Lemezújság archívum

Cím:	Belénkragadt szóvirágok
Szerző:	Beke Pál
Folyóirat:	PC Lemezújság
Állomány:
Év:	1989
Szám:	12.szám
Oldalszám:
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:	népművelés, művelődéspolitika, nevelés
Megjegyzés:	beke312.pcl
Annotáció:

BELÉNKRAGADT SZOVIRÁGOK
Mintha visszafiatalodnék, olyanok ezek a szövegek: marxista-leninista világnézeti és politikai nevelés; a szocialista tudat (mi az, kérem?) fejlesztése; a korszerű általános műveltségi színvonal emelése (hová?); a tudományok és a művészetek haladó hagyományainak és forradalmi értékeinek ismertetése és népszerűsítése; a szakmai ismeretek és készségek fejlesztése (és bizony isten idézem a többit:) a szocialista közösség és saját jólétünk érdekében; hazafiságra és persze rögtön internacionalizmusra nevelés, mintha ez utóbbi nélkül sovén gondolatai támadnának a hallgatóknak, de persze az előbbi nélkül meg túlontúl dogmatikusak lennénk; a korszerű ízlés fejlesztése. És ez is persze az előzőeket leíró által.
Ám mindezt hol? - egy vedlett művelődési otthonban, ahol ha van (mert azért van!), halovány a világítás és a kárpit alól már régen kivájták a habszivacsot a mással le nem foglalt unatkozó kezek és ahol az olajfestéken is átüt már a salétrom vagy éppen a lambéria alól porlik emiatt a fal és ahol ha még fűteni lehet (mert talán még lehet), zúg a légbefúvó és izzad a mennyezet, de persze kabátban ülnek a még eljövők, hiszen a tetőszigetelést kispórolta a valamikori építtető és a kalóriák vesznek a semmibe. Igen, itt dolgoznának mindezért, ahol színészeink fiatalkorában készített fényképeit egyszínűvé föstötte át a múló idő, de levenni nem lehet, hiszen a képek helyén még friss színű az évtizeddel korábbi festék; kicserélni meg fölösleges, hiszen a mozi régen elköltözött már. A parketta belefeketedett a tornaórákba, a testszagot kiszellőztetni sem lehet már. Függöny ha van, itt-ott lóg csak a rúdon s a sötétítőt az ablakkeretbe vert szögre lehet akasztani. Nem lenne illő ily fennkölt dolgokat e földalatti világban elővezetni.
Fennkölt? - tele vagyok zavarral erről szólván. E célokba foglalt "nevelési" - s ahogy a buta szakmai zsargon mondja - "területekkel" önmagukban is bajom van persze, de ha nem lenne is volna. Mert noha azt csak az utóbbi hónapok óta illő megkérdezni, hogy ugyan már miért "marxista-leninista" a világnézeti nevelés, amikor ez nem pártintézmény (s bocsánat, manapság ezt így illik bővíteni: amikor a művelődési otthon nem a kommunista párt intézménye, hanem az államé, amely szükségképpen pártatlan), az azonban mindig is kérdés volt, hogy mi az, amit "haladó" hagyománynak és "forradalmi" értéknek számíthatunk a tudományokban és a művészetekben? Mert ki és mi szerint haladó? Vagyis; a barlangrajzok nyilván nem azok, mert azt valamilyen elő-értelmiségi véste-föstötte, míg a többiek, mint dolgozók a mamutot hajkurászták; a rabszolgatartó társadalmak ismeret- és művészethalmazából is nyilván csak a rabszolgák által fölismertek és készítettek számíthatnak ebbéli figyelemre, Luther és Kálvin is csak megjelenésükkor lehettek "haladók" mert aztán ők is be- leiszapolódtak a klerikális reakcióba és nyilván jeles hazai szerzőink sem kapnak nyilvánosságot az így elképzelt műsorpolitikájú intézményben, hiszen a Himnusz, az Egri csillagok, az Elsodort falu sem jobbágysorsú alávetettek vagy egyéb rafinált módon kizsákmányoltak művei. Aztán persze értem én, hogy az egyén szakmai ismereteinek és készségének fejlesztésétől a "saját jólét" konkrétan megmutatkozhat, de hogy a "szocialista közösség" jobban-léte milyen áttételekkel válik frankóbbá azt nem nagyon látom be. Mert melyik "szocialista közösségé"? A településé? Az országlakosságé? Vagy Közép-Európa ez talán a Szovjetunióval? Avagy a szocialistának mondott világrendszer? - de kérem, hát hol a határ? Nem beszélve arról, hogy az ötvenes-hatvanas évek szemináriumi műveltségén felnövekedettek éppen azt is mondhatnák erre, hogy vigyázzunk csak kérem, ezzel a "saját jóléttel" mert az, mint tudjuk a privatizálás melegágya s mint ilyen, éppenhogy a "szocialista közösség" ellen való!
Azt is tudom persze, hogy aki így fogalmaz, korántsem gondolja komolyan, pusztán ehhez szokott, vagy ezt várják el tőle (ugyan kicsoda manapság?) Vagy tán azért írja csak, mert ezek a már klasszikusnak is mondható funkciók? Mégha az egész magyar televizió és a rádiók és az újságok és a színházak és a mozik akarnák mindezt, akkor is csóválnám a fejem nagyravágyásukon. Mert mindeme célok eszköz- és pénzigényes, fölszerelés- és berendezésigényes hátteret kívánnak, hogy ellene tegyenek a presszóbeli és a magánházaknál működő videos áradatnak, a parabolaantennákkal fogható egyéb műsorfolyamoknak, a külföldi utakból táplálkozó tájékozottságnak, az aluljáró-irodalommal vagy akár a saját ébredő eszünkből következő sokféleségnek. Mindezzel harcba szállni az éppen kapható előadóval, a meglévő diavetítővel és világvevő rádióval?! - semmi másra nem valók e nagyképű célok, mintsem saját maguk lejáratására.
Már ifjú koromban is gyanítottam, hogy van különbség a jeles és nemes "nevelési" célokban megfogalmazottak és a helyszín, a valóság, a lehetőség között, de akkor még nem tudtam, hogy a szükség is más. Ez utóbbit azonban már régóta tudjuk. Hogy mikortól? - pont akkor kezdődött el a felismerés, amikor a működési költségeket az Állam immár nem tudta (vagy nem akarta) fizetni és a helybeliek fizetőképes keresletére biztatott az intézményi működés. Ekkor kezdődött az a szemlesütött zavar, amely szerint bevételt kell termelni, hogy népművelni tudjunk; mintha szégyelni kellene azt a közízlést, amilyent csináltunk az elmúlt évtizedekben. Minél nagyobb volt az ebbéli zavarodottság, annál fellengzősebben fogalmazódtak a munkatervi célok; e szóvirággokkal födtük-födték a zavart.
Világnézeti variációkkal világlátást segíteni, problémamegoldó készséget és ismeretet biztosítani; a művészet gyakorlásának lehetőségével készséget és lelket formálni; a megélhetéshez, a jobb életminőséghez információt, gyakorlatot adni: nemcsak országos művelődéspolitikai föladat, hanem a társadalom, a gazdaság, a közélet, a mindennapi megélhetés, az oktatás és még sok minden más együttműködése révén is kialakuló eredmény. Föltehetően szerepe lehet ebben a helybéli művelődés otthonának is. No de hogy megoldja egymaga? Lejjebb kéne tenni a mécét. Helyesebben: feljebb kellene tenni. Lejjebb a szövegben, a nagyravágyásban. Feljebb a helyben szükséges teljesítményben.
- bp -

Lemezújság archívum

Közösségfejlesztés