Lemezújság archívum

Cím:	A közösség-fogalom értelmezési keretei
Szerző:	Vercseg Ilona
Folyóirat:	PC Lemezújság
Állomány:
Év:	1992
Szám:	35.szám
Oldalszám:
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:	közösség, közösségfejlesztés
Megjegyzés:
Annotáció:

Vercseg Ilona: A KÖZÖSSÉG-FOGALOM ÉRTELMEZÉSI KERETEI
A "közösség" szó ma valahogy rosszul cseng a fülünkben. Megannyi más fogalmunkhoz hasonlóan most az ő szénája is rosszul áll, mert jelentése és alkalmazása a közelmúltban elváltak egymástól, s így elavult, kissé bombasztikusan és hamisan hangzó kelléke lett egy letűnt világ kelléktárának. Vagy mégsem? Hiszen a "közösség" szót megtartottuk vágyott emberi viszonyaink kifejezésére s ami miatt most belefogtunk e fogalom elemzésébe, az éppen egy reá épülő szakma, a közösségfejlesztés miatt történik, amelyiknek ez az egyik alapfogalma, s amelyikben éppen úgy fogalmazódik meg leggyakrabban a közösség, mint hiány, mint ami nincs, de kívánatos lenne, hogy legyen, sőt, mint aminek "világra jövetele" elő is segíthető.
Elemzésünk során kiderül majd, hogy e szónak nem csak ma, hanem mindig is erős értéktartalma volt - méghozzá leggyakrabban pozitív -, olyannyira, hogy más fogalom aláminősítésére is alkalmasnak tűnhetett (nem csoport - közösség). Széleskörűen használt fogalomról van szó, amely kifejezhet embercsoportot (ifjúsági, amatőr közösség); minőséget (közösségi-, közösséghiányos, vagy éppen atomizált társadalom); nem individuális (értsd: önző), hanem közösségi, közösségi érdek-egyéni érdek, stb.; lokalitást (helyi- vagy faluközösség); közös alkotást (közösségi színház, közösségi létesítmény, kommunális beruházás); érzést, a valahova tartozásét (közösséget érzek veled) vagy éppen az elszakadás vágyát (nem közösködöm veled); képességet, az együttműködésre (közösségi ember); gazdálkodási formát (a "Közös"-ben,vagyis termelőszövetkezetben gazdálkodik); azonos eszmék, célok vállalását; egy, az elbürokratizálódott tömegtársadalommal szembeni életmódot (kommuna); etnikai és kulturális értékekhez tartozást (xy emigráns közösség tagja); nemzeti-állami-politikai együvé tartozást (Európai Közösség, Egyesült Nemzetek Közössége, Brit Nemzetközösség); stb.
"A magyar kifejezést kapcsolatba lehet hozni a k ö z szóval, de akár a k ö z ö s -sel is. Hasznos utalásokat nyújthatnak a k ö z ü g y és a k ö z t e s s é g fogalmai is." (Tordai 240. o.) A község a régi irodalomban a közösség szó alakváltozata. S hasonló a helyzet az angol nyelvben is, ahol "community" minden település, de "community" a csoport is, s mindkét használat szorosan érintkezik a "common" (köz, közös, együttes) szóval. Míg nálunk a szakirodalom szinte csak az "emberek közössége", s főleg a szociálpszichológia, a csoportelmélet (csoport, közösség, közösségi társadalom stb.) felől közelítette a témát, a nyugati szociológiában ugyanolyan érvénnyel használják a hely, a lokalitás megjelölésére is. Feltétlenül meg kell tehát vizsgálnunk e fogalom tágabb összefüggéseit, mégpedig (legalább) két okból. Az első, hogy - egyszerűen szólva - mióta ember létezik, közösség is létezik, míg a csoportelmélet csak a mi századunkkal egyidős, s eleve nem arra vállalkozott, hogy e kérdést történetiségében vizsgálja és magyarázatot adjon pl. arra, hogy miért van a közösség-szónak érték-jellege? A második ok a vizsgálódásra pedig a szónak már jelzett, a magyar társadalmi közelmúltban leszűkült használatának kiterjesztése lehetne. Kiterjesztés abban az értelemben, hogy a történelmi elemzés során a múltra és a közelmúltra-jelenre kiterjesztett vizsgálódások egyben a jövő értelmezési, sőt cselekvési kereteit is befolyásolják a közösség-elmélet nálunk kevésbé ismert dimenziójának, a lokalitásnak a bekapcsolásával. Központosított társadalomban a lokalitás szerepe, így értelmezése sem merült fel, s a demokráciára törekvés, s benne az új közigazgatási struktúra, valamint az új társadalmi-szakmai cselekvési lehetőségek (pl. közösségi munka) felveti e kérdés tisztázásának fontosságát.
A közösség-fogalomnak óriási irodalma van, ami nem is csoda, hiszen egy olyan tág fogalomról van szó, amelyik szorosan érintkezik a társadalmi alakzatok alapfogalmaival: a csoport, a társulás, a társadaloméval; ugyanakkor a társadalom tudati megnyilvánulásaival, az értékek által szabályozott erkölccsel-szokásokkal, a vallással, a politikával, a mindennapi élettel - a legszélesebb értelemben vett kultúrával. îgy valamennyi társadalomtudomány, a filozófia-teológia, a néprajz, a szociológia, a szociálpszichológia, a kultúraelmélet, a politológia foglalkozik vele. Miről van tehát szó?
"Úgy tűnik, mintha sok szociológusnak meglenne a saját elképzelése arról, hogy mi is valójában a közösség, ám ebben igen sok a zavar" - írják Bell és Newby angol szociológusok 1972-ben. "A szociológusok, csakúgy mint akárki, nem maradtak érintetlenek a szó érzelmi felhangjától. Mindenki - a szociológusok is - szeretnének közösségben élni, ám a kérdés jóval bizonytalanabb, ha a fogalom a kollektív életre, rendszerekre és társadalomra vonatkozik. A szubjektív érzések, amelyeket a közösség-terminus felidéz, ilyenformán ahhoz a zavarhoz vezetnek, hogy mi is valójában a közösség (empírikus leírás) és mit gondolnak a szociológusok, hogy lennie kellene (normatív előírás)." (uők)
KÖZÖSSÉG - TÁRSADALMI STRUKTÚRA
A társadalmi rendszerszemlélet fő teoretikusa, Talcott Parsons közösségi definíciója: (a közösség) "a társadalmi rendszer szerkezetének egyfajta megjelenése, amelyik vonatkozhat személyek területi elhelyezkedésére és cselekvéseikre is." (Parsons, 1960). Parsons és követői "a társadalmi rendszert rendkívül általánosan határozták meg, társadalmi rendszernek nevezve minden olyan társadalmi alakulatot, inter-akció rendszert, ahol a cselekvők meghatározott szituációban közös magatartásszabályok, normák, értékek által szabályozva lépnek egymással kapcsolatba." (Szelényi, 15.o.)
A "közösség"-fogalommal lefedhető társadalmi struktúrák köre tehát meglehetősen széleskörű. Továbblendít bennünket a fenti általános meghatározáson egy olyan közelítés, amelyik tipikusnak mondható a tekintetben, hogy felveti a fogalom dichotóm, kettős meghatározottságát. "A közösség egy társadalmi struktúra leírása empírikus és normatív színezettel. Vonatkozik egy társadalmi egységre, mint olyanra és vonatkozik ezen egység értékes voltára, amennyiben létezik vagy pedig kívánatos voltára, amennyiben nem". (Minar és Greer 1969)
"A "közösség"-fogalom normatív jellege a szociológia történetével magával lehet kapcsolatban. Ezért e történet megértése nem különálló vagy periférikus valami, hanem inkább az a mód, amellyel a közösségfogalom - mint önmaga cselekvését meghatározó szó - érték-jelentései megérthetők." (Bell, Newby 1972)
MIHEZ KÉPEST NEM KÖZÖSSÉG A "MA" KÖZÖSSÉGE?
Robert Nisbet 1967-70-ben nagyrészt feltárta a közösség-eszme alakulását a szociológiai hagyomány kialakulásán belül. Megállapítja, hogy az a társadalom- és politikaelmélet fontos eszméje volt a 18. században és a 19. század elején, különösen ezen időszak német gondolkodói részéről. Az eszme gyakran úgy vetődött fel, mint a közösség "újrafelfedezése", vagyis azzal a kérdésfeltevéssel együtt, hogy hogyan is volt ezelőtt? Mi vezetett a közösség-fogalom későbbi hangsúlyaihoz? Mi az, amit újra felfedeztek?
A német társadalomelmélet nagy teoretikusai, különösen Herder, Schiller és Hegel megállapítják, hogy a görög poliszban létezett a legteljesebb közösségiség, különösek Periklész Athénjában. E tudósok úgy gondolták, hogy a polisz egyfajta társadalmi szervezetként állt fent és interakciói messze túljutottak a lokalitás határain. A polisz kultúrája homogén, mindenki részvételét biztosító és mindenki számára nyitott volt; a vallás, a politika, a művészet és a családi élet összefonódott egy szoros és kötött szokásrendben. A német társadalomtudósok túlideologizálták a görög városállami képet és úgy vették, mint egy paradigmát, melynek alapján bírálhatják a nyugat-európai elcsökevényesült, erőtlen társadalmi életet. A németek a görög kultúrából vették közösség-ideáljukat és úgy érezték, hogy a homogén, demokratikus, tősgyökeres közösség a modern világban elvesztette fényét, vagy nem is létezik.
KÖZÖSSÉG ÉS TELJES EMBER
A német gondolkodók úgy találták, hogy a közösség a teljes embert bevonta a társadalmi érintkezésbe, ami azt jelenti, hogy a közösségben az emberek társadalmi szerepeik teljességében és nem csak töredékeivel, részeivel érintkezhettek. A közösségen belüli valamennyi interakció az odatartozó kötelékek szövedékén belül ment végbe, s az emberek nem csak egyféleképpen viszonyultak egymáshoz. A modern élet azonban, fokozódó munkamegosztásával és városias tömegtársadalmával lerombolta a teljes ember eszményét. A modern társadalomban az ember korlátozott és enervált lény és társadalmi kapcsolatainak természete mindjobban széttöredezik.
E nézőponton voltak a német gondolkodók, különösen Schiller, aki a Levelek az ember esztétikai neveléséről című, 18. század végi tanulmányában írja le először, hogy a társadalmi kapcsolatok a munkamegosztás következményeként estek szeletekre.
Ez a közösségről alkotott elképzelés, miszerint az a teljes embert, és nem csak egyes vonatkozásait kapcsolja be az emberi kapcsolatokba, még mindig a legfőbb szerepet játssza a közösség-eszmében. Megmaradt az a felfogás, hogy a közösség kiemeli az embert saját személyes partikularitásából és önérdekéből, így az ember a közösségben egy kevésbé szűk és kevésbé részekből álló társadalmi gyakorlatot éltet és ez erőt ad azoknak, akik a közösséget a testvériség és az együttműködés konkrét megvalósulásának látják.
Nisbet (1967) a teljes emberről szóló magyarázatában azt írja, hogy ez a közelítés a közösség-elképzelés középpontjává vált a 19. századtól: "A közösség a megértett emberi teljességen alapul inkább, mintsem az ember által a társadalmi rendben birtokolt egyik vagy másik szerepet vizsgálja elkülönülten." Bizonyos, hogy a közösségi viselkedés modern világban való gyengülésébe belejátszik az urbanizációs folyamat eredményeként veszteségként megjelent, burkolt jellegű társadalmi kapcsolatok is.
Louis Wirth (1957) vitatkozik ezzel: "A városiasodott ember jellegzetessége, hogy erősen szeletekre bomlott szerepekben érintkezik egymással. Nagyobb függőségben van elemi szükségletei kielégítését illetően, mint a vidéki ember, és így nagyobb számú szervezett csoporttal is érintkezik, ugyanakkor azonban kevésbé függ egyes személyektől és másoktól való függőségét korlátozza a mások cselekvésének töredékes volta is."
Poplin 1972-ben azt állítja, hogy a mai közösség tagjai is teljes emberként szemlélik egymást, akiknek lényegi jelentőségük és értékük van, míg a tömegtársadalom emberei úgy tekintenek egymásra, mint meglehetősen silány eredményre és nem tulajdonítanak lényegi értéket és jelentőséget a személyiségnek. Kísérletet tesz tehát arra, hogy a 19. századi, közösségre vonatkozó szociológiai hagyományt felelevenítve visszafoglaljon valamennyit az emberi teljességből.
KÖZÖSSÉG ÉS TÁRSADALMI MEGOSZTOTTSÁGA
A munkamegosztás nem csak a személyiség megosztottságához, hanem - a funkciók fokozatos differenciálódása miatt - egy mély társadalmi megosztottsághoz is vezetett, amelyik a gyakorlati érdekek felismerésén alapul - mindent átfogó példája ennek a társadalmi osztályfejlődés. Az osztálykapcsolatok megosztják a korábbi homogén közösséget. Ha a közösség vállalt értékeket- és érdekeket tételez fel, akkor a társadalmi osztályok és érdekcsoportok társadalmon belüli fejlődése általában ellentétben áll a közösség létének fenntartásával.
Rousseau volt egyike az első gondolkodóknak, aki meglátta, hogy a részérdekek munkamegosztásból fakadó kifejlődése ellentétes az egységes közösség fejlődésével és az Első beszélgetés a tudományokról és a művészetekről c. munkájában azt írja: "Vannak orvosaink, földmérőink, kémikusaink, csillagászaink, költőink, zenészeink és festőink, de nincsenek állampolgáraink." Marx még tovább vitte ezt az álláspontot az ipari kapitalizmus részeként szemlélve a szeletekre bomlott társadalmat és személyiséget, amelyik felcserélte az együttműködés és testvériség közösségi erényeit a konfliktusra és a versenyre. A kapitalizmust úgy tekintette, mint egy elszigetelt, elkülönített folyamatot, amelyik kivetkőzteti a történelmileg kialakult rétegeket szokásaikból, társadalmi lény mivoltukból és a társadalmi élet üdvös vonásait felcseréli a versenyére és a pénz kapcsolataira. A közösség értékeihez való folyamodás ezért gyakran és egyidejűleg az ipari kapitalizmus kritikája és jelentős, hogy a Marx által elképzelt kifejlett kommunista társadalomban a társadalmi osztályok a gazdaság egyeduralmával együtt eltűnnek és ebben az új közösségben nem lesznek kizárólagos működési területek. Rousseau a Társadalmi Szerződésben szintén kereste azt a közösség-fogalmat, amelyik csak akkor tudna létezni, ha a munkamegosztáson alapuló élősdi részérdekek megszűnnének.
A közösségfogalom így mind a konzervatívok, mind az iparosodás vagy ipari kapitalizmus radikális kritikusai által használatos volt, kifejezendő a modern társadalom emberének kellemetlen helyzetét, és az ilyen értelmű szóhasználat gyökeresen befolyásolta a fogalom érték-jellegű dimenzióját.
A KÖZÖSSÉG ÉS A POLITIKAI BEVONTSÁG ELVESZTÉSE
A következő fő jellegzetessége az ember jelenkori meghatározottságának, mely a szociológiai hagyományok formálóit foglalkoztatta, és amely a közösség-témában valóban hatással volt a kortárs gondolkodásra, a szervezetek és a bürokrácia növekedése általában, de különösen a politikai szférában. Egy közösségben, mondhatnánk, az ember integráns részének érzi magát a élet minden területének, nincs tudatában semmiféle megosztottságnak a saját közösség iránti attitűdje és aközött a mód között, ahogyan a közösség szervezi és kifejezésre juttatja a maga életét. A szó legteljesebb értelmében tagja tehát közösségének. De az ipari forradalom fejlődésével a politikai, gazdasági és társadalmi hatalom egyre növekvő mértékben központosult, melynek következtében az ember egyre kevésbé érzi otthon magát a társadalom világában, elidegenül attól a társadalomtól, amelyben él. Hegel ismerte fel ezt a folyamatot a római köztársasági kormány hanyatlásánál, de bármilyen is a történelmi érvényessége a római társadalom beszűkülésének, Hegel máig érvényesen összegzi az individuális szembenállás gondolkodásmódját a modern élet szervezetében.
Hegel: "az állam képe, mint a saját tettek eredménye, eltűnt a állampolgár lelkéből. Az egész, mint olyan gondozása és felügyelete egy vagy néhány emberen nyugszik. A halmazban, mely az egészet formázza, az egyes ember része oly jelentéktelen (az egész viszonyában), hogy az egyén vagy nem is ismeri fel ezt a viszonyt, vagy nem tartja szem előtt. Minden cselekvés és minden cél valamilyen személyes cselekvéssel függ össze és nem az egészért vagy az eszméért történik."
Az ember és a modern állam kapcsolatának e megközelítése Hegel óta paragdigmává vált és a közösség-fogalmat a nagyszámú szervezet személytelenségének összefüggésében használják.
G.F.Thomason pl. így ír 1969-ben: "A városiasság úgy tekintendő, mint amelyben a társadalom közösségi szövete megnyírbálódott a személyes izoláció, apátia, törvénytelenség és szabályozatlanság feltételei között , s ílymódon elveszítettük azt a képességünket, hogy valamihez tartozónak érezzük magunkat. Tisztán érzelmi válaszokat várunk el a városias civilizáció gépezetétől, amelyik megtagadja tőlünk azt a lehetőséget, hogy közösségi csoporton keresztül tanuljunk és ugyanabból a forrásból társadalmi és érzelmi támogatást is kapjunk. A közösség újra-alkotása vált új ideállá, a közösségi munka ezt tűzte ki célul maga elé." Újra előtérbe került tehát a közösség-fogalom érték-dimenziója.
KERESZTÉNYSÉG ÉS KÖZÖSSÉG
Fontos jelentősége van a közösség eszméje és valósága közötti különbségtétel kísérletében a kereszténységnek, mely sokak szerint a közösség igazi paradigmája.
Azok, akik a kereszténység jellegzetességeivel foglalkoznak, tudják, hogy az egyház egy mennybéli városra mutat. Egy keresztény számára az emberi létezés vége kívül és túl van a közvetlen társadalmon, amelyben tag. Aquinoi Szent Tamás írja a Summa Theologica-ban: "Az ember nem tartozik létezésének teljességével, sem azzal, ami ő maga, a politikai közösséghez." Ez a transzcendens dimenzió, a Krisztusban való egyesülés elve az, amely a keresztényi együttműködés legfőbb értelmét megadja, a túlvilági közösség elérése érdekében (Kereszténység és közösség).
KÖZÖSSÉG ÉS TÁRSADALOM DICHOTŰMIÁJA
A munkamegosztás és az eredeti közösségiségtől fokozódóan eltávoló társadalom és egyes társadalomtudósok figyelme a múlt század végén ismét az ideáltipikus közösségek felé fordult.
Ferdinand TÖNNIES német szociológus 1887-ben megjelent A közösség és társadalom című szociológiai alapvetésében a közösség-fogalom máig ható elemzését adja, de megjelenése korában már sokaknak nosztalgikus, a közösségeket visszakívánó műnek számított és legfőképp arra jónak, hogy egyoldalúan negatívan állítsa be az ipari kapitalizmus társadalmait. Ugyanakkor, mint Gergely Attila megállapítja, ez a fogalompáros "az általános szociológiaelmélet "olyan nagy dichotómiáinak" sorába illeszkedik, mint a státus-szerződés; elsődleges csoport-másodlagos csoport; szent-evilági stb." (20.o.) Ugyancsak ő idézi Tönnies-t: "Minden valóságos akarás ezek között a szélsőségek között helyezkedik el ... Amit ezek képviselnek, ideáltípusok és olyan szabványul szolgálnak, melyek révén a valóság felismerhető és leírható." (Gergely 21.o.)
"Az emberi akaratok viszonyait, tehát a kapcsolatot vagy valóságos és szerves életnek tartjuk- ez a közösség (Gemeinschaft) lényege -, vagy ideális és mechanikus képződménynek - ez a társadalom (Gesellschaft) fogalma." (9.o.)
Közösség Társadalom
-minden bizalmas, - a nyilvánosság
otthonos, kizárólagos a világ
együttlét
-rokonok,barátok, - egymástól füg-
szomszédok getlen szemé-
lyek puszta
egymásmellet-
tisége
- régi - új
- eleven organizmus - mesterséges
képződmény
Jellemző társmi viszonyok
rokonságon,szomszéd- - cserén, éssze-
ságon, barátságon rű kalkuláci-
viszonyulnak ón
Központi intézmények
család,családjog, - állam, tőkés
kiterjedt rokonsági gazdaság
kapcsolatok
Intézmények sorrendje
családi-,falusi-,kis- - nagyvárosi-,
városi élet nemzeti-,nem-
zetközi élet
A gazdaság alapformája
- föld - pénz
Jogtípus
családjog - szerződési jog
A társadalmi ellenőrzés
típusa
megegyezés, szokás - konvenció,tör-
erkölcs, vallás vényhozás,
közvélemény
KÖZÖSSÉG
"A közösség elmélete az emberi akarat teljes egységéből mint eredeti és természetes állapotból indul ki. ... Az emberi akaratok leszármazás és nemi jelleg következtében egymáshoz kötődnek .... és a legenergikusabban három viszonyban fejeződnek ki: 1. az anya és a gyermekei közötti kapcsolatban; 2. a férfi és nő mint házastársak közötti viszonyban; 3. a testvérek egymás közti kapcsolatában." (15.o.)
"A vér közössége, amely a lényeg egysége, a hely közösségévé fejlődik, amelynek közvetlen kifejezésmódja az együtt lakás; a fejlődés következő állomása a szellem közössége, az ugyanabban az irányban történő, azonos értelmű együttes hatás és tevékenység." (23.o.) ("1.rokonság, 2. szomszédság, 3. barátság.) (24.o.)
TÁRSADALOM
Olyan emberek köre, akik "csakúgy, mint a közösségben, békésen élnek és laknak egymás mellett. Nem állnak azonban lényegi kapcsolatban egymással, hanem inkább el vannak egymástól választva, s míg a közösség esetében a kapcsolat minden elválasztás ellenére is fennáll, itt fordított a helyzet: az emberek minden kapcsolat ellenére egymástól elkülönülten élnek." (57.o.) "A társadalomban mindenki egyedül van, s állandó feszültség van közte és a többiek között." (Uott.)
"A társadalom olyannak tűnik, mintha egymástól elválasztott egyénekből állna, akik azonban az egész társadalom érdekében tevékenykednek akkor, amikor számukra úgy tűnik, hogy a saját érdekükben dolgoznak." (63.o.) Mindenki függőségbe kerül mindenkitől.
Tönnies összefoglalása
A. Közösség
1. Családi élet = egyetértés. Ebbe az ember egész érzületével, gondolkodásmódjával beletartozik. Sajátos alanya a nép.
2. Falusi élet = szokás. Ide tartozik az ember egész kedélyével. Sajátos alanya a község.
3. Városi élet = vallás. Ide tartozik az ember egész lelkiismeretével. Sajátos alanya az egyház.
B. Társadalom
1. Nagyvárosi élet = konvenció. Ez átfogja az ember minden törekvését. Sajátos alanya éppen a társadalom.
2. Nemzeti élet = politika. Ez átfogja az embert minden számításával. Sajátos alanya az állam.
3. Nemzetközi élet = közvélemény. Ez átfogja az embert teljes tudatával együtt. Sajátos alanya a tanultak köztársasága."(329. p.)
ÖSSZEFÜGGÉS A SZABADSÁG, AZ EGYÉN FIGYELEMBE VÉTELE ÉS A KÖZÖSSÉG ELVESZTÉSE KÖZÖTT
A közösség eszméjének újrafelfedezése, mely a társadalomtudósok gondolkodására az utóbbi 150 évben nagy hatással volt, valóban megtörtént, de hamis képzetet keltenénk, ha azt mondanánk, hogy a közösség elveszítésének érzése lenne az egyetlen megközelítési módja e problémának.
A közösségi eszmével átitatottak közül sokan különböző helyekre tették a hangsúlyt, sőt voltak és vannak olyan közösség-elmélettel foglalkozók is, akik úgy vélik, hogy a közösség egyáltalán nem veszett el - hanem valójában egy liberális és emancipációs fejlődésről beszélhetünk.
Sok gondolkodó, különösen a 17-18. században, új közelítésmód megalkotásán munkálkodott: a kezdeti piacgazdaság, az iparosítás, a szakosodás, a városiasodás idején megkíséreltek egyetértésre jutni az ember természetét és világban betöltött helyét illetően, amely megvédené a régi közösség elveszítésétől. Ez a gondolkodás nem a hagyományokban kereste az életmódot és a szokásokat, az emberi társulások alapjait, hanem a szabad emberek szerződéseiben és megegyezéseiben.
Alapvető realitásnak a feudális társadalom merev státuszcsoportjai alól felszabadult individuumot vették, és a társadalmi kölcsönhatások minden formáját úgy tekintették, mint e valóságos, szabad, öntudatos individuumok motivációinak és vágyainak építményeit, akik szabadságukat és öntudatukat éppen a társadalmi kapcsolatok közösségi formáinak elveszítéséből származtatják. E mesterkélt alakzatokat csak a ráhagyatkozás kellékeinek vették, amelyekből az ember semmit sem nyert, olyannyira, hogy éppen nélkülük volt képes öntudatra ébredni; amit tettek, az nem más, mint hogy eltávolítottak a személyes törekvések útjából egy sor akadályt. Az emberi társadalom e természetjogi és megegyezés felőli megközelítése tulajdonképpen a társadalmi valóság megértésére tett rendszerező, az individuumot alapul vevő kísérlet volt.
E teoretikusok, akik az individuum különböző vonatkozásait hangsúlyozták szemben a korábbiak közösségi vonatkozásaival, jórészt Grotius, Hobbes, Hume és Bentham voltak és hasonlóan erős hatást gyakoroltak a társadalomtudósokra, mint a közösség teoretikusai. Amint azt Nisbet kiemelte, e gondolkodók - nem meglepő, de - egyáltalán nem rokonszenveztek a közösség elméletével: "A csoportokat és egyesületeket, amelyek nem tudták igazolni magukat, a történelem lomtárába hajították. A 17-18. század természetfilozófusainak vizsgálódásainak csak néhány hagyományos közösség állt ellen. A család általában persze elfogadott volt, bár Hobbes használ egy hallgatólagos megállapodás-féle jogot a gyermek-szülő kapcsolat védelmére. Céh, részvénytársaság, kolostor, kommuna, faluközösség - mindezeket úgy szemlélték, mint amelyek a természetjogban lefektetett alapok nélkül működnek. A racionális társadalomnak csakúgy, mint a racionális tudásnak, távol kell lennie mindenféle hagyománytól." Eszerint a közösség elvesztése éppenséggel szükséges feltétele volt az öntudat egyenrangúsodásának, az önirányító személyiségnek és - a 18. század végére, amikor is elérkezett az idő a közösség újraformálásának támogatására, Jeremy Bentham, a nagy haszonelvű filozófus megkísérelt egy teljes társadalom- és erkölcsfilozófiát felépíteni a személyes motivációkon alapuló életpályák szükségességéről.
Ám a közösségiség eszméjétől átitatott gondolkodók között voltak, akik megkíséreltek újra értelmet adni a közösségnek a modern világban, s olyan közösségről kezdtek beszélni, amelyik immár beszámítja az individuumok személyes szabadságfokát is, amelyet a közösségellenes gondolkodók úgy tekintettek, mint a hagyományos közösségek hanyatlásának legfőbb jótéteményét. Az individualizmus fejlődése felszabadította az embert a hagyományos elsődleges közösség kényszereitől, de el is veszítette azokat. G.B. Parry (1964) a hagyományos közösségek értékeinek kétértelműségét hangsúlyozza Locke nézőpontjából:
"Ha ez a rendszer tagjainak adott egy kis mozgásteret és ajánlott egy kis változatosságot az életre, azt a csoport törvényein és érzésein alapuló védettség helyett adta, az állandó és előre látható státusz bizonyossága helyett, s a jól megalapozott, közösségileg vállalt hit helyett a csoporttársak iránti szolidaritás érzését ajánlotta az egyes csoportokban."
A közösség személyekre gyakorolt kényszerei már eltávolodtak gondolkodásunktól, de ami ismét előbukkant a közösségben gondolkodók számára, az a tömegtársadalom, amelyik egyedül hagyta az individuumokat, anélkül, hogy képesek lennének támaszt meríteni az elsődleges közösségekből. Younghusband (1968) mondja: "a hagyományos közösség "felszabadította az embereket azoktól, amiket nem szeretnek, de magukra hagyta őket." Felmerül tehát a kérdés: van-e valamilyen módja a közösségiségnek, amelyik képessé teszi az embert a szabadságra, ugyanakkor az együttműködésre, a testvériségre össze is tartja a közösséget?
A pusztán individualista vagy pusztán közösségi megközelítés hiba lenne. Mint láttuk, a közösség természetrajzát megragadni akarók sokféle módon közelítették a közösség leírhatóságát. Néhány gondolkodónak az a véleménye, hogy a közösségiség eszméje megőrizhető, és az individualista kritika elnyelhető. Az autonómiára, a szabadságra, a függetlenségre és az önirányításra súlyt helyező elméletben mindegyiknek garantált helye és szerep van egy korszerű közösség-felfogásban. Hegel, Schiller, Marx, Bosanquet, Thomas Green és Raymond Williams a képviselői ennek az irányzatnak. Minar és Greer (1969): "A mi feladatunk a közösség értékeit elvonni azokból a történelmi mintákból, ahol előfordultak és lefordítani ezeket a sémákat egy kiterjedt metropoliszi világ szerkezetére."
Ž KÖZÖSSÉG = CSOPORT?
A csoportelméleti megközelítés, mint arra már utaltunk, nálunk ismertebb, mint a szociológiai-filozófiai. Mint láttuk, először a társadalomfilozófia kezdett el a csoport (közösség) kategóriájával foglalkozni - a csoporttal, mely olyan régi, mint az emberiség, de csak ekkortól válik problematikussá -, majd e századtól a szociálpszichológia figyeli meg és rendszerezi az emberi viselkedést és annak szabályait, a csoport életét szabályozó törvényeket.
"A XIX. században Comte-nak 1830-ban megjelent, a pozitivizmusról (a tudomány feladata a jelenségek leírása és rendszerezése, nem magyarázata) szóló műve nagy lépés előre, mert az emberi és társadalmi jelenségek tudományos vizsgálhatóságára vonatkoztak." "... majd a század második felében az evolúciós elméletnek az emberre való kiterjesztését érintő viták nyomán radikálisan új felfogás keletkezett a tudományos szemléletnek az emberi viselkedésre való kiterjesztéséről." (D.Cartwright-A.Zander 43-44. p.)
Mi a csoport?
A szociálpszichológia klasszikusainak munkáiból Pataki Ferenc így foglalja össze, a csoport fogalmát: "Valahányszor a csoport fogalmát használjuk, mindig az ún kiscsoportokat értjük rajta. A fogalmat ezzel két irányban is elhatároljuk. Egyfelől elkülönítjük ... az ún. makrostrukturális csoportoktól (társadalmi osztályok és rétegek). Másfelől elhatároljuk az ún. statisztikai (vagy feltételes) csoportoktól (pl. színházba járók, autóval rendelkezők stb.) A kiscsoportra az jellemző, hogy általában korlátozott számú tagjai (2-25 fő) a szabad ... társ- és csoportválasztások vagy a személytelen társadalmi betagolódás gépezetének működésén nyugvó, tartós, személyes kontaktusban élnek. Tevékenységeik egymásra vonatkoznak és kölcsönösen függnek egymástól, s e tevékenységek szerveződését és megosztását azonos cél szabja meg. A csoport tagjai között állandó jellegű információcsere és kölcsönös véleménybefolyásolás zajlik. A csoporttagok kapcsolatai meghatározott módon megszilárdulnak és strukturálódnak, kölcsönösen egymásra vonatkoztatott szerepek rendszerébe épülnek. E struktúrákra és szereprendszerre hagyományok és szokások, tekintélyi, vezetési és befolyási hierarchiák, normák és értékorientációk (vagyis a csoportot alkotó egyénektől függetlenül létező objektivációk) épülnek, amelyeknek betartása végett a csoport kialakítja a maga ellenőrzés és szankcionálási rendszerét. Mindezek nyomán a csoportban kialakul határainak, elkülönültségének és saját csoportlétének tudata ("mi-tudat"). A csoport létének objektív, külső környezeti feltételei és belső - strukturális, ideologikus és pszichikus - viszonyai együttesen alkotják összeforrottságának (kohéziójának) és a külső hatásokkal szembeni ellenálló képességének mértékét." (Pataki: Társadalomlélektan és társadalmi valóság 98-99.p.)
Lewin gondolatmenetének kiindulása a kölcsönhatás, a csoport, mint "dinamikus egész." "A csoport lényege nem a tagok hasonlósága vagy különbözősége, hanem kölcsönhatása, egymástól való függése." (Mérei előszava, Csoportdinamika, 44.o.)
CSSOPORT ÉS KÖZÖSSÉG
Lewin, Mérei és az amerikai Merton is értékmentesen használják a közösség fogalmat, sőt, az előbbiek szinonimaként is (Lewin Csoportdinamika és Mérei Társ és csoport).
Robert K. Merton szociológus is az interakció kritériumát helyezi középpontba, de ő már a két fogalom, a csoport és közösség megkülönböztetése érdekében. "Természetesen minden csoport egyúttal közösség is, de azok a közösségek, amelyeknek tagjai nincsenek egymással interakcióban, nem tekinthetők csoportoknak." (Merton 606.p.) Merton kevésbé szoros köteléknek tartja a közösséget, mint a csoportot, mert azt mondja, hogy gyakran "nagyszámú olyan embert jelölnek vele, akik között az esetek túlnyomó többségében semmiféle társadalmi interakció nem áll fenn, noha egyazon társadalmi normákat tartanak magukra érvényesnek." Ennek alapján fogadja el Talcott Parsons megállapítását: "Ezeket a struktúrákat közösségeknek nevezhetjük: az idetartozó emberek közös értékeket vallanak, ezért összetartozónak érzik magukat, s ennek folytán morális kötelességüknek tartják bizonyos szerepelvárások teljesítését." (Merton idézi Parsonst 606. o.)
KÖZÖSSÉG = MINŐSÉGI CSOPORT?
Heller Ágnes szerint "A csoport a társadalmi integrációk legalacsonyabb, legkezdetlegesebb, legprimitívebb foka." " .. egy ... magasabb rendű integráció, a közösség". (59. o. Heller: A mindennapi élet "A csoport lehet közösség, de lehet közösség több csoport egysége, lehet réteg is."Heller 62.o.)
"A tradicionális társadalmak hanyatlási periódusában jelent meg a választási lehetőség, mely szerint az ember - anélkül, hogy elbukna - otthagyhatja tradicionális közösségét és újat választhat. De innen származik az is, hogy az ember megszűnik születésétől fogva közösségi lény lenni - "végigélhetik életüket anélkül, hogy bárminő közösség tagjaivá válnának." (Heller 65.o.)
"A csoportba véletlenszerűen kerülünk, a közösséget tudatosan választjuk (Saulusból Paulus, aki otthagyta azt a közösséget, amibe beleszületett). "Amennyiben individualitásom és az adott csoport szerves, lényegi és állandó korrelációba kerülnek egymással ... akkor már nem egyszerűen csoportról, hanem közösségről kell beszélni." (Heller 56.o.) A tudatos választás alapja a "viszonylag homogén értékrendszer", melyet az egyén nem sérhet meg. (Heller, 63.)
Marx gondolatmenetét idézi Márkus Mária és Hegedűs András, miszerint "a termelési eszközök magántulajdona megszüntetésének célja nem egyszerűen a termelőerők gyorsabb fejlődésének elősegítése s nem is csupán az ember ember általi kizsákmányolásának megszüntetése, hanem éppen az egyén felszabadítása a dolgok s az idegen-dologi hatalmakként jelentkező társadalmi erők és viszonyok uralma alól és olyan feltételek biztosítása, amelyekben az ember autentikus egyéniséggé, azaz személyiséggé fejlődhet.
Ez a gondolatmenet elválaszthatatlanul összeköt olyan egymástól sokszor elszakított fogalmakat, mint közösség és individuum vagy kollektivitás és individualitás." "Természetesen nem mindenfajta kiscsoport tölt be a fentiek értelmében valódi közösségi funkciót, mert hiszen ezek jelentős részben véletlenszerűek (nem a résztvevők tudatos választása alapján jön létre, s amelyben az emberek egymás számára "cserélhetők", azaz legtöbbször pusztán úgy lépnek fel, mint bizonyos funkciók hordozói), és ami ennél talán még fontosabb, sokszor lényegüknél fogva éppen a partikularitást erősítik." (Márkus-Hegedős 1925. p.)
Ezek alapján a társadalmi csoportok következő típusait különböztetik meg: kollektivizáló, dehumanizáló, quasi, kompenzációs közösség és a legfontosabb, a humanizáló közösség, "amely az előzőek értelmében segíti tagjai személyiségének kifejlődését, elsősorban azáltal, hogy az egyén partikularitásának olyan meghaladását valósítja meg, amely előrelépés az ember nembeli lényege kibontakoztatásában...Számunkra ez a típus jelenti az ... új életmódnak megfelelő közösségi formát."(Márkus-Hegedűs 1926. p.) Ez a szocialista társadalomban megvalósítandó közösség-típus, a Vitányi által harmadfokúnak nevezett közösség (Vitányi 526. p.), melyben az "egyén autonómiáját megőrizve egyesül közösségbe".
IDEÁLTIPIKUS KÖZÖSSÉG - SZOCIALISTA TÁRSADALOM?
"Közösség - társadalmilag jóváhagyott, konstruktív értékek jegyében szerveződő, demokratikusan vezetett csoport." (Csepeli: Szoc.pszich. vázlata, 178 p.)
Kalocsai Dezső: "Egy közösség minőségében, szilárdságában, távlataiban, perspektíváiban az egyik legdöntőbb tényező ... éppen az, hogy mennyiben tud nem csupán a mára, hanem a holnapra szólóan is hatékony, mozgósító erkölcsi-politikai értékeket, eszméket adni az egyéni társadalmi elvárásoknak megfelelő tevékenységéhez. Sőt, nem csak adni, hanem működtetni és megőrizni is azokat." (Uott 220. p.) E közösségek funkciója:
"... a közösség az egyén számára nem csak eszközzé, hanem céllá is válik. Olyan eszközzé és céllá, melyben jelen van a magány leküzdése, a társas szükségletek kielégülése, a másoknak való segítés igénye és ezáltal mások számára hasznossá válás igényének kielégülése, a másokkal való törődés alapján kialakuló öröm és bánat, a tennivágyás stb., általában az érzelmi gazdagodás szükséglete is." (Uő 221 p.) E gondolkodás gyökerei a kollektivizmus gondolatkörében rejlenek.
KOLLEKTIVIZMUS VAGY KÖZÖSSÉGISÉG
Makarenko: "A kollektíva olyan embercsoport, amelyet a társadalmi céloknak alárendelt közös célok egyesítenek" (106 p. idézi A.V.Petrovszkij)
Makarenkóból indul ki minden szovjet kutató. A "kollektivizáló közösség ... haladó célokat szolgál ugyan, de mert az egyént teljesen alárendeli a közösségi érdeknek, tagjai nem fejlődhetnek személyiségekké. Történelmileg ide kell sorolnunk a primitív közösségek legkülönbözőbb típusait, de szükségszerűen ez válik uralkodóvá ott is, ahol a kollektivista eszmék jegyében folyó átalakulás olyan körülmények között megy végbe, amikor a polgári társadalom egyik funkciójaként kibontakozó individualizálódási folyamat szélesebb méretekben még nem zajlott le." (Márkus-Hegedűs 1926. p.)
Pataki: "A kollektivizmus általános eszmeköre a proletár szolidaritás gyakorlatából és tapasztalatából nőtt ki, s ennek a gyakorlatnak a "visszfényeként" vált a világtörténelem színpadára lépő munkásmozgalom értékdeklarációjának egyik vezető elemévé, a proletár erkölcs tartalmas mozzanatává. Ebbéli minőségében mindig is két arcával jelent meg a gyakorlatban. Egyrészt normatív rendeltetést teljesített: szabályozni törekedett az egyén társadalmi magatartásának általános irányát és tendenciáják a másik emberhez és emberi társulásokhoz (családhoz, szomszédsághoz, réteghez, osztályhoz, nemzethez stb. fűződő kapcsolataiban. Másrészt mércéül szolgált annak megítélésében, hogy "mi és milyen mértékben valósul meg az életben" (Lenin), vagyis milyen a társadalmi szolidaritás, a kollektivizmus mindenkori állása a valóságban, milyen a viszony a normatív "kellés" és a reális "van" között." (Pataki: Egyén és ... 74-75.p.)
"Ma már nyilvánvalóan látható, hogy a közösségiség megvalósítása, fejlesztése egy egész történelmi korszak műve lesz. Ahogyan az individualista szemléletet és magatartást évszázadok magántulajdonosi, gazdasági, politikai viszonyai formálták és erősítették, megszüntetésük sem lehet pár év és csupán csak propaganda és erkölcsi nevelés kérdése. Ugyanakkor fennmaradásuk szívóssága sem az ember "örök" természetében rejlik, hanem a gazdasági, társadalmi fejlődés ellentmondásaiban gyökerezik" - írja 1981-ben Kalocsai Dezső. (209 p.)
A kollektivizmus állandóan szembeállította az egyéni és a társadalmi érdeket.
"A szocializmus első éveiben a kollektivitásnak sajátos mítosza alakult ki, amely .. a munkahelyi szervezetekről vallott nézetekben jelentkezett. Ezek szerint az egyén, az egyéni érdek és az egyéniség kifejlődésének lehetősége teljes egészében alá kell hogy rendelődjék az egyes emberek számára csak igen absztrakt formában megejelnő "magasabbrendű" (össztársadalmi, osztály, vállalati stb.) érdeknek, s így a munkahelyi szervezetekben előtérbe került az általunk "kollektivizálónak" nevezett közösségi funkció. ... Mindez csak elősegítette, hogy a kollektivitás eszméje olyan formában váljék uralkodóvá, amely az individuum kialakítását nemcsak hogy nem igenelte, hanem azzal, hogy a közösségi érdekkel szembenállónak tüntette fel, háttérbe szorította, és eszményesítette a szocialista ember monolítikusan elképzelt típusát. Az így kialakult modellt viszonylag csekély változtatással vették át európai országok." (Márkus-Hegedűs 1927.p.)
"Valóságos érdekkonfliktus esetén - legyen bár szó gazdasági, politikai, szervezeti v. bármely más érdekről - mindig az átfogóbb, egyetemesebb érdektípus alkotja a "túlsúlyos mozzanatot". A valódi nehézségek természetesen e ponton kezdődnek: a kollektíva elvének gyakorlati érvényesítésével". (Pataki: Egyén és ... 79. p.)
"A kollektívizmus eszményéből eredő normatív követelmények ... hajlamosak arra, hogy elszakadjanak a közösségi viszonyok és alakzatok szociológiailag elemezhető, konkrét és valóságos történeti állapotától s tisztán ideologikus képződménnyé alakuljanak át. Mintegy a valóság felett lebegnek s így vagy az erőtlen moralizálás, a deklaratív kinyilatkoztatás vagy az erőszakolt voluntarizmus forrásává válnak". (Pataki uott 79-80. p)
A szovjet kiscsoportkutatásban megfigyelhető, hogyan próbálták e normatív, szocialista közösség sajátos dimenzióját megtalálni.
KÖZÖSSÉG ÉS "TÁRSADALMILAG ÉRTÉKES TEVÉKENYSÉG"
A.V.Petrovszkij a nyugati szociálpszichológia csoportelméleti bírálatában ezt írja:
"Az interakcionisták szerint a kiscsoport "olyan személyek csoportja, akik bizonyos ideig kapcsolatban vannak egymással, kölcsönhatásban lévő emberek együttese, akiket közvetlen (személyes) kapcsolat vagy kapcsolatsor fűz össze, mégpedig úgy, hogy a csoport minden egyes tagjának tudomása van a többiről." Ezeket a meghatározásokat és a hozzájuk hasonlókat egyrészt azt jellemzi, hogy a kiscsoport sajátosságait szándékosan elpszichologizálják, kiragadják a szélesebb társadalmi kontextusból, holott éppen ez adja meg minden valóságos csoportnak a realitás státuszát (hacsak nem valamiféle laboratóriumi műcsoportról van szó), másrészt pedig az, hogy a definíció sajátosan pszichológiai része csupán a csoport felszíni kapcsolatainak és viszonyainak bemutatására szorítkozik, azaz nyilvánvalóan leegyszerűsíti a kérdést. A kiscsoport effajta értelmezése semmiképp sem alapozhatta meg a kollektíva adekvát szociálpszichológiai koncepcióját." (A kollektíva szoc.pszich. elméletéről 109. p.) E nyugati kutatók "...elhanyagolták a csoporttevékenység tartalmi vonatkozását, többnyire jelentéktelen anyaggal dolgoztak" (112. p.) A szovjet kutatók úgymond a társadalom oldaláról közelítenek, a kollektívák társadalmi célirányosságát hangsúlyozzák. "Sajnos, éppen a kollektívának e minőségi sajátszerűségtől megfosztott értelmezése jellemzi a .... kísérleti eljárásokat." (114. p.) Megoldás: "A csoporton belüli kölcsönhatás problémáját össze kell kapcsolni azzal a tartalommal, amely a csoportkommunikációk útján hat a személyiségre." (115. p.)
"Azokban a közösségekben, amelyek valamilyen társadalmilag hasznos tevékenységben egyesítik az embereket, az alkalmazkodás igazi alternatívája nem a negativizmus (nonkonformizmus, ellenállás, függetlenség, stb.), hanem a valódi, nem csupán látszólagos közösségbe tartozás sajátos minősége, amely egyben a személyiség csoportbeli önmeghatározása is (kollektivisztikus önmeghatározás)."(...
"A valóságos közösségekben az egyének társulásukban és társulásuk által egyúttal szabadságukat is elnyerik" (Marx-Engels: A német ideológia MEM 34. Bp. 1959. 63. p.)
Makarenko elsődleges kollektívája: "Az elsődleges kollektívának azt a kollektívát kell neveznünk, amelynek tagjai állandó szakmai, baráti, életmódbeli és ideológiai érintkezésben vannak." (Makarenko Művei V.k. 160 o. oroszul, idézi Petrovszkij)
"A kollektívában olyan szociálpszichológiaijelenségeknek kell feltárulniok, melyek minőségileg különböznek az emberek véletlenszerű halmazaiban, társulásaiban, diffúz csoportjaiban stb. előforduló jelenségektől". (120. p.)
Petrovszkij az elsődleges kollektívát másutt úgy értelmezi, mint az a közösség, amely a szocialista értékek realizálója és közvetítője." (Csepeli: Bevezetés a .... 188. p.o).
"A kollektívában azok az emberek közötti kapcsolatok és viszonyok játszanak meghatározó szerepet, amelyeket a közös tevékenység céljai, feladatai és értékei, tehát reális tartalmai közvetítenek" (121.p." "A kollektíva ebből a szempontból olyan csoport, amelyben a személyközi viszonyokat a közös tevékenység társadalmilag értékes és a személyiség számára jelentős tartalma közvetíti" (121.p.)
Dugaszoljuk vissza ezt a mesterségesen felnövesztett szellemet palackjába - a történelem már megtette -, s mielőtt a közösség számunkra most talán legfontosabb dimenzióját, a lokalitást vizsgálnánk meg, elevenítsünk fel egy szintén széleskörűen elfogadott elméleti konstrukciót, Max Weber-ét, és térjünk ki még röviden a közösség és kultúra kapcsolatára is.
KÖZÖSSÉG - ÉRZELEM ÉS RACIONALITÁS KETTŐSSÉGE
Max Weber, az elméleti szociológia egyik legnagyobbja, Tönnies terminológiáira emlékeztetve megkülönböztet "közösséget" és "társulást". "Közösségnek nevezzük a társadalmi kapcsolatot, ha a társadalmi cselekvést ... a résztvevők szubjektíve átérzett - érzelmi-indulati vagy tradicionális - összetartozásán alapuló beállítottság jellemzi.
Társulásnak nevezzük a társadalmi kapcsolatot, ha a társadalmi cselekvést racionálisan motivált érdekkiegyenlítődésen vagy ugyanígy motivált érdekkapcsolódáson alapuló beállítottság jellemzi." (Gazdaság és társadalom 1. 66. o.)
Weber tehát az érzelmi-gondolati síkon helyezi el a különbséget és megállapítja, hogy a társadalmi kapcsolatok többsége "részben közösség-, részben társulásjellegű" (uott 67. o.). Szerinte sem a tulajdonságok, sem a szituáció vagy a viselkedés közös volta, sem a közös nyelv önmagában nem teremt közösséget, csak akkor, ha a " ennek az érzésnek az alapján viselkedésükben valamiképpen egymáshoz igazodnak" (uott 68.o.) Ugyanakkor végig a társadalom ill. társulás szinonimájaként használja a közösség-fogalmat (gazdálkodó közösség, politikai pártok, vallási közösségek stb.)
A KÖZÖSSÉG HATÁSA AZ EGYÉNRE A KULTÚRA VONATKOZÁSÁBAN
"Akkor kezdünk el kultúráról beszélni, mikor annak egésze már nem a miénk" (Vitányi id. mű) A modern korban kultúrák totalitása helyett a szubkultúrák koráról beszélhetünk. Simmel óriásinak érzi a szakadékot az egyén és az össztársadalmi kultúra között, vagy Simmel-lel szólva "az individuális kultúra visszafejlődik - az objektív kultúra túlteng" Simmel id. mű (264.o.) Ugyanő állítja, hogy a modern kultúra fejlődését az a "túlsúly" jellemzi, amit az objektív szellem uralmának nevezhetne a szubjektív szellem felett." (263.o.) Vagyis, az emberiség által létrehozott kulturális javak és az egyén fejlődése félelmetesen aránytalan.
Poplin így foglalja össze a létrejött eltolódásokat:
népi városi
egyöntetűség sokféleség
elszigeteltség mozgékonyság
kultúra szervezettsége kultúra fel-
bomlása
szakrális túlsúly világi túlsúly
közösségi túlsúly individuális túlsúly
(idézi Gergely: A települések 26.oldalán).
Mindez "az egyre fejlődő munkamegosztásból származik, mivel a munkamegosztás megköveteli az egyéntől, hogy egyre inkább egyoldalúvá alakítsa műveltségét. Az egyoldalú hajszában elért legnagyobb haladás igen gyakran az egyén személyiségének az elsekélyesedését eredményezi. Az ember egyre kevésbé tud megbírkózni a tőle független kultúra túlzott növekedésével, az egyéniség jelentősen veszít értékéből, talán kevésbé a tudatosságban, mint a gyakorlatban és érzelmi állapotának homályos teljességében, amely ebből a gyakorlatból következik. Az egyén puszta kis csavarrá vált a dolgok és erők hatalmas mechanizmusában, amely megfosztja minden haladás lehetőségétől, a szellemiségtől és értéktől, annak érdekében, hogy átalakítsa azt szubjektív formájából egy pusztán objektív élet formájává. Rá kell mutatnunk arra, hogy az effajta kultúrának a nagyváros az igazi küzdőtere." (Simmel 263-64.o.)

Lemezújság archívum

Közösségfejlesztés