Közösségfejlesztés

Lemezújság archívum
Nyomtatóbarát változat
Cím:
A zsámbéki medence vízgyűjtő terület ökológiai szemléletű rendezési tervének segítése az animáció eszközeivel
Szerző:
Nagy Júlia
Folyóirat:
PC Lemezújság
Állomány:
Év:
1994
Szám:
5.szám
Oldalszám:
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Falufejlesztési Társaság
Települések:
Tinnye
Tárgyszavak:
környezetvédelem
Megjegyzés:
Annotáció:

A Zsámbéki-medence vízgyűjtő terület ökológiai szemléletű rendezési
tervének segítése az animáció eszközeivel

II. rész: TINNYE

A kapcsolatfelvétel a helyi társadalommal először Tinnyén történt, itt
végeztem gyűjtőmunkát annak érdekében, hogy megtudjuk, hogyan
gondolkodnak a helybéliek a patakról, a faluról. Itt kezdett el
szerveződni a helyiek egy csoportja, melynek tagjai a tervezőkkel,
szakértőkkel együtt azonosítják be, fogalmazzák meg a problémát, és
részt vesznek a megoldási módok kidolgozásában.

A mesterséges beavatkozás környezetkárosító hatása
A Békás-patak Tinnyén ered, majd egy magas, kiépített mederben alig-
alig folydogál, és szemmel láthatóan zöldmoszatos, eliszaposodott,
egyes részein vízi növényekkel sűrűn benőtt vízfolyássá válik. Az
öregek folyónak mondják. Folyónak, mert emlékezetük szerint volt benne
víz bőven, s a paraszti gazdálkodási szokások szerint figyelmük mindig
kiterjedt a természetes vízelvezetők helyére, állapotára, hiszen
megéltek már több árvizes időszakot, mikor a tinnyei nagyhatár
vízgyűjtő területéről leáramló árvizek a falut is veszélyeztették. A
folyóban ők egykor bukót (elrekesztés) képeztek, ott működött a malom,
öntöztek belőle, partján kaszáló volt, fűzfa és szilvás. A kertekben
zöldséget termesztettek.
Az elmúlt évtizedekben megváltozott a folyó és a táj. A
terület-felhasználás változásainak következtében a nagytáblás szántókon
beszántották a természetes vízelvezetőket. Később, 1989-ben a téesz a
meliorizációs támogatásból a szőlőkaljai dűlőnél megszüntette, illetve
áthelyezte azt az utat, amelyik felfogta a leáramló vizet egy-egy
esőzés után. gy az iszap egyenesen megy az árokba, a mederbe. A
patakszabályozás, mederépítés idején (az ötvenes, hatvanas években, s
később is) a területet gondozó állami vízgazdálkodási társulás olyan
nagy gépekkel végezte a terepmunkát a vízfolyás (a patak)
nagyvízelvezető, mentesítő szerepének érdekében - ami esőzéskor,
árvízkor áll fenn -, hogy közben teljesen letarolta a partot. Volt aki
hatvan fája kivágásáért még kárpótlást is ki tudott járni magának
akkoriban.
A mesterséges beavatkozás károkat okozott az ember és természet
harmóniájában, nem vették figyelembe az ott élő emberek
tapasztalatait, tudását. "A mesterséges beavatkozás nem jó..." "Nem
lehet gátolni a vizek folyását..." "Több fát nem ültetek, ne húzzák
ki" - mondták a helybéliek, jelezve bizalmatlanságukat mindenféle
tervvel szemben.

Tudatában vannak a táj értékeinek
Közben azért akadtak olyanok, akik újból ültettek fákat a parton.
"Megint van húsz fám" (egy idősebb helyi ember). A patak forrásánál
fűzfákat ültetett a forrás feletti földterület tulajdonosa, egy
fiatalasszony. A teniszpályáknál a tulajdonos (egy óbudai tanár)
kikotortatta a medret.
A rendszerváltás óta változások vannak országszerte, Tinnyén is. A
hosszú piliscsabai tanácsi függőség után önkormányzat működik; a
nevesített területeken tevékenykednek a földkiadó bizottságok,
ismertek a kárpótolt földtulajdonosok a belterületen, de valószínűleg
a külterületen is. "Mindenki a patakra akart kerülni, fűzfáért,
szénáért, gyepművelésért" - mondta a földkiadó bizottság egyik
vezetője.
A faluban többen vannak, akik tudatában vannak a táj értékeinek.
Összejöttünk vagy húszan, a probléma megoldásában érdekeltek; néhányan
puszta érdeklődésből, idősek az ősök tiszteletéből, érintett
patakparti tulajdonos, gazdakörszervező, tudatos táj- és környezetvédő
fiatal, a helyi nyilvánosságot alakító "kulcsember" nyugdíjas tanárnő,
öt éve itt élő óbudai tanár (most tinnyei vállalkozó), aktív tanár és
önkormányzati testületi tag, aki összeállította a helyi értékeket
bemutató zöld könyvet. Az egyes emberekkel történt ismerkedés, az
interjúkészítés után került sor a beszélgetésre a tervezőkkel, külső
szakértőkkel és a helybéliekkel arról, hogy mit is tehetünk a jobb,
természetes vízminőségért azért, hogy a forrásnál jól érezze magát a
vadkacsa és a gyíkocska is, hogyan tudnánk a patak szépségét
visszaállítani, hogyan érezheti jobban magát az itt élő és ide tévedő
ember a patak partján, a föléje bomló fák alatt, főleg ha látja a
patakot és hallja a hangját is. Hogyan lehet áthidalni a tulajdonosok
és a környezetvédők érdekeinek várható és látszólagos ellentétét?

A első összejövetel célja a tudáscsere volt
A beszélgetés nehezen indult, a helybéliek arra számítottak, hogy
konkrét tervek lesznek. Sok jó tanács hangzott el a feltöltődéssel,
kotrással kapcsolatban ("ide nagy gépekkel ne jöjjenek!"), a helyi és
önkormányzati erőkből létrehozandó új vízgazdálkodási társulás
szükségességéről ("A falun kívül nincs tisztázva a vízüggyel a
helyzet..." "A falun belül csak növényzettelepítés legyen, a
külterületen kell kanyargóssá tenni a patakot"). Javaslatok hangzottak
el a belvízelvezetés gondjainak megoldására. Létezik egy terv az
önkormányzat részéről is a belvízelvezetésre.
"Senki területéből elvenni nem lehet" - ezt a problémát is át lehet
hidalni. Ezzel kapcsolatban megemlítették, hogy eddig is létezett
törvény egy kb. háromméteres sáv megtartásáról. gy az új
tulajdonosnak teljesen a magánterületévé válik a föld, amely már nem
gazdátlan, s újra lehet bele gyümölcsfákat, fűzfákat, az egykori
szilvást telepíteni. Ez jó az élővilágnak, jó az embernek, mert szép a
fa és árnyékot ad. "A patak újraélesztési tervének megvalósítását a
külterületen kell elkezdeni utána kell járni, kik az ottani
tulajdonosok" - ebben éppen az egyik földkiadó bizottság vezetője fog
segíteni. Az érintettek, a beszélgetésen részt vevők a közeljövőben
megtisztítják, mint egykor, saját patakrészüket, a növényeket
eltávolítják belőle, kaszálnak, mogyorófát ültetnek, kotornak, egyikük
esetleg visszaépíti azt a hidat, amely a patak két oldalán fekvő
kertjét összekötötte.
Rendelkezünk a belterületi tulajdonosok listájával. Nagy részük
tinnyei. A jelenlevőkkel megállapodtunk abban, hogy segítenek
tájékoztatni a jelen nem lévő nyolcvan tinnyei családot. Mindenki egy-
egy szomszédját, rokonát meghívja a Zsámbéki-medence Tájvédelmi
Egyesülettel és annak helyi csoportjával közösen rendezendő előadásra,
információcserére a patak és vízgyűjtő területe újraélesztési
tervéről. Ezt követően tulajdonosi, szomszédsági kiscsoportokba
rendeződve a tervezőkkel, szakértőkkel együtt bejárjuk a patak
belterületi részét, és a konkrét terveket itt beszéljük meg, alakítjuk
ki. Addig is elkészül egy, a tervet bemutató kiadvány, amit
mindenkinek a kezébe lehet adni. A találkozón részt vevők vállalták,
hogy önkéntes népszerűsítői lesznek ennek a füzetnek a faluban.

Tinnyén a fogadókészség jó volt
A helyi csapat összeállt, elindult a beszélgetés, a gondolkodás,
leszűrhető tanulságokkal:
- Az emberek nem utasítják el a tervet.
- Képesek együttműködni a külső segítőkkel, ők maguk mondták el,
hogyan kellene és hogyan akarják folytatni.
- Ez már nemcsak a tájvédők ügye, hanem a tulajdonosoké is.
- A kísérleti munkában kezd érzékelhetővé válni, hogy az emberek mást
akarnak csinálni, mint amit eddig csináltak velük, és ebben
kölcsönösen megerősíthetjük és segíthetjük egymást.
- Az animáció eszközei alkalmasak a helyi társadalom megszólítására.
- A tájat ért sérülések begyógyításához, noha azok nem
helyrehozhatatlanok, hosszú idő szükségeltetik, de legalább ennyi idő
kell ahhoz, hogy a szétesett társadalom rehabilitálódjon.
- A következő lépés Tinnyén a tulajdonosokkal való együttműködés és a
szakszerű konzultáció a tervezőkkel és a tájvédőkkel.
Tinnyén kezdtük a munkát, a forrásnál, ahol a patak (a tinnyeiek
szerint a folyó) ered, és Etyeken folytatjuk, a szellemi forrásnál.

Nagy Júlia népművelő,
a Falufejlesztési Társaság tagja
(1994 áprilisától a PMKIK munkatársa)

Lemezújság archívum
Közösségfejlesztés