Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Hogy volt... A faluházak. Lóránt József köszöntője a Zalaszentlászlói Faluház fennállásának 30. évfordulójára rendezett ünnepségen
Szerző:	Péterfi Ferenc és Lóránt József
Sorozatcím:	Parola
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	2015
Szám:	1
Oldalszám:	28
A cikkben lévő
Nevek:	Lóránt József, Makovecz Imre, Beke Pál, Varga Tamás (Varga A. Tamás), Targuba Miklós, Berecz Csaba, Balogh Mihály, Paulo Porthogési
Intézmények:	Zalaszentlászlói Faluház, Népművelési Intézet, Sárospataki, Jászszentlászlói művelődési házak, KPM Területi Mérnöksége Zala-megye, DÉDÁSZ áramszolgáltató Keszthelyi Kirendeltsége
Települések:	Zalaszentlászló
Tárgyszavak:	faluház, összefogás, lakossági részvétel, organikus építészet
Megjegyzés:
Annotáció:

Hogy volt...

Második közlésünk egy ünnepi beszéd, amely a Zalaszentlászlói Faluház fennállásának 30. évfordulójára rendezett ünnepségen hangzott el 2015. február 28.-án, melynek keretében az építész-tervező, Makovecz Imre emléktábláját is felavatták. A beszéd harmincnál is több év történéseit, közösségi munkáját eleveníti fel. Az akkori helyzet megértését elősegítendő néhány sorban összefoglaljuk a faluház-mozgalom lényegét. A szerk.

A faluházak
Péterfi Ferenc jegyzete

Így hívták azokat a kulturális – közösségi intézményeket, amelyek a 80-as években elég nagy számban épültek Magyarországon, többnyire kis falvakban, sokak helyi összefogásának eredményeként. Az akkori Népművelési Intézet egyik jelentős szakmai innovációs teljesítménye is volt ez a kezdeményezés. Több funkciót fogadtak be ezek az épületek, hasonlatosan a „Nyitott ház” művelődési otthoni kísérlethez, amelyet a zalaszentlászlói faluház elkészülte előtt mintegy tíz évvel vezetett a Népművelési Intézet az ország húsz művelődési otthonában. Sok szempontból a settlement-szerű működés is jellemezte ezeket, de a ma használt integrált közösségi szolgáltató terekre (IKSZT) is sok ponton hajaznak ezek az intézmények. Csak éppen magyarul beszéltek róla, akkor még magyar elnevezéssel. Fontos jellemzőjük volt, hogy funkcióikat tekintve a település életéből szervesen építkeztek és építészetileg is igyekeztek szervesen illeszkedni az adott tájhoz, közösséghez.
Talán a legsikerültebb ezek közül a Zalaszentlászlón épült faluház lett. Most ünnepeltük ennek a 30. évfordulóját. A művelődés- és szakmatörténetileg is fontos épület ünnepén hangzott el az alábbi köszöntő Lóránt Józseftől, az akkori tanácstitkártól.

Lóránt József köszöntője
a Zalaszentlászlói Faluház fennállásának 30. évfordulójára rendezett ünnepségen

Tisztelt ünneplők, kedves megjelentek!

E nemes ünnepre készülve azon gondolkoztam, hogy mi is legyen a címe mai megemlékezésemnek. Két szó, egy név jutott eszembe: Makovecz Imre!
E két szó, e név elegendő arra, hogy a jelenlévőkön túl az ország lakosságának nagyobb része, továbbá sokan a világon azonnal tudják, hogy egy kiváló emberről, egy nemes gondolkodóról, egy csodálatos építészről van szó. Beszédek, előadások, írások, filmek, riportok, örökítették meg az ő tevékenységét, az ő életművét, melyről szebben és jobban szólni nem tudhatok.
Éppen ezért ma, amikor az általa tervezett és épített Zalaszentlászlói Faluházon emléktábláját felavatjuk, arra szeretnék emlékezni, ahogy őt megismertük, ahogy társak és jó barátok lettünk.
Hogy fentiekről teljes képet kapjunk, mindenekelőtt szólni kell az előzményekről, azokról a nehézségekről, melyet csak rendkívüli akarattal, erős összefogással és lakossági részvétellel tudtunk legyőzni.
Az építkezést megelőzően már a 70-es években felmerült egy új faluház, akkori nevén kultúrház felépítésének igénye. Ezen igényünket táplálta, erősítette az a kulturális élet, amely községünkben megvalósult. Azokban az években rendszeresek voltak a színházi előadások (Déryné színház), előadói estek sok jó színésszel, előadó művészekkel, neves szereplőkkel, Kossuth, Jászai és egyéb díjjal kitüntetett művészek fellépésével. Heti 3 mozielőadás volt. Az országosan elismert népdalkör mellett a helyi klub rendszeres előadásokat szervezett, melynek eredményességét jelzi, hogy a Budapesti Szépművészeti Múzeum munkatársai 5 éven át előadás-sorozatot tartottak nálunk.
Lakosságunk bíztatása mellett többször fordultunk felettes szerveinkhez új kultúrház építésének engedélyezése és anyagi támogatása végett. Többszöri elutasítás után, keresve a megoldás lehetőségét, eljutottunk a Műegyetemre, ahol hallgatói segítséggel készült egy költséges és megvalósíthatatlan terv, melyet senki sem támogatott, s így keseregtek kudarcunkon újságírók, tv-riportot készítő filmesek. Gondjaink ismertek lettek. Akkor figyeltek fel ránk a Népművelési Intézet munkatársai, Beke Pál és Varga Tamás. Ők akkor kapcsolatban álltak Makovecz Imrével, korábbi kulturális létesítményei kapcsán.
Így találtunk egymásra, Zalaszentlászló és Makovecz Imre, akiben a jó munkakapcsolat mellett segítőkész és mindenben együttműködő, igaz barátot ismertünk meg.
Fenti kis csapat – velem kiegészülve – Targuba Miklós tanácselnök vezetése mellett, kétnapos tanakodás után arra a következtetésre jutott, hogy új épületet nem lehet építeni, ezért a régi épületet kell felújítani és bővíteni. Ekkor formálódott a végleges elképzelés, mely szerint a faluba nem illő lapostetős boltokra is ki kell terjeszteni az építkezést, vendégszobák kialakításával.
Makovecz Imre kitartóan bátorított bennünket, mondván, hogy nem a széllel, hanem a hatalommal kell szembeszegülni és meg kell próbálni a lehetetlent. Tudta, hogy a környékbeli erdők olcsón megszerezhető faanyagot rejtenek, kifejtette véleményét a cselekvési kényszerről, a nyomasztó tehetetlenségről, a bátor helyállásról. Végül látva a jelenlévőkön az elszántságot, a tettrekészséget és segíteni akarást, döntött, majd rövid időn belül bemutatta a házról készült vázlatokat. Első látásra alaposan meglepődtünk, elképzelve a beltéri faoszlopokat, de bíztunk benne és kételyeink sem merültek fel. Igen rövid időn belül hozta is a kész terveket, melynek átadása során bejelentette, hogy a terveket társadalmi munkában készítette, ezzel járul hozzá az építkezéshez. Egyben vállalta az építkezés műszaki-szakmai irányítását.
Mindez 1984-ben történt, és a felújítási engedélyt is viszonylag gyorsan megkaptuk, miután a Népművelési Intézet is ígért 1,2 millió forint támogatást. Ezután nem volt megállás, Imre rendszeresen jött hozzánk, általában 2-3 napra, amikor vagy a tanács épületében, vagy nálunk aludt. Sokszor kisérték őt el a Népművelési Intézet munkatársai, igazi jó barátok lettünk. Zalainak is érezte magát, szerette a zalai ízeket és a jó otellót. Ezért aztán a kis pinceszeri tanácskozások mellett megismertük és megértettük az ő szellemi nagyságát, életfilozófiáját. Volt, amikor csak reggel tudtunk hazajönni, olyan nagy volt a hóvihar. De őt ez sem zavarta, éppen ezen a hóviharos délután választottuk ki az erdőben az ágasfának való tölgyeket, melyet a helyi tsz hozzájárulásként adott az építkezéshez. Olyan magasak voltak ezek a fák, hogy az alsó végéből
6-8 métert le kellett vágni. Később ezekből a végekből készültek a padok, az asztalok, burkoló anyagok. (Imre megjegyezte, hogy az ország legszebb tölgyerdejében járt.) Az ágasfák beszállítása után a falu „öregjei” megkezdték azok bőrözését, hogy mielőbb beépítésre kerülhessenek. A falu minden munkaképes lakója 12 nap társadalmi munkát ajánlott fel, melyet sokat túl is teljesítettek. Mindemellett a Népművelési Intézet szervezett számunkra kétnapos országjárást, Makovecz Imre már elkészült sárospataki, jászszentlászlói és további faluházainak megtekintésére.
Imre – mint az építőmesterek késői utóda – úgy vezette le az építkezést, hogy kezében gyakran ott volt a rajz és ceruza mellett a balta, vagy a fűrész. Tervekből, pontosságból soha nem engedett, ha kellett, nagy hanggal utasította a kivitelezőket a precíz munkára. A fiatal Rezneki Jóska volt a faszerzetetek építője, aki Imre mellett nagyon sokat tanult, olyan gyakorlatra tett szert, hogy meghívta őt a sevillai pavilon kivitelezési munkáinak végzésére is, melyet azonban nem tudott elfogadni. Együtt működött Berecz Csaba, Balogh Mihály és társaik, zalai fafaragó művészek csapatával a faragott bútorok, a népi kandalló tervezésében, megvalósításában, gyakorlatilag minden munkafázisban jelen volt.
Nagyon sokan dolgoztak a faluház építkezésén, őket itt megemlíteni idő hiányában sem tudom, de nem hagyhatom ki, hogy ne említsem a KPM Területi Mérnöksége, valamint a DÉDÁSZ áramszolgáltató Keszthelyi Kirendeltsége által végzett társadalmi munkát. A már említett KPM dolgozói – mintegy 30 fő – a teljes géppark felajánlása mellett vállalták az épület alapjainak kiásását, annak bebetonozását, valamint a lábazati beton elkészítését, továbbá az ágasfák felállítását és bebetonozását. Ezt követően ők készítették el az egész épület síkalap betonozását, mindezt összesen egy szombat-vasárnapi hétvégén, úgy, hogy ezeken a napokon – nem lévén elég cement és sóder – indították a gépkocsikat a sóderbányába és a TÜZÉP-re. (Meg is érdemelték a részükre adott vadvacsorát a hozzávaló itallal együtt.) A DÉDASZ dolgozói ugyanígy elvégezték a belső szerelés egy részét, valamint a teljes külső szerelést. Fiatalok vállalták a régi épület lebontását és újrafalazását, melyet pár nap alatt megvalósítottak. (A „felújítási” elv miatt is gyorsan kellett dolgozni, hogy az valóban annak lásson).
Makovecz Imre ezt a faluházat sajátjaként szerette, ebben az épületben hangsúlyozottan jelenik meg az általa megálmodott „organikus építészet.” Megjelenik az ő művészete, embersége, szellemi nagysága is. Paolo Porthogesi olasz építészprofesszor múlt évben megjelent könyvében összefoglalta Makovecz Imre életművét. Véleménye szerint ő az organikus építészetével évtizedekkel megelőzte korát, mely a személytelen formavilágból kiutat mutat a ma élő és a jövő építészei számára is.
Sok előkészítő munka, sok utánjárás, a tervező a szakemberek és a lakosság önzetlen munkájának köszönhetően a faluház 30 évvel ezelőtt felépült, átadására 1985. április 30.-án 16 óra 30 perckor került sor. A jelenlévőket kitűnő ételek és 2 db 50 literes csapra ütött boroshordó fogadta. Ekkor került sor a hagyományos májusfa állítására, azzal a kiegészítéssel, hogy szinte minden család szalagot kötött a felállítandó fára. A nagyszerű műsor után rendezett bálon kb. 600 személy vett részt.
Makovecz Imrével teljes mértékben egyetértve Pozsgai Imrét, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkárát kértük fel a Faluház ünnepélyes felavatására, aki felkérésünket szívesen fogadta. Külön öröm számunkra, hogy ezen a mai megemlékezésen személyesen is rész tud venni. Nagyszerű avatóbeszéde eltért a korábban megszokott avatóbeszédektől, hallani, érezni lehetett a levegőben lógó változások leheletét.
Avatás után jó barátsággal sokat beszélgettünk jelenünkről és jövőnkről.
Engedjék meg, hogy itt emlékezzek meg azokról, akik ma már nem tudnak jelen lenni ezen a szép ünnepen, azokról, akik ezért a házért olyan sokat tettek életükben. Azokról, akik azóta már az örök béke honában nyugszanak.
Mindenekelőtt Targuba Miklós tanácselnökre gondolok, akinek szívügye volt a faluház felépítése. Akadályt nem ismerve, éjt nappallá téve törekedett e terv megvalósítására. Ment járásra, megyére, minisztériumba, ha nem járt sikerrel, újrakezdte. Később, a ház elkészülte után, két évtizeden keresztül rendszeresen ismertetőt tartott a faluház építéséről és működéséről egyetemi építész és közművelődési csoportok részére. Makovecz Imre munkásságát, a ház építésében betöltött szerepét ismertettem, sajnos már ő sem lehet közöttünk. Barátságát haláláig megőriztük, temetésén többen részt vettünk. Szintén elköltözött közülünk Beke Pál, Varga Tamás, továbbá Kováts Flórián és
Tóth János, akik terv megvalósítása mellett a kulturális élet területén támogattak bennünket. És még sokan mások, azok az egyszerű falusi emberek, vagy vidékiek, akik önzetlen munkával vettek részt e feladatban.
El kell még mondanom, hogy faluházunknak igen gyorsan elterjedt a híre bel és külföldön egyaránt. Egymás után érkeztek csoportos kirándulók, családok, egyének, akik látni szerették volna a falu és Makovecz Imre szerényen büszke épületét. Még az átadás évében volt a Kairói Nemzetközi Építész Kongresszus, ahol e ház terveit a jelenlévők megismerték, majd nagyon sokan meg is látogatták. Többek között Európa legtöbb országából, Kanadából, Észak- és Dél-Amerikából, Japánból, Ausztráliából, Dél-Afrikából és más országokból érkeztek látogatók.
Tisztelt jelenlévők! Faluházunk felújítsa befejezés előtt áll, de állagának megóvására további segítséget várunk az arra illetékes szervektől. Itt kell megköszönnünk azt a segítséget, amit eddig a felújításhoz kaptunk és örömmel vettük a hírt, hogy a kistelepülések 1,2 millió Ft állami támogatást kapnak kulturális feladataik ellátására.
Tisztelt megjelentek, még-egyszer köszönöm a részvétüket, az együttérzésüket és azt a segítséget, mely a mai nap sikerét hozta! Közös feladatunk óvni és védeni ezt a házat, vigyázni arra, hogy majd amikor műemlékké nyilvánítják, akkor is ilyen jó állapotban legyen, addig is szolgálja lakosságunk közművelődését, központja legyen a közösségi életnek, melyre az elmagányosodás idején egyre nagyobb szükségünk lesz.

Kedves Ünneplők!

A ma még élő szervezők, tervezők és kivitelezők,
valamint az épületet felavató és ma is jelenlévő
Pozsgai Imre nevében arra kérem Önöket, hogy
néma főhajtással emlékezzünk azokra, akik ma már
nincsenek közöttünk, többek között Makovecz
Imrére, Targuba Miklósra, Beke Pálra, Varga
Tamásra, Kováts Flóriánra, Tóth Jánosra
és minden elhunyt közreműködőre, azzal, hogy
az örök béke honában álmodják újra ezt a szép
faluházat.

Zalaszentlászló, 2015. március 1-jén

Lóránt József
Zalaszentlászló

Zalaszentlászló, Faluház ünnep

Parola archívum