Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	A Bodrog-menti felzárkóztató program módszertani tanulmánya – részletek
Szerző:	Giczey Péter
Sorozatcím:	Parola
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	2015
Szám:	2
Oldalszám:	26
A cikkben lévő
Nevek:	Giczey Péter, Áncsán Gabriella, Hallgató Éva, Laskó-Kuthi Adrienn, Lánczi Ferenc, Molnár Antal, Sangula Anikó
Intézmények:	Életfa Segítő Szolgálat Egyesület, Debrecen, Zöld Kör – a Föld Barátai Magyarország; TÁMOP 5.1.3.-09/2-2010-0021 Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért program; Autonómia Alapítvány Partnership programja; Az Európai Unió által finanszírozott Magyarország-Szlovákia Határmenti Együttműködési Program 2007–2013; Bodrog-menti Felzárkóztató Program; Észak-alföldi Regionális Civil Egyeztető Fórum; Kenézlői Civil Egyesület; Törődj Velem! Közhasznú Egyesület, Vajdácska; Zempléni Családokért Alapítvány; TÁMOP 6.1.2 Egészséges Életmód Program, települési egészségügyi t ervek
Települések:	földrajzi nevek: Debrecen, Zemplén-hegység, Bodrog folyó, Hajdúság, Hajdúböszörmény, Bodrogolaszi, Sárospatak, Szemince-hegy, Kárpátalja, Bodrog-menti települések: Szegi, Olaszliszka, Vámosújfalu, Sárazsadány, Kenézlő, Vajdácska
Tárgyszavak:	környezeti nevelő program, szelíd vízi turizmus; mélyszegénységben élők közösségi integrációja, közösségi együttműködésre történő átállás; szociális megközelítésű közösségfejlesztés; közösségi munkás-önkéntes koordinátor képzés; felnőttkori tanulási folyamat; projektszemlélet versus közösségi folyamat; közösségi fejlesztési tervek; szomszédsági önkéntesek, önkéntesség, önkéntes menedzsment tréning; szupervízió, tematikus látóutak; közösségi tér; a tanult fiatalok elvándorlása – ifjúsági közösségi munka felkészítés; civil szervezetek erősítése; kulturális közfoglalkoztatás; szociális munka és gyermekjóléti ellátások kiegészítése a lakosság által – közösségi önsegítés; mediációs-konfliktuskezelési tréning; vidékfejlesztés, partnerség építés, hálózatépítés, turizmus és zöld alternatíva; közösségszervezés alkalmazása is szükséges!
Megjegyzés:	kategória: elmélet
Annotáció:

A Bodrog-menti felzárkóztató program
módszertani tanulmánya – részletek
a Zöld Kör – a Föld Barátai Magyarország tagja és az ÉLETFA Segítő Szolgálat Egyesület együttműködésének eredményeként jelent meg egy önálló kiadványban, melyből az alábbiakban részleteket közlünk.
A közös munka a TÁMOP 5.1.3.-09/2-2010-0021 Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért programjában valósult meg. A kiadványt szerkesztette és az összefoglalót írta Giczey Péter, szerzői Áncsán Gabriella, Giczey Péter, Hallgató Éva, Laskó-Kuthi Adrienn, Lánczi Ferenc, Molnár Antal és Sangula Anikó. A kiadványt az Életfa Segítő Szolgálat Egyesület adta ki Debrecenben, 2014-ben.
A kiválasztott két részlet az előzményeket bemutató Bevezetés és az Összegzés, tapasztalatok című. Az érdeklődők a papíralapú kiadványt Giczey Péternél kérhetik a giczey.peter@eletfaegyesulet.hu e-mail-címen. A szerk.

Bevezetés
A Zöld Kör aktivistái 1994 nyarán indultak el, hogy környezeti nevelő programjaihoz kapcsolódó bázisul a Zemplén-hegység közelségében, lehetőleg a Bodrog folyó partján kutassanak fel egy olcsón megvásárolható parasztházat, amelyet aztán felújítva kutatóházzá és táborhellyé fejlesszen az akkor néhány esztendős, zömében hajdúböszörményi fiatalokból álló egyesület. Mindezt elsősorban azért, mert a Hajdúság szűkölködött a hegyekben és az evezésre alkalmas vizekben.
Több szempont miatt egy Bodrogolasziban lévő ingatlanra esett a választás. Csendes és nyugodt falu, s ez éppúgy fontos volt a választásnál, mint a megközelíthetőség. Hiszen a falu rendelkezett – illetve mai napig rendelkezik – vasútállomással, illetve Debrecenből naponta több autóbuszjáratot is indít oda-vissza a Volán.
Az 1994 végén megvásárolt ingatlant – amelyhez kamatmentes hitelt az Autonómia Alapítvány Partnership programja folyósított akkoriban –, önkéntesek segítségével, kalákában évről-évre újítgattuk, és az ezredforduló környékére a böszörményi fiatalok és iskolai csoportok kedvelt táborhelyévé vált. Ma a táborhely különböző gyermek-turnusoknak ad helyet, mintegy 30 férőhelyes ifjúsági szálláshely kapacitásával. E mellett pedig vízitúra bázisként működik a nyári hónapokban, a Bodrog folyóra és árterére irányuló kenutúrák közönségének kiszolgálásával.
Minél több időt töltöttünk a faluban, annál nagyobb lett az igény arra, hogy
bekapcsolódjunk annak közösségi életébe. Csapatunk érdeklődési területének megfelelően ez az első években elsősorban a környezet – és természetvédelem területéhez kötődött. Így kezdeményeztük a Bodrogolaszi közelében lévő, de közigazgatásilag Sárospatakhoz tartozó Szemince-hegy, valójában egy botanikailag rendkívül gazdag domb védetté nyilvánítását, és több ízben szerveztünk szemétszedő vízitúrát a Bodrogon. Ezek többek voltak, mint egyszerű önkéntes alapon szerveződő „szemétszüretek”, hiszen nem csak összekapkodtuk és megfelelő helyre juttattuk a folyó felszínén lebegő, zömmel Kárpátaljáról származó pillepalackokat és egyéb hulladékokat, hanem megpróbáltuk a megelőzést a prioritások csúcsára tűzni, ebben összefogást kovácsolni a Bodrog völgyében, megdolgozva az egyes települések vezetőit és a sajtót is.
Ezután következett az a fejezet, amikor már nem csak a természeti környezet védelmében, hanem a turizmus területén is igyekeztünk kovásza lenni az együttműködésnek, nem csak a folyó magyar, de szlovák szakaszán is.
Az Európai Unió által finanszírozott Magyarország-Szlovákia Határmenti Együttműködési Program 2007–2013 támogatásával, s a Zöld Kör vezetésével több önkormányzat, civil és szakmai szervezet bevonásával egy partnerség építésbe fogtunk 2009-ben, amellyel a szelíd vízi turizmus feltételeinek fejlesztését céloztuk meg. Kapcsolataink több települési önkormányzattal jobbára ekkor épültek ki és szilárdultak meg.
A Bodrog-menti településeken – a szervezet egyre több oda kötődő tevékenysége révén – egyre otthonosan mozogtunk a Bodrog-menti Felzárkóztató Program megtervezéséig, amely kellő alappal és bátorsággal szolgált ahhoz, hogy belevágjunk ebbe a szociális megközelítésű közösségfejlesztő projektbe. Ehhez egyrészt szükség volt arra, hogy stábunkban többek rendelkeztek az ehhez szükséges készségekkel (iskolai végzettség, tapasztalat), illetve a helyi kapcsolatokon kívül néhány éves munkakapcsolattal a debreceni székhelyű Életfa Segítő Szolgálat Egyesülettel, amely a projektben kulcsszerepet játszó közösségfejlesztésben bírt elvitathatatlan tapasztalatokkal.
A két szervezet – a Zöld Kör és az Életfa – 2004 óta működött együtt szorosabban az Észak- alföldi Regionális Civil Egyeztető Fórum kapcsán, amelyben mindkét szervezet jelentős szerepet vállalt a területpolitika társadalmasítását szolgáló regionális tevékenységekben.
A debreceni ÉLETFA Segítő Szolgálat Egyesület a Zöld Kör hívására érkezett a Bodrog mentére 2010-ben, addig szakmai szemmel nem tekintettünk a településekre. Kihívás volt számunkra a pályázat megtervezése, majd a program lebonyolítása, több tekintetben is. A hét településen párhuzamosan kellett tevékenykednünk, figyelembe véve a különbözőségeket, a vidékfejlesztés – közösségfejlesztés – szociális munka összehangolását, az ÉLETFA korábbi szakmai innovációinak egyesítését és kipróbálását, nem különben a két egyesület menedzsment és szakmai munkájának összehangolását. Visszanézve, számunkra a nyilvánvaló nehézségek ellenére, öröm volt az itt élőkkel dolgozni, mely igazából a kezdet. Jelen tanulmányban – elsősorban szakmai közönség számára – összefoglaljuk a két és fél éves munka tevékenységeit, tapasztalatait, bízva abban, hogy mások is találnak hasznosíthatót a maguk számára.

Giczey Péter Molnár Antal
elnök elnök
ÉLETFA Segítő Szolgálat Egyesület Zöld Kör – a Föld Barátai
Magyarország tagja

E bevezető után a tanulmány tartalmazza a Kiinduló helyzet a projektírásakor (2010); A Bodrog menti felzárkóztató program szakmai terve; a Szakmai tevékenységek c. fejezeteket, benne a Közösségfejlesztés, ezen belül Szegi, Olaszliszka, Vámosújfalu, Sárazsadány Bodogolaszi, Kenézlő és Vajdácska közösségfejlesztő munkáját. A Szakmai tevékenységek fejezetben kapott helyet a Szociális munka és a Vidékfejlesztés, majd a Számítógépes tanfolyam, a Látóutak, hírlevél, honlap fejezetek, s végül az Összegzés, tapasztalatok fejezet, melyet a továbbiakban teljes egészében közlünk. A szerk.

5. Összegzés, tapasztalatok
írta Giczey Péter
Mindenekelőtt két általános megállapítást kell tennünk, melyeket már projektünk megkezdése előtt is rögzítettünk. Az egyik, hogy ez a két és fél éves időtáv nem lesz arra elegendő, hogy látványos elmozdulást érjünk el a mélyszegénységben élők közösségi integrációjában, arra viszont igen, hogy a településeken elindítsunk olyan közösségi folyamatokat, melyekre a továbbiakban lehet építeni. Arról van ugyanis szó, hogy a közösségi beavatkozásokkal olyan addig nem ismert, vagy elfelejtett közösségi működési mechanizmusokat indítunk be, olyan addig nem ismert vagy elfelejtett szemlélet és tudás kerül felszínre, illetve bevitelre, melyek tanulása, rögzülése és szokássá válása hosszabb időt vesz igénybe. A megszokott viszonyokról és közösségi (esetenként együtt nem) működésről egy más viszonyrendszerre és közösségi együttműködésre történő átállás egy olyan felnőttkori tanulási folyamat, melyben a résztvevők tapasztalati úton, élményeken keresztül sajátítják el és gyakorolják be az új közösségi működési formákat, tehát mindezek összeérése, rögzülése időigényes.
A másik, hogy a projektszemlélet nehezen illeszthető össze a közösségi folyamatok természetével. Azt értjük ez alatt, hogy a közösségi beavatkozás egy folyamat, mely a közösség igényei szerint alakul, míg a projekt egy konkrétan meghatározott, kezdő és záró időponttal rendelkező tevékenységsorozat. Tehát a beavatkozás, a közösségi folyamatok beindulása előtt nem tudjuk konkrétan megmondani, milyen következő események lesznek, milyen célokat tűznek ki a közösségek, ezekhez milyen módszereket és erőforrásokat kell alkalmaznunk a továbbiakban. A projektekben, azok tervezésekor pedig a lehető legkonkrétabban meg kell határozni a tervezett tevékenységeket, azok forrásigényét, a tevékenységek ütemezését, az indikátorok kiinduló és vállalt záró értékeit. Természetesen azokat a beavatkozást megkezdő szakmai módszereket és tevékenységeket meg tudjuk határozni, melyek alapján a projekt tervezhető, csak azokat a tevékenységeket nem, vagy kevéssé, melyek a közösségi folyamat, változások eredményeként a feltáró szakaszt követően kerülnek felszínre.
Szerencsére mindkét esetben pozitív megállapításokat tehetünk. Az időtényező tekintetében jelen projektünk az átlagos EU-s projektnél hosszabb volt, illetve a közösségi folyamatok alakulásából következő, változó helyzeteket és igényeket a közreműködő szervezet rugalmasan kezelte, így ez a két körülmény igen kedvező hatással volt a szakmai munkánk eredményességére, projektünk sikerességére.
A továbbiakban a megvalósíthatósági tanulmányban vállaltak szakmai tapasztalatai mentén, majd általános konklúziók meghatározásával tekintjük át elvégzett munkánkat.

Közösségfejlesztés
Azt határoztuk meg, hogy a közösségfejlesztés középpontba állításával az akcióterületi településeink lakosságának – ezen belül a mélyszegénységben élők – aktivizálását, közösségi folyamatok beindítását végezzük el, melyen keresztül a képessé tétel (empowerment) folyamata valósul meg. Tehát közösségi szintről indulva, egyúttal szervezetek, csoportok és egyének képességfejlesztése révén érünk el változást. Ennek egyik indító eszköze volt a közösségi feltárás, mely támaszkodott a szükségletfeltárás alapján meghatározott helyi gazdasági és társadalmi viszonyok elemzésére, a településekről összegyűjtött adatokra, személyes beszélgetésekre és benyomásokra, de alapvetően a közösségi interjúk és a közösségi beszélgetés sorozatok első alkalmaira. A módszer révén sikerült a települések, a helyi közösség szükségletei, problémái mellett annak erőforrásait is azonosítani, illetve megtalálni azokat az aktív, változást akaró lakosokat, akik településükben, a helyi közösség jövőjében gondolkodnak, és azért tenni is akarnak. Projektünk egészét áthatotta az a szemléletünk, hogy nem célcsoportokra, illetve nem bevontakra és nem-bevontakra szabdalva végeztük munkánkat, azaz a legfőbb szempont a változás iránti vágy és cselekvési igény volt az első körben bevont emberek esetében. Megjegyezzük, fókuszáltunk arra is, hogy feltétlenül találjunk olyanokat, akik mindemellett egyedülálló anyák, cigányok, alacsony végzettségűek, képzettségűek legyenek. Közülük kerültek ki, akiknek felajánlottuk a közösségi munkás-önkéntes koordinátor felkészítésen való részvétel lehetőségét. Arra számítottunk, nem lesz egyszerű őket megtalálni és bevonni, hosszadalmas lesz a feltárási folyamat, az aktívak keresése. Kellemes meglepetésünkre, minden településünkön már az első interjúkészítési hullámban rábukkantunk olyanokra, akiket számításba vehettünk a felkészítésre történő invitálás megszólítottjaként.
A következő lépésben, a közösségi munkás–önkéntes koordinátor felkészítésben olyan módon állítottuk össze a tematikát, az oktatási módszereket, mely egyértelműen a közösségi munka szemléletének és gyakorlatának elsajátítására helyezte a hangsúlyt, egyúttal kidolgozásra kerültek közösségi fejlesztési tervek, melyek megvalósítása még a felkészítés során megkezdődött a településeken. A megvalósítás sikeressége, a tanultak elmélyítése és rögzítése érdekében az ún. utánkövetési szakaszban szakmai támogatást adtunk, illetve együtt dolgoztak szakmai stábunkkal a közösségi munkások, önkéntes koordinátorok. A szakmai támogatás műhely formájában a projekt végéig folytatódott.
Fontos elem volt, hogy már a felkészítés során bekapcsolódtak a szomszédsági önkéntes jelöltek keresésébe, így hamar sikerült minden településről elegendő jelöltet találni, akik egy számukra kidolgozott felkészítésen vettek részt. Az érdeklődés meghaladta várakozásunkat, ezért két csoportban kellett megszervezni a felkészítést. Sikeresnek bizonyult a felkészítés és híre ment e tevékenységnek, így a projekt során további, eddig látókörünkbe nem került emberek jelezték, hogy szívesen bekapcsolódnának egy újabb felkészítésbe, illetve a tevékenységekbe, ezért (is) projektünk utolsó szakaszában megismételtük a felkészítést.
A rendszeres településenkénti közösségi beszélgetések szervezésébe nem csupán a közösségi munkás–önkéntes koordinátorok, hanem a szomszédsági önkéntesek is bekapcsolódtak, melyek során közös gondolkodásra, cselekvésre ösztönöztük a lakosságot. Az első beszélgetéseken az interjúk során kapott válaszokat probléma – értékek/lehetőségek – felajánlások csoportosításában a résztvevőkkel megismertettük, s ezek után maguk határozták meg a tovább beszélendő témákat, majd a cselekvéseket. Minden akcióterületi településünkön több-kevesebb rendszerességgel zajlottak a közösségi beszélgetések, melyek aztán már a cselekvéseket előkészítő közösségi tervezési alkalmakká alakultak, mindegyikből kisebb-nagyobb akciók születtek és zajlottak le a projekt során. Azt is tapasztaltuk, a közösségi beszélgetések elején fokozott volt az érdeklődés, a részvétel, majd csökkeni kezdett – ez általában így is szokott történni. Ennek elsődleges oka, hogy az emberek nincsenek hozzászokva ehhez a formához, inkább a megszokott fórumoknak tekintik, ahol valaki elmondja, hogy mi a teendő, és majd valakik – általában az önkormányzattól vagy tőlünk várják – azt véghez is viszik. Mivel ezen elvárásuk nem teljesül, gyorsan el is tűnnek, kivéve azokat, akik ráébrednek: maguknak kell cselekedni. Előfordult azonban az is, hogy a közösségi beszélgetésre eleinte kevesen jöttek el, majd ahogy kialakult a cselekvés terve, növekedett a résztvevők létszáma.
Itt külön problémát jelent a polgármester jelenléte a közösségi beszélgetéseken. Ha ott van, az is baj, ha nincs, az is. Ha ott van, akkor az előbbi várakozásokat erősíti, a megjelentek ilyenkor szinte kizárólag neki beszélnek, tőle várják a megoldást, a cselekvést. Ha nincs ott, akkor állandó visszatérő kérdés: miért nem tiszteli meg jelenlétével a gyűlést a település első embere, mikor fontos helyi közügyekről esik szó?
A cselekvések, akciók a közösségi folyamatba épített közösségi rendezvények sorát szaporították, a településeken meglévő rendezvényekhez hozzárendelődtek olyan lakossági kezdeményezések, amelyek a lakosság tervező, cselekvő bevonását, ezzel a rendezvény közösségivé válását jelentették. Arról van szó, hogy a települések zömében az önkormányzat felvállal falu-, vagy bármilyen más települési nap megszervezését, általában a lakosok megkérdezése, bevonása nélkül, így azt a közösség kevéssé érzi magénak. Ha a lakosok bevonásával, saját maguk erőforrásait, tudását mozgósítva, saját erőfeszítéssel, részvétellel valósul meg, akkor magáénak érzi. Legyen az egy egyszerű darts verseny, vagy egy bonyolultabb egynapos gyermeknap megszervezése, mind hozzájárult ahhoz, hogy az eddig használatba nem vett közösségi erőforrások közösségi szinten hasznosuljanak, ami általában az ott élők tudása volt, és a cselekvésekben résztvevők önbecsülését, önbizalmát növelte, megszabadította a résztvevő egyént a tehetetlenség érzésétől. Úgy is fogalmazhatunk, az együtt tervezés, a lakosok és a település erőforrásainak bevonása valódi közösségi élményt teremtett, mely a résztvevők további aktivizálódásához járult hozzá.
Az önkéntesség elterjesztése, erősítése érdekében több tevékenységet szerveztünk, végeztünk, abból kiindulva, hogy a közösségek, a lakosság aktivizálásában az önkéntesség kiemelkedő szereppel bír. Nem beszélve arról, hogy olyan erőforrásokat képes mozgósítani, ami addig a közösség előtt rejtve voltak, olyan hozzáadott értékkel egészíti ki a meglévő tevékenységeket, melyből mind az önkéntes, mind a közösség profitál. Mindenekelőtt egy önkéntes menedzsment tréninget tartottunk intézmények és civil szervezetek képviselői részére, hogy ismerkedjenek meg az önkéntesség jellemzőivel, jogszabályi hátterével, a toborzás és az önkéntesek alkalmazásának, motiválásának technikáival, és azzal, hogyan építhetik be az önkéntességet szervezeti kultúrájukba. Mindez a közösségi munkás –önkéntes koordinátor felkészítés szerves része is volt, a szomszédsági önkéntesek esetében pedig az önkéntes tevékenység jellemzőinek megismertetésére tettük a hangsúlyt. Települési rendezvényeken több alkalommal tartottunk tájékoztatókat, toboroztunk önkénteseket. A közösségi folyamatokban szervezett tevékenységek pedig mind a helyiek önkéntes tevékenységével valósultak meg. Projektünk időszakában indult el az ún. 30 napos önkéntesség, mely a következő évi foglalkoztatást helyettesítő támogatáshoz hozzájutás feltétele azok számára, akik nem tudnak elegendő számú munkanapot felmutatni. Ennek hatása kettős volt tapasztalataink szerint. Egyrészről azok az önkormányzatok, melyek nem tudtak annyi közmunkást foglalkoztatni, mint amennyire igény volt, és önkéntes fogadó szervezetként regisztráltak, előszeretettel ajánlották fel a 30 napos lehetőséget, azaz hívták be „önkéntes munkára” az embereket. Ugyanazt a tevékenységet végezték, mint a közmunkások, csak fizetés nélkül, így a behívottak „ingyenmunkaként” jellemezték, de kényszerűen elfogadták a lehetőséget, hiszen nem akartak elesni a következő évi támogatástól. Ezzel azonban az önkéntes tevékenység degradálása történt meg, lényegi eleme veszett el, és ingyenes kényszermunka jelleget öltött, ami rombolta a mi önkéntes tevékenységgel kapcsolatos felvilágosító és népszerűsítő tevékenységünket. Másrészről voltak olyanok, akik felkerestek bennünket, a 30 napos igazolás megszerzésének lehetőségétől motiválva, hogy szívesen vállalnának projektünkhöz, szervezeteinkhez kapcsolódó önkéntes tevékenységet.
Így többeket be tudtunk kapcsolni tevékenységeinkbe, ezzel erősítve munkánkat. Részben erre volt látványos példa a kenézlői önkéntes alapon megvalósuló nyári játszóház, ami akkor is létrejött volna, ha nincs ez a jogszabályi lehetőség, mert az önkéntes szervezőkben erős volt a motiváltság a közös cselekvésre igazolás megszerzése nélkül is, de így kettős nyereség keletkezett, az asszonyoknak nem kellett ingyenes kényszermunkát vállalniuk, értékes, hiánypótló szolgáltatás megteremtésével jogosulttá váltak a következő évi támogatásra. Tehát, a jogszabályi lehetőségnek volt pozitív oldala is, ami megmutatta, ha közösségi igényekből, belső motiváció felkeltéséből indulunk ki, akkor értelmes és értékteremtő önkéntes tevékenységgel lehet megtölteni azt. Ez pedig előre vitte projektünknek az önkéntesség elterjesztésében vállalt munkáját.
Fontosnak tartottuk, hogy közösségi munkás–önkéntes koordinátoraink, akik valójában a közösségi változás motorjai, több irányból kapjanak megerősítést tevékenységeikhez. Ennek egyik eleme, hogy rendszeres szakmai műhelyt szerveztünk számukra, ahol áttekintettük az aktuális tennivalókat, elakadásokat és sikereket. Ugyanezt, csak más megközelítésben szolgálta a számukra szervezett szupervíziós alkalmak sorozata. Valójában ez a forma az egymástól való kölcsönös tanulást, egymás támogatását, nem csupán a szakmai stáb támogatását jelentette. További támogatás volt számukra a tematikus látóutakon való részvétel, melyeket igényeik szerint állítottunk össze. Itt az volt a lényeg, hogy lássanak más, már beindult, működő közösségi mozgásokat, melyeket ugyanolyan emberek visznek véghez, mint ők. A legnagyobb támasz azonban a szakmai stáb szociális munkásától és közösségfejlesztőjétől érkezett számukra, velük szinte napi kapcsolatban álltak, személyesen, telefonon.
A közösségi beszélgetésekből igen erőteljesen két téma bomlott ki minden településen. Egyik a közösségi tér hiánya. Azé a közösségi téré, mely a lakosok számára nyitottan rendelkezésre áll, ahol összejöhetnek, beszélgethetnek, eseményeket szervezhetnek, önszervező módon. Valójában minden településen volt közösségi tér valamilyen formában, de nem, vagy csak korlátozottan volt használható. Vajdácskán és Bodrogolasziban leromlott állapotban, fűtés és vizesblokk nélkül, használaton kívül áll a művelődési ház. Vajdácskán időnként kinyitják, és a Törődj velem! Egyesület számára főként irodai tevékenységre átadták 2013-tól. Kenézlőn, Szegiben és Vámosújfaluban nagytermes épületek vannak, melyeket nagyrendezvények (pl. bál) esetében nyitnak ki és fűtenek fel. Szegiben speciális helyzet alakult ki, a hivatallal egybeépített közösségi házon kívül rendelkezésre áll a volt iskola épülete, illetve 2014 tavaszára elkészült a falu végén egy Integrált Közösségi Szolgáltató Tér (IKSZT), így akár három teret is használhat(na) a település lakossága. Olaszliszkán folyamatosan üzemel a művelődési ház, itt a hivatalban dolgozó szakember szervezi az elsősorban alkalmakhoz kötött rendezvényeket (előadás, bál, színjátszás, kiállítások stb.). Sárazsadányban 2013-ban újították fel a hivatallal egybeépített művelődési házat és a közösség kérésére ki is nyitják. A felsorolt terek folyamatos működése előtt alapvetően két akadály tornyosul. Az egyik, hogy a működtetéshez szükséges rezsiköltségen spórolnak az önkormányzatok (különösen a téli időszakban nagy teher az egyébként jellemzően nagy légterű épületek felfűtése), a másik, hogy nincs olyan felelős ember, alkalmazott, aki a nyitva tartást biztosíthatná, nem beszélve annak a szakértelemnek (és persze pénzügyi hátterének) a hiányáról, mely egy nyitott, folyamatosan működő térhez szükséges. Az, hogy számos európai minta alapján, kulcsos házként üzemeltesse a tulajdonos önkormányzat, fel sem merült, vagy merev elutasításba ütközött, általában vagyonvédelmi okokra hivatkozva. A felvetés és a jelzett probléma esetében projektünkben arra nyílt lehetőségünk, hogy bátorítsuk és támogassuk az embereket abban, hogy egymással és az önkormányzattal összefogva keressenek megoldási lehetőségeket a meglévő terek felújítására, megnyitására, működtetésére.
A másik téma a fiatalok kérdése, helyzete. Az interjúk, a közösségi beszélgetések, személyes beszélgetések során szinte mindig felmerült, hogy azok a fiatalok, akik elkerülnek középiskolába, majd felsőoktatási intézményekbe a közeli vagy távolabbi városokba, kevés kivételtől eltekintve elköltöznek a településekről, s nem térnek vissza falujukba. Maradnak azok, akik csak az általános iskola befejezéséig (vagy addig sem) jutnak el, illetve azok, akik esetleg szakiskolai végzettséget szereznek. Világosan megfogalmazták a helyiek mindenhol, ha nincsenek fiatalok a településen, és így gyerekek sem születnek, a településnek előbb-utóbb vége, elöregedik, aztán az öregek is kihalnak, az üresen hagyott házakba pedig beköltöznek a cigányok. Éppen ezért arra gondoltunk, elindítunk egy ifjúsági közösségfejlesztő folyamatot a településeken, megkeresve, megszólítva azokat a fiatalokat, akik tennének, cselekednének, elsősorban annak érdekében, hogy maguk is jól érezzék magukat településükön, de akár a településükért is. 2013-ba n, Sárazsadányt kivéve, minden akcióterületi településünkön készítettünk interjúkat fiatalokkal, majd közösségi beszélgetéseket szerveztünk, így Kenézlőn, Szegiben, Olaszliszkán kialakult egy-egy aktív mag, cselekvési elképzelésekkel, melyből volt, ami meg is valósult. Számukra, megerősítésükre ifjúsági közösségi munka felkészítést szerveztünk. A két téma itt ért össze, egész pontosan visszakanyarodtunk a közösségi tér hiányához. A fiatalok is világosan megfogalmazták, igényük van egy olyan közösségi térre, ifjúsági klubra, ahol szabadon összejöhetnek, beszélgethetnek, szabadidőt eltölthetnek. Erre egyetlen településen sincs lehetőség, ezért van az, hogy buszmegállókban, hídon, játszótéren gyűlnek össze, egyúttal az idősebbek ellenérzését kiváltva: elállják a járdát, nem köszönnek, tiszteletlenek, szemetelnek, isznak, hangoskodnak – hangzik tőlük. Ebben az esetben is azt tettük, mint a felnőtteknél, támogattuk őket, hogy fogalmazzák meg, képviseljék igényüket, fogjanak össze és partnerségben próbáljanak megoldást keresni.

Civil szervezetek erősítése – Olaszliszkán segítettük közösségi rendezvényeik megvalósítását, Vajdácskán céljaik, tevékenységeik átgondolását és pályázati tevékenységeiket. Kenézlőn a projektünk ideje alatt formálódott meg a gondolat közösségi munkás –önkéntes koordinátorunk és a szomszédsági önkéntesek kezdeményezésére, hogy létrehoznak egy egyesületet, melyben tanácsadással, konzultációval közreműködtünk. Az érdeklődők számára, akik elsősorban a formálódó Kenézlői Civil Egyesület és a vajdácskai Törődj Velem! Közhasznú Egyesületből kerültek ki, civil érdekérvényesítés fejlesztése felkészítést szerveztünk.
Meg kell említenünk a 2014-ben elindult kulturális közfoglalkoztatás jótékony hatását, melynek keretében négy közösségi munkást alkalmazhattunk négy hónapig, akik a helyiek közül kerültek ki. Kenézlőn közösségi munkás –önkéntes koordinátorunk, Olaszliszkán egyik szomszédsági önkéntesünk lett az, Bodrogolasziban és Szegiben új embereket tudtunk foglalkoztatni, akik rásegítettek a közösségi folyamatokra.
Végezetül fel kell tennünk a kérdést: van a mélyszegénységben élőkkel folytatott közösségi munkának sajátossága? Válaszunk, hogy alapvetően nincs különbség az alkalmazott módszerek tekintetében, a közösségi beavatkozások verbális kommunikációra épülő módszerei jól alkalmazhatók a mélyszegények körében. De, amivel számolnunk kell, az inkább a mélyszegénységben, nyomorban élők helyzetének sajátosságai, melyek a következők:
Alacsonyabb bizalmi szint a külső, általában nem mélyszegény vagy többségi társadalmi háttérrel rendelkező szakemberek iránt.
Az előbbiből (is) következő szerepelvárás, ami abban jelenik meg, hogy azonnali segítséget várnak mély problémáik orvoslására, szükségleteik kielégítésére.
Hosszabb távú, távlatos gondolkodás és a rendszeres tevékenységhez szükséges kitartás hiánya – de ez érthető olyan helyzetben élőknél, akiknek a napi túlélésért kell küzdeniük.
A többségi társadalom felől érkező elnyomás, előítéletek, diszkrimináció, szegregáció, esetenként rasszizmus formájában, és az erre beállt intézményi működések és az ezekből fakadó konfliktusok.
A családon belüli pszeudo-matriarchális viszonyok, azaz a nők családfenntartóvá és döntéshozóvá válása úgy, hogy közben e szerepek deklaráltan és elfogadottan a férfiaknál vannak.
A családok és rokonsági kapcsolatok, viszonyok erőssége, mely egyszerre támogató, védőháló funkciókkal bír, családok közötti konfliktusok esetén viszont éles elkülönülést jelent, ami komoly gátja a közösségi szintű tevékenységeknek együttműködéseknek.
Mindebből az következik, hogy a közösségi beavatkozóknak nem sajátos módszereket kell alkalmazniuk, hanem időben hosszabb folyamatra kell számítaniuk és több, kommunikációt beindító módszert és tevékenységet kell alkalmazniuk.

Szociális munka
Projektünkben azt céloztuk, hogy az azonosított hiányok és a kielégítetlen szükségletek/igények közül a szociális szolgáltatások és gyermekjóléti ellátások kiegészítését a lakosság, és elsősorban a mélyszegénységben élők aktivizálásával, saját maguk szervezte közösségi, önsegítő szolgáltatásokkal kívánjuk elérni. Ennek elsődleges eszköze szociális munkásunk tevékenysége volt, aki a közösségi folyamatok állandó résztvevőjeként kapcsolatot jelentett a családsegítő- és gyermekjóléti szolgálat munkatársai és a valamilyen problémával küzdő lakosok között. Főleg azok esetében volt ez fontos, akik valamilyen ok folytán nem vették igénybe a meglévő szolgáltatásokat. Másik eszköze a szomszédsági önkéntesek tevékenysége, akik első kézből tudtak információt nyújtani és ügyintézést segíteni. Továbbá összekötötte a szomszédsági önkénteseket és a családsegítő, gyermekjóléti munkatársakat is. A közösségi munkás –önkéntes koordinátorok, a szomszédsági önkéntesek és a folyamatokba bekapcsolódó aktív lakosok szakmai stábunk támogatásával olyan közösségi, önsegítő szolgáltatásokat tudtak kezdeményezni, megszervezni, melyek a településen élők szerint hiányoztak az elérhető szociális szolgáltatások közül. Ebben természetszerűleg a gyermekek részére szervezett szolgáltatások játszottak kiemelkedő szerepet, mint például a vámosújfalui baba-mama klub kezdeményezése, a nyári gyermekfelügyelet körében a már több helyütt emlegetett kenézlői önkéntes alapon megvalósuló játszóház, vagy az olaszliszkai kisgyermekes anyák iskolai játszótér használatának megszervezése.
A professzionális szociális szolgáltatásokat megerősítésében és továbbfejlesztésében, a közösségfejlesztés és a közösségi munka szemléletével, interdiszciplináris megközelítésével és eszköztárával történő hatékonyságnövelésében az első lépéseket tudtuk megtenni. Nagyon jó partnernek bizonyult a térségben a családsegítő- és gyermekjóléti szolgálat feladatait ellátó Zempléni Családokért Alapítvány, illetve annak vezetője, munkatársai, így a közösségi munka szemléletét, az önkéntesség alkalmazásának hatékonyságnövelő szerepét, az önkéntes menedzsment módszereit szívesen megismerték. Ugyanígy kedvező fogadtatásra talált kezdeményezésünk, hogy a munkatársak vegyék igénybe szomszédsági önkénteseink segítségét. Mindez kölcsönös előnyökkel járt, hiszen így projektünk is hatékonyabban tudott működni, illeszkedni tudott a meglévő szociális szolgáltatásokhoz, illetve a meglévők eszköztára bővült, így azok is hatékonyabban tudtak működni. Azonban ez az együttműködés nem megy könnyedén, egyik napról a másikra nem tud beindulni, egy folyamat során lehet és kell kialakítani azokat az elemeket, technikákat, csatornákat, mely az ebben résztvevő szervezetek és a szervezetek munkatársainak (értsd: az alapítvány és a projekt) összeillesztését és további együttműködését jelenti. Mindenekelőtt kölcsönösen meg kell ismerkedni egymással, a szervezeti kultúrákkal, napi működési rutinokkal, és bizony mindkét részről el kell fogadni, hogy a megszokott működésből kicsit át kell állni egy másfajtára. A második lépésben az új rutinoknak össze kell csiszolódniuk, be kell épülniük mindegyik szervezet napi működésébe, azonban ez (is) időigényes. Ennek még nagyon az elején jártunk.
A szociális dolgozók szakmai képességeinek fejlesztésében, megerősítésében szervezett mediációs, konfliktuskezelési tréning célja az volt, hogy helyben is legyenek olyan szakemberek, akik konfliktusok esetén gyorsan bevethetők. Azt kellett azonban tapasztalnunk projektünk során, hogy hiába lettek kiképzett szakemberek, a felmerült konfliktusokban az érintettek egyike sem akart leülni a másikkal a konfliktus rendezéséért, márpedig így a mediáció alapfeltétele hiányzott.
Az 1-es komponens segítségével számukra szervezett szupervízió, esetmegbeszélés sorozat, a szakmai műhelyek jól szolgálták mentális és szakmai megerősítésüket.

Vidékfejlesztés
Terveink szerint erőteljes partnerség-építésben gondolkodtunk az akcióterületünk településein található önkormányzatok, intézmények, közigazgatási, fejlesztési, civil szervezetei között, mely egyben hálózatépítés célját is szolgálta. Elképzelésünket részben módosítanunk kellett, mert a 2010 utáni új kormányzati koncepció miatti közigazgatási és fejlesztéspolitikai intézményrendszer átalakításban a régi szereplők hatásköre eltűnt, az újak pedig lassan álltak fel. Természetesen folyamatosan kerestük velük a kapcsolatot, de 2013 őszére jutottunk oda, hogy ez valójában meg történjen. Ekkortól már információkat tudtunk közvetítésükkel a települések irányába közvetíteni, és a 2014–20-as EU-s fejlesztési ciklus tervezéséhez a településeken megfogalmazódott fejlesztési elképzelések becsatornázását is tudtuk segíteni.
Azt gondoltuk, hogy a közösségi tervezés módszerével településfejlesztési stratégiák, cselekvési tervek kidolgozása, a meglévők módosítása és bekapcsolása a térségi tervezési folyamatba történhet meg projektünk során. Mindjárt a kezdéskor kiderült azonban, hogy a települések zömében nincs településfejlesztési koncepció, és nem is akarnak ilyennel foglalkozni, sokkal inkább az éppen aktuális fejlesztési pályázati lehetőségeket igyekeznek megragadni.
A távlatos gondolkodásban a települések, nyilvánvalóan a Bodrog–bor adottság alapján, a turizmusfejlesztési koncepciók kidolgozásának kezdeményezését fogadták szívesen. A koncepciók kidolgozása alkalmat adott az önkormányzat– intézmények – szervezetek (civil, egyház) – helyi gazdasági szereplők közötti együttműködés beindítására, továbbfejlesztésére, melyben további lehetőségek rejlenek. Tehát a turizmus, ebben különösen a vízi turizmus, a szőlészet-borászatból következő további erőforrások megtalálása, felismertetése és közösségek általi használatának tervezése folytatásra érdemes. Részben ehhez kapcsolódik a „zöld” és szociális gazdasággal kapcsolatos lehetőségek feltárása érdekében végzett munkánk, a „zöld”, alternatív energia lehetőségeinek megismertetése a településekkel, de különösen a mélyszegénységben élők számára, tekintettel a közműhátralékok és az energiaellátás mindennapi gondjai miatt. Mindezt a partnerségi fórumokon, személyes konzultációk, tanácsadások és a látóutak révén sikerült elősegítenünk.
Az egyéni és szervezeti érdekérvényesítés képesség fejlesztése, benne a mélyszegénységben élőké, további erőfeszítéseket kíván. Itt is, mint általában az országban, az egyéni megoldások, kijárások rögzültek, ezeket a mechanizmusokat ismerik és működtetik a szereplők az önkormányzattól a mélyszegénységben élőkig. Munkánk javarészt itt arra irányult, hogy felismertessük az összefogás, a partnerség, az együttműködésben megvalósított érdekképviselet erejét, hatékonyságát, melynek eredményeképpen már kisebb sikereket el is könyvelhettünk, de itt is hosszabb idő szükséges az áttöréshez.

Általános tapasztalatok, javaslatok
Projektünk egyik alapelven az, hogy amíg egy településen a mélyszegénység nem lesz a teljes helyi közösség ügye, addig nem lehet hatékonyan kezelni a mélyszegénység problémáját, nem tud semmilyen integrációs törekvés megfelelően hasznosulni. Nyilvánvaló, hogy a rendelkezésre álló projektidőszakban senki sem várt csodát e tekintetben (sem), azt viszont elmondhatjuk, hogy az a megközelítésünk, mely szerint a teljes közösséggel foglalkozunk, fókuszban a mélyszegényekkel, jó döntésnek bizonyult. Azt tapasztaltuk, hogy ahol a mélyszegények és a közösség más tagjai együtt gondolkoztak, terveztek, kommunikáltak egymással, együtt cselekedtek, oldódni kezdett a bizalmatlanság. Egymás megismerése nagyon fontosnak bizonyult, ezen keresztül egymás elfogadása, a szolidaritás csíráinak megjelenése igen fontos lépés volt. Megjegyezzük, településeinken tapasztaltuk a szolidaritást, akár annak formájában, hogy rendszeresen segítették egymást az emberek, vagy egy magasabb társadalmi státuszú segítette az alacsonyabb státuszút, illetve, amit általánosan tapasztalhattunk, nagyobb baj vagy katasztrófa (az egyik településen egy mélyszegénységben élő család házfala dőlt ki, a másikban egy ház égett le), a település lakosai, a közösség tagjai azonnal a károsultak segítségére siettek. Gyűjtést szerveztek építőanyagra, természetben, felkerestek tehetősebbeket, akik adománnyal járultak a helyreállításhoz, jelentkeztek szakemberek (kőműves, ács) önkéntes munkára, és még sok apróságban, ami akkor nagy tett volt, sokan segítettek. Azonban ez általánosan is így működik a társadalmunkban, probléma a mindennapos szolidaritással van, amikor nem vesszük észre, hogy folyamatos, rendszeres segítségre van szükség a közösség tagjaitól azok számára, akik mindennapos szükséget szenvednek. Projektünknek ebben is sikerült kisebb elmozdulást elérnie a településeken.
Másik alapelvünk önmagunk megsokszorozása volt, ami a vártnál jobban sikerült. Nem gondoltuk a projekt elején, hogy ilyen hamar sikerül minden településen olyanokat találni, akik vállalkoznak közösségi munkás –önkéntes koordinátor, vagy szomszédsági önkéntes felkészítésre, majd önkéntesen ezeket a tevékenységeket folyamatosan végzik. Valóban, zömük a helyi közösség motorjává vált. Szomszédsági önkénteseink közül többen lemorzsolódtak ugyan, de itt is megmaradtak aktívak, illetve újak jelentkeztek. Mindebből azt szűrtük le, hogy fontosak voltak a felkészítések, a közösségi működés tudásának bevitele a helyi közösségbe, a kezdeményező készség megerősítése és a kezdeményező képesség kialakítása. Reményeink szerint ez a projekt befejezése után is megmarad. A rendszerszerű együttműködést a közösségi munkás-önkéntes koordinátorok, a szomszédsági önkéntesek és a hely szociális szolgáltató munkatársai között még nem sikerült kialakítani, ám az is kiderült, hogy ehhez több időre van szükség.
Itt említjük meg, hogy fontosak a folyamatba épített olyan felkészítések, képzések, tréningek, melyek biztosítják azt, hogy a közösség megfogalmazott igényein alapuló tudások kerüljenek be a közösségbe, és tapasztaltuk ezek hasznosulását, jótékony hatását mind az egyének, mind a közösség erősödésében. Másik oldalról azonban vigyáznunk kell arra is, hogy ne feszítsük túl a húrt, azaz túl sokat ne akarjunk, mert az embereknek nincs annyi szabadidejük – hiszen jobbára szabadidejükben, önkéntesen vesznek részt a felkészítésekben, képzésekben, illetve számoljunk azzal, hogy a megszerzett tudásnak ülepednie kell, begyakorlására is szükség van.
A projekt során további célunk volt, hogy folyamatosan, a lehető legtöbb embert szólítsuk meg, vonjuk be a közösségi folyamatokba, ezáltal projektünkbe. Jó volt látni, hogy szakmai stábunk mint a vízbe bedobott kavics tovább gyűrűzött, és újabb és újabb emberek kapcsolódtak tevékenységeinkhez, illetve ami még fontosabb, a helyiek által kezdeményezett tevékenységekhez.
A három szakma (közösségfejlesztés – szociális munka – vidékfejlesztés) összehangolása jól sikerült, de további erőfeszítésekre van szükség. A szociális munkásunk és közösségfejlesztőnk töltötte együtt a legtöbb időt és tevékenykedett együtt, így az ő együttműködésük alakult ki a leghamarabb és vált a legerősebbé. A vidékfejlesztő munkatárssal, a végzett tevékenységek sajátosságai miatt, s lévén a főpályázó szervezet elnöke is egyben, inkább formalizáltabb együttműködés alakult ki, illetve az ehhez nem elegendő közösségfejlesztői kapacitás miatt települési szintű, vidékfejlesztési ügyekhez kapcsolódó közösségi tervezési folyamatokat kevéssé tudtunk beindítani.
Az egészségügyhöz kapcsolódóan az egészségügyi szűrések szervezésébe kevésbé fogtunk bele, eleinte az általános közösségi folyamatok beindítása miatt, később azért, mert minden településünkön elindult a TÁMOP 6.1.2. Egészséges Életmód program, melynek keretében sokféle szűrési és más egészségügyi program valósult meg, így e tervezett tevékenységünk okafogyottá vált. A közösségi (települési) egészségügyi tervek készítésével és kisléptékű akciók megvalósításával szintén az előbbiek miatt foglalkoztunk kevésbé. Itt érdemes megjegyeznünk, hogy fontos lenne a helyi intézmények, szervezetek tevékenységeinek és pályázatainak összehangolása mind települési, mind térségi szinten, melyre voltak és teremtettünk is alkalmakat, de ezek automatizmussá válásának elősegítése még a jövő nagy feladata. Két dolog szükséges hozzá alapvetően. Ez egyik, hogy a szereplők ismerjék fel az együttműködés fontosságát, legyenek képesek átlépni saját szervezeti érdekeik (sokszor vélt) korlátain, és az ágazati szemlélet merevségén. A másik szükséges feltétel az lenne, hogy a kölcsönös kommunikációra, egymás megismerésére, az együttműködésre kellő időt és kapacitást szabadítsanak fel.
A települési szegregációból következő feszültségek enyhítésében, az előítéletek oldásában, a keletkező konfliktusok kezelésében tudtunk előrelépni, ha nem is minden elemében és nem is akkorát, amekkorát szerettünk volna. Itt a reménytelenség kérdésébe is beleütközünk, mondhatni a „reménytelenség a reménytelenségben” helyzetébe. Évtizedes jelenség ugyanis a hátrányos helyzetű térségekből, településekből történő erőforrás-kivonás, ami azt jelenti, hogy a mobilisabb, képzettebb társadalmi csoportok elköltöznek, megtakarításaikat a városokban fektetik be. Az általános közvélekedés és szemlélet a fiatalokat e falvakban a vissza-nem-térésre ösztönzi, ezzel a reménytelenség vízióját ragasztva a településekre, valójában maguk az ott élők pecsételik meg saját sorsukat. Ebben a reménytelenségben egy újabb reménytelenségi zárványt találunk, a mélyszegényekét, a cigányokét, helyzetük csak abban különbözik a többségi vagy alsó középosztálybéli reménytelenségiektől, hogy már alig van valamilyen erőforrásuk, míg az előbbieknek még van valamennyi, amit nagyon is féltenek. A helyzet pikantériája, hogy a reménytelenekhez kellene felzárkózniuk a még reménytelenebbeknek, az ő közösségükbe kellene integrálódniuk, melyet minden lehetséges eszközzel védenek.
A szociális gazdaságra vonatkozó, szövetkezetfejlesztési elképzelésünkön gyökeresen változtatnunk kellett. Részben azért, mert kiderült, hogy a helyi közösségek, csoportok még nem elég felkészültek erre a tevékenységre, nem erősödtek meg az együttműködések, nem alakult ki az elegendő bizalmi szint, ami egy vállalkozás elindításához szükséges. Részben pedig azért, mert a jogszabályi környezet és az erre irányuló pályázati feltételek nem elég szociális gazdaság-szövetkezet barát jellegűek, ekkora kockázatot a potenciális vállalkozásba fogók nem tudnak vállalni.

Legvégül néhány konkrét javaslat, melyek hasonló projektek folytatásakor, tervezéskor figyelembe vehető:
Az aktív lakosok megtalálása mind a mélyszegények, mind a nem-mélyszegények köréből, összegyűjtésük, képzésük, szakmai támogatásuk
– projektünkben közösségi munkás-önkéntes koordinátorok és szomszédsági önkéntesek –, elengedhetetlen, kulcsszerepük van a
közösségi folyamatok beindításában, közösségi beszélgetésekben, cselekvésekben, a közösségi integrációban.
Közösségi térhez való hozzájutás. Ennek biztosítása szükséges, úgy, hogy a meglévő ingatlanok felújítása, vagy újak létesítése és használatba vétele az összes érintett, tehát önkormányzat, szervezetek, lakosság bevonásával történjen, egyúttal tervezve fenntarthatóságát, jövőbeli működtetését.
A fiatalokkal erőteljesen kell foglalkozni, számukra meg kell teremteni a helyi közösségi identitás megélését, megerősítését, kreativitásuk, kezdeményezéseik, egyéni és közösségi cselekvéseik lehetőségeit.
A települési szervezeti, intézményi szereplők és a tervezett, majd megvalósuló pályázati, fejlesztési programok összehangolására, koordinálására több kapacitást kell fordítani.
Többség – kisebbség kommunikációjának, együttműködésének beindítására minden lehetséges módszert alkalmazni kell.
Közösségszervezést, a közösségszervezés beavatkozási módját a mélyszegénységben élők, a cigányság körében szükséges alkalmazni.
Nagyobb erőfeszítések, erőforrások allokálása szükséges, hosszabb (akár 5-6 éves) rugalmasan változtatható programokat kell tervezni és megvalósítani.

Parola archívum