Almássy Tamás
A legszebb benne az, hogy pofonegyszerű. Néhány egymást ismerő ember megállapodik abban, hogy ezentúl, ha valamit dolgoznak vagy adnak egymásnak, akkor ezért alapvetően nem forinttal, hanem egy saját közösségi pénzzel fizetnek. Nevezzük ezt a pénzt mondjuk talentumnak (Rövidítése TT - TalenTum). Az egyezség alapja a kölcsönös bizalom, más nem is kell hozzá. A talentum értékét kell még meghatározni, erre szolgál a következő irányelv: Legyen 1 óra munka ellenértéke 100 TT. (Természetesen más elnevezés és más érték is elképzelhető.)
Most pedig lássuk (röviden), milyen jó tulajdonságai vannak még pénzrendszerünknek. (Az elkövetkezőkben "üzlet"-nek fogom nevezni, amikor két tag megállapodik egymással, hogy az egyik valamiben segíti a másikat és ezért valamennyi talentum díjazásban részesül. Bár a szívesség, segítség szebb szavak, az üzlet, még ha lejáratott szó is, jobban kifejezi a lényeget.)
- olyan tagok találkoznak, akik azelőtt még nem ismerték egymást. Az üzletnek köszönhetően megismerkedtek, s pozitív képet alakítottak ki egymásról.
Nézzük meg a talentum pénz árnyoldalait, a vélt vagy valós problémákat is, amiket alkalmazása felvet.
Ha a kilépés mégis bekövetkezik, tragédia akkor sem történt. A kilépő által "elvitt" értéket a teljes közösség fizeti, egy tagra elviselhető összeg (általában 1-2 órányi munka értéke) jut, ez a kockázat vállalható.
Ez ellen is lehet védekezni, a tagoknak kontrolálnia kell, hogy a vezetőség mire mennyit költ. Be lehet építeni például olyan fékeket, hogy a vezetőség által előzetes közösségi jóváhagyás nélkül egy bizonyos limit fölött elköltött TT-ért a vezetőség a saját számlájára vállal felelőséget. Ha a közgyűlés utólag nem hagyja jóvá a kiadást, akkor nem a közösség fizeti meg, hanem aki döntött a kifizetésről.
További információ, nemzetközi tapasztalatok:
Richard Douthwaite: Short Circuit, 1996
KÖR kézikönyv