Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Made in Gilvánfa
Szerző:	Solymosi Judit
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	1996
Szám:	3
Oldalszám:	8-9.
A cikkben lévő
Nevek:	Lengyel Zoltán, Dr. Bátykiné Mester Zsuzsa, Dr. Nagy István
Intézmények:	Apple Pie, Civil Rádió
Települések:	Gilvánfa, Magyarmecske, Krakkó
Tárgyszavak:	kommunikációs program
Megjegyzés:
Annotáció:

MADE IN GILVÁNFA

Beszélgetés a szegedi Apple Pie Reklámügynökséggel

Solymosi Judit: – A Civil Rádióban beszélgetünk a szegedi Apple Pie Reklámügynökség két ügyvezető igazgatójával, Lengyel Zoltánnal és Dr. Bátykiné Mester Zsuzsával. Egy érdekes kezdeményezésről szeretnénk beszámolni. Mit takar ez a “Made in Gilvánfa” elnevezésű kommunikációs program? Hogyan indult ez a kezdeményezés?

Lengyel Zoltán: – 1996 februárjának elején a Népszabadság egyik hétvégi szombati számában Ungár Tamástól egy kitűnő riport jelent meg “Éhséglázadás Gilvánfán” címmel. Ezt volt szerencsém egy esős, havas vasárnap este olvasgatni, és eltűnődhettem azon, a magam problémáiból, környezetem nehézségeiből kiindulva, hogy bizony ez egy olyan helyzet Gilvánfán, amely a sajátos, sajnálatos helyzetéből adódóan modell értékű lehet. Mi hiszünk abban, és ez mindennapi gyakorlat cégünk munkájában, hogy kommunikációval emberek sorsa, egy település élete megváltoztatható. Természetesen hangsúlyoznom kell, hogy tervezett és professzionális alapon lebonyolított kommunikációról van szó.

S.J.: – Hogyan történik ez, amikor odamegy egy ember, és megérkezik ismeretlenek közé egy faluba? Kit keres meg? Felvették előtte a kapcsolatot a polgármesterrel? Milyen ez a falu? Bemutatnák?

Dr. Bátykiné Mester Zsuzsa: – Azt hiszem, nagyon kevesen tudják, hol is van Gilvánfa. Mi is csak annyit tudtunk, hogy Baranya megyében. Kikerestük a térképről. Pécstől olyan 30-40 kilométeres távolságon belül van. Magyarmecske nevű községgel volt közös fennhatóság alatt. Amióta azonban különvált, nem volt jegyzője. Egy polgármester van, és néhány tagú képviselőtestület. 366 fős település, 100%-ban cigány lakosokkal. és 99%-os munkanélküliséggel. A 366 főből durván százegynéhány gyerek van, a pólyásbabától az alsótagozatos iskolásgyerekekig bezárólag. Alsótagozatos iskolájuk van.

L.Z.: – Elképzelhető, hogy az alsótagozatos iskola sem működik már, hiszen ebben az időben távozott a faluból a korábbi tanító. Nagyon szeretnénk, hogy elsősorban a gyerekeken segítsünk, és ehhez az ő segítségüket kértük. Papírt, színes ceruzát és egyéb rajzeszközöket szállítottunk le nagy mennyiségben, és megkértük őket, hogy “Otthonunk, Gilvánfa” címmel rajzolják le a saját környezetüket, mindennapi életüket. Ezek a rajzok elkészültek, és itt következik a programunk következő, jelentős lépése, tudniillik egy aukció keretében szeretnénk ezeket a képeket értékesíteni. Erre az aukcióra, amelyhez gálaműsor és állófogadás csatlakozik, Magyarország első ezer nagyvállalatának a vezetőit hívnánk meg.
B.M.Zs.: – De visszatérve a kérdésének arra a részére, hogy hogyan vettük fel a kapcsolatot a faluban, a Polgármesteri Hivatalt sikerült Magyarmecskén elérni, ahol a körjegyző, Magyarmecske és Gilvánfa közös körjegyzője, Dr. Nagy István állt akkor rendelkezésünkre. Ő azóta sajnos, már elkerült a faluból, úgy tudom, hogy Budapestre került, minisztériumba. Nagyon készségesen segítségünkre volt, összehozott bennünket a faluval. És itt jön egy érdekes dolog. Ebből kiindulva, a második látogatásunk alkalmával nem voltam nagyon pozitív beállítottságú a fogadtatásunkat illetően. Nagyon kellemesen kellett csalódnom. Kiderült ugyanis, hogy nehezen tudták azt elképzelni, hogy még egyszer látják ezeket a messziről jött szegedi embereket, nehezen tudták elképzelni, hogy mi valóban önzetlenül akarunk rajtuk segíteni. A második beszélgetés alkalmával kiderült, hogy korábban a kiszolgáltatottságukat kihasználta néhány vállalkozó, akik állami támogatásokat meglovagolva milliókat vettek fel azon a címen, hogy Gilvánfán munkahelyet teremtenek, és aztán, amikor a pénzeket felvették, otthagyták a falut. Tehát ezért volt az a bizalmatlanság, amivel bennünket fogadtak. De nagyon jó érzés volt látni, hogy másodszorra már mennyire megnyíltak az emberek. Itt jön a programunknak az a része, amely a fő cél is tulajdonképpen. Azt szeretnénk bebizonyítani, hogy hatékony és profi módon megszervezett kommunikációval emberek, közösségek, falvak életét lehet pozitív módon megváltoztatni, és elhitetni azt, hogy igenis mindenki tud a saját sorsán jobbítani.

L.Z.: – Reméljük, Gilvánfa előbb vagy utóbb egy olyan törekvés szinonimájává válik, amely az önerőből és saját akaratukból jobb sorsukat megalapozó községeket fogja jelenteni. A kampány gyakorlati része hamarosan be fog indulni, tudniillik megalkottunk egy márkanevet, egy új brandet ez a “Made in Gilvánfa”, vagyis “Gilvánfán készült”. Az aukció bevétele elképzelésünk szerint munkahelyeket teremt majd: egy közalapítványba kerülne, amely aztán helybeli munkaerővel szuveníreket, dísztárgyakat készítene helyben, nagyon egyszerűen, fa alapanyagból, olcsó faanyagból, csupán kézimunkával. A tárgyakat itt a rádióban sajnos nem tudjuk bemutatni, de maga az alapötlet Krakkóból származik, a krakkói piactéren láthatók különböző madárkák, angyalkák, állatkák, amelyek ezzel a technikával készültek. Reméljük, hogy sikerül, a sajtó segítségével is, a millecentenáriumi ünnepségsorozatba ezeket a tárgyakat beemelnünk, szeretnénk, ha például Budapesten a Váci utcán az ajándéküzletekben hozzáférhetők lennének ezek a tárgyak, amelyekbe természetesen beleégetjük, hogy Made in Gilvánfa Nagyon fontos kiemelnem azt, hogy az aukcióra természetesen nem csak a hazai sajtó képviselőit hívjuk meg, hanem feltehetően Ausztriából, Németországból is érkezni fognak ide újságírók. Azért fontos ez a két célország mert Magyarország turisztikai bevételei a korábbi időszakban is, és feltehetően a jövőben is nagyobbrészt ezekből az országokból származnak.

S.J.: – Önök nem amellett döntöttek, hogy egy egyszeri adományt, akár bébitápszert, akár bármi mást juttatnak el ennek a falunak, holott általában vállalati szinten talán ez a tipikusabb, bevettebb szokás. Miért? Zsuzsa egyébként egyszer azt a szót használta, hogy “önzetlenül segítünk”. Én egyáltalán nem vagyok az ellen, hogy mindkét fél hasznáról szó essék. Azt hiszem, hogy ebben az esetben a falu is nyer, és valószínűleg az ügynökség is nyer. Ez így tisztességes és korrekt. Erről is szeretném a véleményüket hallani.

L.Z.: – A mi nyereségünk az lesz, hogy nagyon sok érdekes és hasznos kapcsolatot lehet kiépíteni. Ennek első és nyilvánvaló jele az, hogy most itt beszélgetünk, és reméljük, hogy nagyon sokan fognak csatlakozni, akár csak érdeklődő szinten is, ehhez a kampányhoz. Természetesen ki kell emelnem azt, hogy a gilvánfai vállalkozást, a Made in Gilvánfa termékekkel kapcsolatban, az ott helyben, a faluban megalakítandó közalapítvány fogja működtetni, tehát nekünk ebből, és az egész akcióból anyagi hasznunk nem származik. A partneri körünkből fogunk felkérni cégeket, akik már nyilatkoztak arra vonatkozóan, hogy az aukciós rendezvényen a svédasztalt és egyéb költségeket fedezni fogják. Nekünk ez a gilvánfai projekt egy ugyanolyan kutatás, mintha egy bármilyen más, fejlett, jól működő, konszolidált és békés polgárok által lakott város kommunikációs tervét dolgoznánk ki. Reméljük, hogy olyan tapasztalatokat is szerzünk, amelyeket a későbbi munkák során fel tudunk használni. De természetesen nagy öröm lesz, ha az ottani emberek életét, ha nem is hosszú távon, de egy kicsit meg tudjuk változtatni, és sikerül olyan társadalmi folyamatokat elindítanunk, amelyek további ötleteket és erőt generálnak hasonló társaságokban és emberekben, mint ahogyan ez nálunk is megtörtént.


B.M.Zs.: – Én az “önzetlen” szót tulajdonképpen olyan értelemben akartam használni, hogy mi nem kihasználni akarjuk ezeket az embereket. Természetes, hogy az ember főleg, különösen a mai világban azért, hogy ad valamit, el is vár valamit. Nekünk az elvárásunk az, hogy a cégünk neve egy jó ügy mellé kerüljön. Tehát semmiképpen ne valamiféle teljesen elanyagiasodott, csak profitérdekeltségű szemlélet hassa át a céget. Ez az egyik. A másik, ahogyan Ön is említette, hogy miért nem egy-egy ajándékról vagy akcióról van szó. Mi abban hiszünk, hogy az nem megoldás, hogy viszünk oda egyszer adományt. A megoldás az, hogyha az igényt felkeltjük, és megmutatunk egy utat és egy eszközrendszert a kitörésre. Ha ezek megvannak, akkor már valószínűleg az igény is feltámad, és akkor már sokkal könnyebb bármit megcsinálni.

(A Civil Rádió számára 1996. április 24-én
készített beszélgetés)

Parola archívum