keresni. Ezek az új szereplők lettek a foglalkoztatási és struktúrafejlesztési társaságok, amelyek lényegében kiürült, funkciót vesztett nagy szocialista vállalatoknak, a szervezeti kereteit jelentették. Ezekben a vállalatokban tulajdonképpen hármas funkcióban folytak ilyen foglalkoztatási projektek. Egyrészt vagy volt egyfajta management amelyik ezeknek a társaságoknak a szervezését, a munka irányítását, az adminisztrációját végezte. Ezeket a munkaügyi szervezet finanszírozta folyamatosan. A résztvevőket különböző foglalkoztatási támogatásokkal, finanszírozták úgy, hogy közhasznú foglalkoztatottak voltak, vagy úgy finanszírozták, hogy bértámogatást, képzési támogatást kaptak. Tehát a résztvevők eredetileg legalábbis folyamatos cserélődésre lettek volna felkészülve. Ezeknek a szervezeteknek egy része képes volt olyan tevékenységet találni, ami kisebb vállalkozások formájában levált. Tehát tulajdonképpen vállalkozásokat inkubáltak, s amikor sikerült olyan tevékenységet találni, aminek volt piaca és sikerült piacéretté tenni, akkor ezeket útjukra bocsátották. Előfordult az is, hogy például egy volt szocialista nagyvállalatnál csak a privatizációig kellett így benntartani a második munkaerő-piacon az embereket, mert az új tulajdonos azután átvette ezt a létszámot, tehát ilyen alapon az egész foglalkoztatási társaság vált piaci szereplővé. Volt olyan társaság, amelyik tranzit foglalkoztatási funkciót töltött be. Ebben a társaságban alapvetően munkaközvetítés és a munkaközvetíthető állapotba hozás, illetőleg az a tevékenység középpontja. Végül a harmadik csoportba sorolhatók a védett munkahelyek, ahol egyfajta szociális foglalkoztatóvá alakulnak át, pillanatnyilag még nem lehet látni, hogy milyen perspektívával. Itt arról van szó, hogy azokat egyenként megpróbálják kiközvetíteni, de ha nem, akkor olyan célvállalattá alakulnak át, mint nálunk is többfajta rehabilitációs intézmény.
Ezek a foglalkoztatási társaságok munkaerő-piaci szereplői ennek a második munkaerőpiacnak, a másik a
szociális vállalkozások
köre. Ez nem egy általános németországi jelenség, igazából csak Alsó–Szászországra jellemző, ahol egyébként szociáldemokrata kormány van. Ezzel csak azt akarom érzékeltetni, hogy szociálisan meglehetősen érzékeny szövetségi államról van szó, ahol van egy olyan kormányzati tanácsadó testület, amelyik szociális vállalkozások létrejöttének a támogatásával foglalkozik. Azoknak ad tanácsot, azokat finanszírozza, azokat ellenőrzi, gondozza. Őrködik a működésük felett, ugyanis csak abban különböznek a normál vállalkozásoktól, hogy a célcsoportjaik tartós munkanélküliek. Ezért tulajdonképpen bármilyen területen elindíthatnak vállalkozást, aminek perspektivikusan piaca lehet, és ezekben a szociális azt jelenti, hogy öt évig részesülnek támogatásban. Az első évben a költségeik kilencven százalékát vállalja át maga a szövetségi állam kormánya, a második évben a hetven százalékát és ez folyamatosan csökken. Úgy kell egyre több jövedelmet generálniuk, hogy a végén elérjék az önfenntartás szintjét. Tehát ez a német út, ahol a foglalkoztatási társaságok a tevékenységtípusokat tekintve nagyon sokféle területen mozognak. Van közülük olyan, amelyik tulajdonképpen management, projekttervezés, projekt–előkészítés funkciót tölt be és ezek a vállalkozások akkor más foglalkoztatási kezdeményezéseknek a holdingjai lehetnek, vagy inkubátorházként működhetnek, vagy üzleti terv készítését vállalják más vállalkozások létrehozásához. A második csoportjuk termelő infrastruktúra fejlesztését végzi, tehát ipari telephely szanálása, további működtetése, alkalmatlan termelőüzemek lebontása, szállítási infrastruktúra kapacitásának bővítése. A harmadik csoport a környezetvédelem, környezeti károk felmérése, föld, levegő, víz szennyeződésének megelőzése, hulladék újrahasznosítás, aztán van egy csoport energiaellátás, energiagazdálkodás javítása. Itt jellemző még új energiaforrások feltárása, tanácsadó szolgálat felállítása háztartások takarékos energiafelhasználásának elősegítésére. Aztán vannak városi rekonstrukciót végző foglalkoztatási társaságok, amelyek elöregedett középületeket renoválnak, energiatakarékos építési módok meghonosítását vállalják, illetve épületek homlokzatainak felújítását. Aztán van a turisztikai infrastruktúra fejlesztésére irányuló csoport, ahol gyalogjárdák, bicikliutak építése folyik, játékok készítése játszóterekre, fogyatékosok számára elérhető idegenforgalmi létesítmények építése Végül vannak a szociális szolgáltatásokat nyújtók, mint idősek gondozása, szociális gondozás, tanácsadás, főzött étel házhoz szállítása, otthoni segítség és egyéb képző és hasonló funkciók.
Ez lenne a második munkaerőpiac, ami – ugye azt mondtuk – válasz a munkanélküliség megváltozott jellegére.
Áttérek a
szociális gazdaságra
aminek a funkciója eredetileg francia kezdeményezés volt, de aztán átvette az Európai Unió is és ’94-ben, amikor megjelent az Európai Unió fehér könyve is. A versenyképesség, növekedés, foglalkoztatás címen, ott már nagyon markáns stratégiaként fogalmazódik meg. Ennek a hátterében az áll, hogy Európában nagyon komoly probléma egyfelől az alacsony foglalkoztatottság, másfelől a magas munkanélküliség és ezen belül a tartós munkanélküliek magas aránya. Ezzel kapcsolatban mutatok egy táblázatot, itt látható, hogy az Európai Unió tagállamaiban a foglalkoztatottság 96-ban – ez most a 15-től 64 éves népességre vonatkozik, azt szokták általában munkavállalási korú népességnek tekinteni – 60,4%, ugyanakkor például az Egyesült Államokban 75% volt, Japánban 74%, a munkanélküliségi ráta az Európai Unióban 11%, az USA-ban 5,4%, Japánban 3,4%. Látható, hogy az a munkanélküliség, ami Nyugat–Európában van az korántsem ugyanaz, mint a két másik gazdasági nagyhatalomban, hiszen miközben itt a munkanélkülieknek a fele egy éven túli munkanélküli, addig az USA-ban csak minden tizedik munkanélküli éri el az egy éves munka nélkül töltött időt és Japánban is csak 20% ez az arány. Magyarországra vonatkozóan – ha már itt van ez a táblázat – lehet mondani, hogy azt hiszem nálunk mindegyiknél rosszabb a helyzet. Ha a 15–64 éves népességet vesszük alapul, akkor Magyarországon 96-ban 53% volt a foglalkoztatottak aránya, a munkanélküliségi ráta 10% volt. Ebből a szempontból indifferens, hogy a munkanélküliség alacsonyabb, mint az Európai Unióban, hiszen a foglalkoztatottság borzasztóan alacsony és hiába csökkent a munkanélküliség, ez a folyamat együtt zajlott a foglalkoztatottság zsugorodásával. Ezért aztán kevés vigasz az, hogy a munkanélküliek száma évről évre kevesebb lesz. Magyarországon ez a jelenség markáns, hogy a munkanélküliek 55%-a egy évnél hosszabb ideig munkanélküli. Az Európai Unióban azt fogalmazták meg, hogy ez a helyzet tarthatatlan és az Európai Unió azt tűzte ki, hogy lépésről lépésre felviszi 70%-ra ezt a 60%-os foglalkoztatási arányt. Mi ennek a módja? Egyfelől folyik a különböző szabad piaci versenyt gátló akadályoknak a felszámolása, a vámhatárok megszüntetése, a közös pénz létrehozása, tehát folyik minden, amit monetáris eszközökkel a versenyképesség javítása érdekében tenni lehet. Folyik másik oldalról a fenntartható növekedés feltételeinek a megalapozása – ami Magyarországról is jól ismert. Tulajdonképpen egy meglehetősen alacsony szintű és visszaszorított költségvetési hiányt jelent és hát a harmadik terület, ami lényegében ehhez a szociális gazdaság koncepcióhoz vezet, ez jelenti azt, hogy munkaintenzív tevékenység létrejöttét kell segíteni. Mit jelentenek ezek a munkaintenzív tevékenységek? Ha összehasonlítjuk az Európai Unió és Japán illetve az Egyesült Államok foglalkoztatási struktúráját, akkor azt lehet látni, hogy versenyképesség tekintetében az ipar európai szinten bizonyos mértékű termelékenységbeli lemaradással küzd, ugyanakkor ha a GDP egészére vetítjük ezeket a hatékonysági mutatókat, akkor a különbség korántsem olyan nagy. Ennek az az oka, hogy az Európai Unió területén van egy csomó olyan szolgáltatási hiány, ami például az Egyesült Államokban benne van a szolgáltatások körében. Tehát sokkal több
az egyénre, személyre szabott szolgáltatások
köre és ezeket igyekeznek fölhasználni a munkaerőpiac bővítésére. Ez a Fehér könyv mutat is példákat, és az Európai Unió közzé is tett egy listát arra vonatkozóan, hogy milyen tevékenységekben gondolja bővíteni a munkahelyteremtést. Egyik ilyen körbe tartozik a személyi szolgáltatások köre. Ez olyan tevékenységet jelent, mint otthoni segítség idős vagy testileg, szellemileg fogyatékos embereknek; háztartási, alkalmazotti munkák, gyermekfelügyelet; tanulási nehézségekkel küszködő fiatalok korrepetálása, problémás fiatalok szabadidős, sportprogramjainak szervezése; lakóházak őrzése, portaszolgálat; vidéki vagy városközponttól távol eső körzetekben boltok üzemeltetése; főzött étel, vásárolt áruk házhoz szállítása. A második csoportba tartozik a szabadidős és kulturális programok szervezése, hagyományőrzés. A harmadikba a környezetgondozás, elöregedett épületek felújítása, a helyi közlekedés megszervezése, céltaxi–járatok üzemeltetése vidéki települések között, szelektív hulladékgyűjtés, újrahasznosítás. És végül a környezetvédelem, ami ilyen tevékenységet foglal magába mint természetvédelmi területek gondozása, csatornázás, minőségi standardok betartásának monitorozása, energiamegtakarító eljárások elterjesztése, különösen a háztartások körében. Ezen a területen olyan módon lehetne munkahelyeket teremteni, hogy ez nem sértené az egyesült Európa előírásait sem. Egy csomó támogatási koncepció nem működtethető, ami zavarja a szolgáltatások és a termékek szabad áramlását. Itt olyan helyhez szabott, személyre szabott és időhöz kötött szolgáltatásról van szó, ahol ilyenfajta korlátozás nem merül fel. Ez a fajta támogatási konstrukció szakít azzal a logikával is, hogy célcsoportokat kell támogatni, hiszen az utóbbi időben az is bebizonyosodott, hogy ezeknél az aktív eszközöknél, amik legyenek a már említett, pl. bértámogatás esetén, a vállalkozás támogatása, vagy a munkahelyteremtés támogatása, azért tehát bebizonyosodott, hogy ezeknek a nettó hatása meglehetősen alacsony. Nagyon sok közülük támogatás nélkül is létrejött volna. Vagy elég nagy a helyettesítő hatása, hogyha az ifjúsági munkanélküliség leküzdése érdekében a fiatalok felvételét támogatom, akkor az idősebbek maradnak munka nélkül, hogyha a tartós munkanélkülieket támogatom, akkor a rövid távú munkanélküliekből lesznek tartós munkanélküliek. Hogy ezeket a nettó hatékonyságot rontó tényezőket el lehessen kerülni, ezért tűnik ígéretesnek az a stratégia, amelyik olyan tevékenységeket próbál fejleszteni, ami a legnagyobb valószínűséggel azoknak a munkanélkülieknek hoz létre munkaalkalmakat, akik a saját képzettségük révén képesek azokat betölteni. Van a munkaerőpiacnak egy nagyon prosperáló, nagyon technikaigényes területe, amiben nyilvánvaló a tartós és képzettségbeli hiányosságokkal küszködő munkanélkülieket egy az egyben nem lehet bevinni, hiába jönnek ott létre ígéretes számban munkahelyek. Ezt a koncepciót röviden szeretném a francia gyakorlaton keresztül ismertetni.
Franciaországban éppen e logika alapján dolgozták ki a személyi szolgáltatások fejlesztésének a koncepcióját, mint olyan területet, amitől
háromszázezer új munkahely
létrejöttét remélik. Itt lényegében a munkahelyek azokra a kielégítetlen szükségletekre kívánnak reagálni, amelyek abból adódnak, hogy a családszerkezet az évek folyamán megváltozott, a többgenerációs családok atomizálódtak, hogy a nők nagy része most már dolgozik, hogy a társadalom elöregszik, hogy környezeti károk ellen kell küzdeni. Azért nem váltanak ki széles körű keresletet ezek iránt a termékek iránt, mert vagy nagyon drága és akkor csak egy szűk réteg engedheti meg magának, vagy széles körben feketén veszik igénybe ezeket a szolgáltatásokat. Tehát tulajdonképpen ez a koncepció a feketegazdaság visszaszorítása ellen is küzd, ami ezen a területen igencsak burjánzik.
Ennek a stratégiának három eleme van, az egyik ilyen a fizetőképes kereslet feltételeinek a megteremtése, a második a kínálat szervezeti kereteinek a létrehozása, a harmadik pedig ezeknek a személyi szolgáltatásoknak a körébe tartozó tevékenységeknek a foglalkozás szervezése és szakmásítása. Ha a személyi szolgáltatások köréről beszélek, akkor az Franciaországban a következő négy terület jelenti: a gyermekgondozás- gyermekfelügyelet, második terület az idősgondozás, a harmadik a betegellátás és a családi, háztartási munkák. Ha a háztartás ilyen területre vesz fel munkanélkülieket, akkor magának a fizetőképes keresletnek a megteremtése azt jelenti, hogy a háztartás leírhatja a foglalkoztatás költségének egy részét az adóalapjából. A vállalatok maguk – úgy mint nálunk az üdülési csekkekkel – adhatnak ki ilyen támogatást a dolgozóiknak, hogy igénybe vehessék ezeket, a harmadik, hogy olcsóbbá tegyék a foglalkoztatás költségét – miután ezen a területen zömében részmunkaidős foglalkoztatásról van szó – van egy olyan szabály, hogy minden részmunkaidős munkahely után 30%-kal kevesebb társadalombiztosítási járulékot kell fizetni, mint a teljes munkaidős munkaköröknél. A negyedik, hogy a kedvezményezett nonprofit szervezet ezen a területen Franciaországban az egyesület és ahol ezek egyesületi formában léteznek, ott az egyesület élhet azokkal a kedvezményekkel, amiben általában egy nonprofit szervezet részesül. Tehát áfa–visszatérítés stb., de ezek a szervezetek vehetik igénybe a bizonyos foglalkoztatási támogatásokat is, tehát különböző típusú tartós munkanélküliek foglalkoztatása esetén rövidebb-hosszabb ideig nagyfokú állami támogatás jár, bértámogatás, társadalombiztosítási támogatás, járulékok átvállalása formájában. És ezek a szervezetek vehetnek csak fel a munkanélküliek bizonyos kategóriáiból, tehát újfent olcsóbbá teszi a foglalkoztatásukat és ahol egy háztartás maga foglalkoztatott, úgy is meg kívánja könnyíteni magát az adminisztrációt, mint nálunk az alkalmi munkavállalási könyvvel. Ugyanezt a funkciót tölti be Franciaországban egy úgynevezett szolgáltatási csekkfüzet, ami lényegében egy olyan csekkfüzet, ahol a munkáltató ráírja a munkavállalónak járó összeget és az bekerül az egészségbiztosítóhoz és az egészségbiztosító vonja le belőle és utalja át azokat a közterheket ahova és amennyi jár. Tehát ez a kínálatszervezésre vonatkozik. Elindult ezeknek a tevékenységeknek a betagolása, a foglalkoztatások egységes országos rendszerébe, tehát az ottani FEOR-ba, elindultak különböző szakmásító utak ezeken a területeken, tehát a szakmai képzés.
Parola archívum |
 |