Lemezújság archívum

Cím:	Zöldkereszt - a produktív szociálpolitikai koncepció része
Szerző:
Folyóirat:	PC Lemezújság
Állomány:
Év:	1990
Szám:	19.sz.
Oldalszám:
A cikkben lévő
Nevek:	Gayer Gyuláné
Intézmények:	Zöldkereszt
Települések:
Tárgyszavak:	egészségügy, egészségvédelem, falusi elmaradottság elleni küzdelem, szociálpolitika falvakban
Megjegyzés:	zoldk119.pcl zoldk219.pcl zoldk319.pcl zoldk419.pcl
Annotáció:

Zöldkereszt - a "produktív" szociálpolitikai koncepció része
Előzetes megjegyzések
1. Jelenlegi társadalmi gondjaink közepett számos területen a múlt újrafelfedezése, értékeinek újra való megvalósítása folyik. Gyakran azonban a mai visszanyúlás régi elnevezések, egykor működő közösségi megoldások "visszaállítása" iránt nélkülözi, az akkori s a mai viszonyok gondos elemzését. Lehetséges, hogy ami 50-80 évvel ezelőtt, az akkori viszonyok között jól "kitalált" megoldás volt - ma erőltetett és használhatatlan. Ezzel az óvatos megközelítéssel kísérlek meg választ keresni arra, hogy van-e, s ha van, milyen üzenete létezik a ma számára az egykori Zöldkeresztnek.
2. A Zöldkereszt, mint egykor működő szervezet sajátos viszonyok közepett született és működött. Fontos tehát nem csupán magának a szervezetnek a feladatait és tevékenységét ismerni, hanem a Zöldkeresztet a maga szerves egészségügyi-szociális kapcsolataiba illesztve kell figyelembe venni.
3. A Zöldkereszt létrehozása, mint reformlépés, a falusi szegénység és elmaradottság leküzdésére szolgált. A Szociális Felügyelőség és az Országos Nép- és Családvédelmi Alap, valamint a Vármegyei Közjóléti Szövetkezet nélkül a Zöldkereszt reformértéke sem értelmezhető.
4. Természetesen azokkal a szükségletekkel is foglalkozni kell, amelyek kielégítetlensége miatt szervezték speciálisan a Zöldkeresztet.
5. A Zöldkereszt tapasztalatainak a megismerése különösen időszerű ma. (A lakosság széles rétegei számára új jelenség a munkanélküliség, a megélhetés, a lakhatás, az elemi biztonság hiánya. S mindez szociál-népjóléti lépéseket követel. A tárca névváltozása koncepcionális változásokat involvál. Az önkormányzatok létrejönnek s ez nagy lehetőség, de hiányoznak mögüle a bejáratott kisközösségek viszonyrendszerei. A múltban felhalmozott bajok, a szinte az egész népességre nagy fenyegetést jelentő megbetegedési és halálozási, valamint élettartam mutatók s ezek hátterében az életminőségek és szokások, a kulturális hiányok, a növekvő devianciák s a kezelésükre alkalmazott módszerek csődje. A problémák az új utak keresését sürgetik. Strukturális változásokra, rendszer szemléletű újraépítésre lenne szükség nagy valószínűséggel a szociálpolitika terén is.
6. A Zöldkeresztről szólni kell tehát a komplex reformok más elemeiről is és arról, hogy ma mindez mire szolgál hasznosítható példaként. A múlt reformokat rendszerként szabad csak kezelni, ahogyan a mai megoldások sem lehetnek kiszakított elemek - összefüggések nélkül. Nyilvánvalóan a múlt tapasztalatait nem mint üres szervezeti formát kell átvenni, lemásolni, akár a nyugati példákról, akár a múlt tapasztalatairól van szó. A mai hazai valóság ismeretében lehet csak alkalmazhatóvá tenni bármiféle tapasztalást.
I. A Zöldkeresztről
1. A korabeli közigazgatás és közegészségügyi igazgatás
1.1 A magyar közigazgatási szervek hatósági tagozódásának vázlata (1)

miniszter

vármegyei törvény- városi törvényha-
tóság tóság

járási főszolgabíró

kisközség, nagyközség, megyei város

A puszták, tanyák valamely községhez tartoztak. Negyvenöt megyei város volt. Huszonöt vármegyei törvényhatóság. 149 járás és 8 járási kirendeltség működött.
1079 nagyközség és 2215 kisközség volt. A kisközségek 709 jegyzőséget alkottak, 62 kisközség ugyanis közigazgatásilag valamely nagyközséghez tartozott.
A Zöldkereszt szempontjából, mely egyértelműen a falu egészségügyi-szociális feladataira jött létre, kissé részletesebben foglalkozunk a legkisebb közigazgatási egységek: a kis- és nagyközségek jogállásával.
A község - a törvény korlátai között - önállóan intézte saját ügyeit, gyakorolta az önkormányzatot és végrehajtotta a törvénynek, kormánynak és a törvényhatóságnak rávonatkozó rendelkezéseit. A község legfontosabb szervei: a képviselőtestület; és az elöljáróság.
A képviselőtestület a község egészét képviselte és gyakorolta az önkormányzati jogokat. Összetételét az jellemezte, hogy fele részben a legtöbb adót fizetőkből, fele részben választások által bekerült tagokból állt. Elnöke a közigazgatási bíró volt.
A községi előljáróság végezte a közigazgatást, végrehajtotta a felsőhatóságok rendeleteit, a képviselőtestület határozatait és mindazokat a tennivalókat, amelyeket jogszabályok a községre bíztak (és más községi szervhez nem utaltak). A községi előljáróság tagjai kisközségben: a bíró és helyettese, legalább két esküdt, a körjegyző, a közgyám és a körorvos volt. Nagyközségben, a bírón és helyettesén kívül négy esküdt továbbá a pénztárnok, egy vagy több jegyző, valamint a közgyám és a körorvos volt tag. A bírót és az esküdteket három évre, a jegyzőt élethossziglanra választották. A községi körorvost a Belügyminiszter nevezte ki.
Az előljárósági tennivalókat általában a bíró és a jegyző látta el. A törvény őket tette felelőssé a jogszabályok végrehajtásáért. A laikus bíró mellett a községi jegyző volt a hivatalos, szakképzett tisztviselő, aki törvény szerint ugyan nem volt vezetője az elöljáróságnak, de a bonyolult közigazgatási rendszer ismerőjeként, ténylegesen ő irányította a végrehajtó munkát.
A községi jegyzők túlterhelését jelezték a korabeli tapasztalatok. A kormányzat ezért a jegyzők mellé kisegítő munkaerőket állított be a szociális tevékenységi körre tekintettel.
1.2 A közegészségügyi igazgatás szervezete
Hasonlóan, mint a közigazgatás szervezete, a közegészségügy is hármas tagolódást mutatott.
A közegészségügyi igazgatás központi szervei államiak voltak, a közép- és alsófokú igazgatás szervei részben államiak, részben önkormányzatiak. Az önkormányzati szervek a közegészségügyi igazgatást átruházott állami hatáskörben végezték.
A közegészségügyi igazgatás központi szerve a Belügyminisztérium. A BM-nek különféle osztályai voltak, orvosállamtitkár vezetésével. Így: Általános Egészségügyi O., Egészségügyi Igazgatási O., Egészségvédelmi és Járványügyi O., Betegellátási O., Gyermekvédelmi O. A belügyminiszter felügyeleti jogát: közegészségügyi felügyelők útján gyakorolta, akik lényegében szakfelügyelők voltak.
A szakfelügyelet fő irányai abban az időben: Tbc és járványok elleni küzdelem; nemibetegségek elleni küzdelem; gyermekvédelem; falusi egészségvédelem. Szülészettel külön szakember foglalkozott.
A belügyminiszter véleményező szerve közegészségügyi kérdésekben az Országos Közegészségügyi Tanács volt. Pl. az álláspályázatok eldöntésében segítette véleményezésével a minisztert.
A közegészségügyi igazgatás középfokú szerve a törvényhatóság, helyette azonban különböző ügyekben meghatározott szervek jártak el. Így:
- a Törvényhatósági Bizottság;
- a Kisgyűlés;
- a Közigazgatási Bizottság Egészségügyi Albizottsága;
- az alispán, és a törvényhatósági jogú városokban a polgármester.
A jogszabályok pontosan meghatározták az egyes résztvevők ügykörét. Az alispán, illetve polgármester szakközege a tiszti főorvos volt.
A közegészségügyi igazgatás alapfokú szervei a községek (megyei városok). Azokban az ügyekben, amelyek ki voltak véve a község hatásköréből (ezeket a megyei városok maguk látták el), a járási főszolgabíró volt illetékes. Szakközege: a tiszti orvos volt. A tiszti főorvost a belügyminiszter közvetlenül is utasíthatta.
Táblázatban tekintjük át a közegészségügyi igazgatást

Hatósági Közigazgatási Véleményező
fokozat szervek szervek

Felsőfokú belügyminisz- Országos
ter Közegész-
ségügyi Ta-
nács
Országos
Közegész-
ségügyi In-
tézet
Középfok törvényhatóság tiszti fő-
orvos
Alsófok megyei város tiszti or-
vos
járási főszolga
bíró községi kör
község orvos

Ami a hatósági jogköröket illeti:
első fokon a járási főszolgabíró (megyei városokban a polgármester) törvényhatósági jogú városokban a megbízott közigazgatási tisztviselő; másodfokon kis- és nagyközségekben és megyei városokban az alispán, törvényhatósági jogú városokban a polgármester; harmadfokon a belügyminiszter gyakorolta a hatáskört.
A közegészségügyi igazgatás hatósági szervei

Belügyminiszter
alispán thj polgármestere
járási fő- megyei megbízott közi-
szolgabíró városi gazgatási
polgár- tisztviselő
mester

Ahhoz, hogy a Zöldkereszt tevékenységét értékelni tudjuk, szükséges volt ez a rövid áttekintés a korabeli közegészségügyi igazgatás szerkezetéről. A Zöldkereszt e rendszer fejlesztési elemeként jött ugyanis létre. A gyenge leggyengébb pontja az akkori közegészségügyi rendszernek a falu
ellátása volt. A minket érintő kérdések szempontjából különösen érdekes, hogy az akkori hatályos jogszabályok értelmében milyen szociális feladatokat határoztak meg a község számára.
A szegény ellátás terén a község gondoskodott a kórházi kezelésre nem szoruló betegek ellátásáról. Hatáskörébe tartoztak a különféle fogyatékosok, beleértve az értelmi fogyatékosokat is és a nem veszélyes elmebetegek.
Amennyiben a felsorolt hátrányok szegénységgel társultak, a község volt köteles gondoskodni ellátásukról. A szegények eltemettetése is a község, város feladata volt. A szegények eltartását nyílt és zárt gondozási formában biztosították.
A gyermekvédelem terén a község, város felügyelte a magánszemélyek által dajkaságba adott és az állami gyermekhelyek által elhelyezett gyermekek ellátását.
A község, város gondoskodott az egészséges ivóvízről, a közkutak, vízvezetékek fenntartásáról, temetők létesítéséről és fenntartásáról stb. A belügyminiszter - a nyilvános betegápolás és gyermekgondozási - pótadó terhére hozzájárult a felmerülő költségekhez.
Az egészségügyi rendészet elsőfokú hatóságként a járási főszolgabíró, a megyei, városi polgármester járt el. Csupán a legfontosabb feladatokat kiemelve: a területén előforduló életet, egészséget veszélyeztető esetekben azonnali eljárásra volt kötelezve. Az "egészség-rendőri" teendőket nagy és kisközségekben a bírók, jegyzők látták el.
2. Statisztikai adalékok
Az 1930. évi népszámlálás szerint a valamivel több, mint 8,5 millió lakosságból közel 45,1 % 5 ezer lakosnál kisebb községekben élt. Az összlakosság közel 22 %-a külterületen, tanyán vagy városi külterületen lakott. (2) (870 ezren éltek városok külterületén). Tehát a lakosság közel 75 %-a falusi életviszonyok között élt. Az adatok önmagukért beszélnek. A falu egészségvédelmének fejlesztése valóban főkérdés volt.
A Zöldkereszt létrejöttének okait és körülményeit a korabeli statisztikák tényei megvilágítják (3).
Az orvosok száma 1936-ban valamivel tízezer fölött volt (100 ezer főre 112,1 orvos jutott). Az orvosok közül 14 % volt hatósági orvos. A több mint tízezer orvosból több mint 58,2 % thj városokban élt, pedig a lakosságnak csupán 19 %-a lakott ott. Budapesten, ahol a népesség kilencede lakott - az orvosok 44,3 %-a élt. A megszületett minden 100 gyermek közül három halva született, és több mint nyolc volt házasságon kívüli. A csecsemőhalandóság 100 élve szülöttre 13,4 volt.
Thiring Lajos dr. a Magyar Statisztikai Szemlében ("Szent István Emlékezetére" 1938-ban kiadott kötetben) átfogóan értékeli a korabeli fejlődés eredményeit. Megállapítja: "A magyar országos halandóság rohamosabban javulván, mint a nyugat-európai - mert javulásának még több lehetősége volt mint annak - a maga 13-14 ezrelékével ma már majdnem teljesen eléri a nyugateurópai 10 ezrelék körüli színvonalat". A valószínű életkor éppen a javulás folytán az 1920. évitől 1930-ig 49,1 évről 61,8 évre növekedett. (4)
Az elért eredményekben jelentős érdeme volt a hatósági orvosoknak, bár számuk csekély volt. 959 községi és körorvos, 162 városi és 238 tiszti, és 27 tiszti főorvos, a közegészségügyi központi igazgatásánál 15 orvos működött.
A Zöldkereszt létrehozása egy lendületben lévő és maga mögött eredményeket is felmutató egészségügyi szakigazgatás továbbfejlesztési programjának része volt.
II. A Zöldkereszt helye a népjóléti rendszerben
1. A keletkezés körülményei, feladatok
1933-ban belügyminiszteri (Keresztes-Fischer Ferenc) döntés alapján "Zöldkeresztes Egészségügyi Szolgálat" szerveződött az egész országra kiterjedően.
Előzőleg kísérletképpen, szétszórva az országban már folyt az Országos Közegészségügyi Intézetből kiindulón a falu egészségvédelmének szervezése (minta járásokat, községeket szerveztek). (5)
A munka a Rockefeller Alapítvány anyagi segítségével indult. Megszervezték a speciális Zöldkeresztes védőnőképzést. Közegészségügyi laboratóriumokat hoztak létre, melyek a legkisebb falvak igényeit is hivatottak voltak kielégíteni. A fertőző betegségek elleni küzdelemre a vízellátás javítására, a gyógyszerellátás ellenőrzésére is fokozott figyelmet fordítottak.
A falu egészségügyi-szociális problémáinak széleskörű gondozó rendszerrel történő kiegészítését teremtették meg a Zöldkereszt útján. A nagyszabású program megvalósítását segítette, hogy a Rockefeller Alapítványon kívül a Nemzeti Bank és a Pénzintézeti Központ elnöke bankoktól, gyáraktól, biztosító intézetektől pénzt gyűjtött össze "Faluszociális Alap" létesítésére. Ezekből a forrásokból indulhatott meg a falusi egészségházak, körorvosi lakások, napköziotthonok, falusi iskolafogászatok szervezése, egészséges kutak létesítése, tüdőbeteg-gondozók létrehozása, stb. Milliárdos beruházásával 5 évre ütemezve indult a program.
A Zöldkereszt az egészségházakba települt és onnan indította nemcsak rendszeres egészségügyi munkáját, de különféle akcióit is, mint pl. "tejakció", "cukorakció", stb. jellemzi ezen akciókat Johan Béla (6) "Ebben az évben közel 20 millió l tejet és közel 150 vagon cukrot tudtunk ingyen adni a rászoruló falusi anyáknak és csecsemőknek, gyerekeknek." A Zöldkeresztes gondolat lényegi elemeként említi: "nem tűznek maguk elé megvalósíthatatlan célokat, nem hajszolnak elérhetetlen ábrándokat; reálpolitikát folytatnak, nem az "ideális", de széles körben megvalósíthatatlan, hanem a posszibilis, a mindenütt megvalósítható megoldásokat keresik. Örülnek mindennek, ami a falu életében történik, örülnek az épülő új falusi iskolának, kultúrháznak, villamosításnak, útépítésnek, a mezőgazdasági lakosság kultúrális-szociális és gazdasági helyzetét javító minden intézkedésnek, mert tudják, hogy mindaz, ami a falus gazdasági helyzetét javítja, mindaz, ami annak kultúráját emeli - az egyszersmind emeli a falu egészségi kultúráját is".

2. A Zöldkeresztes Egészségvédelmi Szolgálat megszervezése és, főszereplője: a védőnő
A Zöldkereszt tényleges létrehozását - a Közegészségügyi Intézet irányításával - a tiszti főorvosok végezték.
A Zöldkereszt Szolgálat legnépesebb munkatársi körét a védőnők jelentették. Védőnők dolgoztak az anya és csecsemővédelemben, a tüdőbeteg-gondozásban és az iskolákban.
Szolgálatuk, beosztásuk, fizetésük nem különbözött a Vöröskereszt szervezetekbe tartozó társaiktól. (A megkülönböztetést a karjukon hordott vörös- vagy zöldkereszt jelezte).
A Zöldkeresztes védőnőket az Országos Közegészségügyi Intézet igazgatója alkalmazta és osztotta be valamelyik egészségvédelmi szolgálathoz. Illetményüket is az Intézet biztosította. (Eltekintve a kezdeti időszaktól, amidőn a működés forrása a Rockefeller Alapítvány volt, később költségvetési tételként kezelődött.)
Talán nem érdektelen megjegyezni, hogy a védőnői fizetések az állami tanítói fizetésekhez álltak közel. A jövedelem törzsfizetésből és lakáspénzből tevődött össze. A kezdő fizetés havi 120 pengő volt, - a legmagasabb pl. 34 évi gyakorlattal, 246,50 pengő. A védőnők általában négyheti fizetett szabadságot élveztek. 1939-ben kb. 300 védőnő állt szolgálatban, a szükséges létszámot 8-900-ban határozták meg.
Az Országos Stefánia Szövetség kb. 750 védőnővel dolgozott. Összességében 5000 lakosra szántak egy védőnőt minimálisan. 1938-ban (7) a Zöldkeresztes szolgálat 1,6 millió lakost számláló területet látott már el. 215 egészségvédelmi kör működött, 465 orvos és 212 védőnő közreműködésével, 161 egészségházban és 535 tanácsadóhelyiségben folytatták a munkát. A 6000-nél kisebb létszámú településeken az egészségvédelem minden területére kiterjedt a Zöldkeresztes tevékenység. Nagyobb településeken az anya- és csecsemővédelmet a Stefánia Szövetség keretében látták el.
A Zöldkeresztes Egészségvédelmi Szolgálatban a védőnők általában ötféle munkaágazatban dolgoztak:
1. Anya-csecsemővédelem;
2. Iskolaegészségügyi munka;
3. Nemibetegség és tbc-gondozás
4. Szegény betegek otthoni ápolásának megszervezése;
5. Szociális gondozás.
A felsoroltakon túl fontos feladatuk volt a helyi, társadalmi segítség megnyerése és szervezése.
Az Országos Közegészségügyi Intézet Védőnői Irodájának adatai szerint a falvakban dolgozó védőnők munkaidejük egyharmadát családlátogatással töltötték; 14 %-át tanácsadáson való közreműködéssel, 18 %-át irodai munkával; 7 %-át iskolaegészségvédelmi; 6 %-át munkamegbeszéléseken való részvétellel; 20 %-át pedig utazással töltötték. Az adminisztráció nagy részét a látogatott családok kartonjainak felfektetése, vezetése, jelentések készítése tette ki.
Az utazás magas aránya pedig azzal függött össze, hogy a szolgálatban elv volt, hogy a védőnő ne várja, hogy felkeresik, ő menjen a családokhoz. Egy védőnő több községet látott el, így utaznia kellett. (8)
A szociális gondozás terén a védőnők feladata volt: a szociális helyzet megvizsgálása, a rászorultság megállapítása és a család szociális megsegítése.
Nagyon figyelemreméltó Johan Béla államtitkár véleménye: "Nem tartjuk helyesnek, ha a védőnő cipőt, ruhát, vagy egyéb segítséget személyesen juttat a rászorulóknak. Bízza ezt a védőnő valamelyik jótékonysági egyesületre, vagy a hatóságra. Ne törekedjék a jótékony angyal szerepére, legyen csak közvetítő a gondozott és a jótékonysági egyesületek között." A védőnők közszolgálatban mindig egyenruhát hordtak. Ez maga is bizalmat keltett és példát is mutatott megjelenésük tisztaságával és kellemességével.
1939-ben napirenden két óhajt említ a szakirodalom:
- Szeretnének egységesített állami egészségügyi védőnői statusokat;
- Nyugdíjbiztosítást kívántak a védőnők számára.
Érdemes megemlíteni, hogy a falusi egészségügyi munka fontos terepe volt a már említett Egészségház, ahonnan az egészségügyi propaganda tevékenység is szerveződött. A Zöldkereszt mozgalom megjelenése egybeesik a családi szemléletű egészségvédelmi rendszer kialakulásával.
3. A Zöldkereszt és a szociális munka
Tekintettel arra, hogy a korabeli magyar faluban nem volt - ma sincs - önálló szociális gondozó hálózat, a feladatok a zöldkeresztes védőnőkre hárultak. A szociális gondozás ezt megelőzően meglehetősen esetleges és szervezetlen volt. A téli időszakban a szegényeknek szervezett népkonyha; gyermekétkeztetés; tej, cukorakció; segély osztása - a jegyzők hely és emberismeretén múlott.
A Zöldkeresztes "szemlélet" alapvetően más igényeket támasztott. A nyomor tüneti kezelése helyett, annak okai megismerése és lehető megoldása képezte a célt.
Olyan példákat említ a korabeli szakirodalom, mint Dr. Steller Mária esete. Egy cigányzenész családjának adott rendszeres, csekély összegű segélyezés hosszútávú fenntartása helyett, munkához segítették egy zenekarban az által, hogy a szükséges sötét ruhát, illetve annak beszerzéséhez az összeget biztosították számára. Érdemi megoldásokat igyekeztek választani, ami feltételezte a helyi ismereteket. Hiányzott azonban a szociális munkára kiképzett szakszemélyzet. Ezért Johan Béla 1939-ben ezt írhatta le (9) "falun addig, amíg ott szociális gondozónőket beállítani nem lehet, a zöldkeresztes egészségügyi védőnő használtassék fel a szociális nyomor okainak kutatására és megszüntetésére".
A szervezeti elképzelések szerint a minimális program járásonként egy képzett szociális gondozó munkába állítása, akivel a védőnő megbeszélheti javaslatait. A járási szociális gondozónők munkáját a vármegyei közjóléti előadók fogták össze.
Az akkori tartalmi elképzelésekben két nagyon fontos felismerés kapott helyet.
- Az egyének és családok szegénységét, nyomorát csak egzisztencia-teremtéssel lehet megoldani.
- A társadalom ne újabb és újabb karitatív egyesületet hozzon létre, hanem a meglévőek egyesítsék munkájukat, erőiket "munkaközösségekben". (10)
A kor kiváló szakemberei tisztában voltak azzal, hogy addig, amíg mélyreható változtatásokkal a család gazdasági helyzetének javítását, talpraállítását nem tudják elérni, addig a szegénységet, a nyomort sem lehet hatékonyan visszaszorítani. Az elképzelés a "produktív" szociálpolitika volt. Azzal is tisztában voltak, hogy amíg e célt elérik, szükség van "momentán" segítségre. Johan Béla felteszi a kérdést, hogy mely szerv feladata a tüneti segítségnyújtás? Ö úgy gondolja, hogy erre leginkább a karitatív egyesületek, a szervezett társadalom alkalmas.
4. Munkaközösségek, a korabeli jótékonysági, társadalmi munka és a Zöldkereszt
1932-ben (10) a statisztikai adatok szerint több, mint 14 ezer társadalmi egyesületből 856 kifejezetten jótékonysági célú volt. Ezek több mint 7 millió pengőt fordítottak abban az évben jótékonysági célra. Ezt a tekintélyes összeget (mely az állami közjogi bevételek 1 %-át tette ki akkor) szétforgácsoltan, szakszerűtlenül, egymással párhuzamosan és rivalizálva használták. Sok volt a csupán névleg működő egyesület is. Mindezt bonyolította, hogy az egyesületek állami támogatása nem volt képes kellően disztingválni. 1941-ben pl. 58 egyesület részesült állami segélyben, a segélyösszeg több mint másfél millió pengőt tett ki.
Az akkor már működő Szociális Felügyelőség javasolta, hogy az állami támogatást konkrét feltételekhez kössék.
A létező egyesületek - említik a szerzők - gyakorta nem találták meg azt a feladatot, amelyet társadalmi munkások munkájával és ténylegesen sikeresen el lehet látni. A rosszul kiválasztott munkák pedig nem adtak sikerélményt a résztvevőknek és sokak kedvét elvette az egyesületi munkától. Így jutottak el az Országos Szociális Felügyelőség munkatársai (hivatkozom Tegzes László a Nép- és Családvédelem 1941. évi októberi számában és Bronts Gézáné ugyan e helyen megjelent tanulmányára, aki szintén a Felügyelőség munkatársa volt) a községenként működő egyesületek tevékenységét összefogó munkaközösségek megvalósításához. (11) Felhívják a figyelmet a helyi szükséglethez képest rugalmasan változó feladatokra. Továbbá a helyi lakosság összetételétől és az egyesület összetételétől is függ a vállalható feladat - állapították meg.
Általánosan a feladatokat a következőképpen csoportosították:
a/ Közreműködés a község szociális munkatervének összeállításában;
b/ Vármegyei közjóléti szövetkezet helyi vonatkozású feladatainak támogatása;
c/ Háziipari, háztartási, főzőtanfolyamok szervezése, menedzselése;
d/ Időszaki jelentés a község szociális helyzetéről és az Alap működésével kapcsolatos helyi tapsztalatokról.
e/ Intézmények létesítése, fenntartása, ezekhez való költséghozzájárulás.
f/ Közreműködés a hatósági karitatív akciók (étkeztetés, felruházás, stb.) szervezésében és bonyolításában.
g/ Egyéni esetekben nyújtandó karitatív segélyezés megszervezése, a segélyezendők összeírása, nyilvántartása, rendszeres gondozása, a hatósági segélyeszközök kiegészítése.
h/ Az egészségvédelmi szakmunkának szociális munkával való kiegészítése.
A kor szociálpolitikusainak nem lebecsülendő fegyverténye volt, hogy az első társadalmi összefogó szerveket a 276. 270/1941.IX.BM. rendelet már törvényhatóságonként életre hívta a Nép- és Családvédelmi Bizottságok keretében. E Bizottságok a törvényhatóság vezető tisztviselőjének tanácsadó, javaslattevő szervei voltak. Ezeket most úgy szervezték át, hogy munkaközösségekké váljanak és nemcsak tanácsadó, hanem a végrehajtó munkában is részt vehessenek. A vezető közigazgatási tisztségviselők, járási főszolgabírák, a törvényhatóság területén működő önkormányzatok szakhivatalainak képviselői, a társadalmi egyesületek az egyházi, kulturális és gazdasági élet kimagasló személyiségei vettek részt még a "Munkaközösségekben".
A munka elindítása során gondot okozott a társadalom túlszervezettségi állapota, mely önmagában a szociális és közegészségügyi területen is tapasztalható volt.
A munkaközösségi mozgalom első eredményei:
1942. végén 6152 községből 4421-ben alakult "Munkaközösség". 6212 egyesület kapcsolódott a helyi munkaközösségek tevékenységéhez. Az egyházak is részt vettek intézményeikkel és szervezeteikkel a munkaközösségek munkájában (az Actio Cotalicatól a Soli Deo Gloriáig.) A csatlakozott egyesületek taglétszáma több mint 400 ezer főt tett ki.
A Zöldkeresztes munka és a társadalom munkája között a községekben a védőnő tartotta fenn a kapcsolatot. A szociális segélyeket az egyének számára nem a Zöldkereszt védőnői, hanem az Egyesületek nyújtották át. A helyi társadalmi szervek anyagi eszközeiket részben egyesületi tagjaiktól, részben évenkénti engedélyezett, egyszeri gyűjtéssel, ezen túl teadélutánok, műsorok szervezésével szerezték.
Jóllehet az a fajta segítség, amelyet nyújtani tudtak, csak tüneti jellegű lehetett mégis szükséges volt. A kérdés az, lehet-e egyidejűleg nyomort enyhítve, szegényeket gondozni és új, nagyszabású terveket beindítani? A korszak vezető és bátor szociálpolitikusai vállalták e kettős feladatot.
Esztergár Lajos Pécsváros akkori helyettes polgármestere a BM megbízásából Szatmár megyében kezdett kísérletbe, mely kísérlet alaptétele az volt, hogy a szociális problémák csak akkor csökkenthetőek, ha az egyéneket, családokat önálló egzisztencia teremtésében segíti. "Minél több az önálló, életerős kis egzisztencia, annál biztosabb alapokon nyugszik a társadalom, egyúttal annál nagyobb a társadalom teherbíró képessége is." Ezek a lehetséges kis egzisztenciák azonban nincsenek olyan helyzetben, hogy hitelhez jussanak, de ha kapnak sem képesek a kamatokat előteremteni, nem is felkészültek, még egyszerű kisvállalkozás szervezésére sem. (12)
A védőnői hálózat volt az, amely együtt élt a községekben, településeken az ott lakókkal és azok problémáival. A szükséges környezettanulmányokat is ők készítették pl. az ONCSA számára is.
III. A reform további elemei
1. Az Országos Nép- és Családvédelmi Alap/ONCSA (13)
Az alappal kapcsolatos első gondolatok az egyke problémáihoz kapcsolódtak. Antal Géza református püspök 1925-ben előterjesztést tett a miniszterelnökhöz az egyke társadalmi problémáival kapcsolatban. A miniszterelnök a Népjóléti és Munkaügyi Minisztert bízta meg a kérdés vizsgálatával. Félév múlva a nemzetgyűlés a Népjóléti Minisztert utasította az egyke, mint népbetegség megállapítására vonatkozó program kidolgozására. A tervezet 1927 tavaszára el is készült. Kitűnt, hogy az egyke leküzdése csak pozitív családvédelmi programtól várható.
Időközben jelentősen gyűrűztek a társadalom különböző szervezeteiben a családdal kapcsolatos problémák. A szociális és családvédelmi tennivalókhoz hozzálátva egységes szemléletet tükröző jogszabályok és intézkedések készültek.
- Ezek egyike volt a Zöldkereszt létrehozása.
- 1934-ben a Pénzügyminiszter a többgyermekes családoknak adandó adókedvezményekről és a gyermektelenek adózásának növekedéséről terjesztett elő javaslatot.
- A Belügyminiszter 1935-ben törvényjavaslatot terjesztett elő a sokgyermekes családok segélyezéséről és a "Többgyermekes Családokat Segélyező Alap" létrehozásáról. (Ezen Alap forrásaként a gyermektelenek fokozottabb adóztatását és a hagyatékból való részesedést jelölte meg.)
- 1938-ban a vármegyei szociális tanácsadók és a Zöldkereszt védőnőinek segítségével a Belügyminiszter (Keresztes-Fischer Ferenc és Johan Béla, valamint Kádár Levente államtitkárok) vezetésével felmérték az ország szociális szükségleteit.
- 1939-ben Pécsett értekezleten vitatták meg a teendőket és ennek alapján minden törvényhatóság összeállította legalább öt évre szólóan szociálpolitikai tevékenységének részletes munkatervét.
Mindezen előzmények hozzátartoztak az ONCSA előkészítéséhez. Az 1940. évi 23. tc. gazdasági alapot adott a magyar családvédelemnek és a társadalaompolitikai célkitűzéseknek. A törvény az Alap céljaként a leginkább támogatásra szoruló rétegek gazdasági-erkölcsi-szellemi felemelkedése útján, az életviszonyok javítását és a társadalmi kiegyenlítődést kívánta elősegíteni. Közjótékonyság helyett a szegények önállósítási alapjaként kívánták a rendelkezésre álló pénzeszközöket hasznosítani.
Az Alap sokféle feladatából Somogyi Ferenc képviselő négy fontosat emelt ki:
1. A sokgyermekes családok intézményes támogatását;
2. A gyermekvédelem keresztény, morális szellemű, tehát családi körben való ellátását;
3. A megélhetésükben veszélyeztetett - főként mezőgazdasági-családok boldogulásának szerves megalapozását (házhoz juttatás, gazdasági segítség, termelési-értékesítési segítség, vállalkozások elősegítése);
4. Kellő anyagi eszközökkel nem rendelkező családok részére, ha arra alkalmasak, anyagi eszközök, hogy betagozódjanak az ország gazdasági tevékenységébe.
Ehhez az alapkoncepcióhoz kapcsolódott: a Vármegyei Közjóléti Szövetkezet. Az Alap által nyújtott juttatás visszatérítését pénzben, természetben, vagy munkában köthették ki.
Az Alap forrása:
az e célra történő adományokon és hagyatékokon túl állami illetékekből befolyó bevételek legalább 27 %-a (ami 1942-től 46 millió pengőnél kevesebb nem lehetett), másrészt a nép- és családvédelmi pótadók kivethetőségének engedélyezése. (14)
Az Alap szervezetét és működésének módját a BM állapíthatta meg. Felhatalmazták elméleti és gyakorlati szociális képzés beindítására is. Az Alap szervezetét és működését a 7000/1940.Me sz. rendelet szabályozta. Az Alap Szervezete hármas tagozódású volt.
A felsőfokú tagozat két részre oszlott: Igazgató Bizottságra és Szociális Felügyelőségre.
- Az Igazgató Bizottság tagjai: a BM Közjóléti és Közegészségügyi Osztályainak államtitkári felülvizsgálatával megbízott tisztviselők;
- Az érintett miniszterek és a Belügyminiszter által 6 évre megbízott személyek; legfeljebb 24 személy, valamint a Szociális Felügyelőség ügyvezető elnöke. Az Igazgató Bizottság előadója az ügyvezető által kijelölt szociális felügyelő volt.
Az Igazgató Bizottság feladata volt az Alap munkatervének előkészítése, továbbá állást foglalt a hozzá utalt ügyekben. Az Igazgató Bizottság kinevezett tagjai a társadalmi-gazdasági élet kiválóságaiból kerültek ki. A minisztériumok, kijelölt ágazataiknak állandó képviseletét biztosították.
- Az Országos Szociális Felügyelőség volt a másik felsőfokú szervezet. Élén a minisztérium által kinevezett alkalmazott, ügyvezető elnök állott, aki tagja volt, mint az előzőekben kitűnik, az Igazgató Bizottságnak is. A Felügyelőség feladata volt a belügyminiszternek az "Alappal" kapcsolatos rendelkezéseit végrehajtani és előkészítették az Igazgató Bizottság elé kerülő ügyeket, anyagokat. Ellenőrizték az Alap keretében folyó szociális munkát, saját szakelőadóik útján.
Az Alap szervezetének középfokát a törvényhatóságok alkották. A törvényhatóság első tisztviselője látta el az Alappal kapcsolatos teendőket. A törvényhatósági közgyűlésnek tájékoztató jelleggel számot adott a munkáról. Ö készítette elő a törvényhatóság szociális munkatervét, annak költségvetési hátterét. Végrehajtotta a jóváhagyott szociális munkatervet, irányította és ellenőrizte a törvényhatóság területén az Alap céljainak megvalósítása érdekében működő intézmények munkáját. E feladatkörben munkatársa hatósági vonalon: a szociális gondozó; gazdasági vonalon: a törvényhatósági közjóléti szövetkezet ügyvezető igazgatója. (Érdemes megjegyezni, hogy a munkamegosztás azt is jelzi, hogyan funkcionált a rendszer a valóságban. A koncepció megelevenedik előttünk. A közjóléti előadó - a szociális felügyelőséget; a szociális gondozó - a zöldkeresztet; és a közjóléti szövetkezet - az ONCSA-t - realizálja.)
Az "Alap" szervezetének alsó fokát a főszolgabíró, illetőleg a megyei - városi polgármester mellett kijelölt, külön szociális előadó alkotta.
Ehhez a hármas tagozódású szociálpolitikai szervezethez kapcsolódott - minden szinten - a szociális gondozás szervezete, a zöldkereszt, mely a szociális adatfelvételt a szorosabban vett szociális gondozási feladatokat ellátta. Az Országos Szociális Felügyelőség munkásságát Somogyi Ferenc (képviselő, egyetemi tanár) úgy jellemezte, hogy: (15) az részint hatásköri, részint illetékességi volt. Minden felügyelő szakmailag azzal foglalkozott, amihez leginkább értett. Ebben a minőségben mindegyik, szakterületén az ügyvezető elnök referense volt egyben. Ezen kívül minden felügyelő területi hatáskörrel is rendelkezett. Folyamatosan figyelemmel kísérte a területén történő lépéseket. Az ország tizenkét kerületre volt osztva, a tizenkét szakfelügyelő között.
A felügyelőség minden elvi kérdésben testületileg határozott a kérdések közös megvitatása után, a döntéseket az elnök ennek alapján hozta meg. Így országosan az egységes szellemű irányítás maradéktalanul érvényesült. A megyék, városok, községek szociális munkatervei is így, azonos szemléletet tükrözhettek.

2. Közjóléti Szövetkezetek
Az ONCSA anyagi eszközei segítették a törvényhatósági alapon szerveződő vármegyei közjóléti szövetkezetek létrehozását. A szociálpolitikában - a gazdasági megoldás, a szövetkezet, mint intézmény, teljességgel szokatlan és újszerű forma volt. A gondolat újszerűsége, bátorsága, tiszta elvi alapja - megfogta a szociálpolitikai munkában felelős személyeket. Kísérletekkel kezdődött néhány megyében Esztergár Lajos (Pécs város alpolgármestere) egyik kezdeményezője volt a szövetkezeti mozgalomnak, így írt elképzeléseiről (16): "A szövetkezet hitelt nyújt minden érdemes és arra szoruló szegénynek azért, hogy gazdaságilag megerősödjön. Nem nyújt tömeges juttatásokat, hanem az egyéni szükségletekhez igazodik és figyelembe veszi a tapasztalatokat is, amelyek azt mutatják, hogy az elesettségből csak fokozatosan lehet az egyéneket jobb gazdasági körülmények közé helyezni, mert ehhez lelkileg is idomulni kell." A szövetkezeti mozgalom ideája szakítást jelentett a korábbi karitatív szegénygondozás elveivel. A szociálpolitika elvi megalapozása a huszas évek közepén e téren már szinte készen állt Hilscher Rezső (17) "Bevezetés a szociálpolitikába" című munkája alapján. Ahhoz, hogy ezek az elvek a gyakorlati megvalósításban szerepet kapjanak a harmincas évek szociálpolitikája: az ONCSA, - a közigazgatást szakirányítani képes, Szociális Felügyelőség; a közjóléti szövetkezeti mozgalom, mint megoldás volt szükséges. Így került helyére a korábban szinte kizárólagosan érvényesülő, kreatív alapra épülő segélyezés.
Világosan látták, hogy a szociálpolitikában a megelőzés kell érvényre jusson. A segélyezés és a hozzá hasonló segítségformák csupán elemi katasztrófák, egyszeri problémák megoldását szolgálják. A szociálpolitikában az állam szerepe a meghatározó és nem helyettesíthetik azt a jótékony célú egyesületek, karitatív megoldások. Az állam, polgárainak egyszerűen létük jogán köteles a megélhetést garantálni, ha arra maguktól nem képesek. A szövetkezeti gondolat az alamizsnák elfogadására kényszerült szegényeknek; saját tulajdont kívánt adni és meg akarta tanítani őket arra, hogy mint vállalkozók, ahelyett, hogy végtelen segélyezésre szorulnának - ők maguk keresővé, sőt idővel adózó polgárrá váljanak.
A szövetkezeti ideában: együtt van jelen, mint minden valódi innovációban, a szükséges komplexitás.
- Anyagi alapot nyújt, tulajdonhoz juttatja az embereket, ezzel érdekeltségüket teremti meg.
Gazdasági-, kulturális-, egészségügyi - összességében humán felemelkedést egyidejűleg indít be, az ország egészének kulturális felemelkedését segíti elő.
- Folyamatos, közösségi segítség és kontroll épül be a rendszerbe. A hiteleket vissza kell téríteni, és a kis közösség figyeli az eredményeket s mindazt, ami a hitelekkel történik.
- Folyamatos gondozó-támogató rendszer segíti az önállósághoz vezető úton az egyéneket.
A szövetkezet működési módja mint gazdasági megoldás a korabeli fejlettséget helyesen tükrözte. Ma talán megmosolyogtató, de az akkori idők realitása volt, az egyes juttatási formák telepítése, és a gazdasági, vállalkozási elképzelések egyszerűsége.
Elvként kimondták, hogy az egyéni szükségletekhez kell igazodjék a juttatás formája, mennyisége és nem szabad többet adni mint amennyit az egyén elbír, mint amennyi a felvevőképessége. A gyakorlatban átlagosan 2-2,5 ezer pengőnél többet nem is igen adtak egy családnak.
Ha röviden is, álljanak itt az elképzelések egyes részletei.
A legminimálisabb és legprimitívebb juttatási formának tekintették a kecske juttatást. Eltartása ugyanis a legprimitívebb tartás mellett is lehetséges volt. Egy kecske ára akkoriban 25-30 pengő. A juttatás fejében a tulajdonos a kecske árát köteles volt két év alatt letörleszteni úgy, hogy ivar-érett korban két jerke gidát adott vissza. A kecske tej is jelentős hozamnak számított. A kecske mint egyszerű állat napi két liter tejet adott, ami tíz fillérrel számolva már jelentős bevételi forrásnak volt tekinthető. Azok számára akik ebben az egyszerű juttatásban részesültek, a kecskéből származó bevétel - a végzett költségszámítások szerint -, rendszerint az évi jövedelmüknek körülbelül az 1/6-od részét tette ki, tehát jelentős volt.
Megjegyzendő, hogy minden juttatási formára külön- és részletes költségszámítások készültek.
Említik még a liba juttatást. Ez már több feltételt igényelt a fogadó személyek részéről. Több ismeretre, és kedvezőbb feltételekre volt szükség. Említik még a naposcsibe telepítést, a sertés juttatást, és az ellátási formák közül talán a legvonzóbbnak tekintett tehén juttatást.
De telepítettek méh-kaptárokat, foglalkoztak gabona magtári tárolásával, és biztosítottak vetőmag külcsönzést is. Ezenkívül iparosokkal olcsó ruhát, cipőt készíttettek. Ezzel az iparosoknak munkát szereztek, - főleg kis községekben, városokban ahol nem volt a kisvállalkozási egzisztenciájuk kellően biztosítva, egyben ezzel olcsó ruházati cikkekkel látták el a szegény lakosságot.
Nagyon jelentős volt mint ellátási forma a ház és a háztelek juttatása. De juttattak hozzá építő anyagot is. Típusterveket adtak a vállalkozóknak, amelyet be kellett tartani, annak érdekében tették ezt, hogy egészséges házak épüljenek a falvakban. A házjuttatás - például Baranya megyében említik - elnéptelenedett házak megvételét is jelenthette.
A házépítéshez a költségszámítás szerint 1200 pengő volt átlagosan szükséges, amit a szövetkezet hitelezett, és 290 pengő volt az, amit a juttatott, akár vályog és más építőanyag, akár fuvarozás formájában hozzá kellett tegyen. A hitelt 12 évi törlesztésre és 2 % kezelési költséggel számolva adták, így kellett visszatéríteni. A házakhoz a törlesztés megkönnyítése érdekében - miután általában kert is járult - baromfi, sertés és egyéb állatjuttatást is telepítettek.
A szövetkezet azonban csak másodlagos feladatának tekintette az előzőekben felsorolt különféle állat- juttatásokat és lakásépítési kedvezményeket. Legfontosabbnak tekintette a szabad munkaidő alapok - elsősorban téli - hasznosítását. Adatgyűjtéseket végeztek - ma úgy mondhatnánk, hogy átvilágították az egyes településeket, - és megállapították, hogy a munkával kihasznált napok száma alig haladja meg a kétszázat.
80-100 nap állott átlagosan rendelkezésre személyenként, mely hasznosítása esetén az érintettek életszínvonalát javítani lehet. A szövetkezet igazi feladatát éppen abban látták, hogy erre a munkaidő alapra szervezzenek különféle hasznosítási megoldásokat. Az erre szolgáló programban szerepelt:
- építőanyag előállítás (vályogvetés, beton-alapok és betonelemek készítése, téglaégetés, cserepek készítése stb.);
- kerités-sodronyok előállítása;
- fűztelepítés és feldolgozás, kosárfonás és különféle kerti bútorok készítése;
- cirok-termelés és feldolgozás, cirokseprű céljaira;
- tollgyűjtés, tisztítás;
- kendertermesztés és feldolgozás, szövés-fonás megszervezése;
- saját munkaformáihoz szerszám-készítés, tehát saját üzem amelyben a saját szerszámok elkészülnek;
- népi kézimunkák, készítése és értékesítése;
- kukorica értékesítése (szárítás, górék építése, szárítóhelyek biztosítása, stb.);
A szövetkezet napi áron összevásárolta a kukoricát, megszárította, tárolta és tavasszal értékesítette. Ebből bevételi többlete támadt;
- trágyatelepeket is létesítettek;
- minta konyhakertészetet tancélokkal tartottak fenn.
(A termelvényekből, iskolás gyermekek étkeztetését szervezték meg.)
Különféle - így szövő-fonó háztartási ismeretek stb. oktatása is szerepelt a programban.
Az egyes juttatásoknál a közigazgatás ellenőrzését is biztosították. A közigazgatás ezt szívesen vállalta, ugyanis a szövetkezet mentesítette a helyi közigazgatást a korábbi közsegélyezési munkák tetemes részétől. A községek terhei is mérséklődtek, tehát a helyi önkormányzatok is érdekeltek voltak a programban. Azokból akinek eddig a köz adott, most a közköltségekhez járuló adózó polgárok lehettek, természetesen nem egy pillanat alatt. Költségszámításokat végeztek erre vonatkozóan is. Hogy például egy-egy megyében mondjuk ahol 600 család kapott gazdasági alapot és vált adófizetővé, mennyire pozitív a gazdasági - és természetesen az emberi - egyenlege ennek az akciónak. Lényegében a mai szóhasználattal az emberi tőkébe történő beruházás hozadékát számították, igen korszerű megközelítésként.
A községek települések átvilágítása után helyileg és rugalmasan állapították meg, hogy ott milyenfajta gazdasági tevékenység élhet meg, mi az ami iránt kereslet van, így jutottak el például az építőanyag, a kerités-sodrony gyártásához, mert ezek akkor kurrens cikkeknek számítottak és felvevő piacuk volt. A korabeli gazdaság és a népesség állapotát vették figyelembe, amikor realizálható megoldásokat "találtak ki".
A szövetkezeti mozgalom eredményei rendkívül bizonyítóak voltak. (18)
Míg 1940 év végén három közjóléti szövetkezet, 1941 végén már 78 és 1942 év végén már 92 szövetkezet működött.
1942-ben a szövetkezetek összesen több mint 88 millió pengőt használtak fel. Megoszlása:

egyéni juttatás 46 millió pengő
juttatási előkészítés 24,5 millió "
mezőgazdasági üzem 5,5 millió "
ipari üzem 8,7 millió "
ügyviteli, személyi-
dologi kiadás 3,5 millió "

Tízezer ház felépítését tűzték ki célul, ami akkor 100 falunak felelt meg.
84 ezer család részesült juttatásokban. Ez időben a megélhetésében veszélyeztetett családok számát 300 ezerben határozták meg. Tehát az első eredmények relatíve igen jelentősek voltak.
1942 végéig 5270 család 29 ezer gyermekkel jutott egészséges lakáshoz.
21 ezer család 11 millió pengő értékben részesült ezideig állatjuttatásokban. 2700 család kisipari-kiskereskedelmi támogatásban részesült, 1,8 millió pengő értékben.
6000 család háziipari célú kölcsönben részesült 1,9 millió pengő értékben.
A kihelyezett 46 millióból a törlesztés is folyamatosan teljesült. 1942-ben már 9,1 millió pengőt fizettek vissza. A szakirodalom szerint a területi megoszlás a családok és a juttatott összegek szerint a következőképpen alakult.

családok juttatott összeg
száma (millió pengő)

községek 63.043 32
megyei
városok 8.060 6
thj.városok 12.727 8
83.830 46

A "rendszer" működött tehát.
A szövetkezetekhez szorosan hozzátartoztak a nem profit érdekelt, hanem képzést segítő foglalkoztatók. 1942-ig 76 mezőgazdasági üzemet (5,5 millió pengő befektetéssel) 235 ipari üzemet működtettek (8,7 millió pengő befektetéssel tancélra.)
Végül a "produktív" szociálpolitika egész rendszerét érdemes áttekinteni (19) az 1942 évi viszonyoknak megfelelően - mert erről álltak rendelkezésre adatok. A minisztériumok és állami üzemek költségvetése 1942-ben 2,6 milliárd pengő volt. Szociális kiadásokra, közel 220 millió pengőt fordítottak. A szociális kiadások növekedése ezekben az években (1940-43) meghaladta a költségvetés növekedési ütemét.
Az állami kiadások 26,7 %-os növekedésével szemben a szociális kiadások 28,4 %-os növekedése állt szemben. A szociális kiadások között szerepelt az ONCSA évi ellátmánya is.
Néhány személyes összefoglaló megjegyzés:
Tekintettel arra, hogy a leírt folyamatokat és a korabeli szociálpolitikát mint akkor abban résztvevő is ismertem - távol áll tőlem az idealizálása. Az elvek, a szép és nemes célok - maradéktalanul - soha nem érvényesültek. A pályámon kezdőként (fizetésnélküli gyakornokként) az akkor Állami Gyermekmenhely Kórházában Focher László pszichiáter mellett majd a József körúton György Júlia pszichiáter vezetésével működő "Patronage" settlementjében tevékenykedtem.
A könyöradományokra épülő rendszert és a nyomort, szegénységet - a szövetkezeti mozgalom, az új szociálpolitikai koncepció sem tudta megszüntetni. Olyan tömegesek voltak a problémák ugyanis, hogy az nem is lett volna lehetséges. Ami miatt számomra mégis nagyon becsesek az akkori kezdeményezések:
- új utakat nyitottak meg, új megoldások felé terelték a szociálpolitikát, ami egyben szemléletileg is korszerű volt. Ma úgy mondanánk: nagyot léptek egy európai szociálpolitika, a jóléti állam felé;
- Sikerült a magyar közigazgatást és szakigazgatást megnyerni a programhoz. Talán először történt Magyarország történetében, hogy a "fent" beleértve a minisztert, a parlamentet és a felsőházat, - s a községek bíróit, jegyzőit, a főszolgabírókat stb. a szociális problémák megoldását azonos mederben képzelték megoldani. Megkapó a megoldások egyszerűsége, bürokrácia mentessége is;
- Az is kitűnik, hogy hozzáértő és lelkes szociálpolitikusok összefogása nélkülözhetetlen az új megoldások elfogadtatásához.
IV. Következtetések - javaslatok
Arra a kérdésre tehát, hogy van-e üzenete, s ha van, mit üzen a Zöldkereszt a mának - válaszom az, hogy igen, van üzenet, melyet alkotóan, a mai problémákból kiindulva kell felvázolni. Ilyen programcsomag - véleményem szerint - a "Tanácsadó Segítő Szolgálat" címén előterjesztett javaslat.
1. Tanácsadó Szolgálat
A "Tanácsadó Szolgálat" három probléma komplex és egyidejű megoldásában jelöli meg feladatát. Mindhárom probléma a jelen legsúlyosabb gondját is jelenti. A koncepció ezekre keresi a választ.
1.1 Célja, segíteni a munkanélküliség mérséklését; a munkanélküliek kezelését ott ahol élnek;
1.2 Vállalja kisvállalkozások szervezését, a helyi kisvállalkozók segítését, erősítését. Ezzel munkaalkalmat teremt, egyben védi a létrejött kis egzisztenciák biztonságát.
1.3 A Szolgálat fontos szerepet tölthet be a legnehezebb helyzetű szegény rétegek problémáival való, sokoldalú foglalkozás révén.
Kissé részletesebben:
1.1 Ami a munkanélküliséget és a munkanélkülieket illeti: A mai hétköznapok legkomolyabb gondja a családokban a munkanélküliség és az általa való fenyegetettség az egész gazdasági szerkezetváltással együttjáró nagyfokú alkalmazkodás kényszere. Az új feltételekhez és közvéleményekhez a lakosság jelentős hányadának a szellemi felkészültsége is hiányzik. Ebbe beleértem az egyes rétegek elemi írás-, olvasás-, számolás-felkészültségének hiányait épp úgy, mint kicsit tágabban értve az elmúlt évtizedek elkényelmesedett gyakorlatát, mely a paternalista államtól várta el minden problémára a megoldást. A legnagyobb tehertétel: a legnehezebben, vagy egyáltalán nem át-, és tovább képezhető, foglalkoztatható, vállalkozásra sem képes rétegek munkába való bevonása. Ez részben a non-profit organizációk, részben kisvállalkozói kör segítségével lehetséges. Áttekinthető, egymást ismerő együttesek képesek csak az említett rétegek integrálására. Betanítják valamilyen munkára, mintát, életvezetési példákat adnak számukra, egyben a közösség erejével fegyelmezik is őket.
1.2 Ami a kisvállalkozókat illeti:
- azokat akik a következő időszakban a boldogulás reményében és a nagy foglalkoztató "mamut" vállalatok megszűnésével - ezen az úton akarják egzisztenciájukat megteremteni, őket kívánja a szolgálat e döntésben segíteni információval, tanáccsal. (Hogyan és mint érdemes elkezdeni az ő tudásával ott helyben).
- A vállalkozói szándék és lehetőség esetén is megjelenik - mint visszatartó erő -, hogy kevesen képesek, bár a pénzteremtő tevékenységhez értenek, az engedélyezési, nyilvántartási, számviteli, anyagbeszerzési, értékesítési, hitelügyletek stb. bürokratikus követelményeivel megbirkózni.
- Valószínűleg nagyon széles körben sor kerülhet a mezőgazdasági kistermelők, kisiparosok termékeinek értékesítésében, szállításában anyagbeszerzésben való közreműködésre, ennek szervezésére. Ez egyben kedvezőbb értékesítési lehetőségeket kínál a jelenleg kiszolgáltatott kistermelőknek.
- A kistelepüléseken a kereskedelmi szükségletek ellátása, az infrastruktúra megteremtése még igencsak kínál lehetőségeket. A szolgálatok képesek mintegy "átvilágítani" egy-egy településen tradicionálisan: milyen mezőgazdasági, ipari, termelői, kereskedelmi tevékenység, továbbá infrastruktúra, kulturális, egészségügyi, szociális tevékenység "élt" - s mik a jelenlegi lehetőségek s hiányok. Ezzel jelentős piacfeltáró tevékenységet segíthetnek elő.
- A szolgálat sokféle kapcsolatot, szakinformációt összegezhet és "fordíthat" le az egyén számára. Segítheti, hogy az ország minden pontján hozzáférhetőek legyenek a jogos ellátásokra vonatkozó információk. A szakmai érdekvédelmi kapcsolatokat is segítheti. Összeköttetést létesít az egyének és a működő szerveződések között. A szolgálat sokoldalú kapcsolatokat hasznosít. Így a munkaerőforgalmi, munkanélküli segélyezési, átképzési, hitelnyújtási, vállalkozói, szakmai és érdekképviseleti szerveződések sokaságát képes összekötni az egyénnel. E segítség nélkül az egyén kevésbé informált és ezért hátrányosabban tudja saját egzisztenciáját védeni, alakítani.
- A segítség módja, formája nem az ismert, bürokratikus hatósági "szakhivatalt" idézi. Nem hatóság, az egyént, a családot fogadja a maga helyzetével. Ugyanúgy alulnézeti pontból tekinti át az egyén lehetőségeit, mint maga az egyén, csak éppen tájékozottabban, és közvetíti számára az egyébként nehezen összerakható információkat, tudásokat. Ilyen irányú komplex feladatra ma nem létezik szolgáltatás, bár ennek fontossága belátható.
Az a tény, hogy az egyén egy helyen eligazítást, tanácsot kap, eleve többlettudást jelent. A többlettudás rugalmas variációkat tesz lehetővé, jobb mozgásteret biztosít az egyén számára.

1.3 Ami e szociális kérdéseket illeti:
- a legsúlyosabb szociális problémák megoldását e szolgálatok a szociális szakigazgatáson túlmutató, helyi társadalmi kérdéssé tehetik.
De szükséges életvezetési tanácsadás is sokak számára az új élet realitásai közepette.
A helyben élő szegény és alacsony iskolázottság életvezetési problémái, devianciái stb. miatt a társadalomba beilleszkedni eddig sem tudó, olykor a bűnözés tartalékait képező bizonytalan, sodródó személyek, családjaik érdekében egyidejű kulturális, gazdasági társadalmi felemelkedést segítő programot kínál. Ami a teljes humán szférát igényli, a Szolgálat túl kell lépjen a hagyományos, elkülönült munkamegosztáson. Ahogyan az emberek is, együttesen élik át különböző szerepeiket, hogy munkavállalók vagy vállalkozók, hogy szülők, óvodás, iskolás gyermekeik vannak, hogy idős, gondozásra szoruló szüleikkel törődnek; hogy olykor betegek és egészségügyi ellátásra szorulnak stb. Olyan metszési pontokat kell a Szolgálatnak találnia, amelyben a különféle szerepek, s ezekkel kapcsolatos főbb problémák megragadhatók. Bizonyára ilyen vonatkozási csomópont:
a család;
a különféle helyi közösség (egyházi, etnikai, szakmai stb.);
az önkormányzat.
- A család és a helyi települések szerepnövekedésével és funkciói változásával is számol a szolgálat.
A gazdasági szerkezet átalakulásával, a piaci viszonyok szabályozó mechanizmusaival együtt szerepváltoztatásra kell a család és a munkahely vonatkozásában is felkészülni. Megnő a családi kisvállalkozások, az otthon keretei között folyó munka szerepe, jelentősége. A család és a munkahely közelebb kerül egymáshoz. Megváltozik a család gazdasági funkciója. Ezért a családpolitika sem maradhat "csupán" erkölcsileg fontos kérdéskör.
A családok felértékelődési folyamata szorosan kapcsolódik a gazdasági feltételek változásához. Megnő a család szerepe a bajok, gondok növekedésével, mert elsősorban egymásra számíthatnak a bajban. De növeli szerepüket az is, hogy a család mint gazdasági egység nagyobb szerepet kap.
Az egész program válasz a kistelepülések és a családok szerepnövekedésére. A nagy tömegeket foglalkoztató állami vállalatok sora elbocsájtja ma nagy számban ez embereket. Jelentős hányaduk nem törzslakos a vállalat telephelyén. Ingázott a munkahelyére, munkásszálláson élt. Gyökerei kis településeken vannak. Közülük, ha munkanélküliekké lesznek, sokan spontán módon "hazatalálnak". A község, kisváros társadalmát növelik, ahogyan azok is akik, mint képzetlen, garázda stb. személyek át és továbbképzések során szóba se jönnek vagy kiesnek onnan. Sokan közülük a városi életformát váltogatják a falusival. Meghúzzák magukat rokonoknál vidéken. Felduzzad így a község, a település és a problémák és feszültségek is növekednek.
A szolgálat nem foglalkozik a nyugdíjbiztosítás, a szociális gyermek és idős ellátás stb. állami és társadalmi feladataival. Ezeket adottnak veszi és azt ígéri, hogy figyelme "képernyőjén" a helyi szociális problémák megoldatlan, egyéni esetei megjelennek s ezzel korrigálhatóvá teszi az állami ellátó rendszer kihagyásait. (régi vád, hogy sokan nem részesülnek az ellátásokban, mert nem veszik észre őket a hatóságok)
2. A szolgálat mint non-profit vállalkozás jönne létre
A jelenlegi gazdasági helyzetben elképzelhetetlennek tűnik olyan nagyságrendű forrást találni, (külföldit és hazai forrásokat) mely elégséges lenne a problémák kielégítő megoldásához. A non-profit vállalkozási forma a működés folyamatos forrását maga teremti meg. Ehhez azonban a kiépítés, a beindítás, az érdekeltek felkészítése költségeit szükséges biztosítani. Erre tehát induló forrásról kellene gondoskodni. A non-profit organicázió a gazdasági vállalkozás sajátos formája, fontos szerepet tölthet be - ahogyan a nyugati országokban is - a szociális, kulturális, humanitárius feladatok ellátásban és finanszírozásában. A pénzügyminisztériumban elkészült a nonprofit organizációra vonatkozó szabályozó-rendszer tervezete, melybe "beillik" a Tanácsadó Segítő Szolgálat is. A Tanácsadó Szolgálat alapítványként működne.
A Tanácsadó Segítő Szolgálatra vonatkozó tervezetet az illetékes minisztériumok (Népjóléti, Munkaügyi, Belügyi, Pénzügyi, Művelődési és Közoktatásügyi Minisztériumok) nyilatkozatuk szerint helyeslik mint célkitűzést. E minisztériumok közös felelősségével a fő érdekelt, a Népjóléti tárca irányításával létre kellene hozni e célra egy alapítványt és annak kuratóriumát, valamint egy központi kislétszámú titkárságot, mely a közigazgatást, és népjóléti szakigazgatást, valamint az önkormányzatot segíti a program realizálásában. Természetesen magukat a vállalkozásokat, a Tanácsadó Segítő Szolgálatokat is folyamatosan segítenék. Elsősorban a felkészítés, a folyamatos konzultációk szükségesek.
E program az önkormányzatok és a közigazgatás támogatásával épülhet csak ki. A szolgálat segítője lehet ugyanakkor a helyi önkormányzatok fejlődésének. Amennyiben a szolgálat vállalkozás szervezői tevékenysége eredményes úgy a helyi források bővítéséhez is hozzájárul. Másfelől azönkormányzatok érdeke, hogy segítsék a tanácsadó szolgálatok szerződését, hisz nagyon sokféle feladat szakszerű megoldását segítenék a településeken.
3. Új munkaformák
Az újszerű megoldás, újszerű munkaformákat igényel. Ilyenek:
a settlement mely a szociálpolitika hazai múltjából is ismert, és a community-work, mely nyugati modern megközelítés.
Mindkét munkaforma lényegéhez tartozik, hogy a segítők és segítettek egy lakóhelyi közösség tagjai.
Ismerik egymást, a bizalom a személyességen is alapul (ahogyan a helyi orvos, az óvónő, a tanító, a pap esetében is). A javasolt megoldás: a szociálpolitika új alapellátása jellegét tekintve, Háttér intézményei lehetnének a családsegítő központok.
A settlement s a community work mindig a településen lakók helyzetéből származtatja tennivalóit. Ha az idős magányos emberek aránya magas akkor azt, ha más pl. ifjúsági problémák sűrűsödtek, úgy azt tűzi maga elé. Rugalmasság és hatékonyság jellemzi munkájukat. A problémák tömegessége, s a helyzet, amelyben a settlement és community-work megteremtése felmerül, kísértetiesen emlékeztet - ha más is az alapszint - az egykori Zöldkereszt alapítási körülményeire. A Tanácsadó Segítő Szolgálat és az egykori "produktív" szociálpolitika között sok a hasonlóság.
4. Párhuzamok - fontossági sorrendek nélkül
- A 30-as évek gazdasági alapú szociálpolitikai megoldása: a Törvényhatósági Közjóléti Szövetkezet - a mai, Tanácsadó Szolgálat mint vállalkozás.
- A szociális gondozás falusi lépése volt: A Zöldkereszt - ma javasoljuk a settlement és community-work kiépítését.
- A megoldáshoz anyagi forrás az ONCSA volt - ma Alapítvány lenne.
- A Szociális Felügyelőség és Igazgató Bizottság a helyi igazgatás feladatvállalása volt szükséges, - ma is kell irányító, felkészítő szakapparátus (kicsiny)
- A szociális munka súlypontja akkor is, ma is:
a család;
a szociális gondozás
a lakóhelyek, kistelepülések egzisztenciális problémáinak megoldása. Az elmaradott rétegek komplex felemelkedése volt - és ma is hasonló a cél.
5. Kik a vállalkozók?
Feltehető a kérdés, kik vállalkoznának a komplex munkaügyi-, gazdasági, emberismeretet igénylő feladatokra? Valószínű, hogy a jelenlegi és növekvő munkanélküliség miatt, az elhelyezkedési gondokkal küzdő pályakezdők; a nyugdíjkorúak; munkanélkülivé váló gazdálkodási, számviteli gyakorlattal rendelkező szakemberek. (termelőszövetkezetektől, vállalatoktól stb.) A humán értelmiség körében kínál foglalkoztatási alkalmat a vállalkozás. E vállalkozások egyébként részmunkaidejű formában is alkalmazhatják munkatársaikat.
(Feltehetően a falusi védőnők, pedagógusok jelentenek valószínűleg nagyobb létszámot.) A vállalkozás alkalmas a helyi értelmiség támogató részvételét, annyira szükséges összefogását elősegíteni.
A legfontosabb kérdés ma is, a múltban is hogy ezen újszerű feladatokra legyen központi szak team, mely felkészíti a vállalkozókat és a tárca, a munka szervezését, irányítását ellátó szakembereket tudjon a feladatra állítani.
Természetesen e program részletesebben is végiggondolt.
Budapest, 1990. szeptember
Gayer Gyuláné
Felhasznált forrás
1. Johan Béla: Gyógyul a Magyar Falu Országos Közegészségügyi Intézet Közleményei 7. szám 7-10. old.
2. Csizmadia Andor: A szociális gondoskodás változásai Magyarországon Akadémiai Kiadó 1947 Budapest 59-89, 150-151. old.
3. Statisztikai Szemle Szent István Emlékkötet 1938 72-73. old.
4. Thiring Lajos: Népesség és népmozgalom Statisztikai Szemle Szél Tivadar: Közegészségügy 1938. 68. old.
5. Johan Béla: Im. 12. old.
6. Johan Béla: Im. 17-30. old.
7. Á.Hahn Géza: A magyar egészségügy története Bp. 1960 122. old.
8. Johan Béla: Im. 62. old.
9. Johan Béla: Im. 45, 279, 284, old.
10. Csizmadia Andor Im. 252-256. old.
11. Csizmadia Andor Im. 253. old.
12. Esztergár Lajos Szociálpolitikai Értesítő 1990/1 142, 206, 280. old.
13. Hilscher Rezső: Bevezetés a szociálpolitikába Bp. Szövétnek K. 1928
14. Somogyi Ferenc Szociálpolitikai Értesítő 1990/1 197. old.
15. Csizmadia Andor Im. 278-292. old.
16. Szaniszló József: Szociálpolitikai Értesítő 1990/1 167, 218, 219, 236, old.
17. Csizmadia Andor: Im. 152. old.
18. Csizmadia Andor: Im. 292. old.
19. Csizmadia Andor: Im. 289. old.
Jegyzetek
1. Az Országos Nép és családvédelmi Alap parlamenti és felsőházi vitája
Feltétlenül érdemes, ha csak ízelítőül is bemutatni az ONCSA létrehozásával kapcsolatos parlamenti és felsőházi vitát. A miniszteri expozéból: "egy messzemenően tervszerű, organikusan összefüggő, egységes szociálpolitikát kívánunk létrehozni. A szociálpolitika ma már nem a gazdaságpolitika függeléke, hanem a közgazdasági politika megkoszorúzott befejezője... a szociálpolitikának többnek kell lennie ma már a gazdasági fejlődés egyszerű kiigazításánál ... a szociálpolitikának nem lehet előre megállapított és lezárt feladatköre."
A képviselői vitában jellegzetesen, a baloldali képviselők s a kormánypártiak támogatták, a nyilas képviselők ellenezték e tervezetet. A vita kétnapos volt, rengeteg hozzászólással. A kormánypárt vezérszónoka Németh Andor volt. Matolcsy Mátyás a parasztság érdekeit képviselve a falu kedvezőtlen szociális helyzetét ismertette, társadalombiztosítást követelt a mezőgazdasági dolgozóknak. A Kisgazdapárt szónokaként Tildy Zoltán szólalt fel. A Szociáldemokrata Párt képviseletében Kéthly Anna mondotta el, hogy hatásos szociálpolitika csak gazdaságpolitikára épülhet. A liberális és szociális állam között - szerinte - csak mennyiségi és nem minőségi a különbség. A Kereszténydemokrata Párt szónoka Köz-Horváth József az anyagi alapok további szélesítését igényelte, nem helyeselte a megelőző lefaragásokat. Az egyke problémáit vázolta a budapesti belváros, s a többi város megannyi "Ormánság" - alig
van gyerek a családokban. Bencs Zoltán nyug. miniszteri tanácsos e változó szociálpolitika jelentőségével foglalkozott;
Keresztes Fischer Ferenc az Alap szervezetét illetően ígéretet tett, hogy nem akar nagy központi intézményt, de egy kis vezetőséget szükséges létrehozni és városonként egy embert kíván biztosítani.
Az Alap szervezetét - miután felhatalmazást kapott rá a miniszter - e menetközbeni tapasztalatok alapján fogja alakítani. A felsőházi tárgyalás és szokatlanul nagy érdeklődés mellett, sok felszólalással zajlott, ugyancsak két ülésnapot igényelt, diadalmenet volt. Igen jól fogadták az előterjesztést. Az előadója Papp Kálmán a soproni társas káptalan prelátusa volt. Felszólalt Kállay Miklós miniszter, Balogh Jenő volt igazságminiszter és sokan mások.
2. A segélyezés - mint módszer - szerepét a korabeli szociálpolitikai vezető személyiségek - Hilscher munkássága jól követhető e nyomokon - világosan felismerték. A kreatív, szegénygondozást eredménytelennek tartották. Esztergár számításai szerint a karitatív segélyek jó ha 10 %-nyi eredményt hoznak. Az inségmunkák gyakorlatát is elhibázottnak tartották, különösen ha nem tudnak értelmes, valóban hasznos munkát adni. A segélyezésről a közigazgatási szervek vezetői is rossz véleménnyel voltak, "mert megterheli az államot, a társadalmat anélkül, hogy "narkotikumon" túl helyzetjavítást eredményezne."

Lemezújság archívum

Közösségfejlesztés