I. A civil társadalom-gondolat helye a rendszerváltó koncepciókban
A ma használatos civil társadalom-fogalom Magyarországon a rendszerváltással került be a köztudatba. A civil társadalomról való közbeszéd kelet-európa-szerte az 1980-as években indult meg, a politikai struktúra békés átalakításának lehetoségeit latolgató diskurzusba ágyazva. Az akkori ellenzéki, majd rendszerváltó értelmiség a civil társadalom klasszikus eszmetörténeti koncepciója révén fogalmazta meg elképzeléseit a rendszer átalakításáról . Ennek nyomán a civil társadalom eszméje itt Közép-Kelet-Európában azonnal politikai szerepben találta magát és a rendszerváltás egyik fontos elméleti paradigmájává vált. Ez a megállapítás talán nem egészen magától értetodo, hiszen a "civil" jelzo az autonóm, szervezeti keretektol független, privát jellegre utal. A civil társadalom kifejezés sokféle értelmezésének, jelentésének közös eleme éppen az, hogy az állami szférától független, adott esetben azzal szembenálló társadalmi rendszereket írja le. Hogyan válhatott ez a fogalom politikai tartalmak hordozójává, a rendszerváltás békés - vagyis forradalom helyett a politikai intézményrendszeren keresztül történo - végrehajtásának leíró keretévé? A lehetséges válaszokat két irányban érdemes keresni: egyrészt melyek a civiltársadalom-fogalom azon elemei, melyek lehetové teszik politikai tartalmak befogadását, másrészrol pedig mik voltak az adott társadalmi-történeti szituációnak azok a jellemzoi, melyek ezt a szerepvállalást eloidézték, kikényszerítették. Talán egyszerubb a válaszadást az utóbb feltett kérdéssel kezdeni. A rendszerváltó kelet-európai értelmiségnek a 70-80-as években a hatalommal kezdeményezett párbeszéde egy sajátos nyelvezet létrejöttét eredményezte. A kialakult új nyelv olyan fogalmak köré épült, mint a tolerancia, az eroszakmentesség, az antipolitika, az autonómia és a civil társadalom. Ezek a politikai, filozófiai eredetu fogalmak az akkori alkalmazásuk során erosen metaforizálódtak, eredetileg társadalomtudományos "lehorgonyzottságuk" a mindennapi politikai történések nyomása alatt elmosódott. Mivel az értelmiségi csoportok alapveto célja a forradalmi út elkerülése , a demokratikus intézményrendszernek a meglevo keretekbol való békés levezetése volt, a rendszerváltó diskurzus említett fogalmait is ehhez a törekvéshez rendezték. Ezeknek a politikai cselekvéshez adaptált fogalmaknak a sorában került be a rendszerváltó diskurzusba a civil társadalom is: a spontán társadalmi kezdeményezések, a polgári értékek és a civil kurázsi bennefoglalt ígérete révén. A civil szféra az új politikai csoportosulások alkalmas hátterének látszott, politikai érintetlensége folytán legitimációs erovel rendelkezett az új kezdeményezések számára. "A civil társadalmi tér tágulása egyre nagyobb biztonságérzetet adott a résztvevoknek és egyre többeket késztetett aktivitásra. A "civil" jelzo maga volt a kib ontakozásra váró program" (Miszlivetz). Tulajdonképpen természetes, hogy a diktatúrák felbomlásakor a széthulló struktúrák közepette egyedül a társadalom civil szférája képvisel olyan kapacitást, mely alkalmas az átalakulás továbblendítésére - ebben a tekintetben Arató András megállapítása szerint nincs különbség Kelet-Európa és a Latin-Amerika felbomló diktatúrái között (Arató 1992). A civil társadalom, mint rendszerváltó stratégia egyszerre biztosította az etatizmussal és a forradalmi gondolattal való szakítást, lehetové tette a bontakozó nyilvánosság legitim muködését, újfajta politikai viselkedési és identitásmintákat kínált. Hogyan?
II. A civil társadalom „családfája"
A válasz a civil- illetve polgári társadalom fogalmának tartalmi sajátosságaiból olvasható ki. Az a civil társadalom-fogalom ugyanis, mely az 1980-as évektol Európa keleti felén reneszánszát éli, nem más, mint a klasszikus polgári társadalom fogalom közép-kelet-európai adaptációja, ha tetszik, a polgári társadalom kelet-európai önreflexiója. Hogy itt két olyan társadalomelméleti fogalomról van szó, melyek eltéro nézopontból, eltéro helyszíneken de ugyanarra az entitásra vonatkoznak, azt mi sem mutatja jobban, mint hogy a német és angolszász társadalomelméletekben egészen az utóbbi idokig nem volt valódi megfeleloje a közép-kelet-európai civil társadalom-fogalomnak. A civil társadalom és a polgári társadalom fogalmakat sokáig ugyanazzal a kifejezéssel fordították, nyilván mert nem volt érzékelheto különbség a két terminus jelentése között. A német társadalomelméletben éppen a kelet-európai emigráns értelmiség munkássága és a rendszerváltások tudományos feldolgozása kapcsán jelent meg a közelmúltban a Zivilgesellschaft kifejezés. Amit a hagyományos demokráciákban polgári társadalomnak neveznek és ami ott észrevétlen és természetes, mindennapi gyakorlatként muködik, arra itt Kelet-Európában önreflexív módon tekint a társadalom, a szféra tudományos meghatározását az állami (és a gazdasági) szférától való megkülönböztetésével adja meg. A polgári társadalom nálunk a civil társadalomban ismer önmagára. Akár úgy is fogalmazhatunk, hogy a polgári társadalom-eszme - a baloldali diktatúrák bukása során - a civil társadalom fogalmában lopta vissza önmagát Keletre. Ez indokolja tehát, hogy a következokben a polgári társadalom eszméjének politikai tartalmait boncolgassam, a civil társadalom-fogalom politikai szerepének jobb megértése érdekében.
II. A polgári társadalom éthosza ( keresztmetszet )
Amikor a polgári társadalom eszmetörténeti fogalmát kezdjük vallatni, egészen biztosan érdemes legalább 3 kérdést feltennünk. Ezek a "Ki", a " Mit" és a "Hogyan". Ki az ágense a polgári társadalom körébe tartozó cselekvéseknek, mik ezek a cselekvések, és mi a cselekvés végrehajtásának módja. A három alapkérdésre adott válaszok természetesen szorosan összefüggnek. A "Ki" kérdésre a válasz maga a modern értelemben vett polgár. Az - egyébként kereszténység elotti idokig visszavezetheto - középkori természetjogi elméletekben jelenik meg az elidegeníthetetlen jogokkal, mint természetes adottságokkal rendelkezo egyén képe. Az egyéni természetes jogok megegyezésen alapuló átruházásának gondolatát a felvilágosodás-kori szerzodéselméletek vitték tovább. Az autonóm, egyenrangú felek között létrejövo megállapodás a társadalmi szerzodés gondolatával illeszkedik a polgári társadalom eszme fejlodési vonulatába. A polgár a polgári társadalomról alakuló kép differenciálódása során egyre "felnottebbé" vált, egyre inkább " kilábalt kiskorúságából", egyre emancipáltabb lett. A polgár eszméjének egyik kulcsmozzanata az önmaga és társadalmi környezete iránt érzett felelosség, valamint a képesség mindezek tökéletesebbé tételére. A jobbítás, tökéletesítés momentuma pedig már a Mi? kérdésre kapott válasz. A polgár funkciója, hogy felelos magatartással, képességei közcélú felhasználásával jobbá tegye az ot körülvevo társadalmat. Hogy hogyan képes erre? Az eszmetörténeti áttekintés több - idoben egymást követo - alternatívát mutat fel. Az angolszász politikai filozófia alig száz év leforgása alatt két eredeti megközelítésben is foglalkozik a kérdéssel: John Locke elméleti fejtegetésében a magántulajdon védelme, biztonsága jelenti a társadalmi javulás garanciáját, a skót morálfilozófiai iskola egy erkölcsi megfontolásokon alapuló, józan önmérséklet által kormányzott, konszenzusra épített közösségi és közéleti szabályrendszerben látja a tökéletesedés útját. A német filozófia vonulatában Immanuel Kant ezidotájt az ész nyilvános használatát tartja az emberi nem kiskorúságból való kilábalása módjának. Ebben az alternatívában mindkét elem egyformán jelentos: bevezetésre kerül a " nyilvános", mint sajátos minoség, amiben a magán és köz, a társadalom és az állam szétválasztásának tendenciája mutatkozik meg, másrészt pedig az ész használatának nagyra értékelésében a ráció kultuszának felvilágosodás-kori vonulata folytatódik. A társadalom és állam szétválasztása a hegeli jogfilozófiában válik alapkérdéssé, szembenállásuk jelenti azt a konfliktust, melynek feloldása a világ jobbításának módja, ahol a jobbítást - ne feledjük - az egyén elidegenedésének felszámolása jelenti. A magánszféra és a polgári társadalom konfliktusa itt egy harmadik, ezek felett álló entitásban, az államban oldatik fel. Itt jön létre újra, egy magasabb szinten az az integráció, ami megvolt a család magánszférájában, de melyet a polgári társadalom a maga gazdasági mechanizmusaival felszámol. Marx ugyan a polgári társadalom radikális kritikájaként válaszolja meg a Mit és Hogyan kérdéseket, ám válaszai a maguk negatív módján is sokat mondanak a polgári társadalom-elmélet fejlodésének ívérol. A társadalom jobbítása Marxnál radikális alapkérdés lesz, és szorosan összekapcsolódik a társadalmi integráció gondolatával. Ez a két motívum a teljes emberi emancipáció folyamatának végpontján, vagyis a proletariátus osztályuralmának jövobe vetített víziójában kapcsolódik össze. Ezen a ponton a klasszikus elméleti tradíció önmaga kritikájává válik. A polgári társadalom vázolt klasszikus fogalmi tradíciójában - a polgár, illetve a társadalom jo bbításának közös aufklärista motívumától eltekintve - jól láthatóan eltér az angolszász és a német filozófiai vonulat. Az angol és skót filozófusok a jobbítás útját a gazdasági és (formális!) erkölcsi szférákon belül, míg a német vonal a nyilvánosság, az ész használata, a nagykorúsítás/emancipáció és a társadalmi integráció - fogalmai mentén gondolják el. Mégis a közös programszeru elkötelezettség és társadalomjobbító meggyozodés mindkét irányzatban magában hordozza a politikai programmá válás lehetoségét. A civil társadalom eszmetörténetének hevenyészett hossz- és keresztmetszete megmutatta a fogalomkörnek azokat az elemeit, melyek a politikai szolgálatba állítás lehetoségét biztosították . Hogyan járult hozzá ugyanehhez a 80-as évek végi közép-kelet-európai történelmi és politikai helyzet, az akkori magyar társadalom?
IV. A civil társadalom funkcióváltozása
Az átalakulás idoszakában az "elso generációs" civil szervezetek - részben még a jogi szabályozást megelozoen, informális keretek között - kifejezetten politikai értékek mentén, politikai célok érdekében és politikai tevékenységet folytatva jöttek létre. A szervezodések identitásának központi elemévé vált a politizálás, ami egyrészt minden bizonnyal annak tudható be, amire Arató (1992) rámutat: a felbomlóban levo struktúrák közepette csak a civiltársadalomban volt kapacitás a politikai feladatok felvállalására. Másrészt pedig a civil társadalom vázolt elméletében megjeleno értékek, kihívások, feladatok az adott pillanatban a politikai színtéren jelentkeztek. A jogalkotás révén a demokratikus jogállam kereteinek létrehozása, a demokratikus kormányzás intézményei és a parlamenti többpártrendszer bevezetése, illetve az állam visszavonulásával a liberális piacgazdaság megteremtése jelentették a legfobb, a makrostruktúrákban jelentkezo tennivalókat. Ezen feladatok felvállalásával a civil társadalom aktív résztvevoi átkerültek az alakuló politikai szférába. Ez egyrészt azt eredményezte, hogy a civil szervezetekbol lettek az elso új parlamenti pártok, másrészt pedig a legaktívabb "civilek" politikai pályára léptek. Ez a tendencia két irányból is gyengítette a bontakozó civil szférát:szervezetek szuntek meg, alakultak párttá, illetve vezetoik politikussá válásával sorvadtak el. Az ezt követo esztendoket egyszerre jellemezte a szervezetalapítási láz és sok meglevo szervezet vegetálása, a jogi kiskapukat kihasználó kalandor mentalitás és egyúttal a civil kurázsi ébredezése. Megjelentek Magyarországon a nagy tengerentúli adományosztó, támogató alapítványok, a Világbank meghirdette a Magyarország és Lengyelország demokratizálásának támogatását célzó PHARE-programot, melynek keretében számos szociális, egészségügyi és kulturális projektet támogattak.
Azóta eltelt 10 év, és ugyanez a Világbank a közelmúltban úgy nyilatkozott, hogy megítélése szerint Magyarország már nem tartozik Közép-Kelet Európa leginkább segítségre szoruló országai közé (és ezt követoen a Baltikum kapja a támogatás nagyobb részét). Mi történt ezen idoszak alatt a magyar civil társadalomban, mi változott? Talán a legfontosabb, hogy szféra muködésének törvényi szabályozása az 1997. évi CLVI - úgynevezett "közhasznú" - törvény megalkotásával teljessé vált. Ezzel a szervezetalapítás feltételei keményedtek (általában is, nemcsak a civil szervezetek esetében), de a muködo szervezetek egyúttal több garanciát kapnak a játékszabályok lefektetésének hatására. A feltételek keményedése és a szervezetekkel szembeni elvárások növekedése a szféra megalapozottabb muködésének kedvez. Hosszú távon csak a stabilan muködo szervezetek képesek fennmaradni, bár ennek egyértelmuvé válása vissza is fogja a kezdeményezo kedvet. Az elmúlt évek során több parlamenti és helyhatósági választás után a politikai színtér telítetté vált, a legalapvetobb strukturális feladatokat elvégezték - a politikai cselekvés már nem kihívás a civil társadalom számára. A politikai színtér, a politikai aktivitás egyébként is sokat vesztett a rendszerváltás idoszakához képest népszeruségébol . A maga módján a civil társadalom is " privatizálódott". Tevékenységének változása pedig az utóbbi években egyre inkább állami "jóléti" funkciók átvállalásának irányába mutat. Ezt a tendenciát támogatja az a jelenség, hogy a civil szférában az utóbbi években speciális tudások jelentek meg, halmozódtak fel. Egy-egy - tágan értett - " ;jóléti probléma" kitermelte a maga civil szakértoit, akik személyes érintettségük, motivációik okán magas szintu készséget és tudást szereztek a probléma kezelésében . Ezek a színvonalas tudások, ismeretek, nemegyszer professzionális szakmai felkészültség kiemelt feladatok ellátására teszik alkalmassá a szférát. Hogy ennek jelentoségét megértsük, röviden vissza kell kanyarodnunk a polgári társadalom elmélet fejlodésének arra a pontjára, ahol a "köz" és a "magán" eltéro minoségei, és ezáltal a politikai állam és a polgári társadalom szétválasztásra kerültek.
V. És merre tart az állam?
A polgári társadalom klasszikus formája mellet az állam szerepe a különféle szabadságjogok - személyi szabadság, a tulajdon, a vállalkozás, a kereskedelem, vagyis a piac és a verseny szabadságának - biztosítása. Az államnak ez az éjjelior funkciója a liberális jogállamban valósult meg. A modern polgári társadalomban azonban a civil társadalom aktív participációja - képviselok útján a döntéshozatali folyamatokban való részvétel - másfajta államberendezkedést tett/tesz szükségessé. Ennek megfeleloen a jóléti vagy szociális állam beavatkozik a magángazdálkodás rendjébe. Újabban a politológusok már a közép-kelet-európai régiót is azok közé a térségek közé sorolják, ahol a polgári társadalom fejlettsége posztmodern jegyeket hordoz. Ez abban ismerheto fel, hogy a civil társadalom funkciója már nem a társadalmi folyamatok participáció útján történo befolyásolása, hanem az állammal szembeni folyamatos alku. A kontraktualizációnak nevezett trend keretében a civil szféra különféle alkuk eredményeként, közjogi szerzodések keretében közfeladatok ellátását vállalja át. A posztmodern polgári társadalom muködését szabályozó állami struktúra az alkotmányos jogállam, mely a hatalom megosztása, a hatalmi ágak szétválasztása révén, az emberi és állampolgári jogok elismerése és garantálása mellett közfeladatokat ad le civil szervezeteknek, magánvállalkozásoknak . A posztmodern társadalom másik fontos trendje a korporativizálódásban mutatkozik meg. A magas szintu jogszabályokkal létrehozott (tehát nem önkéntes) köztestületek és kamarák státuszuk, muködésük által elmossák, átjárhatóvá teszik az állami és a társadalmi szféra közti éles határokat. A nem spontán állampolgári kezdeményezésre létrejött, kötelezo tagságú szakmai kamarák tevékenysége mégis privát, szakmai és civil jellegu. A polgári társadalom - politikai állam dichotómia aktualitását (érvényét?) veszteni látszik, a téma teoretikusai - foként a tengerentúlon -inkább a forprofit - nonprofit szféra különbségtétel mentén gondolkodnak. Úgy tunik, a magyarországi civil társadalom legutóbbi változásai is ebbe a tendenciába illeszkednek.
· Ádám Antal: Civil állam - fából vaskarika? in: Párhuzamok és metszéspontok. Európa Ház 1997. · A skót felvilágosodás. Morálfilozófiai szöveggyujtemény. Szerk. Horkay Hörcher Ferenc, Budapest 1996.Osiris Kiadó · Arató András: Forradalom, civil társadalom és demokrácia Kelet-Európában. Mozgó Világ 1990/8. 11-23.p. · Arató András - Cohen ,Jean : Civil társadalom és demokratikus átmenet Latin-Amerikában és Kelet-Európában. Mozgó Világ 1992/7. · Csanády Dániel: A civil társadalom szerkezete. in: Együttmuködési lehetoségek a civil szervezetek és a helyi önkormányzatok között. Dem Net könyvek 3. USAID-UWI Budapest 1999. 2. kiadás · Felkai Gábor: Két társadalomelméleti illúzió széttörése a jelenkori magyar közgondolkodáson. Szociológiai Figyelo 1997/1-2. 100-124.p. · Hegel , G.W.F.: A jogfilozófia alapvonalai. Ford: Szemere Samu, Budapest 1971. Akadémiai Kiadó · Honneth , Axel: Változatok a civil társadalomra. in: Honneth, Axel: Elismerés és megvetés. Ford: Weiss János, Jelenkor Kiadó, Pécs 1997. Dianoia 65-72.p. · Kant , Immanuel: Az emberiség egyetemes történetének eszméje világpolgári szemszögbol, Válasz a kérdésre: Mi a felvilágosodás in: Kant, Immanuel: A vallás a puszta ész határain belül és más írások. Budapest 1980. Gondolat Kiadó 58-76 p, és 77-85 p · Kondorosi Ferenc: A civil társadalom Magyarországon Budapest, 1998. · Locke , John: Értekezés a polgári kormányzatról. Budapest 1986 Gondolat Kiadó · Marx , Karl: A hegeli jogfilozófia kritikájához, A zsidókérdéshez MEM I. kötet Bp. 1957. · Miszlivetz Ferenc: A civil társadalom metamorfózisa: 1988-1998 (kézirat) · Rousseau , J.-J.: A társadalmi szerzodésrol, avagy a politikai jog elvei. Budapest 1997. PannonKlett Kiadó · Seligman, A.B.: A civil társadalom eszméje. Budapest 1997. Kávé Kiadó