Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Rögös út a demokráciába
Szerző:	Solymosi Judit
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	1995
Szám:	5
Oldalszám:	13-15.
A cikkben lévő
Nevek:	Piet Liebenberg, Thandi Chaane, Nicky Padayachee, Desmond Tutu, Don Macrobert
Intézmények:	The Prince of Wales Business Leaders Forum, Reconstruction and Development Programme, Afrikai Nemzeti Kongresszus, Pretoria News, Dél-Afrikai Tanárok Demokratikus Szövetsége, Get Ahead
Települések:	Dél-Afrikai Köztársaság, Johannesburg, Soweto
Tárgyszavak:	városfejlesztés, nemzetközi konferencia, városújítás, Dél-Afrika
Megjegyzés:
Annotáció:

Rögös út a demokráciába,
avagy angolok, búrok, xhoszák, zuluk és szotok földjén

1995 novemberében kivételesen érdekes utazáson vehettem részt: a The Prince of Wales Business Leaders Forum meghívására, egy nemzetközi csoport tagjaként a Dél-Afrikai Köztársaságban jártam, ahol egy héten keresztül városmegújítási és fejlesztési tervekkel ismerkedhettünk Johannesburgban és környékén, illetve Pretoriában. Találkoztunk egyesületi és alapítványi vezetőkkel, üzletemberekkel, a johannesburgi polgármesterrel és a polgármesteri hivatal igazgatójával, a tartományi kormány egyes tagjaival, a dél-afrikai Közösségfejlesztési Egyesület igazgatójával, nagy- és kisvállalkozókkal, a legelső fekete nővel, aki hivatásos idegenvezetőként dolgozhat, gazdagokkal és szegényekkel, fehérekkel, feketékkel és dél-afrikai indiaiakkal egyaránt. "Nyelvleckét" kaptunk a kilenc tartományból álló, 41 millió lakosú ország tizenegy hivatalos nyelvéből, köztük a különlegesen érdekes xhoszából, amelyet a nyugati világ a folyamatos beszéd alatt hallatott, erős nyelvcsattogásokról hottentottának nevez.
Már az indulás előtt alapos történelmi és földrajzi dokumentációt kaptunk kézhez, amelyből felkészülhettünk, mit fogunk látni és milyen szemmel nézzünk majd körül ebben az országban, amely tizenháromszor nagyobb Magyarországnál (azaz nagyobb, mint Hollandia, Belgium, Olaszország, Franciaország és Németország együttvéve); amelynek csaknem háromezer km hosszú tengerpartján mindössze hat, természetes kikötőnek alkalmas hely akad; ahol a sivatagtól a szavannán át a mediterrán növényzetig minden megtalálható, és ahol - hazánkhoz hasonlóan - hosszabb fejlődési folyamat eredményeképpen, békés körülmények között térnek át egy diktatórikus államformából a demokráciába. Ha egyetlen mondatban kellene összegeznem benyomásaimat, azt hiszem, azt az üzenetet közvetíteném, hogy minden meglévő nehézség, öröklött vagy új feszültség ellenére az emberekben pezseg a lelkesedés és a tenniakarás.

Dél-Afrika a számok tükrében, avagy az ellentmondások földje

Döbbenetes ellentmondások feszülnek egymásnak ebben az országban. Természeti gazdagságához, kedvező földrajzi adottságaihoz (ásványi kincseik, arany, gyémánt, kőszén, fémek, a lakosság igényeit kielégítő, sőt exportáló mezőgazdaság és élelmiszertermelés, kellemes éghajlat, gyönyörű tájak) elképesztő emberi szegénység társul. A 41 millió lakosból 18 millióan élnek a szegénységi küszöb alatt (havi 750 rand, azaz kb. 30.000 Ft egy családra), 20 millió embernek nincs iható ivóvize, 7 millióan laknak bádogvityillókban, bódévárosokban és naponta 35-en halnak meg tuberkulózisban.
A politikai demokráciát sikerült kialakítani, több mint 20 millió ember vett részt az első olyan parlamenti választásokon, ahol immár a faji megkülönböztetés nem számított. Ugyanakkor félelmetes a gazdasági egyenlőtlenség: a lakosság leggazdagabb 5%-a birtokolja a gazdagság 88%-át. A "humán fejlettségi index" (oktatási helyzet, írni-olvasni tudás, várható élettartam, jövedelem) tekintetében 173 nemzetet összevetve "fehér Dél-Afrika" a 19., míg "fekete Dél-Afrika" a 119. helyet foglalja el. Fejlett ipara és kereskedelme világszínvonalra képes, oktatják a legfejlettebb technológiákat, ezzel szemben egyes régiókban a munkanélküliség meghaladja az 50%-ot, és a munkaerőpiacon naponta munkát kereső 1000 emberből kevesebb, mint 100 talál munkahelyet magának a legális gazdaságban. Útjai, autópályái, légi összeköttetései, energiaellátása, távközlése első osztályú, de eloszlásuk egyenetlen, és a vidéki térségekben csak korlátozottan állnak rendelkezésre. Idegenforgalma az "Egy egész világ egyetlen országban" jelmondatot használja az ország roppant változatossága miatt, de a turizmus szempontjából igen hátrányos, hogy itt találjuk a világ egyik legmagasabb bűnözési arányát.
Végezetül két ismerős ellentmondást említenék. Az országban zajló demokratikus átalakulási folyamatot nemzetközi jóindulat és figyelem kísérte, ugyanakkor az elszigeteltség évei után kíméletlen versenykörülmények közé is kerültek, ahol helyt kell(ene) állniuk. A másik: az egységre, megbékélésre, pozitív változtatásra törekvő "mézeshetek" után az embereknek most kell szembesülniük azzal, hogy a lakásépítésre, egészségügyre, foglalkoztatásra stb. vonatkozó választási ígéretek eddig teljesítetlenül maradtak.
A poszt-apartheid stratégiának a leglényegesebb eleme a Rekonstrukciós és Fejlesztési Program Reconstruction and Development Programme, RDP), amelynek az alapvető célja az, hogy a kormányzat és a civil társadalom között partneri viszonyt építsen ki abból a célból, hogy ösztönözze az ország gazdaságát és ugyanakkor kielégítse a lakosság alapvető igényeit. Az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) által még 1994 előtt kidolgozott RDP a cselekvés általános kereteit adja meg, országos, tartományi és helyi önkormányzati szinten történő megvalósításába a lehető legtöbb dél-afrikai polgárt szeretnék bevonni. Négy kulcskérdésre épül:
1. Az alapvető szükségletek kielégítése (közmunka révén munkahelyteremtés, lakásépítés, villamosítás, energiaellátás, környezetvédelem, táplálkozás, egészségügyi ellátás, földreform, vízellátás és csatornázás, távközlés és közlekedés, társadalmi biztonság)
2. Emberi erőforrások fejlesztése (oktatás, képzés, művészetek és kultúra, sport, pihenés, az ifjúság fejlesztése)
3. Gazdasági fejlesztés (ipar, kereskedelem, pénzügyi szektor, infrastruktúra, munkaügyi jogok)
4. Az állam és a társadalom demokratikusabbá tétele (országos, tartományi és helyi önkormányzatok, az állami szektor átszervezése, igazságügyi kérdések, a civil társadalom fejlesztése).
A program megvalósításában a következő alapelveket kell szem előtt tartani: fenntarthatóság, a programmal való azonosulás (a nép vezető szerepe), a béke és biztonság szavatolása mindenki számára, a rekonstrukció és a fejlesztés összekapcsolása, valamint a nemzetépítés, azaz Dél-Afrika fejlett és elmaradott komponenseinek közelítése.

A közbiztonság, avagy "Hozzászoktam, hogy a munkásszálláson ötpercenként lövöldöznek"

Dél-Afrika "dicsekedhet' a világ egyik legmagasabb bűnözési arányával. A politikai felszabadulás növekvő bűnözési hullámmal járt együtt. Az Üzleti Kamara ügyvezetője, Piet Liebenberg egyik újságnyilatkozatában kifejezte aggodalmát, hogy a növekvő és lassan ellenőrizhetetlenné váló bűnözés a gengszterek országává teszi hazáját. Tizenhét másodpercenként követnek el egy-egy súlyosabb bűncselekményt, 29 percenként történik gyilkosság. A gyilkossági ráta ötszöröse az Egyesült Államokban tapasztaltnak. Nem jobb a helyzet a többi bűncselekménnyel sem. 1994-ben 10%-kal nőtt a fegyveres rablások, 56%-kal a bankrablások és 35%-kal a fegyveres, erőszakos autórablások száma. A rendőrség jelenleg 22000 pénzügyi csalással foglalkozik, összesen hétmilliárd rand (280 milliárd Ft) értékben. A megnyitott északi határokon át a bevándorló gazdasági menekültekkel párhuzamosan kábítószer is árad az országba. A közbiztonságra költött összeg nem változott, de többfelé oszlik el, hiszen immár a teljes lakosságra fordítódik. Éppen ezért a közbiztonság drámai romlását különösen a fehér kisebbség érzi, hiszen ők a korábbi időszakban "védettek" voltak. Hófehér, tágas villáikat nemritkán 3 méter magas, vastag kőfallal kerítik körül, amelynek a tetején vastag szögesdróttekercs is védi a területet az illetéktelen behatolóktól. "Bennünket soha nem védett meg senki semmitől"- mondja Thandi Chaane, Gauteng tartomány oktatási miniszterhelyettese, aki korábban Sowetoban lakott, és civil szervezetekben szerezte vezetői tapasztalatait. "A szomszédos munkásszálláson ötpercenként volt lövöldözés. A tüntetésekről nem is szólva." Felemeli hosszú ruháját, lábszárán mély sebhelyet mutat. "Ez egy golyó helye. A testemen még két ilyet viselek." A rendőrség motivációja gyenge, állománya kisebb a szükségesnél, elfogadottsága, hitelessége kérdéses. Félő, hogy ilyen körülmények között a szaktudás és a tőke szökése felgyorsul, a külföldi befektetők pedig inkább máshová viszik a pénzüket.
A probléma megoldásával ebben az évben több konferencia is foglalkozott, csodaszert azonban itt sem találtak. Néhány, különösen "forró" helyszínen a hadsereg segítségéhez is folyamodnak, másutt közösségi kezdeményezések születnek, közepes sikerrel. Mandela elnök pedig nemrégiben új erkölcsi keresztes hadjáratra szólította fel népét, hiszen az erőszak és a félelem légkörében lehetetlen beruházni és fejleszteni.

Az oktatás, avagy az akarat hegyeket mozgathat meg

Dél-Afrika felnőtt lakosságának kb. 40%-a, azaz 8 millió ember írástudatlan. "Ez jelenti számunkra a legnagyobb hátrányt. Gyorsan kell cselekednünk, mert emiatt az átmenetben mások megelőzhetnek bennünket” - mondja Nicky Padayachee orvosprofesszor, a Johannesburgi Polgármesteri Hivatal igazgatója. A The Economist 1995 májusi száma szerint ahhoz, hogy Dél-Afrika hosszú távon versenyképessé és virágzóvá váljon, mindenképpen javítania kell szánalmas iskolarendszerén és a nyomorúságos képzettségi szinten. A probléma több okban gyökerezik: a néger tanárok gyenge szakképzettsége (80%-uknak még érettségije sincs), az oktatásügy pénzhiánya, a tanterv tartalmi hiányosságai, a gyenge vizsgaeredmények, a változó minőségű, és munkakörülmények között kevéssé hasznosítható szerzett ismeretanyag, és az iskolaépülethiány.
Soha életemben nem találkoztam még emberekkel, akik ennyire tudatában lettek volna annak, hogy felemelkedésükhöz tanulniuk kell. Soha ennyiszer nem hallottam elismételni: a tanulás menthet meg bennünket, a tanulással válhatunk egyenrangúvá, a tanulás által léphetünk be a nemzetközi vérkeringésbe. (Kellően irigykedtem is.) Pretoriában látogatást tettünk egy felekezeti magániskolában, a St Alban’s College-ban, amely a klasszikus iskolai tanítási forma mellett 1985 óta távoktatást és kiegészítő, felzárkóztató célú oktatást is folytat. A hátrányos helyzetű fekete közösség számára különféle formákat dolgoztak ki. Hetente négy délutánon érettségi előkészítő tanfolyamot tartanak matematikából, természettudományokból és angolból. A Pretoria News c. napilappal és a Dél-Afrikai Tanárok Demokratikus Szövetségével együttműködve tananyagot jelentetnek meg naponta az említett napilapban, amelyet 2-3000 diák fél áron kaphat meg, gyűjthet össze és állíthatja belőlük össze saját tankönyvét (régebbi leckék is beszerezhetők utólag 30 centes áron). Pretoria egyik néger városrésze Mamelodi, ahol az emberek egy része bódékban, bádogvityillókban él, mások olyan földszintes házakban, amelyek 3-4 apró, általában szoba-konyhás lakásból állanak. Ötszázötven idevalósi 8-10 éves nebulónak kisegítő angol órákat tartanak. A St Alban’s College élenjár az oktatási technológia alkalmazásában is. "A hagyományos felfogás szerint az oktatás annál hatékonyabb, minél kevesebb diák jut egy tanárra. Ez igaz, de az oktatást annál költségesebbé, azaz széles tömegek számára elérhetetlenné, elitistává teszi. A mindenki számára elérhető oktatás viszont nem ad versenyképes tudást. Mi azt gondoltuk, takarékoskodjunk a tanáron, és költsük ezt a pénzt technikára." - mondta Jenny Williams, az iskola közösségfejlesztési igazgatója. Szponzorok, külföldi kormányok, helyi vállalatok és intézmények segítségével berendeztek egy Technológiai Oktatóközpontot, amely négy teremből áll. Két teremben 52-52 számítógép-állomás van, ahol oktatóprogramok alapján egyéni munka folyik. A másik két terem interaktív multimédia laboratórium 50 tanuló számára. Lézerlemezek, videók és kamerák segítségével, számítógéppel koordinált interaktív tanulás-tanítás folyik sokféle tárgyból és sokféle tananyagcsomagra építve. A központot tanárok továbbképzésére, iskolaigazgatók menedzsment-oktatására is használják. Az oktatási programot a helyi közösségek bevonásával, az általuk igényelt témákban és szinteken dolgozták ki.
Soweto, ahol 1976-ban az ország többi részére is átterjedő zavargások törtek ki, ugyanolyan néger város Johannesburg mellett, mint Mamelodi Pretoria mellett. Kétszázezer ember lakik farostlemezekből, bádoglapokból, keménypapírból összetákolt bódékban, amelyek tetejét lécek és öreg gumiabroncsok, oldalát kövek és egyéb támasztékok védik attól, hogy a szél el ne vigye. Vizet több kilométer távolságból hoznak, fa, növényzet, burkolt út szinte nincs. Az egyik ilyen telepen a szülők iskolát szerettek volna létesíteni gyerekeiknek. Ezzel egyidejűleg a Safmarine elnevezésű hajózási vállalat Fokvárosban leselejtezett és felajánlott 36 enyhén rozsdásodó áruszállító konténert. A dél-afrikai Coca-Cola vállalat magára vállalta a szállítás és az átalakítás költségeit. A konténereket kettesével egymás mellé állították, a közös falat kivették, a szobácskákat átfestették, ablakokat és ajtót vágtak rájuk, mindegyikbe került egy tábla is, és már kész is volt az iskola. Egy éve működik, sokkal gazdagabb azóta sem lett. Egy-egy ilyen, könnyen felforrósodó "vasdobozban" vagy 40 gyermek üldögél kis székeken, elől áll a tanár egy krétával a kezében és magyaráz. A tanárok fizetését az első hét hónapban a szülők közössége állta, és ők vállalták a karbantartást is. Azóta a tartományi minisztérium adná a béreket, csakhogy nem mindig jut rá pénz. De a korábbi semmiből mégiscsak lett valami; a telep egyetlen, valós és égető igényeket kielégítő iskolája, amelynek megvalósítása a helyi közösség, a minisztérium és több vállalat partneri együttműködésének eredménye. Nézelődtem, és eszembe jutottak a magyar kisiskolák, ahol megvannak az iskolaépületek, a szakképzett tanárok, csakhogy sokhelyütt már nincs elegendő gyermek beléjük...

Vállalkozásfejlesztés, avagy tiltás helyett támogatás

Johannesburg szívében, a jövő századot idéző felhőkarcolók tövében éppúgy, mint a bódévárosok szélén a kopár, kiaszott mezőn, mindenhol használt ruhát, cipőt, zöldséget, gyümölcsöt, használt eszközöket, lámpákat, ezt-azt a földre kiterítő és árusító emberek álldogálnak. Másutt európai szemnek elképesztő küllemű kalyiba-sorban kereskedők egész sora rendezkedett be. Feketekereskedelem, feketegazdaság? Igen, az. Mindenki tisztában van vele, hogy ezek az emberek nem engedéllyel rendelkező, területfoglalási díjat fizető, adózó állampolgárok, tevékenységüket mégsem tiltják, hanem ellenkezőleg, bizonyos keretek között támogatják is. Sokkal jobb ugyanis, ha ilyen módon eltartják önmagukat, netán családjukat is, mintha koldulnának vagy erőszakos úton szereznék meg, amire szükségük van. A másfajta szemléletre jellemző, hogy ezeket az embereket kis- vagy mikrovállalkozónak nevezik. A támogatásukra létrehozott szervezetek egyike a Get Ahead (kb. Gyerünk Előre) Alapítvány, amely nonprofit vállalatként működik. A feketék által létrehozott és vezetett, valós helyi igényekre és közösségekre építő alapítvány vezetőségének tagja Fokváros érseke, a Béke Nobel-díjas Desmond Tutu is.
A Get Ahead Alapítvány ügyvezetője, Don MacRobert elmondta, szervezetük arra törekszik, hogy a fekete lakosság körében létező informális gazdasági szektort munkahelyteremtéssel, mikrohitelek nyújtásával és képzések szervezésével erősítse és képessé tegye a legális gazdaságba történő átmenetre. Az előzményekhez hozzátartozik, hogy a jogszabályok, valamint a létező gyakorlat hosszú éveken keresztül egyáltalán nem tette lehetővé a feketéknek, hogy az ország gazdasági életében részt vegyenek. Ezek a megtakarításokkal, tisztességes lakással, munkahellyel nem rendelkező emberek a bankok szemében természetesen hitelképtelenek. Az alapítványtól azonban kaphatnak kisösszegű, 200-2000 rand közötti hiteleket, amennyi elegendő lesz arra, hogy az első kupac használt ruhát megvehessék, beszerezzenek egy varrógépet, vagy beindítsanak valamilyen szolgáltatást vagy egy pirinyó üzletet. A Get Ahead kikísérletezett egy rendszert, amelyben ezeket a hiteleket nem egyéneknek, hanem csoportoknak nyújtja 4, 6 vagy 12 hónapra, piaci kamatfeltételekkel, amely a gyors visszafizetésre ösztönöz. A csoportos kölcsönzés meglepően magas, 90%-ot meghaladó visszafizetési arányt eredményez. Ez a mikrohitelezési rendszer nagyon alacsony költségekkel már sokezer embernek teremtett munkalehetőséget.
A hitelnyújtáson kívül másfajta támogatásokat is kínálnak. Saját szakiskolájukban mód nyílik egyes szakmák (üvegezés, hegesztés, autószerelés, villanyszerelés) elsajátítására. A vállalkozásba kezdőknek elemi szintű képzéseket is tartanak arról, hogyan vezessék, értékeljék, értelmezzék bevételeiket és kiadásaikat. Marketing tevékenységgel elősegítik a fekete kisvállalkozók által előállított termékek kereskedelmi forgalomba hozatalát is.
Beszámolómat a Get Ahead Alapítvány szórólapjáról átvett néhány mondattal zárom, mert úgy gondolom, tökéletesen kifejezik Dél-Afrika mai törekvéseit: "Most, hogy a politikai csatát megvívtuk és megnyertük, itt az ideje, hogy Dél-Afrika az ország társadalmi és gazdasági problémáival foglalkozzon. A Rekonstrukciós és Fejlesztési Program legnagyobb kihívása az, hogy minden dél-afrikai polgárt gazdaságilag is felszabadítson. A fekete közösségek egyre aktívabban kapcsolódnak be Dél-Afrika gazdaságába. A fekete városokban lakó embereknek meg kell adni mindazt a támogatást, amelyet kérnek és amelyet megérdemelnek."
Solymosi Judit

Parola archívum