2. KÖZÖS ÉLMÉNYEK
- EGYÜTTES VÁLASZOK

Az individualizmus - a legtöbb európai országban - egyre szorosabban tartja markában az emberek életét, s jelenléte gazdasági, politika, kulturális és társadalmi kontextusban egyaránt tükröződik: a fragmentáció (széthúzás) és a szeparáció (elkülönülés) dominál.
Azonban még ebben a társadalmi klímában is megtalálható azoknak a helyzeteknek a sokasága, amelyekben az emberek együttműködnek, s ez ellene szól annak a közhiedelemnek, miszerint manapság szinte normává vált egyedül vagy önösen cselekedni. Az emberek azonos problémákat és ügyeket élnek át, és ezek eredményeiként kapcsolatba kerülnek egymással. Ügyeik inkább egyesítik, mintsem megosztják őket.
A társadalmi kirekesztettséggel kapcsolatos tapasztalatok e jelenség meglétét igazolják, vagyis a kirekesztettek együttes válaszait mutatják fel. E fejezetben a társadalmi kirekesztettség és a közösségfejlesztés e vetületét vizsgáljuk meg.
Társadalmi jelenségek sokasága tükrözi - közvetve vagy közvetlenül - a szegénységi állapotot: munkanélküliség, jövedelmi szint, lakáshelyzet, környezet, oktatás, utazási körülmények. Az egészségügyi és jóléti szolgáltatások akár csak egyetlen csoportjából való kirekesztettség már egyben a társadalom fő áramlataiból való kirekesztettséget is jelenti. A kirekesztettség létrejöhet az identitás talaján (közös meggyőződés vagy érdekek) csakúgy, mint szomszédsági alapon (közös lakóhely).
A kirekesztettség térbeli dimenziója is fontos. Hordozhatja egy szegény régió, egy, a fejlettebb régiótól övezett szegény "sziget", egy városi gettó vagy egy lepusztult kisváros. A hátrányos helyzetű térségekben sok szegény csoportosul, s ez teszi az ilyen területek jellegzetességeit oly szemmel láthatóvá. De ugyanilyen nagy számban szóródnak is persze a szegények a társadalom többi részében, mintegy "láthatatlanul". A későbbiekben látni fogjuk, hogy ez a helyzet miféle kihívást jelent a közösségfejlesztés számára.
A kirekesztettség legszélsőségesebb formái akkor jöhetnek létre, amikor az identitás és a szomszédság érintkeznek egymással. Az egymást átfedő, "kettős kirekesztettség" legtisztább példája azoknak a bevándorlóknak, etnikai kisebbségi csoportok tagjainak a helyzete, akik egy belvárosi vagy egy tanácsi lakótelepen koncentráltan él-nek. (Régóta tart az a folyamat - s nálunk is elkezdődött -, hogy a nyugati nagyvárosok egészségtelen, szűk, komfort nélküli lakásait a tehetősebbek elhagyják, kiköltöznek a zöldbe, hátrahagyva a területet a szegényeknek. Egy másik jellegzetes jelenség az ún. tanácsi bérlakásban élők társadalmi megítélése: ők a legszegényebbek, mert nekik nem telik saját lakásra. A szerk.) A szegénység vidéki közösségekben kevésbé látványos és gyakran rejtve marad, de hatása a helyi emberek életére éppoly romboló lehet, amint a városi szegénység.
Mégis, minden közösségen belül található energia és leleményesség, s ezek gyakran éppen a dühből vagy az erős gondoskodni-akarásból táplálkoznak. Különböző okoknál fogva az emberek készek felelősséget vállalni és idejüket áldozni lakóhelyükért, szomszédságukért, ám esetenként a körülmények egyfajta összejátszása szükséges ahhoz, hogy felismerjék saját erőforrásaikat. Az 5. fejezetben bemutatjuk, hogy a közösségi munkások, a szocio-kulturális animátorok, a fejlesztési munkatársak és más gyakorló szakemberek képességei és módszerei hogyan játszanak kulcsszerepet ebben a folyamatban.

 

FRANCIAORSZÁG
Válságok - Helyi emberek cselekvései - Gyakorlati eredmények

Mantes-la-Jolie városi előjogú térségében a népesség 8000 fő, legtöbbjük bevándorolt. A lakónegyed a '60-as években épült, s egy ideje egyre inkább úgy néz ki, mint egy gettó. A szélsőséges feltételek miatt 1991-ben egy három áldozatot követelő lázadás tört ki.
A tragikus eseményeket követően egy 29 éves helyi lakos, Faroud Bouali megalapított egy lakossági egyesületet. Céljuk nem a támogatások összekoldulása volt, hanem az, hogy segítsenek megmenekülni a fiataloknak a semmittevéstől, és olyan szomszédsági projekteket kialakítani, amelyekben minden ott lakó együttműködik. Szerény keretek között működő projekteket kezdeményeztek, amelyek az általános szükségleteknek feleltek meg: a parkolóhely megvilágítása, kocsifeljáró létesítése az iskolák előtt, a közterületeket takarítása, a hulladéktárolás és a nyilvános telefonok kérdéseinek rendezése. Minden döntést a helyiekkel folytatott konzultáció előzött meg. (Phillippe, 1993, 44. o.)

 

ÉSZAK-ÍRORSZÁG
Válaszok a munkanélküliségre - képzési folyamat

A Brownlow Community Trust egyike volt az Európai Bizottság "Szegénységellenes program 3." által létrehozott projekteknek. A szervezet Munkanélküliség Projektje a fő hangsúlyt arra helyezte, hogy Brownlow tartós munkanélkülijeinek és alacsony keresetű lakosainak lehetőségeket teremtsen a hatékony részvételre, mégpedig egy helyi, mindenkit figyelembe vevő, jó információs adatbázison keresztül; hogy az emberek hozzájárulhassanak a mindennapi életüket érintő döntési folyamatokhoz és befolyásolhassák azokat, valamint hogy kifejleszthessenek és támogathassanak olyan közösségi kezdeményezéseket, amelyek hosszabb távon segíteni fogják őket.
Az Edenbeg Munkanélküli Csoport pl. a területen élő munkanélküliek kívánságára jött létre azért, hogy egy közösségfejlesztési folyamaton keresztül megfogalmazzák és kielégítsék szükségleteiket.
Egy közösségi művelődési folyamaton keresztülvitt, következetes munka során a helyi munkanélküliekkel kidolgoztak egy, az egyén és a különböző képességek fejlesztésére alkalmas, tartós működtetésű alapítványt. Az alapítvány megfelelő finanszírozása a jövő kulcskérdése. (Brownlow Community Trust, 21. o.)

 

BELGIUM
Célzott megközelítés - A "többgenerációs szegények" - Képzés

A Wotepa Project Antwerpen észak-keleti részén, a város legmagasabb népsűrűségű kerületében látott napvilágot. Nagy számban élnek itt egyedülálló emberek és a gyermeküket egyedül nevelő szülők, a munkanélküliség pedig 50% felett van.
A projekt szerény keretek között folyó kezdeményezés, és a szomszédságon belül a társadalmilag leginkább kirekesztett emberekre vonatkozik, azon belül is elsősorban a "többgenerációs szegények"-re, azokra, akik már legalább harmadik generációs szegények. Ez a csoport még a szegény népességen belül is megkülönböztetett. Ők a leginkább kirekesztettek. Becslések szerint a többgenerációs szegények Belgium népességének 2-3%-át teszik ki, míg ez a szám Wotepa térségében 50% körüli.
A többgenerációs szegényekkel való munka során a Wotepa Project el akarta kerülni a gettó-hatás kialakulását, ezért a projektbe a többgenerációs szegényekből csak 40%-ot vont be. Célja egy olyan, a társadalomba integrálódási folyamat kialakítása volt, amely a projekt cselekvési lehetőségein keresztül alakul gyakorlattá.
A Wotepa Project intenzív kezdeményezés volt, amelyik sikeresen kapcsolódott a legkirekesztettebb emberekhez. Hatásának fokozása érdekében megfontolásra kerül a projekt és a terület újjáépítési programjai közti kapcsolat kiszélesítése is. (Chanan & Armstrong, 1996)

 

ÍRORSZÁG
A nők és a kirekesztettség - Egyéni és közösségi cselekvés

A nők csoportjainak térhódítása kicsiny, de növekvő részét képezi a Közösségfejlesztési Programok projektjeinek. A Blanchardstown-i lakótelepeken sok olyan többgyermekes asszony él, aki korábban a jól ellátott városközpontban vagy ahhoz közel lakott, és természetesnek vette a segítésnek és a támogatásnak már meglévő, informális hálózatát. Ezek az asszonyok hirtelen egy új, külső peremvárosban találták magukat, elvágva természetes támogatási rendszerüktől és bizonytalanul a tekintetben, hogyan tudnának kapcsolatokat létesíteni új közösségükben. Mindezek következtében az asszonyok visszahúzódtak a feleség és anya engedelmes és alárendelt szerepébe. Sokan közülük szélsőségesen izolálttá, magányossá, önbizalomhiányossá váltak, és mit sem tudtak arról, hogy közvetlen szomszédjuk vagy a szemközt lakó hozzájuk hasonlóan kellemetlen helyzetben van.
Azok helyzete, akik a hátrányosabb helyzetű lakótelepeken laktak, még rosszabb volt. A pénznélküliség azt jelentette, hogy - autó vagy buszra való pénz hiányában - nem szabadulhattak. Az egyik fő probléma annak a mechanizmusnak a hiánya, ami által az ilyen helyzetben lévő asszonyokban tudatosulnának saját közös érdekeik és felismernék saját kirekesztettségüket. Ezzel szemben a férfiak, legyenek bár alkalmazottak vagy munka nélkül, sokkal könnyebben felismerik közös érdekeiket, akár alkalmazási kapcsolataik, akár a jóléti szolgáltatásokkal kialakult kapcsolataik révén.
A Blanchardstown-projektben személyiségfejlesztő csoportokban helyeződött a súlypont a nők egyéni szükségleteiről a közösségiekre, akkor, amikor semmi más lehetőség nem létezett a területen. A személyiségfejlesztő programok működése és irányítása nyomán kialakult a közösségi szükségletek kifejezésének egyfajta struktúrája. A projekt e struktúrából fejlődött ki, és mivel helyi közösségi ügyekre vonatkozott, e vonatkozásban a nők számára egy egyedülálló perspektívát jelentett. (Cullen, 1994. 41-42. o.)

A fenti pillanatképek a közösségfejlesztés néhány kulcsfontosságú alapelvéből villantanak fel néhányat. Közülük 6 alapelvet emelünk ki, amely - hitünk szerint - a közösségfejlesztési gyakorlat valamennyi változatát alátámasztja:

  • egyéni és együttes

  • folyamat és eredmények

  • a középpontban a hátrányos helyzet áll

  • részvétel

  • megelőzés

  • változás és befolyás.

 

1. Egyéni és együttes

A közösségfejlesztés egyének és csoportok megváltoztatásával és fejlesztésével foglalkozik. Közösségi cselekedeteiken keresztülk az emberek visszajelzéseket kapnak saját képességeikről és erőforrásaikról - akár rendelkeznek már ezekkel, akár a folyamat közben sajátítják el őket -, ezért a közösség tagjai képzésének biztosítása és annak támogatása a közösségfejlesztés fontos szempontja.
Az egyéni tanulástól elválaszthatatlan a csoport változásának és fejlődésének folyamata. A tudást, a képességek fejlődését és az önbizalom kialakulását az egyének érik el, de éppen közösségi bevonódottságuk által - az egyén és a közösség egymástól kölcsönös függésben vannak.

A közösségfejlesztés lényege az, hogy az emberek meddig tartanak ki az általuk kitűzött közös cél mellett. Akárhogyan is vesszük, az emberek sokféle okból és motiváció alapján, a nyilvánvaló önzetlenségtől a kézzelfogható önérdekig, de készek arra, hogy egy együttes cselekvés részeseivé váljanak. A közösségfejlesztésnek meg kell találnia azokat a módokat, amelyek révén az egyének az együttes elköteleződés mellett egyénileg is haszonélvezők lesznek. A közösségfejlesztésnek e dinamika szerint kell működnie.

 

2. Folyamat és eredmények

A fenti alapelvvel kapcsolatos a közösségi fejlesztésben meglévő további kreatív feszültség is: a konkrét eredményeket létrehozó folyamatok mentén - egy új közösségi központ, egy munkahelyteremtő projekt, egy biztonságos játszótér a gyerekek számára stb. - teret nyernek az egyéni- és csoportszintű művelődési folyamatok is.
A közösségi fejlesztés felöleli mindkét elemet, mely a közösségfejlesztés mindennapos gyakorlatában akár versenyre is kelhet egymással, s emiatt az emberek különböző helyre tehetik a hangsúlyt a közösségi fejlődés célja és módszerei között. Ebben az értelemben a közösségfejlesztés koncepciója minden szempontból versenyképes. Egyesek úgy szemlélhetik, hogy szorosan felzárkózik a felnőttnevelés filozófiájához és módszereihez, míg másokat jobban érdekel az a vonatkozása, hogy programokat és szolgáltatásokat nyújt. A legtöbben azonban el akarják kerülni mindkét szélsőséget. Amikor egy közösséget támogatunk, arra bátorítjuk őket, hogy tartsanak egyensúlyt a folyamat és a kitűzött feladatok között, és segítünk a csoportnak elgondolkodni afelett, hogy mit is csináljon a maximális hatékonyság elérése érdekében.

 

3. Középpontban a hátrányos helyzet

A közösségfejlesztés, aránylag rövid történelme során, világosan megfogalmazta, hogy kiáll a hátrányos helyzetű emberekért és együttműködik velük. Mindig is annak a feltevésnek az elhárítására törekedett, hogy a szegényeknek a jóléti állam szolgáltatásaitól kell függeniük, hogy nem motiváltak és nem képesek arra, hogy saját maguk tegyenek meg dolgokat. Ez a szándéka világossá is vált akkor, amikor a kirekesztettségnek és a hátrányos helyzetnek adott elsőbbséget. A közösségfejlesztési módszereket mindenfajta közösségben lehetséges alkalmazni, mégis, félrevezető lenne azt képzelni, hogy a közösségfejlesztés elmélete és gyakorlata semleges.
A leghátrányosabb és legelnyomottabb csoportokkal való foglalkozás hosszú története ad magyarázatot arra, hogy miért szentelünk külön figyelmet a közösségfejlesztésben a nőknek, az etnikai kisebbségi csoportoknak és a munkanélkülieknek. A szegénység által leginkább veszélyeztett csoportok közül ezek azok, amelyek a legnagyobb valószínűséggel esnek diszkrimináció alá.
Néhány kommentátor úgy érzi, hogy a közösségfejlesztés csapdába esett, amiért a középpontjába a hátrányos helyzetet tette. E kommentátorok úgy tekintik a közösségfejlesztést, mint egy, általában a központi és a helyi kormányzat által használt stratégiát - gyakran mint utolsó menedéket - egy olyan szomszédságban, amelyik a fragmentáció nyilvánvaló jeleit hordozza: pusztuló környezet, magas munkanélküliség, vandalizmus, a bűnözéstől való rettegés, rejtett erőszak stb. Ennek köszönhetően a szegénység és a hátrányos helyzet külső okai nem is kerülnek középpontba. Legszélsőségesebb formájában a közösségfejlesztést akár még úgy is magyarázhatják, mint egy módszert a tiltakozás "lehűtésére".
Ez bizony komoly érvelés. Hozzásegít annak megértéséhez, hogy miért is látják mostanában úgy a közösségfejlesztés szóvivői: politikai szinteken is nélkülözhetetlen működniük - a nemzeti és a helyi önkormányzatokban és más testületeknél csakúgy, mint helyi és szomszédsági szinteken. A szegénység és az elégedetlenség okai ugyanis strukturálisak, s nem az egyes szomszédságok úgymond belső gyengeségéből vagy kórtanából fakadnak. A közösségi fejlesztésnek az alapvető okokra kell irányulnia.

 

4. Részvétel

Lényegi alapelve a közösségfejlesztésnek az, hogy a csoportok és a szervezetek nyitottak legyenek. A kulcsszó a hozzáférhetőség: meg kell kérdőjelezni azokat a csoportokat, amelyek a vezetők vagy klikkek által dominánssá válnak, vagy nem engednek be új tagokat.
A "részvétel" a közösségfejlesztésnek az a szemszöge, ahonnan szélesebb vitára nyílik lehetőség. Két fontos adalékot szolgáltatunk ehhez:

  • - A fókuszban a szegény és elnyomott emberek részvétele áll, azoké, akik pl. nem valószínű, hogy csatlakoznak a szomszédsági fórumokhoz vagy nyilvános találkozókhoz.

  • - Egy nagyobb választókörzethez viszonyulva: a közösségfejlesztésen keresztüli képessé tétel nemcsak azokra vonatkozik, akik már cselekvően részt vesznek egy csoportban, hanem azokra is, akik a szélesebb tagságban vagy hálózatban vannak jelen. Ebben az értelemben a közösségi csoportok másokat is képviselnek cselekvéseikben - a lakásbérlők egyesülete valamennyi lakótelepi bérlő nevében, a játszótéri bizottság a szomszédság valamennyi gyereke nevében stb.

 

5. Megelőzés

A közösségfejlesztés nemcsak arra keres választ, hogy mit akarnak az emberek, hanem arra is, hogy mit nem akarnak. Izgalmas példák mutatják be pl. azt, hogyan válnak a helyi emberek tervezőkké, hogyan vitatják meg a hivatalos szervekkel, hogy milyen fejlődést szeretnének látni településükön, és kulcsszerepet játszanak abban, hogy ezek az elképzelések meg is valósuljanak.
Ez az egyik terület, amelyen a közösségfejlesztés preventív. Egy másik azoké a szociális és képzési tevékenységeké, amelyekbe a közösségek bevonódnak, és amelyek segítenek megelőzni a problémákat a keletkezésük vagy a szétterjedésük előtt. Például:

  • egy szomszédsági tanácsadó központ, amely információkkal és tanácsokkal szolgál társadalombiztosítási és jogi ügyekben, de amelyet a lakosok csoportja vezet;

  • egy családi központ, amely elsősorban a gyerekeknek és a szülőknek kínál szolgáltatásokat és lehetőségeket, de a közösség egésze számára is rendelkezésre áll;

  • játszóterek, amelyeket a gyermekek bevonásával hoztak létre és vezetnek, és amelyek alapvető alternatívákat nyújtanak a gyerekeknek, akik máskülönben nem hagynák el otthonaikat, vagy ha az utcán játszanának, erőszaknak vagy baleseti veszélynek lennének kitéve;

  • önkéntesek, akik az idős és legyöngült embereket meglátogatják otthonaikban, ezzel is megelőzve azok számának növekedését, akiket bentlakásos otthonokba kell szállítani.

 

6. Változás és befolyás

A közösségfejlesztés alapvetően elkötelezett a változás iránt és abban, hogy segítse az embereket a változás hatásainak feldolgozásában. Szenvedéllyel kérdőjelezi meg a fennálló status quot, és arra ösztönzi és támogatja az embereket, hogy szervezkedjenek a közös célok elérése érdekében.
A változást előidéző stratégiák és taktikák nagyon változatosak lehetnek - a helyi lakosok pl. kampányt szerveznek egy falusi iskola bezárása ellen, vagy egy belvárosi lakókörzet szervezeteiből álló szövetség megszerzi a jogot a lakások renoválására. A jó tervezési folyamat a változtatás stratégiáiban létfontosságú szerepet kap, csakúgy, mint a kreativitás és az alkalmazkodás - a nehéz helyzetekre adandó válaszok és újító szellemiségű módszerek útján.
Sok példája van annak, amikor a közösségfejlesztés a kétségbeesés, az apátia és az elcsigázottság ellenében a változás katalizátoraként működik.
Egy vidéki közösségfejlesztő projekt, az ír Connemara West története a változtatás és a befolyásolás izgalmasabb példái közé tartozik:

"A közösségfejlesztés távlatait tekintve is nagy büszkeség övezi azokat az eredményeket, amelyek húsz év alatt, helyi energiabefektetés és szervezés útján születtek. Hitelszövetkezetével, közösségi tanácsával, szövetkezeteivel, valamint sportolókat vagy más közösségeket vendégül látó intézményével a szomszédság teljes közösségi infrastruktúrát hozott létre." (O?Donohue, 1993, 12. o.)

Az ilyen projektekkel kapcsolatban az az igazán szembetűnő, ahogyan a tevékenységek és programok összefonódnak: a döntéshozók jó példákkal való befolyásolása , valamint az elköteleződés a képzés, a művelődés és a foglalkoztatás iránt és a mindezekben megnyilvánuló megbízhatóság.

 

A közösségfejlesztés identitása

A fenti 6 alapelv a közösségfejlesztésben szilárd alapokon nyugszik, az elmúlt évek gyakorlatában többször is kipróbálták és vizsgálat alá vetették. Mind a gyakorlat, mind a nyilvánosság szempontjából ezek alkotják a közösségfejlesztés identitását.

A közösségfejlesztés a legtöbb európai országban nem számít önálló foglalkozásnak abban az értelemben, ahogyan az orvos, a jogász vagy a szociális munka az, vagy félig az. Ennek egyik oka, hogy a közösségfejlesztésben alkalmazott emberek száma alacsony, a közösségfejlesztés általában alul-támogatott. A másik ok azoknak az idegenkedésében rejlik, akik megkockáztatják a helyi közösségeket mellőzni, akik nem akarják használni a vitathatatlanul profi tudást és szakértelmet, és elzárják a közösség tagjait a közösségfejlesztéstől.
A szakmai vagy foglalkozási identitás ellentmondásos helyzetének mindazonáltal nem szabadna csorbítania a közösségfejlesztés eddig szerzett ismereteinek értékét, amely egyébként számos módon kifejezésre jut: a helyi emberek történeteiben, a közösségi projektek esettanulmányaiban, valamint az ezeken alapuló elméletben. Fontos a megtett út eme bizonyítékaira felhívni a figyelmet, mivel alapul szolgálhatnak jövőbeli programokhoz, ugyanakkor emlékeztetnek bennünket a közösségfejlesztés komplex folyamat-jellegére, valamint arra is, hogy a közösségek életébe való beavatkozás nagyfokú hozzáértést és érzékenységet kíván.
Hasznos az a megkülönböztetés, amely a közösségfejlesztést a változtatás stratégiájának, a közösségi munkát pedig beavatkozásnak tekinti: a közösségfejlesztés a szomszédságokban és az azonos identitású csoportokban végbemenő változások folyamata, míg a közösségi munka a módszerek és készségek azon készlete, amelyet a változási folyamat ösztönzésére és támogatására használnak.
A gyakorlatban gyökerező, közösségfejlesztői alapelvekről folytatott vita során az is megfontolandó, hogy a közösségfejlesztés hogyan viszonyul a tágabb politikához és a szociálpolitikához. Mint fogalom, a közösségfejlesztés azért lehet különösen erőteljes, mert az általunk megálmodott társadalomról, a társadalmi igazság jelentéséről, valamint az egyenlőségről és a szabadságról tesz föl alapvető kérdéseket, s emiatt más kérdésekről folytatott vitákban is megjelenik. Csakugyan, a közösségfejlesztésből érkező ötletekről és tapasztalatokról egyre többen ismerik fel, hogy többféle módon is információt szolgáltatnak ezekhez a vitákhoz.
Ez a felismerés jelenik meg a fenntartható fejlődés és a szegénységellenes stratégiák közti kapcsolatról szóló elemzésekben is. A "Local Agenda 21" (21-es helyi napirendi pont) - az 1992-es Earth Summit ("Föld" Csúcstalálkozó) megállapításait tartalmazó dokumentum - a helyi fenntarthatóság megteremtésének eszköze. (A Csúcstalálkozó egyik határozata szerint az aláíró országokban meg kell szervezni a helyi fenntartható - tehát a gazdasági növekedés káros emberi és környezeti hatásait ellensúlyozó - fejlődés stratégiájának kialakítását. 1997 tavaszán Dél-Angliában jártam, ahol egy helyi képviselő minden héten legalább egyszer részt vett egy-egy helyi közösségi "Local Agenda 21" beszélgetésén, amelynek a témája az volt: milyennek szeretném látni a településemet 50 év múlva? A szerk.) A dokumentum kijelenti: "a fenntartható fejlődés biztosításának egy specifikus szegénységellenes stratégia az egyik alapvető feltétele..."
A "részvétel" és a "képessé tétel" fogalmait sok olyan szervezet tette magáévá, amely a fenntartható fejlődés és a szegénységellenes harc kapcsolódó témáiban foglalatoskodik. Az Oxfam (amely egy több mint 50 éves múltra visszatekintő, társadalomfejlesztő világszervezet, ngo, amelynek minden földrészen vannak önálló szervezetei, így az Egyesült Királyságban is. A szerk.) például nagy hangsúlyt fektet a közösségekkel folytatott munkára és "az olyan emberek energiájára és kreativitására, akik alternatívákat keresnek, és egy új cselekvési programot alakítanak ki." (Watkins, 1995, 217. o.).
Az európai kontextusban ekkor merül fel a kérdés: hogyan kapcsolódik a közösségfejlesztés a társadalomba történő bevonás projektjeihez? Globális szinten lehetnek olyan magas szintű elvárások, amelyek szerint a közösségfejlesztés a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos programok egy aspektusa, és láttuk, hogy a közösségfejlesztés alapelvei hogyan hangolódnak össze a szegény és hátrányos helyzetű emberek szükségleteivel. Vajon meghatározható-e, hogy a társadalmi kirekesztettség elleni harc közösségfejlesztő megközelítése mit is jelent valójában az intézmények, szervezetek és közösségi csoportok számára Európa-szerte? A következő fejezetben erre a kérdésre kísérelünk meg válaszolni.