Pedagógiai kihívás
Napjainkban egy olyan kihívás közelségében vagyunk, amelynek sürgető pedagógiai üzenete van. Olyan változások zajlanak le körülöttünk és
bennük, amelyeknek az ökológiai és humánökológiai válságjelenségei nevet adtuk. A bioszféra gyötrelmes zavarai, a klímaváltozás, az ózonlyuk, a
levegő- a víz és talajszennyezés, a hatmilliárdnyi emberiség életminőség problémái, az élő fajok folyamatosan gyorsuló pusztulása, a mindennapi
környezeti problémáink sokasága zavart okoznak és életünket rövidítik. A Tiszán levonult ciánszennyezéstől kezdve a hétköznapi agresszióig, a
növekvő intoleranciáig ívelnek ezek a problémák, felborítva életünk és a természet egyensúlyát, az egykori Harmóniát.
A pedagógusok emberekkel, emberek életvitelének-értékrendjének formálásával, szokásaik alakításával, nevelésével foglalkoznak, különös
felelősségű feladatuk, hogy ennek a jelenségkörnek az ismeretében alakítsák és fejlesszék pedagógiai tevékenységüket. A fenntarthatóság
pedagógiája szükségszerű továbblépés a környezeti nevelés történetében. Ma már nemcsak a természet fenntarthatóságára, hanem a társas-társadalmi
problémák megoldására, az emberi konfliktusok kezelésére nevelés is beletartozik pedagógiai tennivalóink közé. Azon az ezredfordulón, amelyen
átvezetjük növendékeinket, olyan segítséget kell nyújtsunk számukra, amely felruházza, ellátja és gazdagítja őket eme kihívások kezeléséhez.
Fordulat a környezeti nevelésben
A környezeti nevelésről általában eszünkbe jut a környezet megismertetésére, a természet megismertetésére szóló nevelés. A növendékeinket, gyerekeinket a természet jelenségei felé irányítjuk, egyfajta környezeti érzékenyítés, egyfajta természetre való rácsodálkoztatást alakíthatunk ki. Van, aki a környezeti nevelést egy interaktív helyzetnek tekinti, tehát kerüljünk kapcsolatba a környezettel, kerüljünk kapcsolatba a természettel. Megint mások úgy gondolják, hogy ennek a nevelési területnek elsősorban az jelenti a fő profilját, hogy a személyes szféra, a természettel, környezettel, saját egészséggel való személyes találkozásban érzelmektől és értékrendtől átszőtt helyzetekben történjen meg mindennek a formázása. Mi játszódott le 1992 óta, a Rio de Janeiróban megrendezett környezet és fejlődés világtalálkozót követően világosan kibontakozik az egész emberiségnek egy elkeseredett felismerése és összefogása annak érdekében, hogy a jövő kiszámítható, és a jelenben létező folyamatok fenntarthatók legyenek. A fenntarthatóság fogalma rendkívül vitatott. A kifejezést nagyon sok értelemben használják. Más értelmű, más jelentéstartalmú e fogalom egy ökológus, egy fizikus, egy teológus és egy környezet-egészségnevelő számára is. A fenntarthatóságról valószínű egész másképp gondolkozik egy város vezetője, megint másképp egy kertész, egy régész vagy egy történész. Ezek a folyamatok, amelyek bennünket nevelőket a fenntarthatóság felé vezetnek elsősorban olyan pedagógiai értékrenddel és célelemekkel segítenek gazdagodni, amelyek a jövőre, a jövő kihívásaira és a jövő érdekei szerint formálják és alakítják a mai emberek szokásrendszerét, mentalitását, érzelmi viszonyulásait és kapcsolatait. Kapcsolatait önmagával és másokkal, kapcsolatait az életmódjával és szokásaival, kapcsolatait a fogyasztással, energiával, levegővel, vízzel, hulladékkal és egyebekkel.
A környezeti nevelés kibővülő értelmezése
Úgy tűnik egy paradigmaváltás játszódott le. Ennek a változásnak a lényege a környezeti nevelés fogalmi kibővülése, tartalmának gazdagodása. Óriási különbség van a hagyományos értelemben vett környezet vagy környezetegészség-nevelés és a fenntarthatóság pedagógiája között. A fenntarthatóság pedagógiájának fogalmában mindenképpen benne van az, hogy a nevelő, aki végzi a jövőre történő felkészítést, mindenképpen egy fokozott egészséges környezettudatosságot kell hogy megalapozzon, erősítsen, kialakítson növendékében. Kell, hogy emellé beépítse a személyes felelősséget, amely egy belső, egy személyes erő ahhoz, amely a személyes elkötelezettséget jelenti. Úgy szoktuk fogalmazni, hogy a gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan elv a mai környezetvédelem és a környezetnevelés számára már nem elégséges. Fel kell ismerni azt, hogy nem tulajdonosai vagyunk környezetünknek, földünknek, hanem mintha utasok lennénk itt, mintha egy hatalmas járat utasaiként élnénk együtt és egymással kölcsönhatásban növényekkel, állatokkal, emberekkel, és mindenek előtt azzal a helyi közösséggel, amelynek környezettel és életminőséggel kapcsolatos lehetőségeit a nevelés állítja be egy olyan irányba és egy olyan értékrend felé, amely ad reményt a gyököknek. Szeretném egész rövid vázlatban felvillantani önöknek mi a különbség a környezetegészség-nevelés és a fenntarthatóság pedagógiája között. A tartalma kitágult, kibővült ennek a jelenségtartalomnak. A tartalma kibővült azáltal, hogy a külső és belső, az épített és természeti környezet egyfajta holisztikusan integrált egységbe olvad össze ebben a nevelési törekvésben. A fenntarthatóság pedagógia jelenségnek az időhöz való viszonya gyökeresen más. Ezt a különösségét tettük vizsgálat alá azáltal, hogy elemeztük a NAT ismeretanyagának idővonatkozásait, és megpillanthattuk azt, hogy bizony azok a tananyagelemek, amelyek a NAT-ban szerepelnek, 85-88%-ban a múltra vonatkozó ismeretek, ismeretkörök, felismerések. Mindössze 7-8% vonatkozik a jelennel és elenyésző pici réteg a jövővel. Ez aggodalomra ad okot, és erőt ad ahhoz, hogy radikális változtatást vigyünk be. A fenntarthatóság pedagógiája egy olyan tanítási, nevelési törekvés, amelyben a jövőképeknek, az alternatív jövőképeknek sokkal határozottabb szerepe van azáltal, hogy a növendékek figyelmét a napi cselekedeteik és életvitelük megítélésében a jövő felől végezheti el. Növendékeink figyelmét a várható jövőbeli következményekre, életvitelük és közös életvitelünk jövőbeli következményeire fordítjuk. Ez bevezet a megelőzés elvű, a prevenció elvű nevelésbe, ahol a jelent a jövő felől vizsgáljuk. A 6-18 évesek számára hallatlan lelkesítő érzés, hogy a jelenben csináljuk a jövőt, de ezt nekünk felnőtteknek is fel kellene ismernünk, és eszerint kellene élnünk. Kitágul a tér azáltal, hogy ennek a pedagógiai rendszernek a helyi és táv olabbi vonatkozások finom összehangolódásával egész univerzum tágasságú gondok és gondolatok is meg kell hogy jelenjenek, valamint hatalmas változások játszódnak le a módszertanban, a módszerek változása végül a paradigmák váltásához vezet.
A természet megszerettetésén túl
A konvencionális pedagógia, a hagyományos környezeti nevelés középpontjában a természet megszerettetése, a természet iránti pozitív attitűdök alakítása áll. A természet iránti rajongás, a „titokranyitottság”, a természettel fenntartott szoros kapcsolatok számos pedagógiai program mélyén rejlő törekvések. A Nemzeti Parkok, az Állatkertek, az Erdei Iskolák és terepgyakorlatok munkaprogramjaiban a természethez személyes erőkkel való kötődés kiépítése szerepel. Az újabb szakirodalomban (elsősorban John Fien és T. Mellor munkái) az a gondolat vetődik fel, hogy az Újkor természetre alapozott oktatása romantikus légvárépítés kockázatát hordozza. A tanulók figyelmét kizárólag a természetre koncentrálni nagy hiba, hiszen a szélesebb társadalmi és gazdasági-politológiai összefüggések felismerése és azokban való eligazodás képessége nélkül semmilyen természeti probléma nem kezelhető. A Nemzeti Parkok pedagógiájában a parkok földterületein élő és gazdálkodó emberek és közösségek sorsa, konfliktusai, a joggal és a park érdekeivel való ütközése legalább olyan fontos jelenségkör, mint a nagykócsag életmódja vagy az ősborókás társulásai. A nemzeti parkok létesítésének és fenntartásának tanulsága egyben pedagógiai üzenete – a fenntarthatósággal kapcsolatban – nem a természet őserejében és szépségében való romantikus gyönyörködés, hanem annak a küzdelemnek a megpillantása, amely a parkot fenntartani akaró központi szándék és a helyi érdekeket képviselők közötti harc. A természettel való szoros kapcsolat elősegíthetik a tanulók erős kötődését a Földhöz, a természeti környezethez és fokozzák a cselekvési vágyat. Ugyanakkor egészen világos, hogy ez a romantikus természetszemlélet automatikusan semmilyen eredményre nem vezet, ha nem kapcsolódik politikai lelkiismerettel, társadalmi valóságismerettel, konfliktuskezelési készségekkel. A fenntarthatóság pedagógiájának kerete valójában a társadalomismeretre irányul, és az állampolgári nevelést megtestesítő folyamathoz kapcsolódik – amelyben a politikai, közgazdasági, környezeti konfliktusok társadalmi kezelése válik tananyaggá. Azok az iskolák, amelyekben a tanulók részvételi demokráciát tanulhatnak azáltal, hogy aktívan bevonódnak az iskolai konfliktusok kezelésébe és döntésekbe – lényegében a fenntarthatóságra készítik fel növendékeiket. A tanulókat ezekben az iskolákban partner-szerű kapcsolatokban segítik hozzá a civil (polgári) magatartásformák megtanulásához és gyakorlásához. A nevelés helyi céljai között szerepelnie kell annak, hogy a tanulók ismerjék fel azokat az akadályokat, problémákat, amelyek a fenntarthatóságot ellehetetlenítik. Ez lényegében a kritikus gondolkodás fejlesztésével összekapcsolódó nevelési tevékenység. A környezeti állampolgárságra irányuló nevelés elsősorban az oktatásban, a tanítási-tanulási folyamatban jelent hatékonyság növekedést, a tananyag tartalmi modernizációjában és a módszerek kibővülésében. Sokan úgy gondolták korábban, hogy a környezeti nevelés során a tanulóknak (és az iskolának) a helyi környezeti problémák megoldásába kell aktívan bekapcsolódnia. Ma ezt egyre többen úgy látják, hogy ez nem az iskola feladata, mert nem is lehet a nevelőintézmény feladata a társadalompolitikai problémáinak megoldása. Ahogy nem az iskola feladata a világ jobbá tétele sem a tanulók bevonásával. Az iskola – intézményi minőségében – az energiatakarékosság, a használt elemek összegyűjtése, a hulladékok szortírozása által még nem válik „zölddé”. A kritikus tényező az, hogy a tanuló az ilyesfajta tevékenységben való részvételből mit tanul meg. Az iskolában a tanulás elsődlegessége a legfontosabb küldetés. A fenntartható fejlődést képviselő pedagógiai gyakorlat elősegíti a civil társadalomban való részvételt, hiszen azokat a készségeket és attitűdöket fejleszti, amelyek az aktív, felelős állampolgári életvitelhez szükségesek. A pedagógiai gyakorlatban a helyi közösségekhez való kapcsolódás új formái alakulnak ki, amelyek a tanulókat előkészíti a természeti-társadalmi problémák és konfliktusok kritikus felismerésére és kezelésére.
Iskolán kívüli hatások
A fenntarthatóság pedagógiája a családban kezdődik. A családban nyilvánvalóan azok az alapvető értékek, szokásrendek, viszonyulások alapozódnak meg, amelyek a természettel, egészséggel, mindennapi szokásokkal, az élettel, halállal, a fogyasztással, étkezéssel, betegségekkel szembeni magatartásmódokkal kapcsolatos ősi minták. Erre épül az intézményes nevelés időszaka, majd következik a kortársi kapcsolatok világa, a szubkultúra, amelybe már belejátszik a tömegtájékoztatás a médiumok munkája, majd ezt színezi, alakítja a munkahelyek sajátos erre a szférára ható hatása. A helyi közösségek környezet és egészségtudatossága azért kiemelkedően fontos tényező számunkra. Az európai közösség felé közeledésünk folyamatában felértékelődik a civil szféra, a társadalmi erők, a helyi vagy szakmai szinteken szerveződő társaságok, csoportok és szervezetek világa. Ebben a folyamatban a pedagógiai tennivalóink és feladataink elhelyezhetők, és jól látható, hogy az egészségügy, az egészségvédelem, a környezet- és természetvédelem területén milyen sokféle lehetőség nyílik ehhez a pedagógiai munkához. Az intézményes környezetegészség-nevelést illetően talán elsők között kellene említeni a Nemzeti Kö rnyezet-egészségügyi akcióprogram pedagógiai tevékenységét és a TÉT munkacsoportot1. A TÉT tevékenysége olyan stratégiai ív, amely a helyi problémák, környezeti sajátosságok feltárásával indul, egy pedagógiai transzformációs folyamat megvalósulásával folytatódik és a fenntarthatóság pedagógiai megvalósulásának értékeléséig és a minőségbiztosításáig tart. A jelen problémahelyzet a pedagógia számára mindenképpen kihívás és egyben alkalom az előbbre lépéshez.
Célok és feladatok a fenntarthatóságra nevelésben
A fenntarthatóságot, a környezettudatos állampolgár nevelését képviselő iskolák a helyi pedagógiai programjukban a következőket kell, hogy tartalmazzák:
a természeti, a társadalmi, a gazdasági és a politikai rendszerek megismerése és az ezekről alkotott nézet-és attitűdrendszer formálása a helyi tantervben kiépített módon.
a környezeti ismeretek és szakértelem, az értékrend és az etikai ítélőképesség fejlesztése, a részvételi demokráciára való alkalmasság, képességek és indítékok kialakítása.
a kritikai gondolkodás, a konfliktusok kezelése, a személyes életviteli szokások alakulását meghatározó döntési mechanizmus formálása és a tényleges civil részvétel a fenntarthatósághoz történő hozzájárulás érdekében.
A fenti célokat a következő szempontok szerint valósíthatjuk meg:
1. A tudatosság szempontja
Ez a kognitív szempont arra hívja fel a figyelmet, hogy épüljön ki koherens és korszerű ismeretrendszer a természet, a társadalom, a gazdasági és politikai rend-szerek közötti összefüggésekről, kapcsolatokról. Ez a tudás legyen alapja a fenntarthatóság helyi és globális kérdései, problémái megértésének.
2. Az ismeretek szempontja
Az egyén, a csoportok és a társadalmak különböző tapasztalatokra tesznek szert és kompetenciákat szereznek a fenntarthatósággal kapcsolatban. Az ismeretek széles köre magában foglalja mind az elméleti, mind a gyakorlati elemeket, készségeket is.
3. Az értékek szempontja
A tanulókban ki kell alakítsunk olyan értékrendet, amely a fenntarthatósággal kapcsolatos tevékenységet magasan minősíti, vonzónak és a jövő szempontjából kívánatosnak mutatja.
4. A szakértelem szempontja
A környezeti állampolgárság kompetenciáinak kiépítése olyan tevékenységeket tesz lehetővé, amelyek a környezeti problémák észlelésével, azonosításával, a másokkal történő együttműködéssel és konfliktusok kezelésével, a problémák megelőzésével és megszüntetésével kapcsolatosak.
5. A részvétel szempontja
Lehetőséget és indítékot kell biztosítanunk a tanulói szakértelem (a környezeti kompetenciák) aktív kifejtéséhez a környezeti állampolgárság területén. A részvételi készségek kiépítése a részvételi folyamatban valósul meg – erre a legalkalmasabb terep az iskolai színterű csoportos döntések világa. A tanulók aktív részvétellel történő bevonódása az iskolai élet demokratizmusát jelentősen növeli és kitűnő nevelési terepe a polgárrá nevelésnek.
Mindezek a szempontok lehetővé teszik a pontosabb tervezést és a minőségbiztosítási kritériumok kidolgozását. Fel kell ismerjük, hogy ezúttal nemcsak a gyerekkorú emberek neveléséről, hanem a bármilyen életkorú emberek fejlesztéséről, formálásáról, végül önmagunk neveléséről és formálásáról is van szó. E folyamat előtt sajnos vannak akadályozó tényezők. Ezen elemek mindegyike külön-külön fék, zavar a hatékonyságunkat csökkentő elem. Ezek kiküszöbölését, ezek elhárítását kell szemügyre venni. A fenntarthatóság pedagógiája rendkívül kemény realizmusra, önkontrollra és kritikai gondolkodásra nevel bennünket, nevelőket is.
Lábjegyzetek
1 A TÉT Program a Győr-Moson-Sopron megyei Pedagógiai Intézet környezet-egészségnevelési fejlesztő programja.
2 Felhasználva John Fien: Oktatás a fenntartható jövőért c. tanulmányát (In: A környezeti nevelés Európában, 1999. Körlánc-Infogroup kiadása,
Budapest)