Lemezújság archívum

Cím:	Fejlesztési javaslatok Csenger és társközségei várossá válási folyamatában
Szerző:
Folyóirat:	PC Lemezújság
Állomány:
Év:	1991
Szám:	24.sz.
Oldalszám:
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:	Csenger, Csengerújfalu, Szamostatárfalva, Szamosangyalos
Tárgyszavak:	helyi orgánum, közösségfejlesztés, falufejlesztés
Megjegyzés:	G41_9124.txt
Annotáció:

FEJLESZTÉSI JAVASLATOK CSENGER ÉS TÁRSKÖZSÉGEI VÁROSSÁ VÁLÁSI FOLYAMATÁHOZ
Bevezető
Ez a munkacsomag, amit most a község vezetőinek átadunk, nem teljes, s nem is lehet az, mert nem egy statikus pillanatképet akartunk kivetíteni és azután mindent a sorsára bízni. Szándékunk az volt, hogy miután megfelelő mennyiségű információval rendelkezünk ahhoz, hogy átlássunk kulcskérdéseket és azokhoz javaslatokat is tudunk tenni, megteremtünk egy javaslati bázist, amely a további együttműködés során állandóan bővíthető. Ezért az anyagokat is úgy fűztük együvé, hogy ne egy véglegesen kialakult (és fontossági) sorrendet tükrözzenek, s szerkesztésileg se kapcsolódjanak egymáshoz.
Arra is gondoltunk, hogy javaslataink remélhető megszívlelése esetén azoknak, akik az egyes kérdésekben helyben cselekedni fognak, jó lenne egy módszertani segítség, ezért minden egyes rész önmagában is megáll a maga lábán, és szükség esetén önmagában is sokszorosítható a helyiek számára. Ezt megkönnyítendő, az egyes tanulmányokat, munkarészeket mágneslemezen is átadjuk, azokról az egyes munkarészek bármilyen sokszorosítási formában kiírhatók.
Köszönettel tartozunk azoknak, akik munkánk elvégzéséhez konzultációs segítséget adtak:
Barta László, MÉM Szövetkezeti Főo.
Botos Károly, MÉM Szövetkezeti Főo.
Bodor Imre, MTA Néprajzi Kutató Cs.
Forczek Dániel, Kossuth Mg.Szakszövetkezet, Tompa
Juhász Pál, Pénzügykutató Rt.
Lux Róbert, Állami Gazdaságok Kp-ja
Obreczán László, BIO-INNOKOORD
dr. Ľvári Győző, MÉM Szövetkezeti Főo.
Sebestyén József, Országos Műemléki Felügyelőség
Vági Gábor, Államigazgatási Szervezési Intézet
A tanulmányokat, munkarészeket írták és a mellékleteket összeválogatták az Országos Közművelődési Központ Módszertani Intézete Fejlesztési Osztályának munkatársai: Beke Pál, Huszerl József, Péterfi Ferenc, Varga Antal Tamás és Vercseg Ilona.
Budapest, 1988. április
TARTALOM
Bevezető
I. Tanulmányok
A helyi munkalehetőség jellemzői és következtetések (V.I.)
Javaslatok a helyi nyilvánosság fejlesztésére (P.F.)
A környezet, a hely, ahol élünk (V.A.T.)
A fejlesztői tevékenység (V.A.T.)
Szamostatárfalva (V.I.)
Szamosangyalos (P.F.)
Csengerújfalu (H.J.)
II. Munkarészek:
A helyi orgánum mint a helyi fejlesztés eszköze (V.I.)
Név- és címjegyzéki tárgymutató (V.A.T.)
Hétköznapi ismeretek gyűjtése a könyvtárban (P.F.)
A csengeri Mindenesfüzetről (H.J.)
Falugondnok Csenger társközségeiben (P.F.)
Csengeri továbbtanulók felkutatása (H.J.)
Művelődési ház - közösségi ház (V.A.T.)
Idegenforgalom, turizmus
vendéglátás, műemlékvédelem Csenger községben (B.P.-P.F.)
Fizetővendéglátás = kiegészítő jövedelem (dr.K.K.)
Számítógépes fejlesztés (H.J.)
Népi építészeti felmérés (P.F.)
Idősek szocális gondozása (P.F.)
Házinyomda létrehozásának feltételei (P.F.)
Nyilvántartás az ingázókról (H.J.)
Anyaggyűjtő program - használati útmutató (H.J.)
Csengeri bibliográfia (V.A.T.)
A videotechnika alkalmazási lehetőségei Isengerben (P.F.)
Cyenger statisztikai adatai (V.A.T.)
Iskolaügy (V.A.T.)
Műemléki tájékoztató füzet készítésének lehetősége (P.F.)
Csenger és Vidéke (Szamosháti Híradó) (P.F.)
A várossá válás közigazgatási vonatkozása (V.I.)
III. Mellékletek - melyeket természetesen csak a térség vezetőinek mellékelünk, jelen közlésünk célja kizárólag módszertani
- MÉM előterjesztés a Minisztertanácshoz, a mezőgazdasági termelőszövetkezeti jogszabályok módosításáról (tervezet).
- MÉM Szövetkezeti Főosztály: A gazdaságilag elmaradott térségek felzárkóztatásában szereplő termelőszövetkezetek és állami gazdaságok
- A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1987. évi .... számú törvényerejű rendelete a mezőgazdasági termelőszövetkezetekről szóló 1967. évi III. törvény módosításáról
- Az Almaegyesülés tájékoztatója. Alma a nagyvilágban és itthon. 1988 február
- Varga A. Tamás - Vercseg Ilona: "Nyitott ház, nyitott tevékenység" képzés, Bp. Múzsák Kiadó, 1985. 131 p.
- Műhelyszekrények. Szerk: Szentpéteri Zoltán. Bp. Múzsák Kiadó, 1982. 72 p.
- Bakonyszentkirály, Bakonyoszlop, Csesznek Közérdekű Közösségi Kalendáriuma, 1985-86. Szerkesztő-közösségfejlesztő Varga A. Tamás és Vercseg Ilona. Bakonyszentkirály, 1985. 207 p.
- Lakótelepi Kalauz - Újpalota. Szerk: Péterfi Ferenc. É.n. 28 p.
- Újpalotai Szabadidő Központ: Tájékoztató, 18 p.
- Kécske és társközségei hírei, eseményei, rendezvényei. 1987.10.
- Információs füzet sajóbábonyiaknak. 1987, 18 p.
- Easy Script felhasználói kézikönyv. Commodore 64. 130 p.
- Irányelvek a kistelepülések művelődési alapellátásának fejlesztésére. Művelődési Minisztérium Alapfokú Nevelési Főosztály, Bp. 1988. január 15.
- Művelődési Közlöny, 1986. július 23. Törvény a sajtóról, rendelet a sajtótörvény végrehajtásáról
- 12/1978.(III.1.)MT számú rendelet a fizetővendéglátásról
- Mi az ifjúsági közösségi letéti számla? (Az ÁISH és a KISZ KB támogatása)
- Csaroda - református templom. Tájaki-Korok-Múzeumok Kiskönyvtára 155.
- Tarpa - műemlékek. Tájak-Korok-Múzeumok Kiskönyvtára 159.
- Felüdülés a Felső-Tisza vidékén. Prospektus
- Cikkek a Magyar Nemzetből - Ki üdülhet a gátőrházban? - A KISZ segíti a háztáji gazdaságokban várható generációváltást
- A Becsky-kúria. Komlódtótfalu. Másolat a "Védett kastélyok hasznosítása Magyarországon" c. könyvből. OMF, Bp. 1987. 84 p.
- 2 db mágneslemez. Tartalmaz egy adatkezelő programot (a Csengerújfaluról ingázók adataival) és egy szövegszerkesztő programot, amellyel e tanulmány is olvasható. A szövegszerkesztő 801-es printerrel működik és LOAD"DEL*",8,8 paranccsal tölthető be
I. TANULMÁNYOK
Mottó: a közösségfejlesztő nincs belegubancolódva a helyi szövevénybe, nem ért minden szakmához, nem ismeri a részleteket, elnagyoltan lát, de LÁT, mégpedig fontosat, mert MÁST, mint a helyiek. Bárkinek való elkötelezettség nélkül meglátja a dolgok nagyságrendjét, haladási irányát és viszonyít - összeveti mindezt a lehetségessel.
A helyi munkalehetőség jellemzői és következtetéseink
1. Hagyományok
Vizsgálódásunk alapján valószínűsítjük, hogy a térségben a föld soha nem rendelkezett elég népességmegtartó erővel (a háború előtt sem), s elsősorban ez késztette az embereket elvándorlásra. A háború előtti társadalomszerkezet is ezt tükrözi: a hagyományos "cívis", másokat dolgoztató parasztgazdaságok és az agrárproletár réteg mellett a vásárrendszerben élő Csenger és környéke komoly iparos- és kereskedőréteget foglalkoztatott.
Az országhatár és vele a piacos szerepkör módosulása tönkretette a kereskedelmet, a szolgáltatást és a kisipart, s ez, valamint az osztott földek visszavétele megindította a falvak gazdasági és szellemi leépülését, bezárulását, eltehetetlenedését.
A gyümölcstermesztés mellett hagyománya van a vidéken az állattartásnak (szarvasmarha, juh, sertés), jók voltak a legeltetési lehetőségek. Az állattartást a nagyüzem és a szabályozók tették tönkre.
2. A jelen
A vidék termelési kultúrája lényegében archaikus paraszti kultúra, mert a piac szívóhatása nem érvényesül, csak a munkaerő exportja (ember megy ki, nem áru). Ebben a termelési kultúrában a nagy munkaráfordítású növénytermesztés dominál (nagyüzemben és háztájiban egyaránt az alma, a kukorica, a paradicsom, az uborka stb. termesztése van túlsúlyban). Egy primitív termelési rendszer alakult ki, melyre a technikai modernizáció hiánya, a szakképzetlen munkaerő dominanciája, a nyereség-, következésképp a tőkehiány jellemző. Az agrárolló egyre erősebben sújtja a zömmel mezőgazdaságból élőket, a gazdálkodási egységek nyeresége ipari tevékenységükből származik. A felvásárlás és az értékesítés monopolizált, létét a központosítás és a megyei kapcsolatrendszer határozza meg. Az almatermésre vonatkozó szovjet export miatt a térség lemaradt a hazai és a külföldi piaci versenyben is.
További jellemzők:
- A központi szabályozók állandó és kiszámíthatatlan változása, az elosztásból való kiegyensúlyozatlan részesedés, az értékesítés lehetőségeinek központi behatárolása nem racionálissá tette a gazdálkodást.
- A helyi munkalehetőségek korlátozottak. A tsz-ek csak bérmunkába adással tudják tagjaik teljes foglalkoztatottságát elérni, tehát még a tsz-en belüli foglalkoztatottság sem otthoni munka. Az eljárás növeli a létfenntartás költségeit, megnehezíti az otthoni (háztáji, gyermeknevelési) munkát, a kereset pedig (2-3ooo Ft/hó) értelmetlenné teszi az eljárást. Az ipari munkalehetőség száma korlátozott, volumenében nem jellemző a vidékre, s elsősorban segéd- és betanított munkát igényel. Mindez természetesen visszahat az egyéni gondolkodásmódra, aspirációkra.
- A munka érdekeltségi rendszere diszfunkcionális. Ennek oka egyrészt a nagyüzemi termelésen belüli érdekeltséghiány, másrészt az egyéni gazdaságok patthelyzete. Nem éri meg többet és jobban termeszteni- nevelni a felvásárlási árak miatt, ezért nincs nyereség, tőke a gépesítésre és vállalkozókedv a tanulásra, minőségibb munkára stb. így alakult ki az a helyzet, hogy bár szinte korlátlanul bérelhetnének földet, nevelhetnének szerződéses állatot az itt élők, nem élnek a lehetőséggel, mert nincs kellő tájékozottságuk és vállalkozói bátorságuk az értékesítési korlátok áthágására vagy megkerülésére.
- Miközben a biztonság utáni igény növekszik, a bizonytalanság tényezői objektíve fokozódnak. Nincs elegendő munka. A gazdasági egységek érdeke a létszámcsökkenés, új embereket gyakorlatilag nem vesznek fel, s aki már bent is van valamelyik munkaszervezetben, az sem élvez biztonságot - szakképzettségének, helyesebben szakképzetlenségének megfelelő munka elegendő mennyiségben csak idényjellegűen adódik.
3. Következtetéseink
A legfontosabb: csökkenteni a központit és növelni a helyit: keresni a helyben nem progresszív hatású "leosztások" megkerülésének, szerepük csökkentésének lehetőségeit, méghozzá a helyi érdekeket szolgáló helyettesítő tevékenységekkel mintegy fokozatosan kiszorítva azokat. A "helyi"-ség erősítése, a helyi érdekek érvényesítése csak egy új érdekeltségi rendszer megteremtése révén lehetséges, melynek lépcsői:
A) Az egyéni vállalkozókedv felélesztése, részben a nagyüzemben, vállalkozói egységek létrehozásával, részben az egyéni gazdálkodás új lehetőségeinek keresése révén.
B) A fajta- és termékszerkezet, a termesztési módok újbóli átgondolása, módosításai, konvertálható, a piacot követni tudó tevékenységek kiépítése.
C) Új munkalehetőségek teremtése, amelyek már nem a nagy munkaráfordítású, alacsony kvalifikációjú ("gyarmati") munkának kedveznek.
D) Új szakmai- és értékesítési kapcsolatok kiépítése az országban és a határokon túl, csökkentve a meglévő kiszolgáltatottságokat és a megye fékező hatását.
E) Új munkalehetőségek (vállalkozások) elsősorban helyben teremtődjenek.
Az új érdekeltségi rendszer kiépítése viszont csak egy vele párhuzamosan folyó fejlesztői tevékenységgel valósítható meg.
Javaslatok a helyi nyilvánosság fejlesztésére
Kezdődő tájékozódásunk, eddigi benyomásaink és tapasztalataink szerint a településen a fejlesztőmunka egyik legfontosabb célja a helyi nyilvánosság javítása, erősítése. Úgy látjuk, hogy hiányos az ittélők tájékozottsága, a szélesebb régiók ill. az ország dolgairól, az abban elfoglalható tényleges jelenlétükről; hiányos az ország informáltsága ennek a területnek az adottságairól, erényeiről, képességeiről; de viszonylag keveset tud a helyi lakosság a helyi vezetés próbálkozásairól, erőfeszítéseiről és viszont: a helyi vezetés sem megfelelően informált az itt élők gondolkodásáról, hiedelmeiről, ambícióiról. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez nem csengeri specialitás, vagy amennyiben az, akkor jórészt a földrajzi adottságoknak is köszönhető; mégis, javaslataink egy csokra ezeknek a viszonyoknak a megváltoztatására, a helyi nyilvánosság fejlesztésére irányul. Megkíséreljük összefoglalni az előzőek alapján, hogy mit értünk pontosabban a nyilvánosság fogalmán. "Látásviszonyokat" - a vezetés ill. a lakosság látásviszonyait a másik fél működéséről, dolgairól; a bekapcsolódás lehetőségét a döntések alakításába, a feladatok megoldásába; de értjük ez alatt a kontroll, az ellenőrzés lehetőségét a közügyek irányításáról; az önszerveződés és az együttműködés lehetőségét más személyekkel, családokkal vagy csoportokkal; a javaslatok, kezdeményezések lehetőségét új célok kitűzésére vagy megvalósítására; a hozzáférhetőséget, a tájékozottságot a település életéről.
1. A tájékoztatás és a nyilvánosság különbözősége (kifejtését lásd a bakonyi tanulmányban!")
2. Helyi hírek, információk, események tudatos kezelése; hírek keletkezésének segítése
Gondolunk itt a közigazgatás, közélet, helyi politika, egyház, termelés-gazdálkodás híreire, a piaci, kulturális hírekre. E folyamat gondozása elsősorban a helyi vezetés feladata-vállalkozása lenne, elsősorban az ő elszánásukat igényli.
Konkrétan jelentheti ez pl. a döntési szándékok, tervek írásos vagy rajzos közzétételét, felhívásokat, különféle beszámolók (tsz, áfész, tanács) hozzáférhetővé ill. érzékelhetővé tételét, személyi kérdések- változások nyilvános tudatását, különféle sport-, kulturális, szórakoztató eseményekről történő utólagos (mondjuk fényképes) tájékoztatást pályázaton, tanulmányi versenyen helyi személyek vagy csoportok sikeres szereplését.
3. Helyi vonatkozású külső hírek gyűjtése; külső kapcsolatok ápolása
Csenger egyik jelentős szülötte, Molnár Józsi bácsi mesélte, hogy mikor a Sorbonne-ra indult egyetemi tanulmányait végezni, a Máramaros- sziget-Szatmárnémetiből induló s Pesten át Párizs felé tartó járat kocsijába itt, Csengerben szállt fel. A nyilvánosság jelentőségéből szimbolikus jelentőségű ez a példa máig is. Hogy honnan induljon ez a nemzetközi járat, most ne firtassuk, de jó lenne, ha Csengerben felszállva bekapcsolódhatna a helyi polgár a hazai, s tágabban az európai vérkeringésbe.
Fokozatosan bővülő körökben a közigazgatási terület, a tájegység, a megye, országrész, ország, környező országok életének, működésének figyelemmel kísérésére, tudatos összegyűjtésére gondolunk; a világ történéseinek, híreinek halmazából kiemelni, felerősíteni, hangsúlyossá tenni, figyelmébe ajánlani a helyieknek azokat, amelyekhez kapcsolódásuk, kötődésük lehet, az itteniek nyelvére "lefordítva". Olyan információkra gondolunk, amelyek befolyásolhatják, megváltoztathatják helyzetüket, életüket. Konkrétan új társadalmi jelenségektől kezdve (pl. egyesületek alakulásának gyakorivá válása), különféle megtörtént vagy várható döntésekre (pl. új gazdálkodási- szövetkezési formák X tsz gyakorlatában), de helyi vagy országos pályázatokra (melyekkel a helyi lehetőségek, életkörülmények javítását lehetne elérni), példaértékű vállalkozásokra vagy éppen kudarcokra gondolunk.
Az alcímben "külső kapcsolatok ápolása" alatt arra utalunk, hogy keresse a helyi vezetés a külső partnereket, támogatókat, hivatalos kapcsolatokat, s - az egyébként fontos urambátyám kapcsolatokon túl - az itteniek folyamatos tájékoztatására, a "vérkeringésbe kapcsolására" a településtől távolabbi földrajzi régiókban külső képviselőket, segítőket, informátorokat, de akár ügynököket, ügyintézőket, megbízottakat tartson. Feladatuk a piaci helyzetben várható változásokról történő tudósítástól kezdve a különféle eszközök beszerzésén túl találkozások előkészítése, előzetes tárgyalások kezdeményezése és számtalan más hasonló dolog lehetne. Ezt baráti szívességtől anyagi érdekeltségig többféle megbízási viszonyban tudjuk elképzelni. (Csengeri elszármazott vagy bárki más is lehet ilyen informátor, aki városban él és jó kapcsolatkészsége, ügyintézői vagy anyagbeszerzői gyakorlata van.)
4. Az információs csatornák - nyilvános fórumok tudatos kiépítése, működésük felerősítése
- Az egyéni tájékozódási lehetőségek fejlesztése Ezt segítheti a képviseleti szervek, állami intézmények felelőseinek rendszeres, a lakosság által tudott és elérhető félfogadásai; a különféle tanácsadások rendszere (egészségügyi, jogi, vállalkozási, utazási, gyermeknevelési, továbbtanulási, gazdálkodási stb.); a településeken belül gyűjtő-tájékoztatóhelyek kialakítása és a lakosság számára hozzáférhetővé tétele (tanács, elöljáróságok, falugondnokok, lelkészek, könyvtár, művelődési ház, helytörténeti gyűjtemény).
- A helyi tájékoztatás javítása technikai eszközök közvetítésével Hirdetőtáblák készíttetése, kihelyezése közérdekű és magánhírdetéseknek, plakátoknak; vitrinek készíttetése (egy-egy érdekes helyi esemény fotóinak, tervrajzoknak stb.). Fontos, hogy ezek a legforgalmasabb nyilvános tereken legyenek elhelyezve, a központban (művelődési ház, tanács, orvosi rendelő, buszpályaudvar, mozi, könyvtár, új ABC, templomok, vasútállomás, piactér, tsz, ÁFÉSZ felvásárlóhelyek), de a külső településrészeken és a társközségekben is. Itt említjük meg, hogy szükség lenne az utcai feliratok, táblák rendezésére, melyek a községek külső képét alapvetően meghatározzák; az üzletek, hivatalok bejáratánál egyértelműbb kiírások elhelyezésére (nyitvatartás, félfogadás, kulcs helye stb.), a rendszeresen hirdető intézményeknek (mozi, művelődési ház) bianko-plakát előnyomatására, továbbá néhány nagyméretű térkép külső elhelyezésére (Csengerben a Fő téren, a vasútállomáson és Mátészalkáról jövet a falu szélén; a társközségekben, a faluközpontokban a templom vagy az elöljáróság épületénél).
Nyomdai kiadványok készíttetése: Közhasznú Ismeretek Tára c. füzet, kalendárium, rendszeresen megjelenő helyi újság, idegenforgalmi kiadványok, helyi képeslap, helytörténeti kiadvány. Itt említjük meg az egyszerűbb műsorfüzeteket, szórólapok készítését is. Ezeket a törekvéseket nagyban segítené s árban hozzáférhetőbbé tenné a házi nyomda létrehozása, amit több helyi intézmény összefogásából célszerű megoldani. Fontos lenne a pillanatnyilag rendelkezésre álló sokszorosítási lehetőségeket (xerox, stencil) is koordinálni és rendszeresen kihasználni a lakossági tájékoztatásra.
Jó hatásfokú lehet a video felhasználása ezekre a célokra, a már jelenleg is létező számítógéppel összekapcsolva képújság készítésére, s a későbbiekben kamerával, élő felvételekkel helyi híradó készítésére. Ezek előbb egy-egy forgalmas nyilvános intézményben (presszó, ABC kirakata, mozi stb.), később talán kábelrendszer kialakulásával közösségi tévéműsor keretében is bemutathatók.
- Az információáramlás harmadik jellegzetes csatornáját a csoportos jellegű fórumok jelentik. A közösségfejlesztéssel a helyi nyilvánosság hatékonyan befolyásolható. Ezen a téren tehát a munkahelyi kollektívák, az öntevékeny csoportok, az iskolai osztályok, az egyházi közösségek, a tanfolyami-művészeti közösségek, sportszakosztályok, a helyi állampolgárok közéleti jellegű csoportjai kínálnak lehetőséget a helyi nyilvánosság fejlesztésére.
Felmerül a kérdés, hogy a helyi nyilvánosság javítását célzó korábban részletezett feladatokat - helyi hírek keletkezésének segítése, külső hírek gyűjtése-közzététele, információs csatornák működtetése - kik végezzék?
Mindenképpen kétoldalú dologról van szó. Egyrészt a hivatalos szférából kellene ezzel a feladattal hangsúlyosabban foglalkozni: a tanács, a művelődési ház, a könyvtár, a mozi, az iskolák alkalmazottaiból néhányaknak. Másrészt a lakosság fokozott bekapcsolására van szükség a visszacsatolás, a hírek gyűjtése és továbbítása, az információs csatornák működtetése területén. Célszerű lenne létrehozni társadalmi szerkesztőségeket a nagyobb összefogást igénylő kiadványok (kalendárium, Mindenes, újság), a video, a hangoshíradó összeállítására; s a hivatalos megbízottakon kívül társadalmi segítők is kellenének a hirdetőtáblák-vitrinek rendszeres frissítéséhez is. A települések életében működő kulcsszemélyek - postás, elöljáró, lelkész, presbiterek, vendéglős, boltos, orvos, állatorvos - megkeresése különösen fontos feladat. Mértékadó, meghatározó emberek képesek igazán érzékelni a falu véleményét és közvetíteni azt a működtetésért rajtuk kívül is felelős személyek számára. A velük való összefogásra épülve tud a társadalmi nyilvánosság hatékonyabban működni, ami a helyi társadalom életében alapvető változásokat jelentene.
A környezet, a hely, ahol élünk
"A hely, amelyen világra jöttünk, éppúgy kötelez, mint a természet, amelyet világra hoztunk." (Németh László)
A valódi várossá fejlődésnek több aspektusa van. Mindenesetre, ha megérkezünk egy városba, azonnal megérezzük, hogy városban vagyunk, legyen az kisváros vagy nagyobb. Megérezzük a levegőjén. A városnak városi levegője van, mert fizikai és szellemi környezete ezt sugallja. Ezt a levegőt egy nem városban kialakítani csak egy fejlesztői folyamat eredménye lehet. A fizikai és szellemi környezet emberi szintjét csak ráolvasással nem lehet létrehozni, azt maguknak az embereknek, a helyi társadalom közösségeinek kell kialakítani, kifejleszteni.
Manapság láthatjuk, hogy egy erőltetett városfejlesztés eredményeképpen létrejött a gnóm városok sora, amelyek fizikai teste nem az ember felé forduló és amelyek szellemi teste is hiányzik. Az erőltetett városfejlesztés eredményeként a falvak ugyanakkor csak saját szellemi és fizikai erejükre támaszkodhattak a továbbfejlődésben, s ezért - a kivételektől eltekintve - csak a falvak nagyobbjai voltak képesek a viszonylagos megmaradásra, azok, amelyek tőkeerős gazdaságokkal is bírtak, míg a kisebbek és a végeken élők a leépülés, a sorvadás útjára léptek.
Csenger és társközségei esetében ezt a leépülési folyamatot kell megállítani és egy igazi szellemi, fizikai és emberi környezetet fejlesztő városiasodási folyamatot kell kezdeményezni.
A környezet nézőpontjából természetesen csak féloldalasan tudjuk megközelíteni ezt a problémát. Az elgondolás kifejtése során mindig tudni kell, hogy a környezeti kérdések megvilágításáról van szó, de ezek kiegészülnek illetve egésszé válhatnak a nyilvánosság, a művelődés egész problematikájának hozzágondolásával.
Nézzük, mi a probléma Csengerben és Csenger környékén!
Csenger nekünk, városlakóknak, akik többen falun születtünk, s akik járjuk az országot, egy háború utáni város képét mutatja. Ilyen lehetett Budapest néhány része 1945 februárjában, azzal a különbséggel, hogy Budapestet egy kemény fegyveres harcban sikerült elintézni, míg Csengert és környékét 1945-től a szocialista építőmunka álcájával sikerült leépíteni, önmagához képest másodlagossá tenni. Ha Csengert nem hasonlítjuk semmihez, csak 1945-beli, háború utáni önmagához, akkor azt kell megállapítani, hogy Csenger leépült. Csengernek addig volt egy kisvárosi arculata, szellemi élete, voltak szellemi vezérei. Csengerben volt kereskedelem, vendéglátás. Csengernek volt több képeslapja rangos épületeiről. Csengerben a gazdák, a kereskedők megéltek.
Mára csak Csenger középkori múltjára hivatkoznak. Eltűnt a képeslapokon mutatható épületek jó része, s a képeslap is. Ma Csengernek nincs nyilvános szellemi élete. Ma Csenger egy szürkeségbe lecsúszott városias falu, amelyik minden értékét elhanyagolva fuldokol ebben a világban.
Ma, 1988-ban nem az a dolgunk, hogy azt kutassuk, milyen hibák eredménye ez a helyzet, ez a környezet, ez a helyi haza. Az a dolgunk, hogy mi, akik Csenger fejlesztésével foglalkozunk, képesek legyünk megállítani és elfordítani a sorvadás folyamatát egy szerves fejlődés irányába. Mert higgyék el, ha nem egy szerves fejlődés irányába mozdulunk, hanem csak egy-egy látványos tettel intézik el a fejlesztést és látszateredményekkel is megelégednek, akkor az annyit fog jelenteni, mint a gyöngyösi toronyház, amelyik igencsak kilátszik a földből, hogy láttassa abszolút értelmetlenségét ... Igaz, hogy az itt érintett szerves fejlődést, a várossá válás problémáját csak egy hosszabb fejlesztési szakaszban lehet megoldani.
Mit jelent ez Csenger esetében, a külső szemlélő aspektusából? (Ezen nemcsak magunkat, hanem a társközségi lakosokat, a tágabb környezetet is értve).
Csenger város (hipotézis)
1. A 49-es fő közlekedési útról két helyen térhetünk ki Csenger felé. Ha Mátészalka felől jövünk, akkor az első csengeri kijáró után egy parkolót helyeznénk el, ahol egy információs tábla bemutatná Csengert. A parkolóból lenne egy visszakötő út a csengeri bekötő útra. Az út másik oldalán, a román határ felől jövet, az első csengeri bejárat után, egy másik hasonló parkolót helyeznénk el, megfelelő információkkal, s ebből a parkolóból nyitnánk egy olyan utat, amelyik keresztezné a 49-es utat és a csengeri bekötőútra vinne. A parkolóban esetleg lenne víz és WC, s néhány asztal paddal, hogy étkezni lehessen. Az információs táblákon közölnénk a csengeri lehetőségeket, a látnivalókat, bevásárlóhelyeket, az étkezési lehetőségeket, a szálláshelyeket stb. Módot adnánk arra, hogy magánemberek is hirdethessenek itt. Térképen is be kellene mutatni a várost, s a térképen azt is, hogy ha az utas az egyik bekötőúton betér, akkor a másikon kijöhet és fordítva, vagyis hogy Csengert látni nem kerülő. Ahhoz, hogy Csenger fontos legyen a környezetének, fontos kell hogy legyen a turistáknak is. A környékbeliek kényszerből, a távolról jött saját akaratából választ, s ha a maga számára jól választott, azzal a helyiek is jól járnak.
2. Csenger két főutcája (Ady, Rákóczi) elég széles, mindkét utat füves sáv szegélyezi vagy szegélyezné, azonban a parkoló gépkocsik állandóan felszántják ezt a füves terepet, s a sarat felhordják az útra. A megoldások egyike: az utak szélét szegéllyel ellátni, másika: a zöld területet kerítéssel szegélyezni, mint a volt határőrség vagy a presszó előtt. Az első kulturáltabb megoldás, a második az úgyis már szinte telített kerítés-világunkat növelné és szabadságérzetünket csökkentené. Talán költségekben sincsenek különbségek.
3. Meg kell oldani a főbb utak fásítását. Főleg a belterület látszik elhanyagoltnak. A fásítást úgy kell megtervezni, hogy a végső eredmény a nemes fákkal övezett út legyen, de amíg ezek megnőnek, gyorsan növő fákat is fel kell használni, hogy az előbbi növekedési ideje alatt is érzékelni lehessen a fásítás eredményét. Ezeket a gyorsan növő, értéktelenebb fákat később ki kell vágni. A fásításra konkrét terv készüljön a belterület beépítési tervének elemeként.
4. A vendéglátás tragikus Csengerben. A három belterületi hely, a cukrászda, a presszó, az étterem mellett belterületinek tekinthető még az "Elza-Művek". Ezek a helyek mind leértékelődtek, nem beszélve a Jókai utcai árvíz-szülte bisztróról. Az Elza-kocsma Elza néni szellemiségétől talán más, mint a többi. Ilyen, az Elza nénijéhez hasonló, egyénített kocsmákra lenne szükség, az övét pedig fizikailag is arra a szintre kellene emelni, ami ővele rokon.
A többi vendéglátóhelyet olyanok üzemeltetik, akik nem értenek a vendéglátáshoz, de úgy látszik, így is megélhetnek belőle. Véleményünk szerint a három másik belterületi vendéglátóegységen valamit változtatni kellene.
A presszó, bármennyire rendbe van is téve, egy rideg, visszhangos kocsma. Kellemességét bútorzattal, függönyökkel, szőnyeggel, világítással lehetne fokozni.
A cukrászdában általában cukrászsüteményt nem lehet kapni, bár a cukrászsüteményeket épp a falszomszédok készítik. Miért nem lehet kapni? Mert ez az üzlet nem cukrászda. Miért nem az? Mert olyan módon üzemeltetik, hogy ne lehessen annak mondani. Azt gondoljuk, hogy ha egy vendéglátóegységet cukrászdának neveznek, akkor az legyen az, vagy változtassák meg a nevét. Ha egy intézmény hamis néven szerepel, akkor nem használják, vagy elidegenítik azt a réteget, aki használná.
Az étteremben mindent lehet csinálni, csak enni nem. A közétkeztetésen túl igazából nincs ételkínálata. Azt mondja mindenki, hogy ez azért van, mert nincs "a la carte" ételforgalom. Nincs, mert ha valaki ételt kér, az egész konyha összeszalad és a vendégnek kinő a szakálla, míg elkészítik. Este meg egyáltalán nem lehet enni. Ki van írva, hogy Étterem, de valójában nem az. A magyar szokásrendben az étteremben minden időben, de legalább a főétkezések idején lehet enni.
Összefoglalva: Csengerben ma nincs olyan nyilvános vendéglátóhely, ahol akárki, vagy másképp mondva: rendes emberek, vagy megint másképp: a város vezetői megjelenhetnének, holott 1948-ig bizonyára volt itt ilyen hely, s a három fő csengeri vendéglátóegység pedig hamis néven egzisztál.
Milyen vendéglátás kell Csengerben, hogy az ember, akár helyi, akár vidéki, városban érezze magát?
Kell egy kis cukrászda, ahol süteményeket lehet venni, ahol egy-két asztal és mellette állópult is van; ahol nyáron fagylaltot mérnek; ahol egy szódát is meg lehet inni, kávézni lehet; ahová asszony, férfi, gyerek egyaránt bemehet és nem szégyenli magát. Ide küldik a gyerekeket süteményért vasárnap délelőtt azok a családok, akik aznap nem sütöttek, vagy jobban szeretik a cukrász süteményét. Ide mennek süteményért a vendégségbe járók, itt rendelik meg a lakodalmi, születésnapi tortákat. A környéken, nagyobb újságokban hirdetni kellene, hogy egy cukrász megélne Csengerben. Az új szolgáltatóházban pedig helyet kaphatna egy ilyen cukrászda.
Szeretnénk Csengerben egy olyan presszót, ahova ha reggel bemegy az ember, meg tud inni egy kávét vagy egy teát. Ha éhes, megehet egy szendvicset - hidegen vagy melegen - és megehet egy virslit. Ahol találkozhat az ember a barátaival, ismerőseivel, és nem érzi magát rosszul a környezet miatt. Ez egy igen kicsi presszó is lehetne, néhány asztallal, kulturált kiszolgálással. Ha ez a presszó az új szolgáltatóházban lenne, a másik (presszó-kocsma) mellett, akkor is megélne, mert ide megint csak azok az emberek járnának, akik nem mennek a mostani helyekre.
Szeretnénk Csengerben egy olyan kis éttermet, ahol minden időben lehetne ételt kapni és csak késő este mondanák azt, hogy most csak az étlap feléből választhatunk, mert a szakács már hazament, s így frissensültekkel már nem tudnak szolgálni. Sajnos ezen a vidéken még senki sem találta fel, hogy a készételt mélyhűteni is lehet, s a vendég választása pillanatában a mélyhűtött ételt mikrohullámú sütőbe téve, percek múlva tálalni lehet. Jó lenne, ha ez az étterem akkora lenne, hogy egy busszal átutazó csoportot is vendégül tudjon látni. Olyan kis étterem kellene, ahol a környékbeli gazda egy vásárlás vagy piaci árusítás után megülhet, megbeszélni társaival az ügyes-bajos dolgokat, s ahol asszonyok, gyerekek s különböző szakmájú emberek együtt lehetnek (legyenek tanítók vagy parasztok).
Mint sok más területen, tulajdonképpen itt is egy "lélektani nincs"- csel állunk szemben. Olyan állapot jött létre, amelyben csak az a lehetőség, hogy nincs, mert "senki sem igényli". Igényelni csak a van- t lehet.
A magánszférát kellene szorgalmazni, akár olyan áron is, hogy a tanács esetenként nem az áfésznak ad át területeket, épületeket, hanem magánembernek, azzal a feltétellel, hogy ha a fenti igények szerint dolgozik, akkor csak attól kezdve kell bérleti díjat fizetnie, amikortól az üzletkezdés után lábra állt.
Az áfésznak meg kellene gondolnia, hogy e három belterületi egységét hogyan üzemelteti. Javasoljuk, hogy a mostani áfész-étterem legyen az általános iskolák (esetleg a középiskola) konyhája és étkezdéje, és egyben a nagyobb rendezvények, lakodalmak helye is (rendezvényterem).
5. A kereskedelemben is, akár a vendéglátásban, hiányos mind a fizikai, mind a szellemi környezet. A boltokban úgy érzi magát az ember, mintha Magyarországon nem lenne áru. Ezt már más településeken is tapasztaltuk, s utánajártunk a jelenségnek. Kiderült, hogy az esetek zömében a boltvezetők járatlanok, nem is nagyon ismerik az áruféleségeket, illetve nem vezetik be azokat. Egy-egy felvágottféle bevezetése egy folyamat eredménye. Csak fokozatos lehet, hiszen amíg nem ismerik az emberek, nem is kérik azt.
A kereskedelemben is hiányzik a konkurencia. Szorgalmazni kellene a magánszektort, a kisszövetkezetek stb. működését, s megtelepülésüket valahogy támogatni kellene. A szövetkezeti és állami üzletekben azért nincs igazából áruválaszték, mert nem eléggé érdekeltek abban, hogy eladjanak. Kisvállalkozásban pedig csak úgy lehet megélni, ha megéri, ezért azt kell csinálni, ami a vendégeknek kell.
Az áruválasztékot, a kereskedelem minőségét úgy lehetne fejleszteni, ha rendszeresen tartanának árubemutatókat külső cégek, mondjuk a művelődési ház nagytermében, és a helyi újság rendszeresen írna arról, hogy ha egy áruválaszték rossz, akkor mitől rossz. Nincs áru, vagy nincs megrendelve az áru?
Az üzletek portáljait egységes szellemben kell kialakítani, s minden felújításnál a beépítési terv vagy rekonstrukciós terv javaslatait kell figyelembe venni, konzultálni kell a tervezőkkel, a városi főépítésszel.
6. Csengerben is, mint mindenütt az országban, úgy épülnek a többlakásos lakóházak, hogy azokba lakót lasszóval kell fogni. A komfort ellenére hiányzik ezekből a házakból valami, amit egyszerűen emberinek lehetne mondani.
A családi házak úgy épülnek, hogy egy-egy építkező a már megépült új házakról vesz mintát, s szerez egy tervezőt (talán éppen a mintát adó ház tervezőjét), s megépíti a házát. S az eredmény, következésképp a falukép esetleges, a házak nincsenek összhangban a múlt, de a jelen épületeivel (egymással), s önmagukkal sem. Azt gondoljuk, hogy az építtetőknek még a tervezés megkezdése előtt kellene segíteni, tanácsot adni, mert amikor már eldöntötték, hogy mit akarnak építeni, akkor már nagyon nehéz a szándékukon változtatni. Csenger és társközségeiben évente kb. 20-30 ház épül. Olyan kicsi ez a mennyiség, hogy a folyamatot emberileg még követni lehet. Biztosítani kellene tehát a segítséget, a szaktanácsadást, mint más esetben a jogi tanácsadást. Kellene 2-3 lakóháztervet készíteni, olyat, ami a szatmári vidékkel rokon. Jó lenne, ha ezekből a tervekből egy adaptáció során egy-két ház megépülne, mert ezzel mintát lehetne adni.
Javaslat: össze kellene gyűjteni azokat a családokat, akik jövőre, 1989-ben építkezni akarnak, s tájékoztatni kellene őket, hogy az adott területen milyen épületeket lehetséges emelni. Javasolni kellene nekik (csak erre az évre vonatkozóan), hogy ha a tanács által javasolt tervek, a javasolt tervezők szerint építkeznek, akkor a tanács ingyen (vagy igen méltányos áron) adja a terveket. Ezzel az akcióval létrejöhetne egy minta, amit utána, természetesen tervezői közreműködés segítségével, követhetnének az emberek. Azt is javasoljuk, hogy a családi házat építeni szándékozókat minden évben hívják össze, úgy november-december táján (ha szükséges, korábban) és beszéljék meg velük, hogy mi a szándékuk. Ezen a megbeszélésen képviseljék magukat a MAKONA Kisszövetkezet és az OKK Fejlesztési Osztálya. A megbeszélésen kialakulna, hogy ki mit segíthetne a lehető legjobb lakóház létrehozásához.
Az 1989-ben építkezőket 1988 októberében kellene összehívni. A jó családi ház megoldásokat példaként be kell mutatni:
- egy-egy fotóval a tanácsházán;
- alkalmi, évenkénti kiállításon a művelődési házban;
- a Múzeumban ki kell állítani és archiválni kell a legjobb épületeket;
- be kell mutatni a helyi kiadványokban.
7. Nincsenek szálláshelyek Csengerben és környékén, holott egy városban, ha nincsenek fogadók, akkor a vendég sem marasztalható. A szálláshelyek kialakításával kapcsolatos javaslataink:
- Szorgalmazni kellene a fizetővendéglátás kialakítását és a fizetővendéglátó helyeket hirdetni kellene.
- A Jékey-kúriát fogadóvá kellene alakítani, a földszintjén egy házias vendéglőt kellene létesíteni.
- Néhány régi szatmári parasztházat szálláshellyé lehetne alakítani, mégpedig úgy, hogy a háromosztatú ház középső részében (a volt konyhában) kellene kialakítani egy kis fürdőszobát és WC-t.
- Nyáron a kollégiumot ifjúsági szálláshellyé kellene alakítani, s ha szükséges, a gimnázium néhány tantermét is.
8. Piac. A Petőfi téren a piacot úgy kellene kialakítani, hogy az mindennap rendelkezésre állhasson, s ha nincs piac, az ottmaradt asztalok esztétikailag ne zavarják a tér rendjét. A piaci árusítóhelyeket esővédő tetőkkel kellene ellátni, s a tetők összefűzéséből egy térhez idomuló épületegyüttest lehetne kialakítani.
Tennivaló van elég. S ha e tennivalók megoldásában a helyi jövendő városlakók saját állampolgári akaratukból, belső késztetésből vesznek részt, akkor fejlődött annyit a helyi társadalom, hogy abban közreműködni érdemes, mert tudja mindenki, hogy többek között róla is szó van, érte is történik mindez. S ekkor a közös munka eredményes véget ér. Mindeddig azonban szükség van a helyi fejlesztésre.
Az egyik csíra, a Városvédő Egyesület, már születőben van.
A fejlesztői tevékenység
Azt állítottuk, hogy egy új érdekeltségi rendszer kiépítése csak egy vele párhuzamos fejlesztői tevékenységgel valósítható meg. Azért gondoljuk ezt így, mert tudjuk, hogy a csengeri térség fejlődésének egyik fő akadálya ma kulturális jellegű. Nincs kikkel megvalósítani új elképzeléseket, azokat visszahúzza egy történelmileg kialakult és sajnos felerősített politikai, gazdasági, kulturális és életmódbeli elmaradottság, amelynek látható jelei a következők:
1. Politikai elmaradottság alatt azt értjük, hogy ennek a térségnek valószínűleg történelmileg sem volt és ebben a rendszerben sem alakult ki valóságos képviselőtestületi élete és nyilvánossága, amelyben a különböző érdekek nyíltan konfrontálódhattak volna, ezért közélete valószínűsíthetően elmaradottabb más településekénél. Az informális kapcsolatok elsődlegessége, a móriczi "rokonok-világ" továbbélése pozícióharcokat eredményezett, melyben még egy-egy gazdasági szervezet vagy falu sorsa is másodlagossá válhatott.
1948 után a politikai kultúra egy újabb csavart kapott. Az új ideológiák elsősorban mindig is az elmaradottabb vidékeken kapnak jó táptalajt, ahol nincs elég műveltség, át- és kilátás a kritikus viszonyuláshoz. így történt ez térségünkben is, ahol a marxista ideológia kiegészült egy, a Szovjetunióval való erőteljes identifikálódással is, amelynek látható jelei szinte egyedülálló módon még mindenütt megvannak (képek és szobrok minden közhivatalban, iskolában), valóságos kapcsolódási pontjai azonban már meglazultak. Az emberekkel való beszélgetésben egy nosztalgikus viszony is kitapintható a "hőskor", az [50-es, [60-as évek iránt, amelyben Tatárfalvát pl. "Kis Moszkva"-nak hívták, ahová Kádár elvtárs személyesen is ellátogatott.
A cselédsorson edződött szolgalelkűség, alázatosság, a vezetőknek való hízelgés az új struktúrában is továbbélhetett. A valóságos döntésekből a lakosság kiszorult, a hullámokban jövő átszervezésekbe beleszólásuk nem volt, egyre tehetetlenebbé váltak. A teljes állampolgári beleszólási jog itt ma "járda-kompetencia" (ez a falugyűlések szinte egyetlen témája), melybe rossz társadalmi közérzetük teljessége vetítődik, s képviselőjük, az elöljáróé pedig (leegyszerűsítve persze) segélyelosztó kompetencia.
2. Gazdasági elmaradottság (lásd a III. fejezet b) pontja alatt!)
3. Kulturális és életmódbeli elmaradottságról is joggal beszélhetünk. Az egész országra jellemző, hogy minden, ami "magán", ami a kerítés mögött van, rendezett, s minden, ami "köz", ami kívül van, többségében elhanyagolt. Ez a tétel itt szinte még fokozottabban is áll, s ez annál is feltűnőbb, mert a magyar falvak viszonyaihoz képest infrastrukturális elmaradottságról nem beszélhetünk (elsősorban a vezetékes vízre gondolunk). Elhanyagoltak azonban a közterületek, a szegély nélküli utakra nagy a sárfelhordás, az iskolák udvarain fűnek, virágnak nyoma nincs, a boltok portáljai, kirakatai szennyesek, unesztétikusak, a vendéglátóegységek belülről is elriasztó képet mutatnak (állagukat és működtetésüket illetően is).
S ugyanez tükröződik az emberek viselkedésében is. Az emberek nem adnak megjelenésükre, nem tisztelik meg egymást azzal, hogy rendesen felöltözzenek. Nagyon gyakran látni az utcán (sőt, falugyűlésen is) elhanyagolt, otthoni munkaruhát viselő embereket, ezért a tisztességesen felöltözöttek "urasan" kirínak a többiek közül. A kocsmákban este szinte nem lehet rendes megjelenésű embert látni - az egész napi (heti, havi?) munkásruhában, mosdatlanul töltik az estét. Kisebb falvakban előfordul az is, hogy nem mennek hátra, egyszerűen a kocsma előtt vizelnek. Az alkoholizmus erőteljes, mintegy 7000 Ft az egy főre jutó alkoholfogyasztás évente (a csecsemőt is beszámítva). Többen panaszolták, hogy az emberek marják egymást. Ez is országos jelenség persze, és a "divide et impera" következménye. Az idegenekhez viszont nagyon kedvesek, ami annak a jele, hogy könnyen tudnának jók is lenni, ha tehetnék.
A fenti kép bizonyosan nem tükörkép, de a mi feladatunk: a problémákra koncentrálni és megoldásokban gondolkodni. Javaslataink már ismertetett része strukturális, amelyek azonban, véleményünk szerint, csak közösségi mozgások beindításával lehetnek igazán hatékonyak.

Lemezújság archívum

Közösségfejlesztés