Parola archívum
Nyomtatóbarát változat
A cikk linkjének elküldése e-mailben
Cím:
Így látnak minket: Jelentés az 1990. augusztus 16-22-ig tartó magyarországi látogatásról ICEA
Szerző:
Webster, Harry
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:
Parola
Állomány:
Év:
1990
Szám:
4
Oldalszám:
10. p.-11. p.
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:
közösségi nevelés, önirányítás, kulturális identitás
Megjegyzés:
Annotáció:
Harry Webster szerint a magyarokban nagy a kulturális identitás, ezért javasol a közeli jövőben egy kultúrák közötti konferenciát, amely hozzájárulhatna a magyar kultúra nemzetközi távlatokba helyezéséhez. Az ICEA önirányítási projekt hozzásegíthetné a magyarokat a saját demokratizálodási folyamataik megvalósításához.

igylatna.txt

Harry Webster (ICEA Small Grants Programme Manager):
Jelentés az 1990. augusztus 16-22-ig tartó magyarországi látogatásról

Összegzés:
A peresztrojka eredményeként augusztusban a Közösségfejlesztők Egyesületének vendégeként Magyarországra látoghattam. A látogatás célja az volt, hogy kapcsolatot alakítsunk ki a magyar csoporttal és olyan project-lehetőségeket keressünk, melyeket a Small Grants Programme keretében javasolhatunk megpályázni. Két alapvető közösségi szükséglet vált nyilvánvalóvá a látogatás alatt: 1. Magyarország történelmi, kulturális és pszichológiai identitásának helyreállítása, mely sokat szenvedett a szovjet ideológia túlsúlyától; 2. az a szükséglet, amely a magyarok önirányításának fejlesztése iránt mutatkozik meg a falvak vagy a városok-külvárosok szintjén, a központosított szovjet rendszer 40 éve után. A beszélgetések arról folytak, hogyan alapozhatna a 2 project ezekre a szükségletekre, ha az ICEA-tól a mag-segély elnyerhető lenne.

A látogatás kilenc faluban, valamint Nógrád megye központjában, Salgótarjánban és a fővárosban, Budapesten zajlott. Mindenhol nagyon melegen fogadtak mindazok, akiknek összetartozás iránti lelkesedése elárasztott, s akik buzgók voltak minden lehetséges információt megtudni Nyugat-Európáról. Angliába való visszatérésem óta sikerült megkezdenünk a szervezést annak érdekében, hogy képviselőik résztvehessenek két európai konferencián, elláttuk őket nemzetközi anyagokkal - könyvekkel, újságokkal, cikkekkel, képzési lehetőségekre és lehetséges nemzetközi cserékre vonatkozó információkkal.


Földrajzi és történelmi tájékozódás
A látogatásokkal és beszélgetésekkel telített és változatos program elő volt készítve. Az első három napot Pálinkás Sándorné Julikával töltöttem, a csehszlovák határhoz közeli északi megyében, Nógrádban. A következő három napon Budapesten voltam, ahol Vercseg Ilona, a Közösségfejlesztők Egyesülete titkára kalauzolt. E napok egyikén meglátogattunk egy távoli falut, Nagyrábét, amelyik a román határ közelében, Kelet-Magyarországon található, azért, mert az itt folyó munka modellálta a fent említett, a kulturális indentitás újjáélesztésére szolgáló projectet.

Csehszlovákia és Románia a földrajzi tájékozódásban különleges hangsúlyt kap, mégpedig nagyon sajátos történelmi okokból. A magyarok számára a földrajzi helyzet - ahogyan ők látják - állandósultan és mélyen árnyalt attól a ténytől, hogy Magyarország kétharmadát elvették tőlük 1919-ben, és főként attól, hogy még 80 ezer magyar él számkivetetten Csehszlovákiában és 2 és fél millió Romániában, Erdélyben. Ez az állandósult tény egyik jellemzője a törökök, az osztrákok és a szovjet hódítás miatti legyőzöttség évszázados történelmi tudatának, s mindezt csak naponta aláhúzza az elszegényített erdélyi menekültek jelenléte. Valóban, rengeteg erdélyi menekültet láttam Budapest vásárlóközpontjaiban, amint megélhetésük érdekében elszántan igyekeztek eladni tradicionális kézműves termékeiket. A magyarok abbeli szenvedélye, hogy egyazon időben újjá akarják éleszteni hagyományos kultúrájukat, valamint meg akarják teremteni a demokratikus önirányítást, csak ebben az összefüggésben érthető. Ez a vágy - újjáalkotni Magyarország önálló nemzeti identitását - vezetett a két időszerű magyar project megfogalmazására, amelyik 1990 októberében elnyerte a Small Grants Programme támogatását.

A látogatás programja:

1. nap: Bár a gépem két és fél órát késett, az első fél napra tervezett programot szigorúan megtartották. Délután 5 órakor indultam el Németh János, a Nógrád-megyei Közművelődési Központ igazgatója; Pálinkás Julika, a Központ közösségfejlesztője, vendéglátóm és vezetőm az első három nap során; egy tolmács és egy hivatali sofőr társaságában. Azon tréfálkoztak, hogy a Központ hivatali kocsija feltűnést okozhat, mert valamikor ilyen kocsikat használt az éjszakai biztonsági rendőrség!

A székhelyközség Palotáson és társközségén, Héhalmon tett látogatás bepillantást nyújtott a vidéki Magyarország közösségi nevelésébe és fejlesztésébe.

A közösségi nevelés a legtöbb székhelyközségben a művelődési házra épül, amelyik a társközségeket is kiszolgálja. Első utunk a palotási Művelődési Központba vezetett. A falu népessége hozzávetőlegesen 1900 fő, amelyikből 200 gyermek. A művelődési központ tipikus példája annak, amit mi közösségi központnak hívnánk; a pihenés-felüdülés lehetőségei, a színház-mozi, a kiállítás-társalgó és értelemszerűen a tekintélyes falusi könyvtár. Feltűnő és közös vonása volt minden általam látott falu művelődési központjának az, hogy a népességhez képest egy viszonylag nagyméretű kölcsönző könyvtárral és olvasószobával rendelkeznek, ahol alkalmanként el is adnak könyveket. A tevékenységek magukban foglalják a játék, a színjátszás, a zene, az éneklés, a tánc, a kézművesség lehetőségeit minden korosztály számára. Elmondták, hogy a gyerekek nagyrésze szüleinek is bemutatja a Központot, amelyik az egész faluközösség találkozási központja is egyben. A Központ vezetője, Gergely Gáspár közösségi nevelő, hangsúlyozta, hogy az ő dolga meghatározni, kikkel a leginkább kívánatos az együttműködés, s ezek szerinte, amióta sok korukbeli elhagyta a falut a városokért, különösen a felnőttek és a fiatal felnőttek. Azt is hangsúlyozta, hogy az efféle központok dolga, hogy a kisebbségek - németek, szlovákok, cigányok - kényelmesen elhelyezkedhessenek a nemzeti kultúrában. Ezek a központok a szovjet szisztéma jótékony hatású örökségei, jóllehet e szisztéma mérsékelte a magyar tradicionális kultúra zenén, éneklésen és táncon keresztüli újjászületését. Valamennyi általam látott központ büszkén hangsúlyozta ebbeli törekvését vagy egy koncert vagy egy koncertet bemutató videó segítségével. Valamennyi élvezhető volt és néhányuk nagyon mozgalmas, különösen a nagyon deprivált falvakban, melyekben eddig egyedül a Központ volt a közös élet fókusza. Végezetül a Központ igazgatója lelkesen ajánlkozott angliai látogatók fogadására, olyanokéra, akik tanulmányozni szeretnék központjuk működését és a Szabad Európa Rádió egy rádióinterjút is készített velem.


Héhalom meglátogatása betekintést engedett a falusiak önirányító törekvéseibe és az új rezsim alatti független közösségi fejlődésbe. Az új lehetőséggel élve az 1200 fős Héhalom, amelyik előzőleg társközség volt, önálló képviselőtestületet akar, melyet 1990 szeptemberében választanak meg. Találkoztunk a leendő képviselőtestület jelöltjeivel, akik falujuk függetlensége és az önirányítás iránti szenvedély benyomásával szolgáltak, amely egész magyarországi útam alatt ismétlődött, bárhova is mentem, annak ellenére, hogy azt is elhatározták: nem bontják fel a szovjet típusú termelőszövetkezeteket, melyet a "több évig tartó hibás vezetés" ellenére is "sikeresnek" tartanak számon. A termelőszövetkezetek befolyásos tagjai a falunak és a leendő képviselőtestületnek is vezető tagjai voltak.
Beszélgetésünk során a falusiak hangoztatták, hogy a székhelyközség kulturális központja nem szolgálta ki az ő szükségleteiket, és hogy számukra a közösségi központ egy létfontosságú találkozási pont, különösen azóta, amióta oly sokan közülük foglalkoznak a változással, gyakran hajnaltól késő estig. Ezért nagy kedvet éreznek arra, hogy egy faluházat hozzanak létre.
E két falu a falusi közösségi nevelésről és fejlesztésről mutatott általános képet, míg a többiek e képet további dimenziókkal gazdagították a rákövetkező napokban.

2. nap:
a, A Hollókő nevű, az 1909-es állapotnak megfelelően helyreállított és berendezett, elszigetelt település az UNESCO által a Világörökségbe választott magyar falu. Arra a kérdésemre, hogy miért egy relatíve a jelenlegi korból származó falut választottak ki, azt a választ kaptam, hogy Nógrád megyében a 19. században a régebbi falvak vagy átépültek a modernizálódás során, vagy a tüzelési mód, a kémények hiánya miatt gyakran leégtek - a szél szétvitte az elszóródó szikrákat. A hollókői rekonstrukció magába foglalja a történelmi kézművességet, ruhákat és mezőgazdasági szerszámokat, hangsúlyozza a tradicionális Magyarország megőrzését.
b, Nógrádmarcalon három falu: Nógrádmarcal, Csitár és Patvarc képviselőivel találkoztam. Csitáron az Őrhalomtól, Nógrádmarcal a Szügytől, Patvarc Balassagyarmattól való függetlenedés vágya hozott össze a falu képviselőiből egy gazdaságilag és politikailag meglehetősen megosztott csoportot.
Noha ma már magán földtulajdonú gazdálkodók, akik különböző időben váltak ki a termelőszövetkezetből, nézeteik a gazdagon öröklő földtulajdonos thatcherizmusától a kisvállalkozásban dolgozó mezőgazdasági diplomás és feleségének pragmatikusabb, társadalmilag és gazdaságilag tudatosabb nézeteiig terjedtek.
Csitáron legutóbb az egyénivé vált kistermelők számára rendeztek vállalkozói tanfolyamot.
Vendéglátónk egy relatíve pártatlan pap volt, egy par excellence közösségfejlesztő, aki termékeny nevelési elképzeléseiben - melyekben különösen a fiatalokra épít - erdősítésre, újfajta zöldségek művelésére és a magyar lótenyésztési tradiciók újjáélesztésére gondol (amelyik sokat szenvedett az elsősorban a gépesítést előnyben részesítő szovjet szisztémától).
c, Erdőkürt Művelődési Egyesületének megkülönböztető jegye az úttörőmunkát folytató, 1986 óta működő Népfőiskola. Egy hathónapos perióduson
keresztül, kéthetente, mindenfajta szabad beszélgetés, vita számára nyitottak, olyan témákban, mint a "demokrácia", a "család". Aminek eredményeként a falu körzetében híressé vált, az az, hogy a meghívott előadók közül sokan egyéni nézeteket vallottak és hogy közülük mintegy huszan az új Parlament képviselőivé váltak.
Jelenleg 13 ilyen népfőiskola működik a megyében és vendéglátóm, Budai József - szolgálataiért - közösségétől legutóbb egy kitüntetést kapott.

3. nap:
a, Rónabánya szénbányászok faluja, amelyet élő múzeumként szeretnének a jövőben megőrizni, mert a bányászat a közeli jövőben befejeződik. A falu most ünnepli száz éves fennállását. Ezek a magyar bányászok érdekes ellenpontjai annak a sietségnek, amit Kelet-Európa tanusít a nyugati típusú szabad vállalkozások irányába. Mialatt egyfelől ezen a napon ünnepelték újjáéledő nemzeti kultúrájukat tradicionális zenével, dallal és tánccal, ők maradtak a magyar társadalom egyetlen rétege, amelyik még szilárdan támogatja a nyomokban még létező Kommunista Pártot. Egyike platformjaiknak, ahogy ők mondják, a központilag tervezett "zöld" energia-politika, amelyik magába fogja foglalni a szénbányászat közreműködését is.

b, A szenvedélyesen függetlenséget akaró kis falu, a 400 fő népességű Sámsonháza, egy új, eddig nem tapasztalt tényező miatt ég lázban: túlnyomórészt szlovák nemzetiségűek. E falubeliek szeretnének egy nagyon kicsiny, de elkülönített, új kulturális központtal kombinált szlovák elemi iskolát (családi csoportos vagy osztatlan osztályú, a szükségleteknek megfelelő osztályokkal és nagyobb szülői segítséggel), de nincs számukra egyetlen megfelelő épület, s ezért más alternatíva, mint lebontani és teljesen újjáépíteni önkéntes munkával két házat, amelyik a parlament új törvénye szerint őket illeti meg. Gazdaságilag a kiosztandó kisbirtokban (20 hold) látják jövőjüket, mely ott tartja a fiatalokat a faluban és ez jelentené az általános iskola jövőjét is. Ők is, mint sok magyar mostanában, "kis üzleteket" terveznek, például egy, a helyi forrásvízre alapozó turisztikai fürdőt.
c, Ságújfalu Kulturális Központja jól példázta a múltból örökölt tradicionális kultúra mostani óriási hangsúlyát. Amellett, hogy a tradicionális táncokat, zenét, dalokat, öltözéket, kézművességet tanulják, a gyerekek kezdik feleleveníteni a mezőgazdasági munka elfelejtett szokásait, s eljátsszák a hagyományos esküvői szertartást. Ugyanakkor német és eszperanto tanfolyamokat tartanak és cserelátogatást szerveznek Dániával, amelyiknek fókuszában a népfőiskola áll.

4. nap:
a, Délben visszatérve Budapestre, aktivistákkal találkoztunk, köztük nagyszámú helyi önkormányzati tisztségviselővel, a túlnyomórészt munkásosztály-beli lakótelep, az 50 ezres népességű Újpalota helyi egyesületében. Vendéglátóm az egyesület alapító tagja és egyik vezetője, Péterfi Ferenc volt. A Közösségi Központ 1978-ban, 8 évvel a lakótelep építésének megkezdése után kezdte meg munkáját. Szerteágazó célokat szolgált ki, gyakran került konfliktusba a helyi és a központi kormányzattal, akár a Családsegítő Szolgálat, akár a Lakásbérlők Egyesülete, akár az Ifjúsági Klub. 1984-től az Egyesület érdeklődése középpontjába
állította az eltérő véleményalkotást, csakúgy, mint a fent említett Népfőiskola, saját újságot és helyi kábeltelevíziót használva. Most egy féltucat jelöltjük küzd a szeptemberi helyhatósági választásokon, annyi önkormányzati lehetőséget keresve, amennyi e külvárosi kerületben csak lehetséges. A beszélgetésben világossá vált, hogy szükséges minél több részletet kideríteni az alternativ formákról, nemzetközi távlatban. Ez a beszélgetés szolgáltatta az ICEA-önkormányzati project önirányításra vonatkozó ötletét.
b, Budapest fő történelmi látványosságainak megtekintése tette egésszé a napot, Vercseg Ilona és Gergely Attila vezetésével, aki a Magyar Tudományos Akadémia szociológusa és aki kiváló angol nyelvtudással rendelkezik.

5. nap:
a, Bár a Közösségfejlesztők Egyesülete több időt szeretett volna fordítani a szélesebb körű megbeszélésre, rábeszéltem az ügyvezető elnököt, Varga Tamást, hogy a kulturális identitás és az önkormányzat kérdését azonnal kérvényezzük meg a két ösztöndíjra, amelyik oly világosan, kiemelkedő fontossággal és sürgősséggel mutatkozott meg minden általam meglátogatott közösségnél. Délelőtt és a délután egy részén a kérvényeken dolgoztunk együtt.
b, Délután 3-tól a Szent-István napi ünnepségen vettünk részt a Budai Várban. Az ünnepség a magyar kulturális identitás iránti igény megnyilvánulása volt az ezt visszautasító szovjet ideológiával szemben. Emberek ezrei vonultak fel népviseletben; kézműves mesterek árulták tradicionális termékeiket; romániai, csehszlovákiai magyarok is előadták zenéiket, dalaikat, táncaikat és egy vogul-csoport mutatott be egy medveölő rituális játékot. Az új korszak szimbólumát, az új kenyeret, amelyet a Szent Mátyás Templomban pap szentelt meg, mindenkinek, beleértve engem is, körbeadták, hogy törjön belőle.

c, Ezen az estén Budapest utcái egészen a mozdulni nem tudásig tömve voltak emberekkel, akik - paradox módon - a folyón túlról a kommunista rezsim által teljesen más céllal bevezetett tüzijátékot nézték.
A tömeg szétoszlása után házigazdánk, egy művész, akinek folyóparti lakása ablakából szemléltük az ablaka alatti főútat, két dologba is bepillantani engedett. Először is elmondta, hogy környékükön a zaj és a légszennyezés szinte kibírhatatlan. Másodszor, hogy a belsőépítészeti kisvállalkozást, ahol ő és más művészek, formatervezők dolgoznak, az összeomlás fenyegeti a túlzott adóterhek miatt. (Beszélgethettünk volna Londonban is, ha a magas adók helyett a magas kamatlábakról beszélünk!)

6. nap:
Ezen a napon a Budapesttől több, mint 300 mérföldre Kelet-Magyarországon található, 2800 lakosú Nagyrábéra utaztunk, hogy meghallgassuk a falusiakat maguk szerkesztette "Kalendárium"-ukról és megismerjük az általuk alapított Kalendáriumi Kör munkáját.
Itt, a román határhoz közel, a falvak szegényebbek, mint Nyugat-Magyarországon. Az esetek többségében nélkülözik a folyóvizet, a gázt, az ipart, a keresetek alacsonyak és az emberek alacsony képzettségűek. A feudális parasztságnak sem az
utóbbi 40 évben, sem korábban nem alakulhatott ki az autonómiára való képessége. Melankólikus zenéjük, dalaik, melyet a 15 évestól 80 éveseket is magába foglaló kórusuk adott elő, szokatlan és megindító volt és egy kicsit - de határozottan - jelét adta az ellenszegülésnek. Számukra az az önállóság, hogy a kalendáriumban leírhatják egymásnak régi és újkeletű észleléseiket, és főként fáradhatatlan munkában eltelt, derék múltjukat, izgalmas és fölszabadító élmény. Ez a munka összehozza őket megbeszélni a jelen és a jövő dolgait is, beleértve a közelgő helyi választásokat is. A Julika által feltett kérdés a következő volt: múlt iránti nosztalgiánk nem von-e el minket a jövő sürgető kiútjaitól? A közösség által adott válasz így összegezhető: emlékeznünk kell a múltra, hogy legyen jövőnk; szükségünk van arra, hogy ismerjük a múltat, annak érdekében is, hogy megismétlődését elkerüljük.

7. nap:
Délelőtt arra kértek, adjak egy két órás beszámolót a Közösségfejlesztők Egyesülete vezetőinek és egy újságírónak a benyomásaimról. Három témára összpontosítottam Attila, mint gyakorlott tolmács segítségével:
1. Kulturális identitás
A Julika által az előző napon feltett kérdést vitattuk meg: kapott-e a múlt a jelen és a jövő rovására valamiféle szórakoztató figyelmet? A többség véleménye az volt, hogy a múlt hangsúlyozódása csak átmeneti állapot, amelyre azonban szükség volt ahhoz, hogy megtisztítsa Magyarországot a szovjet ideológia tömegkultúrájától; a helyi és a nemzeti kultúra virágzása átkötés a jövőbe. A kalendáriumi munka a javasolt project-ben közösségi akciókat vezérelve, a vitákra való nyitottsággal kapcsolatot teremt a múlt, a jelen és a jövő között, és - szimbólikusan - magába foglalja a computer használatát. Az Egyesület elnöke javasolt a közeli jövőben egy kultúrák közötti konferenciát, amelyik hozzá tudna járulni a magyar kultúra szélesebb nemzetközi távlatokba helyezéséhez.

2. Ön-irányítás
Megvitattuk a szélesebb nemzetközi távlatok szükségességét egy nyitott gondolkodású, alternatívákat figyelembe vevő helyi és nemzeti szintű önkormányozásban. A helyi, regionális és nemzeti szintek közötti egyensúly komplex eredményre vezet. A "nyitott egyetem" jó modell arra, hogyan karolhatók fel a helyi szintű, nyitott-szellemű, alternatív viták; s hogy ehhez egy ICEA önirányítási project értékes hozzájárulást jelenthetne.

3. CEDC és alapítványok
Az angliai és német közösségi nevelési és fejlesztési központokról rövid tájékoztatást adtam és a Coventry-i angol közpoponttól dokumentációt ígértem. Hangsúlyoztam a tényt, hogy az effajta fejlesztések alapítványi támogatásoktól függenek. A Bíró András-féle belgrádi Rockefeller Alapítvánnyal való kapcsolat segítséget adhat az Egyesületnek a támogatások keresésében. A központok meglátogatására szerveződő nemzetközi cserék igen értékesek lennének.

Délután vendéglátóim, Julika, Ilona és Tamás kikísértek a repülőtérre és melegen elbúcsúztattak.


Parola archívum