Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Szabó Zoltán államtitkár úrnak
Szerző:	Trencsényi László
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	1995
Szám:	4
Oldalszám:	2.
A cikkben lévő
Nevek:	Szabó Zoltán
Intézmények:	Népszabadság
Települések:	Pörböly
Tárgyszavak:	kisiskola
Megjegyzés:
Annotáció:

Szabó Zoltán államtitkár úrnak

Művelődési és Közoktatási Minisztérium Budapest

Tisztelt Államtitkár úr!

A Népszabadság tudósítója a lap augusztus 16-i számának 5. oldalán az Ön szájába adta azt a mondatot, mely szerint a “kistelepülési iskolák miatt hihetetlen pazarlás” megy végbe az oktatásügyben.
Ha Ön ezt nem így mondta, akkor nagyon fontosnak tartom, hogy helyreigazítsa. Ha mégis vállalja e kitételeket, akkor – ez idő szerint e levél formájában – vitába kell szállnom Önnel, s álláspontjának módosítására, lehetőség szerint nyilvánosság előtti módosítására kell kérnem. A “hihetetlen pazarlás” kifejezés cinikusan cseng egy olyan drámai kérdésben, mely gyerekek sokaságát, s nem különben a felnőtt lakosság nagy tömegeit érinti. Senki sem vitatkozik azzal a ténnyel, hogy a szükségszerű pénzügyi restrikcióban a tanügynek is áldozatokat kell hoznia. A maga konkrétságában a kisiskolák helyzetét illetően is mélységes toleranciát tanúsít az a – súlyát tekintve jelentős – szakértői, politikusi csoport, amelynek véleménye szerint a kisiskola fennmaradása éppenséggel nem pazarlás, hanem fontos befektetés a társadalom jövőjébe. Toleranciát tanúsított, mert megértette az iskolafenntartói társulások – szerves – létrehozásának aktualitását, s a nyilvánosság előtt nem élt vissza a kínálkozó helyzettel, hogy a 870-es évek “szocialista” centralizációjában lezajlott, s szakmailag, politikailag is keményen elítélt körzetesítési hullámmal, a “magyar falurombolásnak” nevezett jelenséggel keressen analógiákat. (Mindennek ékes bizonysága az a dokumentum, amely a kisiskolák ügyében elkötelezett civil szervezetek ez év tavaszi tanácskozása, egyeztetése után született, s megjelent a Parola valamint Iskolakultúra című lapokban – bizonyára Ön is olvasta.)
Nem vitatom, hogy lehet olyan pénzügyi kényszer, amely lefékezi az utóbbi évtized politikai folyamatainak legfontosabbikát, a helyi társadalmak, civil társadalmak, települések önrendelkezésének kibontakozását. A kistelepülések kultúraigénye, közösségigénye, életereje mondott igent az iskola-rehabilitációkra. Ez a folyamat tehát éppenséggel a társadalmi modernizáció javára mozgósítja a magyar településszerkezetben hagyományosan az elmaradottsággal küzdő, nem kisszámú aprófalut. A kisiskolák fennmaradása tehát az oktatási feladatokon túlmenően humánpolitikai, közművelődési funkciókat teljesít. Fejlődésük kiindulópontja lehetne (bizonyára gazdaságos) helyi átképzési, felnőttoktatási, sőt társadalomszervezési programoknak is. A lakossági összefogásnak megannyi szép példája mutatkozott az elmúlt esztendőkben az iskola helyreállítására, megtartására – ezt az erőt egyszerűen politikailag sem szabad “hihetetlen pazarlásnak” nevezni.
De a kisiskolák kérdése szűken vett pedagógiai szempontból sem ilyen egyszerű. Közhelyszerű, már-már illetlen érvelés, de mégis ezzel kezdem: vajon Pörbölyön nem lett volna olcsóbb iskolát tartani, mintsem kiszolgáltatni megannyi gyermekéletet a baleseti halálnak, orvosi kezelésnek, családokat a pszichikus rehabilitációnak?
A helyben töltött első iskolás évek biztonságos képességfejlődést, családias osztálytermi társas légkört tesznek lehetővé (nem véletlen, hogy modern alternatív pedagógiák jelesei táplálkoznak az összevont tanulócsoport szociálpszichológiai előnyeiből). Az oktatás metodikájában oly kívánatos fordulat a differenciális pedagógia irányában, nem kis részt objektív szükségszerűségként a kisiskolákban megvalósul. Másik oldalról: az iskola társadalmi, civil ellenőrzésében – tudomásom szerint e folyamat iránt is elkötelezettek a kormányzó pártok – kifejezetten előnyös helyzetben vannak a kisiskolák. Természetközelségük az ökológiai nevelés szempontjából is kifejezetten előnyösebb, mint a városias környezetben épült központi nagyiskoláké.
Hangsúlyozom: lehet történelmi helyzet, melyben ezekről az előnyökről lemondásra kell késztetni a kistelepülések iskolafenntartóit. De tudva tudván: fontos társadalmi értéket áldoz fel a társadalom, tán olyat is, melynek deficitje örökre helyrehozhatatlan. Egy ilyen szemléletmód lehet tárgyalási alap. De a “hihetetlen pazarlás” emlegetése – engedelmével – felelős politikustól megengedhetetlen cinizmus.
Ezért is feltételezem, hogy ezúttal is a torzításoktól nem mentes sajtó adta az Ön szájába e kifejezést.

Megérti, hogy muszáj helyreigazítania?
A kisiskolák szakmai-érdekvédelmi szervezete, a Kisiskolák Szövetsége őszi közgyűlésre készül, ahol áttekintve a kisiskolák drámai helyzetét, konstruktívan kíván fellépni a fenti értékek védelmében. A Szövetség elnöksége nevében ajánlom együttműködésünket.

Kollegális tisztelettel kíván jó munkát
Trencsényi László


Budapesten, 1995. augusztus 16-án

Parola archívum