Lemezújság archívum

Cím:	Helyben, nyilvánosan
Szerző:	Péterfi Ferenc
Folyóirat:	PC Lemezújság
Állomány:
Év:	1989
Szám:	14.szám
Oldalszám:
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:	helyi újság, helyi társadalom, helyi tájékoztatás, helyi orgánum, nyilvánosság, tömegkommunikáció
Megjegyzés:
Annotáció:

A szerző a tanulmány első - történeti - részét átdolgozta 2001-ben. A csatrolt file-ban az átdolgozott részt tartalmazza.

Péterfi Ferenc:
HELYBEN, NYILVÁNOSAN
(Gondolatok a helyi társadalom - helyi tájékoztatás és nyilvánosság kapcsolatáról)
"Tizenöt percznyire a székesfővárostól, mely a híradást községeinkkel a nap minden szakában megjelenő lapokon kívül még a távírókkal és a távbeszélővel is közvetíti, van-e létjogosultsága egy helyben megjelenő hetilapnak ?
A fővárosi lapok, amelyek az úgynevezett nagy politikában nyakig vannak, ezenkívül legfeljebb száraz regisztrálói az ország egyes vidékén megtörtént eseményeknek, az egyes vidékek, községek speciális érdekeivel azonban nem foglalkoznak..."(Rákospalotai Közlöny 1901.aug.)
A helyi társadalom létének, működésének egyik legelemibb feltétele a helyi nyilvánosság. Kinek és miért lehet fontos a helyi nyilvánosság alakulása?
- Az egyén szempontjából azért, hogy eligazodjon, tájékozódjon a helyi viszonyokban; hogy ismerje ügyei intézésének módját, a rendelkezésére álló lehetőségeket - tehát birtokoljon egyfajta (helyi) társadalmi tudást; hogy kapcsolódhasson vagy éppen elhatárolódhasson vélekedésektől, ügyektől, személyektől, törekvésektől. Hogy az egyén elszigetelődését csökkentse, esélye (környezete) legyen önmaga bemutatására - személyes figyelemre - elismerésre való törekvéséhez: az önmegvalósításhoz.
- Fontos lehet a közösségek, csoportok szempontjából azért, hogy saját életüket szervezhessék, közös érdekeiket megfogalmazhassák és érvényesíthessék, hogy kommunikálni tudjanak más egyénekkel, csoportokkal, szervezetekkel, hogy megvitathassák környezetük - településük dolgait. Hogy átlássák a helyi viszonyokat és belelássanak a helyi igazgatási testületek munkájába, kontrollálhassák a képviseleti szervek működését.(Különösen fontos lehet a helyi nyilvánosság a csoportok közül a kisebbségek szempontjából, hogy javíthassák esélyeiket a többséghez képest.)
- Fontos a településeknek, vagy városrészeknek, hogy kooperációt, mozgalmak alkotásának lehetőségét kínálják, s hogy identitást kínáljanak tagjaiknak - az egyéneknek és csoportoknak.
- Az igazgatási és képviseleti testületeknek (tehát a hatalmat éppen gyakorlóknak), hogy benyomásuk, információjuk legyen az egyének, közösségek és a település állapotáról, akaratáról, szükségleteiről, örömeiről és gondjairól, melyek a döntéseiket befolyásolhatják.
Jelezni kívánom még itt a bevezetőben két fogalom a nyilvánosság és a tájékoztatás (vagy helyi nyilvánosság és helyi tájékoztatás) közötti különbséget. "A tájékoztatás egyszerűen azt jelenti, hogy információk áramlanak egyik helyről a másikra, egyik embertől a másikig, általában a hivatalos intézményektől a lakosság irányába. A nyilvánosság abban különbözik ettől, hogy oda-vissza információt jelent, tehát többirányú csatornákat feltételez, továbbá, hogy itt nem csak információkról van szó, hanem nézetek, vélemények megfogalmazásáról, kialakulásáról egy közös kommunikációs rendszerben. Olyan fórumok, közösségi együttlétek, közösségi terek meglétét feltételezi eleve a helyi nyilvánosság, ahol nem csak tájékoztatják az embereket, hanem ahol a nézetek megfogalmazódnak, tehát az információk bekerülnek egy közösségi használatba"./1/ Felteszem ugyanakkor, hogy a tanulmányban tárgyalt helyi tájékoztatási eszközök (helyi újság, közösségi TV, helyi rádió) a "civil hozzáférés" lehetőségének biztosításával, a fent hangsúlyozottnál szélesebb szerepet vállalhatnak és nagyobb szerepet kaphatnak a helyi nyilvánosságban, mint a regionális vagy az országos orgánumokban. Míg a tájékoztatási eszközök valaha a térbeli-földrajzi távolságok leküzdésére szolgáltak csupán, ma ez a funkció kiegészül (különösen a helyi társadalomban való szerves használatával) az emberi viszonyok átjárhatóságának segítésével; az egyének, csoportok; a hatalom és a társadalom közötti távolságok csökkentésével, az érintkezés esélyének ilyen jellegű megteremtésével is. Igy válnak (válhatnak) ezek a technikai csatornák a helyi nyilvánosság meghatározó eszközeivé, s így válik (válhat) a helyi nyilvánosság a helyi társadalom fontos jellemzőjévé segítve a közösségekhez, a múlthoz, a térhez kötődő identitástudat kialakulását - fennmaradását; a belső érdekek szerinti szerveződését, a belső tagoltság kialakulását, tehát a helyi társadalom működését.
A HELYI ÚJSÁGOK KIADÁSÁNAK TÖRTÉNETÉBÖL
"Lapunk olvasóihoz!
Mi akik a mai számmal vettük át e lap szerkesztését, nem fogunk más érdeket ismerni, más érdeket istápolni, mint a melyek a községgel vonatkozásba hozhatók.
Szemeink előtt egyedül és kizárólag a jól felfogott közérdek megvédelmezése fog mindenkor lebegni és ígérjük lapunk olvasóinak, biztosítjuk őket, hogy ezen érdekek kielégítéséért folyó harcokban egy pillanatra sem fogunk elcsüggedni, bár mily nehézségek álljanak is tornyosuljanak elibénk a diadal felé vezető úton...
Ilyen derengő sugárnál elvonul előttünk a kép: utcáink pompás utakkal burkolva s árnyas fák hűvösségében mindenütt mosolygó, barátságos, békés, virágos otthonok, amelyekre az éj sötétjében hatalmas fénysávot vet az utca lámpáinak vibráló sugara. A néma éjszakában, a virágillattól terhes levegőn átrezdül a katholikus toronyórának mély zöngésű hangja s nyomban visszafelel rá a protestánsok harangütésének ezüst csengésű szava...
Lapunk programja: a község fejlődésének előmozdítása; eszközeink: az egyetértés ápolása, az ellentétek kiegyenlítése, a község igazi érdekeinek felismerésére való törekvés és az ilyenekül felismerteknek mindenkivel szemben való megvédelmezése." (Pestújhely-Széchenyitelepi Hirlap 1910.aug.21.)
Történetünk a XVIII-XIX. század fordulójától indul. Nyugat-Európában a nyilvánosságnak szánt levelezés elterjedése, majd a nyomdászat fejlődése, elterjedése volt az előzménye az újságok megjelenésének. A hazai politikai folyóiratok és napilapok megjelenéséről, hatásáról érdekes tudósításokat ismerünk/2/, amelyek azt is bemutatják, hogyan alakultak ezek körül is különféle társaságok, egyletek, s hogy a kávéházakban, vendéglőkben milyen fontos nyilvánosság-serkentő hatásuk volt ezeknek. Először az országos nagy politikai lapok, később aztán a vidéki régiók nagyvárosainak lapjai jelentek meg: Debrecen, Nagyvárad, Kolozsvár, Arad, Temesvár, Szeged, Pécs, Veszprém, Győr, Sopron, Pozsony illetve a fürdőszaki hetilapok a Balaton mentén. A polgáriasodás, a városiassá fejlődés és a nagyközségek megerősödése hozta aztán a lokálisabb helyi lapok megjelenését, elterjedését elsősorban a múlt század második felétől Magyarországon. Mi a feltétele ezek létrejöttének?
Egyrészt, hogy legyen anyagi bázisa amit valamilyen központi, vagy községpolitikai szándék biztosíthat illetve, hogy üzletileg fantáziát lásson benne valamely vállalkozó. (Nem ritka, hogy az anyagi forrás a két lehetőség együtteséből teremtődik meg.) Másrészt a helyi tájékozódás iránti igény. Ha az első feltételek valamelyike hiányzik, akkor el sem indulnak a nyomdagépek, ha a második hiányzik akkor pusztán kinyomtatott papír keletkezik, nem sajtótermék. (Ez utóbbira számtalan példát találunk a közelmúlt három évtizedében "működő" főleg helyi tanácsi, párt, vagy népfront "újságok" között.) Fontos, hogy a várost az ellátásért felelős körzetével (járásával) együtt értsük. Ezt a helyi lapok gyakran már a címükben is jelzik: Gödöllő és vidéke, Esztergom és vidéke, Rákos vidéke. Az általam vizsgált lapok/3/ heti, vagy kéthetenkénti megjelenésűek voltak. Egy-két újságíró írja a cikkeket, van, hogy a laptulajdonos maga. Előfordul, hogy valamilyen polgári foglalkozás - ügyvédi, tanítói - mellett végzik ezt a munkát kiegészítő pénzért, esetleg a közéleti tevékenység részeként. Ezekben a városokban többnyire van helyi nyomda, a Pest közeli településeknél gyakran a fővárosban nyomtatnak.
Az erősebb, nagyobb lapok sokat féltékenykednek a kis helyi orgánumokra, félve, hogy az ő rovásukra működnek, a fizetőképes kapacitásokat az ő rovásukra felszívják. "Van társadalmunk jelenleg uralgó ragályai közt egy sajátos, tragikomikus betegség. Ez a betegség: a lapszerkesztési és kiadási düh."(Szegedi Hírek 1883.május 25.) "A lapok újabban nem meggyőzni és vezetni, hanem szolgálni akarják a közönséget"/4/- így vádolják az 1870-es években a nagyobb újságok a vidéki "provinciális" lapokat, s panaszkodnak azok elegyes, színvonaltalan tartalmára, arra, hogy többségüknek nem volt karaktere.
S bár emezek címükben gyakran feltüntették, hogy a község (város) hivatalos lapja, - úgy tudjuk igen ritkán kaptak a községtől anyagi támogatást, a pártoktól pedig egyáltalán nem. Ha a lapalapítóknak sikerült reflexiókat kiváltaniuk a helyi társadalomban - életben maradt, ha nem lassan-gyorsan elbukott a lap. Van amelyikből csak néhány szám jelenik meg, mások 3-4 évig , vagy hosszabb ideig is működnek. Időnként címet változtatnak, tulajdonost, gyakrabban nyomdát. Muszáj a kiadásoknak megtérülniük, sőt valamennyi hasznot is hozniuk. Ezt részben a lapszámok eladásából, részben a hirdetésekből szerzik.
"...Az első szám megjelenése illetve szétküldése után, kutatva a lapra vonatkozó véleményekért siettünk a vidékre. Felkerestük a társaságokat, köröket, casinókat, melyek, hogy úgy mondjam a legtisztábban visszhangzó berkei a közvéleménynek...Ami a lapra vonatkozó bírálatokat illeti, elsősorban azt kifogásolták, hogy lapunk ritkán jelenik meg, csak 10 naponként, s hogy akkorra a hír elveszti újdonságát. Erre nézve ígéretet teszünk, hogy mihelyst látjuk, hogy a lap iránti érdeklődés megérdemli s alapot ad rá, lapunkat gyakrabban jelentetjük meg..."(Gödöllő és vidéke 1898. január ll.)
Közvetlen adatunk a példányszámokról nincs, közvetve néhány százra utalnak az írások. Főként a polgárságra számítanak olvasóként, de a település más lakói is érintettek. Előfordul, hogy párhuzamosan két vagy több lap is működik ugyanazon a településen - főként ha azok erősen eltérő profilúak. Ezek a lapok illetve a cikkíróik - a társadalommal, de a hatalommal szemben is - gyakran kritikus, élesen bíráló, esetenként sértegető hangnemben írnak:
"Varga Károly törvénybírót nagyon érzékenyen érintette az a néhány igazság, amelyeket két hét előtt a Széljegyzetek között reá vonatkoztatva írtunk. Ahelyett azonban, hogy a méltán megérdemelt korholás után szégyenkezve meghúzta volna magát, vad haragra gerjedt s a Rákospalota és vidékében /a település másik lapja/ egy bérelt selejtes elme otromba förmedvényét nyomatta le ellenünk. - Minthogy a förmedvény ízetlen kitételekkel spékelt értelmetlen zagyvaság, csak annyiban foglalkozunk vele, amennyiben kijelentjük, hogy minden fickándozása ellenére a jövőben is mindannyiszor a körmére koppintunk, valahányszor törvénytelenséget, vagy olyasmit követ el, ami a közérdek szempontjából ártalmas. Vitába pedig már csak azért sem bocsátkozunk vele, mert prókátora, aki helyette gondolkodik és íródeákja, aki helyette a betűt veti, nagyon gyönge legény hozzánk s nem volna igazságos, ha ezt a szánalmas gyöngeséget a gyámoltalan törvénybíró rovására kihasználnánk."(Rákospalota 1914.jan.11.)
De vegyük sorjában ezeknek az újságoknak a tipikus szerkezetét! A két illetve háromhasábos tördelésű lapok szerkesztőségi- vagy vezércikkei szinte mindig a községi-városi életfeltételekkel foglalkoznak. Szó van itt a közvilágításról, az utakról, a korzóról, környezetvédelemről, általában a községfejlesztésről. Ez utóbbira álljon itt példa:"...A kincstár részéről a telefon üzleti ág. Miért ne lehetne ezt az üzletet fejleszteni. S miért kellene ebből egyeseket kizárni. Vagy miért kellene éppen községünket kizárni? Hogy szószólónk (protekciónk) nincs, annak igazán nem mi vagyunk az okai. De segítsünk magunkon s talán a telefonigazgatóság is megsegít. - Kérjünk s talán kapunk. Hogy máshol az eladnivalót kínálják, az csak természetes, de hogy az eladnivalót meg ne lehessen kapni - az csak nálunk fordul elő. Bizony más államba nem kellene se tintát, se nyomdafestéket pazarolni azért, amiért mi még a térdünket is szívesen koptatnánk, csak eredménye volna. De nincs. Legalább ma még nincs..."(Pestújhely 1910. 37.szám) A szuverenitás, a községi autonómia megőrzése, a más településektől való leválás, az önállóság megszerzése - már abban a korban is - kulcskérdése a településeknek, s így fontos és gyakori témája a helyi sajtónak." A községi autonómia. Ez az a bizonyos fából készült vaskarika, melyet minduntalan kellene emlegetni, valahányszor a közigazgatás reformjáról van szó...Ma már a községi autonómia is alig egyéb kétes értékű fictiónál. Az a sokféle felügyelő és ellenőrző hatóság, mely a község életére befolyást gyakorol önkormányzatát lesoványította erőtlen csontvázzá, mely legfeljebb csak engedelmeskedni tud."(Gödöllő és vidéke 1901.II.10.) "A vagyon-elkülönítés kérdése...El vagyunk arra készülve, hogy Rákospalota a legnagyobb merevséggel fogja visszautasítani községünknek /az önállósulni igyekvő Pestújhelynek P.F./ a közös vagyonra nézve emelendő jogos igényeit, tudjuk, hogy minden utat és módot fel fog használni törvényben gyökerező követeléseink elutasítása érdekében, éppen ezért a vagyon-elkülönítésre kiküldött bizottság tagjaitól a legszilárdabb magatartást, a törhetetlen energiát és önfeláldozó munkásságot reméljük és várjuk."(Pestújhely 1910. 38.szám) Foglalkoztak ezek a lapok az ünnepekkel, közöltek irodalmi műveket: verseket, novellákat, tárcákat. Leggyakrabban éppen ez a divatos műfaj jelentette az irodalmi színfoltot a helyi ügyek között. Általában helyi szerzők szárnypróbálkozásai voltak ezek, ritkán találkoztunk nevesebb személyiségekkel. Elmondható, hogy a századfordulón, de a két világháború között is egészen 1945-46-ig a helyi témájú írások jellemzik a községi-városi újságokat, s legfeljebb csak töredék helyek jutnak a Kitekintés, vagy a Nagyvilágból című rovatoknak. (Ezt az első világháborútól való "érintettség" változtatja meg átmenetileg.) Különösen fontos lokális jelentőségük van a Hírek rovatban megjelenő néhány soros rövid gyorsinformációknak - melyek a lapok harmadát, felét is kitöltik. Ilyen tipikus pármondatos hírek tudósítanak a kinevezésekről, a helyieket érintő új rendeletekről, a különféle közgyűlésekről, a hitéletről, az iskolaszéki ülésekről, az anyakönyvi eseményekről, a helyi bűnügyekről, a kulturális rendezvényekről, s az azokon történt túlfizetésekről (akik a belépődíjnál többet adtak a közösségek kasszájába). Bőven foglalkoznak e lapok a casinói-egyesületi élettel, hiszen sokszor éppen ezek a körök voltak az újság legfőbb bázisai. Ezekből is idézünk most:" Hosszú vajúdás után megtörtént szeptember 25-én a Társaskör és a Polgári Kör régóta tervezett egyesülése a Polgárikör mint ilyen feloszlott és beolvadt a Társaskörbe..." Majd egy-két számmal későbbi helyreigazítást követelő reagálás:" A Polgárikör nem oszlott fel, hanem mindkét egyesület reputációjának sértetlen fenntartásával eggyéolvadt a Társaskörrel." Az új név Pestújhelyi Polgárok Társasköre lett. Ugyanitt "...A községnek van képviselőtestülete, amely a község ügyeit végzi, amelynek joga és kötelessége a községi közérdekeknek felelősség mellett való kielégítése, de működéséhez, annak irányához az impulsust, a támaszt az egyesületekben kell megtalálnia, mert ezek a közvélemény előszervei, a társadalom szíve mellyel érez, szája, mellyel beszél és a képviselőtestület működése csak a közvéleményt alkotó és képviselő egyesületekkel harmóniában lehet igazi és valóságos kifejezője a nép, az összesség hamisítatlan akaratának..."(Pestújhely 1910. okt.1.40.szám)
Már abban az időben is sikeres rovatnak számítottak a Szerkesztői üzenetek. Ebben többnyire az olvasói levelek részletei találhatók, a szerkesztők - gyakran személyes, intim problémákra adott - tanácsaival, válaszaival, de fordultak ide a polgárok elintézetlen hivatalos ügyeikkel, s itt találkozhatunk a lapról, az egyes cikkekről megfogalmazott olvasói reflexiókkal is. Egy másik rovat ahol a lakosság közvetlenül szót kérhetett, ahol személyes közlésekre volt módja az un. Nyílt tér rovat. Az itt leírtakért a szerkesztőség - s ezt írásban mindig hangsúlyozták - nem vállalt felelősséget. Ugyanakkor ezekért a közlésekért fizetni kellett a nyilatkozóknak. Álljon itt erre a műfajra is két példa a Gödöllő és vidéke 1898.februári két számából:" NYILATKOZAT Igen tisztelt barátaim! Van szerencsém köztudomásra hozni, hogy Neubauer Bertalan személyes ellenségem lett és engem mindenütt rágalmaz. Igen szépen kérem önöket, mind azon dolgokat, melyeket Neubauer önöknek rólam beszél, nekem vissza ne mondják, miután arra nem reflektálok és válaszolni nem tartom érdemesnek. Tisztelettel Adler Károly."Majd a következő számban:"NYILATKOZAT Én alulírott ezennel kijelentem, hogy a Gödöllő és vidéke 4.számában közölt nyilatkozatomat ezennel visszavonom és egyszersmind értesítem, hogy multkori nyilatkozatom holmi mendemondákból származott, melyeknek alaptalanságáról meggyőződtem. Tisztelettel Adler Károly"
Igen hangsúlyos és gazdasági szempontból jelentős szerepe volt a helyi lapokban a hirdetéseknek. Elsősorban a helyi kereskedők, kisiparosok, vállalkozók, de közintézmények és a regionális szempontból jelentősebb egyéb szervezetek, nagyvállalkozások is hirdettek itt. Több oldal terjedelemben, esetenként a lap kapacitásának harmadát-felét is kitették ezek a gazdasági vállalkozást döntően meghatározó közlemények. Erre is egy - főként ezek kultúráltságára, hangulatára utaló - példa: "HAZÁM KÁVÉHÁZ Budapest sugárút 52. Naponta tambura zene. Amerikai billiárdok. Kitűnő hegyi borok és Király-sör zárt palackokban. - Hétköznap éjfélig, szombaton és vasárnap reggelig nyitva. Egyesületeknek társaságoknak külön szoba, t. munkás vendégeim részére különféle szaklapok. Szíves látogatást kér Halasi István kávés" (Pestújhely 1910. 42. szám)
Szerepet vállaltak ezek a lapok a helyi -helyhatósági- választások előkészítésében, azok lebonyolításában, illetve utólagos értékelésükben is. Bárha igazán a helyi ügyek vannak is jellegzetesen e lapok érdeklődésének centrumában, a történelem - főleg annak nagy drámája - helyi lenyomatával időnként "betüremkedik" ezekre az oldalakra is. Az első világháború - annak következményei elkerülhetetlenül megjelennek. A Rákospalota című lap 1916. április 16-i számából valamennyi írás címét felsorolom, hogy hozzávetőleges képet alkothassunk erről a lapszámról: "A háború és az élelmezés" /A vezércikk követeli, hogy az elöljáróság legyen harciasabb az ellátás biztosításában/, "Budapesti és bécsi élet" /egy amerikai lapból átvett írás/, "Vöröskereszt kórházunk jelentése második évi működéséről", "Hirek:Kitüntetett vasutas, Az 1914.évi községi számadások átvizsgálása, Lisztutalványok kiosztása, Az 1898-ban született népfelkelők bemutató szemléi, Könyvet a harctérre, Katonai felmentések ismételt kérelmezése, Rémhír a gyufa hiányáról illetve áremeléséről", "Hirdetések", s végül egy felhívás: "Adakozzunk a helybeli rokkantak javára"
A lapkészítési kedv fokozódása jellemző a két világháború között is, s hogy nem csak a főváros körzetében arról tudósít Ballai József egy tanulmányában:" A legutolsó békeévként jellemzett 1938-ban nem kevesebb, mint 51 sajtótermék jelent meg több-kevesebb rendszerességgel a mai Bács-Kiskun területén. Egyedül Kecskeméten meg tudott élni két napilap -Kecskeméti Ellenőr, Kecskeméti Közlöny-, három hetilap -Kecskemét és Vidéke, Kecskeméti Színház és Mozi, Reformátusok Lapja- jó néhány kéthetenként kiadott újság -Magyar Róna, Katholikusok Lapja- és öt havilap: Jövő Útja, a Duna-Tisza közi Gyakorló Orvosok Közlönye, Kisiparos, Magyar Sakkvilág, Üzenet. Ugyanakkor napvilágot látott még a Délvidéki Sport, a Diákvilág (a Kecskeméti Angolkisasszonyok Leánygimnáziuma VIII. osztályának kiadásában...!), a Hajnalodik, a Juniális Hiradó. Ez összesen 16 sajtótermék. Más városokban is hasonló a helyzet. Tíz lap - közte két heti - jutott el az olvasóhoz Kalocsán, hét - közte két napi - Baján, nyolc Kiskunfélegyházán (három közüle heti), négy Kiskunhalason..."/5/
A második világháború befejezése utáni első két évben a helyi sajtó együtt indul el a helyi társaságokkal, egyesületekkel s a hatalomért folytatott harcban felfokozódott pártszerveződésekkel. Ebben az élénkülő, átpolitizálódó közegben a pártharcok, a nagypolitika - a korábbi időszaktól alapvetően eltérő módon - igen erőteljesen megjelent ezekben az újságokban, egyre inkább kiszorítva a helyi történéseket. S ami megörződött a lokalitásból, annak is leértékelődött a jelentősége, az is fokozatosan átitatódott a nagypolitikával.
Közben ez utóbbin erőszakot vett a kommunisták szerveződése. Az 1946-47 eleji többszínűséget 48-ra teljesen elfedte az MKP kizárólagossága. Érdekes végigkövetni ezt a folyamatot a helyi sajtókon keresztül. A korábban is idézett Rákospalota című hetilap 47 májusi induló számában még "Demokraták a demokráciáért" címmel az 5 párt helyi szervezetét szólaltatta meg. Persze már ebben a számban is érzékelhető, hogy közvetve, vagy közvetlenül a kommunista pártról minden írásban szó esik. S innentől hétről-hétre fogy a többi pártról a híradás és válnak kizárólagossá az MKP központi és helyi tevékenységéről szóló beszámolók. Nyárra már a Kisgazda, a Szociáldemokrata, a Parasztpárt jobbszárnyát kompromitálják a helyi lapban is, megindul a harc a helyi egyház ellen. Az egyik augusztusi számban megjelenik a nyolcéves Koltai Erzsike elsőáldozós fényképe mellette saját verse, mely a felnőtteket a gyerekek nevében arra oktatja, hogy aki szereti a gyerekét az a kommunista pártra szavaz. A világ az újságokban kettéválik: ami szép és jó az a kommunisták vívmánya, ami felháborító, rossz és üldözendő az a régi vállalatvezetők, a többi párt és az egyház műve. Ezekben a lapszámokban a régi helyi újságokra már csak a kiskereskedők, a kisiparosok hirdetései emlékeztetnek. Az 1947 augusztus 30-i számban a következő címekkel jelentek meg írások: "Kobletz plébános elismerése az MKP munkája iránt", "Hatezer ember hallgatta meg Farkas Mihályt" /rákospalotai beszédét/, "Az unitárius egyház imaházat épít az MKP segítségével", "A Szilas-patakon hidat építettek a kommunisták" és végül a sportoldalon: "Rákosi-kupa."
A következő történelmi időszak központosított szervezetének nem volt szüksége a helyi tudatra, a helyi társadalomra, s főként nem helyi nyilvánosságra. A különféle egyesületeket, szervezeteket, köröket, pártokat felszámolták, s a maradék egyet erősen centralizálták. Mi sem zavarta volna jobban ezt a politikát, mint, hogy helyi okoskodás, saját megoldáskeresés, beleszólás, társadalmi ellenőrzés, önkormányzás történjen. A kritkátlan, önállótlan, végrehajtói, az alattvalói, a parancs- jobb esetben utasítás - követői magatartás került előtérbe. A helyi tájékoztatás korábbi eszközeit is megszüntette a hatalom. Lázár Guy egy előadásában úgy fogalmaz, hogy a tájékoztatás központi redisztribúciójával a sajtónak is egy rezsimet illetve kurzust kell szolgálnia. (Igaz ez az állítás a Rákosi és a Kádár kurzusra is.) S érvényes ez a tendencia némi árnyalati váltásokkal, finomításokkal a 80-as évekig. A helyi tájékoztatást a faliújságok, a termelési eredmények különféle ismertetői jelentik. Ahol megmaradnak helyi lapok - vagy újraindulnak - azok a különféle politikai évfordulókra jelennek meg kincstári stílussal és mondanivalóval. A kiadójuk a helyi tanács, a pártbizottság vagy a népfront. Üzleti érdeknek nyoma sincs, hirdetést ezekben ritkán találni, általában ára sincs a lapoknak - az aktívákkal illetve a vállalatok segítségével terjesztik. A cikkeket a másod-harmadvonalbeli - főként üzemi lapoknál dolgozó - újságírók írják hakniban. A lapok eredményorientáltak, arról szólnak, hogy a helyi vezetés mit, miért csinál jól. A lakossági vélemányalkotás - beleszólás-számonkérés ezektől a kiadványoktól idegen. Nem is keresi, s nem is találkozik ezekkel a nyomtatványokkal, azok többnyire hivatalok, pártirodák vagy üzemek "mozgalmi előadóinak" szekrényében porosodnak kicsomagolatlanul. S minthogy a helyi tájékozódási igény kielégítésének illúzióját sem keltik, nem tekinthetők kommunikációs orgánumnak a fenti jellemzőkkel leírható nyomdatermékek. Példaként ezúttal is a korábban gyakran idézett helyi lapok folytatásaként megjelenő Palota-Pestújhely címü kiadvány egy 79 áprilisi számának szalagcímeit idézem/6/: "Dolgozzunk eredményesebben, szocialista céljainkért!", "Munkásőrség - munkában, kiképzésben helytálltak", "Győri Imre az MSZMP KB titkára Rákospalotára látogatott", "Bemutatjuk a VEGYÉPSZER KISZ-szervezetét", "Történelmi idők nagy tanúja", "A Tanácsköztársaságért harcolt, "Igyekeztünk a kezdeti bezárkózottságot feloldani", "Új szolgáltatási lehetőségek", "Havonta ötezer ügyfél", "Árúbőség", "Emelik az alacsony összegű nyugdíjakat", "A kapitányság számít a lakosság sgítségére", "Akit tizenkilenc évesen választottak meg..."
Miközben e korban mindent áthatott a nagypolitika, minden átitatódott az egyféle ideológiával, annyira homogenizálódott a közélet, a társadalom, hogy a lakópolgárok ezáltal depolitizálódtak, érzéketlenné-érdektelenekké váltak, a helyi történések leértékelődtek.(Más megítélés szerint politikai kényszerbölcsességből ismerték fel, hogy ez olyan kor, amikor vissza kell vonulni a politikától.) Így redukálódott a jelentősége a helyi társadalomnak - s vele a helyi tájékoztatásnak, méginkább a helyi nyilvánosságnak is.

POLITIKAI - TÁRSADALMI HELYZET A 80-AS ÉVEKBEN
A felülről lefelé "építkező" társadalomban a 60-as - 70-es évek fordulóján elindult politikai-gazdasági mozgások csak kis intermezzót , epizódot jelentettek a helyi társadalom szempontjából. Bár kialakultak a nyilvánosságnak alkalmi helyi fórumai, esetenként akaratképzés is megindult, fogalmazódtak meg érdekek, szándékok/7/; a lakóhelyek tekintetében azonban jelentős - és maradandó - pozitív strukturális változás a társadalomban nem alakult ki.
A helyi társadalom irányába való elmozdulás, a hely szempontjából homogén -arctalan nagy társadalmi testen belüli: az önmozgás, önkormányzás, öntevékenység felé tett "első lépések" a 48 utáni magyar társadalomban a 80-as évekre tehetők. E folyamat részletes elemzésére ez a tanulmány nem vállalkozik, csupán néhány hivatkozásra, amelyek ebben a korban az önmozgás, az önmeghatározás elindulásának folyamatára utalnak. Tehát a helyi egyesületek tömeges szerveződésének kezdetére, a közigazgatási önállósulás (visszaszerzés) egy ideig erősen visszafogott, majd jóváhagyott folyamatának alakulására, a 85-ös (többes jelöléssel szervezett) választásokra, a környezetvédelmi akaratnyilvánításokra, s legutóbb a különféle pártok - s azok helyi szervezeteinek alakulására gondolok.
A helyi társadalmak működésére lehetőség; annak tisztázása, hogy akarhatnak-e akarni az állampolgárok, s azok csoportjai - ez politikai kérdés, melynek eldöntése a társadalom és a hatalom viszonyától függ. Hogy tudnak-e akarni az emberek és csoportjaik - ez alapvetően meghatározza a helyi társadalom alakulását, jövőjét - ez már kulturális kérdés. Ehhez a tudáshoz segíthetnek hozzá - egyebek között - a helyi tájékoztatási eszközök is.
Egy nyugat-német szerző/8/ a polgár és a község közötti kommunikációval foglalkozó tanulmányában a lakossági részvétel községi közéletben tapasztalt hiányának okairól az alábbiakat írja: "...a községi lakosok részvételi lehetőségei elsősorban azért korlátozottak, mert ,magának a községnek a tevékenységi köre korlátozott az államszövetség, a tartomány, valamint magánberuházók és helybeli döntések által...A képviseleti testületek működési elégtelenségét még erősíti, hogy tagjai hajlanak arra, hogy a községi politikát átengedjék az igazgatásnak, mert azt hiszik, hogy a községi politika mindenekelőtt szakmai politika és ezért inkább a szakemberek körébe kell utalni...A képviseleti testületek tagjai az említett okok miatt nemcsak irányítási és ellenőrzési funkcióikat hanyagolják el az igazgatással szemben, hanem fő feladatukat, a lakossági képviseletet is." Kelet-Európában különösen aktuális és ismerős társadalmi tendenciák, melyeket az itteni politikai körülmények méginkább felerősítenek. Tanulságos a továbbiakban az információhiányok elemzéséről illetve megszüntetéséről írottak megfontolása: "A községi igazgatástól származó információk nem teljesek. Kevésbé vannak olyan szempontok szerint válogatva, hogy a polgárok információs igényét kielégítsék és hogy képessé tegyék őket a részvételre. Inkább olyan szándékkal történik a válogatás, hogy a községi igazgatást lehetőleg pozitívan állítsák be, teljesítményeit kiemeljék, problémáit, konfliktusait és nehézségeit elkendőzzék és kisebbítsék...Ahhoz, hogy egy médium a lakosság irányában az információ-áramlat teljesítményének hiányosságait pótolni tudja a községekben a következő feladatokat kell ellátnia:
-Az új médiumnak objektíválnia kell a meglevő információkat és olyanokkal kiegészíteni, amelyek a polgárokat elsősorban érdeklik:
+mert saját szűkebb lakóterületükre vonatkoznak,
+mert az ő speciális életkörülményeiket érintik (pl.a szülőket érdekli a játszóterek helyzete, iskolai kérdések),
+mert speciális érdekeiket érintik (pl.sportlehetőségek, továbbképzések,stb)
-Ez nem jelenti azt, hogy a médiumnak teljesen ki kellene hagynia össz-városi vagy más városrészt illető problémákat. Ezekről is kell tudósítani annak érdekében, hogy a polgároknak módja legyen a saját portájuk problémáit az összességébe besorolni és értékelni.
-Az új médiumnak folyamatosan kell tudósítania, vagyis nemcsak azokkal a kérdésekkel kell foglalkoznia, amelyek éppen időszerűek, hanem tudósítania kell a község egyes elgondolásairól, a korai tervezési szakasztól az utolsó végrehajtási lépésekig.
-Az új médiumnak értelmesen kell tudósítania, lehetőleg minden polgárhoz eljutnia és őket olyan irányban motíválni, hogy részt vegyenek a közösségi politikában."
Nagyon pontosak - és hát ismerősek ezek a felvetések a mi mai helyzetünkre. A lakossági részvétel lehetőségei a helyi döntésekben - az eddigi időkig - igen formálisak és közvetettek. A falugyűlések, melyek a községekben kínálhatnák a társadalmi részvételt: nem rendelkeznek igazi döntési jogkörrel. Az információja és hite is igen kevés a polgároknak a beleszóláshoz. A véleménynyilvánítás lehetőségei a lakóhelyen még szűkösebbek, mint a munkahelyen./9/ Igy aztán az érdekérvényesítés egyénileg még inkább lehetséges, mint csoportosan.
A létező - bár nemigen működő - helyi orgánumok nem tudnak igazán függetlenek lenni a helyi hatalom közvetlen érdekeitől, amely azt az egész társadalom, sőt a szocializmus érdekeiként hajlamos hangoztatni. Pedig a helyi nyilvánosság jelentősége hazánkban az utóbbi időben felértékelődött, s fokozottan várható ez a közeljövőben. A közelmúltig érvényes erősen kézben tartott, felülről lefelé épülő tájékoztatási struktúrában léteztek az országos - központi - lapok, a megyeiek - ez szinte kizárólag a megyeszékhelyt jelentette a nagyobb megyei városok egy-két oldalas mutációjával. Ezen a ponton aztán véget ért, vagy legalábbis elbizonytalanodott a struktúra. Az "önálló" kerületi, városi lapokról már a történeti résznél említést tettünk, a fent szóba került mutációk pedig "sem az olvasók, sem a politikai felügyeletet gyakorlók, sem pedig a szakértők szerint nem jók. Igazságtalan, hogy egyik városnak lehet saját oldala, a másiknak azonban nem lehet, és mégis a szerkesztőségen kívül mindenki ragaszkodik a helyi kiadásokhoz."/10/ A Tömegkommunikációs Kutatóközpont korábbi vizsgálata szerint/11/ arra a kérdésre, hogy az embereket milyen jellegű hírek érdeklik, a következő sorrend alakult ki:
1. országos információk
2. helyi információk
3. budapesti
4. megyei információk
Ugyanezt mutatja az a tény is, hogy a megyei lapok előfizetése az utóbbi években milyen erőteljesen növekedett az országos lapokhoz viszonyítva./12/
A közelmúlt persze alaposan felkavarta, kikezdte ennek a merev struktúrának a pilléreit. Ellőbb a helyi tájékoztatásba lopódzott be mind több helyen újítás - erről bővebbet a továbbiakban -, aztán megjelentek országos független lapok (Reform, Hitel, Kapu, stb), követték ezeket a regionális független lapok (Tér-Kép, A helyzet, Délvidék, stb), s közben a városok, nagyobb községek, sőt egyesületek is lapindítással kacérkodnak. A helyzet abszurditása, hogy eközben pártirányítással kiadott megyei hírlapok működési feltételei - szabadságfokuk - szinte semmit sem változtak. Példa erre a szegedi, utóbb a kecskeméti Petőfi Népe konfrontációja, melyeknél a helyi konfliktusokról az országos napilapok részletesen tudósítottak, s közben a megyei lap nem foglalkozhatott a saját városában történt eseményekkel.
A legutóbbi évek változást kezdeményeztek azzal is, hogy újabb orgánumok jelentek meg a helyi nyilvánosság fejlesztésére: az évkönyvekre-kalendáriumokra, a kábeltelevízióra, a videóra gondolok. Mindezek azonban - a feléledő helyi sajtóval együtt - az elavult, csupán három éve született, de keményen sztalinista szabályozással "birkózva", azt kijátszva, megkerülve, vagy megszegve próbálnak a helyi társadalom szolgálatába szegődni.
A HELYI TÁJÉKOZTATÁS FELTÉTELEINEK TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁSA
Még a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján is a hivatalos és "nemhivatalos" nemzeti ünnepek körül egy sajátos politikai szokás volt jellemző: a különböző tanácsi és pártszervek körlevélben kötelezték intézményeiket, szervezeteiket arra, hogy "összetartás" idején (értsd: fokozott politikai éberség) az írógépeket jól zárható helyiségekben, zárható szekrényekben helyezzék el. Az ezt megelőző évtizedben (s Romániában például napjainkban is) az írógépekről - még a magántulajdonban levőkről is - központi nyilvántartást vezettek a belbiztonsági szervek, az írógép-használati engedélykérelemhez iratmintát kellett mellékelni. A sokszorosítás ennél fejlettebb lehetőségei (szitanyomda, xerox fénymásoló gépek) még a közelmúltig is belügyi nyilvántartással és engedélyezéssel üzemelhettek.
Mit mondhatunk az újságkészítés szabadságáról?/13/
A sajtószabadság történeti vizsgálata azt bizonyítja, hogy van hagyománya Magyarországon a demokratikus sajtótörvényeknek. Ha csak az 1848 márciusi törvényhez megyünk vissza, amely a sajtószabadságot, a cenzúra eltörlését, az előzetes eljárás megszüntetését hangsúlyozta, s helyette a felelős személyek megnevezését és a lapbiztosíték intézményét követelte meg (pénzösszeg letétbe helyezése arra az esetre, ha a bíróság törvényellenesnek vagy személyiségsértőnek ítélne valamely kinyomtatott írást). S bár egy év múlva "kiiktatták" ezt a törvényt, 1867-től egészen 1914-ig ismét ilyen liberális szabályozás volt érvényben. 14-ben sem az időszaki laphoz, csupán az utcai terjesztéshez kellett BM engedély. 1918-ban Károlyi minden korlátozást megszüntetett, mondván: "gondolatait mindenki sajtó útján is terjesztheti". A Tanácsköztársaság után ismét szigorodott a sajtószabályozás, s 1938-ban már miniszterelnöki engedély kellett az időszaki lap alapításához. 1947-től aztán még bürokratikusabbá és szigorúbbá válik ez a procedúra, a kinyomtatást és a terjesztést is szankciókkal regulázva. A hatalmi-személyi mérlegelés odáig "fejlődik", hogy egy 1975-ös kiegészítés annak eldöntését is az engedélyezőre bízza, hogy "igény mutatkozik e az adott termékre."
1986-ban született meg a ma is hatályos - ám a gyakorlatban egyre kevésbé érvényesített - sajtótörvény. Ez hangsúlyozza a véleménynyilvánítás szabadságát, de miközben a felvilágosítás kötelezettségét deklarálja, nem szól a lapalapítás, lapelőállítás, terjesztés szabadságáról. Különösen nem szól a véleménykülönbségek, az eltérő politikai elképzelések ismertetésének feladatáról.
Az időszaki lapok alapítását, előállítását központi engedélyhez köti, amit csak jogi személyek kérhetnek - a magánszemélyek lapalapítását kizárja. A paternalista szemléletet leginkább jellemzi, hogy a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala az engedély kiadásához írásos garanciákat kér a lapalapítóktól a nyomdai feltételek meglétéről, a papír biztosítottságáról, meghatározza a szerkesztő szükséges végzettségét, sőt a kérelem és mérlegelés alapján ő hagyja jóvá, nevezi ki a felelős vezetőt egy - adott esetben - földrajzilag tőle igen távol levő település helyi lapjához is.
A fentiek következménye, hogy a legutóbbi időkig még a nagyvárosok sem igen rendelkeztek saját újsággal, de - az üzemi lapok jóval akadálytalanabbul jöhettek létre - sokszor az ottani közepes vagy nagyvállalatok közül több is működtetett önálló lapot.
Az itt bemutatott szabályozás érvényes az időközben megjelent helyi televíziós és rádiós stúdiók alapítására, működtetésére is.
A törvényen kívül egyéb módokon is próbált a politikai hatalom a központi vezérlés e különösen fontos eszközéhez az utolsó pillanatig foggal-körömmel ragaszkodni, s a reformvitákban ezért volt a gazdasági kérdésekhez képest a nyilvánosság kérdése sokáig "vitathatatlan és megvitathatatlan."/14/ Ugyanezt bizonyítja a Nyilvánosság klub legalizálása körüli hosszú huza-vona, vagy, hogy milyen nehezen dőlt meg a politikai hatalom egyik utolsó bástyája a MUOSZ.
Az 1986-os sajtótörvény bár jogilag még nem vonatott vissza, a gyakorlatban már nem működik. Az írógépek, de a fénymásolók ellenőrzése is megszűnt és ismereteim szerint a Minisztertanács Hivatala a lapalapítási kérelmeket tudomásul véve ma már különösebb vonakodás nélkül jóváhagyja, engedélyezi azokat. Várható, hogy a közeli időkben a lapalapításra illetve helyi stúdiók létesítésére a jelenleginél liberálisabb, demokratikusabb tájékoztatási-kommunikációs törvény születik, amely a helyi orgánumokkal kapcsolatos döntéseket az alapítókra bízza, elfogadva a kereslet, a piac meghatározó szerepét ezeknek a közlési eszközöknek az életképességére. S remélhető, hogy ez a szabályozás az engedélyezés helyett pusztán a bejelentés alapján történt nyilvántartásba vételt bízza majd a központi szervekre.

PÉLDÁK A HELYI ÚJSÁGKÉSZITÉS GYAKORLATÁBÓL
A történeti részben bővebben szóltam arról, hogyan alakult a helyi sajtó tematikája; hogy kezdetekben a helyi társasági- és közélet, a községpolitikai írások és más helyi hírek szerepeltek többségében ezekben a lapokban, s hogy a negyvenes évek második felében ezeket hogyan váltotta fel a nagypolitika céljainak alárendelt agitáció és propaganda, kiszorítva a helyi értékű témákat és híreket. Azt is jeleztem, hogy a pártpolitizálásban kialakult a kommunisták kizárólagossága, s végül felidézem, hogyan szűkült le a főhatalom számára még jól ellenőrizhető és kézbentartható megyei lapokra a regionális illetve lokális lapkészítés. (Megmaradtak emellett néhány városban illetve fővárosi kerületben a helyi MSZMP, Tanács, HNF kiadásában a különféle évfordulókon megjelenő, újságnak aligha nevezhető propagandalapok, melyek a helyi nyilvánosság szempontjából semmilyen tényezőt nem jelentettek.) Itt is említem még az üzemi lapokat, amelyek azonban - néhány kivételt leszámítva - egyrészt nem a lakóhelyi társadalomhoz, hanem a termelési egység alkalmazottaihoz szóltak - és nem a lakóhelyi közélet kérdéseiben vállalkoztak a helyi érdekek megfogalmazására, közvetítésére és ütköztetésére -, sokkal inkább a termelési tevékenységre kívántak mozgósítani.
Ebben az aktuális ideológiával erősen átitatott, a törvényi szabályozással erősen lehatárolt, a helyi akaratképzést - helyi önszerveződést tűzzel-vassal üldöző politikai közéletben a nyolcvanas évek eleje-közepe körül igen sok helyen a művelődési házak, művelődési mozgalmak, könyvtárak ütöttek rést a helyi tájékoztatás ügyében. A kulturális közvetítőmunkában a kultúra fogalmát kiszélesítve - főként a mindennapi kultúra jelentőségének felértékelésével -, a szűken vett művelődési programkínálatra mozgósító propagandatevékenység meghaladásával, a tájékoztató kiadványok bővülő szerepének felismerésével./15/
Ugyanez a törekvés egy másik jelenséget is produkált: egyes intézmények havi műsorfüzetüket "lopták" fokozatosan újságszerűvé, bővítve először helytörténeti írások rendszeres megjelentetésével, a legfontosabb hivatalok, ügyeletek, szolgáltatások alapadataival, majd később a ház körüli, a kerti munkák, továbbá főzési és beszerzési tanácsokkal, helyi tanácsi-településfejlesztési hírekkel, a következő fokozatban már riportokkal, glosszákkal, vitacikekkel.
Mi az oka ezeknek a kerülőutas, közvetett megoldásoknak? Az amit az előző részben a szabályozásról írtam, hogy olyan feltételeket követelt meg a sajtótörvény a lapengedélyhez, amelyeket ezek a szervezetek nehezen, vagy egyáltalán nem tudtak teljesíteni; az, hogy igen bonyolult és hosszú procedúrát jelentett az igazi legitimitás megszerzése - ilyet egyébként a hatóság nem is szívesen adott -; az, hogy olyan politikai biztosítékokat kellett a lapalapítóknak beépíteni ( a helyi pártvezetést vagy tanácselnököt is bevonva a szerkesztőségbe, vagy felelős kiadónak) amellyel már elveszítette volna rugalmasságát, gyorsaságát és szemernyi függetlenségét is a lehetséges vállalkozás. A lapengedély megszerzésének teljesítése tehát olyan mértékben távolivá tette volna az újságkészítést ezeknek az intézményeknek a hétköznapjaitól, s olyan egyenlőtlen egyezkedési kényszerekre fogta volna őket a helyi hatalommal, amit a többség nem vállalt. (Akadt persze aki még így is érdemesnek tartotta a legalitást.) Motíválta ugyanakkor a művelődési intézményeket az a felismerés, hogy a helyi nyilvánosságban való megjelenésük fontosságot, szerepet adott ezeknek a változó helyzetben helyüket kereső kollegáknak és szervezeteknek. Volt a 86-os sajtótörvénynek egy olyan passzusa, amit többféleképpen értelmezhetünk, s amelybe bele lehetett kapaszkodni a jogszabályban fedezéket keresőknek: "Nincs szükség /időszaki lap P.F./ engedélyre: az állami szervek működését, a gazdálkodó szervezetek gazdasági tevékenységét szolgáló, valamint a társadalmi szervezetek és az egyesületek alapszabályszerű működésével kapcsolatos, e szervek által megrendelt vagy előállított sajtótermékek...előállításához és nyilvános közléséhez."/16/ Jelenthettek hát ezek a sorok kapaszkodót, de nem igazi biztonságot az esetleges rosszakarókkal szemben.
A Dombóvári Művelődési Központ 1983 táján korábbi műsorfüzetének formátumát félbehajtott A/3-ra növelte, s a címből elhagyta a "műsor" szót. Így lett Márciusi (Áprilisi, Májusi) Füzet a neve a kiadványnak, amelybe több publicisztikai jellegű írás került. Hatvani Hírmondó a neve a városi könyvtár alkalmi kiadványának. Ez a tartalmában és formátumában is teljesen újságszerű lap a következő alcímekkel jelent meg (jelezve a készítők ügyességét, s hogy különleges alkalomhoz kapcsolódik): 84.május:A Könyvtári Módszertani Információs Napok alkalmából megjelenő kiadvány, 85.április:Hazánk felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából, 85.május:Hatvan város 750.évfordulója és az Ünnepi Könyvhét alkalmából, 86.május:Az Ünnepi Könyvhét Könyvtári és Információs Napok alkalmából. Ha már az elnevezésnél tartunk: vagy ezzel, vagy az alcímmel igyekeznek mások is legalizálni törekvéseiket. Így születik a Tájoló, a Nézőpont, a gyakori Hírmondó, vagy pl. a Zalaegerszegi Műsorújság, a Gödöllői Mindenes. Ez utóbbi közérdekű-hirdetési mellékletnek mondja magát - miközben az egyik legjobb helyi újság lett; a Szerencsi-, a Mindszenti-, a Kécskei Hírek diplomatikusan a művelődési ház tájékoztató kiadványának nevezi magát, az Esztergom és vidéke a Műsorfüzet-kultúrális tájékoztató alcímet viseli. Külön kaland - a hivatal kijátszására - a szentendreieké. 1985-ben Duna kanyar kurír címen havonta megjelenő kiadványt indított a megyei művelődési központ A Dunakanyar művelődési intézményeinek, egyleteinek és baráti köreinek kultúrális tájékoztatója alcímmel. Ez a rajzos-képes nyolcoldalas kis füzet a programismertetésen túl könyvajánlást, helytörténeti érdekességeket, hirdetéseket és egyéb gyorsinformációkat tartalmazott. 87 januártól hajdani elődjének nevét felvéve Szentendre és Vidéke címen határozott újságszerű formát öltött, s egyúttal lapengedélyért folyamodott az MT Tanácsi Hivatalához. Pontosabban az elbírálás kedvezőbb esélyeot remélve a Városi Tanács és a HNF illetékeseivel "anyagi és szellemi erőiket egyesítve" előbb a megyei felsőbbségek pártfogását próbálták - szándékukat az előírásokhoz képest túlbiztosítva - megszerezni. "A támogatás elnyerését többhónapos egyeztetés előzte meg. A megyei vezetők /talán ez magyarázó kiegészítés: az akkori megyei pártelsőtitkár Cservenka Ferencné volt P.F./ önálló lap helyett előbb városi kábeltelevízió kiépítését javasolták, majd felvetették, hogy a megyei napilapban hetente egy alkalommal, egyetlen oldalon megjelenő Szentendrei Hírlapot - terjedelmének növelése nélkül - informálisabbá kellene tenni. A város vezetése mindkét ötletet elvetette. Az előbbit a magas költségekre, az utóbbit pedig arra hivatkozva, hogy helyi kiadású lapot akar. A Szentendrei Hírlap ugyanis a városon kívül még 11 település sajtóorgánuma, amit ráadásul nem is helyben, hanem Budapesten szerkesztenek. A megye ezt követően még felvetette, hogy a lap megjelenését a budapesti Hírlapkiadó Vállalatra kellene bízni, ezt az elképzelést azonban maga a pesti vállalat találta értelmetlennek."/17/ 1987 februárban részletes anyagi kalkulációkkal, a sokszorosítói kapacitás és a papírmennyiség biztosítékát igazoló tanácsi tanúsítvány, valamint a szerkesztő megfelelő jogosítványainak igazolásával ellátott kérelmet postáztak az országos hatósághoz. Eközben az év minden hónapjában megjelent a Közéleti és kulturális tájékoztató alcímű Szentendre és vidéke, de - az érvényes jogszabály egyik kitételét felhasználva önvédelemre - áprilisig havonta változó tördelésű fejcímmel, majd továbbra is minden hónapban a fejlécre nyomtatva, hogy "Egyedi kiadvány", az impresszumban pedig a következő mondattal: "Jelen kiadványunk egy tervezett városi és városkörzeti közéleti és kulturális tájékoztató mutatványszáma." 87 júliusban a Tájékoztatási Hivatal - különösebb magyarázkodás nélkül - tudatta, hogy "Önálló városi lap indítására nem látunk lehetőséget." A Szentendre és vidéke azonban a fenti vértezettel - az elutasítást tudomásul véve - továbbra is megjelent, majd 88 januárjában anélkül, hogy ezt külön kérvényezték volna, váratlanul - további három várossal együtt - engedélyt kapott önálló helyi lap indítására. (Ez volt a megszüntetett Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának utolsó intézkedése.)
Van olyan rendszeresen megjelenő helyi kiadvány, amely korlátozott érvényességgel a megyei szakigazgatási szerv tudomásul-vevő levelével legalizálja magát, s hát vannak, akik a háttérben álló intézmény alapfunkciójával (a művelődési házak kiadványozási joga).
A helyi - különösen a művelődési intézmények kiadásában megjelenő - lapok tartalmát vizsgálva tapasztalhatjuk, hogy azok egyik része - esetleg néhány halvány próbálkozást téve a helyi közélet, politika, önigazgatás, szolgáltatás valamely ága felé - dominánsan, vagy kizárólagosan megmarad a hagyományosan értelmezett kultúrális-közművelődési tematikánál. Ezek közül a nagyközségek, vagy kisebb városok külsejében is házilagosabb kiadványai kevés védettséget tudnak maguk mögött, így ezek a törékeny próbálkozások - sokszor kiszolgáltatottságuk miatt is - kevésbé vállalkozhatnak helyi konfliktusok feltárására, azok lapjaikra való beemelésére, inkább egy-egy odadörgölésre futja küldetésükből. Mindazonáltal biztosan állítható, hogy saját környezetükben a helyi nyilvánosság alakításának valós tényezői, tiszteletreméltó törekvéseikkel áttekintést, a kommunikáció esélyét segítik a különböző helyi csoportok, közösségek között.
Vállalásában eleve a szorosabban vett helyi művelődési életről közöl írásokat a Tatabányai Hírmondó. A Városi Tanács műsorfüzete alcímű kiadvány - megjelenését annak idején a város addigi egyetlen hivatalos lapja konkurenciaként értelmezte s fúrni igyekezett azt - a helyi kulturális hírekről, különféle programokról, a bemutatott filmekről, s a helyi sportéletről tudósít. A havonta megjelenő színvonalas lapot profi újságíró szerkeszti, a Közművelődés Háza adja ki, profi nyomdai körülmények között állítják elő.
Szintén a Városi Tanács megbízásából, a művelődési központ kiadásában jelenik meg a Kaposvári Mutató. Az első számokon még Kaposvári kulturális tájékoztató alcímmel, de később ez Kulturális és várospolitikai, majd a legutóbbi számtól - nem tudni jelentőséggel bír-e a szócsere - Várospolitikai és kulturális tájékoztatóra változik. Ez a formájában a legteljesebb mértékben "igazinak", profinak nevezhető lap tartalmában határozottan markáns írásokat közöl a helyi politikai közéletről, miközben a kulturális és sportélet kaposvári vonatkozásaival is foglalkozik. Mindkét lap (a tatabányai és a kaposvári) megjelenése és tartalma azt érzékelteti, hogy határozott erők állnak mögötte a helyi befolyásos körökből vagy szervezetekből.
Külön említést teszek két orgánumról, melyek művelődési házakban közepes vagy annál gyengébb technikai feltételek között készülnek, egy-két helyi népművelő kezdeményezte, s pátyolgatja ezeket ma is, s amelyek mögött a helyi felsőbb hatalmi szféra nem áll támaszként. Mindkettőt már futólag említettem: a Gödöllői Mindenesről és a Kécske és társközségei címűről van szó. Ezek a helyi információhiányt felismerve, határozott karaktert kialakítva, komoly társadalmi bázist állítottak maguk mögé (mellé), s fokozatosan mind több "civil" lakost vontak be a lapkészítésbe. Ugyanakkor sikerült megőrizniük a függetlenségüket is. A Tiszakécskén megjelenő kiadvány 3-3,5 ezer példányával hangoztatottan is a közvélemény meghatározó szereplője, befolyásolója lett, gyorsaságával és aktualitásával - például a 85-ös választások másnapjának reggelén részletes és precíz "elszámolást" adott a szavazás végeredményéről - egyre keresettebbé és kikerülhetetlenebbé vált "AZ UJSÁG". A sok rövid helyi vonatkozású hír mellett különféle konkrét ügyekben hangot találnak a panaszosok válaszra kényszerítve az illetékeseket; nyilatkozatok - elhatárolódást, vagy éppen szolidaritást hirdetve - íródnak, s a legutóbbi számokban hosszú nyilvános viták indultak arról, hogy ki legyen a város új tanácselnöke. A szerkesztők nem értenek minden véleményalkotóval egyet, de mint írják, úgy vélik "a szabad véleményalkotás jogát nem korlátozhatják akkor, ha az írás szerzője aláírásával vállalja a benne foglaltak felelősségét." Egyebek között ebben is - s még abban, hogy egyik sem kért hivatalos lapengedélyt - hasonlít itt említett társához a Gödöllői Mindenes. A lap "összeállítója" egészen szélsőséges eseteket leszámítva, nem vállal szelekciós feladatot, a beérkező írásokat - melyek az egyes számok inspirálására egyre gyakoribbak - legfeljebb tartalmuk szerint illeszti egymás mellé. Olvashatók itt ütköző vélemények, éles bírálatok - a Mindenesben jelent meg először politikailag is éles bírálat az azóta lemondott helyi képviselőnő magatartásával szemben -, de konstruktív vita is pl. a helyi áruház körüli térkialakításról, a világháborús emlékműről. S az újság jelentőségének felértékelődését mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy a helyi MDF felismerte annak horderejét, s egy különszámot "vásárolt meg" saját céljaira.
Külön érdemes figyelmünkre Gyöngyös város legújabbkori sajtóélete. 1988-tól rendelkeznek - Szentendrével együtt - városi lap indításáról szóló engedéllyel. A Gyöngyösi Hírek havi rendszerességgel "Gyöngyös Város Tanácsának lapja" alcímmel jelenik meg, elég nagy - B/3-as - formátumban, hat oldalon. Abból a példából való, amely mögött egy város apparátusa és hivatalos újságíró áll, példányait nyomdai nagyüzemben készítik. Érzékelhetően "kincstári szellemben" - felülnézeti szempontból, néhány olvasói megszólalással láthatóan vigyázva a lakosság formális reprezentálására is -, de mégis erősítve valamelyest a helyi nyilvánosságot. Ellentmondásosságára jellemzően az induló szám első cikkében rögtön az olvasók tömegének érdeklődését megragadó "A munkásőrök egységülése" című írással debütál, a "Helyettünk és nevünkben" című másik vezető írás a népi ellenőrzési bizottság áldásos tevékenységét méltatja. A következő nény-öt szám - nyilván némi fazont szánt a lapnak - a családok hétköznapjairól, örömeiről és nehézséggel bár de mindig megoldott gondjairól szól. De ezek az írások is - a többi cikkhez hasonlóan szelektáltan - szinte csak a sikerekről, eredményekről, az "előremutató" gyakorlatról tájékoztatnak. S bár a lap hangsúlyosan a városi tanács közlönye, (ezen belül talán inkább egy irányító szakapparátus és nem az önigazgatás-önkormányzat orgánuma); mégis tagadhatatlan előrelépést jelent a korábbi állapotokhoz képest az újság léte, hiszen minimális betekintést kínál a helyi polgároknak, híreket, információkat tesz közzé, egy érdeklődő-fogadó kört keres magának. E működés további igényeket váltott ki a reálisabb, sokszínűbb, életszerűbb tájékozódásra és tájékoztatásra, a lekerekítetlenebb véleményformálásra a helyi társadalom - vagy annak érdekérvényesítésre képesebb köreiből, s egy év múlva Prés címmel a városi KISZ-bizottság kiadásában Közéleti, ifjúsági lap alcímmel a Gyöngyösi Hírekkel párhuzamosan még egy új helyi lap indult. Ez az orgánum társánál már sokkal radikálisabb. Ezt jól érzékelteti a lapot indító "Uj lapot préselünk" címü vezércikk bevezető mondata:"...Eszközeink a nyilvánosság, s igyekszünk rávilágítani a takargatott tényekre, sőt magukra a takargatókra is." Ennek az ars poeticának megfelelően az újságban a sok hír, információ mellett bőséges hangot kapnak egyes témákban a különböző vélekedések, nyitva hagyott viták, konfliktusok is. Néhány példa az írások illetve rovatok címeiből: "Tanács kontra KISZ - véleménykülönbség", "Felcukrozás nélkül", "KISZ - FIDESZ levélváltás", "Van-e nekünk Király Zoltánunk", "Politikai képmutatás", "A Kisgazdák szemével", "Nem engedünk a 48-ból", "Állást keres a tanácselnök". Az utóbbi írás alcíme: "Megfelelő beosztás kellene." Közben a lap léte körüli feszültségek is megjelentek - természetesen erről is részletesen tudósítják az olvasót. A "Tanácsi tanács" cím alatt a következő sorok állnak:" A Prés szerkesztősége a lap működtetéséhez 15000 Ft-ot igényelt a Városi Tanács ifjúságpolitikai alapjából. A kérést elutasították. Indok: A Prés nem ifjúsági lap, tartsa fenn önmagát." A "Nyomják a Prést!" című írás arról ad hírt, hogy a városi pártbizottság legutóbbi ülésén hiányolta az egyik vezetőségi tag a "pártbizottság tagjainak felelősségét" a lap szerkesztőségében. Az ennek nyomán elhangzott vitából a lap az alábbiakat idézi:
"-a sajtó tükör, a negatív jelenségekért nem a tükröt kell hibáztatni;
-a sajtó akkor tesz eleget a hivatásának, ha lehetőséget ad arra, hogy mindenki elmondhassa véleményét;
-az MSZMP-nek érzékenyebbnek kell lennie a politikai helyzetre, tudni kell, hogy milyen kérdésben mikor kell megszólalni;
-a Prés a városban sokaknak nem tetszik, mivel új, merész és szokatlan hangot ütött meg;
-furcsának találják, hogy helyi hatalmasságokat mer bírálni;/.../
-az a szerencse, hogy a Prés nem tetszik mindenkinek;..."
Az utóbbihoz hasonló pozitív példaként mutatom be a Pécsett [88 októberében indított Külváros című lapot. A lapendegélyre váró időben "próbaszám" felirattal jelent meg. A beköszöntő címe is sokatmondó: "A koránkelők hangján". Kiadója a városszéle egyik művelődési központja, felelős szerkesztője a ház egyik munkatársa. Két részfoglalkozású újságíró segíti a lapkészítést. Az első számok Lakóterületi lap, majd Várospolitikai lap alcímmel jelennek meg, a véglegesnek tűnő alcím aztán Szabadelvű várospolitikai lap lett.
A rendkívül markáns karakterű kiadvány a második számától a "Világ proletárjai egyesüljetek!" helyén a következő mottót viseli: "Állj a védtelenek, gyengék közé: az erősek, hatalmasok oldalán harcolni nem virtus!" Hogy a tartalom konzekvensen követi a jelszót, bizonyítják a megjelent írások is. Ime a címeik: "Szabolcsfalu nem ér véget a templomnál", "Kilakoltatás után", "Meszes múltja", "Kiváltságosok kasztja", "Volt egyszer egy sztrájk", "A cigányok csak december végéig maradhatnak", "Vigyétek távolabb nyomorúságotokat", "Mi lesz veled munkásosztály?", "Még kér az értelmiségi. Most adjatok neki", "Ki törődik az öregekkel", "Börtöndokumentum", "Olcsó visszavonulás". A határozott hangvétel, a világos koncepció azért nem zárja ki, hogy egyéb fontos, érdekes helyi kérdésekkel is foglalkozzon a lap, közöljön rövid híreket, szerepeljen benne reklám és sokféle helyi politikai törekvést képviselő csoport, hangot kaphasson a FIDESZ, az MDF, az MSZMP, az SZDSZ, vagy a Munkások a demokráciáért csoport. S fokozott bátorságot vesznek a külváros lakói: a telep nyugdíjasa, a tanácstag, a lelkész, a népfronttitkár... Vitáznak és egyetértenek, követelnek és tudomásul vesznek, örülnek és keseregnek, megismernek és felismernek, összefognak és megszervezik magukat. Újabban éppen a lap nevét viselő helyi egyesületet alapítottak, amely át kívánja venni az újság kiadását a művelődési központtól. Az öntudatosodás, a közös ügyek saját kézbe vétele, a rászorultakkal szembeni szolidaritás, segítőkészség jellemzi a vállalkozást. Remek lap a Külváros, a helyi társadalom és a helyi nyilvánosság igazi fóruma.
Ahol megtalálta igazi szerepét, stílusát a helyi újság (példáink közül elsősorban Gödöllőre, Tiszakécskére, Gyöngyösre, Pécsre gondolok), ott merészebb hangját, vitatott modorát, őszintébb kritikáját érvényesíteni tudja, mert bár nem áll mögötte a helyi hatalom valamely védőernyőt tartó testülete - a gyöngyösi lapgazdát kivéve (bár a helyi KISZ-bizottság elég sok járatlan utat felvállal)-, de pártfogója lesz a helyi közvélemény, a lakosság különböző csoportjai hátországot biztosítanak számára.
A helyi újságok közül említést érdemelnek még a kisebb, helyi egyesületek által készített lapok. Találkoztam kis Nógrád megyei falucska egyesületének számítógép-printerrel kinyomtatott és fénymásolóval sokszorosított tájékoztatójával - amely a falu egyetlen nyomtatott kommunikációs orgánumaként egyszerű formátuma ellenére jelentős szereppel bír. A Vácott megjelenő Madách-körlevél már nyomdai eljárással készült, de első próbálkozásuk alapján főként a hasonló nevű egyesület belső életéről, törekvéseiről igyekszik tájékoztatni a város szélesebb nyilvánosságát. Toronyhír című kiadványával az Újpalotaiak Baráti Köre egyesület a 60 ezres fővárosi lakótelepen folyamatosan megjelenni tudó lokális újság híján, alkalmi próbálkozásokkal kísérli meg a helyi nyilvánosság szervezésének lehetőségére - annak hiányára - a figyelmet felhívni. A Budakalászi Baráti Kör KALÁSZ című lapengedéllyel kiadott újságja már rendszeres helyi orgánumnak számít. A település egészéről (helytörténet, tanácsi hírek, iskolaügy, természetvédelem, sport, egészségügy, stb) szól a nagyközség egészéhez. Tájékozódik és tájékoztat, mozgósít, kapcsolatot keres és közvetít, s mindezt - így hirdeti 16 Ft-os ellenértékét - egy sör áráért. Ezeket a kiadványokat mind társadalmi alapon hozzák létre, az ilyen példák a szintén társadalmi alapokon szerveződő egyesületek egyre gyakoríbb és mind határozottabb megjelenésével együtt várhatóan tovább szaporodhatnak.
Mint láthattuk a külső megjelenésük, a lapgazdák, a tematikájuk szerint az újságszerű helyi kiadványok igen széles skálájával találkozhatunk. Van ahol újságíró szakember végzi, vagy segíti a szerkesztést, van, ahol - főként a kultúrházak esetében - pusztán a helyi népművelők (meggyőződésem, hogy ez nem feltétlen eredményez gyengébb, vagy érdektelenebb lapot ld. Gödöllői Mindenes); egyik helyen működik szerkesztőbizottság, másutt spontán módon alakul ki a leggyakrabban hírt hozók és cikket írók köre. Az a tapasztalatom, hogy ahol nem kizárólag kulturális-közművelődési tematikájú az újság, ott inkább bevonhatók a helyi polgárok a szerkesztésbe, a véleményformálásba. Van amelyik kiadvány szolidabb, kevésbé engedhet meg magának kritikus hangot - főként ahol "felülről", a helyi vezetésből nincs elég támasz, vagy "alulról", a helyi társadalomból nem formálódott elég erős akaratképzésre és érvényesítésre bázis - ezekben az esetekben sokszor a lapkészítők civil kurázsiján múlik, hogy miről és hogyan szól a kiadványuk. Másutt szilárdabb a függetlenség - ez sokszor éppen gazdasági feltételek, gazdasági konstrukció következménye is -, szabadabb a véleménynyilvánítás, s ezekből következően nagyobb a hitelesség is. (Balmazújváros helyi lapjában az egyik ottani vezető ifjúkori tanulmányi eredményeivel dicsekedett egy interjúban, s akadt valaki aki utánanézett és a következő lapszámban az illető vezető diákkori bizonyítványának kópiája leplezte le a füllentőt.)
Összesítve e lapok tartalmáról elmondhatjuk, hogy szinte valamennyiben megtalálhatóak a helyi művelődési programajánlatok; többségében a település tanácsáról, közintézményeiről, szervezeteiről tudósítanak, egy szűkebb kör aki a községpolitika ügyének is szabad teret enged, előfordulnak személyes nyilatkozatok, anyakönyvi hírek és egyéb a privát szférát érintő kérdések. Azok a kiadványok állnak nagyobb jövő előtt, amelyek gazdaságilag is önfinanszírozókká tudnak válni. Ennek egyik leggyakoribb forrása a hirdetések közlése. Nagyon széles skálát mutat a bevételek másik forrása: az egyes példányszámok ára - az ingyenes kiadványoktól az 1,50 Ft-on át a 19 Ft-os árig (a gyöngyösi Prés kerül ennyibe, négyszerese a konkurens Gyöngyösi Híreknek, de nem feltételezem, hogy rajtuk ragad). Azt tapasztaljuk, hogy kevesebbet foglalkoznak elődeikhez képest a helyi társasági élettel és a vallási-lelki élettel.
A helyi lapok alapítása, megjelentetése főként az elmúlt egy-másfél évben válik egyre gyakoribbá. Ezek száma, formája, tartalma, stílusa gyaníthatóan erősen változni fog a közeli jövőben. Különösen serkenti ezt a közélet többpólusúvá válása, a politikai szervezetek helyi aktivizálódása és a közelgő választások. Ekkor válik különösen fontos tényezővé a helyi társadalomban a helyi nyilvánosság kérdése. Erre a várható időszakra egy nyugat-német szerző szavait idézzük, mondandójának fontossága és aktualitása miatt: "A helyi újságírás kijelentéseinek általános érvényét helyesen kell méretezni. Meg kell elégednünk a helyi vonatkozású hatókörrel és késznek kell lennünk rá, hogy nem siklunk el a közönség akut, mindennapi problémái fölött. A kisebbségi vélemények megfelelő értékelése: A közönség felvevőkészsége érdekében tett engedményeket nem úgy kell érteni, hogy csak a feltételezett többséget juttatjuk érvényre. Kiváltképpen egy parlamentáris demokráciában, ahol a többség kormányoz, az várható el a bíráló publicisztikától, hogy különleges helyismerete alapján éppen azokat a csoportokat kutassa fel és juttassa szóhoz, amelyek rendszerint nem jutnak szóhoz."/18/ (1989. júniusában a Minisztertanács a fenti módon változtatta meg a Sajtótörvény végrehajtási utasítását.)

EGYÉB FORMÁK, ESZKÖZÖK A HELYI NYILVÁNOSSÁG FEJLESZTÉSÉHEZ
Bár ebben a dolgozatban főként a helyi újságok múltját, lehetőségét és létét igyekeztem elemezni, a helyi nyilvánosság más - régebbi és újabb eszközeiről is röviden említést teszek.
a., A nyomdai termékek között korábban nagy hagyományuk volt - s most reneszánszukat élik a kalendáriumok, évkönyvek. Az előbbi jellemzője, hogy igen népszerű, érthető nyelven, a hétköznapi ember számára fontos, praktikus tartalommal segítette a családok és a háztartások mindennapi életét. Míg a korábbi időkben ezek központilag készültek és leginkább a falusi lakosság egészéhez szóltak, a ma összeállított és kiadott könyvecskék egy-egy település (vagy szűkebb településcsoport) saját készítésében, a hely aktuális kérdéseivel, információival, emlékeinek felidézésével foglalkoznak. Így válnak a helyi nyilvánosság fontos részeivé, a hagyományok, a történelmi tudat, s főként annak helyi vonatkozásait kiemelve, hangsúlyozva, újra értékessé téve. A közhasznú helyi információkat ugyanezek a kiadványok gyűjtik össze, s az is előfordul, hogy csupán az utóbbiakat jelentetik meg települések Mindenes füzetként.
b., Az új technikai eszközök közül a videó is fontos - s várhatóan növekvő szerepet játszik a helyi nyilvánosságban. Az eddigi gyakorlatban sokat megélt idős emberek vallomásait, élettörténetét, érdekes portrékat készítettek több településen, amelyek a közvélemény alakításában, kiveszőben lévő értékek "visszaemelésében" játszottak fontos szerepet. Másik jellegzetes megjelenése ennek az eszköznek a nyilvános helyeken lejátszott helyi készítésű és vonatkozású híradók, továbbá a választások előtt a jelöltek rövid bemutatkozását tartalmazó felvételek. Vannak olyan helyek ahol pedig a tanács- illetve végrehajtóbizottsági üléseket rögzítik videóra, s biztosítják más időpontokban és helyszíneken ezek megtekintését, "visszapergetését".
c., A korszerű technika használatbavételének egyik fontos eszköze a közösségi-kábeltelevíziók rendszere. Ezek a hálózatok főként a műholdas TV vételre, vagy a nemzeti adások jobb minőségű közös vételére és kábelen keresztül a lakásokba juttatására szolgálnak. Az így létrejött hálózat egyúttal helyi műsorcsatorna működtetését is kínálja. Ez a lehetőség különlegesen jó esélyeket biztosíthat a helyi nyilvánosság számára, helyi érdekű élő stúdióvitákat, kulturális szolgáltatásokat nyújthat ez a technikai rendszer. Ennek részleteivel tanulmányunk itt nem foglalkozik (működtetés, gazdasági konstrukció, stb), csupán azt jelezzük, hogy a lakosság bekapcsolására - public acces -, a tájékoztatás bevezetőben jelzett meghaladására ezen a területen is kínálkozik lehetőség.
d., Hasonló lehetőségeket rejt magában a helyi rádiózás (annak kábeles és sugárzott továbbítású technikája is), az utóbbi főként a hátrányos helyzetű kistelepülések, még létező tanyabokrok esetében; de ezen a területen igen szívós a hatósági huzavona, s talán éppen a közeli jövőben remélhető áttörés.

ÖSSZEGZÉS
A következőkben már a helyi tájékoztatási eszközöket egy összefüggő-összekapcsolódó rendszerként együttesen értelmezem (tehát a helyi újságot, egyéb nyomdai termékeket, az új technikai eszközöket, stb), még ha váltakozva egyiket-másikat ki is emelem közülük a helyi nyilvánosságról gondolkodva.
Különös jelentőséget tulajdonítok témánk szempontjából annak a kérdésnek, hogy kik alakítják, működtetik, hogy kik rendelkeznek a lokális tájékoztatásra alkalmas eszközök felett. A specialisták, a tömegkommunikáció központi orgánumainál dolgozó professzionalista szakemberek (újságírók, rádiósok, tévések), valamint az üzleti szempontból is "kiaknázható" technikai adottságok (videó- vagy rádióstúdió, nyomdai kiadványkészítés) egyszerre jelenthetnek áldást és átkot a helyi társadalomban. A helyi újság (rádió, televízió) az nem a helyben lakó - s pláne nem az erre "portyázó" , haknizó - újságírók kisajátítható ügye, dolga, joga; ők csak szakismeretüket, szolgálatukat kell adják ahhoz, hogy a vélemény-megfogalmazás artikuláltabban, érthetőbben, tehát a jobb hatásfok esélyével, de azért minél kevesebb közvetítéssel történjen. Némi veszélyt egy gyakran tapasztalt különös magatartás: a laikusból "kikupálódott", önmagukat autódidakta módon szakemberré váltnak mondott, vagy hitt szerkesztőségi vezetők - rendező-, újságíró-, riporter "urak" (és hölgyek) - jelentik, akik már elvesztették a társadalmi környezettel korábbi egyenrangú, bensőséges kapcsolatukat, már nem tudják a "laikus állampolgár" őszinte, természetes látásmódját produkálni; de nem is annyira profik, hogy bármely helyzetben nagy biztonsággal feltalálják magukat, s a néző képviseletére legyenek képesek. Ebből a szempontból - tapasztalatom szerint - jó eséllyel töltenek be pozitív szerepet az előző részben tárgyalt helyi lapok közül azok, amelyeket művelődési intézmények készítenek. A népművelők, könyvtárosok egy része személyes helyzeténél - esetenként személyes hitelénél - fogva a lakosok beleszólási esélyét jelképezhetik. Ezek a kiadványok így átmenetet képviselhetnek az általában vett ÚJSÁG és a hétköznapi szóbeszéd között.
Hangsúlyozom a lokális, helyi kommunikációs eszközök működésükben nem abban különböznek a regionális és országos eszközöktől, hogy publicisztikai szempontból alacsonyabb színvonalúak, igénytelenebbek; hanem abban, hogy lokális - az országos nyilvánossághoz képest perifériális, partikulárisnak tűnő, de az adott viszonyok között komoly helyiértékkel rendelkező tartalmakkal foglalkoznak, s ugyanakkor ezekben a "civil hozzáférés", a laikusok megszólalása közvetlenebbül lehetséges. Ezzel egyúttal lehetővé válik, hogy a nyilvánosság fogalmában szélesebb területet jelöljenek ki maguknak a tájékoztatás - bevezetőben elemzett - szűkebb értelmezésénél.
A hozzáférhetőség fogalmának kifejtéséhez idézünk a Kábel, kommunikáció, közösség című tanulmánykötetből két részt: "Acces mozgalom (USA):Nem vállalkozói nyereségszerzés céljából alakult társadalmi szervezetek (pl.az NFLCP) által támogatott amerikai mozgalom. Célja az, hogy a kábeltévé-hálózatot az emberek, csoportok, önkéntes szervezetek közti közvetlen információcsere országos méretű eszközévé fejlessze, hogy öntevékeny közreműködés és újszerű műsorformák révén (és a kábeltévé-társaságok monopóliumának megtörésével) a TV-médiumot minél szélesebb rétegek számára hozzáférhetővé (accessible) tegye." "Hozzáférés a tájékoztatáshoz azt jelenti, hogy:
az egyénnek joga van részt venni a bemutatandó témák kiválasztásában, a bemutatás formájára, az adásidőre és időtartamára vonatkozó döntésekben;...
Hozzáférés a műsorszelekcióhoz azt jelenti, hogy:
a., az egyén hozzáférhet a tájékoztatáshoz a média igénybevétele által - a világ dolgairól való információkat illetően, tájékozódhat különféle lehetséges társadalmi szervezetek formáiról, egyenlőtlenségekről és igazságtalanságokról;
b., hozzáférés a neveléshez-oktatáshoz, vagyis érvényre juthat az egyénnek az a joga, hogy a médiák útján fejlődjék...
Hozzáférés a műsorkészítéshez annyit jelent:
a., az egyén hozzáférhet a médiák eszközeihez, hogy joga van részt vennie a műsorok kidolgozásában;
b., hozzáférhet a rádió- és televízióadások szervezéséhez, bekapcsolódhat a szerkesztési munkába, a médiák tervkészítésébe és adminisztrációjába;
c., hozzáférhet a médiák által használt valamennyi műszaki felszereléshez és a technika segítségével egyedi eseteket is bemutathat."/19/
Az állampolgárok közreműködése, szereplése , a velük való találkozás a helyi tájékoztatási eszközökben a "közülünk való" élményt jelenthetik a többieknek (nézőknek, hallgatóknak, olvasóknak), amit a helyi személyes találkozások - vagy annak potenciális esélyei - tesznek átélhetővé, valóságossá. A boltban, az óvodai vagy iskolai szülői értekezleten, a buszon, a helyi rendezvényeken, a nyilvános fórumokon, az autóparkolóban, a játszótéren. S így, az ilyen társak által közvetített, képviselt információ, vélemény, javaslat komoly személyes hitellel bír. Ehhez képest AZ UJSÁGIRO esetleg csak kívülálló, távolságot tartó kommentátora az információknak, eseményeknek. A laikusok, "civilek" által készített újságcikk, riport, esszé - éppen ez a helyi tájékoztatás egyik sajátossága - inkább lehet elkötelezett, belülről érintettsége miatt, közvetlen állástfoglalóan tudósító, olyan, amely ezzel a magatartásával helyben másokat is fokozottabban véleményformálásra serkent. (A központi kommunikációs eszközök ezt a helyi társadalmi aktivitást csak különös esetekben képesek serkenteni.) Különösen alkalmasak a közvetlen részvétel, a beleszólás esélyét nyújtani az élő (helyszíni) adások - a közösségi televíziónak, rádiónak ez az egyik legklasszikusabb műfaja.
Úgy tapasztalom, hogy minél professzionálisabb a technika, annál "többe kerül" a nem közvetlen pénzszerzésre fordított gépidő, stúdiókapacitás. Ez a helyi ügyek nyilvánosságba kerülésének egyik legnagyobb konkurenciája. A laikusokkal szemben pedig annál misztikusabbnak tüntetik fel az ilyen helyeken a technikai eszközök használatát. S fordítva: minél szegényesebb egy ilyen társulat, annál kisebb az "üzlet veszélye", annál több az esélye annak, hogy a technikát "civilek" is használhassák. (Természetesen nem feltétlen az "első találkozás" alkalmával, hanem az eszközökkel történő rövid ismerkedés, begyakorlás után kellene lehetőséget kínálni a lakossági öntevékeny feladatvállalásra.)
A társadalmi kreativitás - ilyen területen is - ugrásszerűen fejlődhet a nyilvánosság működésével. Az induló helyi lapok is ezt bizonyítják. Először nem akarnak jönni az anyagok, majd fokozatosan a helyi hírek felértékelődnek, s a hír hírt hoz. Az emberek a környezetükben történtek egyre bővülő köréről ismerik fel, hogy az mások számára is érdekes, fontos lehet.
Hangsúlyozom, hogy a nyilvánosság megfelelő intenzitásához hozzátartozik, hogy az információáramlásra egyidejűleg több csatorna is a helyi célok, a helyi társadalom szolgálatában álljon. Különösen érvényes ez az egyébként is áttekinthetetlenebb, összetettebb társadalmi egységekre: a városokra-városrészekre. A személyes kommunikáció pályái, a fórum jellegű-csoportos eszmecsere lehetőségét biztosító formák és a kommunikáció közvetítését szolgáló technikai eszközök csatornáinak együttesére gondolok./20/ Sőt ezeken belül is a helyi tömegkommunikációs eszközök minél sokrétűbb, mindinkább egymásra épülő párhuzamos használatát tartom ideális célnak. Azt az állapotot, amikor az információs-, a tájékozódást segítő csatornák mintegy háló fedik le a helyi társadalmat, esélyt kínálva a helyi polgároknak e háló szálaiba való belekapaszkodásba, s amely háló szálai a nyilvánosság különféle pontjaihoz, eszközeihez elvezetnek, azokat egymással is összekötik.
A szovjet, sztálini típusú struktúrában a tájékoztató eszközök feladata, hogy a helyeslésre szocializált, alattvalói státusú lakosságot tájékoztassák az eredményekről és a további teendőkről. Ehhez egyébként nem szükséges sokszálú, többirányú, a részvételt igénylő nyilvánossági struktúra (sőt a visszirányú jelek "zavaró jelként" minősíthetők ilyen esetekben). Egy ilyen szisztémában a központi eszközökön van a hangsúly, s ha vannak is helyi eszközök, azok alteregói a központi orgánumoknak. A tömegtájékoztató eszközök különféle információkat, híreket közvetítenek csatornáikon. Hogy ezek mennyire fontosak a befogadónak: az "érintettség" kérdését meghatározza, hogy milyen széles kört érint az információ, illetve, hogy milyen közel áll a befogadóhoz - földrajzilag és érdekei tekintetében. Ugyanakkor a tömegkommunikációs eszközök rangsorolják, mérlegelik a különféle témákat, csak azokat veszik figyelembe, amelyek viszonylag széles kört érintenek, tömeges érdeklődésre számíthatnak. Így egységesítik is egyúttal az információs szükségleteket./21/ És itt találunk rá a helyi tájékoztatás jelentőségére: a tömegtájékoztató eszközök természetes (?) egységesítő hatásának ellensúlyozásában. Itt a közelség az alapvető szempont, olyan hírnek, amely az országos tájékoztatás szempontjából partikuláris, a helyi társadalom számára meghatározó - tehát különleges helyi értéke lehet. Ezekkel "vonatkozásba kerülni", a közvetlen érintettség révén azonosulni, érdekeltté válni - a helyi nyilvánosságban "jelen lenni": ez a lehetősége és jelentősége a helyi kommunikációs eszközök társadalmi tulajdonlásának. Ehhez azonban nem a korábban létrehozott tájékoztatási eszközökben kell egy-két oldalt (vagy néhány perc adásidőt) adni a civil szándékoknak, hanem a jelenlegi kapacitásokat is igénybevevő új struktúrájú orgánumokat kell szervezni. S a keletkező új formáknak, eszközöknek nem csupán egy-két szűkebb vagy tágabb civil csoport érdekeinek lokális szolgálatában szükséges szerepet vállalniuk, hanem a kölünböző helyi csoportok, pártok, politikai mozgalmak közötti kommunikáció segítésében, megszervezésében. Ennek fontosságát egy leendő választási küzdelemben, politikai versengésben hangsúlyoznám, amely a hatalomban (témánk szerint a helyi hatalomban) való részesülésért - s egyúttal a tájékoztatási (esetünkben a helyi tájékoztatási) eszközökben való részesülésért is folyhat.
Ez a folyamat persze már nem csupán a technikai eszközök használati ismeretét, de bizonyos társadalmi tudást is igényel. Azonban ezt sem mítosszá nagyítani, sem kisajátítani (főleg csak vélt tudás birtokában) személyeknek, de egyes csoportoknak sem lehet. Ennek elsajátítása szakértők és civilek egyenrangú együttműködéséből következhet.

Lemezújság archívum

Közösségfejlesztés