Dokumentumok

Nyomtatóbarát változat

Cím:	A technikai utópiák
Szerző:	Ernst Bloch
Ország:
A kiadás helye:
A kiadás éve:
Kiadó:
Terjedelem:
Nyelv:
Tárgyszavak:	technikai fejlődés, technikai történelem
Állomány:
Forditas:
Megjegyzés:
Annotáció:
Leltár:
Raktári jelzet:	E

A terveket is ösztönözni kell

Nem létezik tulajdonképpeni belső törekvés a feltalálásra. Mindig szükség van megbízásra, ami a megtervezett kerekekre hajtja a vizet. Minden eszköz pontos szükségleteket előfeltételez és az a pontos célja, hogy kielégítse azokat; különben nem volna ott. Éppen itt volt kezdetben a legnagyobb szerepe az éhségnek, a legkorábbi eszközök vadászatra és halászatra készültek, az előbbiek egyszersmind fegyverül is szolgáltak. Az eke, a szövés-fonás feltalálása, a fazekasság: még akkor is, ha némelyeket dísz fedte, úgy az sehol sem volt elsődleges jelentőségű, vagy pedig maga is, mint varázserejűnek hitt jel, valamely hasznos célnak szolgált. És a feltaláló, akár mint álmodozó, mindmáig gyakorlati ember. Ugyanakkor minden egyéb szellemi alkotónál jobban tudatában van annak, hogy nem önmagából kigördülő kerék. Ha az angol bányákat nem fenyegette volna a vízbe fulladás, akkor Watt(1) hiába figyelte volna, mint előtte oly sokan, az egyébként is legendás sistergő teafőzőt. És társadalmi megbízás nélkül egyetlen feltaláló képzeletében sem ötlött volna fel, modjuk belső elhivatottságból adódóan, a szövőgép vagy a láncos hajózás képe. Éppoly kevéssé ötlött volna fel, mint ma a mesterséges nyersanyagok vagy éppen az atombomba gondolata. Ennélfogva a félreismert feltalálók teljesen nyilvánvalóan olyanok, mint akik túl korán, vagy pedig - mint manapság, az akadozó nyugati üzletelésben - túl későn jönnek. Itt csak kétfajta ötlet létezik, olyan, amit átvesznek, s olyan, amit nem vesznek át; az utóbbiak tervezetekként sem alkalmas pillanatban bukkannak fel. Egy feltaláló semmi fölöslegeset nem tehet, s nem is jutott egyetlen feltalálónak sem soha eszébe, hogy ezt tervezze.

A technika késő polgárkori visszaszorítása,kivéve a haditechnikát
A feltalálás polgári megbízása már régóta veszít jelentőségéből. Az utolsó krízis előtt túl nagy volt a termelés ahhoz, hogy a tőke megbírkozzon vele. Éhség kezdődött, immár nem a gyenge termés miatt, mint korábban, hanem mivel a raktárak túlságosan tele voltak. Nyílvánvaló és ismert dolog, hogy a magánkapitalista gazdaság a termelés béklyója lett, azé a termelésé, amit hajdanán felszabadított. Csak a halál új eszközei érdekesek már, a háború alatt és röviddel előtte, a haditechnika virágzik, a békés mögéje szorul. És még egy másik ok adódik hozzá ehhez a visszaszorításhoz, egy teljesen ellentétes, mégpedig szocialista területről. A szocializmus jobban érdeklődik a visszamaradott társadalom, mint egy amúgyis fejlett, minden további nélkül átvehető technika megváltoztatása iránt. A technika immár kollektív jellegű: az egyedi műhelyből, amelyben a mester néhány inassal még együtt dolgozik, már rég százak és ezrek gyára lett. A gyár magántulajdonosa azonban, aki a termelésben nem dolgozik együtt, még teljességgel individuális - társadalmi, nem technikai okokból. Hiszen éppen a termelés akár legrégebbi formájának kiforrottsága és az elavult magánkapitalista kisajátítási forma közti ellentmondás az, ami a kapitalista gazdaság nonszenszét különösképpen jellemzi. A technika, amennyiben élelmiszert gyártó, s nem pusztító technika, cum grano salis(2) már maga is szocialista; tehát kevesebb tervre van szüksége a jövőre nézve, mint a társadalomnak. Mindennek következtében a technikai utópiák már korántsem olyan izgatók mint Jules Verne idején. Nem pusztán azért, mert az ég hamis madaraktól hemzseg, amelyek révén a Föld lényegesen kevesebb mint nyolcvan nap alatt körbeutazható, hanem főként azért, mert utópikusan is a technika ideiglenes moratóriuma következett be. A technika moratóriuma mint kifejezés a második világháború előtti hosszantartó kritikus időszakból származik, és ennyiben sokkal objektívebb, mint a termelési lelkesedés, amit a második világháborút követő úgynevezett gazdasági csoda átmenetileg kiváltott. A többletkrízis, a monopol- kapitalizmus eme több mint ciklikus sorsa, újra és újra keresztezi a megbízás zöldútját, amit a tőke, progresszív korszakában, a technikai vakmerőségnek adott. A különbség a feltalálások 1750 és 1914 közti üteméhez viszonyítva nagyon éles és az is marad; ma semmiféle befektetés sem érzi magát távolról sem annyira felvillanyozottnak. Minden látszat és propaganda ellenére a hangzatos technikai tempó, a civil élet változásait illetően, leginkább egy postakocsi menetére emlékeztet az ipari forradalommal és a tizenkilencedik századdal összehasonlítva. Elgondolkodhatunk azon, hogy mi lett az egykori Papin- fazékból(3), amint a tőke érdekeltté vált abban, hogy a gőzt munkavégzésre használja. Vagy azon, hogy milyen rövid út vezetett a newcombi gőzgéptől(4), mely alig volt elegendő egy bánya kiszivattyúzására, Watt tolattyúval, körhagyóval, lendítőkerékkel ellátott gőzgépéig s ezt követően az iparban létrejött változásokig. (...)

A gép önállósulása (5)
A nem-természetes(6) már akkor elkezdődött, amikor az emberek feltalálták a kereket, mely ugyebár semmilyen testrészükre nem jellemző. Egyébként, mint ismeretes, az eszközök és gépek a testrészek utánzása alapján készültek, a kalapács az ököl, a véső a köröm, a fűrész a fogsor és így tovább. Ám nagy előrelépés történt, amikor ez megszűnt, amikor a gép saját eszközeivel oldotta meg feladatát. A varrógép nem olyan, mint a kézi varrás, a szedőgép nem olyan, mint a kézi szedés; a repülőgép nem utánzott madár, hiszen a madárral ellentétben hordfelülete mozdulatlan, propellere nem szárny. (...) A technika, mely ebben az évszázadban fejlődött ki, egyre kevesebb hasonlóságot mutat az emberi testrészekkel és méretekkel, és a gőzgép végső üdvözletét, sőt, egy üdvözlet látszatát küldi a hajdani organoid rendnek. (...)
Technika erőszak nélkül;gazdasági krízis és technikai baleset
Még sehol sem lehetséges az, hogy a tűz erejét őrizetlenül hagyják. A gőz, a lángra lobbantott gáz, az áram mindannyi kordában, béklyóban, biztonságban dolgozik, körmönfont technika közreműködésével. A hatóerők magvához való kapcsolódás, mint Paracelsusnál(7), a technika mostani embere számára teljességgel elképzelhetetlen. Ám éppoly világosan látható a technika mostani állapotából, hogy belőle épp ez az elképzelés hiányzik ahhoz, hogy kevésbé mesterséges legyen. Ez a mesterséges jelleg erősebb és más mint az emberi fészeképítmény, amit háznak neveznek, vagy mint maga a kerekek általi mozgás, noha ez utóbbi sem fordul elő az élőlényeknél. Minden hasonlónak van egy tartása, úgy, ahogy a kéznek is van tartása, amikor zongorázik ahelyett, hogy élelmet gyűjtene vagy ellenségeket fojtogatna. Maga az önállósult technikai létezés(8) sem szükségszerűen mesterséges, mégpedig akkor nem, amikor az, ami mindenről dönt, egy szociális alapon létrehozott, nem embertelen társadalomban történik és e létrehozásból kiveszi a részét. Az itt mesterségesnek nevezett jelleg sokkal inkább a polgári, s főként késő polgárkori létezés túlnyomóan absztrakt voltán nyugszik, amelyhez - mint a közvetlenség hiányához az emberek és a természet irányában - a körmönfont technika is tartozik, a termelőerők oly progresszív felszabadulása mellett, mely általa vált lehetővé. És így a polgári technika, minden diadala ellenére, egyúttal mint rosszul igazgatott és rosszul vonatkoztatott technika jelenik meg; az "ipari forradalom" sem az emberi, sem a természeti anyagra nem vonatkozik konkrétan. Velejárója a nyomor, mely az embereket sújtotta a kezdet kezdetén és újból és újból. A házi kézművesség kenyértelenné vált, az élet az angol gyárakban pokoli volt, a futószalag melletti munka tisztább lett ugyan, de nem élvezetesebb. Innen származik, e profithajszából az az elcsúfulás, amit a gép és a gépi munka a világon okozott. A kapitalizmus plusz a gépáru idézte elő a régi városok, a természetes-szép házak és bútoraik, minden organikus építmény képzeletgazdag sziluettjének pusztulását.
Helyükbe az előző évszázad közepe táján a pokol előzetes architektúrája(9) lépett, a munkásosztály helyzetének, de a munkahelynek megfelelően is, ahol és amint a győzedelmes gép először színre lépett. Dickens az Ódon ritkaságok boltjában oly feledhetetlenül írta le emez első ipari tájat, hogy egyetlen oly tiszta mai elektromosmű sem ér fel amaz üledék, ama "sivár, puszta föld körös-körül", amaz "egyforma, unalmas, rút alakok, nehéz álmok iszonyatos szüleményeinek végtelen ismétlődése", a "csikorgó gépek és mérgező füst, mely elsötétítette a fényt és megmételyezte a komor levegőt" látványával. Mindez azóta bizonyára tisztább és rendezettebb lett, az esztétikus gépáradat, még inkább mint a morális, elvesztette időszerűségét, a dickensi géptáj már csak a tizenkilencedik század elhagyatott hulladék-övezeteiben fordul elő, sőt, a maga démoni-groteszk rútságában új esztétikai tárgy lesz, mégpedig szürrealista: a szürrealizmus azonban nem igazolja tárgyát, hanem félrehallja azt, és a manapság legtisztábbá lett célforma vagy úgynevezett mérnöki művészet sem fedheti el a mögötte elterülő pusztaságot, elidegenedettséget. Hiszen ez éppoly mértékben előrehaladott, miként a gépek finomodtak és önállósultak. A technikából hiányzik, az egyre előretoltabb ám egyszersmind egyre magányosabb helyén, a kapcsolódás a régi, természetes világhoz, amitől a kapitalizmus elrugaszkodott, s úgyszintén a kapcsolódás valamiféle, a technikának is megfelelő dologhoz a természetben, amihez az absztrakt kapitalizmus sohasem lelheti meg a lehetséges utat. A polgári gépvilág valami elveszett és valami el nem nyert között áll; progresszív jellege, a termelőerők legmesszebbmenőbb felszabadítása tekintetében egy már nem kapitalista világban ugyan még sokáig működésben kell maradnia, mindazonáltal továbbra is az a vérszegénység és mérgezettség(10) jellemzi, amiben az egész kapitalista világ senyved. Ez a hullaszerűség nem utolsósorban az eddigi gépárura is átterjed, mint legláthatóbb különbség a régi kézműves termékekhez viszonyítva; és aligha fogja elfedni ezt a berendezésektől a termékekig terjedő mérnöki művészet, mindezen célforma és az erre büszke képzeletszegénység. Kant a művészi zsenialitást olyan képességként jelölte meg, mely úgy teremt, mint a természet. Mégpedig nem oly módon, hogy a zseni a benne rejlőt önkéntelenül és szükségszerűen adja ki magából, mint a természet, hanem úgy, hogy az ő termékei is, bármennyire túllépnek és túl kell lépniük a természeten, "mint természet hatnak és természetként tekinhetők". A technikai intelligencia ugyan nem művészi intelligencia, több erőt céloz, nem több szépséget, mindamellett az alkotás, mint az anyagból történő kiszabadulás és újraalakulás intelligenciája. Ílymódon Kant esztétikai kritériuma, mutatis mutandis(11), a technikai géniusz számára is helytálló, bárhol is azon igyekszik, hogy a puszta körmönfont technikán túlhaladjon, mint jövőre tekintő, konkrét zsenialitás. (...)
Ha a tüzet csak szelidíteni, őrizni kell, úgy az idegen marad. Így aztán tulajdon nyoma, amelyen halad, még akkor is roppant veszélyes, ha többleterejével szociálisan esetleg jobban bánnak, mint most. A jelenleg még tartó társadalomban semmi sem ismerhető fel bizonyosan abból a rokon szellemből, mely épp a tűzben fordítja felénk arcát. Létezik a mérnök egy specifikus félelme, hogy túl messze, túlságosan is biztos támasz nélkül tört előre, nem tudja, hogy milyen erőkkel találja szembe magát. És a kapcsolódás e hiányából származik nem utolsósorban a szabadjára bocsátott tartalom legszembetűnőbb hatása: a technikai baleset. Ez mindenekelőtt azt mutatja meg, hogy a természeti erők hozzánk oly kevéssé kapcsolódó tartalma, nem absztrahálható el nagy károk nélkül. Igen, eközben minden balesetben, ami az embert éri, egymás között vagy a természethez való viszonyában, valami figyelemreméltó, valami roppant tanulságos közös dolog rejlik: a technikai baleset a gazdasági krízistől, a gazdasági krízis a technikai balesettől nem áll éppenséggel messze. Persze, a köztük lévő különbségek láthatóbbak, helyenként nagyobbak is, mint a hasonlóságok, minélfogva az összehasonlítás paradoxnak tetszik. A technikai baleset törvényszerű mozgások véletlen kereszteződésének tűnik, mint azok külsődleges, nem előrelátott metszéspontja; a gazdasági krízis minden véletlent nélkülöző módon, magának a kapitalista gazdaságnak termelési és cserekereskedelmi viszonyai között fejlődik ki, mint annak egyik fokozódó ellentmondása. És mégis, a két katasztrófa mélyen megegyezik, mivel mindkettő végső soron az embernek az emberi cselekvés anyagi szubsztrátumához fűződő, helytelenül közvetített, absztrakt viszonyából származik. (...) Még a haditechnika is, noha ez éppen a balesetet (mások balesetét) racionalizálja, mint legfőbb tudatos katasztrófa-technika az ellenség rovására, absztrakt, csak éppen kanalizáló jellegű. Az atombomba ugyan az amerikai kereszténység elévülhetetlen dicsősége - robbanásának ragyogását a Krisztust övező fénnyel hasonlították össze az isenheimi oltárra festett Grünewald-kép (12) alapján, a mérnök félelme azonban, kivéve a politikait, éppen itt az igazi. A szintetikusan előállított katasztrófa sem kerül közelebb a természethez, még akkor sem, ha stelláris magaskohóit, roppant körmönfontsággal, róla utánozza. Így a polgári technika horizontján mindenütt a véletlen lehetősége lebeg, mely véletlen két, csupán külső szükségszerűség vak, uralmat és közvetítést nélkülöző találkozásából jön létre. És ez a véletlen nem pusztán a külső szükségszerűség fonákja, hanem egyszersmind megmutatja, hogy az ember nem csupán kevéssé kapcsolódik centrálisan a természeti erőkhöz, hanem maga a természeti dolog sem kapcsolódik önmagához. Ennélfogva a technikai katasztrófa mindenkor a fenyegető Semmit is mint végleges közvetítetlenséget implikálja; minden hanyatlásban ez a káosz teszi próbára az embert.

Jegyzetek
1 James Watt (1736-1819) skót mérnök, az iparilag felhasználható gőzgép megalkotója.
2 (latin) jól meggondolva a dolgot
3 Denis Papin (1647-1714) francia fizikusról elnevezett hő- és nyomásálló edény, autokláv.
4 Itt tévesen szerepel a "newcombi" jelző, hiszen az első, Watt által később tökéletesített gőzgép feltalálója nem Newcomb, hanem Thomas Newcomen (1663-1729) volt.
5 Entorganisierung der Maschine
6 Das Ungewachsene
7 Paracelsus (1493-1541) orvosi tanaiban a külső világ és az emberi szervezet egyes részei közti öszefüggést vallotta.
8 das entorganisierte technische Dasein
9 Vorarchitektur der Hölle
10 Sekretionslosigkeit
11 (latin) a szükséges változtatásokkal
12 Mathias Grünewald (1470 k.-1528 k.) német festő nevéhez elsősorban vallási tárgyú képek fűződnek.

Dokumentumok