Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	A dörögdi medence organikus fejlesztése: A település, közösség. fejlesztés konferencián elhangzott előadás
Szerző:	Vásárhelyi Judit
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	1995
Szám:	3
Oldalszám:	13
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:	Független Ökológiai Központ
Települések:	Pula, Vigántpetend, Kapolcs, Öcs, Taliándörögd
Tárgyszavak:	fenntartható közösség, kistérségi fejlesztés, településfejlesztés
Megjegyzés:
Annotáció:

dorogdi.txt

Vásárhelyi Judit

A dörögdi medence organikus fejlesztése


A Független Ökológiai Központ környezetvédelmi alapítványként 1989 óta, budapesti székhellyel működik, tehát ami itt következik, az tipikus esete a külső beavatkozásnak egy kistérségben. A kistérség pedig a Balaton-felvidék mögött van, a Káli-medencével szomszédos öt kicsi falu, összesen 2100 lakossal, több mint nyolcezer hektárral. Nagyon durván rajzolva: Pula, Vigántpetend, Kapolcs, Öcs és Taliándörögd. Ez egy kis medence, kis vízgyűjtő terület. Amikor 1991-ben fölmerült az ötlet, hogy itt népfőiskolát lehetne csinálni, akkor ahelyett, hogy egy faluban kezdtük volna el, egy erdőmérnök javasolta, hogy esetleg az egész medencében hozzáfoghatnánk, hiszen ez egy ökológiai egység, így ahogy van, és mint ilyen, az öt falu egymáshoz tartozik.
A FÖK-nek többféle köze van a régi-újkeletű jelszóhoz, a fenntarthatósághoz. Nem mondok fenntartható fejlődést, mert a fejlődésen nagyon sokan parttalan növekedést értenek, ezért mondok inkább közösséget, fenntartható életet, társadalmat. Ez valójában nem más, mint dinamikus egyensúlyban tartható erőforrás-gazdálkodás. Igen ám, de a XVIII. századi rendtartó székely falu a maga lehatárolt buborékján belül ezt már tudta, megvoltak a nagyon komoly szabályai, törvényei, írott és szóbeli törvényei arra, hogy miként tartsa fenn a saját erőforrásait, természeti és gazdasági erőforrásait a következő nemzedékek számára.
Mivel a FÖK-nek egy amerikai program keretén belül módja van, hogy már a negyedik városban dolgozzon ilyen fenntartható közösség-programon, egy csomó tanulsága akadt ennek. Csakhogy ezek közepes nagyságú városok: Mosonmagyaróvár, Sátoraljaújhely, Baja, Szentendre. De akármennyire sikerült egy környezetvédő programba belelkesíteni őket, miközben a polgármester, a helyi szakemberek és a helyi önkéntentesek próbáltak konszenzusra jutni egy ilyen program alapján, s miközben a bal kezükkel írták az akciótervet, amely igazán mindenki akaratát tükrözte, a polgármester a jobb kezével kénytelen volt a legnagyobb veszedelem, a munkanélküliség miatt eladni a sátoraljaújhelyi dohánygyárat és így tovább. Tehát hogy ez a kettő, a természeti és környezeti erőforrások és a gazdaság valamiféle egységben gondoltassék el és a veszélyek kizárassanak, ennek nem volt esélye, mert az adott helyzetben szinte lehetetlen, hogy egy polgármesternek olyan gazdasági víziója lehessen, hogy ezt a kettőt egyszerre védje meg.
Egy magyarországi kistelepülésen, ahol a legnagyobb természeti erőforrás a talaj, amiből az egzisztencia is származhat, különösen egy ilyen helyzetben, munkanélküliség és így tovább, nincs más, mint hagyatkozni a földre és visszatanulni dolgokat, amik valaha működtek. Én a magam részéről a fejlesztői munkának azt az oldalát domborítanám ki, hogy mi, beavatkozók hogyan tudunk a legkisebb sérüléssel, a legkisebb idegenérzés- okozással segíteni; átsegíteni egy ilyen kistérséget, amelynek mind az öt faluja, a valahai településfejlesztési koncepció szerint, úgynevezett szerepkör nélküli kistelepülés.
Ez a településtípus egész Magyarországon mindenütt megtalálható, még a viszonylag gazdagabb megyékben, gazdagabb régiókban is. Ezekkel a kistelepülésekkel valamit kezdeni kell, és ott kell kezdeni, helyben, mert nem tudnak elmászni. Az új önkormányzati törvényre első reakciójuk az autonómia követelése volt, leváltak a felsőbb szereppel rendelkező községekről, és soha nem gondoltak egymásra mint öt falura, ami összetartozna. Mert egyszerűen ez a kiindulás, hogy ők egy egység, ez nem létezett. Az öt falu, több más faluval egyetemben három nagy tsz-hez tartozott, egymásnak hátat fordítottak és a népfőiskola során döbbentek rá, hogy ezzel így, ötük tudna valamit kezdeni.
Egészen a népfőiskola legelejétől rendkívül jó szakmai partnereink akadtak a Pagony Táj- és Kertépítő Iroda munkatársai személyében. Kezdettől együtt dolgoztak a térséggel. A népfőiskola megteremtett egyfajta jövő iránti érdeklődést. Rendkívüli konzultációs alkalom volt az idős gazdákkal - akik akkor még, '91-'92-ben fontolgatták, hogy vajon kérjék-e vissza a földet, vagy pedig hagyják a fenébe, mert úgy sincs semmijük - a népfőiskolán keresztül, pályázatokon át, szándéknyilatkozatokon, amikor először csak írásban kötelezték el magukat, majd némi anyagi önerővel is a fejlesztés iránt. Egy folyamat részesei vagyunk, a szándéknyilatkozatnak egy csomó szép szó és szép érzés és szándék mellett két nagyon fontos pontja volt. Az egyik, amit a városi programból valóságként hoztunk: a polgármesterek aláírták, hogy olyan gazdasági lépést és döntést nem hoznak, amely egy organikus biológiai fejlesztést komolyan veszélyeztetne. A másik pedig, hogy vállalják: egységes elvek szerint fognak kül- és belterületi rendezési tervet készíttetni. A nagypályázatok mentén a Pagony Iroda munkatársai el tudtak készíteni először egy munkaközi anyagot az öt faluról és a medencéről. Ez minden könyvtárban megvolt, és részben az önkormányzatokkal, a falufórumokon sorozatos tanácskozások alapja lett. Ennek az anyagnak az összes beérkezett kiegészítése nyomán készülhetett el a végleges vizsgálati anyag és a végleges pogram. Mindkettő megtalálható a Selyemgombolyító könyvtárában meg a Pagony Irodában.
Miközben ezek a munkák folytak, és már egy lehetséges rendezési tervre készültünk, a csoport bizonyos svájci agrárökológus szakemberekbe botlott, akik a svájci kormánynak egy kis segítségét tudták hozni. Létezik egy ilyen alap a kelet-európai mezőgazdaság biológiai rekonstrukciójára, melynek szakértői egyéni gazdáknak próbálnak olyan tanácsokat adni, hogy miképpen kell az egyszer hatalmas táblákba olvasztott családi-falusi gazdaságokból most újra, az óriás nagy lepedőből visszaszabni a kis ruhadarabokat. Amelyek viselése egy-egy ember vagy egy-egy család számára rendkívül nehéz, mert nincsen tőke, nincs gép - de van idő, ami a biológiai művelésnek kedvez.
Ezzel a segítséggel most az egyéni gazdaság szintjén tudunk dolgozni, meg a községek szintjén, mert arra is van stratégiai terv, és tudunk a medence szintjén is valamit kezdeni. Mivel ezeket a falvakat értelmisége elhagyta, a fiatal, dinamikus emberek elköltöztek, a falvak nagyobb részében idős a lakosság, önmaguk nem tudtak volna elkezdeni egy ilyen programot és nem tudták volna odáig juttatni, ahová nagyon szelíd tervezéssel - a tervezés szót szinte nem is használjuk - sikerült eljuttatni éppen a svájci segítséggel folyó gazdafórumok mentén.
Most már a gazdakör is megalakult, és azt gondoljuk, hogy ahogy helyben felállnak majd ezek az egyesületek, felállnak olyan csoportok, amelyek tőlünk szépen, részenként átveszik a kezdeményező szerepet. Mi pedig, amilyen szelíden próbáltunk belépni a térség fejlesztési programjába, olyan fokozatosan és szelíden próbálunk visszavonulni.

Parola archívum