Dokumentumok

Nyomtatóbarát változat

Cím:	Kik azok a hajléktalanok - egy nem jogi megközelítés
Szerző:	Bényei Zoltán, Gurály Zoltán, Győri Péter, Mezei György
Ország:
A kiadás helye:	Budapest
A kiadás éve:	1999
Kiadó:
Terjedelem:
Nyelv:
Tárgyszavak:	hajléktalanság, meghatározások
Állomány:	Legalább ennyit a hajléktalanságról
Forditas:
Megjegyzés:	Részlet a "Bényei Zoltán - Gurály Zoltán - Győri Péter - Mezei György: Tíz év után - Gyorsjelentés a fővárosi hajléktalanokról - 1999" dolgozatból
Annotáció:
Leltár:
Raktári jelzet:	E

Kik azok a hajléktalanok - egy nem jogi megközelítés

"Az 1948 előtti hazai szóhasználatban a "hajléktalan" jelentése a "lakástalanokat" is magában foglalta, a mai európai/angolszász szóhasználatban a "homeless", jelentése pedig még ezen túlmenően az elfogadható színvonal alatti, a zsúfolt lakásban élőket is többnyire tartalmazza a szállók, menhelyek, közterek lakóin túl. Ezzel szemben nálunk a rendszerváltás utáni sajátos helyzetben a "hajléktalan" megjelölés elsősorban a "csövesek", "csavargók", "fedél nélkül élők" humanizált képeként jelent meg. Úgy ítéljük meg, hogy ennek a szóhasználati torzulásnak is markáns okai voltak: nevezetesen, hogy a rendszerváltást követő években mind a közvélemény, mind a politika (politikák) figyelmét inkább a hajléktalanság látványos, tömegesen és nyíltan megjelenő szélsőséges formái rázták fel, melyek "tűzoltó eszközökkel" történő időleges "kezelésére" volt remény, kiharcolhatónak látszó szűkös lehetőségekre és forrásokra, miközben a hajléktalanság lakástalanságként jelentkező formáit, azok megoldatlanságát az elfordulás, a tudomásul-nem-vétel, a szkepszis és tehetetlenség övezte. (Lásd: Győri Péter: Vannak-e a hajléktalanoknak jogai? Mozgó Világ 1997., Hajszolt Hírlap 1997., http://www.matavnet.hu/menhely/hajljog.htm)
Ideje felülvizsgálnunk e szóhasználati torzulásnak nemcsak okait, hanem következményeit is a hajléktalanság mibenlétének megértése és kezelése érdekében.
Végül, azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy milyen jelentéstartalommal jelenik meg e szó ("hajléktalan") az érintettek körében. A rendszerváltást megelőzően, a rendszerkritika időszakában formálódott ki e szónak az a jelentéstartalma, mely az "össze-vissza csövezőktől" és a fiatal "alámerülőktől, lézengőktől" megkülönböztette az "öntudatos hajléktalanokat", akik megpróbáltak szövetkezni, demonstrálni, jogaikért, jobb lehetőségeikért harcolni. Volt ennek az "öntudatosodásnak" egy olyan szakasza is a rendszerváltáskor, amikor "a hajléktalanok" önálló, önszerveződő csoportként, közösségként próbáltak meg fellépni, s a segítő szakma képviselőinek azzal az alternatív kihívással kellett szembenézniük, hogy ezeket az öntudatos, önépítkező közösségeket támogatják-e, erősítik-e, avagy beterelik e kezdeményezéseket azok közé a keretek közé, melyek egy új, az addigiakhoz képest reform elképzeléseket is megvalósító szociális segítő rendszer, s annak megfelelő új intézmények létrejöttét jelenthetik. A segítők az utóbbi utat választották, s ma sem tudjuk mi történt volna, ha....
Ennek következménye is, hogy nem sokkal később az "öntudatos hajléktalanokból" lettek a létrejövő hajléktalan-ellátás használói, kliensei, gyámolítottjai, miközben e körben folyamatosan újabb és újabb csoportok jelentek meg. Ennek következtében az öndefiniálás folyamatában elbizonytalanodott a határ aközött, hogy valaki önmagát, vagy társát nem-hajléktalannak, hanem "csak" csövesnek, avagy hajléktalannak, illetve még/már nem-hajléktalannak, hanem lakásnélkülinek, talajtalannak stb. tekinti-e. De a határok bizonytalanná válása mellett is, maga a megkülönböztetés és annak az érintettek számára fontos jelentéstartalma megmaradt.
Mindezt egybevetve talán már nem kell sok szót szaporítani annak érzékeltetéséhez, hogy ha a hajléktalanság megjelölésére irányuló szóhasználat során ilyen sok ellentmondásba, tisztázatlanságba ütközünk, akkor milyen "merész" absztrakciókra van szükség ahhoz, hogy a hajléktalanok számára vonatkozó kérdést megválaszoljuk. A számbavétel, összeszámlálás szokásosan felemlegetett problémái mellett itt azt húznánk alá, hogy ha és amennyiben nem tudjuk megbízhatóan körülhatárolni, hogy kiket is tekintünk egyáltalán hajléktalanoknak, akkor e csoport számosságának még a becslése is szakmailag elfogadhatatlanul bizonytalan talajon áll.
Egy "számolási", de egyben általunk igen lényegesnek tartott tartalmi problémát mégis kiemelnénk, mellyel sorozatosan szembetalálkozunk: nevezetesen, hogy meg kell különböztetnünk az egy adott időpontban (napon, éjszakán) fedél nélkül, vagy menhelyeken alvók (vagy hasonló helyzetben lévők) számát attól, hogy egy adott időszak alatt hányan fordultak meg ugyanezeken a helyeken, hányan kerültek ilyen helyzetbe. Ez utóbbiak számossága egy adott időszak alatt a többszöröse lehet annak (a ki-bekerülés gyakorisága, a "forgási sebesség" függvényében), mint ahányan "éppen most" ilyen helyzetben találhatóak.

E meggondolásokat alapul véve, talán segít bennünket a további tájékozódásban egyes meghatározások újradefiniálása. Nevezetesen , ha

"fedél nélkülieknek" (roofless) tekintjük azokat, akik

- éjszakáikat közterületen, a szabad ég alatt, vagy valamely nem lakhatást szolgáló zugban töltik,

"effektív hajléktalanoknak" tekintjük azokat, akik

- vagy "fedél nélküliek",

- vagy semmilyen stabil, tartós lakhatási lehetőséggel nem rendelkeznek, nap mint nap "meg kell dolgozniuk" azért, hogy éjszaka valahol megaludjanak - legyen az akár lakás, melybe szívességből befogadják, vagy nem-lakás, de lakhatást szolgáló helyiség (például hajléktalanellátó intézmény),



"lakástalanoknak" (people without flat) tekintjük azokat, akik

- vagy "fedél nélküliek",

- vagy "effektív hajléktalanok",

- vagy stabilan nem-lakásban, de lakhatást szolgáló helyiségben laknak (munkásszálló, börtön, bentlakásos intézmények stb.),

- vagy ugyan tartósan lakásban töltik éjszakájukat, de a lakás folyamatos használata fölött nem rendelkeznek (nem tulajdonosok, vagy főbérlők, hanem al-, ágybérlők, szívességi lakáshasználók, befogadottak, felnőtt családtagok),

"otthontalanoknak" ("a hajléktalanság veszélyében élőknek", vagy a nemzetközi terminológia szerint: homeless) tekintjük együttesen azokat, akik - vagy "fedél nélküliek",

- vagy "effektív hajléktalanok",

- vagy "lakástalanok",

- vagy ugyan lakásban laknak, de az alkalmatlan arra, hogy benne családot és otthont rendezzenek be (a lakás túlzsúfoltsága, fizikai színvonala miatt).



Állításaink a következők:
* A hajléktalanság egy olyan életforma, társadalmi és egyben személyes viszonyok összessége, melynek során az előbb felsorolt élethelyzetek váltják egymást, az egyikből a másikba és viszont gyakoriak a mozgások - s ez a személyes okokon, életpályákon túl, függ a hajléktalanság veszélyében élő, illetve az effektív hajléktalanokat érintő társadalmi, intézményi stratégiáktól is.

* E mozgási folyamatok során az e körbe tartozók maguk is szubjektíve változó formában élik meg helyzetük mibenlétét, s ennek függvényében identifikálják magukat hajléktalanoknak a különböző stációk során: akkor, amikor fedél nélkül maradnak, vagy akkor, amikor már csak menhelyen találnak fedelet, vagy már akkor, amikor éppen elvesztették stabil lakhatásukat, illetve akkor, amikor nem találják helyüket zsúfolt és lakhatatlan "lakásukban".

* E mozgások hangsúlyozottan egyik (de nem egyetlen) állomása az ún. hajléktalanellátó intézményrendszer: a tágabb értelemben vett hajléktalanok (az otthontalanok) köre az ellátórendszert egy adott időpontban igénybevevők körénél jóval szélesebb, miközben az ellátórendszert egy adott időpontban igénybevevők körén belül is egyszerre találjuk ott azokat, akik az említett különböző helyzetekben voltak korábban, vagy lesznek később egy-egy hosszabb-rövidebb időszakon keresztül. "
Forrás: Bényei Zoltán - Gurály Zoltán - Győri Péter - Mezei György: Tíz év után - Gyorsjelentés a fővárosi hajléktalanokról - 1999

Dokumentumok