3. A TÁRSADALOMFEJLESZTÉS
ÉS A TÁRSADALOMHOZ TARTOZÁS
KULCSKÉRDÉSEI

Senki sem állítja, hogy a társadalomfejlesztés egymaga rendelkezik az igazságos társadalom létrehozásának kulcsával, amelyben a szegénység és a megkülönböztetés nem szorítanak bizonyos embercsoportokat a társadalom perifériájára. Fontos felismerni a helyi szintű cselekvés és a társadalomfejlesztés korlátait is.
Korábban már megjegyeztük, hogy sokan azok közül, akik átélik a szegénységet és a kirekesztettséget, olyan környéken élnek, amelyet hátrányos helyzetűként emlegetnek, pedig a szegénység okainak tekinthető gazdasági és társadalmi erők nem ellenőrizhetők helyi szinten. Frazer (1994) hangsúlyozza az országos politika fontosságát:

"Ha olyan ipari- és adópolitikánk van, amely ellentétes hatással van a munkaerőpiac újjászervezésére, ha olyan lakáspolitikánk van, amely elkülöníti a leghátrányosabb helyzetűeket, vagy ha olyan oktatáspolitikánk van, amely súlyos egyenlőtlenségeket állandósít, akkor az, amit a helyi kezdeményezésekkel el lehet érni, súlyosan kompromisszumos."

Nemcsak helyi, de országos és nemzetközi szinten is szükséges cselekedni. Ugyanakkor több figyelmet kellene szentelni annak, hogy a helyi társadalomfejlesztés potenciálisan hozzájárulhat a társadalmi kirekesztettség elleni harchoz. A városi és vidéki közösségek szerte Európában rengeteg olyan projektben vesznek részt, amelyek az életkörülményeket javítják, és amelyekben a hangsúly egyre inkább a helyi cselekvésbe történő bevonáson van:

"A kismértékű beavatkozások helyi szinten működnek, és lehetőséget teremtenek a kirekesztett emberek számára, hogy újra megleljék önmagukat, és hogy életkörülményeikről, társadalmi státuszukról és identitásukról tárgyaljanak, hogy fejlődésükben új állomáshoz érkezzenek." (Freynet, 1995, 279. o.)

Döntő fontosságú, hogy a döntéshozók és mások is felismerjék: világosan meghatározható az, amivel a közösségfejlesztés hozzá tud járulni a társadalomba történő bevonás folyamataihoz. Az itt következő kulcsfontosságú gondolatok a tapasztalatok széles tárházából erednek - Garry Craig professzornak köszönhetjük az első négy ilyen alapgondolat azonosítását (Craig, 1994). Mindegyikük egyaránt fontos és összetett. Ha együttesen tekintjük őket, egy erőteljes állítást fogalmaznak meg a közösségfejlesztés potenciális szerepéről olyan programokban, amelyek a szegénységre és társadalmi elesettségre kívánnak válaszolni. Ezek kulcsfontosságú elemei a társadalmi kirekesztettség elleni harc közösségfejlesztő megközelítésének:
    ellen-információ
    demokratikus képviselet
    a tapasztalatok közös mivolta
    kollektív válaszok
    integrált megközelítés
    önkormányzati stratégiáka
    helyi környezet
    fantáziadús elképzelések

1. Ellen-információ

A hivatalos statisztikai adatokat úgy is lehet tálalni, hogy azok ne tükrözzék híven a szegénység valóságát - "az áldozatot hibáztatják", vagy lebecsülik a szegénységből és a kirekesztettségből fakadó szenvedést. A közösségfejlesztés ellensúlyozhatja ezt, ha segíti a szegényeket a szegénységgel kapcsolatos tapasztalataik nyilvánosságra hozatalában, és ehhez eszközöket is keres (TV-fellépések, videofilmek, vitairatok, műhelymunkák, konferenciák, sajtóközlemények, kampányok stb.). A sajtó ereje a legtöbb országban elrettenti az érintetteket az ilyen ellen-információs stratégiáktól. A populistának nyilvánítás és a sztereotípiák elleni fellépés kemény feladat. Az ütőkártya azonban a szegények élményeinek hitelességében keresendő. Ha módot találnánk arra, hogy ezeket átláthatóbbá, érzékelhetőbbé tegyük, akkor a véleményformáló emberek és a közvélemény felkapná a fejét, és figyelembe venné ezeket. Ők maguk kezdenék megkérdőjelezni a kialakult domináns képzeteket és kliséket, és felismernék, hogy a karitatív segítségnyújtás vagy a büntető jellegű közbiztonsági korlátozások nem a megfelelő válaszok. Egy brit szervezet, a Church Action on Poverty (Egyházi Szegénységellenes Munka), bemutatott egy, a szegények hangjának hallattatására szolgáló módszert. "Meghallgatásokat" tartottak szerte az országban a szegénységgel kapcsolatban, és ezek egy nagyméretű országos fórumon tetőztek. Minden alkalommal egy-egy szegény ember - alacsony fizetésű, idős, munkanélküli, egyedülálló szülő, hajléktalan, egy prostituált - állt ki egy döntéshozók alkotta közönség elé (püspökök, vezető tisztviselők, parlamenti képviselők stb.), hogy tapasztalataikról és helyzetükről beszéljenek. E példában a szegénységet megélt emberek hallatták a hangjukat. Ebben az esetben magánszemélyek cselekedtek. Hasonlóan erőteljes volna az, ha csoportok állnának ki egy emberként a porondra. Ez segítene védelmet adni olyan embereknek, akik helyi közösségeikben a kritika tárgyai.

 

2. Demokratikus képviselet

A közösségfejlesztés egyik meghatározó jellemvonása, hogy bizonyos emberek önként csatlakoznak helyi közösségekhez. Ilyenkor a szabad egyesüléshez való jogukat gyakorolják, s ebben az értelemben a demokrácia és a polgári társadalom döntően fontos részét alkotják.
Alkalmanként az ilyen csoportok energiája és követelései ellenkezést válthatnak ki az olyan önkormányzati vagy központi testületekből, amelyeket a hivatalos demokratikus eljárás útján választottak meg - szavazóurnák segítségével. Fontos olyannak látnunk ezt a csatározást, amilyen igazában: valós ellentétnek, olyan nézetek konfliktusának, amelyekkel vitába lehet szállni. Aminek nem szabad megtörténnie egyik rendszerel kapcsolatban sem - értve itt a hivatalos képviseleti demokrácia rendszerét, valamint a részvétel demokratikus rendszerét - az az, hogy bármelyikük létjogosultságát megkérdőjelezzük. A demokráciának mindkettőre szüksége van.
Ezért fektet a közösségfejlesztés nagy hangsúlyt a közösségek autonómiájára. Szükségük van az önállóságra, és az őket anyagilag támogató önkormányzatoknak és más testületeknek ezt tiszteletben kell tartaniuk. Mindenki érdeke, hogy így tegyenek. A demokráciának mindig szüksége lesz autonóm szereplőkre.

"A "dolgozni valakiért" fogalma - amely a múltban annyira jellemezte a városi projekteket - mára mindenhol utat engedett a "dolgozni valakivel" fogalmának. Ez a szomszédságokkal, és természetesen a bennük élő emberekkel való közös munkát jelenti. Ők ugyanis a leginkább érdekeltek." (Jaquier, 1991, 110. o.)

3. A tapasztalatok közös mivolta

Úgy tűnik, hogy néhány országban a kormányzati szervezetek szándékosan keresik az alkalmat a szegények megosztására. Példa erre az egyedülálló anyák bűnbakká tétele, valamint az "osztályon aluli" meghatározás keltette magasfokú nyugtalanság. A társadalomfejlesztés értéke éppen az, hogy szándékosan az ellenkező irányba tekint: abban érdekelt, hogy hangsúlyozza, ami a szegény emberekben közös, hogy megmutassa a tapasztalataik közti hasonlóságot, és hidat építsen a társadalmi megosztottság különböző fajtái fölé, legyen ez a megosztottság faji jellegű, nemi különbségeken alapuló, vagy cselekvőképtelenségből, életkorból, szexuális hovatartozásból, esetleg földrajzi helyzetből fakadó.
Másfelől, vannak elméletek (ilyenek a Paulo Freire megközelítését felhasználó elméletek), amelyek a szegényeket arra bátorítják, hogy reflektáljanak az őket érő közös sérelmekre. (Paolo Freire, az elnyomottak nagy pedagógusa, Braziliában élt és dolgozott, egészen 1992-ben bekövetkezett haláláig. Pedagógiájának középpontjában a tapasztalatokon alapuló tanulás áll. A szerk.)
Ebben az értelemben a társadalmi fejlesztés nyíltan kétségbe vonja a ?status quo?, a hagyományos bölcsesség helyességét. Abban érdekelt, hogy változást hozzon, amit úgy idéz elő, hogy segít az embereknek felfedezni, mi bennük a közös, hiszen ez a társadalmi bevontság nélkülözhetetlen feltétele.
Az a fajta segítés, amelynek célja, hogy az emberek megtanuljanak együtt élni másságukkal - sőt még büszkék is legyenek rájuk - tekinthető jobbítónak: kölcsönös megértést hoz létre ellentétes társadalmi csoportok és osztályok között, miközben a toleranciáért érvel.
A közösségfejlesztés közvetítheti e kettős üzenetet a társadalmi kirekesztettség ellen küzdő programoknak, projekteknek.

 

4. Kollektív válaszok

Ahogyan azt a 2. fejezetben hangsúlyoztuk, a kollektív cselekvés vagy kölcsönös szolidaritás a társadalmi fejlődés egyik legfőbb alapelve, és többféle módon is felhasználható a társadalmi bevontság eléréséért folyó munkában:

Az ilyen kollektív tevékenységek elősegítik a helyiek, s ezen belül főképpen a szegények életkörülményeinek javulását. Nem feltétlenül kell a szomszédságok határaihoz igazodniuk - sok példa van közösségi csoportok együttműködésére egy városrészben, vagy akár egy egész városban is, közös projektek által. Az együttműködés és szövetkezés néha függőlegesen és vízszintesen is kiépíthető, ilyen például az az eset, amikor helyi csoportok, egy, a helyi megújulást elősegítő szervezet, egy kormányzati munkacsoport, egy karitatív szervezet és egy vállalat lépnek egymással szövetségre. Ilyen szövetségek kialakulásánál elengedhetetlen a pontos célok és értékek tisztázása.

 

5. Integrált megközelítés

Az Európai Közösség harmadik szegénységellenes programjának egyik domináns írása amellett érvel, hogy a projektek tegyék magukévá a szegénységellenes harc integrált megközelítését. E megközelítésnek két aspektusa van: egy probléma különböző nézőpontokból való megvizsgálásának szükségessége, valamint a helyi részvétellel és az életkörülményekkel kapcsolatos munka végzésének párhuzamossága.
A harmadik szegénységellenes program cselekvési tervei közül több is a foglalkoztatottság, a lakásügy és a környezetvédelem kérdésköreit, valamint a szegények műveltségének és társadalmi elszigeteltségének problémáit célozta meg:

"Számos érv szól amellett, hogy az oktatási stratégiák fejlesztését a kirekesztettség-ellenes stratégiák integrált részének tekintsük. Az ilyen stratégiáknak fel kellene térképezniük az oktatás olyan pillanatait, amelyekben elemzés és kiegészítő tanulás azért egyesülnek, hogy hatással legyenek az emberek mindennapi tapasztalataira, és hogy új kommunikációs és tárgyalási stratégiákat fejlesszenek ki a változás befolyásolására. (van Rees & Rodrigues, 50. o.)

Ha ezt az integrált megközelítést komolyan veszik a politikusok és a szakmai szervezetek, akkor ez nagy kihívást jelent számukra, hiszen a jelenlegi tendencia az, hogy a különböző szakmák, és a szervezetek egymástól függetlenül működnek. Mégis, egyre növekszik azon bizonyítékok száma, melyek azt sugallják, hogy a szolgáltatások és az információk integrációja elengedhetetlen a társadalmi kirekesztettség elleni küzdelem megtervezésében.

 

6. Önkormányzati stratégiák

Az önkormányzatok egyre nagyobb számban veszik észre annak fontosságát, hogy szegénységellenes stratégiáikban a társadalomfejlesztésnek is meghatározó szerepet kell kapnia. A társadalmi bevontság megvalósításához a fent említettektől eltérő irányból érkezik ez a hozzájárulás. Ez az irány inkább felülről lefelé, mint alulról felfelé tart, és elsősorban az önkormányzat politikája és erőforrásai által vezérelt, habár sikere teljes mértékben függ a helyi közösségek támogatásának és együttműködésének elnyerésétől.
Az önkormányzati közösségfejlesztő stratégiáknak ez az aspektusa kemény munkát jelent az önkormányzatok számára. Sokan a helyiek közül a probléma részének tekintik őket, nem pedig a szegénységre való gyógyír összetevőjének. Egy Koppenhágában szervezett újjáélesztési projekttel kapcsolatban, az ottlakók hozzáállására reflektálva, egy dán szakember kijelenti: "Az általános várakozás nem az volt, hogy az kormányzati szektor együttműködést akar, hanem inkább az, hogy növelni kívánja saját szerepét annak eldöntésében, hogy mi történjen helyi szinten." (Nielsen, 1995, 16. o.)
Elengedhetetlen, hogy az önkormányzatok elkötelezzék magukat a közösségfejlesztés lényegi támogatására. Ez a következőket foglalja magában: a megfelelő munkaerő-foglalkoztatást, a jó szakmai támogatást, továbbképzési lehetőségeket a munkaerő és a közösségek tagjai számára egyaránt, és mindenek fölött készséget az összes olyan kérdés átgondolására, amely a társadalmi bevonás politikájának valamely közösségfejlesztői megközelítéséből származik. A magyarázók egy része úgy tartja, hogy az a legéletképesebb modell, amikor az önkormányzat és közösségfejlesztő folyamat között bizonyos távolság van:

"A közösségfejlesztés lényegi eleme a helyi emberekkel való munka iránti elkötelezettség, azonban szüksége van az önkormányzat háttérből érkező támogatására is." (Alcock et al, 1995, 10. o.)

 

7. A helyi környezet

A második fejezetben már említést tettünk a fenntartható fejlődés és a szegénységellenes munka közötti kapcsolatról.
A "Local Agenda 21" egyfajta mechanizmust biztosít a fenntarthatóság, a társadalmi bevonás és a társadalomfejlesztés fogalmainak összehozására, valamint ezek gyakorlati kezdeményezésekbe történő átültetésére. A képességek, a hozzáállás növelésének, fejlesztésnek (capacity building, a ford.) - e kifejezést manapság széles körben használják mind a környezetvédelmi, mind a társadalmi fejlesztésért síkra szálló mozgalmak, ha a helyi közösségeknek a fejlesztésbe való bevontságát növelő folyamatra kívánnak utalni - központi helyet kell elfoglalnia az ilyen kezdeményezésekben.
Európa leghátrányosabb helyzetű szomszédságai a környezet szempontjából is a leglepusztultabb helyek közé tartoznak. Az ott élő emberek számára a környezet problémája az egyik legégetőbb kérdés. A társadalmi fejlesztés jelenléte kulcsfontosságú e szomszédságok befogadó és fenntartható közösségekké tételében.
A társadalmi fejlesztés történetében sok példája létezik a helyi emberek aktivizálásának lakáshelyzetük javítása érdekében. A közösségek vezetőinek és a közösségi munkásoknak a szerepe itt létfontosságú, különösen mert:

Úgy gondoljuk, hogy a fenntarthatóság e nagyon kézzelfogható magyarázata központi fontossággal bír a társadalmi bevonás projektjeiben.

 

8. Fantáziadús elképzelések

A társadalomfejlesztés fő erőforrásai maguk az emberek, s annak hatékonysága az ő lelkesedésüktől és energiájuktól függ. A társadalmi fejlesztés következésképpen igazodik a közösségekben felmerülő javaslatokhoz és szükségletekhez. Fantáziadús elképzelések forrása, mind a módszereket, mind a munka tartalmát illetően: például az eszmecsere alternatív módjait javasolja, valamint arra készteti a kormányzati szervezeteket, hogy vegyék figyelembe a helyi emberek vágyát az élet ünnepelésére - közösségi fesztiválok, közösségi művészet stb. -, párhuzamosan a fontosabb ügyekkel: a szegénységgel, a munkanélküliséggel és a romló lakáshelyzettel kapcsolatos problémák megoldásával.
A CEBSD ír tagja, a Combat Poverty Agency ("Küzdj a szegénység ellen" Ügynökség) a "fejlesztő közösségi művészetek" kifejezést használja, s ez jól tükröz egy olyan csoporteszményt, amelyben - a művészet és a kulturális tevékenység közvetítésével - kifejezésre kerül az emberek véleménye a mindennapjaikat formáló folyamatokról, miközben ezekre befolyást is gyakorolnak:

"A fejlesztő közösségi művészetek partnerkapcsolatot jelentenek a művészet (az alkotás és a kész mű kiállítása), valamint a közösség (annak kultúrája, tapasztalatai és ügyei) között." (Combat Poverty Agency, 1996, 8. o.)

A különböző fantáziadús elképzelések gyakran eredményezhetnek olyan merész terveket, amelyek jelentős szerepet játszanak a helyiek életében. Barcelonában például a CEBSD tagjait elvitték, hogy megnézzenek egy külvárosi közösségi házat, amely - azon túl, hogy tanácsadást és információs munkát végez - létrehozott egy színházat és egy technikai jellegű képzési központot is. Ez a munka a város központjában működő szervezetekkel való kapcsolat felvételére késztette a közösségi ház munkatársait. Szomszédsági cselekvés egy városi méretű stratégián belül. Az érdekeltek lendülete és elkötelezettsége izgalmas volt, és másokra is átragadt.
Egy jó közösségi munkás gyakran megkérdezi magától: mi készteti az embereket arra, hogy kijöjjenek otthonaikból és közérdekű témákban kötelezzék el magukat? Mit javasolhatok azoknak a közösségi csoportoknak és kormányzati szervezeteknek, akik ezt támogatják? A válasz gyakran összetett, és tevékenységek, valamint kérdéskörök sokaságát foglalja magában.

"A közösségfejlesztés - amelyben az alapvető hangsúly a szegények részvételén és képessé tételén van - arra emlékeztet bennünket, hogy folytonosan szükség van az életformák, az anyagi, kulturális és szociális erőforrások felosztásával kapcsolatos döntések megújítására." (Craig, 1994)