Közösségfejlesztés

Lemezújság archívum
Nyomtatóbarát változat
Cím:
Az epöli közösségfejlesztés kezdete
Szerző:
Vercseg Ilona
Folyóirat:
PC Lemezújság
Állomány:
Év:
1989
Szám:
14.szám
Oldalszám:
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Epöl
Tárgyszavak:
fejlesztő beszélgetés, közösségfejlesztés
Megjegyzés:
epol014.pcl epol114.pcl epol214.pcl epol314.pcl
Annotáció:


Vercseg Ilona:
Az epöli közösségfejlesztés kezdete
A továbbiakban egy fejlesztési javaslatot teszünk közzé, melyet a Komárom-Győr-Sopron megyei középfokú képzés hallgatói készítettek. A tanfolyam vezetője Keresztesi József, a tatabányai Közművelődés Háza népművelője, fontosnak tartotta, hogy a megyék továbbtanuló gyakorló népművelői gyakorlati munkaként a közösségfejlesztés szemléletével és módszerével ismerkedjenek meg, s felkért a munka szakmai irányítására, melynek örömmel eleget is tettem, azzal a kikötéssel, ha találunk olyan falut, ahol a közösségfejlesztést a gyakorlatban is megkezdhetjük és a tanfolyam lezárta után is folytatjuk. Választásunk Epölre esett, erre a közel 700 lelket számláló, mezőgazdasági hagyományokkal rendelkező kis falura, amelyik a szomszédos Bajna társközsége 1990. jan. 1-ig, amikortól is helyi akaratra, melyet Csenki Mihály volt elöljáró, most tanácselnök közvetített a Megyei Tanácshoz, a község Bajnáról leválik és - legalábbis közigazgatásilag - önállóvá válik. Az önállósulás további lehetőségeit kutattuk 1989. szeptember 24-28-ig 25 kollégával Epölön. Felkerestük a falu véleményformálóit, intézményeit, vezetőit és a megismertek alapján az utolsó nap délelőttjén a falu vezetőinek és tanácstagjainak elmondtuk javaslatainkat. E beszámolók olvashatók az alábbiakban. Azzal a meggyőződéssel adjuk a szakmai nyilvánosság elé, hogy vázlat-volta ellenére is meglehetősen széles körét érinti a helyi társadalom ujjászerveződési lehetőségeinek.
Vercseg Ilona: Tisztelt epöliek, tisztelt Cseki Mihály és valamennyien, akik kíváncsiak a mi véleményünkre, ami számunkra nagyon megtisztelő! Mai összejövetelünket megnyitom és előszöris engedjék meg, hogy köszönetet mondjak a lehetőségért, hogy itt lehetünk 4 napig ebben a faluban és gyarapodhatunk szakmailag és emberileg is. Azt hiszem, ha hallották volna a csoportbeszélgetéseket, egyértelművé vált volna az Önök számára, milyen sokat jelentett nekünk ez a 4 napos faluval való ismerkedés, milyen sokat tanultunk látásmódban, gazdagodtak a társadalmi ismereteink és friss élményeket szereztünk. Ami számunkra igazán hasznos volt az a lehetőség, hogy tudunk Önök számára is hasznos javaslatokat tenni. Természetesen mi nem úgy látjuk a dolgokat, ahogyan Önök, hanem a kívülről jött ember szemével, de elképzelhető, hogy éppen ez a szemszög segíti hozzá Önöket annak az elhatározásához, hogy merre kell elindulniuk. Azt is el kell mondanom, hogy a csoportjainkban különböző életkorú, élethelyzetű, szakmai felkészültségű emberek vannak. Vannak akik komolyan és felelősen dolgoznak több éve egy területen, és akadnak köztük kezdők, akik most akarják megtanulni, hogy mi az a szemlélet és módszer, amivel a települések kulturális fejlesztéséhez hozzá kell fognunk. Mert ez az a szempont, amivel gazdagítani szeretnénk az Önök látásmódját. Ha mindazokat az energiákat, amiket mi a mélyben meghúzódva látunk, fel tudjuk erősíteni, akkor a passzivitásból a falu lakossága képes lesz kimozdulni és megújítani a falu életét is. Misi bácsi a 4 nappal ezelőtti bevezetőjében azt mondta, hogy vérkeringés kellene. Számomra ez nagyon emlékezetes kifejezés volt, mert bizonyos értelemben valóban úgy kell kezelnünk a magyar társadalmat és a magyar falut, mint egy beteg testet, amelybe most újra lelket és életet kell lehelni. Epölön is elvégezte az idő és a társadalmi berendekedés azt, amit a
magyar települések többségén: az emberek kezéből kivette sorsuk irányításának lehetőségét és visszaminősítette őket alárendelt emberré. De vannak olyanok, akik nem voltak képesek beletörődni ebbe a visszaminősítésbe és ezek az emberek megpróbálnak az ár ellen úszni és felmutatni eredményeket. Azt hiszem, hogy az Epölieknek nem kell megmondanunk, kik ezek az emberek. Mi is kaptunk erre visszajelzéseket. Ezeknek az embereknek a helyzete nagyon nehéz, még ha hálás is. Végülis minden erőfeszítésük, még ha eredményhez vezet is, olyan csekély, hogy nem képes ellensúlyozni a társadalmi hatásokat. Ezt mi jól látjuk és azt gondoljuk, hogy elindult itt tőlünk teljesen függetlenül egy kulturális fejlesztés, ami abban a helyi akaratban fogalmazódott meg, amelyik szembeszállt bizonyos megemészthetetlen dolgokkal, az iskolaelvétellel, a közigazgatási összevonással. És ha a további együttműködést egyáltalán igénylik a helybéliek és mi itt segítőként léphetünk fel, akkor nekünk már ezt a fejlesztést nem elkezdeni, hanem a saját szempontjaink szerint folytatni kellene, mégpedig azzal, hogy azokat a közösségi energiákat kellene felszabadítanunk, amelyek - mint tapasztaltuk - megvannak az epöli emberekben, csak foglalkozni kellene velük, csak felszínre kellene segíteni őket. Ugy összegezhetném talán a tapasztalatainkat, hogy a cél talán Epöl teljes önállóságának a kivívása lenne, minden értelemben és mindazokat a lehetőségeket pártolni kellene, amik ehhez hozzásegítenek, és olyan mértékben, amilyen mértékben megvan rá az emberekben a vállalkozó kedv, az akarat, a tehetség, amennyire még képesek bizonyos dolgokban előrelépni. Tudom, hogy a XX. század végén az önállóság egy viszonylagos fogalom, de mégis a helyi, háztáji tevékenység, a kétlakiság azért azt jelenti, hogy a falvak nem alvó települések, hanem lakóinak változatlanul a munkahelyei is és ebben az értelemben
mindenféleképpen jogos önállóságról beszélni és jogos azoknak a lehetőségeknek a kereséséről beszélni, amik az epöli embereket önállóvá teszik és kiszolgáltatottságukat csökkentik.
Ennyit szeretnék én bevezetőben elmondani és a következő javaslatom van. Mi a benyomásunkat úgy összegeztük, hogy témacsoportokat állapítottunk meg, a gyakran visszatérő problémák alapján. Öt ilyen fő témacsoportra bontottuk a vizsgálódásunkat. Az első a falu környezete, külső megjelenési állapota: építészet, környezet, idegenforgalom. A második a munkalehetőségek, a szolgáltatás, a kereskedelem. A harmadik fő problémakör az idős emberek helyzete, a szociális gondoskodás. A negyedik fő téma az ifjúság helyzete és az ötödik a falu lelki-szellemi állapota és a továbblépés lehetőségei.
Átadom a szót a kollégáimnak. Minden csoportból valaki el fogja mondani saját munkacsoportját összegző véleményét és utána az ő csoportukból a többiek kiegészítéseket tehetnek, mert előfordulhatt, hogy a szószólók valamit kifelejtettek. Utána mi magunk is hozzátesszük még a saját javaslatainkat és úgy megyünk tovább. Ez nagyon sok időt vesz igénybe, de nagyon kérem magukat, hogy legyenek türelemmel, mert csak mindezek után szeretnénk igazán átadni maguknak a szót és vitát nyitni. Tudniillik nem egyszerű elhatárolni egymástól a területeket, ezért egy egységes kép csak a beszámolónk végére bontakozhat ki. Még annyit, hogy ezek nem ténymegállapítások, - a jelenlegi tudásunkkal itt tartunk. Lehet, hogy ez kevés, lehet, hogy meglepően sok, ezt mi nem tudjuk, ezt majd döntsék el Önök. Tehát mi nem tényeket és megfellebbezhetetlen ítéleteket hozunk, hanem tapogatózunk és ennyit sikerült egy ilyen nagyon bonyolult dologról, mint egy helyi társadalom, egy falu helyzete, megtudni. Kérjük, hogy ezzel a hozzáállással közelítsék meg beszámolóinkat. Akkor át is adom a szót annak a társaságnak, akik a falu külső megjelenésével és környezetével foglalkozott. Először mindenki elmond egy állapotot, azt, hogy milyen helyzetben találta a falut és utána azt, hogy milyen fejlesztési lehetőségeket lát elsősorban közösségekben rejlő energiák és tartalékok feltárásával.
Vitéz Józsefné: A környezeti kultúráról fogok beszélni. Előre szeretném bocsátani, hogy amit mi feljegyeztünk, az egyrészt Cseki Mihály beszámolójára épül, másrészt a falu lakosaival történt beszélgetésre, az ő vágyaikra alapozódik, és kiegészítettük azzal, amit a későbbiekben mi jónak látnánk. Találunk majd a beszámolónkban olyan dolgokat is, amik most egy kicsit a valóságtól elrugaszkodottnak tekinthetők, de azért majd a fejlődés során biztosan véghezvihetők.
Epöl község nagyon szép környezetben fekszik, ezt jó lenne kihasználni. Jó lenne a falut még inkább rendben tartani. Elmondható, hogy az utcák rendezettek - már amik készen vannak - füvesítettek, az utcák és a járdák közti részek fásítottak, gondozottak. A vízellátás saját kutakból történik, ami elég sok gondot okoz a lakosságnak, szeretnék ezt a problémát ők is minél előbb megoldani. Csatornázás nincs. Az utak, járdák elfogadható állapotban vannak. A lakóházak többsége jól karbantartott és ápolt. Levegőszennyezettség nincs. Rendszeres a szemét elszállítása. Meg kell említeni példaként, hogy a római katolikus templomot nemrég tatarozták és ez az első lépés az idegenforgalom terén való továbblépésnek is, mert azt hiszem, hogy a fő kiindulási pont a templomot megtekintése lesz. A kocsma területén a külső és belső rendezettség hiányzik, egy kicsit lerobbant állapotban van, és a terasz részt lehetőség szerint kellene használni.
Kimozdulási lehetőségnek látjuk a vízhálózat kiépítését. Jó lenne, ha ezzel együtt a csatornázást is megoldanák. Tudom, hogy ez pénzkiadást is igényel, ezért ezt csak javaslom.
A régi falusi házak állagának megőrzése fontos lenne. Ezeknek a régi, szép, 20-as, 30-as években épült parasztházak jellegének megőrizése igen fontos idegenforgalmi szempontból is. A régi házaknál gondoltunk arra is, hogy az egyikből falumúzeumot alakíthatnának ki, ahol a régi használati eszközöket kiállíthatnák. A falumúzeumnak nem kellene múzeum jellegűnek lennie, esetleg az idős asszonyok is összegyűlhetnének itt egy-egy kézimunka stb. szakkörre, vagy itt lehetne tanítani a kismesterségeket. Ahhoz, hogy a régi lakóházak állagát meg tudják óvni, javasoljuk, hogy megvásárlásukat a tanács úgy engedélyezze, ha a vevő gondoskodik arról, hogy a ház a régi jellegét megőrizhesse, a belső részt természetesen átalakíthatná, felújíthatná. Hasznos lenne még egy falurendezési terv elkészítése is (közben kiderült, hogy már van ilyen).
A forgalmi utak kiépítése, a Máriahalom-Epöl közti útszakasz megépítése is nagyon jó lenne. Ezzel kapcsolatban találkoztunk olyannal is, aki félti a falu nyugalmát, ennek az útszakasznak a megnyitásától. Az Önök elbírálása alá tartozik, hogy mit tartanak jónak: nyitottak lesznek, vagy megőrzik ezt a zártságot. A mi véleményünk szerint ennek eldöntésére jó lenne egy bizottság. Lényeges lenne a bejáratnál a szeméttelep áthelyezése. Egy néni nagyon jól mondta, hogy az előszobát is ki kell takarítani, hogy ha az idegenforgalom megindul. Tatarozásra és tisztántartásra szorulna a mozi, a művelődési ház, a tűzoltószertár. A malom felújítása, cégtáblák rendbehozása is jó lenne. Soknak tűnnek így a problémák, de nem kell megijedni. Javaslatokat teszünk majd megoldásukra is.
Az idegenforgalomról, a falusi turizmus megteremtéséről szólva, komfortos szálláshelyek, az étkeztetés kialakítása, a belterületi régi házak modernizálása lenne szükséges és arra gondoltunk, hogy jó lenne, ha tapasztalatcserét szerveznének olyan községekbe, ahol már van idegenforgalom és megnézhetnék, hogy ők hogyan csinálják? Ajánlhatnám például Balatongyörököt. Szépek, rendezettek a házak és a belső rend is teljesen az idegenforgalom kiszolgálására van kiépítve. De természetesen lehet más községeket is találni, esetleg közeli községekkel is fel lehetne venni a kapcsolatot.
Egy másik javaslat, hogy a község bejáratánál lehetséges lenne egy pihenőpark létesítése. A továbbiakban, ha ez már működik, létre lehetne hozni teniszpályát, vagy bármilyen sportlétesítményt, kempinget, sétakocsikázást, vadászatot lehetne biztosítani. Igaz egy kicsit a földtől elrugaszkodottnak látszanak ezek a dolgok, de akarással talán megvalósíthatók.
Ha az idegenforgalomra építenek, akkor már most jó lenne megkezdeni az idegen nyelvű oktatást, s nemcsak a gyerekekkel, hanem azokkal is, akik vállalnák, hogy szálláshelyet biztosítanak. Arra gondoltunk, hogy ha tényleg az idegenforgalomra építenének, akkor létrehozhatnának egy idegenforgalmi társulást, vagy a téesz nyithatna egy idegenforgalmi irodát, esetleg különböző pályázatokat lehetne kiírni erre a témára, a Dorog- és Vidéke Takarékszövetkezettel is fel kellene felvenni a kapcsolatot stb.
Egyéb javaslatok: padokat lehetne elhelyezni az utak mentén a füves részeken, virágtartókat lehetne elhelyezni. Rendezni kellene a bolt és a műanyagüzem környékét is.
Ha már meglenne az alkotóház, építeni lehetne a népi hagyományokra is, a búcsúkra, a szüreti mulatságokra, a lakodalmi hagyományokra, májusfa állításra stb. Ezeket mind fel lehetne eleveníteni, hiszen ezek idegenforgalmi látványosságok is lehetnének, és egyben összetartó erőt is jelentenének.
Mindezek mellé jöhetne a népviselet. A gyerekeknek elkészíthetnék az anyukák, és nagyobb ünnepeken ebben szerepelhetnének a gyerekek. Ez élmény lenne nekik is, és az összetartozás jelképe is lenne.
Az előzőek alapján úgy érzem, hogy egy faluvédő egyesületet kellene létrehozni. Ez a faluvédő egyesület akkor is segítséget jelentene, ha a tanács bizonyos helyeken nem tudna célt érni, például nem pereskedhet, de a faluvédő egyesületnek lehetősége van erre is, mert jogi személy.
Séra Jánosné: Az Éva izgalmában egy-két témát kihagyott. A faluban sétálva beszélgettünk arról, hogy egy szép fából készült buszmegálló elkelne itt. Fölvetődött a faluban a buszforduló nagyobb rendezettségének, esetleg parkosításának igénye is. Szó esett a beszámolónkban a környezetvédelemről is. Én ezt a témát tovább folytatnám azzal, hogy egyre inkább elterjed a háztáji termelők körében a biokertészkedés. Mivel tudjuk, hogy a növényvédőszerek, a műtrágyák nagyon szennyezik a konyhakerti növényeket és főleg a szőlőt, ajánljuk, hogy minél több ember ismerje meg a faluban a biokertészetet és a biokultúrát. Javasoljuk, hogy ennek minél nagyobb hangot adjanak ismeretterjesztő előadásokon, tanfolyamokon.
Nagyon örültünk, hogy van a faluban első világháborús emlékmű, de úgy láttuk, hogy már leromlott állapotban van. Sajnos a felirat már olvashatatlan. Misi bácsi elmondta, hogy a második világháború emlékére is elhelyeznek valamiféle emléktáblát. Emellé javasolnánk még az emlékmű megfordítását is, mert így nem lehet közel menni hozzá és elolvasni a ráírt neveket.
A temetők permetezését sűríteni kellene. Olyan jelzéseket kaptunk, hogy néha teljesen megközelíthetetlenek a sírok. Még a már javasolt parkhoz tennénk hozzá, hogy kellemes látvány lenne az út bal oldalán egy fasor, olyan, a tájba illő fajtával, ami itt tényleg honos. Azt hiszem, hogy mindent elmondtunk.
Vercseg Ilona: Szeretném, ha a javaslattevő csoport bemutatkozna, és elmondanák azt is, hogy ki hol dolgozik.
- Vitéz Józsefné vagyok Tardosbányáról, mellékfoglalkozásban művelődési házban dolgozom.
- Séra Jánosné vagyok Kisbérről és ismeretterjesztő titkár vagyok.
- Robotka László vagyok Tokodról, az ottani művelődési házban dolgozom. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy Epölön az idegenforgalom jövőjét a helyi hagyományok újraélesztésében látom és ez új munkalehetőségeket is biztosítana. Egy alkotóház mindenképpen szükséges lenne. Mindenképpen az óvónőkre, a pedagógusokra kellene támaszkodni.
- Csomor Gabriella vagyok, Oroszlányban dolgozom a művelődési központban.
Vercseg Ilona: Még annyit mondanék kiegészítésképpen az első csoport munkájához, hogy itt szó nincsen arról, hogy ezeket a javaslatokat mi a tanács feladatkörét gondolnánk növelni. Ellenkezőleg: találtunk az emberekben hajlandóságot, szándékot, vágyat, hogy ezek létrejöjjenek és ha sikerülne a közösségi mozgásokat beindítani, közösségeket létrehozni,és a lehetőségeket kikutatni, akkor az emberek saját maguk csinálnák ezt. Ha sikerülne valamilyen bíztató légkört kialakítani a faluban, akkor a mi szakmai segítségünkkel beindulhatna egy falufejlesztési, közösségfejlesztési munka, amit segíteni lehet, hogy közülünk vállalnának egy-ketten, vagy más szakembert tudnánk ajánlani, aki nem itt élne, hanem kijárna ide segíteni.
Az idegenforgalomhoz még annyit, hogy azt gondoltuk, ne az esztergomi idegenforgalmi hivatallal vegyék fel a kapcsolatot, hanem helyi idegenforgalmi társulást hozzanak létre, mert minden akkor megy jól, ha a helyi emberek aktívak benne. Akkor a sajátuknak érzik.
Robotka László: Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy a szemétttelep nagyon rossz helyen van. És még a propagandáról is valamit. Lehetne hirdetni például egy disznóvágást borkóstolással a városi embereknek.
Vercseg Ilona: A másik téma a munkalehetőségeké.
Gyökér Lászlóné: A kulturális fejlesztés sarkalatos pontja a falu életének, meghatározója a munkahelyek teremtése, a kereskedelem, a szolgáltatás. A faluban járva meggyőződhetünk minden egyes családnál, hogy az epöli emberek nagyon szorgalmasak, törekvők, ősi tudással rendelkeznek, amit a szüleiktől örököltek, van kezdeményezőkészségük, elképzeléseik - az más dolog, hogy ebben a pillanatban egy csomó rossz szabályozó, az adók agyonnyomják a vállalkozási kedvüket. E pillanatban a napi 8 órás munka után a második gazdaság az, ami a jövedelem kiegészítésre szolgál és itt fájó szívvel vettük tudomásul, hogy a háztáji gazdaságokban csak a maguk szükségletére termelnek, eladásra nem. Az asszonyok munkájának az értékét emelné, ha a háztáji felesleget felvásárolnák, akár szövetkezet, akár egyesülés formájában. Jó lenne, ha volna egy epöli termék, ami az asszonyok munkája során születne. A háztáji gazdaságok színvonalának emelésére el tudnánk képzelni tanfolyamokat is. Azt is hallottuk, hogy kis földterületről van szó. A Herbáriával szerződést kötve lehetne itt gyógynövényeket is termeszteni, ezeket itt lehetne csomagolni is, s ez már epöli felirattal mehetne. A felvásárláson túl szorgalmazni kellene a kisvállalkozásokat is. Nem értjük, hogy a téesz miért nem áll a kisvállalkozások élére, miért nem segíti azokat? Lehetne külön az állattartásra, külön a növénytermesztésre magánszövetkezeteket, csoportokat létrehozni. A munkahelyek létesítése nagy körültekintést igényelne, hiszen a falu lakossága is meghatározza azt. Nem tudjuk, hogy a környéken milyen igények vannak. Itt egy átfogó szakértői vizsgálatra van szükség, szakemberrel, amely meg tudná határozni, hogy milyen munkahelyek létesítése volna itt a legcélszerűbb. Mindenesetre az egyéni tudásoknak a megmentése, az egyéni munka és az önállóság bátorítása, serkentése lenne a kivezető út. És ezért lenne nagyon jó, hogy ha a
termelőszövetkezet nem zárkózna el a háztáji gazdaságoknak a segítésétől. A téesz elnök ugyan azt mondta, hogy ebbe bele vannak kényszerítve és nem lehet tovább is azt csinálni, hogy a közösség terhére néhány ember meggazdagodjon, de a mi csoportunkban tudunk arra példát, hogy van olyan téesz, amelyik nem fél ettől és igen is, bátorítja az egyéni vállalkozást. Kérem kollégámat, hogy mondja is el ezt a példát.
Tőkési Sándor: Én Császárról jöttem és tagja vagyok én is egy szerződéses rendszernek. A helyi Tsz kb. akkora, mint az itteni, ugyanúgy van társközség, kettő is de minden társközségben ugyanúgy megteremti a lehetőséget, semmi kivételezés nincs. Kötni lehet egy három éves szerződést, amelynek az a lényege, hogy nemcsak tagok köthetik. Ennek keretében a szerződő megkap minden olyan terményt, pl. kukoricát, vagy állatot, amivel foglalkozni akar. Garantálják a visszavásárlást, állandó szaktanácsadással, orvosi ellenőrzéssel szolgálnak. Így a téesz az embereknek a tudását használja fel. Ugyanez van a szőlőtermesztésre is, ugyancsak három éves szerződés keretében, a gazdaság csak a gépi munkát végzi el, a kézimunkát, amire már nehezen találnának embereket, a vállalkozónak kell megcsinálnia és ez nagyon jó pénzforrás.
Gyökér Lászlóné: A császári példát nagyon ajánlom itt is. Ez az itt élő embereknek több lehetőséget, célt kínál. Mindenképpen olyan munkát kellene kitalálni, ami kreativitást igényel, az embereknek az alkotókedvét és szaktudását venné igénybe. Nem tudom hogyan mondja, hogy senkit ne bántsak meg, de az asszonyok 8 órás munkáját nem találom túl értelmesnek. Borzasztó a falusi asszonynak ez a reggel 6-tól 2-ig beosztás. Miért nem lehet alkalmazkodni az asszonyokhoz ennek a munkának, hogy el tudja látni a családját is? Legyen 7 órás a munka, vagy vihesse haza, vagy jöjjön be kétszer 4 órára, akár ez is elképzelhető, hiszen az asszonyok szerepe nagyon fontos a család összetartásában, a gyerekek nevelésében.
A szolgáltatások megteremtése mindeképpen annak az átfogó vizsgálatnak a függvénye, de ötletként: biztos, hogy megélne egy cipész. El tudnánk képzelni a péket is. Esetleg nem kellene elszállítani az eladásra szánt zöldségeket, hanem volna a faluban egy zöldséges bolt.
A kereskedelmi tevékenységnél úgy érzem, hogy a faluban nagyon kevés a bolt. Az volna a jó, ha nagyon apró dolgokért nem kellene nagyon messzire menni. Ha itt megkaphatnának az asszonyok sokmindent a gyerekek iskolázásához, a babaápoláshoz, a háztartáshoz. Nagyon érdekes dolgot hallottunk, hogy a környező falvakban már megoldódott a húsellátás problémája. A faluból vásárolják fel a húst és így jóval olcsóbban tudják adni az ottani embereknek. Itt ugyan levágják maguknak, ami kell, de azért biztosan megélne egy húsbolt.
Mózer Ferenc: Arra kellene törekednie a falunak, hogy saját magának kellene valamilyen módon megoldani a gondokat. A boltban a helyiek dolgozzanak, a szolgáltatást a helyiek alakítsák ki, a tévészerelőtől az autószerelőn keresztül a fuvarosig, vagy a cukrászig. A 4 órás vagy részmunkaidős foglalkoztatás gondolatát azért vetettük föl, hogy minél több embert foglalkoztathasson a helyi üzem keresetkiegészítésként. A beszélgetések során azt tapasztaltuk, hogy a bolt nyitvatartásával nincs mindenki megelégedve. Nem igazodik az emberek szabadidejéhez. Amikor megérkeznek az emberek a munkából, akkor már zárva van. Ha helyiek dolgoznak ott, akkor akár reggel 6-tól 9-ig délután pedig 4-tól 6-ig lehetne a nyitvatartás.



Vercseg Ilona: Azt hiszem, hogy semmi újat nem fogok hozzátenni, legfeljebb egy kicsit élesebbre húzom a kontúrokat. Azt tapasztaltuk a helyi, államilag biztosított munkánál, hogy van egy burkolt munkanélküliség. Nem tudnak annyi munkát adni, ahány embert foglalkoztatnak. Ennek kulturális hatása kifejezetten negatív, mert az emberek munkához való hozzáállását, munkamorálját zülleszti. Az emberek elégedetlenek, bár ragaszkodnak a rossz munkalehetőséghez is. Elégedetlenek a keresetükkel, túl sok időt töltenek a munkával ahhoz képest - sokszor talán hiábavalóan is - amit keresnek. Azt gondoljuk ugyanakkor - és ez országos, nem egyedi jelenség - hogy ezek a nagyvállalatok nagyon nagy rezsivel dolgoznak, bár a téesz elnök azt mondta, hogy ez itt 9%, de nekünk ellenkező tapasztalataink vannak. Tudjuk azt, hogy egy műanyag kisiparos meggazdagodhatna abból, amin a téesz csak keveset keres, mert annyi plusz költség jön a munkájára. Arról is tudunk, hogy vannak olyan gátak - amin nem az epöliek fognak sajnos változtatni -, hogy a megadóztatott nyereségből lehet csak befektetni, pl. gépek vásárlására stb. Iparosok százai, ezrei adják ezért vissza az iparengedélyt. Tehát tisztában vagyunk ezekkel, ugyanakkor azt látjuk, hogy mégis van lépéslehetőség a faluban, ami nincs kihasználva. Azt látjuk, hogy a termelőszövetkezet bár mondja, de valójában nem pártolja a vállalkozásokat és a háztáji tevékenységet. Az ugyanis, hogy valakik önellátásra rendezkednek be, nem igazán korszerű életforma, hanem nagyon tradicionális életforma, ilyen értelemben vonzó és szép, de ugyanakkor mégis csak borzasztó, hogy a XX. század második felében valakinek az állatokat, a zöldséget, a gyümölcsöt és szinte minden élelmiszert saját magának kelljen megtermelnie! Egyszerűbb lenne, ha nem sok apró dologgal kellene foglalkoznia, hanem ráállna a háztájiban egy olyan növénykultúrának, vagy egy olyan állatnak a tartására, amiből haszna lenne és abból megvehetné azokat a dolgokat, amiket most saját maga kényszerül megtermelni. Tehát mi úgy látjuk, hogy a háztáji tevékenységgel komoly zűr van és az országra talán nem is nagyon jellemző ez, hogy ennyire ne legyen felvásárlás és ennyire ne termeljenek feleslegre a háztájiban az emberek. Meg is lenne a szakértelem hozzá, akár állattartásban, akár növénytermesztésben. Merni kell hagyni az embereket is kezdeményezni, és nem szabad továbbra is minden lehetőséget egy kézben tartani. Ez az egész gazdaság problémája és hibája is. Megszoktuk, hogy minden lehetőséget összevonnak egy kézbe és az embereknek pedig megmondják, hogy mit csináljanak. Nem működik így jól. Parlagon hevernek a tudások és kezdeményezések. Lehet, hogy először is nagyobb földeket kellene kiadni bérbe és a vállalkozásnak meg kell teremteni a jogi garanciáit is és lehet, hogy nem azokat a földeket kellene bérbeadni, amik a legrosszabbak, hanem esetleg mégis csak meg kellene bontani azt a szép nagy közös táblát. Tehát Úgy tűnik, hogy ez itt szépen összeállt és működik, de sokkal jobban is működhetne és erre itt Epölön fokozatosan meg lehet tenni a lépéseket. Vannak olyan emberek, akik tudnának ezekben a dolgokban tenni. És mi ezeknek a csoportoknak az összeszervezését és bátorítását tartanánk fejlesztési feladatnak és ehhez ismereteket kellene szerezni, pl. tanfolyam formájában, kapcsolatokat lehetne teremteni. És bátorítani kellene az embereket arra, hogy saját maguk oldják meg az értékesítést. Tehát mégis csak meg kellene bontani a kialakult közös rendszert - nem azt mondom, hogy le kellene rombolni, mert a téeszesítésnek is az volt a legnagyobb bűne, hogy szétrombolt mindent -, de fokozatosan igenis adják vissza az emberek önállóságát olyan mértékben, ahogyan ők akarják. Mi nem arra gondolunk, hogy máról-holnapra meg kell változtatni a mára kialakult rendszert, hanem fokozatosan, amilyen mértékben a vállalkozó kedv feléleszthető, igenis pártolni kell a vállalkozást. Nem tudott a téesz meegnyugtató választ adni arra, hogy a jövőt hogyan képzeli el.
Robotka László: A három napos beszélgetés során tapasztaltuk, hogy az epöli lakosság a második gazdaságban bikákkal, tyúkokkal, tojástermeléssel foglalkozik. Kellene újabb formákra is találni, ilyen pl. a csigatenyésztés, ehhez tényleg csak egy szakember kell, aki elmagyarázza, körbe vagyunk véve legelőkkel is, tehát a táplálék is megvan hozzá és nem kevés jövedelmet hoz mellékfoglalkozásban.
Csenki Mihály: A község legelőit valamikor a Legeltetési Társaság rendben tartotta. Gondozott volt a legelő és abból rengeteg pénz folyt be. A község az állattartásból élt. Komárom megye - akkor még Esztergom vármegye volt - állatok kiállítását itt rendezték meg, az epöli futballpályán, mert annyira el volt ismerve Epöl község. És erre mi büszkék voltunk!
Vercseg Ilona: Igen, és nagyüzemi szemmel ezek már nem szempontok, hogy az emberek büszkék, és szeretik az állatokat. Ma már csak az szempont, hogy érteni kell hozzá.
Csenki Mihály: A gazdáknak régen az volt sikerélménye, hogy egy hasonló tudású gazda az ő állatait különbnek tartotta. Ez egy igen nagy hajtóerő volt! Mindannyiunknak szüksége van a sikerélményre, hogy tovább tudjunk élni, mert ha céltalannak látjuk a tevékenységünket, akkor minek csináljuk?! Itt van egy óriási nagy űr, ami nincs kihasználva. Én annak idején, amikor Keresztesi kollégámmal megbeszéltük ennek az összejövetelnek a lehetőségét, nem is hittem volna, hogy ilyen sok értelmes ember jön itt össze és azért, hogy nekünk segítsen, amit nem tudok eléggé értékelni! Eddig amik itt elhangzottak az a lelkemből történik, annyira életszerű és annyira élethű, hogy a legigényesebb kritikát kibírja! Ebben a faluban sokkal több van. Ez a falu tíz éven belül a régi falu lehetne.
Vercseg Ilona: Köszönjük szépen a dicséretet. Szárnyakat kaptunk tőle a folytatáshoz! Szeretném, ha ez a csoport is bemutatkozna, akik ezzel foglalkoztak.
- Gyökér Lászlóné vagyok Győrből, az ottani művelődési házból.
- Mozer Ferenc vagyok, Tatabányán dolgozom a Családi Intézetben, amelyik esküvőkkel foglalkozik elsősorban.
- Tőkési Sándor vagyok és a Császári művelődési házban dolgozom.
- Marosi Ildikó vagyok, Oroszlányból jöttem és a városi művelődési központban dolgozom.
Vercseg Ilona: Köszönjük. Akkor átadjuk a szót a következő társasságnak, akik az öregek helyzetéről beszélnek.
Zsombókné Bándi Olga: Azt tapasztaltuk, hogy nagyon sok az idős ember a faluban, s az idősek-fiatalok aránya inkább az idősek felé billen. Szerencsénkre sikerült sok idős emberrel beszélnünk. Jó volt hallani, hogy általában több generáció él együtt. Sok idős ember nincsen magára hagyva, nincsen egyedül, a saját családjával él együtt. Olyan időssel nem sikerült beszélnünk, aki egyedül van és nem tud támaszkodni a családjára, de akikkel beszélgettünk, azok elmondták, hogy vannak ilyenek is és nem kevesen. A beszélgetések során arra jutottunk, hogy az idős emberek elégedettek. Beszélgettünk velük arról, hogy mivel töltik az idejüket, az derült ki, hogy nekik minden a család, nincsen kitöltetlen idejük, a gazdasággal foglalkoznak, az unokákkal stb. Amikor aztán elkezdtük azt feszegetni, hogy nem vágynak-e valami másra, közösségre, akkor kiderült, hogy mégsincs minden a legnagyobb rendben. A legnagyobb problémájuk a hely kérdése volt, hogy hol? Ha találkoznak is, akkor is csak a férfiak a mise után a kocsmában. A nők pedig akkor, ha netán szomszédba mennek, vagy boltbamenet az útbaeső barátokhoz benéznek, egyébként nem. Pedig lenne rá igényük, hogy többször összejöjjenek. Arra nincs különösebb elképzelésünk, hogy hol jöhetnének össze. Egy bácsi mondta, hogy ők fiatal korukban nagyon sokat társadalmi munkáztak. Talán az lehetne a megoldás, hogy társadalmi munkában egy régebbi épületet helyrehozni, kicsinosítani, amit persze nem csak az idősek használhatnának.
Nagyon fontosnak tartanánk, hogy legyen egy személy, aki összefogná az időseket. Fontosnak tartom, hogy közülük kerüljön ki korban is, érdeklődési körben is, helybéli legyen, aki jól ismeri őket, de mégis valamivel kitűnik közülük, aktívabb, föbb inspiráló erő van benne például. Nagyon fontosnak tartottuk, hogy foglalkoztassák az idősebbeket, hogy érezzék, hogy szükség van rájuk. Ők vetették fel a klubozás gondolatát. Tudnak amúgy is egymásról, tehát tudják, hogy a faluban mi történik az idős emberekkel, de mégis fontos lenne, hogy hetente, vagy havonta egyszer összejöhessenek, és ez az idő az övék lehessen, egymásért lehessenek abban a pillanatban. Végülis ha létrejön ez a közösség, akkor azt, hogy mivel foglalkozzanak, mit szeretnének tenni, ők határozzák meg. Töben felvetették, hogy szeretik a régi filmeket, ezeket közösen megnézni sokkal nagyobb élmény, mint otthon egyedül. Sokan foglalkoznak otthon kézimunkával is, gondolom ezeket is jobb lenne közösen csinálni, megmutatni a másiknak, stb. Én tehát ebben látom a legnagyobb problémát. Biztosítsunk nekik egy kis helyet, lehetőséget arra, hogy bemutatkozzanak, bármilyen apropóból is. Gondolok itt a hagyományőrzésre, ami itt felvetődött, azt hiszem, hogy tőlük lehet a legtöbbet megtudni. Ebben ők segítséget tudnának nyújtani az iskolásoknak, a fiataloknak és máris lenne értelme az egésznek.
Több konkrét probléma is felvetődött, többek között az, hogy a boltban pl. mindig csak a drágább húst kapni, hogy az apróságaikat ugyan meg tudják venni itt a boltban, de a ruházkodásuk helyben nem biztosított. Ennek is utána kell járni. Akik szerencsésebbek, ott a családban a fiatalabbak autóval tudnak vásárolni. Éppen ők hívták fel a figyelmünket arra, hogy vannak olyanok is, akiknél ez igen nagy probléma.
A szociális gondozásról szeretnék pár szót beszélni. Szeretném felvetni a falugondnoknak a szerepét. Ez egy olyan személy lenne, aki főállásban csinálná ezt a munkát, a tanács alkalmazná. Nem tudom, hogyan lehetne ezt megoldani? Aki például az egyedül élők életében nagyon fontos szerepet tölthetne be, pl. az étkeztetésük megoldásában. Szerintem itt is meg lehetne oldani, hogy napközis rendszerben étkezhetne az, aki igényli.
Vercseg Ilona: Elnézést, hogy közbeszólok, de a falugondnok esetében nem csak az étkeztetésről van szó. Valamennyi felvetődő problémát egy ember tartana kézben és ez nagyon nagy hasznot hajtana a falunak. Ez az ember lehetne a falu gondnoka. Ha ennek az embernek lenne egy mikrobusza, akkor ezzel csodákat tudna művelni. El tudna menni kiváltani a gyógyszert rendelés után, elintézné a bevásárlásokat, kihordani az ebédet, el tudná hozni a gyerekeket a bajnai iskolából, a tüzelőszállítást is el intézhetné, a terményeket elhozná, egyáltalán minden olyan ügyes-bajos dologban eljárna, ami elsősorban az időseknek, de más korosztálynak is szükséges. Fel lehetne adni a rendelést és ez az ember egy mozgó pont lenne, akit arra tartanak, hogy a külvilággal kapcsolatot tartson. És az lenne a jó, ha ez az ember itt lakó lenne, hogy sürgős esetben rögtön tudjon segíteni.
Csenki Mihály: Nagyon bölcs dolog és teljesen magamévá teszem. Tetszettek hallani, hogy a bajnai termelőszövetkezet elnöke kifejtette, hogy az ún. demarkációs vonal élesedik, amióta a falu megoldotta azt a problémáját, hogy legalább az alsó négy osztály ismét Epölön járjon iskolába. Ebben a bajnai emberek együttéreztek velünk, mert a történelem során nekünk mindig egy volt a sorsunk, de a tanácselnök még most sem tudta megemészteni ezt a kudarcot. Az új titkárunk már elmondta, hogy lépéseket fogunk tenni azért is, hogy Epölön mind a nyolc osztályt el tudják végezni a gyerekek, hogy a gyökerek igazán gyökerek legyenek. Itt tanuljanak meg mindent a gyerekek. Nagyon fontosak az értelmes gyerekek. Elmondtam a pedagógusoknak is, hogy ha azt akarják, hogy megbecsülésben részesüljenek, akkor mindent meg kell tenniük, hogy értelmes gyerekek kerüljenek ki az iskolákból. Nagy szükségünk van a továbbéléshez arra, hogy értelmiségünk legyen. Vannak nekünk olyan embereink is, akik ebben a faluban tanulták meg a betűvetést és ma országosan elismert emberek. Tehát arra kellene törekednünk, hogy az értelmiség fejlődését támogassuk, de úgy néz ki, hogy nincsenek erre megfelelő emberek. Tehát az új generáción nagyon sok minden múlik, s nagyon bízok benne, hogy ki fog ez alakulni.
Zsombókné Bándi Olga: A falugondnoknál folytatnám. Addig is, amíg nincsen a faluban gondnok és a 8 osztályt sem lehet itt megoldani, a bajnai iskola - legalább a téli időszakban kezdjen egy fél órával korábban, és akkor nem kell a gyerekeknek a hóban fél órákat várakoznni, amíg haza tudnak jönni.
Csenki Mihály: Ez nem keresztülvihető, azért sem csinálnák meg.
Mások: Nálunk is megcsinálták.
Mózer Ferenc: A téma azért érdekes, mert az idősekkel való foglalkozás az országos téma. Megbecsülni őket. Ne hagyjuk ki őket. Most inkább azokhoz szólunk, akiknek feladatuk lesz ez a jövőben. Egyszerű dolgokba lehet bevonni őket. Ha netán felelevenítik a májfa állítást, s például egy idős ember kötheti rá az üveget, stb. Tehát bevonni őket a fiatalok mókáiba. Vagy felköszöntetni őket, pl. a legidősebb ember születésnapját nem elfelejteni. Aranylakodalom. A faluközösség nevében egy csokor virág, vagy egy üveg pezsgő, felköszönteni őket. Nem elfelejteni őket. Apró kis törődés, az ami a legnagyobb örömet szerezhet.
Az egészségügyi ellátásról is beszélgettünk. Ami az időseket is érinti, érdekelheti, arról a helyi orvos beszélgessen velük. Ilyen apró ötleteket akartam csak.
Krupánszki Judit: Ehhez kapcsolódnék. Tegnap elhangzott, hogy a gyógyszersegélyért nem mennek az emberek. Nem igénylik azokat a szociális juttatásokat, amik járnak nekik.
Vercseg Ilona: Igen, mert esetleges az, hogy a jogaikkal tudnak-e élni? Egyáltalán tudnak-e róla, hogy vannak jogaik? Ebben tanácsi feladatokat is látok, nemcsak közösségfejlesztési feladatokat. Mert sajnos nem elég az embereket csak tájékoztatni, ezeket a problémákat csak személyesen lehet megoldani, és ez egy ilyen kicsi faluban azért nem olyan elképzelhetetlen. Nem érti meg a hivatalos nyelven, nem tudja elolvasni, nincs nála a szemüveg, stb. Egyszerűen személyesen kell ezekkel a dolgokkal törődni.
Csenki Mihály: Hogy ez mennire így igaz, ahogy tetszett mondani, igazolja, hogy még a tanácsi helyiségek sincsenek egymástól elkülönítve, és amikor egy néni vagy egy bácsi bejön hozzám, hogy velem akar beszélni, akkor a bejárat előtt kell meghallgatnom, mert annyira félszeg és annyira restelli az ő problémáját, hogy nem meri elmondani a jelenlévők előtt. Kivárják az utolsókig, hogy kérjenek. Nincsenek hozzászokva, mert eddig önellátók, önfenntartók voltak. A körülmények úgy alakultak, hogy most kényszerhelyzetben vannak, de szégyenlik a kérést. Ezért nagyon fontos az, hogy egyáltalán a tanácsi fogadást úgy lehessen megoldani, hogy az illetékes titkárral ezek az emberek négyszemközt tudjanak beszélni. Ez nagyon fontos dolog addig is, amíg az önök által javasolt szintre fogunk elérni.
Krupánszki Judit: A gyógyszersegéllyel kapcsolatban az az észrevételem, hogy a tanácstitkár például átküldhetné az orvosi rendelőbe az egyik alkalmazottat, aki pillanatok alatt meg tudná mondani, hogy kik azok az emberek, akik állandóan gyógyszerek szedésére vannak kárhoztatva, az orvos ezt leigazolhatná egyszerre és ezt az összeget meg kellene kérni az egészségügytől és nem is kellene senkinek ezt különösebben kérvényezni. És ez sokkal kevesebb idő ennek a három embernek, mint ha az a sok idős ember odamenne röstellkedve, szégyenkezve kérni. Megóvhatnánk őket ettől.
Robotka László: Egy gyakorlati javaslatot szeretnék tenni. Minden községnek lehetősége van öregek napközi otthonát létrehozni, de ehhez megfelelő helyiség kell és megfelelő létszámú jelentkezés. A nyugdíjas megtudja, hogy a nyugdíja után kell bizonyos díjat fizetni, de megtudja azt is, hogy ingyen, vagy 2 forintért kaphat ebédet, akkor már nem gond a létszámot összehozni. Én Tokodról hoztam a példát. Ezt állami támogatásból lehet létrehozni és akkor megoldódnak az ellátási problémák. És ehhez ugyanúgy állami támogatásból kell igényelni egy főállású gondozót is.
Zsombókné Bándi Olga: Én folytatnám egy kicsit a Misi bácsi szavaihoz kapcsolódva, hogy igenis azt vettük észre, hogy az emberek félnek, bátortalanok. Én úgy fogalmaztam meg a témaválasztáskor, hogy a zárt kapuk kitárása lenne a feladat, de ezt nemcsak az idős emberekre értem, hanem a középkorosztályra is. És a beszélgetések során kiderült, hogy igenis kellene egy olyan helyiség, mint például ez is, ami nagyságra is megfelel, ahová bejárhatnak a különböző érdeklődésű emberek klub, vagy tanfolyam formájában. Mozduljanak ki azok az emberek és akkor máris megszűnik az a zártság, bátortalanság, főleg az idősebb embereknél. Ha lenne egy kis klubocska kéthetente egyszer, igenis lenne rá igény, mert ezt tapasztaltam. Eljönnének, éreznék azt, hogy együtt vannak, egymásért vannak és egyfajta bátorságot kapnának. Ha problémájuk van, akkor megbeszélnék itt egymással és be kellene vonni a tanácselnököt is, mert együtt vannak. Tehát mindenképpen kellene és van is erre igény, hogy ezek az emberek összejárjanak.
A másik az, hogy a nőket is ki kellene mozdítani otthonról, igenis igényelték. Nagyon aranyos volt egy házaspár, ezt elmondom példának. Először a bácsival beszélgettünk erről a nyugdíjas klubról, elmondta, hogy jó lenne egy ilyen hely, mert a kocsma az csak kocsma, ahová beül egy kicsit kártyázgatni, és akkor előjött az, hogy a nőket is ki kellene mozdítani, pl. egy kézimunkaszakkörön tudnának beszélgetni és erre azt mondta a bácsi, hogy nem hiszem, hogy az én feleségem elmenne! Pár perc múlva bejött a néni is és elmondta, hogy éppen most beszélgettek ilyen kézimunka szakkörről és ő bizony eljárna. Ez az én tapasztalatom is. Nagyon sokan eljárnának.
Vercseg Ilona: Nem biztos, hogy pont kézimunka szakkört kellene itt létrehozni. Össze kellene hívni az érdekelteket, hogy ők maguk megbeszéljék. Lehet, hogy ezt, lehet, hogy egész mást javasolnának.
Talán megbocsátják a fiatalabb kollégáim, hogy ha az öregek kérdését én egy kicsit mélyebben is megközelíteném és azt mondanám, hogy itt többről van szó, mint gondozásról, hiszen az öregjeink nem beteg emberek, akik csak gondozni valók, hanem olyan eleink, akikre felnézhetünk, akiktől tanulhatunk. Azt hiszem, hogy ma ebben a tekintetben is fordulóponton vagyunk. Mert itt mindent elkövettek 40 évig, hogy az öregeket lejárassák és a tudásukat semmibe vegyék. Teljesen új szervezetek alakultak, és az, amit ők csináltak, az már "kicsi", az már "beszűkült", az már a "múlté", az már "nem érdekes". Mindannyian tudjuk, hogy a fiatalok megmosolyogják a nagypapákat, a nagymamákat: "Hagyja csak, maga már ehhez nem ért!", És ma megérjük a fordulatot, ma amikor nélkülözhetetlen kincs, hogy még itt élnek közöttünk azok az emberek, akik emlékeznek egy másképp szervezett világra, akik még tudják azt, hogy a gazdálkodásnak mi volt a csínja-bínja, és elmondják, ma, amikor lehetséges, hogy pontosan a mai nemzedéknek lesz arra szüksége, hogy ezeket újra megtanulja, mert összeroppan az, amit erőszakkal összehoztak. Tehát az öregeknek a tudását át kell venni. Ezt én egy igazi rehabilitációnak fogom fel. Itt nem arról van szó, hogy az öregeknek a betegágyához oda kell vinni egy tányér levest, hanem arról van szó, hogy még hálát adhatunk az Istennek, hogy nem úgy vagyunk, mint a Szovjetunióban, ahol már 70 éve van ez a rendszer és már nem élnek azok, akik még emlékeznek egy másik világra, egy másik értékrendre. Ezt a tudást igenis vissza kell áramoltatni és az öregeknek el kell mondaniuk mindent; a gazdálkodást, az állattartást, a mesterségeket, a régi szokásokat és ezt fel kell erősíteni, hogy ők azt érezzék, hogy az életüknek lesz folytatása, azért is, hogy mi megtanulhassunk öntudatos emberekként viszonyulni a saját dolgainkhoz. Mert azt kiírtották a középkorosztályból, meg a fiatalokból.
Az öntudatot. Mert minden ember behelyettesíthető, ezt tanultuk. Hát tanuljuk meg és az ő segítségüket használjuk ki ehhez, hogy nem behelyettesíthetőek az emberek. És én nagyon nagy szerencsémnek tartom, hogy Csenki Mihályt, vagy a Bakonyban néhány embert megismerhettem, mert tőlük tanultam meg ezt a szemléletmódot és azt hiszem, hogy erre nagyon nagy szükség van. El tudok képzelni egy olyan komplex tevékenységet a faluban, egy olyan közösségi tevékenységet, ami lehetne egy évkönyv, egy kalendárium, amiben megjelennének azok a cikkek, amiket ők maguk elmondanak, hogy régen ez hogy volt, az hogy volt a helytörténeti anyagból lehetne hozzátenni, a fiatalok elmondhatnák a vágyaikat, a törekvéseiket, akik írnak, novellákat, verseket, asszonyok receptekkel jelentkeznének, le lehetne fényképezni kézimunkákat stb. és ez mind egy közösségi munka keretében szerveződne, amikor összejönnek az emberek és csinálják ezt a dolgot és újra értékké emelődne az, amit kidobtunk már majdnem az ablakon. És ez egyben egy elégtétel is lehetne és a fiataloknak egy tanulási lehetőség. Tehát én javaslom, hogy évente, kétévente, ötévente - attól függ, hogy mire van erő, kapacitás a faluban -, egy ilyen helyi kalendáriumnak a megszerkesztését és a velejáró nagyon szép, nagyon hálás közösségi munkát, mert ezt már csináltuk több helyen is az országban és ez egy nagyon szép munka és erre szintén lehet pályázni és pénzt nyerni, tehát ez is odafigyelés és csinálás kérdése.
Zsombókné Bándi Olga: És nem is beszélve azokról, akik innen leszármaztak, mert ők is nagyon sokat tudnának segíteni, például Epöl pártolótagok lehetnének. Lehet, hogy ha a dolgok itt úgy alakulnának, akkor nagyon szívesen visszajönnének, visszahoznák a tudásukat, a kapcsolatukat és a pénzeiket, ezek mind a falunak a lehetőségeit sokszoroznák meg. Azon kívül nekem nagyon tetszene, hogy ha volna az időseknek egy képviselőjük a faluban.
Vercseg Ilona: Nem tudom, hogy van-e még valaki, aki az öregek problémaköréhez szeretne még hozzátenni valamit.
Séra Jánosné: Több helyen megrendezik egy évben egyszer az öregek, idősek napját, és rákérdeztünk arra, hogy ez hagyomány-e itt a községben? Azt mondták, hogy igen, de sajnos erre a kis ünnepségre csak a Tsz-tagokat hívják meg, s azokat az idős embereket, akik más munkahelyen dolgoztak, vagy háztartásbeliek, nem hívják meg. Mi Kisbéren minden évben megtartjuk ezt az öszejövetelt,, 250-300 idős ember jön össze, és olyan hangulatban mennek el, hogy az felejthetetlen élmény. Javaslom, hogy szélesebb körre terjesszék ki itt is! Köszönöm.
Gyökér Lászlóné: Ugyanez a probléma vetődött fel a buszkirándulásokkal kapcsolatban, és kiderült, hogy azt is csak a tsz-tagoknak szervezik, pedig minden idős ember szívesen venné.
Robotka László: Egy javaslatot szeretnék tenni, nálunk megrendezzük az öregek napját és erre az egész falu lakosságát meghívjuk. A Vöröskereszt szervezi ezt az eseményt és ez így egy bevételi forrás is. Szerveznek egy bált, általában a zenekart is rábeszélik, hogy kedvezményesen játsszon, meghívókat küldenek ki a faluba, a vezetőktől kezdve mindenkinek 80,-Ft volt a belépődíj és ezt még az is megvette, aki nem jött el, ez már hagyománnyá vált.
Zsombóné Bándi Olga: Én még valamit szeretnék, amit elfelejtettem. Az orvost is meglátogattuk, és sajnos keserű a tapasztalatunk. Az epölieknek ez a rendelési idő nagyon szűkös. Az orvos saját maga megmondta, hogy csak a komolyabb betegségekkel foglalkozik, mert másra nincs ideje. Találkoztunk olyan emberekkel is, akiknek pl. rendszeresen kellene járniuk vérnyomásmérésre, de nem járnak be, mert olyan sokan vannak, hogy képtelenek végigülni. Ha létrejöhetne ez a nyugdíjas klub, akkor annak keretében lehetne tartani orvosi előadásokat, és ott lehetne a nővér is, akihez az elején vagy a végén odamehetnének vérnyomásmérésre. Így legalább ez megoldódna, ha már az orvosi hozzáállás ilyen, amilyen.
Krupánszki Judit: És ez összeköthető lenne egy előadással mondjuk az egészséges táplálkozásról.
Vercseg Ilona: Akik ebben a munkában részt vettek, kérem mutatkozzanak be!
- Krupánszki Judit vagyok, Tatabányán dolgozom a Városi Művelődési Központban.
- Zsombókné Bánki Olga vagyok, szintén a tatabányai Városi Művelődési Központban dolgozom.
- Takács Gyöngyi vagyok, az Ifjúsági Házból, Szákszendről.
- Csokor Ferencné vagyok, Tatabányán a Családi Intézetben dolgozom.




Vercseg Ilona: Talán folytassuk a következő témával: ifjúság.
Mézes András: Mint hallottuk, Epöl kisközséget is fenyegette néhány éve az a veszély, amely azt hiszem a magyarországi kisfalvakra jellemző, és ez az elnéptelenedés. Ez sokmindennek volt köszönhető, pl. az ipari nagyvárosok vákumhatása elszívta a fiatalokat, az újdonsült házasokat. Ez a veszély mostanra már megszűnt, talán azért mert a nagyvárosok szinte már telítődtek, túlzsúfoltak, nem tudnak több fiatalt fogadni. Továbbá hallottunk olyanokat is, hogy a helyi Tsz különféle kölcsönöket biztosít a fiataloknak, és hallottuk már, hogy új házak is épülnek. Ezek szerint ez a veszély úgy néz ki, hogy elmúlt.
A fiatalok kulturális életéről nagyon rossz tapasztalataink voltak. Van egy mozi, nagyon rossz állapotban van, gyenge a műsor és nem is használják ki a fiatalok. Ezt a mozit kellene egy kicsit helyrepofozni, persze pénz is kell hozzá. Van egy klubkönyvtár, ez egy jó hely a fiataloknak, ahol összejöhetnek, beszélgethetnek, itt valamilyen közösségi élet kialakulhat. Hallottuk, hogy korábban ezt szétverték, összefirkálták, a fiatalok, és ezért most csak alkalmanként jöhetnek ide. Pedig az biztos, hogy egy falu fiatalságának szüksége van a közösségi életre, hogy egymás között legyenek, és ehhez alapvető követelmény, hogy legyen valamilyen terem. A fiataloknak nagyon hiányos a társasági kultúrájuk. Igy vettük észre. A plébános úr 10-12 fős csoporttal foglalkozik és ők nagyon jól érzik magukat, de azt hiszem, hogy ez nagyon kis része a fiataloknak. És ők is inkább gyerekek.
Mindenképpen meg kellene szervezni, össze kellene hozni a fiatalokat és ez nélkülözhetetlen. Meg kell találni egy kulcsfigurát, akárcsak az öregeknél, aki összefogná a csapatot, aki szervezne. Vagy egy pár fős aktív magot kéne szervezni, utána már egy kreatív kis közösség lehetne, akik programokkal látják el saját magukat.
Volt egy olyan ötlet is, hogy különféle vállalkozásokba foghatnának a fiatalok, amiből anyagi jövedelmek is származhatnak, amit fel tudnának használni közösségi célokra. Igy, ahogy most van ez tényleg szinte nulla.
Svétecz Tibor: Jó lenne, ha a tanács és a mozi lenne a művelődési ház és a tanács ideköltözne a klubkönyvtárba, mert a moziterem egy hatalmas nagy terem, a tanács pedig klubhelyiségek kialakítására alkalmas lenne, tehát művelődési házat lehetne létrehozni és a mozit nem csak mozinak lehetne használni, mert úgy tudom, hogy Komárom megyében ezeket a kis mozikat vagy hamarosan megszüntetik, vagy át fogják adni tanácsi kezelésbe, ezért ez a szórakozási lehetőség is vagy meg fog szűnni - nem tudom, hogy a tanács ezt át fogja-e vállalni? -, vagy pedig videomozi létrehozására lesz lehetőség. Színes tv kell, ha videomagnó nincs a faluban, be kellene szerezni és akkor így kellene használni. De ezt a termet a téli időszakban is lehetne használni például sportrendezvények lebonyolítására, ping-pongozni is be tudnának menni a fiatalok, lakodalmat is lehetne ott tartani, tehát nyitott legyen az a ház, ne egy zárt kapu. Mert most is van művelődési házuk, de nem tudnak bemenni.
Horváth Csaba: Annyit szeretnék hozzátenni, hogy a nyitott térben ott van két asztal, ahol ping-pongozhatnak a gyerekek és a vászon mögött van egy helyiség, amit maguk alakítottak ki.
Vercseg Ilona: Mi a pusztán összejárás helyett inkább arra gondoltunk, hogy őket is egy értelmes tevékenységbe kellene bevonni, amit egyedül nem tudnak elérni. Megéreznék a közösség erejét, ha például egy komolyabb utazásra tudnának elmenni, vagy családalapításhoz lehetne tanácsokat adni, vagy építkezéshez. Tehát olyan dolgokkal kellene foglalkozni, amik valóban foglalkoztatják őket az életben is, amihez egyedül nem találják meg a megoldást, vagy közösen jobb megoldást tudnának találni.
Kiss János: Szóba jött a diszkó kérdése is. Volt itt diszkó a faluban, de mostmár ezért is el kell járniuk más faluba. Sokakat el sem engednek a szülők, mert veszélyes későn járni haza. Jó lenne, ha újra lenne itt diszkó, sőt még azt mondják, hogy máshonnan is járnának ide. A kapcsolatteremtéshez is nagyobb lehetőséget adna.
Egy epöli lakos: Mi ezt a helyiséget a fiatalok rendelkezésére bocsátottuk, sőt az ő kérésükre, velük együtt építettük. De mint mindenhol itt is van a sok jó között egy-két rendbontó, akik itt a fotelokat összetörték, nem is akarom megmondani, hogy miket csináltak. Szinte állati nívóra süllyedtek a fiatalok.
Gyökér Lászlóné: Többen mi is művelődési házban dolgozunk és nekünk is az a tapasztalatunk, hogy a fiatalok valóban elengedik magukat, ha nincs mit tenniük. De amikor itt összehívják a fiatalokat és elmondják nekik, hogy az övék a falu, ezt meg kell velük értetni, mert ha ezt nem érzik, akkor ezt sem érzik a magukénak. Az igényeiknek megfelelően, beszélgetést kezdeményezni, irányítani, a helyi népművelőnek már ismernie kellene őket, tudni a problémájukat, ha építkezik pl. három közülük, akkor idehozni egy típustervet, vagy megnézni, hogy hol lehet a környéken olcsón építőanyagot szerezni, miben tudunk összefogni stb. Ez már mozgósítaná a közösséget.
Volna miről beszélni. Ha foglalkoznának a gyerekekkel, akkor nem ez lenne a helyzet. Ne haragudj Ervin, de tényleg azt hallottuk, hogy a te tevékenységed arra szorítkozik, hogy videokat cserélsz a gyerekekkel. Lehet, hogy nincs időd rá és én ezt elfogadom, de a fiatalokkal nem lehet így foglalkozni, hogy beengedem őket, aztán csináljanak valamit, mert ez az övé. Akkor nem fogja csinálni, mert nem érzi, hogy az övé. Érdekeltté kellene tenni a fiatalokat, szívesen sportolnak csak nincs pénzük. Nagyon sok helyről lehet támogatást igényelni, én lediktáltam egy fiatalembernek. Egy közös cél, egy közös feladat mindenképpen összehozná a fiatalokat.
Vercseg Ilona: Kérdés, hogy kell-e ragaszkodnunk ahhoz, hogy a fiatalok külön csoportban jöjjenek össze? Egy ilyen kis faluban sokkal egészségesebb tevékenység alakulna ki, ha a korosztályok nem válnának külön. Mert ezek a szellemiség nélkül felnevelt fiatalok, akiknek jövőjük bizonytalan, ha önmagukra maradnak, bár külön-külön mindegyik rendes, de együtt megváltoznak. Pl. ebben a tájházban nagyon értelmes célokat lehetne megvalósítani, és meglenne a kapcsolódási lehetőség az idősebbekhez is.
A csoport résztvevői bemutatkoznak: Horváth Csaba Győr, Svétecz Tibor Tatabánya, Mézes András Győr, Kiss JĆnos Tatabánya.
Vercseg Ilona: Az utolsó témakör következik, a falu szellemi állapota, közélete. Ez a csoport lehet, hogy nehezebb feladatot kapott, mint a többi.
Csákiné Tóth Judit Nekem muszáj visszadobni a labdát. Azt tudom a legrövidebben mondani, hogy Misi bácsi a szívemből beszélt. Olyan csodálatosan, olyan mély érzésből beszélt, ahogy utalt az epöliségére, hogy ezt így én nem tudom megfogalmazni. Viszont ezt nagyon fontosnak tartom és a csoport is így gondolja. A problémák oka nyílván az a hibás politika, hogy ez a kis falu elsorvadjon. Viszont csodálatos dolog volt, hogy talán az országban talán az elsők között vált le a nagy faluról. Fontos tényező, hogy az eltelt tizen-valahány év alatt sem tudták az epöliséget elfeledtetni. Csodálatos, ahogy erről Misi bácsi beszélt és többen vannak a faluban a korosztályból, akik hasonlóan éreznek. Ami a probléma itt, az az ifjúság, a gyerekek s ehhez, ehhez tényleg a legfontosabb tényező az iskola, hogy az 5-8 osztály is a faluban működhessen. Véleményem szerint nagy és hálás feladatuk van a pedagógusoknak, hogy azok a gyerekek, akik Bajnára járnak, ne szégyelljék, hogy ők epöliek, sőt büszkék legyenek rá. Ehhez jó adalék, amit az idősebbek nyújthatnak. Amit Misi bácsi szavakban el tud mondani, ezt csak egy idősebb epöli ember tudja már. El tudják mondani az óvodásoknak, iskolásoknak, a régi játékok betanításánál segíthetnek, az idősebb nénik emlékeznek a régi betlehemes játékokra, amik itt voltak. Lehetne szervezni a régi tárgyak gyűjtését, egy saját kis múzeumot kialakíthatnának, már van is kezdeményezés, láttuk, hogy a tanító néni már néhány tárgyat összegyűjtött. Ugyanígy tudják azt, hogy Epöl nem a világ közepe de az ő szívükben lehet Epöl a világ közepe. A középiskola után visszajöhessenek ide, mert visszahúz a szívük. Az pl. hogy az Epölről elszármazottak, országos hírű emberek, akikről már volt szó, vagy régebbi híresebb emberekről összegyűjteni adatokat, hogy büszkék lehessenek rá, hogy Epölről származnak. Ebben az iskolának és az egyháznak nagyon jó a kapcsolata. Nagy baj és nehéz feladat a fiatalság visszaszerzése, mert könnyebb lenne a falunak, ha nemcsak választott vezetők lennének s a fiatalok közül is bekerülnének a falutanácsba.
G. Kovács István: Ehhez kapcsolódva nemcsak a fiatalok közül, hanem minden rétegből kiválasztódhatna egy-egy meghatározó ember.A gyerekek imádják az ilyen megtörtént meséket, ezzel két dolog is sikerülhetne. Egyrészt élményanyaghoz jutnának a gyerekek, másrészt az idősek is éreznék, hogy szükség van rájuk, és ez a két korosztály könnyebben találkozik és sokat tanulnának a gyerekek.
Mózer Ferenc: Egy dolog, ami szintén kapcsolódik Misi bácsihoz, az értelmiség megmozgatása, csatasorba álítása. Mert arról beszéltünk, hogy milyen a falu szellemi élete, amit gyengének ítéltünk. Mozgósítani kellene őket, hogy támogassák a falut, a szellemi élet kialakítását. Beszélgettünk a helyi plébánossal is, akinek fontos szerepe lehetne, hogy összefogja a helyi erőket. Az értelmiségi élet kimozdítása az eddigi holtpontról nagyon jelentős feladat.
Csákiné Tóth Judit Ehhez nagyon fontos, hogy saját orvosa legyen a falunak, hogy az iskola ide átkerüljön, saját védőnője legyen a falunak, az értelmiség adja át tudását, segítő szerepet töltsön be.
Vercseg Ilona: Tulajdonképpen mozaik szerűen, szétesett állapotában van a helyi társadalom. Sok tudás van és sok rejtett érték van. Sok emberben benne van a segítő szándék, de nem tudja, hogyan fogjon hozzá. Az emberek eléggé bizalmatlanok és elzárkózóak, ezt tapasztaltuk.
Valamilyen rendező elv mellett az összes összerakható s ez az "Epöliség". Hogy a helyhez való kötődést most milyen módon kezdjük el, baráti körrel, faluvédő körrel, kalendádriumi munkával, szinte mindegy. A továbblépés az úgy indulna, hogy összehívnánk az érintetteket. Akiket most megkerestünk személyesen, azokat összehívnánk akár több alkalommal is, hogy egymás előtt is mondják el a véleményüket, mert így külön-külön egészen más, mint nyilvánosan. Úgy érezzük, nincs helyi nyilvánosság. Ez csak közösségeken keresztül teremtődhet meg, mert amit a hivatal meg tud tenni, az a tájékoztatás, ami vagy eljut vagy nem jut el az érdekeltekhez. Nem tud minden egyes emberhez eljutni még egy ilyen kicsi településen sem. Az, hogy azok az információk, amiket akár mi hozunk, azok megemésztődjenek és maguk számára valók legyenek. Ezek csak közösségben, közösségi életben lehetségesek. Nem akarunk mondvacsinált közösségeket, de látunk lehetőséget létrehozásukra az epöliség mentén és a gazdálkodással összefüggően. Nem azt mondom, hogy kampányt kell indítani, szabják meg ennek mértékét az emberek, hogy igazán akarják-e, egyáltalán próbáljuk eloszlatni a bizalmatlanságot. Teremtsük meg az őszinte beszélgetés lehetőségét. Mert itt pl. felvázolódott egy elképzelés, kérem Istvánt hogy mondja el, hogyan képzeli ezt az indián ügyet.
C. Kovács István Az indiánoknál működik egy vének tanácsa. Semmit nem csinálnak a vének tanácsa kikérése nélkül. Ez abból a megfontolásból adódik, hogy az idős emberek a legbölcsebbek, akik a legtöbb tapasztalattal rendelkeznek. Ezeket a bölcs embereket feltétlenül be kell vonni véleményem szerint a vezetésbe.
Vercseg Ilona: Messzire vezető probléma, de miért ne mondanánk ki, ez a fajta vezetési struktúra meg fog változni. Lehetséges egy sokkal inkább közösségi forma s lehet, hogy ez fogja meghatározni a falu sorsát. A katolikus egyház képviselőtestületétől az öregek képviselőiig, minden érdekcsoport (a fiatalok is) képviseltetné magát, de nem úgy ahogy ez eddig gyakorlat volt, nők-férfiak aránya stb. Most is olyan szépen megfogalmazta valaki, hogy "ahhoz menjenek el, mert ő érdemleges véleményű ember". Tudjuk, hogy vannak itt érdemleges véleményű emberek, miért ne ők mondjanak véleményt és utánuk menjen a község? Ennek ellenére nem gondoljuk, hogy egyszerre az egész falu megmozdul, de vannak húzóerők, akiket fel tudnánk mi erősíteni, megerősíteni a gondolkodást, az elképzelést, hogy jó és merje csinálni, merjen kilépni a nyilvánosság elé!




Kérem ezt a csoportot is, hogy mutatkozzon be: Csákiné Tóth Judit Tatabánya, és G. Kovács István Tatabánya, Tölgyesi Csilla Lábatlan, Németh Gyuláné Komárom.

Csenki Mihály:
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Én rendkívül értékesnek tartom a községben észlelt tapasztalataik átadását. Azt a jószándékot, azt a mélyreható vizsgálatot, amit itt nekünk Önök elmondtak. Az utóbbi témakörrel kapcsolatban el kell, hogy mondjam, hogy mi a magunk módján úgy próbálunk ennek a nyilvánosságnak eleget tenni, hogy a tanácsüléseink teljesen nyitottak. Az érdeklődő embereknek megvan a lehetősége, mi szeretettel várjuk a tanácsüléseinken őket, hiszen a mi felelősségünket csökkenti az, ha több ember mond el valamit. A fiatalságnak a képviseletével kapcsolatban, az ifjúsági vezető minden alkalommal hivatalból meghívott minden testületi ülésre és nekem különösen szívfájdalmam az, hogy az ifjúság nem nagyon hallatja a szavát vagy olyan jogos, illetve vélt sérelme van, ami visszahúzódásra készteti, ami végeredményben a mi munkánkat nehezíti. Mert mi lehet a mi igényünk a jövőt illetően? Jelenleg még vagyunk, de mint a nóta mondja, a fákon apró rügyek jönnek, a fiatalságnak kell átvenni azt a szerepet, amit mi úgy ahogy csináltunk. Ennek az egész beszélgetésnek és pár napos itt tartózkodásuknak én nagyon komoly pozitívumaként tudom megállapítani azt, hogy azon az úton, ahol mi elkezdtünk járni apró veréb lépésekkel tovább járhatunk, kétlábon. Tehát annak külön örülök, hogy az a fiatal tanácstagi mag, amely körülöttünk van, most már érzi, látja azt, hogy amit mi elkezdtünk, óriási kérdőjelekkel az önállóság felé vezető utat, az egyáltalán megléphető-e? Ez az Önök által is megállapított, most már biztosnak ítélhető lépés. Én úgy látom, hogy komoly kötelezettséget teljesítettünk és úgy érzem, hogy a legutolsó dologgal, a vének tanácsa meg a középkorúak, meg a fiatalság - ha tényleg összefogunk, akkor olyan vezetés fog kialakulni, hogy ténylegesen a bölcsebb emberek véleménye fog uralkodni, akik persze nem önzők, hanem egy közösségi érdeket tudnak képviselni. Én el tudom képzelni ennek a községnek a fejlődését és
itt azzal kapcsolatosan az ismerkedés alkalmával Önöknek én elmondtam, nekem az a nagy álmom, hogy Epöl község egy üdülő faluvá váljon, ugyanis itt az asszonyok jó háziasszonyok, ügyesek. Budapestről vagy más helyről, külföldről idejön egy jó levegőcserére, azt mi itt vendégül látjuk. Aki vendégül látja, az a család a saját fenntartását is tudja biztosítani azzal a pénzzel, amit a szolgáltatásért kap. Nem hiszem, hogy most már rövidesen minden olyan is lesz, amilyennek elképzelték és Önök is elmondták, ahhoz az kell, hogy egyáltalán a kormányzat elismerje ezeket a törekvéseket. Nagyon fontos dolog az, hogy országunknak az állampolgárai, a falun élők is egyenjogúak legyenek a városi polgárokkal. Nevezetesen az állami kedvezmények a kis faluban élőt is azonosan kezeljék, s az állami terhek is egyenlően jussanak mindenkire. Ettől még messze vagyunk, hiszen azok az emberek hozták a döntéseket, akik még pozícióban vannak, hogy a kis falukat egy másik, de erősebb faluval etessék meg, annak szívják ki a vérét. Könnyen hozok én olyan döntést, törvényt, amiben nem vagyok érdekelt. Itt egy falun élő embernek mindenért meg kellett és meg kell dolgozni. Ahhoz, hogy a mi gondolataink és az Önök észrevételei megvalósulhassanak, ahhoz az első feltétel az, hogy az ország erről a mélypontról tudjon kijutni. Ami nagyon nehezen fog menni véleményem szerint, mert tíz körömmel fognak kapaszkodni az íróasztalhoz, ami őket nem illeti meg. Meg kell szüntetni az olyan privilégiumokat, amivel bizonyos embereket bizonyos posztokra méltatlanul tettek.
Én azért voltam harcias, mert Epöl minden történelmi vészt - pl. a törököt - átvészelt, s mikor szocializmus volt, akkor akartak minket elsorvasztani. A történelemnek ez egy nagy fintora, amit mi nem engedhetünk meg és tiltakoztunk és ameddig élünk addig tiltakozni fogunk. Az, hogy Önök nagyon értelmesen, nagyon mélyrehatóan néztek ebbe a dologba bele, hogy az emberek nem mernek beszélni, ez nem a jelenlegi vezetésnek a bűne, hanem ez máshol keresendő, amit Önök legalább úgy tudnak, mint én. Én abban biztos vagyok, hogy a felnövekvő nemzedék, amelyik a mi helyünket elfoglalja, az bátrabb lesz, nem lesz olyan alázatos szolga, mint mink voltunk. Megszüntették az önállóságát a falunak. A szomszéd községek közül a legjobb tsz volt az epöli. Patinás közösség volt és elvitték innen a tsz-t, 2-3 millió forint készpénzzel, a kis falunk tanácsától elvettek akkor 150 ezer forint készpénzt, amiről én akkor, aki a testületnek vezetőségi tagja voltam, nem tudtam. A bajnai Közös Tanácsban szereztem róla tudomást, és azóta is lázadoztam, tiltakoztam a rettenetes igazságtalanság ellen.
Mi nem ajándékot, vagy könyöradományt kérünk, hanem a jogunkat kérjük. Ezt kell majd a vezetőségnek tudomásul venni, persze a probléma az, hogy ezt kevesen merik megmondani és a Közös Tanács elnökének is tudomásul kell venni, hogy mi nem a bajnai emberekkel csaptuk össze a kardunkat, hanem az ellen a bánásmód ellen tiltakoztunk és első lépésként megszereztük az önállóságunkat. Én biztos vagyok benne, hogy a helyi vezetés maximálisan el fog követni mindent - a plébános, a pedagógus, s minden olyan ember, aki gondolkozik, csatasorba fog állni, természetesen, nekünk is bizonyítani kell, hogy szándékunk nem öncélú. Tehát nem az én utcámat, hanem nekünk a falu minden utcáját portalanítani kell, betonjárdával kell ellátni, bevezetjük a vizet, azokat az alapvető életkörülményeket teremtjük meg, ami ennek a faluközösségnek alapvető érdeke. Az észrevételek közül nagyon fontosnak tartom az ellátás kérdését. Nincs egy olyan hűtőpult, ami az asszonyoknak itt segítséget adna, egy mirelitt pultra gondolunk és ezt már számtalan alkalommal elmondtuk vezetőségi ülésen. ÁFÉSZ értekezleten. Egy másik nagy gondunk a vendéglátás, ez nem olyan mint volt. Aki évtizedekig végezte a munkát, már átadta. Akkoriban működött cukrászda, ahol volt hűtőpult, volt kávéfőző, de mióta bérbeadták, azóta ezek megszűntek, hogy kevesebb bérleti díjat kelljen fizetni. Ez megszűnt, ami nagyon nagy hiba. Én tagja vagyok a helyi intézőbizottságnak, ahol én ezt többször elmondtam. Fiatalabb embernek kellene lennem, hogy azokat az ütközéseket álljam, amiket ma el kell viselni. Meg kell mondjam, hogy én azt várom, hogy a legközelebbi tanácsülésen ne válasszanak meg a korom miatt. A munkaterületemről is nyugállományba vonultam. De nem akarok elzárkózni a közélettől, amíg élek, mindig törődni fogok ezzel a faluval. És ha igényelni fogják a fiatalok a tapasztalataimat vagy át akarják venni
az ambícióimat, akkor mindig készséggel fogok rendelkezésükre állni.
A posztokon olyan emberek ülnek, hogy megutáltatják, megúnatják azokkal a közösségi munkát, akik ezt szívesen végezték. Ehhez fiatalok kellenek, akik a bürokrácia akadályait eltudják az útból kotorni. Az én posztomon is fiatal emberre van szükség, én el tudom képzelni, hogy a jelenlegi titkárunk lesz a tanácselnök és én próbálom beoltani őt és a körülöttem lévőket, hogy olyan közigazgatást, olyan faluközösséget hozzunk létre, ahol az ember jól érzi magát. Bárhova jár el dolgozni, ide szívesen vissza jön, mert otthon érzi magát Epölön. Az Önök kedves gondolatai közül nagyon köszönöm a tanácsokat, a javaslatokat, hogy mit kell tennünk, hogy azok valóra váljanak. Én úgy ítélem meg, hogy a beszélgetés amit folytattak, ha nem történt volna meg, akkor egy nagy bűn lett volna elkövetve. Ha módos ember lennék, akkor Önöket jutalomban részesíteném, annál is inkább, mert ebben az országban most nagyon sok ilyen stábra lenne szükség, akik a lelket öntenék az emberekbe, hogy az emberek mennél gyorsabban érezzék magukat a sajátjukban otthon. Engedjék meg végezetül, hogy a falu vezetése és tanácsa nevében Önöknek nagy tisztelettel köszönetet mondjak. (taps)
Nem tudom eléggé köszönni az észrevételeket s nagyon szerettem volna ha az egész falu hallhatta volna. Örülök a magnófelvételnek, meghallgathatja, aki kételkedik benne.

Vercseg Ilona:
Tulajdonképpen ez járatlan út a mi szakmánkban, amit csak néhány éve csinálunk néhányan s ennek a tanfolyamnak az is volt a célja, hogy ezt az utat bemutassa. Sokan más területtel foglalkoznak és nem találkoztak még ilyen komplexen a problémákkal s ezért nekünk is nagyon fontos ez a tapasztalat. Én azt gondolom, hogy az Ön visszaigazolásából értették meg sokan e munka lényegét, mert nagyon sok bizonytalanság volt bennük, hogy szabad-e nekünk ezt végezni, szabad-e a kollégák lelkébe vésni, hogy nem nagy dolgokról van szó, csak arról, hogy felerősítsük a jót az emberekben, bátorítsuk őket, hogy amit elgondolnak, azt helyesen gondolják és jól gondolják. És nem azt a törekvést bátorítani, ami helytelen. Ez persze nagyon bizonytalan fogódzó, hogy mi a helyes és helytelen, ehhez kell a nagyon sok tapasztalat, a társadalom ismerete, jártasság a világban, Európában. Egyszerűen kialakulnak az emberben, a mi szakmánkban azok a viszonyítási pontok, amikhez lehet igazodni.
Bennem mindig van egy olyan félelem, ha kihalnak az öregek, akkor mi az a jó, amit mi fel tudunk erősíteni. Nagyon az utolsó pillanatban vagyunk, hogy megtanuljunk másképpen élni, mint eddig.

Csenki Mihály:
Egy csodálatos dolog volt. Meg kell mondanom, hogy én is tartottam ettől a dologtól, vizsgálattól. Annál is inkább, mert attól tartottam, az emberek esetleg megsértik Önöket, mert félnek. Én nagyon hiszem, hogy nem történt ilyen, még akkor sem, ha volt aki hidegen fogadta a látogatókat.

Keresztesi József:
Az utolsó szó jogán én is hadd mondjak néhány mondatot: Azt tapasztaltam, hogy a résztvevők számára mindenképpen hasznos volt ez a három nap. Nagyon szeretném, ha ez a program folytatódna, s ez csak egy szakasza lenne a munkának. A helyieken múlik, hogy lesz-e folytatása, az igazi sikerét az jelentené, ha ez a folytatás nem maradna el. A magam részéről vállalom a részvételt a továbbiakban is. Felmerült, hogy milyen a viszonyunk a faluhoz. Nekem szimpatikus a falu és az itt élő emberek. A pozitív kötődés erősödött a mai beszélgetéssel.
Szeretném megköszönni Csenki Mihálynak és mindazoknak, akik segítették a munkánkat, ami számunkra fontos szakmai programot jelentett.

Csenki Mihály:
A szívem mélyéből mondok köszönetet. Ha az Önök által feltárt hiányosságok és javasolt programok közül csak egy kis hányadot sikerül megvalósítani, akkor Önök egy csodálatosan szép küldetést hajtottak végre.
Végeredményben nekünk, akik itt élünk, injekciót adtak, hogy hogyan tovább és van értelme, hogy dolgozzunk, és a felajánlott segítséget nagyon nagy tisztelettel elfogadjuk, élni szeretnénk vele, mert biztos vagyok benne, hogy amikor közhangulatba ki fog menni ennek a beszélgetésnek a híre, akkor az emberek veszekedni fognak velem azért, hogy miért nem küldted el hozzám ezeket az embereket. Ez nagyon komoly pozitívum, és nekem szabadjon azt mondani ezeknek az embereknek, hogy most nem sikerült, de legközelebb majd hozzád mennek el érdeklődni. Hogy ez így legyen, erre ürítsük poharainkat!

Lemezújság archívum
Közösségfejlesztés