Lemezújság archívum

Cím:	Pillantás a lakástörvény kristálygömbjébe
Szerző:	Ernszt Gabriella
Folyóirat:	PC Lemezújság
Állomány:
Év:	1994
Szám:	1.szám
Oldalszám:
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:	Szakszervezetek Gazdaság- és Társadalomkutató Intézete
Települések:
Tárgyszavak:	lakásgazdaság, lakáspolitika, lakástörvény
Megjegyzés:
Annotáció:

K54_9401

Pillantás a lakástörvény kristálygömbjébe

Inkább megveszik, mert félnek a lakbéremeléstől

A lakásgazdaság, a lakáspolitika átfogó szabályozása helyett kizárólag
a bérlakásszektorra vonatkozó törvény elkészítésére vállalkozott a
kormányzat, s így több száz módosító indítvány megtárgyalása után ezt
fogadta el a parlament. A vihar azonban még nem ült el.
Alkotmánybírósági döntésre várnak az önkormányzatok és a lakásbérlők
egyaránt, mégpedig mind a bérlakás-értékesítés, mind pedig a
lakbéremelés átmeneti felfüggesztése tárgyában.
A két éve tartó várakozás tehát - bár már más alapokon - tovább
folytatódik. A tét egyik oldalon sem csekély. Az önkormányzatok a
saját tulajdonukkal való rendelkezés korlátozásaként élik meg a
törvényi szabályozást. Ugyanakkor ma is sokkal kényelmesebb lenne e
neuralgikus pontok érintésekor "felfelé" mutogatni. Különösen a
választások közeledte fokozza a helyzet pikantériáját. A hatalmon lévő
koalíciós pártok népszerű törvényt hoztak, amennyiben - a lakosság
kívánságának megfelelően - szabaddá teszik a bérlők által lakott
lakásbérlemények megvásárlását, illetve meghatározott időre
lakbérstopot vezettek be. Az úgynevezett kerettörvény végrehajtása -
konkrétumokkal való kitöltése - viszont a parlamentben ma ellenzékben
lévő, de a nagyvárosi önkormányzatok többségében hatalmat gyakorló
pártok feladata. S nem kell a kristálygömb tanulmányozásába merülnie
annak, aki tudni akarja, hogy milyen intézkedések lehetnek
népszerűtlenek, azaz voksvesztők a lakbérrendszer, illetve a
bérlakásleadás szabályozásának területén, s melyekkel lehet további
híveket toborozni.
A másik oldalon a bérlők úgy érzik, hogy lakhatásuk biztonsága a tét.
A mai bérlők már jó ismerői a rendszeres és számukra jelentős
lakbéremeléseknek (1983, 1989), s már azt is tudják, hogy az eddigiek
csak szolid szárnypróbálgatásnak minősülhetnek a rendszerváltáshoz
kapcsolódó - részben abból is következő - lakbéremelés mértékéhez
képest. Hiszen a szakértők gyakran átlagosan négy-ötszörös
lakbéremelést emlegetnek. A szegénységi küszöb felé sodródó "átlag"
pedig azt is tudja, hogy a szociális támogatásból ők szinte
törvényszerűen kívülrekednek. A rászorulók túlnyomó többségének emberi
méltóságát egyébként is sérti a segélykérés, az ezzel járó procedúra,
a fazékfedő alá kukucskáló környezettanulmány rendszere.
A tizenkét lakásnál kevesebbet tartalmazó épületekben a bérlakások
megvételére már 1969 óta volt lehetőség. A lakásszámra vonatkozó,
illetőleg a vegyes tulajdon kialakulását gátló korlátozásokat 1983-
ban, majd 1989-ben tovább oldották. Tömeges mértékű lakásvásárlás,
illetve az eziránt megnyilvánuló lakossági nyomás azonban csak 1990-
től tapasztalható, amikor az 1989. évi lakbéremelés sokkját az újabb
emelésekről szállongó hírek tetézték.
Az egyik - intézetünk közreműködésével készült - empirikus felmérés
szerint például azoknak a székesfehérváriaknak a 70 százaléka, akik
már megvették bérleményüket, a vásárlás fő indítékaként az emelkedő
lakbért említették. Az elkövetkezendő években szeretne tulajdonossá
válni Székesfehérvárott a megkérdezettek fele, a ferencvárosiaknak
pedig a 44 százaléka. Döntésük fő okának ők is a lakbérek növekedése
miatti félelmet jelölték meg. A lakásvételtől mindössze 10, illetve 17
százalék zárkózott el egyértelműen, mondván, nem volnának képesek
kifizetni az árat, helyrehozni az ingatlan állapotát és győzni a
javítási kiadásokat.
A lakásvásárlók nem mindegyike volt azonban ilyen körültekintő. Egy
másik jelentés szerint ugyanis az új tulajdonosok 52 százaléka számára
az épületre fordítandó jelentősebb kiadások fedezete komoly
problémákat okozna; 32 százalék számára már a lakás belső javításainak
fedezése is nagy gondot jelent; 25 százalék számára rendkívül komoly
gondot jelentene, hogy a nagyobb javítási munkák rájuk eső
költségfedezetét előteremtsék. Ezeknek az új tulajdonosoknak nincsenek
kellő pénzügyi forrásaik ahhoz, hogy tulajdonosi kötelezettségeiket
teljesítsék, mi több, még ahhoz sincs elegendő bevételük, hogy egy
esetleges hitelt visszafizessenek. Más szóval: egyáltalán nem lett
volna szabad megvásárolniuk lakásaikat.
Csaknem valamennyi felmért épületben nagy számban találhatók olyan
háztartások, amelyek számára egy-egy nagyobb javítási munka rájuk eső
részének kifizetése megoldhatatlan gondot jelentene. Ez a "kemény mag"
az eladott épületek nagy részénél súlyosan hátráltatja a jövőbeni
javítások elvégzését.
Az utolsó fityingjeit összekuporgatva, magát jelentős adósságokba
verve tulajdonossá vált bérlők jelentős hányada ma még azt hiszi, hogy
túljutott a nehezén, s lakhatása biztonságát ily módon
megszilárdította. Ezt mindaddig hiheti, míg meg nem születik az új
jelzálogtörvény és nem kezdik érvényesíteni szankcióit. Ezt követően
azonban sokan nemcsak egy illúzióval, hanem egy lakással is
szegényebbek lehetnek. Hacsak a lakáspolitika nem talál tömegesen
alkalmazható választ a tömeges méretekben elkövetett baklövéseire.
Táblázatunk adatai is jelzik, hogy az önálló "kerületállamocskák"
eltérő lakáspolitikája eddig főként a bérlakáseladások szabályozásában
öltött testet. Míg a XVI. kerületen százalékosan ki sem fejezhető az
eddig eladott 1700 lakás aránya (vajon kik lehettek a
kiválasztottak?), addig a másik pólust képviselő XI. kerületben a
bérlakásállomány háromnegyede már a bérlők tulajdonává vált. Hasonló
különbségeket találhatunk egyébként az egyes városok között is.
A törvény által előírt lakbérstopot követően hasonló eltérések
várhatók a lakbérrendszer szabályozása és az ezekhez kapcsolt
szociálpolitika területein is, hacsak a törvény által létrehozott
"kerületállamocskák" nem hajlandók önként összehangolni ez irányú
tevékenységüket. Erre pedig szinte semmi jel sincs. Pedig ezzel meg
lehetne előzni egy felháborodási hullám kialakulását, illetve egy
városon belüli mesterségesen gerjesztett népvándorlás beindulását.

LAKÁSPRIVATIZÁCIĽ A FŐVÁROSBAN*

Lakások Önkormányz. Ebből 1993. A privatizált
Kerület összesen lakások júniusig lakások aránya
ezer db 1989. dec. privatizált százalékban
ezer db ezer db

I. 16,4 11,5 5,8 50,4
II. 42,4 18,2 8,7 47,8
III. 53,8 23,2 13,4 57,8
IV. 39,6 20,8 1,5 7,2
V. 26,1 17,7 9,3 52,5
VI. 35,3 25,9 6,3 24,3
VII. 39,8 29,9 9,5 31,8
VIII. 38,9 32,2 5,4 16,8
IX. 34,3 27,6 10,4 37,7
X. 31,2 18,8 4,8 25,5
XI. 67,5 29,8 22,1 74,2
XII. 31,5 14,3 7,6 53,1
XIII. 67,5 30,2 6,8 22,5
XIV. 59,6 32,1 9,8 30,5
XV. 35,9 15,3 1,8 11,8
XVI. 24,8 1,7 0,0 0,0
XVII. 25,1 4,2 0,7 16,7
XVIII. 35,0 7,5 1,4 18,7
XIX. 26,9 11,9 7,0 58,8
XX. 34,6 7,8 2,7 34,6
XXI. 31,6 11,2 2,8 25,0
XXII. 18,5 3,8 2,0 52,6

*Ingatlanpiac, 1993. július 1. 4. oldal

Ernszt Gabriella
Szakszervzetek Gazdaság- és Társadalomkutató Intézete

Népszabadság, 1993. augusztus 9.

Lemezújság archívum

Közösségfejlesztés