Dokumentumok

Nyomtatóbarát változat

Cím:	Búcsú Kováts Flóriántól
Szerző:	Balipap Ferenc dr.
Ország:
A kiadás helye:
A kiadás éve:
Kiadó:
Terjedelem:
Nyelv:
Tárgyszavak:	Kováts Flórián
Állomány:
Forditas:
Megjegyzés:
Annotáció:
Leltár:
Raktári jelzet:	E

Kováts Flórián, Kedves Barátom, Barátunk!

TALÁLKOZTUNK...
Talán 1976 nyarán. Hírből már ismertük egymást: én Hajdúszoboszlón, Te Zalaegerszegen. Előbb én ott, aztán Te nálatok rendezted meg ugyanazt a kiállítását Samu Gézának. A Vörös szerpentint... Istenem, milyen sorsszerű is, hogy éppen ő, a hivatalosság peremén kívül vergődő ember-óriás, zseniális szobrász-„miszter” vezette összekulcsolódni a kettőnk kezét – a maga ívelte vonzó eszmék és herkentyűk fölött... Nem kellettünk igaz valónkkal, képességeinkkel, hitünkkel és szándékainkkal annak a kornak – persze, hogy törvényszerűen egymásra találtunk. Ez volt a hivatásunk.
Hiszen hamarosan Beke Pali és Makovecz Imre együtt hívott-választott bennünket a maguk köré szervezett csapatba. Általuk kezdeményezve lett az egyre gyakoribb találkozásból, szakmánk megújítását közösen formáló összejöveteleinkből nagyon hamar emberi, baráti egybetartozás. Hallgató Évával, Markolt Bandival, Koncz Gáborral, Takács Péterrel, Alföldi Bercivel, Kecskeméthyné Lillával, Péterfi Ferivel, Varga Tamással, Vattay Dinivel - egy életre szóló közösség, ami mindnyájunkat éltetett, vonzott és alkotóerőnkben, küzdelmeinkben a legbiztosabb támaszunkká vált. Akár ha szomszédok lettünk volna: családi összejöveteleink, a közös szilveszterek, a körutunk Erdélyben, találkozásunk Sütő Andrással, nyári kajakozásunk a Dunán, a Tiszán, majd öregedvén a szertartásosan megült 50., 60. születésnapok, útjaink sokfelé a határokon túl is Párizsig, Normandiáig – közös életünk, barátságunk megannyi felemelő, lélek-építő, örökre emlékezetes ünnepe.
Életünkké vált barátságunk és munkánk nyomán Magyarország 10-15 településén újfajta szellem - új logikának neveztük-nevezhettük csak akkoriban – nyitogatta szárnyait. A művelődési házi „nyitott ház” mozgalom, ami a mi közös édes gyermekünk volt, amelyik bukolikus „kollégiumi gyűléseink” nyomán mindegyikünk településén sajátosan elevenedett meg a helyi emberek élete, akarata, szükségletei és cselekvése szerint – végső soron a pártállami művelődésirányítás helyett általunk helyi társadalmivá tett, amannak rejtve bontakozó alternatívája lett.
Barátságunkban férfias szigorral kimérve egyenlők voltunk, de sohasem egyformák. Akadt közöttünk, akinek ez a szakmai váltás könnyebben ment, volt, akinek nagyobb erőfeszítésébe került – Téged is megpróbáltak a „helyes útra visszatéríteni.” Amikor, talán bármelyikünknél jobban beleláttál a hatalmi machinátorok lapjaiba - lelkifurdalás nélkül föladtad a tőlük kapott, a közéjük tartozást kifejező stallumokat. Konokan vállaltad, Kedves Flórián, a közénk tartozást, a velünk való egyetértést, a te meggyőződéseddel is teljesen egyező törekvéseket. Közös útkeresésünket a szabadsághoz.
Amikor ideje lett annak, miután „elvegyültünk és kiváltunk” – megalapítottuk előbb a Közösségfejlesztők Egyesületét, majd a Közösségszolgálat Alapítványt. Mindig ott voltál velünk, egyik vezető poszton, Te lettél az Alapítvány titkára. Majd Imre még közelebb hívott magához, fölkért a Magyar Művészeti Akadémia titkárának. Látta erődet, képességeidet, kitartásodat, de tisztességedet és becsületességedet is, és a magyar kultúra nemzeti ügyeiben való gyötrelmes munkára alkalmasságodat. Bízott benned a Mester, mint ahogy bíztunk és tovább dolgoztunk veled mi többek is. A Millenniumi Kormánybiztosi Hivatalban már a Te hívó szavadra végeztük szerte az országban a nemzeti nagyünnep mindennapi aprómunkáit. Tettük közösen mindig, amire egymást tettük, neveltük alkalmassá. Városainkban, falvainkban, országhatáron belül és azon kívül is. Önként vállalt, vallott hivatásunk az emberek, a nép szolgálata volt – kizárólag a magunkban kialakított közös hit és belső értékrend szerint.
A nagyon hamar életünk lényegévé vált barátságunk köteléke sohasem szakadt el – szerettük és segítettük egymást. Egybetartozásunk a munkánkban nyilvánult meg, amit közösen vállaltunk föl, és amikor csak lehetett együtt hajtottunk végre...

Most, hogy itt sírod mellett állunk, búcsúzunk Tőled, számunkra súlyos veszteségként közülünk mentél el – Samu, majd Kígyós, Varga, Beke, Makovecz után, az ő odafönn már buzgón készülő közösségfejlesztő gyülekezetükbe. Titkárnak megint, én úgy gondolom. A többiek gyermekeiddel, unokáddal, családtagjaiddal, barátaiddal és tisztelőiddel – a nyitott házas csapat – főhajtással itt állunk, itt vagyunk veled.

És ahogy találkoztunk egykoron, TALÁLKOZUNK majd újra.

A harcodat megharcoltad, a hitet megtartottad – de vérbeli népművelőként gazdagítottad, terjesztetted is.

Isten Veled Kováts Flórián, kedves kollégánk, felejthetetlen barátunk. Munkád nyomaival, jeleiddel, baráti, emberi kapcsolataiddal, emlékeddel tele az ország – amely most gyászolva búcsúzik Tőled.
Nem éltél és dolgoztál hiába.
Amíg mi élünk, erőt adsz – és itt vagy közöttünk, Te is tovább élsz velünk.


(Budapest, 2011. október 20)

Dokumentumok