Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Gondolatok az önkéntességről a második évezred végén
Szerző:	Josefina Fernandez i Barrera
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	1997
Szám:	4
Oldalszám:	10-12.
A cikkben lévő
Nevek:	John Benington, Samuel P. Huntington, Paola Schellenbaum, Joan Majó, Avila Kilmurray, George Leeson, Clinton elnök
Intézmények:	Barcelonai Egyetem, Európa Tanács, Önkéntes Kezdeményezések Nemzetközi Szövetsége (IAVE), Önkéntességgel Foglalkozó Társaságok Föderációja, Katalán Kormány, AVE (Associacion pour le Volontariat en Europe), Institut Catalá del Voluntariat (Katalán Intézet az Önkéntességért), Voluntairs 2000 (Önkéntesség 2000 szervezet), Miniszteri Bizottság, Barcelóniai Olimpiai Alapítvány, Els Catalans i el voluntariat, Institut Catalá del Voluntariat, Inst. DEP
Települések:	Barcelona, Szentendre, Közép-Kelet Európa, Európa, Afrika, Észak-Amerika, Párizs, Dánia, Philadelphia, Amerika, Katalónia, Spanyolország, Newry (Észak Írország), Skócia
Tárgyszavak:	önkéntesség
Megjegyzés:
Annotáció:

Önkéntesség

Josefina Fernandez i Barrera

GONDOLATOK AZ ÖNKÉNTESSÉGRŐL A MÁSODIK ÉVEZRED VÉGÉN

(A szerző jogász-szociálpolitikus, a Barcelonai Egyetem tanára. Az előadás elhangzott a civil szervezetek számára 1997. június 20-22 között Szentendrén “Az önkéntesség újjászületése Közép-Kelet Európában" címmel megrendezett nemzetközi konferencián.)

Európa történelme döntő fordulóponthoz érkezett. Az egész világon mélyreható társadalmi és politikai változásoknak lehetünk szemtanúi. Ha megkérdeznék az embereket arról, hogy mit tekintenek az 1990-es évek legnagyobb európai szerkezetváltozás hatásaként számíthatunk a munkaerőpiac további polarizálódására a képzett és képzetlen munkavállalók között. A munkaerőpiac kettős vesztesei azok lesznek, akiknek a technikai újítások révén modernizálódik a munkája, vagy megszűnik a munkaerőtöbblet a munkafolyamatok átcsoportosítása miatt. A munkanélküliség valóban az egyik legfontosabb társadalmi probléma, de nem hiszem, hogy az egyetlen.
A rohamosan öregedő társadalmi struktúra és az eltartottakhoz viszonyítva a keresőképesek arányának csökkenése súlyos probléma elé állítja a gazdaság- és szociálpolitikát. Európában 1950-ben a lakosság 8,7%-volt 65 évnél idősebb, míg 1985-ben 12,4%-a. Becslések szerint 2025-re számuk eléri a 97 milliót (a lakosság 18,4%-át).
John Benington (1) szerint az idősek és eltartottak arányának növekedését okozó demográfiai változások és a munkanélküliséget növelő ipari szerkezetváltás egyszerre hatva egy “új típusú szegénység" kialakulásához vezet Európában, amely évről évre mind többeket érint.
A helyzetre adott válaszként az ún. “jóléti állam krízisével" kell szembenéznünk. Egyre többször hivatkoznak arra, hogy az állam már nem képes a “jóléti állam" céljainak megfelelően minden szükségletet kielégíteni, és biztosítani a jövedelmek és esélyek egyenlőségét. A “jóléti állam" modelljében a szolidaritás az adórendszeren keresztül valósul meg. Manapság gyakran hallható az az álláspont, hogy az egész lakosság szükségleteinek kielégítése érdekében nagymértékű adóemelésre van szükség. Megfogalmazódott az igény egy olyan modell felállítására, amelyben az alacsony és a magas jövedelmű társadalmi csoportok szükségletei egyaránt kielégíthetők.
A jelenlegi helyzet könnyen sodorhatja társadalmunkat egy olyan vad piacgazdaságba, ahol a legfőbb érték a verseny, s amelyben a szolidaritás és a közösség eszméje divatjamúlt és irreális.
Mások úgy gondolják, hogy társadalmaink jövőbeli konfliktusa a kulturális különbségekben rejlik. Samuel P. Huntington (2) véleménye szerint az embereket elválasztó legfőbb tényező, valamint a konfliktusok alapvető oka kulturális jellegű lesz. A világpolitikát a jövőben a különböző civilizációk összeütközése határozza meg, ezért célszerűbb az országokat kultúrájuk és civilizációjuk alapján csoportosítani, mint a politikai és gazdasági rendszerük vagy a gazdasági fejlettségük szerint. Ezt a gondolatot össze kell vetni a migráció által felvetett kérdésekkel, amely ugyancsak nagy kihívást jelent Európa számára.
Az Észak és Dél közötti különbség egyre több Afrikában és Ázsiában élő embert vonz Európába és Észak-Amerikába. Ez nem új jelenség, hiszen népességvándorlás mindig volt. A társadalom egy része azonban most veszélyesnek érzi a nem nyugati országból érkező jelenlétét. Hogyan jöhetnének hozzánk más országbeli emberek munkát keresni, amikor a munkanélküliség az egyik legsúlyosabb problémánk? A mi munkánkat akarják elvenni? Ilyen helyzetben meglehetősen nehéz életben tartani a szolidaritás eszméjét. Huntington szerint ebben az esetben nem pusztán a megélhetés problematikájáról, hanem a civilizációk összeütközéséről van szó. Az időről, munkáról és helyről alkotott nyugati típusú elképzeléseink önmagukban nem érvényesek többé, mert más felfogások is hatnak rájuk. Amint azt Paola Schellenbaum (3) kifejti, meg kell barátkoznunk azzal a gondolattal, hogy értelmezési rendszerünk nem az egyetlen lehetséges rendszer, hanem létezhetnek mások is.
A tapasztalt nagylélegzetű és hosszú távú változások közepette nehéz megjósolni a várható jövőt. Amint arra Joan Majó (4) rámutatott, végzetes hiba azt gondolni, hogy pusztán gazdasági válságról van szó. A világpiac liberalizálását hirdető liberális ideológia terjedése és erősödése láttán el kell gondolkodnunk a "Szolidáris Európa" létrehozásának szükségességén. Egy olyan Európára van szükség, amely képes felvenni a harcot az Észak-Dél, a gazdag-szegény régiók és a gazdag-szegény emberek közötti különbségeket egyre fokozó, mind erősebb liberális állásponttal.

Mi az önkéntesség és mire használható?

Az Oxford Szótár az önkéntes fogalmát a következőképpen határozza meg: feladatot önkéntesen felvállaló, illetve olyan személy, aki szolgáltatásait önként felajánlja. Az önkéntesség fogalma kapcsolódik az altruizmushoz, a szolidaritáshoz és a filantrópiához is. Felfogható az emberiséggel való törődés egyik formájaként, valamint az olyan társadalom létrejöttéért végzett tevékenységként, amely valamennyi ember jólétéről – senkit ki nem zárva – gondoskodik.
A történelem során mindvégig létezett az önkéntesség. Az Európa Tanács (5) úgy határozta meg az önkéntes munkát, mint “olyan egyének érdekmentes magatartása, akik önként végeznek társadalmi tevékenységet". Annak ellenére, hogy mint említettem, az önkéntesség mindig létezett, az utóbbi évtizedekben az állami- és magánszektor részéről egyaránt számtalan kezdeményezés történt az önkéntesség újjáélesztése érdekében.
Az önkéntesség kiváló eszköz arra, hogy aktív résztvevői legyünk a szociálpolitika valamennyi területén kezdeményezett fejlesztéseknek, s egyidejű állampolgári jogaink gyakorlásának egyik módja. Az Önkéntes Kezdeményezések Nemzetközi Szövetsége (IAVE) az 1990-ben Párizsban tartott világkongresszuson az önkéntes munka fő jellemzőit az alábbiakban határozta meg:
– ingyenes nyújtott szolgáltatás, amelyet önként vállal a szolgáltatást nyújtó.
– Az állampolgárok közösségi életben való részvételének módja.
– Olyan szolgáltatás, amelyet egyesület vagy más strukturált csoportosulás szervez.
– Célja az életminőség javításának, az egyén fejlődésének és a szolidaritás erősítésének elősegítése.
– A békét és az igazságosságot szolgálja.
Újító gondolatok megvalósításával fejleszti a gazdaságot, s ily módon segíti új szakmák kialakulását és a gazdaság növelését.

A fent felsorolt definíciók egyike szerint az önkéntesség feltétele a szervezettség. Ez a szervezettség nagyban hozzájárult a különböző önkéntes szervezeteket magában foglaló harmadik, azaz nonprofit szektor létrejöttéhez. Valójában mi is az önkéntesek, s a harmadik szektor szerepe és jellemzője? Avila Kilmurray (6) a következőképpen definiálja az önkéntes szektor szerepét.
– Az önkéntes szektor az ellátó-rendszer bármely területén, amelyet érdeklődési tárgyaként önként választott, képes meglátni a hiányosságokat.
– Az állami szektortól és intézményektől független lévén van lehetősége a változásért kampányolni és lobbyzni. Állandó jellemzője az önkéntes és közösségi szektornak, hogy a változás és a fejlődés szerepét hangsúlyozza.
– Különösen érzékenyen reagálnak a “társadalmi kirekesztés" jeleire, mindig is szem előtt tartották a társadalomból kirekesztett csoportok – találóbb kifejezéssel – osztályok érdekeit.

A nyugati világ egyes országaiban eltérően fejlődtek az önkéntes szervezetek és NGO-k. A skandináv országokban, amelyekben a “jóléti állam" nagyon magas fejlettségi szintet ért el, megfogalmazódott az igény az önkéntesség újjáélesztésére. George Leeson (7) Dániáról szólva rámutatott, hogy a dán jóléti modellben az önkéntességet mindig a hivatásos segítség nyújtást kiegészítő munkának tekintették. Leeson szerint a modellben nincs sem hely, sem szükség az önkéntességre. A modell tökéletesen fejlett ellátórendszert eredményez végső megvalósulásában, amelyet a helyi hatóság adókból tart fenn. A szerző úgy véli, hogy mégis szükség van az önkéntes munkára, mert az emberek valós problémáinak meghallgatásával humánusabb szolgáltatás nyújtható. Leeson elemzése könnyen azt a gondolatot ébresztheti bennünk, hogy a Jóléti Állam modellje összeegyeztethetetlen az önkéntességgel.
Annak ellenére, hogy a skandináv országban még mindig tapasztalható némi bizalmatlanság az önkéntes munkával szemben, az utóbbi évszázadokban minden nyugat-európai ország valamiképpen bátorította az önkéntes szervezetek szerepvállalását. Mi lehet az önkéntesség iránti növekvő érdeklődés magyarázata? Az önkéntes szervezetek szerepet játszottak korábban az állami szektor által nyújtott ellátások privatizációjában. Az 1980-as években az állami ellátásokat pótló vagy kiegészítő szolgáltatókként tartották őket számon, míg a 90-es években a kormány már úgy kezelte az önkéntes szervezetek szolgáltatásait, mint amik helyettesítik az állami ellátást. Ez természetesen magában hordozza azt a pozitívumot, hogy az állampolgárnak lehetősége van választani a különböző típusú szolgáltatásokból. Ráadásul, amint arra az Európa Tanács által készített elemzés rámutat, a legtöbb ország szubvencionálja az NGO-kat a közösség számára nyújtott szolgáltatásért, legyen az a közszolgáltatás kiegészítője vagy helyettesítője. Mire számíthatunk a szűkülő erőforrások és a többek által óhajtott liberálisabb gazdasági modell kereszttüzében? Az önkéntesség és az önkéntes szervezetek csődbe jutnak? Lesz-e visszaút az olyan paternalista önkéntes munkához, amelyet a saját gazdagságuk miatt bűntudatot érzők végeznek a szegények megsegítésére?
A Clinton elnök jelenlétében, múlt áprilisban Philadelphiában, Amerika jövőjéről tartott csúcstalálkozón a résztvevők arra a következtetésre jutottak, hogy Amerika jövője érdekében a személyeknek és a vállalkozásoknak egyaránt nagyobb engedményeket kell tenniük. Megfogalmazódott az a kérés, hogy az amerikai társadalom gazdasági és szociális nehézségeinek leküzdéséhez önkéntes munkával járuljanak hozzá. Egyes tanulmányok adatai szerint 933 millió amerikai állampolgár vesz részt valamilyen önkéntes munkában, ami összességében mintegy húsz millió ingyenesen végzett munkaórát jelent. Tisztességes-e további kéréseket megfogalmazni az önkéntesekkel szemben? Nem fognak-e az emberek erre úgy reagálni, hogy inkább a saját ügyeikkel foglalkoznak (ami alapvetően jó dolog)? Nem arról van-e szó, hogy az állam többé nem vállal felelősséget a társadalomban jelenlévő egyenlőtlenségek kiegyenlítésében?
Meggyőződésem, hogy az önkéntesség és az önkéntes szervezetek fontos szerepet játszanak egy emberibb és szolidárisabb társadalom felépítésében. Ellensúlyozhatják azokat a törekvéseket, amelyek egy anyagiasabb és túlzottan egyénközpontú önző társadalom kialakulásához vezetnének. Persze ügyelnünk kell arra, hogy ne éppen azok az erők motiváljanak minket, amelyek leküzdésére vállalkozunk.

Az önkéntesség helyzete Spanyolországban és Katalóniában

Európa más országaihoz hasonlóan, az önkéntesség és az önkéntes szervezetek Katalóniában és Spanyolország más területein ismertebbé és elterjedtebbé váltak. 1989 végén néhány katalán önkéntes szervezet összefogott és megalakították az Önkéntességgel Foglalkozó Társaságok Föderációját. A Katalán Kormány “la Generalitat" elnevezésű szervezete kezdettől támogatta őket. 1991 áprilisában a Föderáció, a “la Generalitat" és az AVE Associacion pour le Volontariat en Europe) közösen szervezte meg az Önkéntesek IV. Európai Kongresszusát. 1991 végére létrehoztak egy új szervezetet “l`Institut Catalá del Voluntariat" (Katalán Intézet az Önkéntességért) elnevezéssel, amelynek igazgatótanácsát fele részben az állami, fele részben az önkéntes szektor delegáltjai alkotják. Az Intézet az alábbi célkitűzéseket fogalmazta meg:
– Az önkéntes munkavállalás elősegítése az információ áramoltatásával, az önkéntesség témájában folytatott kutatások szervezésével.
– A legjobb módszer kidolgozása az önkéntesség támogatására, különös figyelmet fordítva az önkéntesek és szervezeteik függetlenségére.
– Az önkéntes szervezetek koordinálása és programjaik összehangolása.
– Az állami szektor által az önkéntes szervezeteknek nyújtandó pénzügyi támogatás feltételrendszerének kidolgozása.

Annak ellenére, hogy a Katalán Intézet az Önkéntességért már 1991 végén felállt, tevékenységét csak az 1992 végén kezdte meg . Az önkéntes szektor számos kezdeményezését támogatta, így működését hasznosnak minősíthetjük. Mindazonáltal, különös figyelmet kell fordítani az önkéntes szervezetek függetlenségének megtartására. Volt néhány példa az állami- és a magánszektor közötti konfliktusra. Az önkéntes szektornak nyújtott túlzott támogatás az önkéntességüket veszélyeztető kontroll eszközévé válhat.
A Barcelonában 1992-ben tartott Olimpiai Játékok jó alkalomnak bizonyultak az önkéntesség támogatására. Az olimpiai játékok sikeres lebonyolításában 20.300 (8) önkéntes nyújtott különböző segítséget. Az olimpiai tudósítások során a sajtóban való megjelenésnek köszönhetően megmutatható volt az egész világnak, hogy az állami szektor és a vállalkozások mellett az önkéntes munka is fontos és hasznos szerepet tölt be. Az Olimpiai Játékok lezárása után létrejött egy új szervezet, a “Voluntaris 2000" (“Önkéntesség 2000"), azzal a céllal, hogy fenntartsa az önkéntessé válás iránti érdeklődést. A “Voluntaris 2000" részt vesz minden barcelonai kulturális eseményben; önkéntesei a mozgássérült gyerekeket és felnőtteket segítik a közlekedésben, annak érdekében, hogy azok részt vehessenek a városban szervezett kulturális rendezvényeken.
Spanyolországban 1996-ban született meg a törvény az önkéntességről. A törvény célja egyfelől az önkéntesség szerepének egyértelmű meghatározása volt, másfelől az állami és a magánszektor ösztönzése az önkéntes munka támogatására. A törvény több kritikát kapott. Az önkéntes szektor néhány képviselője szerint, az önkéntes munka merev rendszerbe foglalása gátat szab az új gondolatoknak és programoknak. Bizonyára van néhány érvük emellett, de úgy vélem, a törvény megszületése az önkéntesség térhódításának társadalmi jeleként is értelmezhető.
Végül szeretném ismertetni egy tavaly novemberben, Katalóniában végzett felmérés (9) eredményeit. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy hányan végeznek önkéntes munkát, mi motiválja az önkéntességet, s mi szól ellene? Íme az eredmények:
– A 16 éven felüli katalán lakosság (6 millió) 9,9%-a végez valamilyen önkéntes munkát. Ez körülbelül 500.000 ember.
– A lakosság 8,9%-a már végzett valamilyen önkéntes tevékenységet korábban.

Az önkéntesek motivációjával kapcsolatos eredmények:
– A megkérdezettek 33%-a azért lett önkéntes, mert együtt érez a rászorultakkal. 23%-uk a szolidaritásról vallott általános elvei alapján cselekedett. 8% állította, hogy meg akarja változtatni a társadalmat.
– A válaszadók 17,7%-a számára az önkéntesség a szabadidő kihasználásának hasznos módja. 4,2% szerint az önkéntesség lehetőséget teremt új emberek megismerésére, barátságok kialakítására, azaz az ismeretségi kör bővítésére.
A megkérdezettek 16%-a olyan személyes jellegű válaszokat adott, mint pl. szeret önkéntesnek lenni vagy jót tesz az önbecsülésének. Az önkéntesek 14%-át a problémában való személyes érintettség motiválja.
Az önkéntes munkát soha nem végzettek főként pragmatikus okokkal magyarázták távolmaradásukat. 64%-uk hivatkozott arra, hogy a sok munka vagy tanulás miatt nincs ideje; 5,8% családi elfoglaltságokat jelölt meg. Alapvetően nincs kifogásuk az önkéntes munka ellen, ami nagy valószínűséggel arra utal, hogy nem eléggé motiváltak.
Az önkéntes munkáról kialakult általános kép alapvetően pozitív. Az állampolgárok nagy része (96%) úgy gondolja, hogy fontos szerepet tölt be és minél több területen kellene alkalmazni. Az önkéntes munkát a következő fogalmakkal hozzák összefüggésbe: egyéni és társadalmi felelősség (97%), kompromisszum (65%), áldozat (60%), altruizmus (58%). Az önkéntest összekapcsolják a fiatalsággal (46%) és az idealizmussal (44%). Az önkéntest “jó állampolgárnak" tartják, s a többség úgy véli, hogy az állami szektornak támogatnia kell az önkéntes munkát.
Az önkéntesség kibontakozásával kapcsolatban általam elmondottak helyi érvényűek, de hasonló jelenségekkel másutt is találkozhatunk. Összefoglalva: az önkéntesség olyan valami, amit támogatni kell. Az önkéntesség az állampolgárok számára lehetőséget ad egy olyan társadalom felépítésén munkálkodni, ahol a szolidaritás, az igazságosság és a béke értékei győzedelmeskednek az individualizmus, a verseny és a kapzsiság eszméin.


(1) John Benington: A közös piac társadalmi hatása: az önkéntes és közösségi szervezetek előtt álló kihívások, Community Development Journal, Vol. 26, no2, 1991.
(2) Samuel P. Huntington: A civilizációk összeütközése, Foreign Affairs, 1993.
(3) Paola Schellenbaum: Többkultúrájú oktatás Olaszországban, A “Szociálpolitikák és a bevándorlás Európában" c. szemináriumon tartott előadás anyaga, Barcelona, 1993. február.
(4) Joan Majó Cruzate: Hay salida a la crisis?, nem publikált tanulmány, Barcelona, 1994.
(5) Európa Tanács R (85) 9. számú ajánlása, amelyet a Miniszteri Bizottság 1985. június 21-én, az illetékes miniszter-helyettesek 387. találkozóján elfogadott.
(6) Avila Killmurray: Képes-e az önkéntes szektor az együtt-működésre?, Partnerek vagy ellenfelek? Az 1993. júniusában Newry-ban (Észak Írországban) tartott konferencián ismertetett jelentés. Kiadta a Northem Ireland Council for Voluntary Action.
(7) George W. Leeson: Gondozottak és segítők szerepe a minőség meghatározásában. “Az európai tapasztalatok átadása az otthoni gondozásról" című jelentés, St. Andrew, Skócia, 1995. november.
(8) A Barcelóniai Olimpiai Alapítvány adata. 35.600 személyt készítettek fel az Olimpiai Játékok lebonyolításában való önkéntes munkára, amelyből 20.300-at alkalmaztak.
(9) “Els Catalans i el voluntariat", az Institut Catalá del Voluntariat támogatásával a kutatást vezette a Institut DEP, 1996. november.

Parola archívum