Közösségfejlesztés

Lemezújság archívum
Nyomtatóbarát változat
Cím:
A Sárospataki Népfőiskolai Egyesület munkájáról
Szerző:
Folyóirat:
PC Lemezújság
Állomány:
Év:
1993
Szám:
38.szám
Oldalszám:
A cikkben lévő
Nevek:
Újszászy Kálmán, Szabó Zoltán
Intézmények:
Sárospataki Népfőiskolai Egyesület, Sárospataki Táji NÉpfőiskolai Központ
Települések:
Sárospatak
Tárgyszavak:
népfőiskola, egyesület
Megjegyzés:
Annotáció:

B332_38



A Sárospataki Népfőiskolai Egyesület munkájáról

I. Történeti kitekintés

1. A történet váza 1948-ig
Magyarországon a két világháború között indult el a népfőiskolai
mozgalom megszervezése. Ennek egyik jelentős állomása volt a
Sárospataki Népfőiskola életrehívása. 1936-ban a Református Kollégium
keretein belül szervezte meg az első protestáns népfőiskolát Ujszászy
Kálmán és Szabó Zoltán.
Ez az iskola elsősorban a felső-magyarországi falvak fiataljainak
képzését vállalta magára.
Az évenként újraszerveződő tanfolyamok 1948-ig működtek oly módon,
hogy 1944-től már önálló intézmény volt a Rákóczi-várban. A hatalomra
jutó kommunista rendszer azonban nem nézte jó szemmel az olyan
szerveződéseket, amelyeket az állampolgárok saját akaratukból hoztak
létre. Ennek következménye volt az 1948-as megszüntetés. Hosszú ideig
szunnyadt a népfőiskolai gondolat a magyar társadalomban. A hetvenes
évek elején bukkant újra fel a hajdani pataki népfőiskolások évenkénti
találkozóin.

2. Újjáalakulás 1987-től
A nyolcvanas évek egyre bomló társadalmi és gazdasági rendje újra
felszínre engedte a népfőiskolák szervezésének igényét.
Sárospatakon független értelmiségiek egy kis csoportja (Dr. Kováts
Dániel és Homonnainé Dr. Jób Klára vezetésével) újjászervezte a nagy
hagyományokkal rendelkező oktatási formát.
1987-től 1990-ig a Comenius Tanítóképző Főiskola hathatós
támogatásával évi egy tanfolyam megszervezésére nyílt lehetőség. A
télen megrendezett kurzusok témája elsősorban társadalomtudományi
alapok voltak (szociológia, közgazdaságtan, néprajz, történelem). A
hallgatókat a környék falvainak fiataljaiból verbuválták.
1990 nyarától mennyiségi és minőségi változás következett be. A
pénzforrások gyarapodásával mód nyílt a tanfolyamok idejének és
tematikájának bővítésére. gy: társadalomismereti, történeti és
képzőművészeti témakörökben rendeztünk tanfolyamokat, kéthetes
bentlakásos formában.
1991-ben szerveződött meg a Sárospataki Népfőiskolai Egyesület, amely
immár jogi formáját adja a népfőiskolai szerveződéseknek.

II. A Sárospataki Népfőiskolai Egyesület tanfolyamai

A kiszélesedett jogi lehetőségek és a bővülő anyagi források lehetővé
teszik, hogy immár évi 4-5 tanfolyam megszervezésében gondolkodjunk.
Ennél többre azonban nem vállalkozhatunk, mivel ehhez már állandó
épületre, főállású tanári gárdára és jóval több pénzre lenne szükség.

Tanfolyamaink jelenleg:
1. Társadalomismereti szekció
E tanfolyamunk elsődleges célja az, hogy a hallgatókat megtanítsuk
közösségben gondolkodni.
Olyan ismereteket kívánunk nyújtani, amely képessé teszi őket a
szűkebben illetve tágabban értelmezett társadalmi struktúra alapszintű
elemzésére, megértésére. Fontos, hogy el tudják önmagukat és szűkebb
környezetüket helyezni egy-egy adott társadalmi szituációban.
Cselekvési stratégiák kidolgozásában is segítséget kívánunk adni mind
az egyén, mind a szűkebb közössége számára. Ezekhez a célokhoz sokrétű
módszerekkel kívánjuk hozzásegíteni hallgatóinkat.
2. Történeti szekció
A 20. századi történelem megértése igen nagy gondot okoz a
fiatalságnak a mai Magyarországon. Ez részben a kommunista rendszer
ideologikus történelem-oktatásának, részben a rendkívül bonyolult e
századi folyamatoknak köszönhető.
Egy-egy szűkebb történeti rész részletes feldolgozásával (ez évben pl.
a 20. századi kelet-európai politikatörténet lesz a téma) közelebb
kívánjuk vinni hallgatóinkat ahhoz a végső célhoz, amelyben tisztában
vannak nemzetünk és történeti régiónk helyzetével és történetével.
3. Képzőművészeti szekció
Rendkívül sok az olyan közösség, ahol a képzőművészet iránt érdeklődő
fiatalok nem jutnak alkotóműhelyekhez, nem segíti fejlődésüket
szakavatott tanári gárda.
E szakmai háttért és oktatási bázist kívánjuk megadni hallgatóinknak.
Itt biztosítani tudjuk a viszonylag jól felszerelt műhelyeit, illetve
a szakképzett tanári gárdát.
A hallgatók megismerkedhetnek az alap rajzi stúdiumokkal,
gyakorolhatnak különböző képzőművészeti technikákat, illetve
bepillantást nyernek néhány esztétikai és művészettörténeti kérdésbe.
4. Református szekció
Az elmúlt évben első ízben indítottuk be ezt a csoportot. Feladata két
részből áll, egyrészt bibliaismeretet oktatnak tanáraink, másrészt a
református szellemiség közéleti aspektusait vizsgálják az ideérkező
diákok.
5. Részvételi lehetőségünk az átképzésben
Egyesületünk néhány tagja felvetette annak lehetőségét, hogy a
népfőiskola kapcsolódjon be a munkanélküliek átképzését felvállaló
programba.
Mi elsősorban a vállalkozókészség kialakításában és a munkanélküli
fiatalok társadalmi beilleszkedését és munkavállalói esélyeinek
növelését segítő programokban látunk fantáziát.
E tanfolyamunk szervezése folyamatban van.
6. A tanfolyamok anyagi és szervezési háttere
Épülettel nem rendelkezünk. Sárospatak különböző oktatási és
közművelődési intézményeiben kapunk helyet tanfolyamaink számára. A
szállást iskolai kollégiumokban tudjuk megoldani. Épület
megszerzéséről már folynak tárgyalások, de ez idáig még ezek
eredményre nem vezettek.
A tanfolyamok fedezetét elsősorban alapítványi és egyéb pályázati
támogatásból biztosítjuk. A teljes költség alig 20%-át fedezik a
hallgatók. Magyarország rossz szociális helyzetére való tekintettel
nem szabhatjuk magasra a részvétel költségeit. Úgy véljük, nem lehet
akadálya a tanfolyam elvégzésének a rossz szociális helyzet.
A szervezési munka az egyesület tagságára hárul. Jelképes
tiszteletdíjat fizetünk mindezért.

III. A Sárospataki Táji Népfőiskolai Központról

Az elmúlt évek fejlődésének következtében igény mutatkozott egy olyan
iroda létrehozására, amely összefogja a felső-magyarországi
népfőiskolai szerveződéseket.
A létrejött iroda funkciói:
1. Információs adatbank kifejlesztése
A DVV Budapesti Irodájától kapott technikai eszköztár és a két
félállású státusz megteremtésével mód nyílik egy olyan adatbank
fokozatos kiépítésére, amelyben számontarthatjuk a régió (BAZ és Heves
megye) területén működő népfőiskolák legfontosabb adatait,
paramétereit, szakmai programjait. Rendszeresen gyűjtjük a mozgalom
irodalmát, kiadványait, s azokat időszakos kiadvány (Mécsvilág)
formájában közzétesszük.
2. Szakmai segítségnyújtás, koordinációs feladatok
A helyi népfőiskolák szakmai programjának, koncepciójának
kialakításában, szervezésében, előadók felkérésében, irodalom
kölcsönzésében stb. - igény szerint - segítséget nyújtunk. Módszertani
anyagokat bocsátunk közre, a működőképes gyakorlati tapasztalatokat,
eredményeket nyilvánosságra hozzuk és terjesztjük.
3. Érdekképviselet, jogi, szervezési szolgáltatás
Jogi, gazdálkodási, szervezeti kérdésekben, felkérésre eljárunk az
egyes népfőiskolák képviseletében. Ide vonatkozó tudnivalókat,
információkat rendelkezésre bocsátjuk.
4. Népfőiskola-vezetői képzés, továbbképzés
A Comenius Tanítóképző Főiskola keretében, a Társadalomismereti
Tanszék szakmai részvételével két féléves népfőiskola-vezetői
szakkollégiumot, illetve speciálkollégiumot indítunk nappali és
levelező tagozaton, külön tematika szerint.
5. Szakmai, társasági rendezvények, konferenciák
Évenként legalább egy alkalommal szakmai tanácskozást szervezünk a
régió népfőiskolái számára, előre egyeztetett program alapján.
Vállalkozunk továbbá hazai és nemzetközi rendezvények,
tapasztalatcserék, konferenciák szervezésére és azok írásos anyagának
terjesztésére.
Mint a fentiekből látható, egy olyan szolgáltató, koordináló kis
szervezet kiépítésére törekszünk, amely messzemenően alapoz a
népfőiskolák igényeire. Nem kívánjuk semmilyen módon befolyásolni a
szerveződések működését, csupán arra törekszünk, hogy a már meglévő
népfőiskolák munkája hatékonyabbá váljék, illetve generáljuk az újabb
szerveződések létrejöttét.
Az "iroda" a lehető legkisebb állandó apparátussal - két félállás -
működik. Messzemenően alkalmazza azt a szellemi tőkét, amely ebben a
témában az utóbbi időben ezen a tájon és országosan is felhalmozódott.
Ennek bevonását megbízásos jogviszony alapján valósítjuk meg.

Sárospataki Népfőiskolai Egyesület
Sárospatak, Szent Erzsébet tér 4.
tel./fax: 41/23-640

Lemezújság archívum
Közösségfejlesztés