Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Írországból jöttünk
Szerző:	Péterfi Ferenc
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	2004
Szám:	4
Oldalszám:	15-17
A cikkben lévő
Nevek:	Péterfi Ferenc, Mura McLaughlin, Jim Doherty
Intézmények:	Civil Rádió, Inishowen Community Radio
Települések:	Boston, Birmingham, Berlin, Cardonach, Budapest, Derry, Dublin, Inichowen, Írország, Muff
Tárgyszavak:	Írország, közösségi rádió
Megjegyzés:
Annotáció:

Írországból jöttünk

Az alábbi beszélgetés a Civil Rádió műsorában hangzott el, ezért is több helyen az élőbeszéd pongyolaságát is magába foglalja.
Jó estét. Péterfi Ferenc vagyok a mai est házigazdája. Két ír vendégünk érkezett néhány órája Magyarországra: Mura McLaughlin és Jim Doherty. Jimmel mi már korábban találkoztunk, ő egy írországi közösségi rádiónak a vezetője
- Hogy érkeztetek, milyen volt az út?
- Nagyon jó volt az út. Nagyon jó, és rövid is volt. Csak három óra.
- Azt kérném, hogy mutassuk be a ti közösségi rádiótokat! Cardonach Írország északi részén, de nem Észak-Írországban van, ez egy nagy félszigeten egy nagy mezőgazdasági város, és itt található ez a ICR, az Inishowen Community Radio.
- Először is elnézést kérek, hogy nem beszélek magyarul. A Mi rádiónk a Civil Rádióhoz valószínűleg nagyon hasonlít. Közösségi rádióállomás, a közösség, a helyi emberek tulajdonában van. Nagyrészt önkéntesek, a közösség tagjai működtetik. Vannak fizetett alkalmazottak, én például.
A fizetett alkalmazottaknak nagyrészt az a dolguk, hogy segítsék a közösség tagjait a műsorkészítésben. Írországban jelenleg tizennyolc közösségi rádió működik, és a közeljövőben remélhetőleg újabb hat állomás kezd el működni. A közösségi rádiózás növekszik, fejlődik Írországban. És remélem, hogy itt Magyarországon is ez történik. Írországban a közösségi rádiónak a fő célja az, hogy szociális társadalmi problémákkal foglalkozzunk, és hogy segítsünk az embereknek abban, hogy hallassák a hangjukat, elmondják a saját történeteiket. Ezek többnyire olyan emberek, akik a kereskedelmi, állami rádiózásban nem szólalhatnának meg, nem kapnának hangot. És a közösségfejlesztésnek is az egyik alapvető eszköze a közösségi rádió. Ezeknek a közösségi rádióállomásoknak van egy anyaszervezete Írországban. CREL a neve ennek a szervezetnek. Ez a szó a sugárzás, a műsorszórásra használt ír szóból származik. Tavaly megrendeltünk egy tanulmányt egy kutató intézettől, és ennek a kutatásnak az volt a célja, hogy felmérje, hogyan segíti a közösségfejlesztést a közösségi rádió. Az alapítványoknak és a civil szervezeteknek 99 százaléka pozitívan válaszolt. Azt mondták, hogy a közösségi rádió segíti a fejlődésüket. Írországban most az a jellemző, hogy gyors gazdasági fejlődés zajlott le az elmúlt években. Sok embernek javultak az életkörülményei, gazdagabbak lettek, jól fizetett munkájuk van stb. És ez azzal is jár, hogy a régi hagyományok, a közösségi szellem a család széttöredezik. A közösségi rádiónak az egyik feladata az, hogy az összetartozás érzést erősítse az emberekben.
- Mura, neked mi a kapcsolatod a rádióval? Beszélj egy kicsit a munkádról.
- Jó estét kívánok! Önkéntes igazgató vagyok. Önkéntes igazgatója vagyok több közösségi szervezetnek. Elsősorban a közösségfejlesztés az, amivel foglalkozom. Ez a ICR-nevű szervezet, aminek az igazgatóit a közösségből választják, és közösségfejlesztő szervezetekből toborozzák. Ahogy azt már Jim is említette, ami engem foglalkoztat, hogy mi az, amit hozzá tud tenni a közösségi rádiózás a közösségfejlesztéshez.
Ez az Inishowen félsziget, ahonnan jövünk, félreeső, kieső hely két szempontból is: egyrészt földrajzilag, messze van a központtól Dublintól, és ráadásul az a tény, hogy Észak-Írországban harminc éve, hogy politikai ellentétek, zavargások vannak, szintén elvágta Írország és a világ többi részétől.
Az ICR nevű szervezet, a közösségi rádiózást is felhasználja a béketeremtés céljára. Az említett problémák miatt az Inishowen félszigetre nemigen fog külső tőke áramlani, nem úgy mint Írország keleti partjára. Szeretnénk egy ötvözetét létrehozni az állami szolgáltatásoknak, a közösségi szolgáltatásoknak és a kisméretű kereskedelmi szolgáltatásoknak. Szóval ezt a három dolgot szeretnénk ötvözni a közösségépítésben.
Ezt a három dolgot próbáljuk ötvözni, hogy fenntartható életszínvonalat tudjunk teremteni. Egy olyan területen, egy olyan térségben, ahol egyébként ez nem létezne.
- Ha jól értem, hogy akkor Te elsősorban a rádió hátterében működsz, nem annyira az adások létrejöttében?
- Van egy saját műsorom, ami a saját falumról szól. Ez csak egy, heti tíz perces műsor. És magának a rádiónak a működtetésében közvetlenül nem veszek részt.
- A békéről beszéltél Mura. Milyen műsorokkal, hogyan tud ilyen ügyben a rádió segítségül lenni, mit tud tenni ez ügyben?
- Mint ismeretes Írországban, Észak-Írországban egy erőszakos háború folyt, folyik. Két hagyomány között, ez a nacionalista republikánus hagyomány, mely egységes Írországot szeretne, és a lojalisták vagy unionisták, akik Nagy-Britannia része szeretnének maradni, akiknek a nagy része protestáns. Hosszú éveken át ez a bizalmatlanság ez a gyűlölet, erőszak folyt. És van egy ilyen szituáció, amikor két embercsoport van, akik nem bíznak egymásban, nem beszélnek, nem állnak szóba egymással, nem kommunikálnak és gyanakodva méregetik egymást. Vagy egy olyan helyzet, ahol különböző nemzetiségű, különböző politikai meggyőződésű emberek nem állnak szóba egymással és egy politikai vákuum keletkezik. Ez rengeteg félreértéshez és háborúhoz is vezethet. Közösségi rádión keresztül azt próbáljuk elérni, hogy az emberek szóba álljanak egymással. És még ennél is fontosabb, hogy ne csak beszéljenek egymással, hanem, hogy meghallgassák egymást.
- Mit lehet tenni ez ügyben?
- Van egy olyan projektünk a rádióban, amit az Európai Unió támogat anyagilag, a „PEACE TWO” („Béke kettő”) program keretében, „Speak for yourself!”, vagyis: „Hallasd a hangodat!” ennek a programnak a neve. Pontosan arról van szó, amit kifejez ez, hogy „Hallasd a hangodat!”, erre próbáljuk az embereket megtanítani, vagy talán ez a jobb fordítás, hogy hogyan „Állj ki magadért!”.
Ez egy oktatóprogram, olyan emberek vesznek részt ebben, olyan embereket képzünk, akik a különböző szembenálló feleknek a táborába tartoznak. Arra tanítjuk meg őket, hogy hogyan készítsenek rádióműsorokat. És ebben az az érdekes, hogy együtt csinálják az emberek a műsorokat, akik más helyzetekben nem ülnének le egymással, nem közösködnének egymással.
- Ennek nyoma marad, tehát kiviszik ezt az esetleges harmóniát a műsor utáni időbe is?
- Ezek a különböző hátterű emberek: katolikusok, protestánsok, bizonyos időt együtt töltenek, együtt dolgoznak, jobban megismerik egymást. Tehát van egyfajta megbékélési folyamat ezen a kurzuson. És olyan önbizalomra tesznek szert a résztvevői ennek a programnak, amelyen jobban megtanulnak szót emelni a saját érdekükben.
- Mura is jelezte, hogy közben mondana valamit.
- Jim egy két szakaszból álló folyamatról beszélt. Az egyik része ennek a képzés, a másik pedig az elemzés és az, hogy az elme kinyíljon a szemben álló szempontoknak vagy nézőpontoknak a megértésére. Ezek az emberek a rádióban, a műsorokban a saját közösségüknek, a tágabb közösségüknek is a véleményét elmondják, nemcsak a saját véleményüknek adnak hangot. Ezzel segítenek lebontani a különböző mítoszokat és korlátokat egymás között. Ez alatt a harminc év alatt, amióta ez a polgárháborús helyzet tart, a különbségeinkről nem beszéltünk. Most az emberek már foglalkoznak ezekkel a különbségekkel, beszélnek róla, és arról, hogy hogyan élhetünk együtt ezekkel a különbözőségekkel.
- És ezek a különbségek mindegyik korosztályra jellemzők? A fiatalokra és az idősödő korosztályra is?
- Igen, mindenkire jellemző.
- A rádióban egyébként valamennyi korosztály megfordul?
- Igen, így van. Mindenféle korosztályba tartozó emberek készítenek műsort, és a képzésben is részt vesznek különböző korú emberek. És mi arra törekszünk, hogy a rádió döntéshozó szerkezetében is képviselve legyenek a különböző korosztályok.
- A hallgatóknak hadd mondjam el, hogy amikor Írországban Jiméknél jártunk, akkor egy sörözőbe elhívtak bennünket egy délelőtt, és ott három vagy négy idősebb emberrel beszélgettünk, ezek az emberek már nyugdíjasok voltak. Elmondták, hogy ők folyamatosan részt vesznek a rádióműsor készítésében. Vegyes csoportokban készültek föl, és a saját korosztályuk dolgait is hogyan képviselik, és egyszer csak az egyikük azt mondta, hogy bocsánat, nekem most egy sajtótájékoztatóra kell menni, és otthagyott bennünket. Tehát magunk is megéltük ezt, hogy az a korosztály, amely nálunk a közösségi munkának ebből a részéből elég gyakran kimarad, az a rádióban és ebben a közösségi folyamatban részt vett.
Jól tudom, hogy a műsorkészítők nem újságírók, nem profi szakemberek, hanem laikusok, akik mindannyian egy kis felkészítés után dolgoznak itt?
- Iskolásoktól kezdve a nyugdíjasokig mindenki részt vesz ebben a műsorkészítési munkában. Azt hiszem, hogy nincs egy újságíró sem a rádiónál, akinek ez a szakmája. Vannak itt háztartásbeliek, vannak olyanok, akiknek van valamilyen foglalkozásuk, vannak munkanélküliek is közöttük. És mindenki hobbiból csinálja ezt. Amatőrök, akik profi szinten dolgoznak.
- Hát ezt jó hallani, mert nagyon gyakran az amatőrt a dilettánssal szokták azonosítani, és nagyon nehéz a profi-médiában dolgozókkal elhitetni, hogy más is képes megszólalni, és más is képes egy lapot vagy egy újságot, vagy rádiót csináltatni.
- Ugyanaz a helyzet. Minden közösségi rádió az önkéntesek munkáján alapszik, ami azt jelenti, hogy amatőrök készítik a műsorokat, ami azt jelenti, hogy nem fizetett, hanem önkéntes dolgozók. Ugyanaz a program nálunk is. Azt kell megérteni, hogy az amatőr nem egyenlő azzal, hogy nem profi színvonalú.
Aki Írországban az állami rádiót hallgatja, és a közösségi rádiót is hallgatja, az észreveszi, hogy sokszor nemcsak éppen olyan jó, hanem jobbak a közösségi rádiók műsorai, mint a hivatalos rádióé.
- Éppen ezt akartam kérdezni, hogy nyilván ott is több rádió közötti verseny van, hogy áll ebben ez a közösségi rádió?
- Csak a kereskedelmi rádiók között van verseny. Merthogy a közösségi rádió az lényege szerint a kereskedelmi rádiónak az alternatívája. Két teljesen különböző dologról van szó.
- Mégis mi azt tapasztaljuk - és ez nem elsősorban a mostani hallgatóinkra, meg általában a hallgatóinkra vonatkozik -, hogy nagyon gyakran azokat a mézes panelokat szeretik fogyasztani, amit a kereskedelmi rádiók kínálnak az elzsibbasztásra. És ha egy problémát, egy konfliktust próbálunk földolgozni, attól gyakran félnek a saját társaink is, hogy az kevésbé érdekli a hallgatót. Hogy sokan kikapcsolni akarnak, és nem bekapcsolni. Hogy van ez nálatok?
- A rádióról általában, vagy a Civil Rádióról van most szó?
- Hát általában Magyarországon és Budapesten jellemző, hogy a kereskedelmi rádió inkább a problémamentes happy-érzést sugározza.
- Írországban hasonló a helyzet, azt nem szabad elfelejteni, hogy a kereskedelmi rádiónak a pénzcsinálás a feladatuk. A mi célunk pedig az, hogy építsük a közösséget. Egy dologban ellentmondanék Jimnek. A hirdetésért igenis versenyzünk velük. De a ránk vonatkozó szabályok csak óránként hat perc reklámot engedélyeznek. És ez körülbelül olyan, mintha a Manchester Unitedot hívnánk ki egy focimeccsre. És a műsorengedélybe azt is előírják, hogy 50 százaléka a műsornak beszédes műsor kell hogy legyen. És természetesen a beszédet nehezebb előállítani, mint a zenét. Most itt az intelligens beszédről van szó.
- Milyen a kapcsolat a hallgatókkal? Tehát, hogy sikerül a hallgatókat megnyerni, azt érzékelem, hogy a könnyű dologgal szemben az értékes, a helyi embereknek az ügye azért meg kell, hogy valamilyen módon mérkőzzön, vívjon.
- Nagyon kicsi a verseny. Úgy lehet hallgatóságot nyerni, hogyha megértetjük az emberekkel, hogy ez az ő rádiójuk. És hogy bevonjuk őket a rádió működésébe, és az természetesen, hogy jó műsorokat készítünk.
- Ennek a bevonásnak, esetleg az interaktivitásnak milyen gyakorlata van nálatok?
- Különböző módszerek vannak erre. Vannak például rendszeres összejöveteleink. Van például pénzszerzés, pénzgyűjtés, támogatásszerző tevékenység. Karaoki, kvíz, tánc, tehát ilyen rendezvények és a helyi újságokkal is jó a kapcsolatunk. Amikor van valamilyen rendezvény, akkor például az újságban is megjelennek a mi felhívásaink, vagy közleményeink. Sokat dolgozunk a helyi közösségekkel is. Iskolákkal például. És különböző alapítványokkal és sportegyesületekkel is együttműködünk. És hogy ezeknek az együttműködéseknek a révén az emberek tudomást szereznek rólunk, és bevonódnak a munkánkba. Már közel négy éve készítjük a műsorunkat, sugárzunk. A mi térségünkben azelőtt nem volt közösségi rádió. Az emberek először nem is értették, hogy mi a különbség a közösségi rádió és a kereskedelmi rádió között. Úgy tűnik, hogy mostanában történt meg az áttörés, hogy egyre több ember érti meg, hogy mit is akarunk, mit képviselünk. Például a hallgatóságépítésben van egy ilyen közösségi hírgyűjtő vagy híradáskészítő tevékenység. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a hét minden napján van egy tíz perces műsorsáv, amikor mindig másik közösség készíti el a saját hírműsorát. Ebbe vannak interjúk, ez egy riport, különböző dolgokból tevődik össze. És most már úgy látjuk, hogy az emberek bekapcsolják és meghallgatják ezeket a helyi híreket, amiket a helyi emberek készítenek és mondanak el.
- Amikor mi néhány hónapja Írországban jártunk, akkor nagyon sok olyan épület látszott, ami befejezés előtt állt. Tehát minden második vagy harmadik ház vakolatlan volt, de nagyon jó állapotban és már lakták. Látszott, hogy ezeket az utóbbi félévben építették, tehát hogy nagyon erős, nagyon dinamikus az építkezés. Mitől ez a nagy lendület, honnan ez a nagy energia?
- Ez a lendület, tehát ezt lehet érzékelni Budapesten is. Nálunk leginkább azok építkeznek, akik Észak-Írországban dolgoznak, és onnan fontban kapják a fizetésüket és jobban élnek, mint a mi írjeink és több a pénzük. És azok az emberek, akik elhagyták Inichowent, Angliába, Amerikába mentek dolgozni, és most hazatérnek vagy ingatlant vásárolnak otthon. Vannak hétvégi házak, üdülők, nyaralók. 1992-ig volt egy gazdasági határvonal Inichowen félsziget és Derry városa között. Derry volt a félszigetnek a fővárosa.
- Ez Észak-Írország fővárosa, London-Derryről van szó.
- 1992-ben szűnt meg ez a belső határ. 1997-ben harmonizálták a személyi jövedelemadó-rendszert.
És az a fejlődés, amit hatvan éven keresztül ez a határ lezárt, ez most következik be. És az nagyon fontos, hogy azok az emberek, akik Inichowenben laknak, Észak-Írországba járnak be dolgozni, azokra megszűnt a kettős adóztatás.
- Nincs-e konfliktus abból, hogy nagyon sokan áramlanak most erre a vidékre, tehát az őslakosság, akik korábban is ott éltek és a most érkezők között?
- Igen, ez a probléma ez jelentkezik mostanában. Azoknak az embereknek a nagy része, akik mindig is ott éltek, ők most nem engedhetik meg maguknak, hogy ingatlant vásároljanak, mert felmentek az árak. Ez ugyanúgy itt is jelentkezni fog, hogy lesznek olyan emberek, akik az áremelkedés miatt nem fognak tudni ingatlant vásárolni.
- Amikor ezt kérdeztem, mintha Mura is hirtelen mondani akart volna valamit.
- Hozzá szeretnék tenni valamit a meglévő közösség és az újonnan jötteknek a problémájához. Muffnak hívják azt a falut, ahol én lakom. 1996-ban száz ház volt, most háromszázhúsz ház van már a faluban. A szociális infrastruktúra nem fejlődött ilyen mértékben. Szerencsére ez a falu közel van az észak-ír határhoz, öt mérföldre van csak Derry városa és az ott elérhető infrastruktúra. Legtöbb új lakosa a városból költözött ki, akik oda kötődnek továbbra is. És ez egy kihívás ennek a közösségnek az őslakos közössége számára, hogy hogyan tudja integrálni ezt, ezeket az újonnan odatelepülteket.
- Még egy dolog nagyon izgatna, hogy mi jellemző erre a vidékre, az emberekre, mennyire jellemző az öntevékenység, vagy mennyire kell aktivizálni, mobilizálni őket, hogy részt vegyenek a saját sorsuk alakításában? Vagy mennyire várnak kívülről, fölülről kezdeményezést?
- Ebben a kérdésben Mura az illetékes, én csak egy valamit mondanék. Igen, sokáig úgy volt, hogy az emberek csak ültek és várták, hogy az égi manna a szájukba pottyanjon. Az utóbbi időben az emberek egyre inkább rájöttek, hogy saját maguknak kell lépniük, önállóak lettek, kezdeményezőbbek lettek.
A „Frout of the Loom” - képében jött egy nagy segítség, ez a „manna”, háromezer munkahelyet teremtett ez a gyár. Tizenöt évvel ezelőtt történt. Csak ez a külső befektetés volt az egyetlen módja, hogy a közösséget megőrizzük, fenntartsuk. Azóta sok minden történt. Az Európai Unióból származó pénzeket arra használta fel az ország, hogy az oktatásba fektesse be, a szervezésbe, gondolkodni tanítsa meg az embereket, tervezni. Mivelhogy most sokkal jobb helyzetben vagyunk, és az emberek hozzáállása változott meg, az emberek sokkal önállóbbak lettek. Tehát ha annakidején a „Frout of the Loom” nem épít gyárat ott, a mi térségünkben, akkor azoknak az embereknek egy jó része, akik most ott élnek, Bostonban, Birminghamben, máshol élnének. Vagy Berlinben.
- Köszönöm szépen Jim és Mura, hogy az első Budapesti estéteket velünk töltöttétek itt a Civil Rádióban.

peterfi@kka.hu

Parola archívum