Cím: | Miből és hogyan lesz az állampolgár? Motivációk, minták, szerepek és feladatok
Elhangzott a X. Nyári Egyetemen,2013. július 24.-én |
Szerző: | Peták Péter, Aradi Fanni, Farkas Zsuzsa, Gergely Attila, Kopiás Attila Steve, Udvarhelyi Éva Tessza, Vercseg Ilona |
Sorozatcím: | Parola |
Rovat: | |
Folyóirat: | Parola |
Állomány: | |
Év: | 2013 |
Szám: | 3 |
Oldalszám: | 6 |
A cikkben lévő |  |
Nevek: | Peták Péter, Aradi Fanni, Farkas Zsuzsa, Gergely Attila, Kopiás Attila Steve, Udvarhelyi Éva Tessza, Vercseg Ilona, Velenczei Ágnes, Molnár Aranka, Kovács Edit, Juhász Péter, Inogucsi Takasi, Bourdieu, Bibó, Arisztotelész, Széchenyi
|
Intézmények: | Közösségfejlesztők Egyesülete, pécsi Középiskolai Hálózat (KiHa), egri Szegényeket Támogató Alap (SZETA), A Város mindenkié csoport, CKA Civil Kollégium Alapítvány, X. Nyári Egyetem |
Települések: | Kunbábony, Pécs, Japán |
Tárgyszavak: | állampolgár, demokrácia, önkéntes, aktivista, hálózat |
Megjegyzés: | kategória: elmélet; módszertan; esettanulmány; beszámoló; tájékoztató; publicisztika; egyéb, éspedig: panel-beszélgetés |
Annotáció: | |
Nyári egyetemi körkép I.
(a II. részt a 4. számban közöljük!)
Kedves Olvasó!
Lapunk további részében, és a 2013/4. számban is, a most nyáron megrendezett nyári egyetemünk előadásaiból, paneljeiből, műhelybeszélgetéseinkből közlünk válogatást. A szerk.
Miből és hogyan lesz az állampolgár? Motivációk, minták, szerepek
és feladatokElhangzott a X. Nyári Egyetemen, 2013. július 24.-én
Vitaindító előadások és panelbeszélgetés. Résztvevők: Peták Péter (Közösségfejlesztők Egyesülete, KÖFE) nyitóelőadás, majd az azt követő kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Aradi Fanni (pécsi Középiskolai Hálózat, KiHa(https://www.facebook.com/KozepiskolaiHalozatPecs, https://www.youtube.com/channel/UCWrqkvb9ww4NX-JjomqXT8w), Farkas Zsuzsa (egri Szegényeket Támogató Alap, SZETA), Gergely Attila (KÖFE), Kopiás Attila Steve (önkéntes aktivista), Udvarhelyi Éva Tessza
(A Város Mindenkié), Vercseg Ilona (KÖFE, CKA)
Lejegyezte: Velenczei Ágnes, Molnár Aranka, Kovács Edit, Juhász Péter
Peták Péter: Köszöntöm a megjelenteket! Az idei, X. Nyári Egyetem címe és témája:
Miből lesz az állampolgár? Miközben az ezzel kapcsolatos programokat kialakítottuk,
3 fontos kritériumot fogalmaztunk meg, ami szerintünk meghatározza az állampolgárt.
Ez a három kritérium szerintünk a felelősség, a tanulás és cselekvés, s ezeket a témákat
akarjuk körüljárni az idei program során. A kritériumok között nem határoztunk meg
fontossági és időbeli sorrendet.
Mielőtt átadom a szót, pár gondolatot mondanék a témánkról:
Miből lesz az állampolgár? Az öntudatos állampolgár
Mindannyian találkoztunk már számunkra fontos dolgokért való megmozdulásokkal,
s ezekbe be is kapcsolódtunk. Fontosnak tartjuk a demokratikus működést, például hogy
az oktatásban legyen esélyegyenlőség, hogy az érintettek hozzáférhessenek
a döntéshozatalhoz, de az emberi méltóság, az alkotmányosság, az autonóm
energiatermelés, a fegyverkezés-ellenesség témáiban is szeretnénk, hogy állampolgári
részvétellel, társadalmi vita során szülessenek döntések.
Elsőre általában a személyes érintettség miatt mozdulunk, de a személyes érintettségtől
el lehet jutni az aktív állampolgárságig, a „csak azért tiltakozom, mert engem érint”-től
(NIMBY – Not In My Back Yard) az elvont, sokakat érintő problémák megoldásáig.
Magyarországon nagy hagyománya van a szabályok kijátszásában való szolidaritásnak,
de ez csak az egyéni túlélési stratégiák része, ez még nem az aktív állampolgárság.
A gondolkodásunkban az „állam bácsit” játsszuk ki. Az „állam bácsi” meghatározással
el is távolítjuk, magunk fölé is emeljük az államot, mint amibe nincs beleszólásunk, ami
fölött nincs hatalmunk: „Ne szólj bele a nagyok dolgába!”
Az aktív állampolgár és ebben a közösségfejlesztői szerep
Az állampolgár az ember jogi státuszának és egyéni-közösségi magatartásformáinak
egy része. Jogviszony az állammal, a normaképzéshez való viszony. A normaképzés
állami szinten a törvényhozásban jelenik meg. Az aktív állampolgár normaképzéshez való hozzájárulása a jogokért való küzdelem, valamint a jogfosztottság, a kiharcolt/szerzett jogok elvesztésének erőterében jelenik meg.
A közösségfejlesztő nem az állampolgárral, hanem a közösségi emberrel dolgozik. Azokat a készségeket, képességeket és tudáskészletet fejleszti, amelyek a közösség és a részvétel erősítéséhez szükségesek. A közösségfejlesztő a társadalmi-közösségi viszonyok fejlesztésével foglalkozik, így például az erkölcsi normákkal, a bizalommal, a kölcsönösséggel, az együttműködéssel, a szolidaritással.
A jogállamiság kiszámítható feltételrendszert jelent, amihez lehet igazodni.
A jó állampolgár jól viselkedik, de a jogaiért való küzdelem során olykor kénytelen átlépni olyan határokat, amik ettől egyben a jogok tágítását is biztosítani tudják.
Kiss János mondta, hogy a polgári engedetlenség lényegéhez tartozik, hogy nem egyszerűen a törvénysértés indokoltságára, hanem a törvényesség szükségességére hívja fel a figyelmet.
Átadom a szót Attilának.
Kopiás Attila Steve: Amikor megkaptam a felkérést, először azt gondoltam, hogy
az aktivista gyakorlatomról sztorizgathatnék, de nem ezt fogom tenni. Amiért elvállaltam
a felkérést, az az volt, hogy 10 éve, amióta aktivista vagyok, még egyetlen képzés,
konferencia sem szólt teljes egészében arról, hogy mitől lesz az ember aktivista.
Azt gondolom, hogy ebben az országban nincs hagyománya az aktív állampolgárságnak,
s ez azért is baj, mert nem csak minta nincs, de érzelmi kapcsolatunk sincs vele, s ezért
az nem a miénk. A rendszerváltás is megtörtént velünk, nem magunk harcoltuk ki. Nem
széles társadalmi konszenzussal valósult meg. Az elvárások mások voltak, mint ami
végül megvalósult.
A megvalósulás során felszínre jött feszültségek, elégedetlenségek mentén az elmúlt
20 évben mi, aktivisták megtanultuk a technikákat, és azt, hogy kivel mit lehet elérni.
Közben mi, aktivisták, megtanultunk együtt élni a társadalmi passzivitással.
Az elmúlt három év során szembesültünk azzal, hogy az eddig használt és megtanult
eszközrendszer mindenestül használhatatlanná vált – sok esetben tehetetlenné váltunk.
Így tehát azt nem tudom elmondani, hogy hogyan lehet sikeres aktív állampolgárokat „csinálni”, de azt igen, hogy milyen hibákat szoktunk elkövetni, amitől ez nem valósul meg. Ebben jó vagyok, magam is rengeteg ilyet követtem el.
Azt tapasztaljuk, hogy 10 millió magyar állampolgár meggyőződése, hogy jobban jár, ha nem tesz semmit.
Mit csinálunk ezzel szemben mi? Nem abban segítünk, hogy kinőjenek az aktív állampolgárok, hanem amikor mozgósítunk valamire embereket, akkor mi kitaláljuk a tutit és a megvalósításban igyekszünk a saját akaratunkat, vélt jó gyakorlatunkat keresztülvinni.
Az aktív állampolgárrá válás egy fejlődési folyamat eredménye, s nem ez a technika.
Gandhi mondása, hogy légy te a változás, amit a világban látni akarsz.
Rá kell jönnünk, hogy kellenek olyan terek, ahol az emberek kipróbálhatják magukat.
Hiba a hibázástól való félelem. Nem csak a saját hibázásunktól félünk, hanem megakadályozzuk, hogy a bevont emberek egy bizonytalan kimenetelűnek látszó dolgot kipróbáljanak, mert mi már „tudjuk”, hogyan kell megcsinálni. Nem hagyjuk hibázni őket, így a tapasztalatot sem tudják leszűrni, és nem lesz a cselekedet sem az övék.
Két példám van, az egyik a Fidesz-székházfoglalás, amit aktivisták szerveztek, s amely nem a tervek szerint valósult meg, így sokat tudtunk belőle tanulni.
A másik példám az egyetemfoglalással függ össze, amiből szintén tanulni lehetett. Először is, javasoltam, meg kell szervezni a főbejárat őrzését, amit azok, akik abban feladatot kaptak, nem értettek és nem is éreztek magukénak, így folytonosan elszivárogtak onnét. Én pedig mindig visszakergettem őket, vagy másokat. Itt megint nem adtam meg másoknak a hibázás lehetőségét. Amikor pedig maguk szembesültek azzal, hogy milyen problémát jelentett a csoport számára, amikor az őrizetlen kaput bezárták (és így nem jutottak be a vécékhez), maguk szervezték meg az őrzést.
A személyes motivációkat a bevonandó személyeknél is figyelembe kell tudnunk venni!
A fáklyás békejel-akcióból is sokat tanultunk. Ez egy sikeres, ismétlődő és egyre több embert megmozgató programunk volt. Könnyű volt érzelmileg azonosulni vele, vizuálisan is élménnyé tudtuk tenni, és attól volt ilyen hatékony, hogy figyelembe tudtuk venni a megfelelő feladatmegosztást, s a bevonódás különböző szintjeit valósítottuk meg.
Ezután elkövettük azt a hibát, hogy az itt már bevont embereket be akartuk vonni az Ifjú Humanisták Mozgalmába és heti rendszerességgel akartuk az idejüket igénybe venni. Ez már nem sikerült, túl nagy volt az ugrás a feladat-leterhelésben.
A Critical Mass vállalható méretű és hangulatú bevonás volt, amit kedvvel lehetett vállalni. Később ebből nőtt ki a „Kerekezz a munkába!”, s ez is sikeres lett.
Hatalmas befolyással van ránk a környezetünk, s ezt is el szoktuk felejteni.
Az elmúlt 20 évben baleseti sebészként működtünk, ami fontos volt, de most már új módszereket, eszközöket kell találnunk, ha szükségét érezzük, hogy minél több aktív állampolgár legyen.
Gergely Attila: Egy élmény itt lenni, minden évszakban voltam itt, többféle alkalomból.
Elég súlyos kérdések, amelyek itt felmerültek. Nem is annyira reflexiók, inkább valamiféle
meditáció, ami elindult bennem a téma kapcsán. Itt is elhangzott: nem könnyű a különböző
távokat összefüggésbe hozni (rövidtáv és hosszú táv), vannak nagy tehetetlenségű folyamatok.
Sokat beszélnek közgazdászok is az intézményfejlődés útfüggőségéről, ami jelzi, hogy van
valamilyen nehézkedési nyomaték, amelyet az intézmények természetüknél fogva hordoznak.
Vannak más fogalmak is, amelyek segíthetnek a további értelmezésben. Egy részük a működő
demokrácia feltételeként felfogott társadalmi tőkével kapcsolatban fogalmazódott meg még
a 90-es években, és arra utalnak, hogy a hosszabb távú folyamatokról sem feledkezhetünk
meg.
Érdemes tehát egy kicsit szélesebb perspektívában is szemlélni a dolgokat. Akár
a rendszerváltozások, akár még a száz évet meghaladó folyamatok sem jelentenek mindenben
és valóban változást, nagyon sok a folytonosság.
Ezek az állampolgár kérdésében is nyomon követhetők, és nemcsak Magyarországon.
Bizonyos értelemben önellentmondás államról és polgárról egy szóban beszélni. Az újkori
európai politikai gondolkodásban ez a szópár kibékíthetetlennek tűnő ellentmondást hordoz.
Tananyag volt nem is olyan régen, hogy „az állam az uralkodó osztály elnyomó szerve”,
„antagonizmus” áll fenn állam és társadalom, illetve ennek polgára között.
Ennél szélesebb körben széttekintve látható, hogy nagyon eltérő esetek lehetségesek, például
Kelet-Ázsiában, azon belül Japánban. Inogucsi Takasi vezető japán politológus, értelmiségi
magyarul is megjelent könyvében () arról ír, hogy Japánban nincs konfrontatív viszony állam és társadalom között, sőt, a kettő szinte egymásba csúszik a japán közbeszédben, közgondolkodásban, azaz nincs éles határvonal a kettő között. Ezzel szemben a történelem nálunk másként „alakult”. Az államot nemhogy az állampolgárért, hanem sokban valóban vele szemben építették ki, instrumentalizálták, nem egyszer külső hatalmak eszközeként alkalmazták, hosszú távon.
Vercseg Ilona: Új szempontot hozok be a gondolkodása: a részvételét, ami a modern
embernek adatik meg, s kérdés, hogy tud-e vele élni? Ez a kérdés összefügg
a modernizációval, amely magával hozta individualizáló-dásunkat, miközben a társadalom
mintha feladta volna azt a terhet, hogy gondolkodjon magáról.
Nálunk a '60-as évek vége körül következett be a modernizáció, és két évtized utána már
a posztmodern Európában-világban találtuk magunkat.
A rendszerváltást követően úgy gondoltam, hogy meg kell tanulnunk a demokráciát, amit majd
az intézményeink tanítanak meg nekünk. Kérdés, hogy a hatalom akarja-e a demokráciát,
akarja-e azt, hogy tudatos, és felvilágosult polgárai legyenek?
Udvarhelyi Tessza: Nem értek egyet azzal a gondolattal, hogy a demokráciának nincs
hagyománya nálunk. Van, csak nem tudunk róla. Pl.: 1956-ot is újra kell értelmeznünk, újra kell
tanulnunk, mert az társadalmi mozgalom volt.
Én a lakhatási problémákkal, az alulról jövő, szegények által kezdeményezett ügyekkel
foglalkozom. A történelmünk is sok példát mutat erre, csak a megszokott felfogás, gondolkodás
más: hiba, hogy a Dózsa-féle felkelésről keveset tudunk; a 19. századi agrárfelkelések is alulról
szerveződtek a mezőgazdasági bérmunkások által; vagy a 20. század elején kitört
lakbérsztrájkok eredményeként kivívott kollektív szerződéseket sem nagyon ismerjük.
Az aktivitás és aktív állampolgárság nem azonos. Jó példa erre a székházfoglalás, amelyet
csak szűk kör értett, sokan nem látták át azt, ami mögötte van. Az aktivisták munkájának akkor
van értelme, ha van aktív állampolgár mögöttük.
Baj, hogy nálunk démonizálva van a politika. A civilek szeretik magukat elkülöníteni tőle. A szegénységben élő embereket hiába tanítjuk meg kertet művelni, ha nem ismerik a településnek, ahol élnek, a hatalmi viszonyait, nem látják át az önkormányzat működését. A politikai pártokat használni kell. A civilek is szavaznak, a szavazataikkal választanak egy politikai pártot, de ettől még nem lesznek pártkatonák. Ha a politikát magára hagyom, és nem szólok bele, akkor nem lesz olyan oldal, párt, amelyet támogatni tudok.
Farkas Zsuzsa: Itt folytatom a gondolatot. Az azért sokak által érzékelhető folyamat, hogy
Magyarországon éppen most is zajlik – jócskán megkésve – egy eredeti tőkefelhalmozás
és a politikusi lét az egyik legfontosabb mobilitási csatorna ma Magyarországon. Ebből is adódik,
hogy nagyon visszásan fogadják az emberek a politikai karriert. Vegyük például Bourdieu
tőkeelméletét, hogy a tőkék hogyan válthatók át! Könnyen belátható, hogy ez a társadalmi tőke
könnyen átváltható gazdasági tőkévé. És innen már ismerjük a további képleteket.
A másik, ami motoszkál bennem, megfogalmazni a polgár, illetve az aktív, cselekvő polgár
definícióját. Megint Bourdieu, aki úgy definiálta a polgárt, hogy az egy szabadgondolkodású
ember, önálló egzisztenciával. Ez az önállóság adja meg neki, hogy szabadon, önálló gondolatai
legyenek, nem függ senkitől. Legalábbis túlságosan nem.
Jelen helyzetben a stabil egzisztencia, vagy az önálló és stabil egzisztencia ma
Magyarországon keveseknek adatik meg, egy szűk körben. Az aktív korú felnőtt lakosságának
kb. 50%-a van a munkaerőpiacon, a másik 50%-a különböző ún. szociális transzferektől függ.
De a munkaerőpiacon lévők jelentős része is állami, vagy önkormányzati alkalmazott, tehát nem
rendelkezik az imént említett megközelítésben gazdasági egzisztenciával, vagy függetlenséggel.
A munkavállalók többsége alkalmazott, bérmunkás, tehát függőségi viszonyban van vagy az
állammal, vagy a gazdasággal. Sok problémám van ezzel a polgár léttel.
Ezzel együtt nem értek egyet azzal, hogy Magyarországon nincsenek állampolgárok, vagy, hogy
nem aktívak az emberek. Annak ellenére, hogy nem látszik, nagyon sok magyar ember aktív.
Bibó szerint – Elit és szociális érzék – azoknak az embereknek van szociális érzékük és azok
tartoznak igazán az elithez, akik saját munkájukat úgy végzik el, hogy annak elvégzése során
másoknak valami plusz jót tudnak adni. Ez a szemlélet és szándék határozza meg az elithez
való tartozást.
Az állampolgári aktivitás egy nagyon látens folyamat, gyakran kikezdi a rendszerintegrációt, de ez nem egyik napról a másikra történik. Az elmúlt harminc évben nagyon megváltozott a társadalom közösséghez és értékekhez való viszonya. De lassan. A törvényeket meg lehet hozni, de a társadalom ezeket kikezdi, a mindennapi életbe nem épül be. Nem csak a felszínt kell nézni, hanem a látens folyamatokat is.
Aradi Fanni: Peták Péter úgy mutatott be engem, mint a Középiskolai Hálózat aktivistáját. Ezt
egy kicsit bonyolultnak érzem, ezért egyszerűen mondjuk csak azt, hogy diák vagyok. Talán
hozzátehetem még, hogy „tapasztaltabb aktivista”; és úgy érzem, hogy elsősorban azért is ülök
itt, mert társaimmal együtt mi vagyunk az élő példái, hogy lehet valaki aktív állampolgár ilyen fiatal
korban is. Persze ehhez mindenképp szükségünk van egy támogató háttérre! Másodszor pedig
azért vagyok itt, mert a holnapi nap fő témája az oktatásügy lesz, ezért egy kicsit előre
vetíthetem az egészet.
A Nyári Egyetem alaptételeként vetődött fel a kérdés, hogy „Miből lesz az állampolgár?”, s erre
az a válaszom, hogy igen, belőlünk lesz az állampolgár, de tudatos gondolkodású ember
belőlünk csak az iskolában válik! Azt mindenki látja, hogy a mostani iskolarendszer nem úgy
működik, ahogy normális esetben kéne. Ez nyilvánvaló. Az együttműködés kultúrájának az
iskolában kellene kialakulnia, ehelyett, amikor az egyik gyerek bemegy, és azt látja, hogy, ha
Sanyi előbb jelentkezik, akkor ő fogja kapni a piros pontot, akkor arra gondol, hogy majd jól
megrugdossa a pad alatt, és akkor Sanyi nem fog jelentkezni! Aztán kimegy a nagyvilágba, és ott
is ezt akarja majd alkalmazni – már ha tudja!
Nagyon sokan mondják, hogy nincs demokratikus kultúránk, hátterünk Magyarországon. Ez igaz,
viszont hozzátenném, hogy a fiatalok számára nincs olyan szimpatikus politikai kultúra sem,
amiben szívesen vesz részt, amiben ki meri mondani a véleményét és meghallgatják. Éppen
ezért inkább hátat fordít az egésznek, mert így „kényelmesebb”, nem éri meg nekik energiát
pazarolni arra, hogy itt bármit is csináljak, mert nincs figyelembe véve a véleményük. Ez a
képviseleti rendszer nyilvánvalóan nem úgy működik, ahogy a politikusok elképzelték a –
mondjuk úgy – rendszerváltásunk után. De mit kéne csinálni azért, a fiatalok aktív állampolgárok
legyenek a mi iskolarendszerünkben?
A korábbi nyári egyetemen, ahol feltettük a kérdést egy jelenlévő tanárnak, hogy aktivistaként
hogyan tudnánk bevonzani a diákokat, és hogy ehhez hogyan kérhetünk segítséget a felnőttektől,
azt válaszolta, hogy: először vigyük ki az egészet az iskolából, és kezdjünk el mindent ott, és ha
megvan a pozitív visszajelzés, akkor vigyük a projektet vissza az iskolába. Na, ez mind szép és jó, így elmondva... csakhogy mi ezt már próbáltuk!
Decemberben, amikor ülősztrájkot szerveztünk az iskolákban, mindenki reakciója ez volt: „Első három óra, tanítási idő! Jaj de jó, nem kell bemenni az órákra! ”, 300 diákkal töltöttük meg a nagytermet. A meglepő az volt, hogy nagyon jól sikerült a fórum. Volt véleményük a diákoknak, ki merték mondani, egy pillanatra nem állt meg a beszélgetés. Egy hónappal később tartottunk egy újabb gyűlést, megjegyzem: bent egy iskolában, iskolaidőn kívül, és azt az érdekes jelenséget tapasztaltuk, hogy több felnőtt jelent meg, mint diák. Ekkor elgondolkodtunk, hogy mit tehetünk mi mint KiHa Pécs?
Hogy dióhájban összefoglaljuk jelenlegi helyzetünket: az iskola nem jó közeg a diáknak, az állam nem jó közeg az állampolgárnak! Ezt pedig megváltoztatni nyilván nekünk kell, mert nem fönt fogják megváltoztatni. Ez nekik kényelmes, hogy megmondják, mi meg kényelmesen eltűrjük, hogy megmondják.
Decemberben láthattuk, hogy betelt a pohár sok embernél, aztán pár hónappal később azt is észrevettük, hogy kiürült... Jól elvoltunk, tüntetgettünk egy kicsit, de mivel nem láttuk a főcímnél a híreinket, azt hittük, hogy már semmi baj nincsen. Biztos negatívnak fog tűnni, és egyáltalán nem áll szándékomban az elmúlt hónapok munkáját, a tüntetéseket csak ennek betudni, de egy kicsit úgy érzem, hogy ami decemberben történt, az egy kormányzati kommunikációs fiaskó eredménye volt. Azóta is történtek dolgok, sőt, a mai napig történnek változások, de ezek nem pozitív és nem konstruktív változások.
Tehát, vissza: meg kell változtatni azt a közeget, ami ma az iskolákban van, és azt a nevelést, ami ma formálja az állampolgárokat. Felvenni nyugati iskolai mintákat, mint például a szolidáris, zöld, demokratikus iskolák. Ezek nyilván nehezen megvalósítható dolgok és kezdetben nem is mutatkozna igény rájuk. A szülők íratják be a gyerekeket az iskolába, és sajnos már náluk is elveszett a gondolkodásra való serkentés iránti igény. De visszatérve önmagunkra. Az iskolákban kimondani a véleményünket nagyon nehéz, de vannak erre különböző szervezetek. Például ott van a diákönkormányzat, amik mára nem úgy működnek, ahogy kéne, és sok helyen nincs is meg. Az a baj, hogy a diák nincs nagyon tisztában a korlátaival, és így, valamiért, automatikusan nagyon szűkre szabja azokat. Mondhatja-e, hogy mit akar tanulni történelemből, mi érdekli jobban, miről akar többet megtudni? De ez kommunikációs hiba is.
Vercseg Ilona: Megdöbbentett Fanni véleménye, hogy az iskola nem jó közeg a diákoknak, az állam pedig az állampolgároknak. Ezek szerint mindent meg kell változtatni.
Én arra gondolok, hogy a lakosság nagyon magára van hagyva ezekben a folyamatokban. Igazad van Tessza, abban, hogy a politikát nem kell ennyire negatívnak tartani. Ha én a közjóért teszek és tudom tenni, mert megtanultam, akkor magam is alakítója vagyok közösségnek, s ez már politizálás.
Tavaly egy kutatás keretén belül interjúkat készítettem civilekkel és egy politikai szereplővel is, akik nem gondolta, hogy az államnak bármi köze is lehetne az állampolgárrá válás folyamatához. El kéne gondolkodnunk rajta, hogy kinek van ezzel dolga, és melyik szereplőnek mi a dolga vele?
Peták Péter: Megadom a szót a hozzászólásoknak!
Velenczei Ágnes: Egy fontos kérdés mindenképp megfogalmazódott bennem, amikor arról beszélünk, hogy aktivista, vagy aktív állampolgár, akkor általános aktivitásról beszélünk, vagy ügyek mellé mozgósítható emberekről? Az jól látható, hogy vannak emberek, akiknek sok minden csípi a szemét, és sok minden mellé képesek odaállni. De vannak emberek, akik a saját életükhöz tartozó dolgokból indulnak ki, és csak ezen a fronton lehet őket aktivizálni. Félek attól, hogy mindenki, minden fronton aktivista legyen!
Kopiás Attila Steve: Semmiképpen nem lehet egy általános aktivitás a cél, hiszen az aktív állampolgártól azt várjuk el, hogy legyen tájékozott és annak alapján vonódjon be. Azt meg senkitől sem lehet elvárni, hogy minden témában legyen tájékozott.
Gergely Attila: Mi is a tét? Az állam és a polgár (a civil társadalom polgárának) viszonya. A tét a társadalom sajátabb állama. Tehát nem egy kisajátított, hanem elsajátított, „társadalmasított” állam. Mi is Arisztotelész szerint a demokrácia első számú feltétele? A szabad ember. Persze az ott és akkor azt is jelentette, hogy nem rabszolga.
Ebből a gondolatból is felállítható egyfajta diagnózis. Rabszolgákkal és rabszolgamunkát végzőkkel nem lehet demokráciát, de versenyképes gazdaságot sem építeni. Ezt támasztja alá Inogucsi megfigyelése is: Japánban kicsi a különbség állam és társadalom között … ennek egyik hátterét az erős és széles középosztály adja. Kell tehát hozzá az eléggé független emberek „kritikus tömege”.
Széchenyi valamikor azt írta: Magyarországon az tekinti magát szabad embernek, aki nem fizet adót. És hozzátette: „de kérdezem én, hány erkölcsileg független ember van ebben az országban?” A saját erkölcsi árnyékát egyetlen politikai rendszer sem ugorhatja át.
Inogucsi szerint egy adott állam és társadalom közötti egyensúly csak abban az esetben tartható fenn, ha az állam és a társadalom viszonyát lelkiismeretesen kezelik.
Aradi Fanni: Nem akarom az egész mozgalmunkat kielemezni, mert az egy kicsit talán hosszú is lenne, de mégis mi az, ami társadalmi teret ad az aktivizmusnak? Az, amit főként elértünk, hogy megmutattuk az országnak, hogy igenis van hangunk, ki merünk állni a dolgaink mellett, vannak még tudatos diákok, akik bizonyos esetekben hajlandóak kimenni az utcára és megszólalni! A másik, ami társadalmi teret ad az aktivizmusunkhoz, az, hogy a résztvevők között kialakult egy szoros kapcsolati háló – már jócskán ismerjük egymást és egymás gondolatait. Ezt a jövőben is ápolni kell. Aztán megtanultuk kezelni a médiát. Hogyan tájékozódjunk belőle, hogyan szűrjük ki, mi a tiszta hír, ami pártokhoz nem kötődik. És hogy mi hogyan kommunikáljunk a médiának, hogyan közöljünk egy nyilatkozatot, vagy adjunk interjút élőszóban. Előttünk áll tehát már egy minta, a saját magunk mintája, amelyből tanulhatunk, még a hibákból is, amiket jó elkerülni. De hangsúlyozandó, hogy spontán szerveződtünk, erőszak- és pártmentesen.
Vercseg Ilona: Erről egy Bibó-idézet jut eszembe: a magyar nép nem tapasztalta meg a saját erejét (ti. forradalomban, A szerk.), de ti a KiHa-ban Pécsett már igen.
Udvarhelyi Tessza: Megütötte a fülemet, hogy a demokrácia a középosztályé. A Város Mindenkié Csoport hajléktalan szegény emberekkel foglalkozik, így tapasztalatból mondom, hogy a demokráciát ők is meg tudják tanulni. A demokrácia nem osztálytulajdonság.
Farkas Zsuzsa: Kérdés, hogy kiben van egzisztenciális félelem és kiben nincsen. A hajléktalanokban nincs, mert már túléltek sok mindent. Heves megyében dogozom, ahol kerti és egyéb közösségfejlesztői munkákat végzenek az emberek, ez is a társadalmi aktivitásuk része.
Peták: Ennyi időnk volt megkezdeni a témát, amit egész héten folytatni fogunk! Köszönjük a részvételt!
Parola archívum |
 |