„A civil társadalom építése közösségfejlesztéssel”
Nemzetközi konferencia, Budapest, 2004. március 25-28.
Villanófényben Közép és Kelet Európa
Tisztelt Konferencia, kedves Kollégák!
Nagy megtiszteltetés és felelősség számomra, hogy e jelentős konferencián megoszthatom Önökkel gondolataimat és tapasztalataimat. 1980 óta foglalkozom közösségfejlesztéssel, s bár tevékenységemben mindvégig jelentős szerepet játszott a nemzetközi munka, elmondhatom, hogy épp a közös közép-kelet európai tapasztalatok - amelyek miatt minden bizonnyal rám esett most a választás - a legszerényebbek, hiszen csak négy éve kezdtük újjászervezni kapcsolatainkat a régióban. Törekedve az általánosságok elkerülésére, közös régióbeli munkánk egy szelete, egy összehasonlító kutatás tapasztalatai köré igyekszem szervezni mondandómat.
Előadásomat 4 részre osztom.
Az első rész a fogalmi szint. Ebben a civil társadalom mint a közösségfejlesztés eszménye és célja jelenik meg két, számunkra fontos kiemelés formájában.
A második rész a magyar és talán a közép-kelet európai régió helyzetének egyfajta bemutatása, a társadalmi tőke mérésének néhány eddigi eredményével. Hogyan áll a bizalom, az együttműködés és a részvétel országainkban? Szúrópróba-jellegű helyi kutatásainkat bátorkodtunk összehasonlítani a brit nemzeti reprezentatív vizsgálat néhány adatával. Az eredmények rámutatnak tennivalóinkra, s ez már a harmadik rész.
Ez a harmadik rész felvetés-szinten szól majd a közösségfejlesztés előtt álló legfőbb feladatokról a közép-kelet európai térségben, s kérdéseket fogalmaz meg a civil társadalom és a közösségfejlesztő szakma, valamint a döntéshozók és a támogatók számára is, ilyeneket, pl.: az előző rendszer társadalmi tőkét felélő gyakorlatát követi-e új felhalmozás? Mi ebben a szakmai és mi ebben a társadalmi feladat?
A negyedik rész a közösségfejlesztőről szól: filantróp értelmiségi-e a közösségfejlesztő, aki egyfajta „küldetéstudattal” rendelkezik és „fel akarja emelni a népet?” E szerepnek Közép-Kelet Európában ismert hagyományai vannak. Vagy olyan szakértelmiségi-e a közösségfejlesztő, akinél a közösséghez való érzelmi kötődés már nem játszik döntő szerepet, hanem egy „racionalizált” „technical assistance”-on keresztül „animálja”, „facilitálja” a helyi közösséget vagy célcsoportokat céljaik elérése érdekében?
1. A civil társadalom mint a közösségfejlesztés eszménye és célja
A civil társadalom középpontjában a citizen áll. A citizen, akinek Ralf Dahrendorf szerint „egyaránt van szüksége kötődésre és választási lehetőségekre ahhoz, hogy életlehetőségeit a maguk teljességében elérhesse” (1997). Ez a felfogás azért áll közel hozzánk, mert érvényesül benne a közösség által nyújtott biztonságnak és az individuum szabadságának fontossága, vagyis a közösség és a civil társadalom egysége. Bármelyik hiányként jelenik meg, a közösségfejlesztés legitimációjához érkezünk.
Egy másik megközelítés középpontjában már nem az egyén, hanem maga a civil társadalom áll, mint valamiféle közösségi eredmény. Miszlivetz Ferenc, akit ma este önök is megismernek, mondta 1999-ben: “A civil társadalom … egy közszféra, a szolidaritás szférája, ahol különböző érdekek artikulálódnak, feszülnek egymásnak, ahol konfliktusok zajlanak egyének, csoportok, szervezetek között ... A civil társadalom ezeknek a viszonya, tehát egy reflexivitás, s nem pedig a szervezeteknek az összessége. Az egymásra való kölcsönös reagálás a fontos, ez generál egy erőteret, amiben … létrejön a civil társadalom.”
A citizen tehát részt vesz saját élete irányításában, és részt vesz a társadalom kölcsönhatási és intézményi folyamataiban is. Részt vesz közvetlen környezete társadalmi szabályainak közösségi kialakításában, s kész alávetni is magát e közösségi szabályoknak, valamint rendelkezik az akarata érvényre juttatásához szükséges képességekkel és ismeretekkel. A citizen „demokráciát csinál”. Demokráciát, melyhez Arisztotelész szerint először is szabad emberekre van szükség.
A civil társadalom és a citizen a jó társadalmat keresők eszménye, „morális cél, amelynek eléréséért küzdeni kell” - mondja Miszlivetz. Ám ez a küzdelem nem csak történelmi fordulópontokon indokolt, mint amilyen pl. Közép és Kelet Európa áttérése a szabad, demokratikus, nyitott társadalmi berendezkedésre. Más okokból, de mind a régi, mind az új demokráciáknak folyamatosan küzdeniük kell az erős civil társadalomért, akár a demokrácia intézményeinek kiépítése, akár pl. a jóléti állam válságjelenségeinek kezelése a feladat.
2. A civil társadalom ereje Közép-Kelet Európában. Összehasonlító kutatás a térség társadalmi tőkéjéről
A civil társadalom egyes jellemzőinek méréséhez a Közösségfejlesztők Egyesülete és közép-kelet európai partnerszervezetei számára megfelelő keretet kínáltak a társadalmi tőke mérésére irányuló kutatások, amelyekből a 2001-es brit „Citizenship Survey” eredményeit választottuk összehasonlítási alapul. Vizsgálatainkat összesen 1200 állampolgárra, 7 ország 11 helyi közösségére - három bolgár, három ukrán, két magyarországi, egy román, egy orosz és egy szlovák - felmérésére voltunk képesek kiterjeszteni, s a kapott eredményeket összevetettük a brit reprezentatív minta adataival. Eddigi főbb eredményeink a következők.
A bizalom tekintetében úgy tűnik számunkra, hogy térségünk bizalmi válságon megy keresztül. Az emberek és szomszédjaik közötti bizalom a britekéhez hasonlóan magas a mi régiónkban is – bár országonként igen nagy eltérések mutatkoznak -, míg az állampolgárok és intézményeik közötti bizalom szignifikánsan kisebb mértékű az általunk vizsgált közösségekben, mint a brit nemzeti mintában.
A brit minta 40 %-ával szemben a vizsgált helyi mintákban 8-52 % körüli azoknak a száma, akik azt vallják, hogy a legtöbb emberben meg lehet bízni a lakókörnyezetben. A britek 80 %-ával szemben térségünkben csak 17-49 % bízik a rendőrségben, a britek 72 %-ával szemben csak 16-36 % az igazságszolgáltatásban, a britek 22 %-ával szemben csak 0-14 % a politikusokban, a britek 36 %-ával szemben csak 4-29 % a parlamentben. Valamivel biztatóbb a kép az önkormányzatok vonatkozásában, ahol a britek 50 %-ával szemben a mi adataink 23-54 % körül mozognak.
A szomszédok közötti együttműködés, az egymással való törődés vonatkozásában jobb helyzetben vagyunk, mint a bizalom tekintetében. A brit 83 %-kal szemben – ugyanabban a vizsgált mintában - régiónkban a lakosok 51-79 %-a törődik kifejezetten, vagy bizonyos módon egymással.
Közösségfejlesztési szempontból különösen értékesnek tekintjük viszont az önkéntes tevékenységek végzésének feltételeire kapott válaszokat. Ezekből egyértelműen kitűnik, hogy a lakosságnak nagy szüksége lenne a kezdeményező, közvetítő és segítő szerepet betöltő szakemberekre, akik segítenék az embereket egymás és intézményeik közötti kommunikációját, információkkal látnák el őket, segítenének megtalálni a támogatásra szorulókat, s szakmai ismeretekhez juttatnák az önkéntes segítésre hajlandókat.
A társadalmi részvétel (social participation) tekintetében változó eltéréseket regisztrálhattunk. A csoportok, klubok, szervezetek munkája terén az utóbbi 12 hónapban a vallási, egyházi tevékenység, a gyermek és ifjúsági programok tekintetében mutatkoznak a britekéhez hasonló – vagy még magasabb - megoszlások, de a sport, egészségügyi és szociális csoportok, idősek, környezeti, emberi jogi, hobby és amatőrcsoportok, a helyi lakóközösségi és állampolgári csoportokban való részvétel vonatkozásában a különbség 4-15 %-os.
Ha a közép és kelet európai térségi adatokat önmagukon belül vizsgáljuk, akkor a legnagyobb aktivitást a csoportokban, klubokban, szervezetekben való részvétel terén találjuk
A közösségfejlesztési szempontból eminensen fontos civil részvétel (participation in civic affairs) tekintetében viszont más a helyzet. Az általunk szúrópróba-szerűen vizsgált lakosság e téren általában passzívabbnak mutatkozik a briteknél – kivételt képez a gyűléseken történő részvétel, amely térségünkben 19-29 %-os, szemben a britek 18 %-ával. (E pozitív adatok azonban feltehetőleg a helyszíneinken végzett közösségi fejlesztési folyamatoknak köszönhetőek.) Más vonatkozásban a következő a helyzet: az utóbbi 12 hónapban számottevően kevesebben kerestek fel térségünkben az állampolgárok helyi és parlamenti képviselőket, hivatalnokokat, mint a briteknél – 26-57 % szemben a 82 %-kal -, panaszt, beadványt pedig mi sokkal kevesebbet nyújtottunk be, mint a britek (58 %-kal szemben 0-8 %). Nálunk 20-49 %-a érzi úgy az embereknek, hogy valamilyen befolyással tud lenni a lakóhelyét érintő döntésekre – szemben a 43 %-os brit adattal.
Bár vizsgált közösségeinkben számottevő aktivitás mutatkozik, megállapítható, hogy azok elsősorban a vallási-, szabadidő-, sport-, kulturális és szociális tevékenységekre vonatkoznak, s csak jóval kisebb mértékben irányulnak a közjóra (common goods), (bár természetesen a társadalmi részvételnek is lehetnek-vannak közéleti vonatkozásai). Bizonyos értelemben nincs ebben semmi különös, hiszen a „szocializmusban” épp a közéleti aktivitás volt erősen korlátozott, míg az ún. kulturális- és szabadidős tevékenységeket az állam egy minden településre kiterjedő kulturális intézményrendszerrel, a művelődési otthonok hálózatával és népművelő szakemberekkel támogatta. Hosszan beszélhetnék akkori elégedetlenségeinkről, kritikáinkról és reformtörekvéseinkről, de tény, hogy az effajta aktivitás valamilyen mértékben kultúránk részévé vált. Nem így a közéleti aktivitás, s e helyzet egyre súlyosbodó következményeit a magyar közösségfejlesztők nap, mint nap a saját bőrükön is érzik. A közösségfejlesztők állampolgáriságra, civil részvételre irányuló demokratikus kezdeményezése és a lassan demokratizálódó társadalom befogadóképessége között sokszor szakadék van, amely egyes vonatkozásokban még mélyül is. A demokratikus kezdeményezések ugyanis reflektorfénybe helyezik, mintegy bemutatják az óvatos, egzisztenciális bizonytalanságban élő, bizalmatlan állampolgár számára a közösségi cselekvés számos kockázati tényezőjét, s ez gyakran félelmet, egyfajta passzív ellenállást is gerjeszthet. Úgy érezzük, sokszor még ma is meglehetősen szűk fogadó tere van a demokratikus kezdeményezéseknek. Ennek okai összetettek, de kiemelném belőle egyebek között azt, hogy sem az iskolarendszer, sem a felnőttképzés, sem a hétköznapi gyakorlat nem készíti fel eléggé, és nem teszi képessé az állampolgárokat európai mércével elvárható módon a részvételi demokráciára.
3. A közösségfejlesztés előtt álló főbb feladatok a közép-kelet európai térségben
Az előadás első részének gondolatmenete szerint a civil társadalom vonatkozásában a közösségi fejlesztés elsőrendű feladata a szabaddá válás támogatása. A társadalmi tőke vonatkozásában a közösségi fejlesztés feladata az örökölt közösségiség egy részének konvertálása állampolgári aktivitássá. Meggyőződésünk, hogy mindez nem csak szakmai-módszertani kérdés, hanem általánosabb feladat, melynek megoldásában a közösségfejlesztés is részt vállalhat. Hogy milyen mértékben, az a szakmának az egyes országokban kialakult helyzetétől is függ.
A jelen és a jövő egyik kérdése az, hogy átalakuló társadalmaink milyen mértékben hajlandók áldozatot is hozni a közösségiség és a civil társadalom sérült szöveteinek regenerálására, vagy eddig ki sem fejlődött képességek és funkciók kimunkálására, a civil részvétel megerősítésére, más szóval: a régió társadalmi tőkéjének megújítására, egy korszerűbb szerkezetben való bővített újratermelésére?
A kérdésre adható válasz arról is szól, hogy mennyire valósak a társadalmaink demokratizálására irányuló törekvések? Ha nincs erős civil társadalmunk, ki fogja kiharcolni a döntések előkészítésében, a döntéshozatalban és a döntések végrehajtásának ellenőrzésében való részvételt? Ki teszi mindennapi gyakorlattá a demokráciát? Hogyan jöhetnek létre a közösségi fejlesztés szakmai támogatásának feltételei?
Követésre érdemes helyi fejlesztési esetek sokaságára lenne szükség – szemben a jelenlegi, országonként évi 10-20-szal -, s egyfajta társadalmi tanulási folyamatban az egyedi megoldások értő elemzésére, értékelésére, új szakmai beavatkozási területek fel kutatására.
Mindannyian tudjuk, hogy a közösségfejlesztés, a közösségi munka egyszerre irányul alkalmazkodásra és változtatásra. Úgy tűnik számomra, hogy a változtatásért ma erőteljesebben kell dolgoznunk.
4. A közösségfejlesztő: „filantróp” vagy „szakértelmiségi”?
Előadásom befejező része, mint ígértem, a közösségfejlesztőről szól, s engedjék meg, hogy most főleg a saját hazai tapasztalataimról beszéljek. Idősödve úgy látom a saját és kortársaim hazai munkáját, hogy bár mindig is törekedtünk szakértelmiségivé válni, tevékenységünk bizonyos értelemben ma sem nélkülöz bizonyos filantróp és mozgalmi jellegű elemeket. Az állampolgári öntudat, a civil kurázsi, az erős civil társadalom több-kevesebb hiánya ugyanis szinte szükségszerűen hat ilyen irányba. Ugyanakkor ez egyik tényezője annak is, amiért a közösségfejlesztésnek a társadalmi, politikai, gazdasági döntésekre való hatása korlátozott maradt.
A korszerű, a hosszabb távon érintettek-érdekeltek valóban széles körét bevonó megoldások nálunk inkább kivételként ill. kísérletként jelentek meg, mintsem a közhatalom által általános gyakorlatként támogatott megoldásokként.
Az öntudatos „civilség”, az állampolgáriság, az állampolgárok szakmailag támogatott kezdeményezései, mozgalmai vagy szervezetei – éppen mert sokszor csak egyfajta „modell-kísérletként”, s nem általános gyakorlatként működhettek -, egészen mostanáig ritkán hordtak ki új, szakmailag kiérlelt és általánosítható megoldásokat, amelyek támogatását a társadalmi döntéshozatal minőségileg új professzionális alapokra helyezhetné. A mi társadalomtörténetünkből hosszú időszakokban hiányzott az a széleskörű civil autonómia, alulról építkezés, amely sűrűsödési pontjain társadalmi mozgalmakat, civil aktivitást és ezzel egyidejűleg társadalomszervező szakmai alapokat is létrehoz.
Talán úgy is fogalmazhatunk, hogy ezen a téren a magyar és általában a közép-kelet európai professzionalizáció inkább értelmiségi reformerek kezdeményezése nyomán haladt előre, mintsem széleskörű társadalmi működési és szabályozási módok tárgyi és szakmai igénnyel is bíró intézményesülése révén.
Fiatal kollégáink egyes vonatkozásokban már más helyzetben vannak Magyarországon és talán a régióban is. Ők – nem utolsó sorban a nyugati együttműködő szervezetek hatására - inkább az ún. „technical assistance” korszerűbb, sokban demokratikusabb szerepeit követik. Úgy látom azonban, hogy e szerepkör tartós befogadása, szervesülése ebben a térségben jelentős külső szakmai támogatással együtt sem lesz könnyű. Ennek okai természetesen összefüggnek térségünkben sokat emlegetett „demokratikus deficittel”, de azzal is, hogy ez a segítői szerep még nincs igazán benne a kultúránkban, még akkor sem, ha a hiányok, amelyekre válaszol, egyértelműen kimutathatók. További tényező, hogy e szerepkör fenntartása a teendők természeténél fogva támogatás- és erőforrásfüggő. Gyakran felteszik a kérdést, hogy ezek adott országokban és időszakban a kellő módon és mértékben rendelkezésre állnak-e? Úgy véljük, hogy ahhoz, hogy rendelkezésre álljanak, hogy az ezt biztosító, társadalmilag, közösségileg tartalmas gyarapodás lendületet kaphasson, ahhoz elengedhetetlenek a társadalmi tőkébe és a közösségfejlesztésbe való beruházások is.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Vercseg Ilona
Közösségfejlesztők Egyesülete |